Enyla Alysha Rann (NSFW)
Közzétéve: Nov 12, 2020 0:58:44 GMT 1
Post by Lyzy04 on Nov 12, 2020 0:58:44 GMT 1
Név: Enyla Alysha Rann
Faj: Félig ember félig Zabrak
Született: Y.E. 43, Nar Shaddaa
Szexualitás: Pánszexuális, de szinte teljesen aromantikus. Lehet, hogy képes rá, de még sosem volt szerelmes.
Kinézet: Hosszú fekete haja és lila szeme van. Homlokán megtalálhatók a zabrakokra jellemző kicsi szarvak. Igen vonzó nő, magabiztos kiállással és olyan tekintettel, amivel bárkit elnémít egy pillanat alatt-jó és rossz értelemben is. Formás idomait szívesen mutatja. Általában bőrruhákat hord, az a kedvence.
Jellem: Nyla élvezi, ha másokat bánthat, de valójában azt is, ha segítheti őket. A szadista, könyörtelen külső alatt igen bonyolult, rétegződött személyiség lakozok és valamivel több jóindulat, mint amennyit kinéznek belőle. Rengeteg dolog vált ki belőle kettős érzéseket. Ilyen a fájdalom is. Szereti okozni, de nem szereti látni. Nem szereti, ha valaki szenved. Csak akkor, mikor azt ő is akarja. Nyelve felvágott, ritkán fogja vissza magát. Nyomulós, akaratos és makacs nő. Szereti a drámát, de nem szeret bajt keverni. Legalábbis olyat nem, amiben már komolyan a tétek.
Imád flörtölni, inni, szórakozni és szexelni. Bármikor és bárkivel, aki tetszik neki. Mondjuk igen válogatós, hogy kivel fekszik össze. De abban már kevésbé, hogy kit verjen meg. BDSM rajongó, domina. Ha intim környezetben van szó verésről, nem olyan kegyetlen, mint máskor. Nem akar maradandó károkat okozni partnerének, ennyire azért figyel.
Egyszerre szereti és gyűlöli a Jediket a múltban átéltek miatt. Igazából maga sem tudja, hogyan áll hozzájuk.
Fegyverek: Egy fényostor, egy sima elektromos ostor, egy Westar 34-es sugárpisztoly és egy elég hosszú vibrotőr, amivel szintén Reyhau tanította meg harcolni.
Egyéb: Van egy zaur gyíkja, amit még frissen kikelt korában fogott be a Boganoról. A neve Tao, az öreg jedi után.
Történet:
Egy mocskos pénzzel megszedett családba születtem a Narsh-on. Szüleim remek kapcsolatban álltak egy ottani bűnbanda hutt vezetőjével. Munkákat végeztek neki és rendesen megszedték magukat vele. A hutt, Osoekka, röviden csak Oso, imádott engem, így szívesen tartott magához közel.
11 éves voltam, ha jól emlékszem. Épp átmentem Osoekka klubbjába, hogy igyak valami finomat.
-„Oso bácsi!” –kiáltottam vidáman, mikor megjelentem az óriási csiga mellett.
Az felnevetett, majd széttárta karjait.
-„Óh, kicsi Eny! Hát mi járatban vagy szerény hajlékomban?”
-„Csak jöttem kikapcsolódni kicsit.”
Elvettem egy italt, majd leültem nézni az egyik twi’lek táncát. Már akkor is elbűvölt az a vadító elegancia, amivel a rudakon tudtak táncolni. Miközben élveztem a műsort és az italomat, egy nyálkás kéz kopogtatta meg a vállamat. Hátra néztem; Oso volt az.
-„Na csöppség, van kedved velem szórakozni?” –kérdezte.
Mögé néztem. Egy megkötözött nőt láttam. Az egyik helyi táncos. Nem tudtam mire vélni a dolgot, tehát bólintottam. Odakísért a saját helyére, majd intett. Egy droid sétált a nőhöz, kezében egy ostorral. Ahogy aktiválta, az elektromosság hatására felizzott és megvilágította a twi’lek fakózöld bőrét is. Oso bólintott egy aprót. A droid karja meglendült és hatalmas csapást mért a védtelen nőre. Az felordított fájdalmában, miközben teljes testében megremegett az áram miatt. Majd egy újabb csapás. Meghökkentem. Ezelőtt még nem láttam kínzást vagy büntetést. A huttra néztem, aki jóízűen nevetett.
-„Most megkapod, ami jár neked, te szajha!” –ripakodott rá kárörvendően.
A twi’lek könnyei hamar eleredtek.
-„Könyörgöm gazdám, kegyelmezz!” –sírta, de a droid arcon csapta. Majd egy újabb piros csíkot húzott csupasz bőrére az ostorra.
-„Nézd meg jól, hogy mit érdemel az, aki csalódást okoz a mesterének.” –búgta a csiga.
-„Mit tett?” –kérdeztem kissé megszeppenve.
-„Megrontotta a hírnevem és meglopott.” –vágta rá. Nem adott teljes választ, de elfogadtam. Mérgesen néztem a nőre.
-„De ezt nem teheti!” –mordultam fel.
-„Te is ki akarod próbálni aranyom? Menj csak, kérlek!” –válaszolta.
Kétségbeesetten néztem rá, nem számítottam ilyesmi kérésre. Kissé hezitálva, de kérdés nélkül a droidhoz mentem, aki átnyújtotta nekem az ostort. Két kézzel fogtam és bámultam a fénylő eszközt. Végül egyik kezemmel elengedtem, a másikkal pedig magam mellé engedtem. Ahogy a földhöz ért, kissé szikrázott, de jobban lekötötte a figyelmem az előttem heverő test. Folyt róla az izzadtság, háta pedig szinte égett, annyira vörös volt. Az arcáról rettegés volt leolvasható.
-„Kérlek, ne tedd… Még csak egy kislány vagy, ne hallgass arra az undorító nyálkás féregre!” –suttogta. Ekkor a kezem magától lendült. Éreztem, hogy ezt kell tennem vele. Meg kell büntetnem. Csaptam, ő pedig felsikított.
-„Elhallgass söpredék! Nem engedtem meg, hogy hozzám szólj!” –förmedtem rá.
-„Ez az, jól csinálod, Enyla! Büntesd meg azért, mert szégyent hozott rám. Mutasd meg neki, hogy ezt nem teheti. Hogy hibázott. És téged sem tisztel eléggé. Szenvednie kell. Bűnhődnie kell.” –bíztatott a hutt.
Az egész testem bizsergett az adrenalintól. Tetszett az érzés. Tetszett az a tekintet, ahogy rám nézett. És többet akartam belőle. Ismét meglendítettem az ostort és a fenekére vágtam vele. Nagyot csattant, a nő pedig nagyot sikított. Újból rácsaptam. Majd újból. És újból. És megint. Már nem is számoltam, csak csináltam. Percek múlva álltam csak le, mikor már keservesen zokogott és levegőt sem kapott rendesen. Mikor már reszketett. Mikor már ellenkezni se próbált. Átjárt az elégedettség. A magasabbrendűség érzése, az, hogy én vezetek. Hogy én parancsolok, ő pedig nem tehet ellenem semmit.
-„Remélem megtanultad a leckét, mert ha nem, szívesen folytatom! –mondtam fölényesen, gonosz vigyorral az arcomon. Rettegve húzta össze magát.
-„Ne! Kérve kérlek, hogy ne! Megtanultam a leckét. Kérlek, hagyd abba…” –könyörgött keservesen. Ismét rácsaptam.
-„Nem hallom!”
-„Megbántam, hogy szégyent hoztam a gazdámra és lenéztelek téged!” –sírta.
-„Ezt már szeretem, szajha…”
A kínzás élvezetét ekkor ismertem meg. És sosem felejtettem el. Szerettem másoknak fájdalmat okozni. Szerettem az ostort. Szerettem hallani a sírásukat…
Idősebb koromban elkezdtem Osoekkának dolgozni én is, akár a szüleim. De én nem drogokat árusítottam vagy csempésztem, hanem rabszolgákat. Én mentem el a vásárokra és én hoztam el az árut. Máskor én adtam el. Imádtam ezt a munkát, imádtam rabszolgatartó lenni. Volt saját ostorom, mellyel bármikor megbüntethettem azokat, akik rászolgáltak. Vagy azokat, akiket kedvem támadt megkínozni… Amit persze már jóval magasabb szinten műveltem.
Sokat utaztam a galaxisban a munkám miatt, meg úgy amúgy is. Egy nap, mikor a Coruscant körül keringtem a hajómmal és a holoTV-t néztem, egyik pillanatról teljesen felrobbantak a hírcsatornák. Mindenhol bemondták, hogy a Geonosison összecsaptak a Köztársaság és a Szeparatisták erői, valamint, hogy ezzel kitört a háború. Lementem a felszínre és betértem egy egyszerű étterembe pihenni és enni egy jót. Miközben a rendelésemre vártam, egy fiatal és gyönyörű nő ült mellém. Zöld bőre és tetoválásai az arcán elárulták, hogy a mirialan fajba tartozik. Barnás haját felfogva hordta. Vidám, melegbarna szemei és széles mosolya azonnal megigéztek. Aztarohadt, de jó csaj! Jobban megnéztem magamnak. Ekkor vettem észre az oldalán csüngő hosszú fém botot, melyet nem tudtam beazonosítani.
-„Bocsáts meg kedves, de hadd kérdezzem meg, mi ez?” –finoman megpöcköltem a botot.
A nő meglepetten nézett rám, majd elmosolyodott.
-„Egy fénykard. Az enyém. Jedi lovag vagyok, a nevem Reyhau Mira Ilinor. Segíthetek esetleg még valamiben?”
–kérdezte udvariasan, miközben belekortyolt a caffjába.
-„Wow!” –vigyorodtam el- „Még sosem találkoztam Jedivel. És még sosem láttam fénykardot. Megmutatod?”
Nem válaszolt, csupán felkelt a helyéről. Az egyik kezét egy asztal felé tolta, az pedig arrébb lebegett. Tehát ez az Erő? Egy kis helyet teremtett maga körül, majd lecsatolta a kardot. Hirtelen két zöld penge ugrott elő. Ez nem olyan volt, mint az ostor. Ez nem árammal működött. Teljesen elvarázsolt. Ekkor belekezdett pár gyakorlatba. Ide-oda suhogott a kard, alig tudtam követni a szememmel, közben pedig minden testrésze feszes és mégis könnyed volt. Remek érzés volt nézni, amit csinált, le sem tudtam venni róla a szemem. Épp a kardot pörgette meg maga körül, mikor lefagyott. Hirtelen elejtette a markolatot és összeesett. Fulladozni és rángatózni kezdett a földön. Ijedten felpattantam és hozzá rohantam.
-„Megmérgezték… Valaki megmérgezte az italát!” –kiáltottam dühösen- „Orvost! Valaki hívjon segítséget!”
A mentők pár percen belül megérkeztek. A legközelebbi kórházba szállították, én pedig szintén oda mentem, ki tudja miért. Valami vonzott. Egy megérzés…
-„Reyhauhoz jöttél, igaz?” –szólt mögülem egy hang, mikor a soromra vártam, hogy a recepcióhoz jussak.
Megfordultam. Egy öreg férfit találtam magammal szemben. Kerekesszékben ült. Egyetlen karja volt, mindkét lába és a jobbja is hiányzott. Kissé lesokkolt, de nyeltem egy nagyot és válaszoltam.
-„Igen… Honnan tudja és ki maga?”
-„Én is Jedi vagyok.” –mondta, majd elkezdett gurulni egy folyosó felé. Intett, hogy kövessem.
Egy szobához vezetett, mely ágyán a fiatal zöldi feküdt eszméletlenül. Nem volt gépekre kötve, csupán az életjeleit figyelte egy szenzor. Remélem jól van…
-„Stabil az állapota. Tényleg megmérgezték. Hamarosan nekiállunk nyomozni, hogy ki.” –mondta. Ismét meghökkentem.
-„De hát nem is kérdeztem semmit…”
-„Nem kell kimondanod azokat a szavakat, amelyek látszanak a szemedben.” –felelte az öreg. Kérdően néztem rá. Egyre jobban érdekelt, hogy kicsoda.
-„A nevem Tao Shin. Gyógyító vagyok. Én mentettem meg a hölgy életét.” –válaszolta ismét még azelőtt, hogy rákérdeztem volna. Sóhajtottam, majd elmosolyodtam.
-„Köszönöm, Tao.” –elgondolkoztam, majd leültem- „Gyógyító? Azt mondtad, gyógyító vagy?”
-„Igen, az vagyok. Az Erőt használva gyógyítom be mások sebeit. De a mérgeket is el tudom távolítani.”
Nem tudtam felfogni, hogy mennyi mindenre képesek a Jedik. Hallottam róluk, de csak keveset. Annyit tudtam róluk, hogy fénykarddal szaladgáló szerzetesek. De így egész más megvilágításba kerültek. A HoloTV-ben ekkor bejátszottak egy felvételt, ami a Geonosison készült. Megigézve néztem az intenzív harcot, a halálos csapásokat, ahogy a kardok kettészelik a droidokat. Ekkor újból Taora néztem.
-„Mondja, a Jedik harcosok? Úgy tudtam, hogy békeszeretőek.”
-„A Jedik a békéért harcolnak. Legalábbis ezt mondják most."
-„Maga miért nincs velük?”
-„Lábak nélkül nehezen harcol az ember” –válaszolta kuncogva
-„Miért nem csináltat művégtagokat? Biztos kiváló minőségűeket kapna…” –kérdeztem értetlenül
-„A gyógyításhoz nincs szükségem rájuk.”
Csendben maradtam. Nagyon elgondolkodott.
-„Miért nem akar a társai mellett harcolni?”
-„Mert én nem ártok másoknak, hanem segítek rajtuk. Életet adok, nem pedig elveszek. Se a béke nevében, se semmilyen eszme nevében nem vagyok hajlandó ártani egy másik élőlénynek. Ha a saját életem lenne a tét, még akkor sem. A harc sosem jó. A gyilkolás sosem jó. A jedik a béke őrei, nem pedig a Köztársaság szuperkatonái. A testvéreim letértek a helyes útról. Bár tény, azért teszik, hogy a Köztársaság emberinek szebb élete legyen. Azért ez is becsülendő…”
3 év múlva ismét a híreket hallgattam, ahogy Coruscant légkörébe léptem. Reyhauhoz tartottam egy újabb edzésre. Megtanított rá, hogyan használjam a fényostort, melyet Tao kardjának narancssárga kristályából készítettem Rey segítségével. Mindig, mikor a fülemhez emelem a kyber kristályt, hallom az öreg szavait. „Ez legyen a tiéd. Nekem nem lesz rá szükségem soha, de neked még jó szolgálatot tehet. Csupán egy dologra kérlek: Ne ölj vele. Nem szeretném, ha a nevemhez, a kristályomhoz vér tapadna.” Ez volt a kérése. Én pedig megígértem, hogy betartom. Annyira elméláztam az emléken, hogy alig figyeltem fel a holokészülékből szóló borzadályra.
„A Jedi Rend megkísérelte meggyilkolni Palpatine Szenátort, de szerencsére időben lépett és elrendelte a Jedik kiirtását.”
Lesokkoltam. A hajóm azonnal a Templom felé fordítottam. Nem hittem se a fülemnek, se a szememnek. Az egész épület lángokban állt. Nem tudtam elhinni, hogy a Jedik, akiket olyannyira kedveltem, akik mindig a tisztaságukról és önzetlenségükről voltak híresek, ilyet tegyenek. Elárulták a Köztársaságot, amiért felesküdtek. Elárulták az embereket, akiket védeni hivatottak, most pedig mindenki ellenségé váltak mindenki barátai helyett. Hazudtak az embereknek. Hazudtak nekem…
Dühösen ráütöttem a műszerfalra, majd megálltam és csak néztem, ahogy leég az egész Jedi Templom. A TV-ben láttam a halott Jediket. És láttam azt is, ahogy a Jedik halomra gyilkolják a klónokat, akiket az elfogásukra utasítottak.Mind árulók vagytok
Újabb 3 év telt el. 3 év, mely alatt egyszer sem gyilkoltam az ostorral. Még így sem, hogy utáltam a jediket, amiért hazudtak.
A hajómat tankoltam, mikor a fülemet megütötte a szomszédban álló teherhajó kapitányának ideges kiáltozása.
-„Ha a Birodalom megtudja, hogy ez a nyomorult Erőérzékeny, mindünket megölnek!”
-„De nem lőhetsz le csak úgy egy rabszolgát! Értékesebb annál! Legalább adjuk el jópénzért.” –felelte egy másik
-„Nem kockáztatok vele még egy menetet! Túl veszélyes! Itt hagyom megrothadni a szánalmas testét.”
Ekkor előrángatott egy fiatal twi’lek nőt. Talán 17 éves körüli lehetett. Kék bőrét tetoválások és sebek borították. Egyáltalán nem bántak vele jól. Az arca is teljesen meggyötört volt, fájt ránézni…
Ahogy rángatták, ellenállt. Nem akart menni. Nem akart meghalni. A nikto megragadta a lányka lekkuit és erősen megtépte őket. Ő felsikított és kapálózott össze-vissza. Épp ütött volna, mikor odamentem és rászóltam.
-„Ne bántsd a szolgámat!” –mondtam fenyegetően
-„A midet?? Ez a twi’lek az enyém!” –szólt vissza, kezét még mindig nem leengedve, ahogy a lányt sem
-„De meg akarom venni. Nagyon szép példány. Mennyit kérnek érte?”
A két nikto meglepődött, majd egymásra nézett. Pár perc gondolkodás után így válaszolt a kapitány:
-„Igen szép példány, valóban. 9.000 alatt nem adom.” –mondta magabiztosan
-„Hát legyen akkor 9.000! Készpénz megfelel?” –azzal átnyújtottam egy adag kreditet.
A nikto kikapta a kezemből, majd ledobta a twi’leket a földre és azonnal elhúzott. Minden bizonnyal örült, hogy megszabadulhat a nőtől. Azért kért ilyen alacsony árat, hogy ne utasítsam vissza és ne is próbáljak meg alkudozni.
-„Gyerünk, vigyél csak… Verj meg te is. Látom, hogy van ostorod… -mutatott az oldalamon lógó feltekert elektromos ostorra- Tudom, hogy rabszolgatartó vagy.” –szólalt meg a kis kékség sose látott éllel.
-„Te pedig nem vagy valami prémium rabszolga!” –nevettem, majd komolyabbra vettem a hangsúlyt- „Kelj fel. hamarosan indulunk.” –parancsoltam rá, majd elindultam. Pár méter után megálltam és hátra fordultam. Nem követett.
-„Azt mondtam… Gyere!” –és csaptam. A lányka felsikkantott az ostor érintésétől. Kelletlenül felkelt, majd a csapás helyét szorongatva megindult utánam a hajóra.
-„Ki vagy?” –kérdezte
-„A nevem Enyla Alysha Rann. De te egyelőre hívj gazdámnak vagy úrnőnek. Esetleg Ms. Rann-nak.”
Sóhajtott, majd nem mondott semmit. Megcsattintottam az ostort.
-„Nem hallom!”
-„Igen úrnőm!” –válaszolta, még mindig pofátlanul nagyképűen.
-„Ha te így… Akkor én úgy…” –gonosz csillogás költözött a szemembe, ahogy felcsuktam a hajó rámpáját és elemelkedtünk a dokktól.
Beállítottam a robotpilótát, majd hiperűrbe léptem, ’s rögtön utána megindultam a kicsi kékség felé.
Hiába volt erőérzékeny, senki nem tanította meg őt rendesen használni is azt. Nem tudott kiszabadulni a bilincsekből és nem tudta megállítani az ostor csapásait sem. Nem tehetett semmit ellenem... Ezt pedig imádtam.
Miután felébredt végre az előző napi ájulása után, hatalmas fájdalmai lehettek. Testét még mindig vörös csíkok tarkították. Hogy a fájdalom vagy a helyzet okozta, nem tudom, de a lány sírására ébredtem. Mérgesen rontottam ki a kabinomból, majd választ várva a zajongásra megálltam előtte.
-„B-bocsánat… Csak…” –hüppögte. Láthatóan félt, hogy ismét megbüntetem. Ehelyett sóhajtottam és levettem róla a bilincseket. Nem szeretem, mikor valaki úgy szenved, hogy azt nem én okozom.
-„Semmi baj… Nem akarlak feleslegesen bántani. Ha jól viselkedsz, nem ütlek meg. Megegyeztünk?”
-„Meg…”-válaszolta szipogva.
-„Van neved?”
-„A régi nevem… Lyna’ni.” –mondta halkan
-„Lyn… A Lyn havat jelent, igaz?”
-„I-igen… Honnan tudod?”
-„Tanultam egy kis Rylt… Még egyszer régen.”
Nem mentem vissza többet Oso-hoz. Irigykedett volna Lyn-re, esetleg elárulta volna, hogy Erőérzékeny. Nem kockáztathattam meg. Valamiért közelebb került a lány a szívemhez, mint először gondoltam, vagy mint bemerem vallani. Még mindig különös hatással vannak rám a Jedik… Még mindig elvarázsolnak… Valahol mélyen.
Fejvadásznak álltam. Viszonylag egyszerű pénzszerzési mód, ráadásul legális-legalábbis bizonyos keretek között. Szeretek a Birodalomnak munkákat végezni, jól fizetnek és megbízhatóak. Más nem érdekel. És egyébként is… Így talán elterelhetem még jobban a gyanút magunkról.