Belváros

Estrid - Bratti:

A belváros amúgy is nyüzsgő hely volt a nap minden szakaszában, ám a ma reggeli tömeg ami a visszaérkezésed után fogadott jóval durvább volt, mint amihez hozzá voltál szokva. Tüntetők százai, sőt, nem kizárt, hogy ezrei vonultak végig az utcán, mindenféle idomárruhákba öltözve.
Valószínűleg az új elnök törekvései ellen tiltakoznak. Ez nem újdonság, a létszám viszont annál inkább. Korra avatár megjelenését követelik, sőt, sokan árulóvá kiáltják azután, hogy ma az egyesült erőkkel a Tűz népének földjére utazott és a várost pedig magára hagyta a gondjaival.
Akár úgy döntenél, hogy nem igazán törődsz a tüntetőkkel, akár a saját utad útján indulnál, földbe gyökeredz a lábad. Szó szerint a talajba süllyed és hamarosan megjelenik a hozzá tartozó földidomár is, két tűzidomár társaságában. Fütyörészve lépnek oda hozzád és leszakítják a pénzes üsződet az oldaladról.
- Ostoba vízídomár, a közelünkbe sem érsz.
Felelik és a vezéralak, egy szőke hajú bőrdzsekis srác el is teszi a pénztárcád a belső zsebébe. Az ilyen vízidomár megtámadások is gyakoriak voltak, de még soha nem a belvárosba. Kihasználták, hogy mindenki a tüntetőkre figyel. Rögtön sarkon is fordultak. Mivel nincs víz a közelben, az egyetlen opciód arra, hogy a kevés megtakarított pénzed viszont lásd a véridomítás. Ugyanakkor fényes nappal van az utcán és simán lehet, hogy valaki észreveszi, még ha a rablást nem is látta.

A három tolvaj villámgyorsan elszelel, ám te szorosan a nyomukban vagy, követed őket. Úgy az első kanyarig a sikátorban, ugyanis valakivel elég durván sikerül összeütköznöd. A férfi nagyobbat esik mint te, de te is jó rendesen odavágod a fejed. Ő nekirepül a kukáknak és egy káposztalevél lóg a hajából. Észre sem veszi.
Az egyenruháján az Egyesült Erők közlegény rangjelzése lóg. Eléggé nyeszlett rajta az egyenruha és a srác is elég szerencsétlennek néz ki, ahogy a papírjait szedegeti össze.

- Ne... ne haragudj...
Habogta, majd ő is azt az irányt fürkészte, ahova a tolvajok mentek.
- Láttam a rablást, de nem kaptam időben erősítést és... szóval ööö.. azt gondoltam, hogy sikerül elcsípnem őket... de izé... nem gondoltam, hogy utánuk eredsz... szóval öö.. izé... megütötted magad vagy valami?
Eközben kiesett a hajából a salátalevél. Zavarában rátaposik, remélve, hogy nem láttad, de már késő.
- Hogy kapjuk el őket? Már árkon bokron túl vannak.

Rohadtul nem fogom hagyni, hogy azok a nyomorultak megszökjenek. Ilyen undorítónak lenni! Mérgelődöm, gyorsan haladok. Mondjuk, jó, hogy én mondom ezt, de tök mindegy. Engem hagyjanak békén a picsába…

Annyira elvagyok a mérgelődéssel, hogy alig veszem észre, hogy valaki közeledik. Bele is ütközöm. A kurva életbe! káromkodok magamban, ahogy a fejemet dörzsölöm. Még mérgesebb leszek. Rohadtul megérdemli, ahogy elesik. Így nekem jönni! Jesszusom, komolyan egy ilyen bájgúnár, anyámasszony katonája botlott belém? Rohadt életbe…

- Húzzál már a fenébe! - morgom neki válaszként. - Mégis hogy akartál utánuk menni?! Az ellenkező irányba haladsz, zsenikém! – kiáltok rá haragosan. Felállok, nem foglalkozom vele, hogy ő mit csinál. Hogy a tökömben futhattam bele egy ilyen szerencsétlenbe?! Felhúzott szemöldökkel nézek rá.

- TE akarsz NEKEM segíteni?! Nézz már magadra… Anyám borogass… - mondom szememet forgatva. – Ha már ennyire lelkes vagy, nem neked kéne valami tervednek lennie?! – förmedek rá. – Elvileg te vagy itt a hivatalos személy – frusztráltan felsóhajtok, gondolkodom. Végül is fel tudnám használni.

– Na, ide figyelj, Töki… - kezdem. – Remek akciód miatt esélytelen lenne utol érnünk őket most már. Remélem, legalább egy kicsit ismered ezt a kurva várost. Szerinted hova mehettek az e fajta patkányok? Nem a felvonuláson vannak, az biztos… Gondolom, minél hamarabb elköltik a pénzem… Szóval várom az ötleteket és közben haladjunk, látni akarom még ma a pénzem. Ja, és szerezz nekem valami vizet, mert sikeresen kiöntötték az összeset! – morgom még. Rohadtul nincs kedvem ezzel foglalkozni most. Megdörzsölöm az arcom. – Majd útközben valami tervet is kitalálhatunk, zsenikém… - teszem még hozzá és jelentőségteljesen nézek rá, hogy induljunk már el.

Karin - Reina:

A hely ahol magadhoz tértél fokozatosan kezdett megtelni élettel, méghozzá jóval rohamosabban mint egy átlagos városi napon. Ezek a megjelenő emberek hatalmas tömeggé csoportosultak és mindannyian a saját elemükkel idomítottak a levegőbe. Tűzgyűrűk és csóvák jelentek meg a felvonolú tömeg felett, jégből készült tükrök törtek darabokra, föld és fémkockák rajzolták ki a következő betűket: E L É G.
Ez nem felvonulás, hanem tüntetés volt, viszont olyan színes és szervezett, hogy akár egy parádénak is betudható volt. Nem sokat mondanak számodra a követeléseik, de a legtöbben egy bizonyos Zhen Hong lemondását követelik, de van itt szó a chi blokkoló akadémiák bezárásáról és a munkahelyek szabaddátételéről, gyárak bezárásáról és egyenlő bánásmód követeléséről is. A sétáló tömeg nem igazán nyújt számodra segítő kezet, ha informálódni is szeretnél, nemes egyszerűséggel elsétálnak melletted a saját problémáikkal törődve. Rendkívül kedves.
Így megy ez nagyon sokáig, míg nem valaki a kezedbe nem nyom egy szórólapot.
"Üdvözlet Köztársaság Városban, a mocsok és az igazságtalanság városában. A városban, aminek hátat fordított az avatár és ami szembeköpte azt a demokráciát, amit jelképezni hivatott. Üdvözöllek a gépek városában!"
Nem sok információt nyújtott, de legalább volt rajta egy térkép az egész városról, zöld színnel kiemelve a tüntetés irányát és néhány fontos épületet amik feltehetőleg fontos részét képezik az egész tiltakozási rendezvénynek (Jövő iparága gyárak, rendőrség, városháza, Cabbage Corp gyárak, Köztársaság Város börtön, Rendőrség, Idomáraréna.)
Még mielőtt viszont akár csak annyit mondhattál volna az illetőnek, hogy fapapucs, már tovább is indult a hatalmas embercsordával együtt, de legalább volt néhány lehetőséged, tájékozódási pontod. Volt hova menned.

Estrid - Bratti

Szerencsétlen srác köpni-nyelni sem tud, szóval csak behúzza a szégyentől vörös nyakát. Az arca is ugyanebből az okból piroslik. Félig el is fordul, ahogy hozzá beszélsz. Egyértelműen fél a konfrontálódástól és ha tehetné, akkor arcal lefelé elsüllyedne szégyenében. Megvárja amíg befejezed a lehordását és utána is időzik a válasszal (ha ráordítasz közben, akkor még tovább).
- Én ööö, izé én új vagyok...E-e-ez az e-első hetem és öö...
Szólalt meg végül, jelezvén, hogy nem, fogalma sincs, hogy hol kéne az ilyesmiket keresni. Aztán végül kinyögte.
- Ö-önkéntesnek jelentkeztem a a a felvonulás figyelésére, o-olyanokat keresünk mint akik itt voltak. Te vízidomár vagy, szóval lehetnek olyanok akik Szikra nézeteivel szimpatizálnak. Tettek ilyen, hogy is mondjam... megjegyzést a nemzetedre?
Nem igazán mond semmit neked ez az elnevezés, de a srác is nagyon hamar témát vált.
- Ööö, víz igen... ööö...
Végül előhúzza a lapos kulacsát az egyenruhája belső zsebéből és lecsavarja annak kupakját. A víz háromnegyede már hiányzik belőle.
- Csak ennyi van nálam, de ööö van a közelben egy szökőkút... Ha elhúznak a tüntetők, akkor onnét tudsz vizet gyűjteni.
Kivesz a zsebéből egy térképet, amit természetesen először fejjel lefelé tartva kezd el vizsgálni, majd összehasonlítja azt a tüntetés menetét jelző szórólappal.
- Ha a Szikra nézeteit követő emberek, akkor tudok egy romkocsmát a közelben... a tulaj egy zsémbes földidomár akire nem egy panasz érkezett már a radikális nézetei és a vízidomárok ellen tanúsított hozzáállása miatt... Odavezesselek? Vagy először a kúthoz? Mi legyen? Vagy nézzük meg a felvonulók közt nem vegyültek-e el?
A srác csak ötletel, fogalma sincs, hogy melyik irány lenne a megfelelő és ez az arcára is van írva.

Ég. Hangzavar. Éles napfény. A felé közeledő tömegre pillantott, és egészen elállt a szava.
Látott már ilyet - igen, egészen biztos, hogy látott már ilyet, ennyi és ennyiféle embert egy helyen, ennyi színt és formát, hallott ennyi egymásba csúszó lépés dübörgését, ennyi összecsengő hangot, amitől mintha a falak is zengtek volna… De nem emlékezett rá. Úgy bámult maga elé, mintha… Nem, nem mintha. Így, ilyen csupaszon az emlékei nélkül tényleg szinte gyermek volt.
És amit látott, megbűvölte.
Mozdulatlanul állt, és nézte, ahogy parázs és láng, vörös, narancs és kékes csóvák szállnak a levegőbe, és tükrök törnek hideg reccsenéssel, és kockák emelkednek ki a talajból… Ezek az emberek… Ezek az erők…
Valami bizseregni kezdett a tenyerében, de nem foglalkozott vele, csak tágra nyílt szemmel nézte őket. Olyan dühösen tűntek, és élettel telinek. Irigyelte őket, mert ők biztosan tudták, miért vannak itt.
Vele ellentétben.
Dühösen felmordult, és elkapta a pillantását, ám egy másodperc múlva, szinte akaratlanul, már megint őket nézte. Jól van, Reina, legalább még egyszer kislány lehet, nem olyan nagy baj az, morogta magában. Csak ekkor vette észre, hogy a kövek feliratot formálnak - ELÉG!
Hát igen, ezzel szívből egyet tudott érteni. Nagyon elege volt, bár abban kételkedett, hogy - kicsit fülelni kezdett - Zhen Hong lemondása, vagy a chi blokkoló akadémiák bezárása bármit is segítene a helyzetén… Bár ki tudja… Lehet, Zhen Hong mosta ki az agyát. Vagy a chi blokkolót sütötték ki az emlékeit. Egy pillanatra eljátszott a gondolattal, hogy beáll a tömegbe, csak hogy feszültséglevezetésképp ordibáljon egy kicsit, mert az azért ráfért volna, de úgy döntött, hagyja az ötletet.
Az is lehet, hogy Zhen Hong lánya volt. Vagy chi blokkoló. Vagy gyárakat zárt be…
Megrázta a fejét. Arra csak emlékezett volna, ha lettek volna gyárai, amit bezárhat. Ráadásul ha annyi pénze lett volna, aligha hordja magánál azt a jó ízlést messzire üldöző nyakláncot. Már ha persze nem szerette…úgy mondjuk pár órával vagy nappal ezelőtt. Abban az esetben jött magának egy bocsival.
Mindenestre, ha elvonatkoztatott ettől a néhány ¬¬- remélhetőleg kis valószínűségű - forgatókönyvtől, akkor irtó nagy mázlija volt, hiszen emberek vették körül. Emberek, akik bizonyára egy fokkal jobban tudták, hogy mi ez a hely, és például milyen évszak van. Az ilyen tudás kincset ér…
Megpróbált közelebb kerülni a tömeg széléhez, és megszólítani néhányat a kevésbé vörös fejű, és egy kicsit halkabban kiabáló alakok közül, de nem sok sikerrel. A leggyakoribb válasz a „Hé, hagyj már!” volt, melyet szorosan követett a „Te el akarod lopni a táskámat!” és az „Ugye te is utálod a gonosz gyárosokat?”. Utóbbira készségesen bólogatott, de belül fortyogott. Ráadásul ebben a zajban még jobban szét akart menni a feje.
Már valóban majdnem kiabálásban fakadt ki, mikor azonban az egyik menetelő a kezébe nyomott egy szórólapot. Felvonta a szemöldökét, és kicsit odébb sétált, néhány lépésnyire a tömegtől. Semmi kedve nem volt ahhoz, hogy elsodorják, és elveszítse az egyetlen dolgot, ami talán, jó eséllyel, segít neki.
Szerencséje volt. A szórólap rettentő informatívnak, és a nem meglévő tudása szerint is némiképp elfogultnak bizonyult. Sebaj. Legalább tudta, hogy Köztársaságvárosban van… Ez egész jó jelnek tűnt. Ha fogadnia kell, arra tett volna, hogy a világ másik felén van. Ráadásul bónuszként még egy térképet is kapott…ami persze képek nélkül nem sokat segített neki, de úgy sejtette, csak jó lesz. Végigfutotta az épületek neveit, hátha bármi beugrik…de semmi, csak a szokásos üresség. Sebaj. Majdcsak hozzászokik. Második lépésként megpróbálta kitalálni, hogy ugyan melyik lehet az épület a képeslapról, de ez anélkül, hogy bármiféle gyárra emlékezett volna, nem nagyon működött.
Megrázta a fejét - ettől az agya megint mintha ki akart volna repülni a fülén, nyálkás kása alakjában -, és ismét nekifutott. Rendőrség. Hát…végül is, eltűnt. Vagy hát lehet, hogy eltűnt. Valaki csak keresi. Mindenestre jobb híján megteszi.
- Hajrá, srácok, sok sikert a gonosz gyárosok ellen - dörmögte az orra alatt a tömeg felé pillantva, majd egy másik úton elindult a Rendőrség felé.

Reina - Karin :

Az általad választott útvonal jóval rövidebb volt, mint a tüntetők által kirajzolt útvonal és a szórólapon a rendőrség épülete egyike az utolsó állomásoknak, így órákkal korábban volt lehetőséged odaérni, mint a dühöngő tömegnek.
Nagyban folytak az előkészületek. Barikádokat és homokzsákokat láttál egymáshoz igazítva. Egy réteg kerítés korodnok formájában már a helyén volt. Gondosan és áttörhetetlenül megtervezett védelmi vonalnak tűnt az, amit felhúztak az épület köré. A rendőrség két különböző fajta egyenruhában volt ott jelen: 

Reina határozottan úgy érezte, hogy sikerült lenyűgöznie saját magát - elvégre kiderült, hogy tud térképet olvasni! Ez a felfedezés egyszerre töltötte el vidámsággal, önbizalommal és kíváncsisággal, meg némi bosszúsággal is. Nem igaz, hogy képes kiigazodni egy térképen anélkül, hogy bármi emléke is lenne arról, hogy rendelkezik tájékozódási képességgel, de az érzékei és érzései csak ürességgel reagálnak a körülötte lévő világra.
Mindemellett legalább felírhatta a fejében lévő kis listára a jó tájékozódóképességet is a megtalált tulajdonságai közé. Ez nem is rossz. Végre valami értékelhető az újdonság iránti beteges, gyermeki rajongás és a pocsék ízlés között.
Abban pedig csupán reménykedni tudott, hogy azért ezek mellett rendelkezik pár használható jellemvonással is. Utálta volna megtudni, hogy valami furcsa ruhákért rajongó flúgos plázacica volt. Brr…
Ahogy a rendőrség elé fordult, már megint elkapta az az érzés - az az idegesítő csodálat, amit az újnak hitt dolgok iránt érzett. Az épület óriási volt, és annak ellenére, hogy útja során magasabb és nagyobb épületeket is látott, szinte uralkodott az utcákon, mint egy sötét, keménykezű, de nem zsarnoki nagyúr. Olyan…erőteljesnek tűnt. És valamiért megnyugtatónak is.
Az ajkába harapott. Vajon járt már itt? Vagy talán említette valaki, hogy jöjjön ide, ha bajba kerül, és az ösztönei vezették ide?
Megcsóválta a fejét. Az ösztönei jelenleg teljesen halottnak tűntek, és bár a gondolat szép ¬- vagy inkább érzelgős -, de valószínűtlen volt. Azért jött ide, mert ez tűnt a leglogikusabb megoldásnak, és pont. Elképzelhette persze, hogy a nagyanyja éppen itt várja, vagy itt dolgozik a…fene tudja, élete szerelme, aki rendőrösködésre adta a fejét, de nem adott neki sok esélyt. Nem volt sokkal hihetőbb, mint hogy a tüntetők ellene tüntetnek…
Visszatérve a tüntetőkre, a jó hír az volt, hogy még nem értek ide. Pipa. A rossz hír viszont az, hogy a rendőrök olyannyira felkészültnek tűntek, hogy Reina egy lyukas garast nem adott volna azért, hogy észreveszik őt egyáltalán. Eljátszott persze a gondolattal, hogy odakullog, rebegteti a szempilláját kicsit, és megkéri az erős és kedves rendőrurakat, hogy segítsenek a bajbajutott hölgynek, de…
Ha legalább találkozott volna egy tükörrel, amiből tudta volna, hogy filmsztárra vagy tengeri sárkányra hasonlít, talán megpróbálta volna, de így… Vetett egy pillantást magára, és megállapította, hogy sem a blúz nem volt kivágott, sem a melle nem volt elég nagy ahhoz, hogy ez az akció sikeres legyen.
Felnevetett. Legalább eszébe jutott egy ilyen ötlet, amit ő maga nem tudott volna kivitelezni, tehát látta valahol. Egész megnyugtató, hogy ezek szerint a tudatalattija nem volt teljesen üres, csak lassú és némiképp szenilis.
Így belegondolva lehet, ő volt a nagymama, aki fel akarta adni a képeslapot… És akkor plusz pont az is, hogy egész jól tartotta magát, ha egyszer ilyen szép ránctalanok voltak a kezei.
Felsóhajtott. Kicsit komolyabban is vehette volna a dolgot.
Ismét a rendőrségre pillantott, és a védelmi vonalakat őrző rendőrökre. Elég komoly fickóknak tűntek, és nem is túl segítőkésznek. Valahogy azonban meg kellett próbálnia segítséget kérni. Muszáj volt.
Egy újabb, szintén némiképp őrült, de talán működőképesebb ötlet futott át az agyán. Végül is miért ne? Egy próbát megér…
És ha azt nézzük, nem is hazugság. Teljesen.
Gondolj arra, hogy egyedül vagy, és semmi emléked nincs. Rettegsz. Emlékszel, akkor is rettegtél, mikor magadhoz tértél. Nagy bajban vagy…valamiért nem emlékszel semmire, de valaki biztos, hogy bántott. Más magyarázat nincs.
Elindult a rendőrök felé, majd ahogy közeledett, gyorsított a léptein, a végén szinte már rohant. Csak akkor torpant meg, mikor látta, hogy a maszkos rendőr babrál valami a pálcájával, és feltartja maga elé a kezét. Ahogy fékezett, szinte majdnem orra bukott, de nem is bánta, úgy érezte, ezzel talán még jól is jár, és várta, hogy a rendőr hozzászóljon.
Nem tévedett. A maszkos végül közelebb lépett hozzá, és azt tanácsolta, hogy jöjjön vissza holnap, ha nem sürgős a dolga. Nem sürgős? Azt sem tudja, kicsoda! Azt sem tudja, van-e valahol aludnia…
- Uram, nagyon sürgős bejelentenivalóm van! - mondta lihegve. - Meg akartak ölni! - mondta ki, miközben valóban azt érezte, félelem folyik az ereiben. Mi másért ne lenne emléke, ha nem támadták meg komolyan? - És azt hiszem, elrabolták a nagymamámat! - tette hozzá aggódva, és kutatni kezdett táskájában a képeslapért. - Ezt küldte nekem, és én jöttem, de nem…nem találom! Nem találom őt!
Basszus, gondolta, ahogy egy cseppnyi forróságot, majd még többet érzett az arcán. Könnyek. Sírt. Amíg ki nem mondta ezeket a szavakat, nem érezte, mennyire kétségbeesett igazából.
Pedig az volt. Jobban, mint hinni szerette volna.

Kicsit sem ideges fejjel nézem a srácot.
- Ki a szar kérdezte, hogy hanyadik heted?! - förmedek rá megint. - Ha nincs érdemi hozzászólásod, inkább fogd be... - morgom még. Azért még meghallgatom, amit mond és megjegyzem. Nem mintha most sokat mondana a dolog, szóval csak legyintek, majd kikapom a kezéből a kulacsát és az összes vizet az enyémbe irányítom. Végül felé hajítom a kiürült üveget, azzal sem törődök, hogy elkapja-e vagy sem, tökéletesen tojok rá. Végül a motyogására megragadom az ingét és közelebb rántom.

- Ide figyelj, Töki... - kezdem. - Szedd össze kicsit magad, mert így a hatékonyságom az oroszlánteknősök segge alá csúszik, pedig ők nagyok és mélyen van a seggük... Elindulunk a kocsmába, ha útba esik az a szaros kút, azt is, ha nem, nem. Örülnék, ha munkába helyeznéd az agysejtjeidet, biztosan lehet valahonnan vizet szerezni. Elindulunk, te velem jössz, mert te vagy itt a rendőrség mintapéldánya és megvédesz engem, vili? Csak a jelvényed kell amúgy... Szóval elindulunk, te összeszeded magad és nem leszel ilyen hiper beszari, mert képen töröllek... Világos voltam?! - kiáltok rá a végén, majd elengedem és intek, hogy mutassa az utat.
- De villám tempóban, öcsi sajt... - morgom még.

Reina - Karin :

Bár nem látsz a férfi maszkja alá, a pillanatnyi csendből arra következtethetsz, hogy valami gyanúsat sejt a történetedben, ami összefüggésbe hozható a hirtelen megváltozott viselkedéseddel, végül azonban nem tett erre semmi megjegyzést. Magához intette a hátitáska-rádiós kollégáját (aki szintén egy maszkos egyén volt) és rögtön üzent is.
- Van egy 10-67-es a kapitányság előtt. Aztt mondja, hogy meg akarták ölni. Beviszem.
Recsegő hangon, de megerősítés érkezik a rádióból mire az őr, akitől segítséget kértél odalép hozzád.
- Jöjjön hölgyem, biztonságba visszük. 
Ha engeded, akkor megnyugtatás gyanánt akkor a válladra helyezi a karját és úgy kísér be az örsre, ha nem akkor az ajtó felé int és hátul marad, a környéket figyelve. Ahogy beléptek a folyosóra, rögtön láthatod, hogy egy ugyanolyan egyenruhájú, csak más azonosító számú rendőr már el is indult, hogy átvegye a kísérőd helyét. Az egész hely viszont... üres. Bár nem tudod (legalábbis nem emlékszel), hogy hogyan kellene kinéznie egy rendőrségnek egy átlagos napon, abban biztos lehetsz, hogy nagyon minimális mennyiségű személyzettel találkozol útközben. Az aktákkal teli asztalok előtt elhelyzekedő székek üresen álltak, amitől az így is hatalmasnak tűnő örs jóval nagyobbnak és nyomasztóbbnak tűnt, mint amekkora. A kísérőd, ha csak nem szóltál hozzá egészen addig csendben volt, míg el nem értétek a kihallgató szobát. Csak itt veszi le a maszkot a fejéről. Egy jó vágású szőke, kékszemű, kerek arcú férfi, aki hamarosan be is mutatkozik.

Estrid - @bratti

A srác a rángatásra és a fenyegetésekre egy nagy és hangos nyeléssel, valamint egy félénk bólintással reagált. Előzőleg telibe arcon találtad az üveggel, ami aztán a földre esett mert azt sem volt képes elkapni, így végképp nem jött szó a torkára. Amint elengedted, elkezdte mutatni az utat, aztán sorolni az információkat amik az eszébe jutottak, akár hasznosak voltak, akár nem.
- Már hetek óta figyeljük a helyet - feltehetőleg a már említett romkocsmáról beszél, bár magát a helyet elfelejtette a nevén helyezni így csak tippelhetsz - Sok volt a vízidomárokat ért támadás körülötte és a tartozásait is mindig az utolsó előtti pillanatban fizeti be.
Aztán hirtelen már megint teljesen másról beszélt.
- Hallottál már a Szikláról? Nagyon radikálisak. Kuvira és Ozai nézeteit egyesítették, azt gondolják, hogy ööö... a tűz és földidomárok a többi nép felett állnak, mert ők azok akik megvívták a többiek helyett a csatákat és ööö... ilyenek ja...
Ahogy rizsázik a srác, időközben eléritek a romkocsmát is, ami előtt egy kút helyezkedett el. Nem volt ott vödör és a víz is nagyon alacsonyan, több méter mélyen volt, így nagyon kellett koncentrálnod, hogy megérezd azt, ami benne maradt még. Már majdnem sikerült, amikor a srác megkérdezte, hogy "Mit csinálsz?" és kezdhetted újra az egészet. Végül hatalmas koncentrációval sikerül kiemelned elegendő vizet, hogy megtöltsd teljesen a kulacsot és bemehettek a kocsmába. Odabent rögtön rád figyel minden szempár és a tekintükből kiindulva nem kevés megvető, lenéző emberrel találod szemben magad. A csapos is rögtön megszólít a pult mögül. Az öltözetéből kiindulva földidomár, tehát akár az alamuszi társad által említett tulaj is lehetett.
- A magadfajtának minden kétszeres áron van! Ha olyan jól idomítod a vizet, miért nem a tengerből iszol, he? Mit akarsz itt?
A hely bűzlött a különböző italok és az izzadtság keverékétől, minden ablaka be volt zárva, pedig baromira ráfért volna egy kis (inkább nagy) szellőztetés. A talaj és az asztalok olyan porosak voltak, hogy mindenhova simán bele tudtad volna írni a neved, a bútorok nem elég, hogy öregek és koszosak, de mindemellé még agyon foltozottak is voltak, ami nagyon sok mindent elárult 

Csak a fejemet csóválom a szerencsétlenkedésére. Iszonyatosan idegesít, de még hasznos is lehet... Hátha mond valamit... Akkor talán megerőltethetem magam és egy fokkal kedvesebb lehetek... Jaj, de nincs ehhez kedvem és energiám...

Csak csendben hallgatom, ahogy fossa a szavakat. Aha... Szóval oda akar vinni, ahol eddig tökre minden vízidomár bajba esett? Kurva jó... Gratulálok... Még ha egyáltalán meg tudna védeni vagy valami... Jaj... Még az is lehet, hogy mellettük áll és csak átver engem... Erre is fel kell készülnöm!

Majd megint teljesen más a téma. Komolyan elszédülök ettől a pasitól! Hogy bír ki mellette akárki öt percnél hosszabb időt?! Aha... Földidomárok és tűzidomárok... Világos! Öntelt faszfejek... Morgom magamban.

Aztán hála az égnek megérkezünk. Azonnal a kút elé lépek, de elfintorodom. Francba már! Kevesebb víz nem volt?! Lassan lenyugszom és koncentrálni kezdek. Víz... Víz kell! Próbálom érzékelni, de mire sikerülne, a srác megint megszólal.

Olyan vörös lesz a fejem, hogy csoda, hogy nem robban fel.
- SZERINTED MI A JÓ ÉLETET CSINÁLOK?! A szőke hercegemet keresem béka képében a kút alján... Hátha értelmesebb a béka, mint te vagy. Mondjuk, ebben szinte egészen biztos vagyok... - mérem végig undorral, majd nagy levegőt veszek. - Kuss legyen vagy belefojtalak abba a maradék vízbe, amit próbálok megszerezni, ha már vízidomár vagyok! - morgom neki ijesztően, majd remélem, csendben marad.

Hála a jó égnek, sikerül feltöltenem a kulacsomat, így kicsit magabiztosabb vagyok az ügyet érintően. Lassan beérünk a kocsmába, ahonnan majdnem ki is rohanok. Ekkora lepratelepet, mint ez! Hogy képes itt bárki tíz másodpercnél több időt eltölteni?!

Nyilván mindenki ránk néz, vagyis pontosabban engem, de ez sosem zavart. Nézzenek csak, ha akarnak. Van mit... Én pedig jól körbenézek és felmérem a környezetemet, hogyha történne valami, akkor legalább tisztában legyek mindennel.

- Szerintem negyven százalékot növelnék a forgalmadon, ha kicsit idomítanék és feldobnám a helyet... Soha életemben nem jártam ilyen putriban, mint ez... - kezdem roppant kedvesen. - Ha fizetnél, sem rendelnék tőled semmit... Na, de ne húzzuk tovább egymás idejét... Te sem akarsz itt látni, én se akarok itt lenni. Túlesünk rajta, mindenkinek jó lesz... - mondom szemforgatva. - Szóval! Dolgom van egy földidomárral és két tűzidomárral. Az egyik szőke, bőrdzsekis tag. Jártak itt? Ha igen, mit csináltak, merre mentek? Tudod, nekünk, szennyes vízidomároknak - folytatom szarkazmussal, bár ezt nehéz kihallani, akár még őszintének is tűnhet. - is el kell vállalnunk mocskos munkákat, csak azért kérdezem... - mondom unottan, szinte ártatlanul.