Bratti:

Abszolút szarok arra, amit Diane mond, csak idegesít és amúgy is jobban szeretek magam kivitelezni a terveimet. Nem véletlen dolgoztam egyedül évek óta. Oké, rövidebb ideig hagytam, hogy esetleg mással dolgozzak, ha segített, mint Ev is, de magamban bízhattam, másban nem. Ahogy most is látszott, megtámadtak és majdnem biztos voltam benne, miért, úgyhogy mindenkinek is jobb, ha egyedül dolgozom.

Azt sem teljesen tudom, mi a fasznak szól bele, mert volt tervem arra, hogyan védem ki a támadását, mivel ismerem az öreget és a fegyvereit, de nem baj, akkor a siklónak mindegy. Kicsit megérdemli, hogy eltalálták, álljon már meg a menet... Meg hát... Ő ismeri a múltamat, veszélyes lenne életben hagyni amúgy is.

Ahogy pofázni kezd, csak egyre jobban idegesít. Komolyan, kezdem hiányolni Ev-et, pedig ez nagy szó, de ő legalább nem pofázott ennyit. Viszont most még kénytelen leszek életben tartani, amíg megmenekülünk innen. Amíg ő megpróbálja ismertetni a tervet, addig én a zsebeimben kutakodom és előveszek egy apró kütyüt. Kicsit bütykölök rajta, hogy még életképes legyen, aztán amikor meghallom azt, hogy ne leplezzem le magam, olyan mérges leszek, olyan sötét aura vesz körül, ami engem is meglep. A lány felé tornyosulok, miközben felkapom azt a kurva hődetonátort és visszadobom a feladójának vagy ha kevés az idő, akkor csak elrúgom a picsába. Csekkolom, hogy senki ne halljon az adás másik végén.

- Egyrészt én nem vagyok annyira idióta, hogy magammal hordjam azt a szart, másrészt annyira sem vagyok idióta, hogy leleplezzem magam, harmadszor pedig én lezártam azt az életszakaszt, nem jelent már semmit... Ha még egyszer szóba hozod ezt akármilyen kontextusban, esküszöm, hogy én foglak kinyírni a saját két kezemmel... Nem érdekel, hogy előtte segíteni akartam, nem érdekel a húgod sem, sem az, milyen nemes cél érdekében harcolsz! Megértetted?! - kérdezem tőle gyilkos pillantással, miközben aktiválom a kis kütyüm, ami egy nagyon halk hangon kezd el csipogni. Ez tulajdonképpen a saját fejlesztésű kütyüm, ami arra jó, hogy rövid távon megzavarja a droidokat és eltereljte a figyelmüket, összezavarja a jelüket, szóval ezzel és Diane teljesen felesleges lövéseivel indulok meg felé, ha már felrobbant a kurva hődetonátor. Küldök megint egy-két robbanós lövedéket felé, aztán mindenre is figyelve kezdek közelharcba vele a legjobb tudásom szerint. Szerencsére a haragom eléggé fűt ahhoz, hogy felhúzza a teljesítményem, mert így rendesen beindult az adrenalin termelésem.

VálaszMegtekintés témábanHozzászólás mutatása

Ordo:

Még mindig tökéletesen, szóról szóra emlékeztem azon százötven parancsra, melyet a legrosszabb esetekre tartogattak, – azokra, amelyeket minden egyes mélységi felderítőnek, kommandósnak, de még az egyszerű gyalogosoknak is hibátlanul kellett tudnia. Kisgyerek – sőt, inkább már embrió – korunktól kezdve éveken át tanították, számtalanszor elismételtetve velünk ezt a százötven parancsot, amíg minden egyes betű és írásjel a tudatunkba bele nem égett. Egyesek persze feleslegesnek gondolták, de az ilyesmi együtt járt a munkánkkal. Minden egyes köztársasági hatóságnak megvolt a maga kézikönyve a kivételes vészhelyzetekre. Ez sem volt másképp a Köztársaság Nagy Hadseregében. Ez a százötven parancs mutatott irányt még akkor is, ha a teljes parancsnoki struktúránk megsemmisült volna. Az egyik a bankrendszer teljes lezárására és a rend fenntartására utasított minden csapatot, mert az ellenség számítógépes támadást indított a Köztársaság ellen. A másik a kulcsfontosságú szövetséges világok bolygócentrikus bombázására – azaz a Base Delta Zero végrehajtására – utasítja a Köztársaság Nagy Hadseregének Flottáját, amennyiben azok az ellenség oldalára állnak, beleszámítva a lakossági központokat, az ipari területeket, és a természeti erőforrásokat is, mindaddig, amíg minden élet el nem tűnik a felszínről. És ott van a 65. parancs is, mely ironikus módon arra utasítja a Köztársaság Nagy Hadseregét, ha hiteles parancsot kap a Főparancsnokságtól, hogy amennyiben a Szenátus döntő többége úgy határoz, hogy a Főkancellár már nem tudja megfelelően ellátni a feladatát, vagy árulásban vett részt, azonnal el kell távolítani a pozíciójából, akár halálos erő alkalmazásával is. A Köztársaság Nagy Hadseregének parancsnoksága egészen addig a Főparancsnokság meghatározott tisztjére száll, amíg a Szenátus ki nem nevezi az új Főkancellárt.

Persze ennyi parancs hibátlan végrehajtására olyanok kellettek, akik tökéletes lojalitással dolgoztak és bármiféle kétség nélkül hajtottak végre olyan dolgokat, amik más lényekben kétséget keltettek volna. Ezek voltunk mi, a klónok. De még mi sem feleltünk meg a tökéletességről alkotott képeiknek a Kaminoi tudósoknak, így a mélységi felderítők és a kommandós egységek kivételével, minden egyes klónkatonának az agyába beletettek egy inhibitor chipet, ami a százötven parancs bármelyikének kiadásakor aktiválódik és arra utasítja – lényegében irányítja – a katonát, hogy hajtsa végre azt a bizonyos parancsot.

Néha elgondolkozok, hogy mi lett volna akkor, ha az én fejemben is van egy ilyen. Ha én is végrehajtottam volna a 66-os parancsot… Talán minden sokkal könnyebb lenne most. Kevesebb aggódás, stressz, és a megélhetéssel járó aggodalmak, amik a katonaságban egyáltalán nem foglalkoztattak. Akkor most sem lennék itt, hogy egy egész Birodalom ellen vonuljak csatába csak azért, hogy megmentsek egy Jedit és annak gyermekét… Mi lenne ha..?


Gondolataimból egy halk csipogás szakít ki, ami jelzi számomra, hogy ideje felkészülni az előttem álló órákra, amik valószínűleg az élet és halál közti harccal fog telni. Számtalan ilyenben volt részem így erre csak úgy tekintek, mint egy rutin feladatra. Az viszont igenis aggaszt, hogy Ursáék vajon jól vannak-e... Hiába Jedi, egy egész hadsereg ellen ő sem tehet semmit. Ketten talán már van esélyünk, de a fierfek se tudja igazán.
Mindenesetre a kommandós páncélom darabjait csatolom fel a megszokott sorrendben, amikor meghallom az igen kecses kiáltást a pilótafülkéből...

- RAMIIIIIIK!! – ordítja a pilótám.
Egyből felpattanok és a pisztolyom a kezembe helyezem, nem teljesen értem mi történt, ugyanis a számításaim szerint még lenne 10 perc az érkezésig. Hát, lehet elszámoltam magam...

Amilyen gyorsan tudok "török be" a pilótafülkébe, lehetőleg maradandó károsodást azért nem okozva, aztán hamar le is nyugszok amikor kiderül, hogy csak a Birodalmiak hívtak minket. Nagyot sóhajtok miközben levetem magam a másodpilóta ülésébe és kitekintek az üvegen az előttünk álló blokádra, majd fogadom a hívást amint felkészültem a lehető legparasztosabb tájszólásomra.

- Áhoy jó uram, miben segíthetünk? Csak nincs válámi gond? - kérdezem és azonnal folytatom is a szövegem mielőtt a katona válaszolhatna bármit is - éppen most jüttünk haza a gazdák galaxisméretű kiállításáról, ahonnan beszereztük az új trágyázó gépeinket. Visszük is haza mer be kőne már trágyázni a veteményest, hogy az idei szárásság veszteségeit behozzuk. Há tudja, hogy megy ez e. Na, miért nem nyíltak még szét azok a hajók he? Há Mariska, csak nem ragasztottad fel azt a birodalmi utazási matricát a hajóra mi? Ájj mondtam, hogy csináld meg! Heh, a hülye feleségem... Látja, ezé ne házasodjon meg soha jó uram. Na mindegy szálljanak át azt nézzék meg, csak vegyék fel a sisakjaikat mer, olyan retek büdös van má itten, hogy ajjajj. De há be kellett indítani a gépeket, hogy az út alatt csak termeljen má valamennyit. No mindegy, huva szálljunk? Melyik hángárba? - fejezem be az amúgy elég komédikus jelenetet, amit természetesen én teljesen komolyan adok elő, majd remélem, hogy ezek után a birodalmi tiszt megmondja hova menjünk és szabad bejárást is kapunk a hajójukra harc nélkül.

Szerencsére a terv össze is jön én pedig boldogan dőlök hátra és intek Araenának hogy kövesse a kijelölt utat amit a fickó mondott. Mindeközben rám néz, és cérnavékony, halk hangon szólal meg.
- Te... tényleg dokkolni akarsz?

Társam reakciója a kis előadásomra meglehetősen logikus, senki sem gondolná, hogy egy ilyen dolog bejöhet, de hát általában az egyszerű dolgok működnek a legjobban, nem a bonyolultak. Minek kódokkal dobálózni, ha még katonai hajónak sem tűnik az, amin utazunk. Más megoldás nem igen maradt... Így a társam kérdésére csak bólintok egyet és felpattanok a helyemről.

- Muszáj lesz megbénítanom a légi erejüket vagy bármennyi erősítést küldhetnek lentre, a végtelenségig meg én sem tudok kitartani. Meg valahogy el is kell onnan tűnjek... Ne aggódj, te ezután tényleg elmehetsz... - mondom kicsit szégyenkezve mert úgy érzem megszegtem az egyezségünket, amit általában sosem szoktam, hisz egy harcos akkor becsületes, ha betartja, amit mond. - Megkeresem a parancsnoki hidat és átcsoportosítom a földi egységeiket máshova, majd szépen elvezetem a cirkálót arra a pontra és szépen beléjük zuhantatom. Neked több dolgot nem lesz, amikor szólok hagyd el a hajót. De ne előbb, se ne később, mert akkor nem garantálom a biztonságodat. Ha előbb mész el a vadászok rád támadnak és riasztják az egész készenléteseiket, ha túl későn, akkor meg nem biztos, hogy eltudsz szakadni a cirkáló mezőjétől, és még egy roncsdarab is eltalálhat. - Mondom neki az utasításokat miközben az ajtó felé igyekszek.

- Az alkunk arról szólt, hogy elhozlak a Dantooine-ra. Birodalmi blokádok leszedéséről szó sem volt – ugrik fel a székéből, majd mély levegőt vesz, és ellöki magát a pulttól. - Esélytelen, hogy egyedül eljuss a parancsnoki hídig, és egy ember kevés egy ekkora hajó átirányításához... Sőt, az én hajómról se fogunk élve lejutni, ha azonosítanak, végünk - tárja szét a karjait, miközben beszél, majd a végén beletúr a hajába, és ismét megrázza a fejét.

- Ugyan már, a Birodalmi blokádot én szedem le, te csak éppenséggel rosszkor vagy rossz helyen - mondom miközben elhagyom a pilótafülkét, majd csak elengedem a fülem mellett a társam aggódó mondatait: nem tudja mire vagyok képes. Ezek meg csak buta, ostoba katonák, akik alig jobbak a droidoknál. Ha klónok lennének, na akkor lehetne igazán izgulni, de nem ez a helyzet...

Amikor Araena megindul mögöttem, először azt hiszem csak megakar állítani, azonban most más a helyzet.
- Úgy 10 percünk van – közli velem - csináljunk olyan kuplerájt a hajón, amilyet csak lehet. – mondja, majd a kezembe nyom egy köpenyt és egy óriási szakadt nadrágot, amit még pont feltudok húzni a páncélomra is. - Vedd ezt fel – mondja - Gondolom, nem fogod meggondolni magad, szóval... megpróbálom lefoglalni őket, amíg... beosonsz - villant egy vérszegény mosolyt.

- Látod, menni fog ez. Csak egy kis színjáték az egész. – veszem el a ruhákat amit elkezdek a páncélomra húzni - Honnan szereztél ilyen ruhákat? Kas'im is mindig turkálóból öltöztetett minket, de ezek még azt is felülmúlják minőségben. - mondom szarkasztikusan.

- Lehet, hogy a fegyverekhez nem értek, de én sem vagyok szent - feleli a szarkasztikus megjegyzésemre kissé epésen. - Egyébként ki az isten az a Kasim? - bukik ki belőlem a kérdés, de megrázom a fejem. Nincs most erre időnk. - Mindegy. Csak... tedd a dolgod, megpróbálok időt nyerni neked.

- A szentek nem kerülnek börtönbe, szóval ezt már tudtam - mondom vállat vonva, majd elindulok a rámpához. A Kas'im-ról szóló kérdés ugyan megcsapja a fülemet, de ahogy az időhiányra tér ki Araena, engedem én is a dolgot. - Rendben, de ne ölesd meg magad. És rázd le őket minél hamarabb. Nehezen fogsz repülni, ha a hajódon birodalmiak lőnek rád... - mondom ezt már komolyan.

- Az én házam, az én váram – húzza ki magát. - Elrejtem a... gyanús dolgokat, aztán visszamegyek a pilótafülkébe. Azt hiszem, a dokkolás után már nem találkozunk...

Erre már csak bólintok, de mielőtt elindulna, egy régi, köztársasági komlinket nyomok a kezébe.
- Majd ezen értesítelek, ha indulhatsz. Sok sikert. - biccentek egyet, majd a bő köpeny alatt elrejtem a sisakomat és a cuccaimat is az övemre csatolva, így olyan, mintha egy nagyobb táska lenne ott, majd várok, hogy fogadjam a vendégeinket...

- Ha tudok még tenni valamit, mielőtt elmegyek, szólj – szorítja a kezébe a komlinket. - Sok sikert, Ramik – biccent még egy aprót a fejével majd hátat fordít és elindul vissza a hajója belsejébe.

Mikor a rohamosztagosok a híd felé visznek, hogy az admirális maga hallgasson ki, a hosszú utazásra és a hajón lévő eldugult WC-re hivatkozva kikérezkedek a mosdóba. Bár nem szívesen engedik meg, de végül csak beadják a derekukat és viszonylag közel a hídhoz, bemegyek az egyik mosdóba. Ott azonnal nekilátok az öltözködésnek és felpattintom a kommandós páncélom és annak tartozékait.


Innentől már könnyű dolgom van. Csak pár száz méter választ el a hídtól, amit viszonylag könnyedén megtudok tenni. Ki is lépek a mosdóból, az engem kísérő két őrt egyből lelövöm, majd futni kezdek a híd felé. Ahogy egy ellenség felbukkanna előttem már lövök is.

Amint a híd közelébe érek, aktiválom a Night Ops kiegészítőmet, ami minden szkenner elől képes elrejteni engem, így könnyedén tudok oda is behatolni. A híd két oldalán állókhoz gránátot hajítok le, míg a bejáratból pontosan, tisztán lövöm le az elém kerülő katonákat. Amint végzek, a hátam mögötti ajtót lezárom és aktiválom a páncéllemezeket is, amik nehézkesen csúsznak rá az ajtóra. Ez biztos megállítja őket több mint elegendő ideőre.

Hát, ez könnyebben ment, mint gondoltam. – motyogom a sisak alatt, miközben a hídon állok egy magam, és csodálom végig a munkám. Legalább 2 tucat halott tiszt és rohamosztagos, plusz egy admirális. De van itt még valami más is... az inkvizítorok kutyái. Ezek lennének azok a különleges katonák, akiket a Jedik elfogására küldtek? Huh, nem csodálom, hogy egy időben átvették tőlük a feladatot a klón kommandósok az 501-esek kötelékében...

Miközben lőszert vételezek az elesettektől, és gondosan elrakom azokat a nagy oldaltáskámba, amiben a másik páncélom és még pár fegyver található, már fejben kezdem összerakni hogyan is kéne egy ilyen hajót elvezetni. Szerencsére további ellenséges katonák nem fenyegetnek, hisz ugyan riadót fújtak útközben, míg ide tartottam, de ezek a bolondok simán elhitték, hogy evakuálni kell a fedélzetet. Még milyen jól tettem, hogy megfenyegettem az egyik tisztet, hogy mondja ezt, mielőtt lelőttem... Mindenesetre, újdonsült és egyben régi társamnak remélem nem okoznak túl nagy gondot a hangárba tartó menekülők, mert nem akarok neki plusz nehézséget adni, de hát valahogy magamnak is szabad utat kellett teremtsek... Ezek a barmok meg ha sikeresen el is hagyják a hajót, nem fogják tudni újra szervezni magukat annyira, hogy támogassák a szárazföldi erőket. Tehát megvan a szabad utunk el a Dantoineról Ursáékkal.

Mikor megvan, milyen gombot kell lenyomjak és hogyan, a hajót ütközési pályára állítom, és a földi egységeket pontosan ennek a célpontnak a közepére irányítom. Ezekután szaladni kezdek a hangár felé, ahol remélem hagynak még egy két használható hajót...

- Araena, itt Ramik. A hajó hamarosan zuhanni fog, és hamarosan katonák ezrei fogják ellepni a hangárt, szóval jobb lesz, ha indulsz. Evakuálást rendeltem el, tehát tényleg siess! - kiabálom a sisakrádión keresztül a komlinkbe futás közben.

- Vettem. Nem lesz mivel menekülniük, próbálok neked használható hajót hagyni, de siess. Vége. – válaszolja, én pedig egy megkönnyebbült sóhajtással nyugtázom a dolgot. "Nem lesz mivel menekülniük" - Huh, talán kicsit ő is odadörgöl a Birodalmiak orra alá? Helyes, pusztuljon el mind, legalább annál kevesebben jönnek utánunk. - motyogom megint magamnak, egyfajta stresszlevezetésként. Mivel nem volt sosem saját osztagom, mással nem tudtam megosztani a gondolataimat, így általában csak magamnak mondtam el őket a sisakban, azt az érzetet megadva, hogy van valaki velem. Mindenkinek volt ilyesmi butasága. Egyesek Mon Calamari űroperát hallgattak halkan a csata hevében, míg mások teljesen leutánozták a kiképzőjük viselkedését, és azt vették át. Megint mások egyszerűen számolták, hány ölésnél tartanak, és ezzel nyugtatták magukat. Máig kiráz a hideg Sevtől... Hogy kiakadt, amikor elvesztette, hol is tartott a számolásban...


Nem mondom, hogy nem hiányzik a hadsereg. Régen minden könnyebb volt... Csak kövesd a parancsot, és adj ki te magad is parancsokat, amit követhetnek a többiek. Egyszerű, nem? Hát, úgy tűnik a társamnak nem.

Mikor elérem a hangárt, minden csupa káosz. Kigyulladt hajók és halott katonák mindenfelé. Csoda, hogy a csillagromboló burkolata nem sérült meg valahol, és az űr vákuuma nem szippantott ki még mindent...
A nagy káoszban hamar elindulok az egyetlen épségben maradt hajó felé, vagy kommandósnak hisznek a birodalmiak, vagy egyszerűen a saját életük fontosabb, mint az én likvidálásom. Miközben szó szerint az életemért rohanok, alaposan körbenézek, nem e maradt itt a társam. Ugyan a rövid együttműködésünknek vége van, nem szeretném, ha miattam ennél jobban is bajba kerülne. Nem is véletlenül nem mondtam el, hova tartok és mi célból is üldöznek...

Már majdnem elérem a menekülésemet jelentő eszközt, amikor egy igen ismerős hajót pillantok meg a hangár felé közeledve. Pislogok párat, hátha csak izzadság ment a szemembe és rosszul látom, de nem. Ez bizony Araena.

- Mi a jó istent csinál ez?! - üvöltöm mérgemben, hisz eggyel kevesebb gond lett volna azzal, ha elmegy. Persze jól jött a segítsége, de tényleg nem akartam ebbe az egészbe belekeverni... És márpedig úgy tűnik, teljesen beletaposott abba a káoszba, ami engem és Ursát üldöz.

Mikor felmérem a helyzetet - hogyha kilövi azt a kettő hajót, ami éppen hagyná el a hangárt, azok jó eséllyel az egyetlen épségben megmaradt járműre esnek - már éppen szedem le az utolsó akadályt a menekülésem elől, azokat a Birodalmiakat, akik még úgy gondolják, akarnak harolni, ahelyett, hogy együtt és kézen fogva hagynánk el ezt a hajót. Így ahogy a robbanás bekövetkezik, a lökéshullám engem is jól hátra repít, és a fejem is beverem.

- Kell egy fuvar, szépfiú? – hallom a kérdést valahol nagyon távolról… Igen, ez Kara. Először fel se tűnik, hogy úgy beszél, mintha teljesen kicserélték volna, és még szépfiúnak is nevez, ami valljuk be, eddig sosem esett meg velem... Furcsa is. Vagy csak tényleg, ha a saját hajóján van és ott harcol, átváltozik egy szuper nyugodt és magabiztos pilótává.

- Ehg... Azt hiszem... - mondom nehezen, majd egy kis köhögő rohamot is kapok, amit végül azzal oldok meg, hogy beindítom a hűtési rendszerét a páncélnak. - Na végre... Egy kis friss levegő... - motyogom, majd lassan feltápászkodok a földről - Azt hiszem, más választásom nincs, amiért hála neked felrobbant a hajóm... - mondom kicsit morcosan. Természetesen bármi közbe jöhetett volna még, és arra az esély, hogy épségben elhagyom ezt a csillagrombolót, kisebb volt, minthogy én idővel megtanulom használni az Erőt. De hát nem is azért voltam itt elsősorban, hogy magamat mentsem, hanem Ursáékat. Ha ők eltudtak volna így menekülni, megérte volna meghalni. Legalább harc közben, ahogy egy katonának illik.

Mindenesetre ezt nem kötöm a társam orrára, mivel igen ideges vagyok, hogy most nem magam sikerült mindent megoldjak, és megint törleszthetek valakinek.

Akárhogy is, lassan elkezdek futni Araena hajója felé, még mielőtt belépünk a csillagrombolóval a bolygó légkörébe, és mindannyian elevenen égünk el.

Amint leereszkedik a hajó, és lenyílik a rámpa, feldobom a táskám benne az összes fegyverrel és a másik páncélommal, így remélem, ha az elkezd gurulni lefelé, az időközben kiszaladt Kara elkapja. Ezekután én is felvetem magam a hajóra.

- Induljunk! - mondom gyorsan, és már meg is előzöm Araenát abban, hogy becsukom a rámpa ajtaját, így ő egyből tud rohanni a pilótafülkébe, hogy eltűnjünk innen.

Amikor végre eltűnünk innen, és lesz egy kis nyugtunk, leveszem a sisakom és rádobom a táskámra, majd a pilótafülkébe megyek. Ott megtörlöm a homlokom és Araenára nézek. Talán még az arcomról is leírható az ingerültség, ami bennem van, és én magam sem tudom, hogy ez mikor fog kitörni belőlem.

- Jól vagy? Ugye nem sérültél meg? – kérdezi.
- Voltam már jobban... - kezdem fáradtan, majd nagyot sóhajtok és megtörlöm a szemem is - Mégis mi a fenét képzeltél?! Miért jöttél vissza?! Nem ezt beszéltük meg! Tönkre is tehettél volna mindent! Igen, kihoztál onnan, de megoldottam volna! Ha nem lövöd le azt a két hajót, amivel eltűnhettem volna, akkor azok is épségben maradtak volna! Mi lett volna, ha téged is lelőnek? Simán meghalhattál volna! Ez a terep nem egyszerű csempészeknek való! - mondom idegesen, de egy kis aggódással párosulva. Kicsit úgy beszélek, mint amikor Kas'im cseszett le minket egy-egy öngyilkos akció miatt.

- Először is, te izomagyú tirpák - kezdi egészen halk, vékonyka hangon, szipogva. - Biztosan nagyon fájt, hogy belegázoltam az egyszemélyes hadsereg imázsodba, és a mazsola méretű, büszke férfi agyad nem tudja elviselni a tényt, de tájékoztatásul közlöm, hogy senki, szóval te sem vagy legyőzhetetlen - hadarja el egy szuszra, miközben a szemembe néz, majd az egyik kezemmel addig nyomkodja a kommunikációs panelt, amíg fel nem szólal az üzenet, amit biza én küldtem... - A barátod és az a kisfiú semmire sem ment volna veled, ha meghalsz. Azért segítettem, mert megvolt rá a lehetőségem. Azt hiszed, nem tudtam, mire vállalkozom? Lehet, hogy ennyire éles helyzetben még nem voltam, de nem ez az első alkalom, hogy versenyt futok egy rakás birodalmi kutyával. Ez az én hajóm, az én életem, és ahogy neked, úgy nekem is jogom van eldönteni, hogy mennyit és kiért kockáztatok, szóval légy szíves akadjál le a "megöleted magad" dumáról. Törlesztettem a tartozásom feléd, és szívesen tettem, most pedig, mivel jófej csempész vagyok, elmegyünk a barátaidért, összeszedjük őket, elviszlek oda, ahova menni akartok, aztán puszi-pacsi, el is felejtheted, hogy valaha találkoztunk. Igazán szívesen.

Amit Araena mond, egyenesen sokkol. Hogy felejthettem el kitörölni a kimenő üzenetek listáját? - gondolkodok el, miközben némán hallgatom a "leszidást" társam részéről, valahol jogosan. Klón létemre az apró jeleket hamar felfedezem az arcán, a hangszínéből, és levonom a következtetést: megbántottam. A végére már könnycseppek is megjelennek az arcán, ezzel együtt bennem egy kis lelkiismeret furdalás is. A sértegetéseket, mint mindig egész életemben, fapofával tűröm, még csak meg se rezzenek. Hozzászoktam már a Kaminon a hosszúnyakú tudósoktól és a testvéreimtől...

Remek, ezt megint jól megcsináltad... A fierfekbe azzal, hogy nem értek az emberekhez. Engem erre nem képeztek ki! Mégis miért mindig ilyen érzékenyek a nők?

- Sajnálom... - bököm végül ki, kihúzott háttal, mikor elfordul tőlem - nem akartalak megbántani, csak... - idegesen megdörzsölöm az arcom és kinézek az ablakon - Nem akartam, hogy belekeverd magad ebbe. Ez nem olyan, amivel találkoztál volna már... - nagyot sóhajtok, majd végül arra a következtetésre jutok, hogyha tényleg szeretne segíteni, akkor játszunk tiszta lapokkal, és tudja meg, mire vállalkozik. Úgyis mindegy már, hisz hallotta az üzenetem. Ha netán pedig ellenem fordulna, habár nem ilyennek ismertem meg, egy az egy ellenben eltudok vele bánni, ha csak nem űrbéli harcról van szó. - Lehet, hogy még azt gondolod, hogy jó dolog segíteni nekem, de ez nem csak ennyiből áll! A fenébe is, lehetsz te akármilyen jófej, az életed csak nem fogod feláldozni idegenekért! - mondom teljes meggyőződéssel, mert ismerem annyira az embereket, hogy tudjam, végső soron mindenki a saját életét menti. És én is ezt tettem... - Márpedig most olyanba sodrod magad, ahol tudnom kell, ki az, aki végig mellettem áll, vagy az utolsó pillanatban elfut. A barátom és az a fiú élete is ezen múlik! Még csak nem is sejted, miért ilyen fontosak a Birodalomnak. Egyáltalán tudod, kik az Inkvizítorok? Hogy kikre vadásznak és milyen célból? - kérdezem enyhén kétségbeesve, mivel a tervezésemnek annyi, hisz minden máshogy alakult, ahogy én azt elterveztem.

- Képzeld, pontosan tudom, kik a rohadt inkvizítorok, és már... – Itt elakad a hangja, csak mintha egy régi, fájó emlék jutna eszébe. - Tudom, kik ők és mit csinálnak - suttogja, és mély levegőt vesz, majd hosszan, hangosan kifújja -, van róla fogalmam, mibe keveredek ezzel. Nekem már nincs kiért élnem és nincs mit veszítenem, de neked még nem késő.

Araena reakciója meglep, amit pedig mond, az csak még inkább. Mégis honnan tudhat ennyi mindent róluk? Csak nem...? Most már érthető, miért volt olyan ellenszenves velem az elején. Nem szeparatista volt, és még csak nem is az ellenkező oldalakon álltunk. Egyszerűen csak... Én egy klón vagyok, ő meg talán...

Látva, hogy mennyire felkavarja ez a téma, nem szívesen folytatom a dolgot, de egy dolgot muszáj tisztázzak vele. Mielőtt feltenném a kérdést, lassan, és alig hallhatóan a kezem az pisztolytartómra teszem, arra az esetre, ha netán ő is olyan lenne, akik a Jedi Rend nevében gyerekeket akarna elrabolni tőlünk, mert hogy ő jobban tud rá vigyázni és majd kiképzi Ad'ikát. Volt már rá példa…

- Egy Jedi szokott így beszélni... - kezdem halkan - És akikkel találkoztam, ugyanígy filozofáltak az életről. Oda a Tanács, a Köztársaság, és hogy nincs is miért már élniük. Te is így gondolod? Akkor - gondolok itt a 66-os parancsra - Padawan voltál még csak, nem? Hisz... Nem tűnsz képzett Jedinek - mondja a belső hangom, de végül nem akarom jobban megbántani, szóval végül csak csöndben maradok, és egy nagy sóhaj keretében folytatom. - Te is Jedi vagy akkor?

Nem szeretnék belemenni a lány múltjába, hisz valószínűleg sosem fogjuk egymást többet látni, feltépni a sebeket meg nem tanácsos, még a végén rám támadna. Viszont azt tudnom kell, hogy miről mit gondol, arra az esetre, ha találkozna Ad'ikával. Nem hagyhatom, hogy elvigyék. Elég volt nekem az a zakkant mester, akit megkellett öljünk emiatt...

- Te hallod, amit mondasz? Hihetetlen vagy - nevet fel kissé keserűen. - Nem érdekel se a... Tanács, se a "dicső" Köztársaság. Nem vagyok sem tanítvány, sem jedi. Nem én vagyok a legfényesebb csillag az égen, de ha bármi tervem lenne a kölyökkel, elhiheted, hogy nem nehezítettem volna meg azzal a saját dolgom, hogy kihozlak abból a káoszból. Lenne elég bajom egy tápos klón katona nélkül is. Csak... ott van egy kisgyerek és az anyja, akiknek segítségre van szükségük. Emellett nem mehettem csak úgy el. – Miközben beszél felsóhajt és egy pillanatra lehunyja a szemét - Ha annyira tudni akarod, mi közöm ehhez az egészhez, hát tessék: ezüst tálcán nyújtottam át nekik egy lovagot, követtek hozzá. És mindketten tudjuk, hogy nem csak őket, azokat is elteszik láb alól, akik segítenek nekik. Nem mehetek vissza a családomhoz, nem sodorhatom veszélybe a barátaimat... Szóval megnyugodhatsz, nem a tetves életfilozófiájuk miatt vagyok a plafonon.

Mikor Araena felnevet, felvonom a szemöldököm, és úgy hallgatom végig. Ugyan hihetőnek tűnik, amit mond, azért az, hogy megérezte a gondolataimat és reagált is rá, eléggé egy Jedire vall.

- Azért a gondolataimat szépen kitaláltad... - morgom, majd végül leengedem a kezem és fáradtan lepattanok a másodpilóta ülésre, a fejemet meg hátra döntöm. Ugyan elgondolkodtat, amit mond, hogy köze volt egy Jedi lovag lebukásához, de úgy gondolom, most nem történik ez meg újra, akár hibás volt akkor, akár nem. Most más a helyzet és a hasznunkra lehet. - Legyen, ha segíteni akarsz azok után, ami történt, és ami kiderült, hagyni fogom. És... köszönöm. Ursa nevében is. - bököm ki, hisz már úgyis tudja a nevét. - Talán majd mi is segíthetünk neked. - mondom kis gondolkodás után. Ugyan egész idáig amíg bujkáltunk, tiltottam Ursának, hogy bárkinek is segítsen, akármennyire is akart, most úgy érzem, tényleg itt az ideje, hátha nem lesz belőle nagy baj. - Lefogadom, téged is üldöz az Inkvizíció, és nem csak a csempészetért... Viszont van egy rakás régi, rejtett Köztársasági bázis, amit még a kiképzőmmel és a régi osztagtársaimmal alakítottunk. Ne aggódj, erről még a Köztársaság sem tudott, így a Birodalom még nem is keresi ezeket, hisz a létezéséről sem tudnak azok a barmok. Ezekben van ellátmány, fegyverek, minden, ami a bujkálásban segít. Megadhatom pár ilyen helynek a koordinátáit. Ha nagy baj van, ott elbújhatsz és felszerelkezhetsz... - mondom mindezt egyfajta engesztelésért és a számla kiegyenlítéséért, mert nem szeretnék másnak tartozni azért, mert megmentett.

- Ne. Kérlek, ne köszönd - böki ki alig hallhatóan, miközben a kezébe temeti az arcát.
- Nu draar! - jelentem ki hangosan, ami annyit jelent galaktikus közös nyelven, hogy ki van zárva. - Úgy neveltek, hogy tartsam a szavam. Mivel megszegtem, kárpótlást érdemelsz. Egy Mandalori is így csinálja... Ka'buir is így csinálná. - tekintek ki az üveg ablakán a csillagokra. Nu kyr'adyc, shi taab'echaaj'la. - Nem meghalt, pusztán a messzeségbe menetelt... Remélem megtalálta ott azt a kocsmát, ahol részegség nélkül tud vedelni...

Mindeközben előveszek egy kis, egyszer használatos írásra való valamit, és bepötyögöm rajta pár hely koordinátáit. Ezután látva, milyen "sokkos" állapotban is van a társam, annyira finoman fogom meg a kezét amennyire csak tudom, és lassan elhúzom az arcától, majd nyitott tenyerébe belenyomom az adattáblát.
- Ha másért nem, az üres hűtőd feltöltheted ezeken a helyeken... - mondom, majd elengedem a kezét és a sisakomért nyúlok. - Van valami terved? Felteszem, kell, hogy legyen, egy ilyen mentőakció után... - fonom össze a kezem amint felvettem a sisakom.

- Hát... - kezdi kissé habozva, még mindig az adattáblát szorongatva. - Reméltem, hogy neked van, máskülönben improvizálnunk kell...

VálaszMegtekintés témábanHozzászólás mutatása

Ben:

VálaszMegtekintés témábanHozzászólás mutatása

Aria:

Sylaxnak minden erejére szüksége volt, hogy ne vágjon semmilyen kellemetlen arcot a toydari szavaira. A tekintete egy pillanatra a droidokra vándorolt, továbbra is meggyőződése maradt, hogy egy rossz mozdulat, és elintézik... de legalább egy kicsit megnyugodhatott. Úgy tűnt, a toydari legalább átmenetileg elfogadja őt, cserébe a segítségéért, amiért továbbra sem lelkesedett. Nem tudta, ki a fickó bátyja, de érezte, hogy ő is igen mélyre süllyedt azzal, hogy elfogadott egy bérgyilkosságot.
Nyugalom. Még semmi nem biztos. A lényeg, hogy túléltél, és ezzel megteremtetted a lehetőséget egy következő döntésre.
Persze, akármennyire logikus volt a dolog, még magát sem tudta igazán megnyugtatni vele.
Amikor pedig a toydari beszélgetést kezdeményez, egy kicsit még össze is rezzen. Hirtelen nem tudja, mennyit és mit mondjon... ha az igazat mondja, teljes egészében, azzal talán csak meggyőzi, hogy nem éri meg megválni attól a kardtól. Ugyanakkor a lény már eldöntötte, hogy Windu kardjaként adja el a fegyvert, és a lila elég ritka pengeszín ahhoz, hogy erre képes is legyen, szóval az igazság nem oszt, nem szoroz, akkor sem, ha rájön. És ki tudja... talán még egy kicsit a szimpátiáját is sikerül elnyerni, ami így, hogy a kezébe került az élete, mindenképpen szerencsés lenne.
- A mesteremé volt - mondja végül. - Gondolom, nem meglepő, hogy meghalt. Ahogy a Rend nagy része. Talán mindenki - egy kicsit megáll, aztán hozzáteszi. - A fénykard számunkra nem egyszerű fegyver. Rengeteg munkánkba, évek tanulmányaiba kerül, hogy egyáltalán a jogot megszerezzük, hogy megalkossuk a sajátunkat, és újabb próbák várnak, amíg ténylegesen elkészül. És... - felsóhajt. - Mondhatjuk, hogy az elkészült fegyver maga is él. A társunk, az Erő által érezzük a kristály hívását, amit felhasználtunk a készítéséhez. Vagyis ha egy Jedi meghal, a fénykardja még mindig értékes. Emlék, örökség... vagy olyasmi amit eltemetünk vele. Ha őt magát nem tudtuk eltemetni, akkor helyette - ismét megáll, aztán hozzáteszi. - A Jediknek nincs családja. Mi másképp éltünk. Nekem a szülőhöz legközelebb a mesterem állt, ő ismert legjobban, és tőle kaptam a legtöbbet. A tudat, hogy nem kapta meg a neki kijáró búcsút, és olyan kezekbe kerülhet a fegyvere, akik nem méltók rá, rosszabb annál, minthogy képes legyek a saját életemet féltve elfogadni.
Ezután ténylegesen elhallgat. Megvárja a kereskedő válaszát, el is fogadja, de nagyon mélyebben nem akar belemenni a témába - a jedik titkait már nincs sok értelme őrizni, azt se tudja, hányan élhették még túl rajta kívül a 66-os parancs pusztítását, de mégis, valahogy ott marad az érzés, hogy fogja vissza a nyelvét. Talán egyszerűen megszokásból, talán félelemből, ami az évek alatt épült.

VálaszMegtekintés témábanHozzászólás mutatása

Gresh550:

Ryle Wishor

Született; BBY. 3989

Az Alderaan bolygón született, egy gazdagabb családban. Gyerekkoráról sok információ nem ismert, ugyanis hamar fény derült Erőérzékenységére, és elvitték a Jedi Templomba. A Coruscantra kerülvén a többi tanítvány közé került. Majdnem mindenkivel jó kapcsolatot ápolt, egészen központi figura volt. Habár a tanítványok közt kedvelt volt, a mesterekkel néha akadt problémája. Nem mindig értett egyet a szabályokkal vagy döntésekkel, és sokszor a saját feje után ment. A kiképzések során megmutatkozott az is, hogy kivételesen tehetséges. Emiatt egy mester, név szerint Aheel Godwin, már 14 éves korában maga mellé fogadta. A nő oldalán több bolygóra is ellátogatott.

Több nyelvet is megtanult, és több képességre tett szert. Azonban a mesterével több összetűzésbe keveredett. Nem igazán értettek egyet azon, hogy egyes szituációkat hogyan kellene kezelni. Ez csak eldurvult, ahogy Ryle idősödött és több dologról ki merte fejezni a véleményét. Lassan kezdett kiábrándulni Rendjéből, ami szerinte túlságosan régi szabályokra építkezett, és sokszor nem tette meg a kellő lépést. Emiatt rövidesen átkerült egy másik mesterhez, akivel szintén voltak vitái, de talán nem ennyi. Egy idő után a feladta a folyamatos ellenállást, hiszen azt akarta hogy kiképezzék. Ehhez pedig nem kellett volna kirúgják a rendből.

22 éves korára már lovagi rangot ért el. Ekkor már nagyobb szabadságot élvezett, és a saját küldetéseit kapta. Többnyire a Jedi tanács igyekezett kizárni a nagyobb politikai diszkréciót igénylő küldetésekből, ugyanis kiszámíthatatlan elemnek ítélték meg. Emiatt többnyire olyan küldetéseket kapott ahol harcolni kellett, hiszen abban jónak gondolták. Habár ez igaz volt, ennek ellenére nem volt rossz a tárgyalásban sem; a probléma csak az volt hogy ezt a tanácsnak nem megfelelő módon tette.

Egy évvel később megismerte Revan-t, a Jedi rend akkoriban leghíresebb tagját egy küldetésen. Mindkettejüket azért küldte oda a tanács, hogy ne okozzanak bajt máshol. A két férfi hamar megtalálta a közös hangot, és barátság alakult ki köztük. Ugyan többször nem igazán kerültek össze küldetésen, azért tartották a kapcsolatot. Ezért két évvel később amikor a Mandaloriakkal szembeni konfliktus kiélesedett, Ryle elsők között kereste fel Revant, hogy csatlakozzon a mozgalmához. Ezzel együtt gyakorlatilag elhagyta a Jedi rendet, de nem bánta; egyébként sem érezte úgy, hogy odavaló lenne. A módszereik elavultak voltak, és a taktikájuk is. Ráadásul politikai okok miatt hagytak volna tömegeket meghalni...

Ő már a harcok elején ment volna, hogy segítsen azonban nem engedték neki. Miután Revanhoz csatlakozott, az első sorokban küzdött. Mivel Revan megbízott benne és a férfi bizonyította is alkalmasságát, egy idő után több csapatot is vezetett a harcokban. Hamar kialakult egyfajta elit alakulat, aminek ő került az élére. Nagy szerepet játszottak a harcokban azzal, hogy elvágták a Mandaloriak utánpótlásait. Ráadásul több rajtaütést is végrehajtottak, ezzel folyamatosan csökkentve az ellenség létszámát.

Nem sokkal a háború kezdete után a férfi felkérte Revant arra, hogy tanítsa őt. Úgy érezte, hogy a mesterei az igazán komoly képességeket nem mutatták meg neki, ugyanis féltek attól hogy esetleg rosszra használná őket. Revan oldalán több mindent megtanult, s a vívási készségei is hihetetlenül sokat javultak. Emellett elsajátította a teleportálás képességét is a férfi tanításai alatt, amit később elég sokat használt. Jól jött több helyzetben is mikor nagyobb tömeggel találta magát szemben, vagy ha esetleg menekülnie kellett.

A harcok végefelé Revan tájékoztatta őt a tömegárnyék generátor tervéről. Ryle vegyes érzésekkel volt tele az ötlettől. Szerette volna ha a harcok befejeződnek és úgy érezte ezért szükséges áldozatokat hozni, de ez? Kissé túl brutálisnak tűnt. Azonban a seregek parancsnoka nem így volt, így aztán nem kezdett vitát barátjával a tervet illetően, csupán közölte hogy neki nem igazán tetszik. Azonban mikor eljött az idő és a masinát elindították, az egész még hihetetlenebb volt mint azt várta. Rettenetesen sok ember halt meg, és az a zűrzavar az Erőben... A férfi sose feledte el.

Ezután persze a harcok véget értek. Nem sokkal később egy megbeszélés során kérdezte Revantól hogy most mégis mi következik, tekintve hogy úgy gondolta a Jedi rend nem igazán fogadná vissza őket. A férfi az ismeretlen régiókat emlegette, meg felfedezést... Ő és Malak elutaztak egy időre, addig pedig Ryle felügyelte a sereg nagyrészét. Nem kezdtek semmilyen akcióba, de valaki egyben kellett tartsa a tömeget. Tekintve, hogy Meetra Surik, Revan korábbi jobbkeze a Malachor V-nél történtek után pár emberrel együtt visszatért a Köztársasághoz, ez a feladat rá hárult.
Egy idő után a két férfi visszatért, valami egészen furcsát magukkal hozva; a sötét oldal tanításait. Ryle először nem értette mi történt. Ám hiába kérdezősködött, Revan nem árult el neki szinte semmit arról, hogy mi történt velük. A férfi furán viselkedett, és más volt mint az utazása előtt. Ryle kevesebbet beszélt vele, de úgy döntött továbbra is követni fogja, elvégre a jedi rendszer túl elavult és nem teszi meg a megfelelő lépéseket, míg a köztársaság korrupt és gyáva alakokból áll. Ezek mellett az ő frakciójuk tűnt a legjobb választásnak, még akkor is ha meg kellett ismerje a sötét oldalt. Ugyanis Revan bejelentette, hogy annak tanulmányozását elvárja követőitől is. Bár ahhoz, hogy ez megtörténjen kellett valami amiből tanulhatták. Annak ellenére, hogy szinte mind tanult erőhasználók voltak, a sötét oldalt nem ismerték. Revan és Malak valamennyit tanítottak Rylenak, de hogy igazi tudást szerezzen, szüksége volt valami másra.

A seregük rövidesen aztán elkezdte kutatni a bizonyos Csillagkohót, egy ősrégi Rakata hajógyárat, ami a napok energiáját felhasználva, az automatizált masináival egész flottákat tudott legyártani hihetetlen sebességgel. Ez kellett nekik, hiszen Revan tervében a következő lépés a Korriban visszafoglalása lett volna, ahol tudnak kellő anyagot szerezni a sötét oldali tanokról. Miután meg volt a flottájuk, megindultak a sithek egykori bolygója felé. Ryle ismét az elit csapatát vezette, aminek időközben még több tagja lett. Áttörtek a köztársasági erőkön, s helyőrségeket alakítottak ki a bolygón, hogy meg is tudják azt tartani. A férfi ezután nem sokkal csapataival keresésbe kezdett a planétán mindenféle sith ereklye után. Az egykori akadémián sok tekercset és holocront találtak, illetve pár sír feltárásával is értékes tudásra tettek szert. Így aztán mind meg tudták tanulni a sötét oldali praktikákat.

Ryle életének ez volt az egyik sötétebb korszaka. Az elején túlságosan is átadta magát a sötétségnek, és a negatív érzések nagyon sokáig befolyásolták, és megváltozott. Ezek után egyre több Köztársaság ellenes akciót hajtottak végre, és a férfi egyre kevesebbet ellenkezett. A sötétségtől túlfűtött gyűlölete a jedi rend iránt szép lassan elkezdte felemészteni.

A sötét oldal szolgálatában

Pár évvel később Revan felkereste őt egy furcsa kéréssel. Állítása szerint volt egy látomása, amiben Malak elárulta őt, s legyőzték. Nem tudta a körülményeket, vagy hogy ez biztosan megtörténik e. De biztosra akart menni. Arra kérte Rylet, hogy a legjobb embereit fagyassza karbonitba magával együtt, egy helyen ahol rejtve vannak. Így bebiztosíthatta volna a szándékait; ha tényleg elkapják s esetleg szabadulni tud, újra tudja kezdeni az embereivel. Ha nem, azok később képesek lesznek nélküle újra szervezni és tovább küzdeni a Köztársaság ellen.

Ryle beleegyezett, mert úgy érezte talán jobb, ha egy ideig nem vesz részt a konfliktusokban. Nem tanulta meg rendesen uralni az érzéseit, és a végén teljesen hatalma alá kerítette volna a sötétség. A csapatával közölte a tervet, s ők kivétel nélkül beleegyeztek. A férfi megállapodott Revan-nel, hogy amennyiben senki nem jön értük, a gépezet automatikusan kifagyasztja őt 20 éven belül. Így aztán ő ki tudná szabadítani a többieket, s eldöntenék mit tesznek. A megállapodás után kerestek egy megfelelő helyet, s elkezdték a folyamatot. Revan utolsó szavaival biztosította Rylet arról, hogy rendben lesz, és eljön majd értük. Utána pedig felszabadítják a galaxist a Köztársaság korrupt elnyomásától.

Ez nem így történt. Revan nem tért vissza, ráadásul ennek tetejébe a gépezet valahogy meghibásodott, s a húsz éves határból valahogy 300 év lett. Ryle a karbonitban töltött ideje alatt nem élt át sok mindent. Nem érezte az idő múlását, többnyire pedig nem is látott semmit. Néha azonban a múltjából jöttek elő jelentek, amik gyakorlatilag kísértették. Megbánta amit sötétebb korszakában tett, s miután a gép végre kiolvasztotta, komoly döntést hozott.
Elhatározta, hogy így hagyja társait. Úgy gondolta ők nem értenék meg, hogy amit csináltak nem volt jó. Mert igazából nincs olyan, hogy jó. Sötét, világos oldal. Mindkettőnek az volt a célja, hogy kiírtsa a másikat. Márpedig ez lehetetlen volt; nem volt fény sötétség nélkül. A kettőnek harmóniában kellett volna léteznie, nem pedig egymást irtania. A Sithek és a Jedik is hibásak voltak. A galaxist csak felőrölte a folyamatos ellentét. Csak idő kérdése volt hogy még egy olyan szörnyűség következzen be mint ami a Malachor V-nél történt.

Így aztán a férfi egy maga útra kelt, ott hagyva a társait. Hosszú ideig marta ezért a bűntudat, hiszen ő tartozott felelősséggel értük.. De legbelül tudta, hogy ez a jó döntés. A csapatok megint felborítanák a galaxist, és csak újabb konfliktust okoznának. Ráadásul, Revan mostanra már valószínűleg halott volt, így a férfi nem látta értelmét az egésznek. A galaxisban vándorolva informálódott a jelenlegi helyzetről. Járt a Droomund Kaason, a Tythonon is. Ezután egy időre elvonult, s egyedül élt egy ideig remeteként a Dagobah bolygón. Ott sikerült az irányítása alá vonnia az érzéseit, s megtalálta az egyensúlyt a világos és sötét oldal közt. Többé-kevésbé megbékélt a múltjával is. Emellett elhatározta azt, hogy jóvá tudja tenni a múltbéli hibáit, segíteni fog a jelenlegi helyzet megoldásában.

Megpróbált kapcsolatba lépni a Jedi tanáccsal, illetve a Sith uralkodóval is, de ez nem sikerült. Így aztán némileg a saját kezébe vette a dolgokat. Galaxis szerte elkezdett támogatókat keresni, s szép lassan kialakult mögötte egy kisebb sereg. Egy nevesebb szenátor még vállalta is, hogy pénzeli a mozgalmát. Egyelőre csak pár száz főt számlál a létszámuk, illetve nagyjából egy tucat csapatszállítóhajóval, kétszer ennyi vadásszal és egy korvettel rendelkeznek. Habár tulajdonképpen a férfi irányítja a mozgalmat, gyakran cselekszik egyedül, tekintve hogy még nincs konkrét akció amiben bevethetné kezdetleges haderejét.

Személyiség;
Ryle alapvetően egy vidámabb személynek tűnik, bár ez kissé talán erőltetett. Ennek ellenére szívesen beszél másokkal és viccelődik. Nyugodt alak, nem sokszor húzza fel magát. Elég bölcs, és sok tapasztalatra tett szert az évek során. Emiatt nagyon gyakorlatias, és néha megpróbál átadni némi tudást másoknak is. Még mindig meg van egykori gyűlöletének halvány maradéka a korrupció és a jedi tanács módszerei ellen, azonban elfogadta, hogy a maguk módján ők is jót akartak. Ő viszont még mindig a saját feje után megy. Elég önfejű, sokszor cselekszik a megérzései, ösztönei alapján. Ez többnyire célra vezető, bár volt már kivétel is.

Felszerelés;

- Alapvető öltözéke egy átlag Jediére hasonlít, azonban ellátta azt némi könnyű páncélzattal. Ez képes pár lövést felfogni.
- Két fénykard, egy vörös, illetve egy narancssárga pengéjű.
- Egy sugárpisztoly

A narancssárga fénykard

A vörös fénykard

Erőképességek;

- Telekinézis
- Force Shield – egyfajta erőmező ami védi a káros hatásoktól, mint például lövések vagy fénykard csapások, esetleg akár robbanásoktól is.
- Force heal – Képes az Erő segítségével meggyógyítani a sebeit, illetve semlegesíteni a szervezetébe kerülő mérgeket. Minél komolyabb a sérülés, annál több ideig tart meggyógyítani. Törött csontokat már például nem tud összeforrasztani, maximum gyorsítani a regeneráció folyamatát.
- Force wave – Egyfajta telekinetikus energia löket, ami a használótól minden irányba szétárad, eltaszítva mindenkit.
- Force repulse – Gyakorlatilag egy Erő által létrehozott robbanás aminek a használó a középpontja. Az ellenfeleket eltaszítja messzire, sokszor pedig erővillámokat is okoz, amik szétáradnak a célpontok közt.
- Force lightning
- Tutaminis – Egy energia elnyelő képesség. A használó képes vele sugárnyalábokat puszta kézzel felfogni és elnyelni. Ugyanez lehetséges erővillámokkal is, vagy akár a fénykardokkal. Bár utóbbi esetében nem nyel el semmilyen energiát a használó, szimplán képes kézzel megállítani a pengét. Ryle egyelőre csak villámok/sugárnyaláb elnyerésére tudja használni.
- Force slow – A használó ezzel a képességgel képes lelassítani ellenfele mozgását, vagy akár gondolkodását is. Működik tárgyakon is, vagy akár lövedéken. Minél gyorsabb a dolog amit lelassít, vagy minél több időre teszi azt, annál több energiát igényel a képesség.
- Shatterpoint – Egy bonyolult képesség, minek hatására a használó képes különleges gyengepontokat meglátni. Ezek lehetnek akár az ellenség védelmében, vagy akár egy anyagon, pl. páncélzaton is. Ezek az Erő által létrehozott gyenge pontok olyan különlegesek, hogy a megfelelő helyre csapást mérve a használó akár a mandaloriak beskar páncélját is egy ütéssel át tudja törni ezáltal.
- Force sight – Ezen képességgel a használó látási képességei jelentősen túllépték a természetes határt. Akár falakon át vagy vak sötétben is képesek voltak látni. Még illúziókon is átláthattak ezzel. Használható volt a vakító Erőképességek semlegesítésére is.
- Teleportálás – Egy ritkább képesség, amivel a használó képes volt magát egyik helyről a másikra áthelyezni gyakorlatilag azonnal. Ryle, és azok akik mesteri szintre fokozták ezt a képességet, képesek voltak bárhova elteleportálni ahová tisztán elláttak. Ez a képesség elég hasznos volt, habár az átlagnál több energiát igényelt.

VálaszMegtekintés témábanHozzászólás mutatása