Yenna Venguri

Név: Yenna Venguri

Kor: 34 év

Faj: ember

Neme: nő

Kinézete: magas, karcsú, alapvetően csinos nő, fekete hajjal és zöld szemekkel

  vállán lézerfegyver ütötte seb, oldalán fénykard nyomai

Hol is kezdhetném a történetem?

Egyszerű, boldog, békés családban nőttem fel a Galaxis egyik legszebb bolygóján, a Naboo-n.

Elkerültek minket a gondok, amit a Klónháború okozott galaxisszerte, bár hallottunk pletykákat, miszerint a Szeparatisták itt is szervezkedtek valamit, ami majdnem katasztrófához

vezetett ezen a békés bolygón. Semmi érdekes nem történt volna velem, ha nem jelenik meg Ő. Gerkin Riv, a jedi padawan. A mesterével, Jam Mervalddal és néhány klónnal érkeztek ide,

hogy rejtőzködő Szeparatistákat keressenek. Találtak is néhányat... 

Gerkin súlyosan megsebesült az összetűzés során, sokáig azt hitték, hogy halott. Én találtam rá az erdőben a sűrű növényzet alatt, és hazavittem. Napokig eszméletlen volt, 

nem tudtuk hogy ki ő és honnan jött. A fénykarja elveszett, és a ruhái se emlékeztettek egy jediére.

Jóképű, fiatal fiú volt, ránézésre velem egyidős lehetett, talán egy-két évvel idősebb csak. Amikor magához tért, és megtudtuk végre, hogy ő egy jedi, elmesélte, hogy mi történt,

a mestere után érdeklődött. Őt nem láttam arrafelé, ahol Gerkint találtam, így feltételeztem, hogy túlélte az összecsapást.

Gerkin még velünk maradt egy pár hétig, és ez idő alatt sokat beszélgettem vele. Sétáltunk a környező erdőben, közben a múltjáról mesélt. Hogyan talált rá a Rend, hogyan választotta

őt tanítványául Jam, milyen küldetéseken vett eddig részt a háború alatt. Ahogy mesélt, úgy éreztem, hogy nagyon magányos, bár a mesterével igen szoros volt a kapcsolata, amit 

persze a Rend nem helyeselt. Ez idő alatt egyfajta mély barátság alakult ki közöttünk, talán több is annál. Aztán eljött a nap, amikor úgy érezte, hogy vissza kell mennie 

Coruscantra, hogy beszámoljon az itt történtekről a jediknek.

Eltelt egy év, és egyszer csak megjelent újra. Elmesélte, hogy a mesterét és az osztagukat lemészárolták a Szeparatisták, ő maga is épphogy túlélte az eseményeket. Miután elveszette

az egyetlen olyan jedit, Jam-et, aki valaha is törődött vele, fiaként szerette a tanítások ellenére is, úgy döntött hogy elege van az egészből, a háborúból, és kilépett a Rendből.

Az egyetlen hely, ahol szeretetet és törődést tapasztalt itt volt, így onnantól kezdve velünk élt, és a közöttünk lévő kezdeti mély barátság rövid idő alatt szerelemmé vált.

Nagyon boldogok voltunk.

Aztán eljött az a bizonyos nap, a 66-os parancs napja. A klónok galaxisszerte a jedik ellen fordultak, és mindenütt lemészárolták őket. Máig nem tudom hogy találtak ránk, hiszen Gerkin

már nem volt jedi. Egyszerűen csak megjelentek, és őt keresték. Az apám kérdezte, hogy miért, mit akarnak tőle, ő már nem a Rend tagja. Azt felelték, hogy a Köztársaság árulója,

és halál vár rá. Közben hazaértünk a megszokott napi sétánkról, és a klónok szó nélkül fegyvert szegeztek Gerkinre. Lőttek, és az apám holtan rogyott össze. Menekülni kezdtünk,

ők meg csak jöttek, és halált hoztak mindenkire az otthonomban. Megölték az anyámat is, és a két kisebb testvéremet is, akik egy árulót bújtattak a házukban. Majd utolértek minket is.

Rám lőttek, és elájultam. Mire magamhoz tértem már elmentek, és Gerkin ott feküdt mellettem holtan. Haldokoltam, de tudtam, hogy senkim nem maradt már, csak a meg nem született 

gyermekem. Érte élnem kell. Eljutottam a házig, és a gyógyszereknek hála sikerült összeszednem magam annyira hogy elmeneküljek még a bolygóról is.

Évekig bujdostam a fiammal, mire kiderült, hogy örökölte az apja Erő iránt való fogékonyságát. De ez ismét csak szomorúságot hozott az életembe. Egy nap fekete ruhát viselő, vörös

fénykaros emberek jelentek meg, Inkvizítoroknak nevezték magukat. Azt mondták hogy az Uralkodó parancsára összegyűjtik az Erőérzékeny gyerekeket, hogy azok majd az ő érdekeit 

szolgálják, mint annak idején a klónok. Ekkor értettem meg végre, hogy minden, a klónháború és a szerelmem halála mind az Uralkodó műve volt. 

Elvitték tőlem a gyermekemet, nem tehettem ellene semmit, engem súlyosan megsebesítettek, majd abban a tudatban, hogy számomra a biztos vég, ott hagytak meghalni. 

Nem tudom ezek után honnan maradt még bennem élni akarás, de miután elmentek, és én felkeltem onnan, mindent elveszítve ami fontos volt számomra, bosszút esküdtem a Birodalom ellen.




(egyelőre még nincs fénykardja)