Zac'dreloth Balrogath

Az igazi nevem Zac'dreloth Balrogath és démon vagyok. Mindenki csak Zac-ként ismer. Talán jobb is ez így... Réges-régen születtem erre a világra több száz... Illetve több ezer évvel ez előtt. Akkoriban még hegyes kardokkal és kis íjakkal pusztították egymást az oktalan emberek. Sok helyen kipróbáltam már magam a nagyvilágban. Nem tagadom sokszor közbeavatkoztam az emberek hülye kis csetepatéjába csak azért, hogy szórakoztassam magam. Most már belátom, hogy hiba volt, azonban szerencsére nem lettek következményei, ugyanis az emberek élete egy szempillantás az én szemszögemből nézve. Ők lassan meghalnak, de én tovább élek. Én voltam a gonosz hatalmas szörnyeteg, aki ellen összefogtak a nemzetek. Falvakat és kastélyokat tettem a földdel egyenlővé... Akkoriban még fiatal voltam és szégyellem bevallani, de élveztem. Szegény ártatlanok... Egy idő után részvétet éreztem irántuk. Megsajnáltam őket és felvilágosodtam, hogy a gyilkolás és pusztítás mit sem ér.

Tehát meghúzódtam egy időre. Beolvadtam a társadalomba és olyan dolgokat vittem véghez, amikre az emberek vágytak. Úgy gondoltam, hogy izgalmas lehet a saját kényelmemért és gazdagságomért harcolni, mint ők. Izgalmas is volt egy ideig. Olyan jól játszottam a szerepem, hogy irgalmatlan sebességgel ugrottam a fokokat a ranglétrán. Parasztból sorkatona, sorkatonából parancsnok, végül parancsnokból egyenesen császár lettem, de ez egy másik történet. Mikor már meguntam a színjátékot eljátszottam a halálomat és ismét szabad lettem. Rájöttem, hogy nem boldogít sem az önfeledt pusztítás, sem a hatalom hajhászása.

Ekkor kopogtatott be az ajtón az eszmék korszaka. Csak úgy, mint Madách Ádámja én is lelkes voltam, amíg rá nem jöttem, hogy minden egy szemenszedett hazugság. Nem létezik az az eszme, amiért érdemes legyen küzdeni. Hazugságra építkezni! Az megy az embereknek! Küzdj és bízva bízzál... Persze... Látjátok? Ebben tévedett Madách.

Ugyanakkor boldog életet akartam magamnak. Belegondoltam, hogy más emberek sose cselekedtek velem semmi jót... Elhatároztam, hogy segíteni fogok az embereken. Jó időpontot választottam, ugyanis beköszöntött a világháborúk ideje. Egy hatalmas csalódás volt. Ekkora önpusztítást sosem láttam még. Mindegy volt, hogy kiknek segítek, hogy kiket mentek meg a haláltól, ahogy az is, hogy kiket ölök meg a béke eléréséért. Hatalmas erővel rendelkeztem már akkor is, de szinte semmit se tehettem. Holokauszt, Hitler, éhínség, pusztítás és halál. Semmit se kaptam, csak szenvedést.

Immáron beletörődtem... 2018-at írunk... Hosszú évek óta töprengek... Ez idő alatt teljesen átlagos életet éltem, ahogy most is. Jelenleg egy kis falucskában élek, pár száz emberrel összesen. Mindannyian rendesek és szerintem egész jó a kapcsolatom velük. Egy kisboltban dolgozom, egy eladóként. Egy futószalag mellett állok egész nap és lehúzom a vonalkódokat. Először úgy gondoltam, hogy egy ekkora erejű démonnak, mennyire megalázó ilyen kis, piti munkát végezni... Aztán megvilágosodtam. Tulajdonképpen élvezem az itt töltött időt. Itt vagyok én, van egy csomó szabadidőm és azt csinálok, amit akarok. Nem kell világmeghódító, vagy világmegmentő terveken ügyködnöm. Mostanában vezetek egy blogot az interneten, megtanultam pár hangszeren és a különböző idegen nyelveket is tanulgatok. Valamint befogadtam az otthonomba egy kis impet, akit háziállatként tartok. Rim-nek neveztem el. Nagyon jól kijövünk egymással.

A világban közben történnek az események... Mindenki gyilkolja a másikat, néhány szörnyeteg besokall, vagy lebukik és mészárlásba kezd, de az emberek könnyűszerrel kivégzik őket. Nem lenne jó lebukni... Mondjuk őket is megértem. Mi, kik bujdosunk, erősek vagyunk, az ember pedig gyenge. Egyszerűen félnek. Rettegnek! Nem tudhatják, hogy kik közülük a valódi ember és ki a "szörnyeteg". De itt vagyok én is! Nem tettem semmi rosszat már időtlen idők óta. Inkább segítettem az embereket! De ha most rám találnának, engem is ki akarnának végezni... Pedig most olyan kellemes itt minden... 

Az évek során egyre erősebb és erősebbé váltam. Folyamatosan tanulmányoztam és gyakoroltam a mágia különféle ágazatait. Ha harcról van szó, nem találtam még méltó ellenfelet. Mivel az emberek között élek, meg kellett tanuljam, hogy hogyan kell beilleszkednem. Két méteres vagyok, hosszú ősz hajjal, de ez csak egy álca, egy varázslat. A valódi formámban teljesen szürke a bőröm, vörösen izzanak a szemeim, hatalmas szarvaim és karmaim vannak. Jah és patáim is vannak... Ha harcra kerül a sor felveszem a maszkomat, hogy ne ismerjenek fel, ha akarom még szárnyat is növesztek magamnak, vagy óriásira növök. Kemény bőrömet szinte semmi se tudja megsebesíteni. Általában a könnyebb utat választom és elhamvasztom az ellenfeleimet, még mielőtt fizikai erőhöz kellene folyamodnom.