Itoshi
Közzétéve: Apr 21, 2018 22:45:06 GMT 1
Post by Raven on Apr 21, 2018 22:45:06 GMT 1
Itoshi
Az első emlékem az eső, hogy hideg van és hogy éhes vagyok. Négy éves voltam akkor. Anya meghalt nemsokkal előtte, magának köszönhette, senki sem visel gondot valakire aki életet ad egy félszellemnek, pedig jó élete lehetett volna. A magamfajtát pedig sehova sem fogadják be, úgyhogy megpróbáltam elbújni egy régi szentélybe. Nem mintha ott melegebb lett volna, és az eső is beesett, de legalább a villámok nem tűntek olyan ijesztőnek. Ott találkoztam vele. Utánam nem sokkal érkezett. Nem gondoltam, hogy bárki más felkeresne egy szentélyt ebben az időben, persze ő se az isten miatt jött, ha volt ebben a szentélyben egyáltalán valaha.
-Nahát, Mit keres egy ilyen fiatal fiú, egyedül egy ilyen helyen?- Nem volt kifejezetten kedves a hangja, de mégis megnyugtatóbb volt mint az embereké, tudtam mi ő, hogy olyan mint én.- Értem. Magadra hagytak igaz.- Hosszú fekete hajából csöpögött a víz és a színes kimono is átázott rajta, mégsem bántam mikor mellém ült. Még ha a ruhája hidegétől még jobban fáztam is, először éreztem úgy, hogy mégsem vagyok egyedül. Még mindig érzem a pipája füstjét amikor ez eszembe jut.
-Mond csak fiú miért nem jössz velem? A világ nem szereti a mi fajtánkat, de ettől még nekünk nem kötelező félnünk tőlük. Nem akarod magad mögött hagyni ezt a sorsot?
Nehéz volt követni a tanítását, sokat várt el és nagyon erős volt. A legerősebb lény akit valaha láttam, nem is álmodtam arról soha, hogy legyőzzem, vagy a közelébe érjek, csak azt akartam, hogy elégedett legyen velem. Mindent megtettem, hogy fejlődjek és erősebb legyek. Megtanította hogyan kel szellemekre vadászni és hogy mi a különbség köztük. Arra is hogyan tudok az emberek között elvegyülni, még ha nem is érzem magam biztonságban közöttük.
Évekig egyedül ő volt a világom, semmit nem ismertem ami ezen változtatni tudott volna. Amíg vele laktam viszonylag biztonságban érezhettem magam, a faluban tisztelték, a származása ellenére is, mert megvédte őket a szellemektől és a szörnyetegektől. Egy éjszaka aztán arra keltem, hogy mindenfelé Onik és shikigamik pusztítanak, nem mesze lévő falut szinte teljesen elpusztították mire oda értem. Ő már ott volt, egy házban találtam meg az Onik és a shikigamiaik körülötte álltak ő pedig nem tett ellenük semmit. A ruhája és naginta amit forgatott tele volt vérrel, emberek vérével. A falu főnök reszketett a lábainál és ahogy ránézet a naginata félhold alakú pengéjére csak ennyit sutogott.
-Vörös hold- Ezek voltak az utolsó szavai. Csak álltam ott, nem tudtam mozdulni, tudtam, hogy nem szereti az embereket, egyikünk sem szerette őket, ez volt az egyik ami egyben tartott minket, de a falu, a gyerekek és azok akik semmit sem tettek… Mindent elpusztított, mindenkit lemészárolt, és én nem értettem, miért.
-Miért?- Azt reméltem talán mégsem az történt, talán van valami magyarázata, de…
-Már nem volt szükség arra hogy éljenek, csak egyszerűen, már haszontalanok voltak.- Éreztem a könnyeket végig folyni az arcomon, az első fegyverrel támadtam rá amit sikerült megfognom, úgy tettem ahogy tanította, és el akartam pusztítani azt a szörnyet, aki biztosan nem az a nő volt aki a mindenséget jelentette és felnevelt, aki megtanított mindenre. De a kard meg sem érintette és éreztem, ahogy a naginata pengéje átszakítja a húst és keresztül szúrja rajtam.
-Miért? Mond mivel tartozol te nekik, Itoshi? Ők űztek el! Miattuk éheztél és fáztál. És most elennem fordulsz? Miattuk?
Ez volt az utolsó amire azelőtt emlékeztem, hogy elájultam volna. Nem akart megölni, ha megakart volna most halott lennék ez biztos. De ez nem tudott megnyugtatni. Akkor éreztem először azt a sötétséget. Egyfolytában azt hangoztatta, hogy meg kellet volna ölnöm, hogy rá kellet volna hallgatnom, de még nem baj, felkelhetünk tovább ölhetünk, egy nap végezhetünk vele. Hiába próbáltam emlékezni arra, hogy nem ezt akarom a hang egyre erősebb volt. Mikor magamhoz tértem a leéget házban feküdtem, még a lélegzés is fájt, a kard a kezemben, láttam ahogy körül veszi a sötétség, az első fegyver amit sikerült megfognom egy shitabuki volt. Egy testetlen shitabuki, egy ostoba fegyver tele rosszindulattal. El akartam dobni de képtelen voltam.
Nem tudom mit fogok tenni ezután, nem maradt semmim abból a házból, csak az emlékek és a shitabuki. Nem tudom vágyom-e a bosszúra vagy csak a kard hangját hallom de az biztos hogy meg akarom érteni, miért. Ez az egyetlen ami számít.
Név: Itoshi
Faj: Yasha
Kor: 19
Magasság: 156 cm
Felszerelés: A yashák szellem vadász maszkja, a shitabuki, és egy pipa
