A Negyedik Nővér

 A csillagok hosszú, fényes csíkokká válnak, ahogy meghúzom a kart, azután az ismert rúgás hátralök a székemben, berepít a kék örvénybe. Több ezer hyperűr-ugrást hajtottam végre, több százat teljesen egyedül, és tisztában vagyok a működés mechanikájával- a fedélzeti számítógép megjelöli a feltérképezett utat, az ugrás közben a műszerek fényévekre előre éreznék, ha bármi szennyeződés lenne az útban, a hajó pajzsai pedig tökéletes védelmet nyújtanak az elsőre felfoghatatlan erővel szemben is. Mégis, minden belépésnél várom, hogy a világegyetem úgy döntsön, bosszantja az apró fémdarab, ami a fény sebességével akar átcikázni a csillagai között, és egy pillanat alatt porrá zúz. Régen féltem ettől a lehetőségtől, de sokszor eszembe jut, hogy üdvözölném a sötétség ölelését- úgyis csak idő kérdése, hogy mikor ragad magához.
Benyomom a rádiót a műszerfalon, és hagyom, hogy a birodalmi induló lágy, lassított verziója az egyetlen zaj legyen, elnyomja a TIE Elfogó szokásos motorzaját. Órákig fog tartani az út Onderonra, miért ne aludjam ki magam, mielőtt a fény egyik utolsó pontján is kioltom ott? Érzem a hasamban a szorító izgalmat, ami minden vadászat előtt megragad, a gyűlölet, a harag ellenségeink iránt dobolva igyekszik kitörni, de érzem azt a hideg, megszokott félelmet, talán izgalmat, ami elkísér a vadászataimra. Rengeteg társam halt meg az elmúlt években, és bármelyik vadászat lehet az utolsó számomra is.
Hátradöntöm a széket, és nézem a nagy kékséget, ami három éves koromban, amikor a nagyszüleim átadtak a jediknek, még kalandot ígért nekem. A Shili, a togruták mindig nagyra tartották a jediket, akik ki is használták ezt arra, hogy begyűjtsenek mindenkit a bolygóról, akit megérintett az Erő, és a saját nemesnek álcázott, de önző céljaikat szolgáló katonává változtassák őket. Én persze csak mesebeli hős akartam lenni, fogalmam sem volt semmiről.
Kinyújtózom a pilótafülkében, ahogy felidézem azokat az ostoba, hazug napokat Yodával, amikor gyerekként elhitették velem és a társaimmal, hogy békefenntartók, hősök, az igazság és a gyengék védelmezői leszünk- süket voltak akkor a suttogásra, a jelekre, amik elárulhatták volna, hogy az egész hazugság. Emlékszem a fiúra, akit rabszolgaként tartottak, mielőtt hozzánk került egy későbbi alkalommal, és akiből háborús hős lett- akkor csak azt láttam, hogy valaki ilyen mélyről is ilyen sokra viheti, de később elkezdtem kérdezgetni magamtól, hogy hogyan létezhetnek még rabszolgák? Ha a jedik mindent tudnak, ezt is tudniuk kell- akkor miért engedik? Az idealizmusom egyre több és több sebet kapott tizenhárom éves koromra, mire egy jedi mester mellé kerültem.
A mesterem, Taron Malicos nem adott egyszerű, megnyugtató válaszokat a kérdéseimre- türelmes volt, hagyta, hogy kifejezzem a kétségeimet persze, de amikor végre feltettem azokat a kérdéseket, rá kellett ébrednem, hogy nincsenek válaszai; a jedik nem tesznek semmit az ellen, hogy generációnként milliókat vessenek rabszolgaságba a huttok, miközben mi pitiáner bűnözőket üldözünk és politikusokkal parádézunk. Azt hiszem, hogy tanonc éveim végére nem csak nem oszlatta el a kétségeimet, de én is megteremtettem benne a kétség szikráját. Valószínű jó inkvizítor lett belőle, de minden bizonnyal azok között volt, akik az első hullámmal haltak meg. Meglepő, hogy több jedi nem kérdezett.
Megremegek, ahogy kinyújtom a lábaimat, és megérzem a fém hidegjét, ami emlékeztet a végtag helyére. A fájdalmat megszoktam, a testrészek pedig könnyen mennek, ha a nevemet is sikerült feladnom- Shala, a hősjelölt eltűnt a törött droidok, feldarabolt geonosisiak és megölt szeparatisták tengerében. Hiába próbáltam magam kivonni a harcokból, túl jó voltam a fénykarddal hozzá, hogy a jedik megengedjék ezt. Sokan mondták, hogy egy jedi száz harci droiddal ér fel- az egész létezésem a mérleg egyik oldalán, száz, futószalagon nagyjából tíz perc alatt olcsón legyártott, sétáló ócskavassal szemben.
Ahogy behunyom a szemem, elöntenek a képek, amiket befogadok a háborúból- nézem, miként húz vércsíkot a hóban a csonk, ami a lábamból maradt, ahogy elvonszolnak; Zeno, a mellém rendelt padawan, akit darabokra tépett egy pókdroid; ismét kihullik mellőlem egy újabb fehérpáncélos katona, akit a barátomnak nevezhettem; civilek hullái között gázolok át, már ki tudja, hányadszor, és ki tudja, ezúttal melyik irányból jött a tüzérségi találat, ami megölte őket. Ezek a képek segítenek táplálni a haragomat, a gyűlöletemet a jedik felé, akik ezt az egész háborút okozták, és akik ellopták az életemet- nem ezt ígérték nekem, amikor felneveltek, amikor feladtam a normális életet az ő szolgálatukban, a hazugságaik miatt rengeteget kellett szenvednem.
Egy pillanatra az üvegre nézek, ahonnan homályos tükörkép, az aranyszínű szempár visszatekint a régi kék helyett rám. Törött voltam, szinte csak ösztönösen menekültem, amikor a jedik elbuktak, és nem volt nehéz elfogni. Nem kellett olyan sokáig kínozni, hogy elfogadjam az Új Rendet, ami tényleg rendet hozott, ami véget vetett a káosznak. Nincs kétségem felőle, hogy a Birodalom feltakarítja azt a szememet, amit a jedik hagytak felhalmozni- csak idő kérdése, mikor irtják ki a huttokat és a hozzájuk tartozó mocskot. Amikor név nélkül kiengedtek abból a székből, és engedték, hogy a szakadt jedi rongyokat a Birodalom egyenruhájára cseréljem, teljesebbé váltam, mint korábban valaha.
A vadászat négy éve vette kezdetét- Lord Vader alatt olyan dolgokat ismertem meg az Erőről, amiket a Jedi Tanács vagy eltitkolt, vagy maga sem ismert, és mióta ledobtam az illúziókat, végre újra őszintén képes vagyok mosolyogni. A nagyszüleim talán csalódottak lennének, de én úgy gondolom, hogy végül az lettem, aminek szántak: a béke, a rend és az igazság őre. A valódi hősök nem gyerekmesékbe valók. Becsukom a szemem, hagyom, hogy elnyeljen az álom- a valódi hősök összetörik a hazugságokat.


Név: A Negyedik Nővér (Korábban: Shala Tarosh)
Nem: Nő
Kor: 28 (született: YE 42, Shilii)
Faj: Togruta
Hovatartozás: Birodalmi Inkvizíció (Korábban: Jedi Rend)


Kinézet:

Shala 189 centiméter magas (a montráljai csúcsa két méter felett vannak), a legtöbb átlagos humanoid fölé magasodik, eredeti súlya nagyjából 64 kilogramm volt, bár a fémvégtagok ezt jóval 70 kilogramm fölé emelték. Bőre türkizkék színű, de különböző fehér mintázatok találhatóak rajta- az arca szinte teljesen fehér, a végtagjain és az oldalán néhány centiméterenként található egy-egy ilyen csík, és néhány kisebb csík van a hasa alján is. Montráljai fehér-vörös színűek. A szemei eredetileg kék színűek voltak, a Sötét Oldal befolyása miatt ezek folyamatos arany-vörös színűek. Meglehetősen izmos, a testalkata kicsit hasonlít egy testépítőére, bár nagyon ritka, hogy ne viselne mindent eltakaró ruhát. A hangja nőéhez képest mély.
Shala mindig az Inkvizíció egyenruhájának személyre szabott változatát viseli: térdig érő csizmákat, fekete nadrágot, illetve fekete, páncélozott felsőrészt, lekerekített vállvédőkkel, fekete kesztyűkkel. Az alkarvédőin és a vállvédőin is viseli a Birodalom címerét. Általában fekete, térdhajlatig érő csuklyás köpenyt visel, bár ettől megszabadul, amennyiben szüksége van nagyobb mozgékonyságra. Fekete páncél védi a felsőtestét, illetve néhány páncélelem néha lazán védelmet nyújt a montráljainak is. Fénykardját a jobb oldalán hordja.
Shala térdtől lefelé elveszítette a jobb lábát a Klónháború egyik csatájában, bal lábát pedig kicsivel a térde alatt vágta le Darth Vader az inkvizítori kiképzés alatt, mindkét végtagot öt lábujjban végződő, jó minőségű kibernetikus alkatrész pótolja, ami fémes hangot ad a lépéseinek még csizmában is. Több sérülés nyomát is viseli: különböző kisebb, begyógyult égési sérülések jelzik különböző lövedéktalálatok helyét, a jobb felkarján fénykard ütötte vágás miatt égett a bőr egy nagyobb felületen, a bal alkarján pedig több mély karmolásnyom maradt.

Jellem:

A Negyedik Nővérre, sok más inkvizítorral ellentétben, nem jellemző a szervezeten belüli rivalizálás, társaira inkább bajtársakként tekint, akik vele együtt elég szerencsések voltak hozzá, hogy megkapják a lehetőséget a felébredésre a jedik hazugságaiból. Általában udvarias, tiszteletteljes hangnemben beszél mindenkivel, beleértve a Birodalom szolgálatában álló fejvadászokkal, rohamosztagosokkal, tisztekkel is, sőt, általában a civilekkel is viszonylag türelmesen bánik, amíg nem látja úgy, hogy azok nem működnek együtt vele.
Kifejezetten gyűlöli a Jedi Rendet, bár ez nem terjed ki minden egyes jedire: a legtöbb jedit megvezetett bolondnak tartja, akiknek ugyanarra a felébredésre van szükségük, amiben ő is részesülhetett, ezért vadászatai alatt elsősorban inkább áldozatai élve (bár nem feltétlenül egy darabban) történő elfogására törekszik, hogy minél több jedit állíthasson a Birodalom szolgálatába. Őszintén hisz az ideológiában, magát egyfajta rendhozóként, békefenntartóként látja, valaminek, ami jediként akart lenni, amennyiben felhozzák neki a Birodalom hibáit, általában tagad és relativizál.
Bár sokszor nem tartja célravezetőnek, a Negyedik Nővérnek egyáltalán nincs morális aggálya a megfélemlítést, kínzást, csonkítást vagy gyilkosságot illetően, háborús élményei miatt többé-kevésbé érzéketlenné is vált az erőszak, brutalitás iránt, viszonylag szenvtelenül képes bárkibe fénykardot szúrni, ha azt látja a legmegfelelőbb megoldásnak a céljai eléréséhez. Általában nyugodt, kifejezetten barátságos, sőt, talán humoros hangvételét harc, vadászat közben átadja annak az énjének, akit ez élvezettel tölt el, agresszív, vakmerő és félelmet nem ismerő módon veti magát célpontjára.
Kötelességein kívül a Negyedik Nővérnek viszonylag kevés hobbija van, szabadideje jelentős részét tölti edzéssel, meditálással, olvasással vagy gyakorlással, de a közvetlen hasznot nem hajtó szabadidős tevékenységei száma jelentősen megugrott ahhoz képest, amit jedi lovagként megengedett magának. Élvezi a finom ételeket és italokat (bár az alkoholt maximum kis mennyiségben hajlandó fogyasztani), szeret egyedül, csendben zenét hallgatni vagy olvasni. Különösen érdeklik őt a romantikus történetek, leginkább saját szerelmi és szexuális tapasztalatlansága miatt szereti ezen a módon megismerni az életnek ezt a számára ismeretlen aspektusát.


Képességek:

Jedi lovagként, háborús veteránként, majd jediket vadászó inkvizítorként a Negyedik Nővér rendkívül komoly tapasztalatra tett szert mind a fénykarddal, mind az Erővel történő harc tekintetében. Harcstílusa a Djem-so nevű fénykardstílus agresszív, fizikai erőre épülő, erőszakos támadásaira épül, gyakran vált egykezesről kétkezes fogásra (a bal keze az ügyesebb, bár jobb kézzel sem sokkal ügyetlenebb). Bár általában hagyományos, egy pengés fénykarddal harcol, egy-két meglepetésszerű támadás erejéig előfordul, hogy aktiválja az inkvizítorok által használt különleges fénykard második pengéjét, illetve a kardba épített rotor-szerű forgatás funkciót. Viszonylag akkurátusan dob célba a fénykarddal, bár ezt a technikát annyira nem szereti, mint néhány társa. Szeret a fénykardtechnikájába véletlenszerű telekinetikus támadásokat vegyíteni: ellenfeleihez gyakran vág hozzá tárgyakat, löki el, emeli fel vagy húzza közelebb őket az Erővel, illetve fojtja meg őket, ha a védelmük kellően meggyengült.
A Negyedik Nővér tapasztalt különböző katonai taktikákban, katonai járművek irányításában, viszonylag jó vadászpilóta. Bizonyos szinten megérti a Közösön, illetve anyanyelvén kívül a bináris droid nyelvet is, illetve valamilyen szinten ért a kódtöréshez és az elsősegélyhez (illetve szükség esetén kínzáshoz).

Felszerelés:
Vörös pengéjű Inkvizítor fénykard, TIE Interceptor, alkarvédőbe épített kommunikátor, különböző könyvek és zenék adattáblán, birodalmi kódcilinder