Penelope Abigail Parsons

<3 Elfogadva <3

Kaszt: Rendőr tiszt

Lakhely: Felsőváros rész.

Felszerelés:
500 000 Byw (Ha nem elég hát keres magadnak, jah igen és ez lesz a fizető eszközötök.)
Egy kisebb villa a felső város szélén. (6 hálószoba, 2 konyha, téli kert, 5 fürdőszoba, 1 nappali, 2 szalon, 2 dolgozó szoba, padlás, edzőterem, +parkoló)
2 Kocsi:




1 Kis repülő:


(Ha bármi kell még, fegyverek ilyesmi a felszereléshez írd ide alá)

Jó játékot, érezd jól magad!

Richi beszéde mint mindig, lehengerlő. Egyszerre polgárpukkasztó, mégis magával ragadó. Nem hiába kötöttem ki mellette. Molly-t pedig kinevezték a SI egyik divíziójának elnökévé. Halványan rámosolygok a lányra, akár rám néz, akár nem. Bár nem ismerem túl régóta, de egészen megkedveltem őt is és Pascalt is, úgyhogy nagyon örülök a sikerének. Ezután egy fehér sárkányra kapom fel a tekintetemet, majd a róla leszálló férfi felmegy az emelvényre és farkasszemet néz Richivel. Ezután minden elsötétül. Pánik tör ki a tömegben, én pedig igyekszem Mollyhoz és Richihez közel maradni, amennyire csak lehet. Aztán egyik esemény követi a másikat, a nap eltűnik. Erre mintha valamiért bizseregni kezdene a testem, de nem igazán értem miért. Talán csak az adrenalin.
Napokig nem látjuk a napot… A karom folyamatosan javul, ám valami hiányzik. Látni, ahogy mindenki más halad körülöttem előre, a céljai felé, én meg csak… vagyok. Állok egyhelyben. És ez nagyon frusztrál. 3 nap múlva egy fényesőnek lehetünk szemtanúi, majd a nap ismét visszatér. Mintha minden a régi lenne, ám mégsem az.
Természetesen Richit megválasztották polgármesterré. Mivel Molly eléggé elfoglalt vele is egyre kevesebbet találkozom, így az időm nagyrészében azt teszem, amihez értek is valamennyire.. edzem magam, hogy erősebb legyek. Bár a fegyverek és a sárkányokhoz képest az én képességeim már édes kevesek. Egyre inkább feleslegesnek érzem magam, amiben az is megerősít, hogy Richi tanácsadói utasításra elküld továbbképzésre… Na igen. Ez azt jelenti, hogy már arra sem vagyok jó, amire eredetileg felvettek. Természetesen nem mutatom ki, mennyire fáj, hogy teljes csődtömegnek érzem magam, és nem is szólok Mollynak arról, hogy elmegyek.
Az utazás teljesen unalmas volt Bene Hollow-ig. Ott viszont ledöbbenek. Szó szerint. Nem hittem volna, hogy ilyen csodálatos helyek vannak még a világon. Az Akadémia is tele volt lehengerlő emberekkel. Azonban itt valamiért még nyomasztóbb érzésem van, mint odahaza. Mintha egy jeges kéz folyamatosan markolászná és csavargatná a belső szerveimet.
Az Akadémián szorgalmasan tanulok, és nem nagyon ismerkedem senkivel. A mágusok és az alkimisták jelenléte csak még inkább feszélyez, és tudatja velem alsóbb rendűségemet. Itt megismerkedem egy nálam 1-2 évvel fiatalabb fiúval, Simond Somberrel. Vézna kis szemüveges fiú, nálam alacsonyabb is egy pár centivel. Meg is lepődök, mikor beszélgetést kezdeményez velem. De nem utasítom el. Mivel ő is hasonlóan egyedül van mint én, legalább valakivel tud így beszélni, még ha én annyira nem is kívánom egy férfi társaságát… Azonban valaki másét sokkal szívesebben elviselném, de Ő ugyebár nincs itt… Legalább Mollyval folytatott rendszeres levelezéseim miatt nagyjából képben vagyok azzal, mi folyik odahaza. És be kell hogy valljam, de büszke vagyok Richard Hibbant Shillerre.
Simondról annyit, hogy alkimistának akar állni, ezért keményen kell tanulnia. Rendszeresen kéri a segítségem, én pedig képtelen vagyok visszautasítani. Az egyik ilyen alkalommal, egy rosszul sikerült kísérlet során valami történik velem. Elájulok a robbanás miatt, viszont van egy vízióm. Egy óriási vihar közepén állok, villámlik, dörög, és szakad az eső, majd hirtelen belém csap egy villám. Összeesem, s ahogy érzem az áram okozta bizsergést a testemben, egy kék madár száll le elém. Óriási volt, mérete vetekedik a sárkányokéval. Mégsem érzek félelmet, annak ellenére sem, hogy körülötte óriási a feszültség, és a villámok egyre vadabbul cikáznak. A madár felvisít, szárnyait az égnek emeli, mire két tolla leválik, az ég felé úsznak, majd egy villám hasít tá rajtuk, és pontosan az orrom előtt csapódik be. A helyén pedig ott hever egy kétélű naginata. Ahogy ráteszem a kezem, a vihar elcsendesedik, az eső eláll, és megszűnik minden kétségem, félelmem. Egyszerre mintha értelmet nyert volna az életem. Még egyszer a madárra nézek, majd a viharral együtt ő is eltűnik, engem pedig sötétség vesz körül. Majd felébredek. Este van, én pedig a gyengélkedőn. Körbe pillantok, ám az álombeli fegyverem nem találom sehol. Már épp kezdenék bepánikolni, mikor Simond ront be. Faggatása miatt elmesélek neki mindent, mire felcsillannak a szemei, majd se szó, se beszéd elrohan… Én pedig felvont szemöldökkel nézek utána, majd összeszedem magam, megköszönöm az ellátást, s felvonulok a szobámba. Az időzítés tökéletes, ugyanis Pascalt ott találom Molly levelével a szobám ablakában (amit miatta mindig nyitva hagyok már). Gyorsan elolvasom Molly levelét, majd rögvest meg is írom neki a választ, belefoglalva ezt a furcsa álmot is. Azonban csak másnap küldöm vissza Pascallal, hogy tudjon egy kicsit pihenni. Simond is eltűnt napokra, nem mintha annyira hiányozna, csak már megszoktam, hogy a nyakamon lóg.
Pár nappal később, mikor éppen kint ültem egy fa alatt, és próbáltam tanulni, megjelenik egy hatalmas naginatával, amivel majdnem kiböki a szemem.
- Hé, óvatosan! Ez egy fegyver… - Kezdem korholni, majd elveszek a mesterműben. Egy kétélű, kékesen csillogó, gyönyörűen feldíszített naginatával szúrt majdnem le, s mint kiderült, az enyém. Ezek után igazából rövidesen elkezdhettem mágiát is tanulni, Simond pedig alkímiát, így mindketten közelebb kerültünk a vágyainkhoz. Már lassan két éve tanulom a mágiahasználatot, s úgy érzem egyre jobb vagyok benne. A varázsigék amiket használok a naginatámba (meg egyelőre egy a robotkaromba, ami még tesztelés alatt áll) vannak vésve, s villámalapúak.