Erabon, Halbarad fia

A kezében lévő gömb lényegtelen.

év: Eradon, Halbarad fia
Kor: 30
Faj: Dúnadán
Kinézet: Fiatalos borostás arc, komoly tekintet, barna haj, zöld szemek.
Jellem: Haragtartó de nehezen felbosszantható, nyugodt, körültekintő.

A nevem Eradon, apám, Halbarad, szerint még fiatal pedig 30 telet tudok magam mögött. Egészen kis koromtól kezdve tanított mindenki. Apám, Erathon, Arathol és még sokan mások, ki-ki a saját specialiátását. Atyám íjjal lőni tanított meg, Arathol a vadonban való túlélés alapjait mutatta meg míg Erathon edzéseiről kék-zöld folttal mentem haza mindig hisz Ő volt a legjobb kard forgatónk. Az ember azt hinné ha a családban az íjászathoz értenek az emberek akkor a legkisebb tagja is ahhoz ért a legjobban. Ennél nagyobb tévedés esetemben nem lehetne, ugyanis én jobban értettem a nyomok olvasásához és még a kardforgatáshoz is egész jól, de az íjászat...maradjunk annyiban, hogy elégséges szinten tudok lőni csak ne kérjetek arra hogy 150 lépésre lévő almát lelőjem a fáról mert nem fog sikerülni...nem huszadjára sem.

Az izgalmak az életemben akkor jöttek amikor előljárónk Eldarion össze rakott Arathollal és Erathonnal két régi ismerősömmel, hogy járőrözzünk a Magányos közelébe, mert a hírek szerint a Sötét úr szolgái megjelentek arra fele.
Mikor útnak indultunk délre a hegyek felé apám oda lépett hozzám:"Fiam, ezt az íjat az én apám használta, előtte pedig az ő apja és ő előtte pedig...jó tudod régóta a családunkban van ez az íj és minden apa tovább adja a fiának mikor az az első feladatára elmegy."
Eradon:"Ne aggódj, vissza fogom hozni."
Halbarad:"Tudom...nem vagy Te olyan idióta mint ahogy viselkedni tudsz néha."
Legalább jó kedvűen indultunk útnak. Utunk a Szürke hegységből Bakacsin erdőn átfutó folyó mellett vitt. Egész út alatt úgy éreztem hogy valaki figyel minket....Később mondták el nekem társaim, a tündék figyeltek minket. Ezért követtük végig az utat és nem tértünk le róla.

A Magányos hegy közelében más lett a levegő. Nehéz, fülledt volt. Érezni lehetett a gonoszt. Táboroztunk. Arathol-ra esett az első őrség. Arra keltem, hogy egy nyíl áll ki Arathol torkából és vagy 3 ork ugrik elő a sötétből, ebből az egyik Erathonba mártotta kését. Megpróbáltam harcolni...sikertelenül. El kellett menekülnöm. Tele voltam sérülésekkel, azt se tudtam merre megyek. Így jutottam Ereborba, a törpök városába. Nem tudom mennyi ideig feküdtem ott fél ájultan. Mikor felkertem egy ranger beszélgetett egy törppel, arról hogy hol történnek támadások mostanában. Mindig rajta ütések voltak mindig az éjszaka és egyre nagyobb csapatokban támadnak. Társaim halál híre mélyen érintett. Tudtam jól nem tehettem mást, így legalább az életemnek volt egy kis értelme. A törpök azóta folyton megerősítik karavánjaikat és küldtek már embereket a Vas-hegységbe is. Mikor újra lábra tudtam állni, de az utazáshoz még gyenge voltam addig győzködtem a rám felügyelő törpöt, amíg nem lett mindennapos rutin az egymás elleni gyakorlás. Sokat segített, eddig mindig csak kardforgató ellen harcoltam. A folyton nyugodt dúnadánok ellen. De ez a törp...valami más volt. Állati, vad és mégis kegyetlen gyilkológép tudna lenni a csatamezőn.
1 hónapot töltöttem összesen a törpék “vendégszeretében”. Később megtudtam Aragorn-nak a Dúnadánok törzs főjének hála, hogy a szakállas nép ellátott és ennyi ideig vendégül is fogadott. Az utam először a családomhoz vissza vitt. Egyedül utaztam, ezért a lehető leghamarabb hazatértem. Épp idejében. Akkor kezdték el össze szedni a dolgaikat a többiek ugyanis tovább álltunk. Eldarion-tól megtudtam a megyét kell védenünk a sötétség szolgái elől. Csapdákat állítottunk, járőröztünk. Ritkán de belebotlottunk az orkokba. Közelharcba soha se keveredtünk, mindig nyíllal végeztünk velük.
Hamarosan útnak indítottak engem, hogy keressem meg Aragorn-t, mert úgy hírlett emberekre van szüksége.




Felszerelés:
- 1 kard
- 1 kés
- Utazó köpeny, láncing
- Íj, tegez, 10 nyíllal
- 3 napnyi élelem, kevés pénz