Kara Aalbarn

Megjelenés: Körülbelül 160 cm magas, átlagos testalkatú nő. Hosszú, barna haja van, amit többnyire befonva hord, hogy ne zavarja a munkában és a vezetésben. Szeme kék színű, bőre világos. Szereti az egyszerű, de praktikus ruhadarabokat (a sokzsebes cargo nadrágok a kedvencei), egyenesen imádja a bőrdzsekiket és bakancsokat, és szinte mindig ujjatlan, fekete kesztyűt visel. Ha el kell hagynia a hajót, szinte mindig olyan köpenyben vagy kabátban teszi azt, aminek csuklyája van, vagy sálat, kendőt teker a nyaka és az arca köré.

Jellem: Személyiség tekintetében Kara inkább édesapjukra ütött. Gyermekként egyáltalán nem feltűnő, eléggé magának való kislány volt, ám később ugyanolyan éles nyelvű, lobbanékony, ugyanakkor nyitott és jószívű lett, mint az apjuk. Olyan dolgokat, amik érdeklik, nagyon könnyen sajátít el, de mivel elég nehezen viseli a kudarcot, hamar feladja a tanulást, ha nehézségekbe ütközik. Könnyen ismerkedik, nagyon szeret beszélgetni, bár testvére halála óta ez kevéssé nyilvánul meg. A pilótafülkében ülve hajlamos hajmeresztően vakmerő manőverekre, de érzékeinek köszönhetően ezek szinte mindig sikerrel zárulnak. A pilótafülkén kívül csak munka közben van igazán elemében, nagyon szeret elpepecselni a javításokkal, módosításokkal, ennek ellenére gyorsan és precízen dolgozik. Ha szomorú, ideges vagy szorong, általában Cafrang az, aki könnyedén felvidítja, megnyugtatja.

Kara Korélián született egy kereskedő család második gyermekeként ikernővérét, Serát követően. Édesanyja jó üzleti érzékkel megáldott kereskedő, apja pedig kiváló pilóta és gépész volt, ezért a család a két kislány születését követően is folyamatosan úton volt a bolygót érintő kereskedelmi útvonalak valamelyikén egy nagyobb teherhajó legénységének részeként. A két testvér elválaszthatatlannak bizonyult. Ennek a vándoréletmódnak köszönhető, hogy Kara már gyerekként is nagyon fogékony volt minden repüléssel kapcsolatos dologra, ha nem testvérével játszott, mindig azt figyelte, hogyan vezeti apukája a hajót.

Korán kiderült, hogy az ikerlányok erőérzékenyek, azonban Kara sosem mutatta ezt olyan erősen, mint nővére. Szinte minden furcsa megmozdulását Sera erejének tudták be. A Jedi Rend nem váratott sokáig magára, a lányok háromévesek voltak, mikor megjelentek, azonban csak Serát vitték magukkal. A kis Kara nem igazán értette, miért vették el tőle a nővérét. A hiánya sokáig meghatározta az addig életvidám, cserfes, eleven kislány személyiségét – jódarabig nem tudott aludni testvére nélkül, csendes lett, nem játszott már annyit. Ahogy az évek múltak, úgy jutott lassan túl szülei (és később barátai) segítségével a nővére hiányán, de soha nem szabadult meg tőle teljesen. Nem is igazán emlékezett rá – pusztán a tudat, hogy valahol a galaxisban van valaki, aki kiköpött úgy néz ki, mint ő, és akivel egy ideálisabb világban együtt nőhetett volna fel, szomorította el kissé.

Tinédzserkorára az édesapja ügyes szerelőt és pilótát faragott belőle, a lány agya pedig úgy szívta magába a tudást, akár egy szivacs. Szabadidejében felesleges alkatrészekkel babrált, különböző gépészeti könyveket olvasott, vagy édesapjával bütykölgette a hajót, amivel éppen utaztak. Tizenéves korára a legtöbb hajót típusra pontosan felismerte, ezt a tudását mindmáig frissen tartja. Nagyszerű érzékekkel rendelkezett, szinte bármilyen hajót vagy járművet, aminek a kormányához ültették, némi gyakorlás után úgy irányított, mintha a teste része lenne. Barátai évekig próbálták rávenni a versenyzésre, Kara azonban teljesen más irányba szerette volna terelni az életét: mérnöknek akart tanulni, és arról álmodott, hogy egyszer megalkothatja saját hajóját.

Tizenkilenc éves volt a 66-os parancs kiadása idején. Mikor eljutott hozzájuk a jedik és padawanjaik kiirtásának híre, a család hónapokig reménykedett abban, hogy Sera mégis életjelet ad magáról, ám ez nem történt meg. Szülei halottnak könyvelték el a lányt, Kara azonban korántsem volt ilyen biztos benne – nem tudta megindokolni, miért, de úgy érezte, nővére még életben van. 

Két évvel később, huszonegy évesen sodorta őket egy helyre a sors. Kara ekkor már szüleiktől külön utakon járt, egy Koréliáról induló freighteren dolgozott a legénység részeként. A hajójuk meghibásodása miatt kénytelenek voltak egy plusz megállót beiktatni. Kara még a nevét sem tudta annak a bolygónak, amely „városának” kikötőjében kellett leszállniuk, hogy biztonságban helyreállíthassák a hibát. Maga is részt vett a javításban, azonban a hiányzó, hibás alkatrészek pótlása, javítása egy ilyen helyen szinte lehetetlen feladatnak tűnt. A városban próbált olyan embert keríteni, aki esetleg alkatrészeket tudna nekik szerezni. Így kötött ki a helyi ivóban, ott azonban régi ismerősként köszöntötték, és számára teljesen idegen néven szólították. Kara zavart volt, hamar tisztázta – vagyis próbálta tisztázni –, hogy valószínűleg összekeverik valakivel, és gyorsan tovább is állt a kocsmából. Nem számított rá, hogy néhány háztömbbel arrébb valaki berántja egy sikátorba. Ösztönösen hadakozott, próbált kiszabadulni a szorításból, de mikor szembenézett „támadójával”, az ismerős vörös szempár látványa teljesen lebénította. Tizennyolc éve, hogy utoljára látta így, szemtől-szemben, noha nem emlékezett rá, azonnal tudta, hogy kihez tartozik. Mintha tükörbe nézett volna. Az életét idáig kísérő hiányérzet hirtelen a semmibe veszett. Kara – végre valahára – egésznek érezte magát annak tudatában, hogy nővére életben és épségben van. A két lány limitált lehetőségeik ellenére próbálta tartani a kapcsolatot. Megtudta többek között, hogy Serát nem sokkal a 66-os parancs előtt avatták jedivé, tehetsége mellett valószínűleg a háború miatti szorult helyzet okán került erre sor ilyen fiatal korában.

Miután Kara megvásárolta saját hajóját, a Silhouette-et, ha tehette, meglátogatta nővérét, vagy valamilyen semleges helyen találkoztak. Végül ezek a rövid találkozások okozták Sera vesztét. Kara óvatlanságával szinte tálcán nyújtotta testvérét a birodalmiaknak, akik utolsó látogatásakor követték hozzá. Alig néhány békés perc jutott nekik, mielőtt az inkvizítor és kísérői rájuk törték az ajtót. Nem voltak olyan sokan, de Sera bizonyára akkor sem bírt volna velük, ha nem kellett volna húga védelmezésére is figyelnie – túl régóta nem gyakorolt már, és egy inkvizítor neki nagy falat volt. Az ikerpár csodával határos módon elérte a Silhouette-et. Ő a pilótafülkébe vetette magát, hogy beindítsa a hajót, Sera pedig eleinte a földről, majd a hajó rámpájáról igyekezett visszaverni az inkvizítort. Kara már a levegőbe emelte a hajót, mikor a csata a rámpán félbemaradt: az inkvizítor fénykardjával felnyársalta Serát, aki egy utolsó erőbedobással, az Erő segítségével a mélybe taszította a támadóját. Kara a pilótafülkében ülve is érezte, hogy nővérét lassan elhagyja az élet. Szeretett volna megállni, vele lenni az utolsó perceiben, de tudta, hogy az az ő életének végét is jelentené. A kockázat ellenére kisebb kerülővel, hogy biztosan lerázza a birodalmiakat, hazavitte nővére holttestét Koréliára, és ott temette el.

A gyász mellett más is nyomasztotta. Fogalma sem volt, mihez kezdhetne. Ő nem volt harcos, márpedig biztos volt benne, hogy ezentúl vigyáznia kell az irhájára. Még egy nyamvadt pisztolyt sem tudott normálisan használni, sosem volt szüksége rá. Nem tudta, kihez fordulhatna – senkit sem akart veszélybe sodorni azzal, hogy felkeresi őket. Arra támaszkodott, amije volt: a hajójára és az évek során magára szedett szaktudásra. Felvette az Aerena Basaar nevet. Amikor épp nem úton van, csempészeknek segédkezik; hajókat javít, ritkán saját hajóján is elszállít ezt-azt, akár személyeket is megadott helyekre, ha úgy véli, biztonsággal teljesíteni tudja az utat, vagy a fizetség megéri a kockázatot.