Robert E. Lee Junior
Közzétéve: Nov 12, 2017 18:07:12 GMT 1
Post by Kristóf on Nov 12, 2017 18:07:12 GMT 1
Név: Robert E. Lee Junior
Kor: 74 éves
(Konföderációs Zászló)
Nem: Férfi
g (ezred zászlónk)
Magasság: 184 cm
(egyenruha, eddig három ezredest járt meg, jobb képet nem találtam bocsánat)
Súly: 78 kg
Foglalkozás: 3. Vicksburgi gyalogos ezred ezredese/zsoldos
Születési hely: Vicksburg
Megjelenés:
Erősen kopaszodó, egyedül csak a fejének az oldalán maradt meg a már majdnem fehér haja. Arcán egy hatalmas szakáll foglal helyet amit egyesek akár egy élő állatnak is nézhetnek a méretei alapján, mivel egészen a mellkasáig leér ez a ősz szőrzet. Hasonló mennyiségű és színű szőr szokott néha a füléből és hónaljából kikandikálni amiket rövid úton eltávolít. Szájából pedig négy fa fog tűnik ki, bár érzése szerint hamarosan szüksége lesz egy ötödikre is. Szeme színe pedig zöld és alapvető tekintete olyan akár a furdancs. Arcán látszik az öreg kor, de folyton folyvást szigorú.
Alkatra nem egy széles ember, inkább csak csont és bőr látszatát kelti, bár csak azért mert egy kicsit nagy már rá az egyenruhája. Meg jóval magasabb mint az átlag ember és elég sovány is így tényleg ezt a benyomást kelti. De a ruha alatt még egy viszonylag fitt, szálkás test bújik meg.
Ruházata egy régi, ütött-kopott, néhol fércmunkával elvégzett foltozás nyomai láthatók a ezredesi egyenruháján. Ezen a ruhán bal oldalt pár már rég megfakult eredeti katonai kitüntetés lóg (Polgárháborús Hadjárati Kitüntetés, Déli Becsület Kereszt, Konföderációs Becsület Érdemrend, [Civil War Campaigne Meda, Southern Cross of Honor, Confederate Medal of Honor, Confederate Roll of Honor (ennek nem találtam jó magyar fordítást)]). Övén ott log egy gyalogsági szablya mely utólagosan lett megélezve, így itt-ott apróbb repedések figyelhetők meg a pengén.
Általában kihúzza magát és egyenes háttal jár bot vagy bármilyen más támaszték nélkül.
Személyiség:
Munka időben (a nap 24 órája, heti hét napon keresztül, szabad nap nincs) szigorú, megalkuvást nem tűrő katona. Saját magával szemben is hasonló elvárásokat támaszt mint másokkal, így a kötelező gyakorlatokat ő is elvégzi még mindig. Precíz és pontos ami az érkezést illeti, általában mindig egy fél órával előbb megjelenik egy találkozón mint kéne, mivel fixa ideálja, hogy „Minden mindig késik”. Ha harcra kerül a sor akkor megfontolt és nem hamarkodja el a döntést. Sokszor még több időt tölt egy helyzet mérlegelésével mint kéne. Emberei életét tiszteli és becsüli, de elvárja tőlük ugyan azt az önfeláldozást amit ő is végre hajt. Nem állhatja a hazugságot és a becstelenséget a régi amerikai erényeket mindenek előtt tartja. Azokat az erényeket amikéért az Alapító Atyák küzdöttek az elnyomó vörös kabátosok ellen, azok az erények melyek legyőzték a bolsevik démont.
Menet Felszerelés lista:
- Egy ütött kopott konföderációs ezredesi egyenruha
- Gyalogsági szablya
- Egy hátultöltős puska
- Fekete lőporos táska
- Töltény táska, tele tölténnyel.
- Hálózsák
- 3 db 0,5 vizes kulacs
- 1 heti hideg és száraz élelem
- 1 db 5 literes hátizsák.
- Egy ezred zászló
- Egy konföderációs zászló
- Egy rizsporos paróka amit tárgyalásokon visel
Raktár:
- Majd egy ezredre való hátultöltős puska
- Majd úgyan ennyi hálózsák és hátizsák és egyenruha
- 5 db fekete lőporos hordó (5 literes darabja)
- 5 db töltényes hordó ( 5 literes darabja)
Előtörténet
Nem árulók el túl nagy titkot, ha azt mondom, hogy még a Vég Idők előtt születtem. Azok még szép idők voltak…Mármint szebbek mint ez, bár az Amerikai állom már rég kipukkadt addigra és megtagadtuk azt ami naggyá tette az országunk. Elfelejtettük azt amit az Alapító Atyák tanítottak nekünk. Én is elfelejtettem, nem is. Ez nem a megfelelő kifejezés erre. Nem is tudtam ezekről a tanokról. Éltem a mindennapjaim. Jóra való protestáns iskolába jártam ki fiatal koromat és gimnáziumot végeztem miután egy unalmas irodista lettem. Nem volt rossz akkor nekem. Hisz megismerkedtem a feleségemmel Maria Freemannel akivel egy átlagos kis garzon lakásban laktunk messze délen, még csak nem is Yorktownban, hanem Vicksburgban. Ezeket bár békés, de szürke hétköznapjaimat pedig egy számomra kedves hobbival Szinesítettem. Háborús újrajátszó kör, így lettem én a Vicksburgi 3. gyalogos ezred tagja. Nem én voltam az ezredes már akkor sem, csak egy egyszerű bakaként kezdtem és gyalogos voltam akkor is mikor elért minket a Vég. Ekkor épp Pitsburgben voltunk és az ottani csatát játszottuk újra.
A csata mezőre először egy sikoltozó megcsonkított nő futott be akin nővér jelmez volt majd a nyomában hamarosan unionista, konföderációs és civil ruhás emberek tömege jelent meg akik habzó szájjal vetették magukat utána. Akkor még a puskáink és pisztolyaink nem voltak élesek, de többen is észbe kaptunk és gyors szurony rohammal megmentettük a nőt, de egyre több és több ilyen ízé jelent meg és visszavonultunk. Mikor sikerült eltávolodnunk és újraszervezni magunkat a konföderációs és unionista seregek is megcsappantak és jó pár civil is hozzánk verődőt. Feleségem és egy szem lányom és két fiam is megmaradt. Majd fél évig voltunk bezárkózva egy régi múzeumba. Az alatt az idő alatt elkezdtük a puskáinkat átalakítani, hogy lehessen velük tüzelni. Ezután az ezredesünk George B. Black elrendelte, hogy kitörünk innen és elvonulunk innen. Sokat tanakodtunk, hogy merre mehetnénk és végül arra jutottunk, hogy nyugatra megyünk. Az ötletet sokan nem támogatták. Mondták, hogy maradjunk itt a múzeumba, itt biztonságos. Lehet igazuk volt, de én hittem akkor, hogy máshol lehet jobb életünk. Ahol nem kell ezekre az ízékre vadászni. Furcsa mód az egyenruhák szerint váltunk itt is szét. Az unionisták akartak maradni és mi konföderacionisták akartunk távozni. Persze egyik fél se akart vérontást és utunkra engedtek minket, de ez sok készülődést vett igénybe. Legalább egy évig tartott míg megtudtuk szervezni az egészet. Ez alatt az egy év alatt drága feleségemmel megromlott a kapcsolatom és végül elváltunk egymástól, békésen. A gond ott volt, hogy ő nem osztozott az én optimizmusomban és nem akarta a gyerekeket kitenni ennek a felesleges utazásnak. De megígértem nekik, ha van valahol egy biztonságos hely vissza jövők értük. Gondolom most már halottnak hisznek. Nem is baj. Nem is baj. De ők legalább élnek. Jó kezekben hagytuk őket ott.
Ezt követően kicsit több mint ezer ember elindult George B. Black vezetése alatt nyugatra. Veszélyes volt és kimerítő. Zombi hordák, az elvadult amerikai társadalom támadásai keserítették meg az életünk. Közel 20 év vándorlás után az ezredből már csak a fele maradt meg és pénzre volt szükségünk így zsoldba álltunk eddigre már George ezredes halott volt és Peter Abrams vezetett minket. Anyagias érdekeit tartotta szem előtt és elfejeltette az igazi célunkat. Elfelejtette a Szabadság Földjét amit kerestünk. Ebben az időben ért engem is a látomásom is. Álmomban egy kerek, fehér teremben voltam. a padlón az amerikai államok címere volt kiterítve. Velem szembe pedig egy magas pódium ahonnan 7 alak tekintet le rám. De a háttérből még többen meredtek rám. A hét előtérben alak az Alapító Atyák voltak. John Adams, Benjamin Franklin, Alexander Hamilton, John Jay, Thomas Jefferson, Jamese Madison és George Washington. Elmondtak nekem mindent. Elmondták, hogy ami történt az államokkal sőt a világgal az ő haragjuk és büntetésük volt, hogy megtisztítsák ezt a vidéket a becstelenségtől és a zsarnokoktól. Hogy nincsen semmilyen hely ahol béke lenne. Ez egy kohó és mi vagyunk benne az érc aminek megkel tisztulnia. És egyszer elérkezik majd egy ember ki kinyilatkoztatást tesz és egyesíti a patriótákat és felszámolja az átkos teremtményeket. De addig is szükség van prófétákra. Jobban mondva Kikiáltókra és engem is egy ilyennek választottak ki, mivel látják bennem, hogy tiszta a lelkem és szívem a hazámért és családomért ver. Hogy nem tűrhetem a zsarnokságot.
Ezt követően még 5 évnek kellett eltelnie, míg megmaradt ezredünkben is elterjedjen az Amerikanista Kultusz és megdöntsük Peter Abrams ezredes hatalmát. Eddigre már alig maradtunk 100-zan, de mind a száz embert én vezettem. Én lettem Robert E. Lee ezredes a 3. Vicksburgi gyalogos ezred a „Vándorlók” vezetője. Ezt követően újabb láz terített le és újfent megjelentek előttem az Alapító Atyák azt mondták folytatnom kell az utat nyugatra és ott kell elhintenem tanaik magvát. Azt mondták keressek egy várost mely keleten is megvan. Hát elindultunk nyugatra és mire elértünk Yorktownt alig maradtunk 20-an és még legalább 3 év eltelt addig. De biztos voltam benne, hogy ez az a város amit nekem kijelöltek. Ezt követően a maradék szekerekkel, felszereléssel és emberekkel elindultunk Yorktownban egy helyet keresni magunknak. Hamarosan elértünk Swamptownba, ahol ott állt az egykor virágzó város kis helyi múzeuma. A betűk már majdnem teljesen lekoptak de nehezen még olvasható a következő felírat: Starlight City Helytörténeti Múzeum. Egy kedves két emeletes 10 látogató szobás és 3 személyzeti szobás épület volt amit hamar belaktunk.
Az épületet szinte teljesen lerabolták egyedül csak a manöken bábuk és néhány teljesen feleslegesnek tartott dolog maradt itt mint egy rizsporos paróka ami a története szerint egy Sir Edward Hopkins sorozatgyilkos tulajdona volt. Elkezdtük berendezni az épületet. Az egyik személyzeti szobát átalakítottuk raktárrá. Az épületet megerődítettük és pár termet berendeztünk mint szentély szoba ahol az Alapító Atyákat lehet imádni. A felső emeleten pedig berendeztük az egyik szobát mint Pantheon ahol a 7 alapító atyát szimbolizáló manöken foglal helyet. De a helyiek nem igazán mutattak érdeklődést a hitünk és tanaink iránt, de annál többet a fegyvereink és képzettségünk iránt. Hát elhatároztam, hogy hasznos tagjai leszünk a helyi közösségnek és segítünk nekik, de azoknak is akik hajlandóak megfizetni a szolgáltatásainkat. Főleg zombik ellen küzdöttünk, de néha fosztogatókra csaptunk le, egyszer még az Éjjeli Szellemek erődjét is megpróbáltuk megostromolni.
Az Éjjeli Szellemek ellen elkövetett támadás volt ezredesi pályafutásom legcsúfosabb kudarca. Majdnem mindannyian meghaltunk ott. Egyedül hárman menekültünk meg. Washington százados, Brandon közlegény és én. De rajtam kívül ők ketten halálos sérülést kaptak és pár napra rá meg is haltak. Tisztes temetést kaptak a szentélyünk mellett ahol a többi Keleti Menetelésben elhunyt bajtársam nyugszik.
Miután egyedül maradtam nem vettem ki a részem Swamptown életéből. Kikiáltói feladatomat is lassacskán elhanyagolom, hisz nem úgy tűnik mintha bárkit is érdekelne amit mondok. Ha valaki még is felkeres akkor általában azért, hogy lelőjek neki valamit vagy valakit. Persze itt még mindig csak olyat ölök meg aki veszélyezteti az Amerikai Álmot. Aki zsarnokként viselkedik. Aki sanyargatja a polgárokat. Ezeknek veszniük kell. De még nem tudtam kiheverni az 5 évvel ezelőtti tragédiát amit az Éjjeli Szellemek hagytak ránk. Próbáltam elfelejteni, de nem tudtam. Hát gondoltam egy másik módszer talán segít, ha olyan emberekkel veszem körbe magam akikben megbízok, akik támogatnak. De olyat itt még nem találtam. Ezért elkezdtem azt a kevés manöken bábut beöltöztetni a régi egyenruhákba és mindegyiküket elneveztem. Fegyvert adtam a kezükbe, úgy kezelem őket mintha élnének. Gyakorlatoztatom őket, felolvasok nekik egy régi történelmei lexikonból. Kifejezetten a Függetlenségi Háborút és a Polgárháború téma körét szeretik. Tudom, hogy a helyiek örültnek tartanak. Hát tartsanak annak, nem érdekel és ahogy látom őket se amíg heti kvótámat letöltöm a falakon. Volt olyan régen, hogy eljártam Joylandbe a történelmi emlékművekhez, de mára már ezt is csak ritkán teszem meg. Úgy érzem lassan megöregszem és nem hagyok semmit a világra csak pusztulást. Elpusztult a családom, eltűntek a „Vándorlók” is. És velem együtt talán eltűnik a környék egyetlen igaz patriótája is.
Erre az egészre még rájátszik az is, hogy az egészségem sem a régi. A helyi szanitéc szerint vérnyomás csökkentőt kell szednem, ha nem akarom, hogy rosszabbodjon a bajom, de a gyógyszer drága és ritka. Jelenleg házi készítésű förtelmes ízű vacakokat próbálgatok. Hát ha használni nem is használtak, ártani sem ártottak.
De Robert Edward Lee Juniort nem olyan fából faragták, hogy keseregjen az elmúlton és ne tegyen semmit a jövőért. Ha képes voltam otthagyni a családom egy álom miatt, ha képes voltam oly sok éven keresztül hinni benne. Ha képes voltam elfogadni az Alapítók Atyákat mint az életünket befolyásoló istenségeket és az ő igazságukat és ezt terjeszteni. Ha képes voltam megdönteni az ezred zsarnokát és elvezetni hittestvéreim és bajtársaim és megtudtuk alapítani itt az Új Kongresszust (A régi múzeum új neve). Nem fogok keseregni és várni a halált. Teszek azért, hogy az Államok újfent nagy legyen. Egyszer még felfog hangzani a himnusz. Egyszer még eljön az idő mikor felhúzzuk a csillagos zászlót és szalutálunk az új elnöknek. Egyszer elfog jönni a Megváltónk akit az Alapító Atyák küldenek értünk. Addig viszont nekem is van dolgom. Újra kéne szervezni a 3. ezredet, újult erővel kéne bele vetnem magam a térítésbe, újra egy szervezett államot kéne szerveznünk a területből nem pedig hagyni, hogy egymással hadakozó törzsek lakják be. Ez lesz az én feladatom. Ezt kellene elkezdenem.
Kor: 74 éves
(Konföderációs Zászló)Nem: Férfi
g (ezred zászlónk)Magasság: 184 cm
(egyenruha, eddig három ezredest járt meg, jobb képet nem találtam bocsánat)Súly: 78 kg
Foglalkozás: 3. Vicksburgi gyalogos ezred ezredese/zsoldos
Születési hely: Vicksburg
Megjelenés:
Erősen kopaszodó, egyedül csak a fejének az oldalán maradt meg a már majdnem fehér haja. Arcán egy hatalmas szakáll foglal helyet amit egyesek akár egy élő állatnak is nézhetnek a méretei alapján, mivel egészen a mellkasáig leér ez a ősz szőrzet. Hasonló mennyiségű és színű szőr szokott néha a füléből és hónaljából kikandikálni amiket rövid úton eltávolít. Szájából pedig négy fa fog tűnik ki, bár érzése szerint hamarosan szüksége lesz egy ötödikre is. Szeme színe pedig zöld és alapvető tekintete olyan akár a furdancs. Arcán látszik az öreg kor, de folyton folyvást szigorú.
Alkatra nem egy széles ember, inkább csak csont és bőr látszatát kelti, bár csak azért mert egy kicsit nagy már rá az egyenruhája. Meg jóval magasabb mint az átlag ember és elég sovány is így tényleg ezt a benyomást kelti. De a ruha alatt még egy viszonylag fitt, szálkás test bújik meg.
Ruházata egy régi, ütött-kopott, néhol fércmunkával elvégzett foltozás nyomai láthatók a ezredesi egyenruháján. Ezen a ruhán bal oldalt pár már rég megfakult eredeti katonai kitüntetés lóg (Polgárháborús Hadjárati Kitüntetés, Déli Becsület Kereszt, Konföderációs Becsület Érdemrend, [Civil War Campaigne Meda, Southern Cross of Honor, Confederate Medal of Honor, Confederate Roll of Honor (ennek nem találtam jó magyar fordítást)]). Övén ott log egy gyalogsági szablya mely utólagosan lett megélezve, így itt-ott apróbb repedések figyelhetők meg a pengén.
Általában kihúzza magát és egyenes háttal jár bot vagy bármilyen más támaszték nélkül.
Személyiség:
Munka időben (a nap 24 órája, heti hét napon keresztül, szabad nap nincs) szigorú, megalkuvást nem tűrő katona. Saját magával szemben is hasonló elvárásokat támaszt mint másokkal, így a kötelező gyakorlatokat ő is elvégzi még mindig. Precíz és pontos ami az érkezést illeti, általában mindig egy fél órával előbb megjelenik egy találkozón mint kéne, mivel fixa ideálja, hogy „Minden mindig késik”. Ha harcra kerül a sor akkor megfontolt és nem hamarkodja el a döntést. Sokszor még több időt tölt egy helyzet mérlegelésével mint kéne. Emberei életét tiszteli és becsüli, de elvárja tőlük ugyan azt az önfeláldozást amit ő is végre hajt. Nem állhatja a hazugságot és a becstelenséget a régi amerikai erényeket mindenek előtt tartja. Azokat az erényeket amikéért az Alapító Atyák küzdöttek az elnyomó vörös kabátosok ellen, azok az erények melyek legyőzték a bolsevik démont.
Menet Felszerelés lista:
- Egy ütött kopott konföderációs ezredesi egyenruha
- Gyalogsági szablya
- Egy hátultöltős puska
- Fekete lőporos táska
- Töltény táska, tele tölténnyel.
- Hálózsák
- 3 db 0,5 vizes kulacs
- 1 heti hideg és száraz élelem
- 1 db 5 literes hátizsák.
- Egy ezred zászló
- Egy konföderációs zászló
- Egy rizsporos paróka amit tárgyalásokon visel
Raktár:
- Majd egy ezredre való hátultöltős puska
- Majd úgyan ennyi hálózsák és hátizsák és egyenruha
- 5 db fekete lőporos hordó (5 literes darabja)
- 5 db töltényes hordó ( 5 literes darabja)
Előtörténet
Nem árulók el túl nagy titkot, ha azt mondom, hogy még a Vég Idők előtt születtem. Azok még szép idők voltak…Mármint szebbek mint ez, bár az Amerikai állom már rég kipukkadt addigra és megtagadtuk azt ami naggyá tette az országunk. Elfelejtettük azt amit az Alapító Atyák tanítottak nekünk. Én is elfelejtettem, nem is. Ez nem a megfelelő kifejezés erre. Nem is tudtam ezekről a tanokról. Éltem a mindennapjaim. Jóra való protestáns iskolába jártam ki fiatal koromat és gimnáziumot végeztem miután egy unalmas irodista lettem. Nem volt rossz akkor nekem. Hisz megismerkedtem a feleségemmel Maria Freemannel akivel egy átlagos kis garzon lakásban laktunk messze délen, még csak nem is Yorktownban, hanem Vicksburgban. Ezeket bár békés, de szürke hétköznapjaimat pedig egy számomra kedves hobbival Szinesítettem. Háborús újrajátszó kör, így lettem én a Vicksburgi 3. gyalogos ezred tagja. Nem én voltam az ezredes már akkor sem, csak egy egyszerű bakaként kezdtem és gyalogos voltam akkor is mikor elért minket a Vég. Ekkor épp Pitsburgben voltunk és az ottani csatát játszottuk újra.
A csata mezőre először egy sikoltozó megcsonkított nő futott be akin nővér jelmez volt majd a nyomában hamarosan unionista, konföderációs és civil ruhás emberek tömege jelent meg akik habzó szájjal vetették magukat utána. Akkor még a puskáink és pisztolyaink nem voltak élesek, de többen is észbe kaptunk és gyors szurony rohammal megmentettük a nőt, de egyre több és több ilyen ízé jelent meg és visszavonultunk. Mikor sikerült eltávolodnunk és újraszervezni magunkat a konföderációs és unionista seregek is megcsappantak és jó pár civil is hozzánk verődőt. Feleségem és egy szem lányom és két fiam is megmaradt. Majd fél évig voltunk bezárkózva egy régi múzeumba. Az alatt az idő alatt elkezdtük a puskáinkat átalakítani, hogy lehessen velük tüzelni. Ezután az ezredesünk George B. Black elrendelte, hogy kitörünk innen és elvonulunk innen. Sokat tanakodtunk, hogy merre mehetnénk és végül arra jutottunk, hogy nyugatra megyünk. Az ötletet sokan nem támogatták. Mondták, hogy maradjunk itt a múzeumba, itt biztonságos. Lehet igazuk volt, de én hittem akkor, hogy máshol lehet jobb életünk. Ahol nem kell ezekre az ízékre vadászni. Furcsa mód az egyenruhák szerint váltunk itt is szét. Az unionisták akartak maradni és mi konföderacionisták akartunk távozni. Persze egyik fél se akart vérontást és utunkra engedtek minket, de ez sok készülődést vett igénybe. Legalább egy évig tartott míg megtudtuk szervezni az egészet. Ez alatt az egy év alatt drága feleségemmel megromlott a kapcsolatom és végül elváltunk egymástól, békésen. A gond ott volt, hogy ő nem osztozott az én optimizmusomban és nem akarta a gyerekeket kitenni ennek a felesleges utazásnak. De megígértem nekik, ha van valahol egy biztonságos hely vissza jövők értük. Gondolom most már halottnak hisznek. Nem is baj. Nem is baj. De ők legalább élnek. Jó kezekben hagytuk őket ott.
Ezt követően kicsit több mint ezer ember elindult George B. Black vezetése alatt nyugatra. Veszélyes volt és kimerítő. Zombi hordák, az elvadult amerikai társadalom támadásai keserítették meg az életünk. Közel 20 év vándorlás után az ezredből már csak a fele maradt meg és pénzre volt szükségünk így zsoldba álltunk eddigre már George ezredes halott volt és Peter Abrams vezetett minket. Anyagias érdekeit tartotta szem előtt és elfejeltette az igazi célunkat. Elfelejtette a Szabadság Földjét amit kerestünk. Ebben az időben ért engem is a látomásom is. Álmomban egy kerek, fehér teremben voltam. a padlón az amerikai államok címere volt kiterítve. Velem szembe pedig egy magas pódium ahonnan 7 alak tekintet le rám. De a háttérből még többen meredtek rám. A hét előtérben alak az Alapító Atyák voltak. John Adams, Benjamin Franklin, Alexander Hamilton, John Jay, Thomas Jefferson, Jamese Madison és George Washington. Elmondtak nekem mindent. Elmondták, hogy ami történt az államokkal sőt a világgal az ő haragjuk és büntetésük volt, hogy megtisztítsák ezt a vidéket a becstelenségtől és a zsarnokoktól. Hogy nincsen semmilyen hely ahol béke lenne. Ez egy kohó és mi vagyunk benne az érc aminek megkel tisztulnia. És egyszer elérkezik majd egy ember ki kinyilatkoztatást tesz és egyesíti a patriótákat és felszámolja az átkos teremtményeket. De addig is szükség van prófétákra. Jobban mondva Kikiáltókra és engem is egy ilyennek választottak ki, mivel látják bennem, hogy tiszta a lelkem és szívem a hazámért és családomért ver. Hogy nem tűrhetem a zsarnokságot.
Ezt követően még 5 évnek kellett eltelnie, míg megmaradt ezredünkben is elterjedjen az Amerikanista Kultusz és megdöntsük Peter Abrams ezredes hatalmát. Eddigre már alig maradtunk 100-zan, de mind a száz embert én vezettem. Én lettem Robert E. Lee ezredes a 3. Vicksburgi gyalogos ezred a „Vándorlók” vezetője. Ezt követően újabb láz terített le és újfent megjelentek előttem az Alapító Atyák azt mondták folytatnom kell az utat nyugatra és ott kell elhintenem tanaik magvát. Azt mondták keressek egy várost mely keleten is megvan. Hát elindultunk nyugatra és mire elértünk Yorktownt alig maradtunk 20-an és még legalább 3 év eltelt addig. De biztos voltam benne, hogy ez az a város amit nekem kijelöltek. Ezt követően a maradék szekerekkel, felszereléssel és emberekkel elindultunk Yorktownban egy helyet keresni magunknak. Hamarosan elértünk Swamptownba, ahol ott állt az egykor virágzó város kis helyi múzeuma. A betűk már majdnem teljesen lekoptak de nehezen még olvasható a következő felírat: Starlight City Helytörténeti Múzeum. Egy kedves két emeletes 10 látogató szobás és 3 személyzeti szobás épület volt amit hamar belaktunk.
Az épületet szinte teljesen lerabolták egyedül csak a manöken bábuk és néhány teljesen feleslegesnek tartott dolog maradt itt mint egy rizsporos paróka ami a története szerint egy Sir Edward Hopkins sorozatgyilkos tulajdona volt. Elkezdtük berendezni az épületet. Az egyik személyzeti szobát átalakítottuk raktárrá. Az épületet megerődítettük és pár termet berendeztünk mint szentély szoba ahol az Alapító Atyákat lehet imádni. A felső emeleten pedig berendeztük az egyik szobát mint Pantheon ahol a 7 alapító atyát szimbolizáló manöken foglal helyet. De a helyiek nem igazán mutattak érdeklődést a hitünk és tanaink iránt, de annál többet a fegyvereink és képzettségünk iránt. Hát elhatároztam, hogy hasznos tagjai leszünk a helyi közösségnek és segítünk nekik, de azoknak is akik hajlandóak megfizetni a szolgáltatásainkat. Főleg zombik ellen küzdöttünk, de néha fosztogatókra csaptunk le, egyszer még az Éjjeli Szellemek erődjét is megpróbáltuk megostromolni.
Az Éjjeli Szellemek ellen elkövetett támadás volt ezredesi pályafutásom legcsúfosabb kudarca. Majdnem mindannyian meghaltunk ott. Egyedül hárman menekültünk meg. Washington százados, Brandon közlegény és én. De rajtam kívül ők ketten halálos sérülést kaptak és pár napra rá meg is haltak. Tisztes temetést kaptak a szentélyünk mellett ahol a többi Keleti Menetelésben elhunyt bajtársam nyugszik.
Miután egyedül maradtam nem vettem ki a részem Swamptown életéből. Kikiáltói feladatomat is lassacskán elhanyagolom, hisz nem úgy tűnik mintha bárkit is érdekelne amit mondok. Ha valaki még is felkeres akkor általában azért, hogy lelőjek neki valamit vagy valakit. Persze itt még mindig csak olyat ölök meg aki veszélyezteti az Amerikai Álmot. Aki zsarnokként viselkedik. Aki sanyargatja a polgárokat. Ezeknek veszniük kell. De még nem tudtam kiheverni az 5 évvel ezelőtti tragédiát amit az Éjjeli Szellemek hagytak ránk. Próbáltam elfelejteni, de nem tudtam. Hát gondoltam egy másik módszer talán segít, ha olyan emberekkel veszem körbe magam akikben megbízok, akik támogatnak. De olyat itt még nem találtam. Ezért elkezdtem azt a kevés manöken bábut beöltöztetni a régi egyenruhákba és mindegyiküket elneveztem. Fegyvert adtam a kezükbe, úgy kezelem őket mintha élnének. Gyakorlatoztatom őket, felolvasok nekik egy régi történelmei lexikonból. Kifejezetten a Függetlenségi Háborút és a Polgárháború téma körét szeretik. Tudom, hogy a helyiek örültnek tartanak. Hát tartsanak annak, nem érdekel és ahogy látom őket se amíg heti kvótámat letöltöm a falakon. Volt olyan régen, hogy eljártam Joylandbe a történelmi emlékművekhez, de mára már ezt is csak ritkán teszem meg. Úgy érzem lassan megöregszem és nem hagyok semmit a világra csak pusztulást. Elpusztult a családom, eltűntek a „Vándorlók” is. És velem együtt talán eltűnik a környék egyetlen igaz patriótája is.
Erre az egészre még rájátszik az is, hogy az egészségem sem a régi. A helyi szanitéc szerint vérnyomás csökkentőt kell szednem, ha nem akarom, hogy rosszabbodjon a bajom, de a gyógyszer drága és ritka. Jelenleg házi készítésű förtelmes ízű vacakokat próbálgatok. Hát ha használni nem is használtak, ártani sem ártottak.
De Robert Edward Lee Juniort nem olyan fából faragták, hogy keseregjen az elmúlton és ne tegyen semmit a jövőért. Ha képes voltam otthagyni a családom egy álom miatt, ha képes voltam oly sok éven keresztül hinni benne. Ha képes voltam elfogadni az Alapítók Atyákat mint az életünket befolyásoló istenségeket és az ő igazságukat és ezt terjeszteni. Ha képes voltam megdönteni az ezred zsarnokát és elvezetni hittestvéreim és bajtársaim és megtudtuk alapítani itt az Új Kongresszust (A régi múzeum új neve). Nem fogok keseregni és várni a halált. Teszek azért, hogy az Államok újfent nagy legyen. Egyszer még felfog hangzani a himnusz. Egyszer még eljön az idő mikor felhúzzuk a csillagos zászlót és szalutálunk az új elnöknek. Egyszer elfog jönni a Megváltónk akit az Alapító Atyák küldenek értünk. Addig viszont nekem is van dolgom. Újra kéne szervezni a 3. ezredet, újult erővel kéne bele vetnem magam a térítésbe, újra egy szervezett államot kéne szerveznünk a területből nem pedig hagyni, hogy egymással hadakozó törzsek lakják be. Ez lesz az én feladatom. Ezt kellene elkezdenem.
