Haname/Rin

Faj: Kitsune
Nem: Nő
Kor: 902/6224
Magasság: 139 cm (Fülekkel 149)
Testsúly: 33 kg
Farok hossza: 150 cm


Chizu Haname/Rin

Több ezer éve bebörtönöztek. Egy nagy szamuráj volt az, fehér hajjal macskaszemekkel és egy ezüstözött katanával. Egy ninja klán szolgálatába állítottak. Egy ember testébe ültették bele a szellememet és aztán elküldtek ölni. Nagyon szomorú voltam de mást nem tehettem. Különben varázslattal kínozták az elgyengült létemet amely a kezükben volt. Utáltam sz egészet. Még csak kölyök voltam. Alig 200 éves. Nem voltak más vágyaim csak szaladni az erdőkben vagy éppen ártatlan csínyeket űzni holmi egyszerű falusiakkal. Ehelyett piszkos munkát végeztem. Gyilkos és mészáros lettem. Utáltam az egészet.
Óriási örömnek számítoo ha az asztrális fogságomból végre előléphetttem és újra járhattam a mezőket érezve az erdők illatát. Gyorsabban száguldottam mint a villám mikor meghallottam a hívó szót. Csak az árnyékolta be, hogy megint ölnöm kellett, valaki másért. Nekem epdig nem volt nyereségem rajta.
De mikor legutoljára megérkeztem valami nem stimmelt. Rendes esetben már uralnom kellett volna az új testemet. El kellett volna nyomnom, az ember szánalmas elméjét és az agyának a legsötétebb zugába zárni. De ez nem történt meg.
Felordítottam. Nem akartam ezt tenni. Nem is adtam ki a parancsot rá az új testemnek. A másik lakó volt az. Mire a sikolyom befejeződött legalább már felfogtam, hogy mit látok. A földön feküdtem és számos sámán dolgozott azon, hogy megidézzen egy ninja testébe. Nekem viszont csak az égre kellett pillantanom és rögvest tudtam mi a gond. Telihold volt. Az az idióta sámán elfelejtette, hogy teliholdkor nem szabad kitsunét idézni mert a körülmények teljesen kiszámíthatatlanok. A marha miatt az eredeti tulaj mentális ereje túl erős lett ahhoz, hogy elnyomjam. Kiegyenlítődtünk. Ő persze nem bírta és csak sikitozásra ösztökélte a testem...vagy inkább a testünket.
Végül egyszerűen ráharaptam a nyelvünkre. Ettől végre befogta a pofánkat. Felültem és megszólaltam volna de ő is beszélni akart. A két mondat persze egyszerre nem hangzott túl értelmesnek. Jobbhíján csak összeakadt a nyelvünk.
Össze vissza pattogtak a gondolatok a fejünkben. Hol az övéi, hol az enyémek. Teljesen kontrollálhatatlan káosz volt odabent. Olyan volt mintha egy zajos kamrában állnánk ahonnan nincs kiút csak az őrület.
Egy egész hétbe telt míg elcsendesedett a zaj. Meg kellett tanulnunk csendben maradni. Furcsa érzés volt. Mint amikor két kéz megfogja egymást az áramló cunamiban. Két stabil pont mely körül végre elhal a vihar.
Sok munka volt lenyugtatni a gondolatainkat és eldönteni, hogy mikor ki irányít vagy beszél. Úgy nézett ki, hogy végül én kaptam a kontrollt a test fölött. A végső döntés mindig az enyém volt. De át tudtam engedni az irányítást ha úgy kellett. Ha valamit Haname (mert így hívták a Ninját) csinált jobban akkor ő kapta az irányítást. Én pedig csak a háttérben sugdostam neki.
Ekkor engedtek végre ki a szobából amelybe ezalatt senki sem mert belépni. Őrjítőbbnél, őrjítőbb már már felfoghatatlan illúziók csapkodtak akkor körülöttem. Ezért kellett egy egész hétnek eltelnie míg lenyugszom.
A végső napokban már csak a szoba közepén ültem és meditáltam. Egy ninja meditáció volt ez amelyet Hana, a testem eredeti tulajdonosa és immáron a lakótársam tanított meg az elménk kiűrítésére. Béke honolt ilyenkor. Nem csapongtak felesleges gondolatok melyek megzavarták volna a beszélgetésünket. Persze az egy elmén belüli kommunikálást gyakran egészítettük ki kimondott szavakkal. Könnyebb volt így. Kisebb zavar. S míg az egyik beszélt a másik gondolkozhatott.
Ezt meglátták a ninja mesterek és úgy döntöttek eljött az idő, hogy belépjenek. Csak a farkunk felgyorsult mozgása jelezte, hogy észleltem a jelenlétüket. Eddig csak lassan sepregette a padlót most viszont izgatottságot mutatott. Egy hete először kellett kipróbálnunk, hogy kommunikálunk más emberekkel. Egyszerű volt. El kellett döntenünk melyikünk beszéljen. Végül rám esett a választás. Jó döntés volt. A ninják végeztek volna velem ha rájönnek, hogy mi okozta az őrületet. Meghalni pedig nem kellemes. Ha a kitsunéval megfelelő módon végeznek valószínűleg nem tér vissza az asztrálsíkra. Megfelelő módon pedig igazán nem nehéz megölni.
A mesterek megnyugodván, hogem szabadítottak egy őrült gyilkológépet a világra közölték, hogy az idézésem előtt nem sokkal egy távoli jött-ment kiirtotta a fél klánt. Nem kellett neki sok és több ninja falut mészárolt le. A célom a bosszú lesz. Csakhogy elveszett a nyom míg az őrületem tartott. Csak az tudjuk, hogy a férfi már elhagyta az országot s egy távoli világba szökött. Nekem pedig követnem kell.
Úgy tettem mintha elfogadtam volna a dolgot. Ártatlan tekintettel emelkedtem fel és vonultam a Ninja sámán felé. Elkaptam az egyik őr kardját és mielőtt reagálhatott volna, már le is szúrtam. Megpróbáltak elkapni de sikertelenül. Én gyorsabb voltam. Vigyorogva és ordítva vonultam végig a rabszolgatartóimon pusztán hullákat hagyva magam után. Amíg Hana meg nem állított. Ezeket az embereket ő ismerte és nem volt hajlandó folytatni a mészárlást. Engedtem neki. Nem akartam rosszban lenni az őj szobatársammal.

Az évek lassan teltek. Hanával japánt jártuk. Jobbhíján ismét gyilkosok lettünk, de legalább szabadok. A saját elveink szerint élhettünk és járhattuk a földeket. Szolgálataink elismertek lettek. Megengedhettünk magunknak egy kis luxust a befolyó összegekből. Válogathattunk a felkérések közül. Remek volt. Százötven év elteltével akkora vagyont halmoztunk fel, hogy vehettünk egy kellemes félreeső házat Nagaszakiban és a megfelelő befektetések segítségével vissza is vonulhattunk belőle. Persze az a ház nem esett félre eléggé, hogy a megnövő populációnak köszönhetően párszáz év múltán már ne a belvárosban találjuk magunkat. Akkoriban már más szelek fújtak. Japán megváltozott. A nyugati technológia befolyásával az ország nagyhatalommá vált. Megéreztük a vihart. A második világháború közeledett. Az emberek háborúja. Bár nem én voltam az egyetlen szellem aki harcolt benne. Az egyetlen Kitsune igen. Hana győzött meg róla. Ez az ő háborúja volt. Pusztán őt érdekelte az ország sorsa. Így a harcok nagyrészében is ő irányított.
Az utolsókig kitartottunk. Az ellenség rettegett tőlünk ahogy a dzsungelben egyesével levadásztuk őket.
Az évek azonban gyorsan elszaladtak. Nekem aki már annyit élt ez az idő igazán nem tűnt soknak. Egyik napról a másikra azon kaptam magam, hogy az otthonunk ahol annyira szerettünk. Megsemmisült. Egy atombomba. Az új fegyver amimegáltoztatta a világot.
Akárhogy próbáltam lebeszélni Hanát arról, hogy dühba guruljon vagy, hogy meggondolatlanságot tegyen. Akkor már hónapok óta a nyomunkban volt valaki. Elsőre csak egy amerikai katonának tűnt de sokkalta jobb volt annál. Egyfajta párbajt vívtunk a dzsungelben. Vadásztunk egymásra. Aznap azonban Hana dühe miatt könnyű préda voltunk.
Mire gondolhattam volna egyet seggbelőttek egy altatólövedékkel. Ha nincs a düh akkor könnyedén kiszúrja Hana is, esetleg hallgat az én figyelmeztetéseimre. Így viszon, problémák voltak.

Egy ládában ébredtem, sajgó fenékkel. Zsibbadtan és kiszáradtan. Napok óta lehettem ott. Nem bízták a véletlenre, tetű erős drog lehetett. Éreztem a tenger zsivaját, és a hajó dülöngélését. Fényt legközelebb egy amerikai titkos bázison láttam. (Mint később kiderült az 51-es körzetben.)
Kigurítottak a dobozból. Előttem egy asztal volt telis-tele kajával és vízzel. Még az az amerikai szar Coca-cola is volt. (Én magam inkább egy Fanta rajongó vagyok bár ezt akkoriban nem tudtam).
Látva a kaját körül se néztem, rögvest megindultam felé. A napok utáni éhezés miatt, eléggé ösztönlénnyé változtam, nem gondolkoztam. Úgy néz ki az amerikaiak máshogy gondolták mert egy katona megpróbált megállítani. Nos én erre csak betörtem az orát majd folytattam az utamat a kajám felé.
Nem nagyon tudták, hogy egy Kitsune erejét nem gátolja, hogy mennyire éhes. Az élelem pusztán ösztönlénnyé változtatja. Egyedül alvásra van szüksége. Nekem pedig volt három napom aludni. Úgyhogy amíg jól nem laktam senki sem akart baszogatni. Azután pedig besétált egy katonatiszt, meg egy tolmács és tárgyalni kezdtünk. Igazából csak azt akarták, hogy levágok pár embert az egyesült államoknak. Cserébe nem ölnek meg és talán kapok egy szép cellát is. Miután lávává változtattam a padlót persze megváltozott a véleményük. Kaptunk egy szép eldugott kis zugot New Yorkban illetve némi kárpótlási pénzt a Hirosimai birtokért. Továbbá állandó alkalmazott lettem az Amerikai Egyesült Államokban. Egy bérgyilkos. Méghozzá a legjobb. Kevésbé tudták, hogy csak addig engelmeskedek majd amíg kedvem van. Nem ismerték a Kitsunéket. Szabadszelleműek vagyunk. Nem igazán maradunk meg egy dolognál sokáig.
Hatvan évig húztam mellettük. Nekik soknak tűnt. Nekem szinte fél perc se volt. Az én örökkévalóságomhoz képest egy ilyen semmiség volt. De ezalatt az idő után legalább a küldetéseim során bejárhattam a világot. Megismertem mit hagytam ki eddig. Számtalan nyelvet és kultúrát ismertem meg és jópér háborúban is kellett küzdjek Sam bácsi oldalán. Aztán 2011-ben meguntam az egészet. Egyik pillanatról a másikra nem vettem fel a CIA telefonjait. Nem jelentem meg a talákozókon. Minden bizonnyal azt hihették, hogy meghaltunk.

Négy év telt el mire találkoztunk X-el. Egy Los Angelesi discóban táncoltunk. Nem volt az igazi a hely de a zene jó volt. Magányosan táncolni jártam le ide. Csak rángatódzni a zenére. Párszor le is szólítottak és volt pár egyéjszakás kalandom néhány csávóval aki annyir hülye volt, hogy be lehetett adni nekik valami sztorit a füleimről de nagyjából ennyi. Semmi komoly nem történt. Nem is igazán vágytam az ilyesmit. Az emberek túl rövid ideig élnek ahhoz, hogy számítsanak a kapcsolataink.
X nem egészen tudta, hogy kibe köt bele mikor bunyózni próbált az arccal. Nem mondom, hogy rosszul edzett volt, de az a vérfarkas bármelyik embert a földbe döngölte volna. A srácot péppé verték és elvitték hátra elintézni. Utánuk illantam és pár illúzióval, elintéztem a problémát. Az egyik vérfarkas ugyan átalakult de pár ügyesebb mozdulat kellett csak hozzá, hogy kikerüljem Majd felsegítettem a srácot ÉS MÉG Ő VOLT KIAKADVA, HOGY ELSZAKÍTOTTAM A ZAKÓJÁT. Nyilván nem látta, hogy éppen dzsungellé változtattam az egész sikátort. Úgyhogy megpróbált megverni…egy nála kisebb lányt. Mindenesetre mókás volt ahogy kigáncsoltam és orra esett. Majd mikor felém fordult egy kis illúzióval elintéztem, hogy az egész zakó lefollyon róla. Na azt a dühös/zavart/vinnyogó sikítást hallani kellett volna. De kábé ennyi is volt míg a srác el nem ájult.
A hotelszobámban ébredt és volt némi magyarázni valóm…
Egy kicsit dumáltunk arról, hogy mi a franc is vagyok meg, hogy felesleges bárkinek is beszélnie rólam úgy se fogják elhinni. Aztán ránkrúgták az ajtót. A tetves vérfarkasok. Kicsit nagy fejetlenséget hagytunk magunk után de legalább az kiderült a srácról, hogy tud pisztollyal lőni. Persze a srác megígérte, hogy kicsinál még a zakómért.
Fél évvel később futottunk össze legközelebb. Pakisztánban vadászott egy Vendigóra én meg épp arra kirándultam. Illetve egy fegyverdealert kísérgettem. Eljött az idő, hogy megbosszulja a zakóját. Persze nem nagyon jött össze neki.
A bunyó végére amit sértetlenül megúsztam kiegyeztünk. A Lumieren keresztül vagy a saját zsebéből de kifizet a béremet (Havi ötezer dollár) és napi egyszer kapok egy buksisimit vagy egy hátvakarást. Én dönthetem el. Aztán egyszer megpróbál majd újra megverni. Ha eléri azt a szintet.

Külső

Általában egy egyszerű de strapabíró cuccokat visel amik a terepen is jól bírják de könnyű bennük mozogni. Gyakran emellett egy kapucnis pulóvert, hogy a füleit eltakarja általában abban mászkál. Mindig hord magánál egy dugig megrakott katonai hátizsákot amiben holmiját tárolja.
Haja hihetetlenül selymes és fekete de erős fényben bordónak hat, a téli évszakokban viszont kifehéredik. A farkára ugyanez igaz. A szeme színe vörös ha Rin irányít és bíbor ha Haname.

Felszerelés:
-Samsung Note 6 és egy pár jó minőségű fülhallgató.
-Egy üveg Fanta
-Egy desert Eagle (Ez a mordály neki akkora, hogy két kézzel kell használnia) két rendes és egy ezüst golyós tárral
-Mp5 géppisztoly és három tár.
- L96A1 mesterlövész puska (Ezt ritkán viszi magával. Általában késnek
-Félmillió dollár egy svájci bankszámlán a különböző melóiból.
-522 dollárnyi költőpénz különböző valutákban.


Képességek:

-Illúzió mágia. Rin képes szinte bármilyen illúziót megteremteni ám a nagyobbak elég fárasztóak számára. A fenntartás eszi a legtöbb energiát amit csak alvással tud pótolni. Ezért nagyon ügyel arra, hogy mindig eleget lustálkodjon napközben. Az illúziók nem tusják átverni a fémdetektorokat, más kitsunéket és azokat akik tudják, hogy ezek illúziók.(A saját alakját nem képes elmaszkírozni.)
-Emberfelettien ügyes és hihetetlen jó reflexei vannak.
-Sötétben is kitűnően lát.
-A hallása a nagy radarszerű füleinek köszönhetően kitűnő. Úgy hall akárcsak egy macska.
-Szaglása kitűnő bár messze nem olyan jó mint egy vérfarkasé. Ettől függetlenül az embereket könnyedén lehagyja.

Pár érdekes tény

-Imádja a Fantát
-Hana idővel átvette Rin szokásait. A két elme már nem különbözik sokban egymástól.
-Ha túl sok cukrot fogyaszt akkor túlpörög.
-Biszexuális
-Nagyon szeret utazni és új helyeket, kultúrákat de legfőképpen kajákat megismerni
-Ha le akar fáradni akkor táncol

A hibákat még kikaparom belőle de ez lenne a végső forma
X=Bera karaktere

[/quote]
Valódi forma
Faj: Kitsune
Nem: Nő
Kor: 902/6224
Magasság: 139 cm (Fülekkel 149)
Testsúly: 33 kg
Farok hossza: 150 cm

Kép

Chizu Haname/Rin

Több ezer éve bebörtönöztek. Egy nagy szamuráj volt az, fehér hajjal macskaszemekkel és egy ezüstözött katanával. Egy ninja klán szolgálatába állítottak. Egy ember testébe ültették bele a szellememet és aztán elküldtek ölni. Nagyon szomorú voltam de mást nem tehettem. Különben varázslattal kínozták az elgyengült létemet amely a kezükben volt. Utáltam sz egészet. Még csak kölyök voltam. Alig 200 éves. Nem voltak más vágyaim csak szaladni az erdőkben vagy éppen ártatlan csínyeket űzni holmi egyszerű falusiakkal. Ehelyett piszkos munkát végeztem. Gyilkos és mészáros lettem. Utáltam az egészet.
Óriási örömnek számítoo ha az asztrális fogságomból végre előléphetttem és újra járhattam a mezőket érezve az erdők illatát. Gyorsabban száguldottam mint a villám mikor meghallottam a hívó szót. Csak az árnyékolta be, hogy megint ölnöm kellett, valaki másért. Nekem epdig nem volt nyereségem rajta.
De mikor legutoljára megérkeztem valami nem stimmelt. Rendes esetben már uralnom kellett volna az új testemet. El kellett volna nyomnom, az ember szánalmas elméjét és az agyának a legsötétebb zugába zárni. De ez nem történt meg.
Felordítottam. Nem akartam ezt tenni. Nem is adtam ki a parancsot rá az új testemnek. A másik lakó volt az. Mire a sikolyom befejeződött legalább már felfogtam, hogy mit látok. A földön feküdtem és számos sámán dolgozott azon, hogy megidézzen egy ninja testébe. Nekem viszont csak az égre kellett pillantanom és rögvest tudtam mi a gond. Telihold volt. Az az idióta sámán elfelejtette, hogy teliholdkor nem szabad kitsunét idézni mert a körülmények teljesen kiszámíthatatlanok. A marha miatt az eredeti tulaj mentális ereje túl erős lett ahhoz, hogy elnyomjam. Kiegyenlítődtünk. Ő persze nem bírta és csak sikitozásra ösztökélte a testem...vagy inkább a testünket.
Végül egyszerűen ráharaptam a nyelvünkre. Ettől végre befogta a pofánkat. Felültem és megszólaltam volna de ő is beszélni akart. A két mondat persze egyszerre nem hangzott túl értelmesnek. Jobbhíján csak összeakadt a nyelvünk.
Össze vissza pattogtak a gondolatok a fejünkben. Hol az övéi, hol az enyémek. Teljesen kontrollálhatatlan káosz volt odabent. Olyan volt mintha egy zajos kamrában állnánk ahonnan nincs kiút csak az őrület.
Egy egész hétbe telt míg elcsendesedett a zaj. Meg kellett tanulnunk csendben maradni. Furcsa érzés volt. Mint amikor két kéz megfogja egymást az áramló cunamiban. Két stabil pont mely körül végre elhal a vihar.
Sok munka volt lenyugtatni a gondolatainkat és eldönteni, hogy mikor ki irányít vagy beszél. Úgy nézett ki, hogy végül én kaptam a kontrollt a test fölött. A végső döntés mindig az enyém volt. De át tudtam engedni az irányítást ha úgy kellett. Ha valamit Haname (mert így hívták a Ninját) csinált jobban akkor ő kapta az irányítást. Én pedig csak a háttérben sugdostam neki.
Ekkor engedtek végre ki a szobából amelybe ezalatt senki sem mert belépni. Őrjítőbbnél, őrjítőbb már már felfoghatatlan illúziók csapkodtak akkor körülöttem. Ezért kellett egy egész hétnek eltelnie míg lenyugszom.
A végső napokban már csak a szoba közepén ültem és meditáltam. Egy ninja meditáció volt ez amelyet Hana, a testem eredeti tulajdonosa és immáron a lakótársam tanított meg az elménk kiűrítésére. Béke honolt ilyenkor. Nem csapongtak felesleges gondolatok melyek megzavarták volna a beszélgetésünket. Persze az egy elmén belüli kommunikálást gyakran egészítettük ki kimondott szavakkal. Könnyebb volt így. Kisebb zavar. S míg az egyik beszélt a másik gondolkozhatott.
Ezt meglátták a ninja mesterek és úgy döntöttek eljött az idő, hogy belépjenek. Csak a farkunk felgyorsult mozgása jelezte, hogy észleltem a jelenlétüket. Eddig csak lassan sepregette a padlót most viszont izgatottságot mutatott. Egy hete először kellett kipróbálnunk, hogy kommunikálunk más emberekkel. Egyszerű volt. El kellett döntenünk melyikünk beszéljen. Végül rám esett a választás. Jó döntés volt. A ninják végeztek volna velem ha rájönnek, hogy mi okozta az őrületet. Meghalni pedig nem kellemes. Ha a kitsunéval megfelelő módon végeznek valószínűleg nem tér vissza az asztrálsíkra. Megfelelő módon pedig igazán nem nehéz megölni.
A mesterek megnyugodván, hogem szabadítottak egy őrült gyilkológépet a világra közölték, hogy az idézésem előtt nem sokkal egy távoli jött-ment kiirtotta a fél klánt. Nem kellett neki sok és több ninja falut mészárolt le. A célom a bosszú lesz. Csakhogy elveszett a nyom míg az őrületem tartott. Csak az tudjuk, hogy a férfi már elhagyta az országot s egy távoli világba szökött. Nekem pedig követnem kell.
Úgy tettem mintha elfogadtam volna a dolgot. Ártatlan tekintettel emelkedtem fel és vonultam a Ninja sámán felé. Elkaptam az egyik őr kardját és mielőtt reagálhatott volna, már le is szúrtam. Megpróbáltak elkapni de sikertelenül. Én gyorsabb voltam. Vigyorogva és ordítva vonultam végig a rabszolgatartóimon pusztán hullákat hagyva magam után. Amíg Hana meg nem állított. Ezeket az embereket ő ismerte és nem volt hajlandó folytatni a mészárlást. Engedtem neki. Nem akartam rosszban lenni az őj szobatársammal.

Az évek lassan teltek. Hanával japánt jártuk. Jobbhíján ismét gyilkosok lettünk, de legalább szabadok. A saját elveink szerint élhettünk és járhattuk a földeket. Szolgálataink elismertek lettek. Megengedhettünk magunknak egy kis luxust a befolyó összegekből. Válogathattunk a felkérések közül. Remek volt. Százötven év elteltével akkora vagyont halmoztunk fel, hogy vehettünk egy kellemes félreeső házat Nagaszakiban és a megfelelő befektetések segítségével vissza is vonulhattunk belőle. Persze az a ház nem esett félre eléggé, hogy a megnövő populációnak köszönhetően párszáz év múltán már ne a belvárosban találjuk magunkat. Akkoriban már más szelek fújtak. Japán megváltozott. A nyugati technológia befolyásával az ország nagyhatalommá vált. Megéreztük a vihart. A második világháború közeledett. Az emberek háborúja. Bár nem én voltam az egyetlen szellem aki harcolt benne. Az egyetlen Kitsune igen. Hana győzött meg róla. Ez az ő háborúja volt. Pusztán őt érdekelte az ország sorsa. Így a harcok nagyrészében is ő irányított.
Az utolsókig kitartottunk. Az ellenség rettegett tőlünk ahogy a dzsungelben egyesével levadásztuk őket.
Az évek azonban gyorsan elszaladtak. Nekem aki már annyit élt ez az idő igazán nem tűnt soknak. Egyik napról a másikra azon kaptam magam, hogy az otthonunk ahol annyira szerettünk. Megsemmisült. Egy atombomba. Az új fegyver amimegáltoztatta a világot.
Akárhogy próbáltam lebeszélni Hanát arról, hogy dühba guruljon vagy, hogy meggondolatlanságot tegyen. Akkor már hónapok óta a nyomunkban volt valaki. Elsőre csak egy amerikai katonának tűnt de sokkalta jobb volt annál. Egyfajta párbajt vívtunk a dzsungelben. Vadásztunk egymásra. Aznap azonban Hana dühe miatt könnyű préda voltunk.
Mire gondolhattam volna egyet seggbelőttek egy altatólövedékkel. Ha nincs a düh akkor könnyedén kiszúrja Hana is, esetleg hallgat az én figyelmeztetéseimre. Így viszon, problémák voltak.

Egy ládában ébredtem, sajgó fenékkel. Zsibbadtan és kiszáradtan. Napok óta lehettem ott. Nem bízták a véletlenre, tetű erős drog lehetett. Éreztem a tenger zsivaját, és a hajó dülöngélését. Fényt legközelebb egy amerikai titkos bázison láttam. (Mint később kiderült az 51-es körzetben.)
Kigurítottak a dobozból. Előttem egy asztal volt telis-tele kajával és vízzel. Még az az amerikai szar Coca-cola is volt. (Én magam inkább egy Fanta rajongó vagyok bár ezt akkoriban nem tudtam).
Látva a kaját körül se néztem, rögvest megindultam felé. A napok utáni éhezés miatt, eléggé ösztönlénnyé változtam, nem gondolkoztam. Úgy néz ki az amerikaiak máshogy gondolták mert egy katona megpróbált megállítani. Nos én erre csak betörtem az orát majd folytattam az utamat a kajám felé.
Nem nagyon tudták, hogy egy Kitsune erejét nem gátolja, hogy mennyire éhes. Az élelem pusztán ösztönlénnyé változtatja. Egyedül alvásra van szüksége. Nekem pedig volt három napom aludni. Úgyhogy amíg jól nem laktam senki sem akart baszogatni. Azután pedig besétált egy katonatiszt, meg egy tolmács és tárgyalni kezdtünk. Igazából csak azt akarták, hogy levágok pár embert az egyesült államoknak. Cserébe nem ölnek meg és talán kapok egy szép cellát is. Miután lávává változtattam a padlót persze megváltozott a véleményük. Kaptunk egy szép eldugott kis zugot New Yorkban illetve némi kárpótlási pénzt a Hirosimai birtokért. Továbbá állandó alkalmazott lettem az Amerikai Egyesült Államokban. Egy bérgyilkos. Méghozzá a legjobb. Kevésbé tudták, hogy csak addig engelmeskedek majd amíg kedvem van. Nem ismerték a Kitsunéket. Szabadszelleműek vagyunk. Nem igazán maradunk meg egy dolognál sokáig.
Hatvan évig húztam mellettük. Nekik soknak tűnt. Nekem szinte fél perc se volt. Az én örökkévalóságomhoz képest egy ilyen semmiség volt. De ezalatt az idő után legalább a küldetéseim során bejárhattam a világot. Megismertem mit hagytam ki eddig. Számtalan nyelvet és kultúrát ismertem meg és jópér háborúban is kellett küzdjek Sam bácsi oldalán. Aztán 2011-ben meguntam az egészet. Egyik pillanatról a másikra nem vettem fel a CIA telefonjait. Nem jelentem meg a talákozókon. Minden bizonnyal azt hihették, hogy meghaltunk.

Négy év telt el mire találkoztunk Aégdal Collinsal. Egy Los Angelesi discóban táncoltam. Nem volt az igazi a hely de a zene jó volt. Magányosan táncolni jártam le ide. Csak rángatódzni a zenére. Párszor le is szólítottak és volt pár egyéjszakás kalandom néhány csávóval aki annyir hülye volt, hogy be lehetett adni nekik valami sztorit a füleimről de nagyjából ennyi. Semmi komoly nem történt. Nem is igazán vágytam az ilyesmit. Az emberek túl rövid ideig élnek ahhoz, hogy számítsanak a kapcsolataink.
X nem egészen tudta, hogy kibe köt bele mikor bunyózni próbált az arccal. Nem mondom, hogy rosszul edzett volt, de az a vérfarkas bármelyik embert a földbe döngölte volna. A srácot péppé verték és elvitték hátra elintézni. Utánuk illantam és pár illúzióval, elintéztem a problémát. Az egyik vérfarkas ugyan átalakult de pár ügyesebb mozdulat kellett csak hozzá, hogy kikerüljem Majd felsegítettem a srácot ÉS MÉG Ő VOLT KIAKADVA, HOGY ELSZAKÍTOTTAM A ZAKÓJÁT. Nyilván nem látta, hogy éppen dzsungellé változtattam az egész sikátort. Úgyhogy megpróbált megverni…egy nála kisebb lányt. Mindenesetre mókás volt ahogy kigáncsoltam és orra esett. Majd mikor felém fordult egy kis illúzióval elintéztem, hogy az egész zakó lefollyon róla. Na azt a dühös/zavart/vinnyogó sikítást hallani kellett volna. De kábé ennyi is volt míg a srác el nem ájult.
A hotelszobámban ébredt és volt némi magyarázni valóm…
Egy kicsit dumáltunk arról, hogy mi a franc is vagyok meg, hogy felesleges bárkinek is beszélnie rólam úgy se fogják elhinni. Aztán ránkrúgták az ajtót. A tetves vérfarkasok. Kicsit nagy fejetlenséget hagytunk magunk után de legalább az kiderült a srácról, hogy tud pisztollyal lőni. Persze a srác megígérte, hogy kicsinál még a zakómért.
Fél évvel később futottunk össze legközelebb. Pakisztánban vadászott egy Vendigóra én meg épp arra kirándultam. Illetve egy fegyverdealert kísérgettem. Eljött az idő, hogy megbosszulja a zakóját. Persze nem nagyon jött össze neki.
A bunyó végére amit sértetlenül megúsztam kiegyeztünk. A Lumieren keresztül vagy a saját zsebéből de kifizet a béremet (Havi ötezer dollár) és napi egyszer kapok egy buksisimit vagy egy hátvakarást. Én dönthetem el. Aztán egyszer megpróbál majd újra megverni. Ha eléri azt a szintet.

Külső

Általában egy egyszerű de strapabíró cuccokat visel amik a terepen is jól bírják de könnyű bennük mozogni. Gyakran emellett egy kapucnis pulóvert, hogy a füleit eltakarja általában abban mászkál. Mindig hord magánál egy dugig megrakott katonai hátizsákot amiben holmiját tárolja.
Haja hihetetlenül selymes és fekete de erős fényben bordónak hat, a téli évszakokban viszont kifehéredik. A farkára ugyanez igaz. A szeme színe vörös ha Rin irányít és bíbor ha Haname.

Felszerelés:
-Samsung Note 6 és egy pár jó minőségű fülhallgató.
-Egy üveg Fanta
-Egy desert Eagle (Ez a mordály neki akkora, hogy két kézzel kell használnia) két rendes és egy ezüst golyós tárral
-Mp5 géppisztoly és három tár.
- L96A1 mesterlövész puska (Ezt ritkán viszi magával. Általában késnek
-Félmillió dollár egy svájci bankszámlán a különböző melóiból.
-522 dollárnyi költőpénz különböző valutákban.
-Egy méretes kötött gyapjú sál hideg időkre
-Egy selyem kendő, hogyha a kapucni túl meleg lenne a fülek elrejtéséhez vagy szimplán egy muszlim országba téved.
-Egy útlevélnek látszó tárgy. Azonban csak a könnyű illúziózás kedvéért hasonlít arra.
-Egy 15 cm hosszú rozsdamentes acél kés

Képességek:

-Illúzió mágia. Rin képes szinte bármilyen illúziót megteremteni ám a nagyobbak elég fárasztóak számára. A fenntartás eszi a legtöbb energiát amit csak alvással tud pótolni. Ezért nagyon ügyel arra, hogy mindig eleget lustálkodjon napközben. Az illúziók nem tusják átverni a fémdetektorokat, más kitsunéket és azokat akik tudják, hogy ezek illúziók.(A saját alakját nem képes elmaszkírozni.)
-Emberfelettien ügyes és hihetetlen jó reflexei vannak.
-Sötétben is kitűnően lát.
-A hallása a nagy radarszerű füleinek köszönhetően kitűnő. Úgy hall akárcsak egy macska.
-Szaglása kitűnő bár messze nem olyan jó mint egy vérfarkasé. Ettől függetlenül az embereket könnyedén lehagyja.
-Rin: Folyékonyan beszél Japánul ésAngolul
-Haname Folyékonyan beszél Japánul és Kínaiul
-Kezdő szinten beszél arabul és svédül
-Tudja olvasni az arab, kínai, japán és latin betűket
-Ha jól és biztonságban érzi magát automatikusan dorombolni kezd.
-Realtíve gyors regeneráció
-Kitsune tűz egy apró tűzgolyó melyet a két tenyere közt idéz meg. Energiaráfordítással képes azokat jó nagyra növelni

Pár érdekes tény

-Imádja a Fantát
-Hana idővel átvette Rin szokásait. A két elme már nem különbözik annyiban egymástól.
-Ha túl sok cukrot fogyaszt akkor túlpörög.
-Biszexuális
-Nagyon szeret utazni és új helyeket, kultúrákat de legfőképpen kajákat megismerni
-Ha le akar fáradni akkor táncol
-Ha mélyen alszik és az álmai is jók akkor dorombol
-Ha rosszat álmodik akkor forgolódik és véletlenszerű illúziókat idéz.