Shimazu Toshiro

Név: Shimazu Toshiro
Faj: Áldott
Nem: Férfi
Kaszt: Kardforgató
Kor: 18

A láda hatalmasat koppant a földön ahogy a legnagyobb
bandita ledobta a földre. A teteje felcsapódott és néhány aranypénz elgurult a
fák gyökerei által lepett földön. Mindhárom haramia már-már perverz
elégedettséggel nézte az aranytól csillogó ládát.

- Fiúk, ennyi pénzzel akár három évig is elleszünk.

- Naná! Nem is értem ki az a barom aki tényleg ennyi pénzt vitet valahova
fegyveres őrség nélkül.

- Mi voltunk a fegyveres őrség, te idióta.

- Ja... tényleg.

Mind hangosan nevettek. Elég hangosan ahhoz, hogy felébresszenek valami olyant
mely veszélyesebb ezer szamurájnál, száz puskásnál vagy bármely rettenetnél.
Engem...

- Nem lehetne halkabban odalent? Épp aludni próbálok...

- Ez ki a halál volt? - Szólt a középső. Valószínűleg ő volt a főnök. Mellesleg
a felállás szokásos volt, egy kicsi, egy nagydarab, meg persze a kettejük közt
álló átlagos magasságú. Jó szokáshoz híven ő volt a legrondább mind közül. -
Gyere elő!

- Naa... Ne kiabálj már... Itt vagyok felettetek... - Mondtam eléggé unott és
fáradt hangon.

Az egyik vastagabb ágról eléjük ugrottam, leporoltam magam, megigazítottam a
kimonómat és nagyot nyújtóztam, megropogtatva ezzel a tagjaim. Mind elég bambán
néztek rám. Ráadásul a két nagyobb a kardja markolatára tette a kezét.

- Ki vagy te? - Förmedtek rám.

Mielőtt még válaszoltam volna ásítottam egy hatalmasat, közben pedig
mutatóujjamat feltartva jeleztem, hogy várjanak ameddig végzek.

- Na szóval! Shimazu Toshiro. A Shimazu klán tagja és Japán legjobb
kardforgatója.

A tekintetük még bambább lett. Ha nem láttam volna ezt a saját szememmel el sem
hiszem. Alaposan végigmértek, majd hangosan röhögni kezdtek.

- Méghogy a legjobb... Ez a kölyök... Megszakadok!

- Naa... Nem elég, hogy felébresztetek, de még ki is nevettek? Kezdek mérges
lenni rátok...

Tovább röhögtek. Én közben a fejem vakargattam és csodálkozva bámultam az
arannyal teli ládát.

- Szerintem az ott nem tiétek. - Mondtam végül.

- Miből gondolod?

- Háát... Elég csórónak néztek ki.

- Ne bosszants fel kölyök! - Kiabált rám az egyik.

- De ti kezdtétek. Amúgy meg nem lehetne halkabban? Itt állok előttetek. Jól
hallak benneteket. Csak annyit értek el, hogy elijesztetek minden állatot.

- Felvághatom a kis rohadékot? - Kérdezte a legnagyobbik. - Nagyon idegesít.

- Csináld nyugodtan. Engem is irritál.

- Ó egy párbaj. - Csillant fel a szemem. - Bár nem szeretek kialvatlanul
harcolni, de üsse kő!

- Kettéhasítalak.

- Most mire fő ez a nagy gyűlöle... - Végig se mondtam a nagydarab bandita
kardja már suhant is a fejem felé. Mellé. - Még nem voltam felkészülve. -
Szóltam a háta mögül.

- Mia?!

- Lehetnél kicsit tisztességesebb is... Még csak azt se hagytad, hogy
befejezzem a mondandómat.

- Te kis rohadék. - És ezzel a lendülettel újra lesújtott rám.

- Reménytelen vagy. - Megint a háta mögül. - Akkor játszunk így.

Szélesen elvigyorodtam. A bandita a következő csapása után eszméletlenül terült
el a földön. Mellette álltam, a kardom pedig épp visszacsúsztattam a tokjába.

- Remélem nem ő volt a legjobb. Elég szánalmasan bánik a karddal.

- K... Ki vagy te?

- Előbb mutatkoztam be. Shi-ma-zu To-shi-ro! A Shimazu klán tagja és Japán
legjobb kardforgatója! Ja, ti is azt hittétek, hogy csak hencegek? Haha,
gyakran előfordul. Túl fiatal vagyok ahhoz, hogy komolyan vegyenek...

- Mit akarsz tőlünk?!

- Semmit... Aludni szeretnék. Bár örülnék ha visszavinnétek azt a ládát ahhoz
akitől elloptátok.

- Azt soha!

- Hát legyen...



***



- De nehéz... Utálok cipekedni...

Panaszkodtam magamnak miközben cipeltem az arannyal teli ládát. A banditákat
ott hagytam az erdőben. Majd szólok a helyi hatóságoknak, hogy nem ártana
lecsukni őket, de először vissza kéne vinnem ezt a pénzt a jogos tulajához.
Remélem nem hiszik majd azt, hogy én loptam el...