Dulbur
Közzétéve: Nov 7, 2017 9:07:29 GMT 1
Post by Kristóf on Nov 7, 2017 9:07:29 GMT 1
Név: Dulbur a Hosszúszakállúak klánjából (Longbeards/ Durin’s folk)
Faj: Törp
Nem: Férfi
Kor: 123
Születési hely: Vas Hegyek
ET:
Sűrű köd bolyong a Ködhegységben. A felhőkből sűrű hó hullik alá a vidékre. A távolból vérfagyasztó üvöltések hangzanak fel. Goblinok a ködhegység lakói szólongatják egymást, hogy ideje lesz kimenni vadászni vagy visszatérni. Nem tudom, hogy nappal van vagy éjszaka. Nehéz megmondani, főleg ha 8 hónapig az ősök által kivájt régi alagutakat járja a törp, ahol az egyetlen fényforrás a fáklyákból származik. Ha jól emlékszem 400 indultunk el, hogy a Moriától északra, de még a Völgyzúgojtól délre fekvő alagút és barlangokat megtisztítsuk ezektől a fertelmektől. Valahol a Giadden folyó völgyében léptünk be ide. Én még 6 másik testvéremmel csatlakoztam ehhez az expedícióhoz. Vezetünk eltökélt célja volt megtalálni az itt elrejtet ősi kincseket és esetleg egy új kolóniát alapítani, de a kincsek jobban mozgatták. Nem mintha minket nem. Mesés gazdagságot ígértek nekünk és dicsőséget. Persze a kincs jobban hangzott. Vezetőnk Vasakaratú Grabo volt Ereborból, de minden törpe királyságból csapódtak hozzá önkéntesek. Hat testvéremmel karöltve és felfegyverkezve útnak indultunk a Vas Hegyekből. Mind a heten más-más fegyverrel bántunk jól. Grumber a csata fejszével bánt jól és a fa megmunkálásához értet, szótlan és bölcs volt, ő volt közülünk a legidősebb és ő vezetett minket. Limbak két rövid karddal harcolt a csatában és az építészetben jeleskedet, kimért és pontos volt, sose hamarkodott el semmit, de amikor cselekvésre adta fejét gyorsan tett azt. Durlek fivérem pedig a baltákkal vívta ki magának a tiszteletet, ő mese mondó volt, sose ült meg egy helyben. Gosrik pedig lándzsával és pajzzsal harcolt, mindig az első sorban, nem kedvelte a veszélyt, de mindig ott volt az első sorban mikor meg kellett valakit védenie. Brusin testvérem számszeríjjal fedezet minket, kissé naivnak mondható hozzánk képest, de akkor is kemény kötésű volt. Dis nővérem pedig azon kívül, hogy a legszebb szakállal büszkélkedhetett a családban veszedelmes volt csákánnyal a kezében, ennél már csak kapzsisága volt veszedelmesebb mellyel a föld kincseit aknázta ki. Én, Dulbur pedig egy hatalmas csata kalapácsot forgattam és a kőfaragó voltam oda haza. Makacs és kemény kötésű vagyok, ha valamit a fejembe vettem azt mindig megcsináltam és elértem. Így éltem túl a Ködhegységet is. Ha volt egy probléma akkor azt a legegyszerűbb módon oldottam meg fejjel előre és egyszer csak megtörik a kalapácsomtól. De közel 8 hónap alatt sok minden történik. Nagyszerű harcosok hullnak el csatában, kapzsi és becsvágyó vezérek lelik halálukat, testvérek távoznak az élők közül és a törp is megváltozik. Az előtt se voltam túl kedves vagy nyugodt, de minden egyes testvérem elhullása után egyre jobban nőt bennem a harag és a düh az orkok mocskos hordája ellen. Annál elszántabban, annál vadabbul küzdöttem minél kevesebben maradtunk, míg a végére csak én maradtam. Én maradtam csak meg abból a 400 derék törpből. Sem bajtársak, sem testvérek és még kincseket se tudtam magammal hozni. Dicstelen egy 8 hónap volt ez. De ha már itt voltam nem hátrálok meg. Már közel volt az alagút vége és jöhetett akár hány goblin csontjaikat összezúztam. Jöhettek trollok is azok sem éltek sokkal tovább. Ez idő alatt megtanultam nem félni a halált, hisz mért féljem azt ami után újfent találkozhatók testvéreimmel és elhullott bajtársaimmal? De az az idő amit egyedül töltöttem, magányosan a sötétben, minden oldalról ellenséggel körbe véve. A félelem és a rettegést folyton folyvást haraggal, dühvel próbáltam elnyomni. És ha bármi megmozdult a sötétben arra kegyetlenül és vadul rontottam. Volt hogy egy patkány lelte végzetét kalapácsom alatt, máskor pedig goblinok kisebb csapatai. Volt, hogy egy hortyogó trollt vertem fejbe. Nem érdekelt minek az életét veszem el a lényeg, hogy én elérjem a felszínt bármi áron.
És most itt vagyok. Ha jól sejtem a Ködhegység nyugati oldalán bukkantam ki. Még pár hónap és talán elérem a síkvidékeket és erdőket ahol adnak valami rendes sört is. Végre véget érhetnek kínkeserves utazásom és leülhetek pihenni egyet. Utána pedig irány vissza keletre. Apámnak és anyámnak el kell mondani a rossz hírt. Ha meg már arra járok útba ejthetném Erebort is és közölhetném az ottaniakkal is, hogy nem jártunk sikerrel, de senki se tört meg, mind harcban leltünk halálunk és nem futottunk meg.
Felszerelés:
- 1 csata kalapács
- 1 ütött-kopott, itt ott behorpadt páncél (sisak nincs hozzá)
- Egy hátizsák amiben még egy marék fáklya, némi száraz (és néhol romlott) élelem, (állott) sör, kötél és szögek vannak.
- Némi költőpénz, nem túl sok. Talán még egy olcsóbb sörre elég.
Faj: Törp
Nem: Férfi
Kor: 123
Születési hely: Vas Hegyek
ET:
Sűrű köd bolyong a Ködhegységben. A felhőkből sűrű hó hullik alá a vidékre. A távolból vérfagyasztó üvöltések hangzanak fel. Goblinok a ködhegység lakói szólongatják egymást, hogy ideje lesz kimenni vadászni vagy visszatérni. Nem tudom, hogy nappal van vagy éjszaka. Nehéz megmondani, főleg ha 8 hónapig az ősök által kivájt régi alagutakat járja a törp, ahol az egyetlen fényforrás a fáklyákból származik. Ha jól emlékszem 400 indultunk el, hogy a Moriától északra, de még a Völgyzúgojtól délre fekvő alagút és barlangokat megtisztítsuk ezektől a fertelmektől. Valahol a Giadden folyó völgyében léptünk be ide. Én még 6 másik testvéremmel csatlakoztam ehhez az expedícióhoz. Vezetünk eltökélt célja volt megtalálni az itt elrejtet ősi kincseket és esetleg egy új kolóniát alapítani, de a kincsek jobban mozgatták. Nem mintha minket nem. Mesés gazdagságot ígértek nekünk és dicsőséget. Persze a kincs jobban hangzott. Vezetőnk Vasakaratú Grabo volt Ereborból, de minden törpe királyságból csapódtak hozzá önkéntesek. Hat testvéremmel karöltve és felfegyverkezve útnak indultunk a Vas Hegyekből. Mind a heten más-más fegyverrel bántunk jól. Grumber a csata fejszével bánt jól és a fa megmunkálásához értet, szótlan és bölcs volt, ő volt közülünk a legidősebb és ő vezetett minket. Limbak két rövid karddal harcolt a csatában és az építészetben jeleskedet, kimért és pontos volt, sose hamarkodott el semmit, de amikor cselekvésre adta fejét gyorsan tett azt. Durlek fivérem pedig a baltákkal vívta ki magának a tiszteletet, ő mese mondó volt, sose ült meg egy helyben. Gosrik pedig lándzsával és pajzzsal harcolt, mindig az első sorban, nem kedvelte a veszélyt, de mindig ott volt az első sorban mikor meg kellett valakit védenie. Brusin testvérem számszeríjjal fedezet minket, kissé naivnak mondható hozzánk képest, de akkor is kemény kötésű volt. Dis nővérem pedig azon kívül, hogy a legszebb szakállal büszkélkedhetett a családban veszedelmes volt csákánnyal a kezében, ennél már csak kapzsisága volt veszedelmesebb mellyel a föld kincseit aknázta ki. Én, Dulbur pedig egy hatalmas csata kalapácsot forgattam és a kőfaragó voltam oda haza. Makacs és kemény kötésű vagyok, ha valamit a fejembe vettem azt mindig megcsináltam és elértem. Így éltem túl a Ködhegységet is. Ha volt egy probléma akkor azt a legegyszerűbb módon oldottam meg fejjel előre és egyszer csak megtörik a kalapácsomtól. De közel 8 hónap alatt sok minden történik. Nagyszerű harcosok hullnak el csatában, kapzsi és becsvágyó vezérek lelik halálukat, testvérek távoznak az élők közül és a törp is megváltozik. Az előtt se voltam túl kedves vagy nyugodt, de minden egyes testvérem elhullása után egyre jobban nőt bennem a harag és a düh az orkok mocskos hordája ellen. Annál elszántabban, annál vadabbul küzdöttem minél kevesebben maradtunk, míg a végére csak én maradtam. Én maradtam csak meg abból a 400 derék törpből. Sem bajtársak, sem testvérek és még kincseket se tudtam magammal hozni. Dicstelen egy 8 hónap volt ez. De ha már itt voltam nem hátrálok meg. Már közel volt az alagút vége és jöhetett akár hány goblin csontjaikat összezúztam. Jöhettek trollok is azok sem éltek sokkal tovább. Ez idő alatt megtanultam nem félni a halált, hisz mért féljem azt ami után újfent találkozhatók testvéreimmel és elhullott bajtársaimmal? De az az idő amit egyedül töltöttem, magányosan a sötétben, minden oldalról ellenséggel körbe véve. A félelem és a rettegést folyton folyvást haraggal, dühvel próbáltam elnyomni. És ha bármi megmozdult a sötétben arra kegyetlenül és vadul rontottam. Volt hogy egy patkány lelte végzetét kalapácsom alatt, máskor pedig goblinok kisebb csapatai. Volt, hogy egy hortyogó trollt vertem fejbe. Nem érdekelt minek az életét veszem el a lényeg, hogy én elérjem a felszínt bármi áron.
És most itt vagyok. Ha jól sejtem a Ködhegység nyugati oldalán bukkantam ki. Még pár hónap és talán elérem a síkvidékeket és erdőket ahol adnak valami rendes sört is. Végre véget érhetnek kínkeserves utazásom és leülhetek pihenni egyet. Utána pedig irány vissza keletre. Apámnak és anyámnak el kell mondani a rossz hírt. Ha meg már arra járok útba ejthetném Erebort is és közölhetném az ottaniakkal is, hogy nem jártunk sikerrel, de senki se tört meg, mind harcban leltünk halálunk és nem futottunk meg.
Felszerelés:
- 1 csata kalapács
- 1 ütött-kopott, itt ott behorpadt páncél (sisak nincs hozzá)
- Egy hátizsák amiben még egy marék fáklya, némi száraz (és néhol romlott) élelem, (állott) sör, kötél és szögek vannak.
- Némi költőpénz, nem túl sok. Talán még egy olcsóbb sörre elég.
