Percy Jackson és az Olimposziak

- Mit mondhatnék drágám, tudod hogy a szavak embere vagyok... - felelte mosolyogva ahogy Leah felbukkant a kettejük közt, majd ő is átkarolta a lányt, egy pillanatva behúzva őt egy ölelésre, mielőtt aztán hátrébb állt. Megvárta amíg Nick leadta a helyzetjelentést, közben egy gúnyos vigyorral csóválva a fejét.

- Ah Nicholas, nem is tudom mire számítottam a szervezésedtől.. Szépen elintézted a fogadtatást, igaz? - kérdezte, ahogy megveregette a srác vállát. - Most már azért ideje lenne valamit villantanod is, hogy azért legalább egy kicsit meggyőző legyél. - tette hozzá némivel halkabban, ahogy egy jelentőségteljes biccentés kíséretében ott hagyta a párost. Ekkor fordult oda a fiatalok felé. Úgy tűnt a kis fényjáték Jamesnek és Nellienek is egyaránt tetszett; előbbi azért némiképp bevállalósabb volt az italt illetően, ami neki tetszett. Ilyenekre volt szükség a táborban...

- Örülök hogy tetszett. - tette a kezét Nellie vállára, miközben a poharát zsebre tette - Remélem emlékszel mit mondtam neked tegnap; néha a saját életedre is kell gondolni, nem csak a kötelességre. Fiatal vagy, most kell még élned. A mi szakmánkban úgysem öregszik meg a többség. - mosolygott rá a lányra, ahogy finoman James felé biccentett.

Kissé csodálkozva nézek Nick-re, ahogy fogad.

-Na, így sem fogadtak még egy randin... - lököm meg a csípőjét. - Szerencséd, hogy legalább megsimogattál - vigyorgok rá, majd én is megölelem Jay-t. - Mi az, hogy hol jöttem? Az ajtón... Csak nem akartam fizetni, szóval beosontam - rántom meg a vállam. - Szegény srác még azt sem vette észre, hogy elcsórtam a sörét - nyomom össze a dobozt. - Mondtam, hogy jövök, csak... Dolgom volt - mondom sejtelmesen, majd ahogy Jay ott hagy minket, várakozóan nézek a srácra, hogy mit tervezett.

Ahogy James, Nellie és Jason beszélgetnek, Celtie is beveti magát és elhúzza kicsit Jay-t onnan. James ismét felkéri táncolni Nellie-t, egy fokkal magabiztosabb, valószínűleg az ital hatása.

-Figyelj, édes, bocs, hogy zavarlak, nem akarod a kis Nellie-két elhívni onnan, hogy tudjak táncolni James-szel. Úgyis jössz nekem eggyel - mondja jelentőségteljesen és csak úgy árad belőle a büdös kölni.

Közben James feldob egy témát.
- Jól hallottam, hogy van egy kutyád? - kérdezi. - Én mindig szerettem volna, de nem lehetett sosem... A nevelőapám allergiás rájuk sajnos... - mondja szomorúan.

- Az én szervezésem miatt te ne aggódj, elvégre az én ötletem volt ez az egész - húzom ki magam magabiztosan, majd amint Jay elment, Leah felé pillantok, a kezem kitartva, hogy vezethessem. 
- Nos, ez nem csak egy átlagos randi, szóval nyilván így nem fogadtak még... - forgatom meg a szemem mosolyogva, aztán ahogy elecsetelte, hogyan jutott be, a tekintetem szúróssá válik. - Már elnézést, hölgyem, de a parti nem önmagától szerveződött meg, igen komoly pénzekbe került ez nekem, tehát tessék legközelebb kifizetni a belépőt! Még szegény srácnak a sörét is elloptad, hát majd ki kárpótolja ezért? - kérdezem csóválva a fejem, majd amint Leah megfogta a kezem, elkezdem húzni a lépcső felé. - Na de, viccet félretéve, csinosan nézel ki! - engedem a lépcsőnél előre a lányt. - Merre jártál amúgy? A "dolgom volt" nekem arra utal, hogy megint órákig böngészted a hülye terveket... - vigyorodok el gúnyosan. 

- Igen, emlékszem, és azthiszem még mindig igazad van - válaszolja Jasonnek sokkal egyetértőbben, mint a gyengélkedőn.

James újból felkéri táncolni, és ezúttal Nellie sem jön zavarba tőle, csak hogy közben a szeme sarkából észreveszi, hogy Celtie Jasonnel beszél, mire összehúzza a szemét, de James kérdésére visszafordítja a fejét a fiúhoz.
- Igen, van egy barna labradorom, Aslannak hívják - mondja mosolyogva, örül annak, hogy Jamest érdeklik a kutyák. - Sajnálom, hogy neked nem lehet. Pedig amikor az embernek van saját kutyája, akkor jön rá, hogy tényleg ők az ember legjobb barátai. És amúgy jól kijössz a nevelőapáddal? Én mindig csak anyuval voltam kettesben, így el sem tudom képzelni, milyen lehet még egy olyan emberrel élni, aki semmit nem tud a mi világunkról. Vagy beavattátok? - kérdezi tőle kíváncsian.

Ahogy kirakja elém a kezét, persze azonnal megfogom.
-Na, egyre kíváncsibb vagyok, Nicholas - kuncogok fel, aztán megrántom a vállam. - A jó társaságom szerintem elég fizetség - kérem ki magamnak. - A srác meg megoldja, ügyes fiú - legyintek leszarom stílusban. - Ó, köszönöm, pedig nem vittem túlzásba - mosolygok kedvesen. - Na, és hova megyünk? Ugye, nem szobára akarsz vinni, Nick?! - kérdezem gyanakvóan, de mókázva, mert ennél kreatívabbank tartom a srácot, majd megrántom a vállam. - Dolgoztam egy kicsit, aztán muszáj volt kiszellőztetnem a fejem, a partra mentem, ott meg Chara-val találkoztam és beszéltünk kicsit... Elment az idő, na - mondom bocsánatkérően. Arra persze nem térek ki, hogy kedvem az nem volt jönni.

-Aslan! Szép név - biccent mosolyogva a fiú, majd megrántja a vállát. - Túlélem... Egy menhelyen szoktam segíteni sétáltatni és ellátni a kutyákat. Na, meg persze a szereléssel is - nevet fel. - Ja, megvagyunk... Nem sokat találkozunk igazából. De neeem, nem mondtuk el neki, békésebb így - rántja meg megint a vállát. - Na, és ti? Jól megvagytok? - kérdez vissza.

Elismerően bólint Jamesnek, amikor ismét felkéri Nelliet táncolni. Ilyen pillanatokban talán még ő sem vetette meg annyira a többi táborozót; naívak voltak és mindent elhittek amit mondtak nekik, de kiskölykök is voltak egyben. Legalább ilyenkor néhányan képesek voltka kiélni magukat. Habár keserű volt az egész abban a tudatban, hogy a szófogadó gondolkodásmentes magatartásukkal a legtöbben valószínűleg a harmincas éveiket sem érik majd el a szobában. De ezért ő már nem tudott tenni semmit.

Egy pillanatra meglepetten mered a lányra aki elhúzza őt. A nevére abszolút nem emlékezett, de másra viszont annál inkább. Gúnyos mosoly ült ki az arcára, ahogy meghallotta miről volt szó.
- Neked is jó estét, kedves. Megkérdezném hogy érzed magad, de látom éppen problémád akadt... - mondta, elpillantva a táncoló pár felé, épp összetalálkozva Nellie tekintetével. Rákacsintott a lányra, majd visszafordult az Aphrodités felé. - De mond, mégis miért tartoznék én neked bármivel, ami megindokolná hogy szétválasszak egy ifjú párt?

Kissé undorodva elhúzta a száját, majd komolyabbra vette a dolgot.
-Talán elfelejtetted, hogy én húztalak ki a csávából, mikor a legutóbbi drog akciótoknál ketten majdnem túladagolták magukat? Ha én nem vagyok, te már a sitten ülnél, cukibogyó... Szóval ha csak nem szeretnéd, hogy a bizonyítékok napvilágra kerüljenek, akkor kurva gyorsan told oda a segged és vidd el a csajt - mosolygott sármosan a lány, de közben veszélyesen csillant meg a szeme.

- Ohh, ez nagyon kedves tőled! - válaszolja Nellie miközben egyre szélesebben mosolyog. - Megértem, ez nem olyan dolog, amit olyan könnyen el lehetne magyarázni - mondja, miközben arra gondol, mikor az anyja először beszélt neki mindenről. - Hát mi is viszonylag jól megvoltunk... de így is úgy is egy szörny mágnes vagyok, veszélyt jelentek a családomra, jobb ha a szüneteket inkább itt töltöm a táborba. Persze azért nagyon hiányoznak mindig, anyu meg egyedül nem is bír sokáig Aslannal, igényli a nagy sétákat, így mindig szinte egyből elviszem, amint hazaérek - nevet fel Nellie is és már teljesen el is feledkezett a nem sokkal odébb szervezkedő Jay-ről és Celtie-ről.

- Aha, ezzel nem tudok vitatkozni... - sóhajtom továbbra is mosolyogva, majd ahogy haladunk lassan fel a lépcsőn, úgy nevetek fel a kérdését hallva. - Ne már, gondolod, hogy ezt tenném veled? - kérdezem kiakadást színlelve. - Baszki, ennél jobb helyszíneket tudok annál, mint a Nagy Ház bulijának egyik üres szobája, ahol bármelyik kölyök ránk nyithat. Inkább akkor már egy tengerpart, mint a múltkor... - vigyorodok el, aztán végre felérünk a lépcsőn is. Itt az egyik ajtó felé invitálom, amin a VIP részleg felirata díszeleg, és az ajtókereten meg égő karácsonyfa izzók égnek, amelyet valamelyik itteni régi dobozból kapartam elő. 

-Hölgyeké az elsőbbség, kedves! - engedem be az ajtót kinyitva neki, majd utána én is beballagok. Bent egy hosszú asztal van, szépen megterítve, fehér asztalterítővel, tányérokkal, poharakkal és vörös szalvétákkal, pont annyi ülőhellyel, amennyien indulunk majd a küldetésre. Egy kicsivel tovább meg egy sarokkanapé és pár fotel egy szőnyeggel terített részen, ahol valószínűleg szintén mindannyian elférünk majd, az egyik túlsó sarokban meg egy kisebb hangfallal, ami egyelőre csak halk, kellemes muzsikával tölti be a szobát, ami szintén úgy ahogy, de fellett díszítve, hála az Aphrodités lányoknak és srácoknak.

- Nos, kérem foglalj helyet, amíg én mindjárt jövök! - mondom a lánynak az egyik székre mutatva, amit ki is húzok neki, aztán ha leült, már megyek is a fotel felé, amire ráterítve egy már elegánsabb ruha, egy fehér ing és fekete, stílusosabb farmer van. - Bocsánat, de ezért kellett volna nekem szóljon a kidobó, mert akkor már át is öltöztem volna... - sóhajtom, majd amint végeztem, gyorsan feltűröm az ing ujját, és leülök Leah-val szembe, egy üveg whiskey-t a kezembe véve. 

- Azt mondtad, lepjelek meg valamivel, és nagyon reménykedek benne, hogy ez megfelel számodra. De ha nem, semmi baj! Van pezsgő is, majd a koccintásra, de egyet megbonthatunk előre, ha szeretnéd - mosolygok rá, majd az egyik tálnak leveszem a fedelét, finom illatokkal megtölve a szobát. 

-Nem, igazából csak szivatlak, te - lököm meg útközben, majd belépünk az egyik szobába. És igen, kicsit leesik az állam. - Azta, ezt te rendezted be? Ez tök jól néz ki, Nick, wow! - mondom elképedve.

Ahogy öltözködni kezd, kuncogom.
- Nos, hát, gondolom, nem számítottál rá, hogy átbaszom a rendszert - mondom neki nevetve, majd visszajön hozzám és annyira aranyos, hogy így gondolt rám, hogy rendesen meghatódom. Lassan felállok elélépek, aztán lehajolok kicsit és két tenyerem közé fogom az arcát.

-Ez így csodálatos... Te vagy csodálatos... Köszönöm... - mondom neki csendesen, aztán előrehajolok és lágyan megcsókolom, miközben az arcát cirógatom.

Jason továbbra is mosolygott, ahogy a lány előadta a történetét... Bár ahogy hallgatta, legbelül már meglehetősen dühödt volt, csupán az évek gyakorlatával képes volt megőrizni a látszatot. Előre hajolt hogy a szeme egy magasságban legyen a lányével, majd finoman végisimított annak az arcán. 

- Nagyon vigyázz, hogy kit fenyegetsz meg, kislány.. - suttogta a fülébe, ahogy a jobbjával erősen rászorított a csuklójára, megakadályozva hogy visszahúzódjon - Téged is ugyanolyan könnyen el tudlak tüntetni, mint a kis bizonyítékodat. - folytatta szikrázó tekintettel meredve a lány szemébe. Mindeközben pedig koncentrált a testében érzett fájdalomra amit a sebei okoztak, majd átruházta az egészet a másikra. Ahogy ez meg volt, felegyenesedett, majd egy félmosolyra húzta a száját. 

- Csak hogy lásd kivel van dolgod, elhívom Nelliet, de onnantól neked kell megtartanod Jamest. - morogta halkan, majd ezzel faképnél hagyta a lányt. Megfordult, majd tett pár lépést az italos asztal irányába, mire az oldalához kapott, egy pillanatra előre görnyedve. Körbe nézett, majd lassú léptekkel megindult a táncoló páros felé, közben egy gondterhelt grimaszt felöltve. A táncoló pároshoz odaérve finoman megkocogtatta a lány vállát. 

- Pardon, mon ami - nézett Jamesre - De azt hiszem egy kicsit el kell rabolnom a partneredet. Lehetséges hogy felszakadt az egyik sebem, és kellene egy kis.. segítség. - mosolygott szánakozva Nellie-re a rendkívül meggyőző hazugsága után. Megvárta amíg a lány vele tart, majd ahogy kellően eltávolodtak a fiútól, odahajolt hozzá. 

- Ne haragudj a zavarásért, csak tudod közbejött egy kis probléma.. - kezdte, ahogy óvatosan James irányába biccentett, akit közben valószínűleg megközelített az Aphrodités lány - Mondjuk úgy hogy meg volt kötve a kezem, és kényszerített... De ne aggódj, gondoskodtam róla, hogy fájdalmas élmény legyen neki a tánc. A hozzáhasonló szépségkirálynők meg egyáltalán nincsenek hozzászokva az ilyesmihez, úgyhogy kétlem hogy sokáig tartana az egész... - tette hozzá, most már kifejezetten galád vigyorral.