Akino
Közzétéve: Apr 22, 2018 11:35:01 GMT 1
Post by Kán on Apr 22, 2018 11:35:01 GMT 1
Akino
Az erdő egy igen érdekes hely a sötétben. Az ember ha teheti elkerüli a sötét helyeket, de néha, szerencsétlen éjszakákon, a sors ide vet egy-egy eltébolyodott lelket. Azon sötét éjszakákon, mikor a csillagok és a hold csendesen alszanak a felhők fekete leple alatt, az erdőben kóborló emberek csendes, alig hallható éneket hallhatnak az erdő mélyéből. Eme csendes csilingelő hang sokakat csábított már a sötétségbe. Az erdő homályába elcsatangolók nagyon ritkán térnek vissza. Ahogy a sötét egyre jobban úrrá lesz az ember felett az erdőben, úgy téved el egyre jobban a hang keresésében. A séta alatt sokan meghalnak: üregekbe esnek vagy vadállatok tépik szét. Sok eltévedt lélek lelte halálát eme sötét fák között. Az igen kitartó és figyelmes ember a sétát akár napokig is elhúzhatja, de különös módon sosem látja a napot. Mintha az ismert útról letérve a nap már sosem győzedelmeskedik az éjszaka felett. A napok múlását már csak az ének elmúlása és újra megszólalása jelezi. A hang minden lépéssel közelebbről szól. Kevesen érnek el ideáig, hogy meglássák a sötétség tavát. Az aprócska barlang szájából csörgedező sötét színű víz egy kicsinyke kis tavat képez a barlang bejárata előtt. Az innen eredő vékony kis ér nem olyan mint a többi folyó vize: néhol eltűnik egy fa árnyéka mögött, mások egy kő félhomályos üregéből jelenik meg újra. Eme embertől érintetlennek látszó helyen tanyázik maga a sötétség. Azok kik ide találnak, mindegyikük a sejtelmes éneket követve, igen ritka látványnak lehetnek szemtanúi : egy fekete sárkány fekszik a tó vize körül, csendesen szuszogva ahogy egy félvér mossa magát a fekete tó vízében és hangjával álomba ringatja mesterét. Az állatok csendben sorakoznak a közeli fák körül és töretlenül figyelik a mindent bejáró éneket. Ezen a ponton a sötétség az úr, itt a fénynek, a mozgásnak semmi élet joga nincs, itt csakis a nyugalom terít be mindent. Ezért nem mehetnek el soha. Ezért nem maradhatnak soha. Mind aki ide talál ugyan úgy végzik: csendben. Örök csendességbe borulva pihennek meg a föld porában. Nem marad nyomuk, az ének végén mindent eltüntetnek az állatok.Csupán egy kivétel volt. Egyetlen egy ember aki bele illet a nyugalom tengerébe. Egy néma lány. Már nagyon rég nem él de öröksége örökké megváltoztatta a környéket. Az előtte örök csendbe és sötétbe burkolózott tisztás érkezése után az élet szent helye lett, egyetlen egy életé. Belehalt a szülésbe de a gyermek túlélte.
Külseje:
Alacsony, 158 cm magas, normál testalkatú. Haja szürke szeme rózsaszín. Fején 4 kisebb hátrafelé néző szarva. Jobb szemét aprócska heg szeli át, mely gyakorlás alatt szerzett. Testét több helyen is fekete tetoválások borítják. Öltözete silány, csupán bőröket visel itt-ott. Ezen kívül egyetlen ruhadarabja, egyben hűséges társa, a Runa névre hallgató Mamushi kígyó, mely általában karjára és nyakára tekeredve tengeti napjait.
Képességei:
Egész életében a sötétségben élt. Annyira közel került, a sötétséghez, hogy rövid ideig képes eggyé válni vele. Amíg sötétben van képes eltűnni és megjelenni akár hol. A napfényben képességeit nem tudja használni. Mindig magánál tart négy darab kunait, ezeket használja egy esetleges harc esetén. Atletikus és igen fürge így igen veszélyes ellenfél tud lenni bárki számára.
Személyisége:
Igen nyugodt és megfontolt. Apjához hasonlóan szeret a háttérben maradni és ameddig lehetséges elkerülni, hogy bárki is észrevegye. Általában igen szótlan és ha beszél is az emberekkel való kicsiny érintkezés miatt rövid és furcsán összerakott tő mondatokban teszi azt. Ameddig csak lehetséges kerüli az agressziót, inkább odébb áll ha probléma van mint sem harcolni kezdje. Az egyetlen szituáció mikor probléma nélkül belevetni magát a harcba az az ha otthona veszélybe van.
