Butterfly Negyed (Felső város)

A víz kellemes meleg, a társaság pedig még kellemesebb. Átkaroltam az angyalkáimat, miközben lassan, de biztosan megszabadítottam őket a maradék ruhaneműtől is, amit viseltek. Szerettem a ruháikat, de amit rejtettek, az még inkább a kedvemre való volt.
Ám mielőtt elmerülhettem volna az átlagos napi örömben, és a gondolataimat la-la-la lendre száműzhettem volna, Alistair benyitott.
- Az Isten szerelmére Alistair, a komornyik iskolában nem tanították meg kopogni? És mi az a firkálmány?
Egyszál semmiben léptem ki a medencémből, az angyalkáim azonban maradásra intettem. Kivéve Annyt, most ő volt a soros a „törölgetésben”.
- Ne akadékoskodjon, adja ide, ha már megzavart a relaxációs időszakomban. Mondtam már, hajnali kilenctől hajnali tizenegyig nem akarok a vállalat ügyeivel foglalkozni, még az ilyen vészes időszakban sem.
Vizsgálgatni kezdtem az újságot, ám a tudat, hogy a szerző ilyen közelről kapargatja a felszínt, frusztrálni kezdett. A kép pedig kifejezetten előnyös, tetszik, nagyon tetszik. De hol készülhetett?
- Alistair, vigye be ezt a fotót a rendőrségre, és derítse ki, hogy hol kaptak lencsevégre. Hülye paparazzik.
Elvettem Anny kezéből a törölközőt, és megtöröltem vele az arcomon lévő vízcseppeket.
- És vegyen ebből az újságból háromszáz darabot. A földszinten lévő csokiszökőkút mellé tegye, amit az este folyamán akarok beüzemelni. A vendégek ingyen elvihetik. Ha nem tudnak ennyit legyártani, akkor vegye meg a nyomdát és nyomtasson. Oh, és készítsen elő egy sima meghívót, semmi VIP szekció, vagy ilyesmi.
Egy pillantást vetettem az angyalkáimra, és basszus, ha így néz ki, akkor bizony ott a helye.
- És egy VIP szekciós jegyet is. Csak a biztonság kedvéért.
Az, hogy ugráltat, már nem tetszik. Richard Shillert egyetlen firkász sem ugráltathatja, még egy kék kalapos sem. De kell ez a kép, és kell belőle egy NAGY változat. A NAGY plakátjaimhoz. Meztelenül mászkáltam fel-alá a szobában, majd megindultam a lift felé.
- Uram, nem akar felöltözni?
- Jah, de. Hozzon valami kényelmes öltönyt.
Aztán átadtam magam az angyalkáim öltöztető szokásainak. Szokták mondani, hogy a nők lassan készülnek el, és ez kifejezetten frusztráló is, ám ha téged készítenek elő ilyen sokáig, az teljesen más tészta.
- Alistair, kifejezetten ügyeljen arra, hogy ma este mindenki beírja magát a jegyzőkönyvbe. – Feleltem, mielőtt nyomtam volna egy puszit Emilia homlokára – Oh, és délutánra hívjon össze egy ülést, a parti előtt még le akarok zavarni valamit.
Újból az újságra tekintettem.
- Jóképűnek nevezett. Alistair, hozza a léghajót! Lányok, öltözzetek. Ne sok ruhát, csak olyan ízlésesen. Olyan meghívót kap ez az újságíró, amiből egy újabb címlapsztorit rittyenthet majd.

Dorothy napjai teljesen átlagos őszi napként teltek. Sárkányaihoz hasonlóan éjszaka sokáig tevékenykedik, a reggeleket pedig átaludja, sőt, általában a délelőttöket is. A mai nap azonban valami nem hagyta nyugodni. Meghívást kapott egy politikus partiára ma estére, és egész éjjel azon járt a feje, hogy elmenjen-e.
Hamarabb felkelt, hogy időben elkészüljön a napi teendőkkel, arra az esetre ha mégis elmenne a partira. Reggeli készítés közben Sheleza türelmetlen toporzékolásokkal tört be az előszobába. Neki elég hely volt, hogy bejöhessen, ezért ő már minden reggel ott várta, hogy kajához juthasson.
- Tudod, hogy akkor is megkapod, ha nem jössz ide lábatlankodni! - monda Dorothy gúnyosan a kölyöksárkánynak, majd a nagyobb térbe ment, ahol Argon éppen ébredezett. Sheleza szorosan a lány nyomában volt és megpróbált elcsenni egy darab húst a tálból.
- Jó reggelt Argon! - köszöntötte a sárkányt.
- Szép reggelt! - szólt Argon karcos hangon egy hatalmas ásítás közepette. - Végül mi a döntésed a ma este felől?
- A meghívás? Nem is tudom. Nem az én műfajom hencegő gazdagokkal iszogatni és az aktuálpolitikáról beszélgetni.
- Ezelőtti nap más sárkánymesterek iránti érdeklődésből vetted fontolóra az ajánlatot.
- Igen... igaz. Miattuk tényleg mennék.
Dorothy visszament a konyhába, és magukra hagyta a reggelijüket falatozgató sárkányokat. ~ Tényleg jó volna találkozni egy hozzám hasonlóval.~

Késő délután Dorothy a sárkányedző ruháját kereste, azonban nehéz volt megtalálni a sok szoknyás ruha között az egyetlen edzésre alkalmas darabot. Hogy könnyebben megtalálja, kirángatta a ruhák nagy részét, így azok elterültek szobája padlóján.
- Fene ebbe a sok göncbe! - majd végre, mikor meglett a keresett ruha visszapakolta a többit, ám az egyiknél megállt. Felemelte a két vállrésznél és alaposan szemügyre vette. - Ez még sosem volt rajtam! Pedig milyen szép.
Pár perc múlva hangos léptekkel futott le a lépcsőn, majd beviharzott a sárkányokhoz.
- Argon! Ma pihenhetsz, elmarad az edzés.
- Dorothy nem tölti itthon az estéjét?
- Nem, Dorothy sárkánymesterekkel találkozik. Ha pedig nem... - megállt egy pillanatra és a ruhájára tekintett, amit még mindig a kezében szorongatott. Végigsimította selymes anyagát, majd folytatta: - Ha pedig nem, hát legalább megmutatja az újgazdagoknak, hogyan kell felöltözni - a ruhát Argon felé tartotta széles mosoly kíséretében.
- Stílusod igazán kifinomult. Mintha rémleni vélne hasonló szépség előző életemből.
- Ezzel arra akarsz célozni, hogy régies?
- Azt akartam volt mondani, mint...
- Nem lényeg! - vágott a szavába. - Készülnöm kell az esti partira. Vigyázol Shelezára ugye? - a termetes sárkány kinyújtotta szárnyait és körbeölelte vele a tőle pár méterre pihenő testvérét.

Hosszas készülődés és öltözködés után Dorothy bevitte a vacsorát sárkányainak, és elköszönt tőlük.
- Sajnálom, hogy nem jöhettek velem, de ígérem, holnap mindhárman elmegyünk és teszünk egy kört a város felett.
- Minden jót, kívánom, hogy ma nagyon különleges személyek találkozzanak véled.
A lány a ház alagsorába ment, felvette kék selyemruhájára kabátját és hangos motorzaj kíséretében elindult a gyártulajdonos partiára.


Ezeket vette fel:

A kráterhez értve szembe tűnt, hogy jó páran vannak már ott. A katonák egyenruhája ismerős volt. Bruch család katonái voltak. Csodálkoztam is, hogy az ő embereik vannak itt és nem valamelyik politikusé.
Mikor az utamat állták kicsit zokon vettem, de szerencsére Rhae'giaroc jobb belátásra bírta őket. A katona lekezelő tájékoztatása után tovább haladtam. Közben azért oda böktem a véleményem.
- Köszönöm a nagylelkűségüket Uraim – jegyeztem meg gúnyosan.
A levegőből már láttam a krátert. Mondjuk innen lentről ijesztőbb kisugárzása volt.
Lassan Körbe néztem, majd a sárkányaimhoz fordultam.
- Na, szóval –sóhajtok – Rhae te oda mész ahhoz a rendőrhöz, aki épp a bámészkodókat kérdezi ki. Megkérdezed tud-e valamit, meg azt hogy miért vannak itt. Ha tud valamit ha nem, akkor is mond meg neki, hogy három nap múlva felkeresem őket az őrsükön. Ja és adja meg az őrs címét is neked. –
- Rendben – válaszolja sanda vigyorral a pofáján.
- És – elkomorodok – nehogy valami baja essen. –
- Nyugi nem fog, nem vagyok én olyan – válaszolja, majd szép lassan elindul a rendőr felé.
- Blay. Te kérdezősködj körbe az embereknél. Hátha tudnak valamit. –
- Oké. De biztos jó ötlet volt őt ezzel a feladattal megbízni? Ugye nem felejtetted el mi történt azzal a fiatal párral? –
- Nem, nem felejtettem el. De annak már egy éve, és ideje megtanulnia, hogy az emberek nem játékok, akikkel önfeledten fogócskázhat. – sóhajtok – Szó mi szó. Bízzuk rá a dolgot. Max egy rendőrrel kevesebb lesz. – mosolygok, közben megveregetem őt a válla közelébe.
- Hát te tudod. Nem az én fejemet szidják le, ha rosszul sül el a dolog. – majd tovább ál és a tömeget kezdi el kérdezgetni.
- Hahaha… Nagyon vicces. – felelem felé.
Majd a lyuk felé veszem az irányt. Az ott lévő rendőrre csak ránézek, majd elkezdem átkutatni a helyet.
- Maga ott – szólok a rendőrnek – jöjjön és segítsen kutatni. Több szem többet lát. -

Eközben a sárkányaim.

Rhae'giaroc:
Lassan oda battyog a rendőr mögé, majd oldalról rá pislog.
- Üdvözlöm Biztos Úr. Lenne Önhöz pár kérdésem – mosolyog – Miért vannak itt pontosan, és tudnak-e bármi fontos információt? –
Kivárja még válaszolnak neki és választól függetlenül tovább folytatja.
- Fenrirr mester 3 nap múlva föl keresi majd önöket az Őrsükön, ha lenne oly szíves és elmondaná a címet nagyon hálás lennék. – mondta küszködve.
Ha megkapja a választ erre is, akkor hagyja tovább dolgozni a rendőrt. De ott marad mögötte és árgus szemekkel figyeli minden mozdulatát.

Blayri'laruth:
Miközben jót mosolygott a megjegyzésemet. Lassan és elegánsan a bámészkodó közelébe ment.
- Üdvözlöm Önöket. Blayri'laruth vagyok. – mutatkozik be – Feltennék Önöknek kérdés. – megköszörüli a torkát – Tudnak esetleg bármit ezzel a kisebb kráterrel kapcsolatban? Nagy segítség lenne ez Önöktől a mester Fenrirr mester számára. – választól függetlenül ezt mondja – Köszönöm az együttműködésüket. – majd tovább ál a következő ember tömeg felé. Közben aggódva tekint testvérére felé.
- Az Első irgalmazzon annak a rendőrnek. –
Másoknál s bemutatkozik és az előbbi csoportnál feltett kérdést teszi fel.

Alistair rekordidő alatt előhalászta a léghajómat, így nem is húztam az időt sokáig. Oh, az idő… Irónikus, hogy az órát nem tudom felvásárolni. Melyik barom ötlete volt, hogy huszonnégy órából álljon egy nap? A szombatjaimból semmire nem emlékszem.
Míg az inasom a szakállamat fésülte, az angyalkáim is felöltöztek. Alkalomhoz illően, kicsit fázósan, de pont úgy, ahogy imádom őket. A ruhájuk természetesen kék, és megy az öltönyömhöz. Ez alapvető elvárás.
- Alistair, parkolja be a limuzint a léghajómra, van néhány dolog, amit be kell szereznie a partimra.
Azzal átadtam neki egy bevásárló listát, drága Anny természetesen kiváncsiskodott. Rátettem a mutatóujjam a cukker nóziára, majd megmondtam neki, hogy hagyja meglepni magát. Az inas arckifejezéséből ítélve tetszett neki, amit a papíron látott.
- Mindenki kész? – Tettem fel a kérdést izgatottan.
- Igenis kapitány!
- Hangosabban! – Bíztattam az angyalkákat.
- IGENIS KAPITÁNY!
- Akkor indulás!
A levegőbe emeltem az ökölbe szorított kezemet, majd szétnyitottam a tenyerem, és levettem a polcról még egy üveg whiskeyt. Ajándék lesz a firkásznak, már ha sikerül lenyűgöznie. Amit kétlek, túlságosan közel van az orra a bőrömhöz, és ezt CSAK az angyalkáimnak engedem meg. Á, maximum megiszom én. Még, hogy józanon állítsak be a partimra? Mi lesz a következő, legyek ott időben, vagy mi?
Viszonylag gyorsan elértünk a kiadóhoz, elvégre csak a rivális cégek vezetői és a sárkánymesterek járnak a levegőben. Az előbbi ellen ki kell találnom valamit, mondjuk hangos, GIGANTIKUS ZENEGÉPEK a léghajó oldalára, amik a Shiller Industries zenéjét játszák! Igen!
A járművem végül az úttesten landolt, így Alistair kénytelen volt vörös szőnyeget kiteríteni a kiadó bejáratáig, majd megtörölni a kilincset, mielőtt kinyithatta volna. Amíg ezzel foglalatoskodott, szemügyre vettem az épületet. Nagy és ronda. Pont mint az a szőke csaj… Azt hiszem Stephanie talán… Sokkal szebben mutatna kékben, lehet megveszem… Alistairt egyébként soha nem kértem meg ezekre az „óvintézkedésekre”, bár nem is igazán zavartak, de már annyira a mindennapjaim részévé váltak, hogy mondhatni, megszoktam. Belekaroltam az angyalkáimba, majd beléptem az előszobába. Mindenki lefagyott, és bámulni kezdett.
- Miva', nem láttak még fehér embert?
A tulaj persze rögtön kitrappolt a szobából, hogy üdvözöljön. Utálom a nyálgépeket, rosszabbak mint a firkászaik. Pedig őket is utálom. Csak felemelem az újságot, mire idehív egy vörös hajú lányt. Egy vöröset! A kékek után ők az egyik gyengéim. Oldalba bököm Alistairt, majd suttogni kezdek hozzá.
- Szerezze meg nekem a címét, küldjön neki egy meghívót, egy ruhakollekciót és valakit, aki azt a látszatot tudja kihozni belőle, hogy nem egy mocsárból mászott elő.
A kedvenc fotósom meg úgy tűnik, hogy nincs bent az irodában, amit a férfi nyomatékos tologatással jelezni is kezd. Közben az arcát vizsgálom, olyan mint egy kaméleon. Tök vicces, szereznem kell neki egy jelmezt. A magyarázkodása közben azon filózok, hogy vajon kékben is tud-e pompázni.
- Ne érjen hozzám, híres vagyok. – felelem higgadtan – És amúgy sem az esetem!
Persze nem hagyja abba, így egy fokkal keményebb hangnemre váltok.
- Ha még egyszer megpróbál kitoloncolni, megveszem a kiadót, és az armadillók párzási szokásait fogják hosszú oldalanként elemezni.
A komornyikom közben körülöttem sertepertélt, elkezdett leporolni azzal a csiklandós poroló izével. Már épp szólnék a tulajnak, hogy megvárnám amíg a „boszi” visszaér, amikor is az emlegetett sárkány nekimegy szegény Alistarnak. Rögtön elfordulok a tulajtól, mert valami sokkal… szemrevalóbb üti meg a szemem. Az első dolgom rögtön végigmérni persze. 80 E… hmm. Megnyalom a számat, miközben tovább vizsgálom. Cukin mozog a pofikája, de kb semmi nem jut el az agyamig abból, amit mond.
- Szépek az arcai…
Nyögöm ki halkan, még mielőtt bemutatkoznék, de nagyot nyelek, és gondolatban adok magamnak egy „ébresztő” pofont.
- Ó, nem csak a meghívó miatt jöttem, hanem, hogy beváltsam az ígéretemet.
Ekkor elengedtem az angyalkáim hátát, akik a lányhoz simulva átkarolták azt.
- Tudja, nem is a cikk keltette fel igazán az érdeklődésemet. Sőt, az elég unalmas volt, kevés kép volt benne. De az az egy, ami ott volt!
Közelebb léptem hozzá, nem törődve a komfort zónával. A szemébe néztem, és kaján vigyorral az arcomon bámultam a szemeit. Jó, igazából a tükörképem néztem.
- Lekötelezne, ha mesélne a kép eredetéről. Kíváncsivá… tett.
A kaméleonra néztem, majd a Agathára, és valami nagyon csúnyára gondoltam.
- Természetesen valami sokkal… komfortosabb környezetben, egy pohár ital mellett. A fellegek felett, az angyalkáimmal… Mondhatni a menyországban?
Megnyaltam a számszélét, majd a léghajóm irányába biccentettem, és reméltem, hogy elfogadja a meghívást. Nincs az az isten, hogy ma csak Kathrinék játszanak vele.

Dorothy útja során sokat töprengett azon, hogy hogyan is kellene viselkednie az új társaságban, furdalta a kíváncsiság, hogy vajon milyen emberekkel fog találkozni. Már épp azon aggódott,, hogy túl korán indult el a partira, mikor megérkezett egy forgalmas utcába. Lehetetlen volt továbbjutni, útlezárás miatt mindenhol hatalmas dugó volt. Szerencsére a motor méreteinek köszönhetően ki tudott kerülni pár járművet és más utat keresni a toronyhoz. Mikor talált egy megfelelőnek tűnő utcát, amin kikerülheti a dugót, felgyorsított és már épp kanyarodott, mikor hirtelen vakító fénnyel találta magát szembe. Épphogy fékezni tudott, mielőtt belehajtott volna a szembe jövő kocsival.
A nő, aki ki szállt belőle nagyon meglepte Dorothyt, főleg, hogy számára ismeretlen nyelven mondott valamit. Mikor kedvesebb hangnemre váltott, Dorothy is megnyugodott.
- Nem történt semmi... válaszolta az ismeretlen nőnek, aki ezután heves magyarázkodásba kezdett, de a lány csak mosolygott, hogy a másik fél is lenyugodjon. - Tényleg nem olyan vészes, mint amilyennek tűnik - leszállt a motorjáról és gyorsan átvizsgálta, hogy lett e valami baja. - Úgy látom ő is jól van!
Dorothy kissé vacogott, kezdett fázni az egy helyben állástól, így úgy döntött ha már adódott egy lehetőség elfogadja a meghívást, hiszen még elég ideje van a partira érkezni. Már épp készül vissza ülni a motorra, mikor a nő folytatja.
" - A nevem Shahada Ahma Scarab-vayn-ből jöttem."
- Dorothy Silverman, örvendek - az igazi örvendés ám csak akkor jön el a lány számára mikor meghallja, hogy sárkánymesterrel van dolga. - Ez remek hír! Nem sok hozzám hasonlóval találkozok.
Úgy dönt, inkább megkéri a sofőrt, hogy tegye fel a motort, és ő is beülhessen a kocsiba. Legalább felmelegszik és egy sárkánymester társaságában utazhat. Miután a motor biztonságosan el lett helyezve, beül új ismerőse mellé.
- Na és, merre az úti cél? -kérdi illedelmesen.

Hát ez egy nagy lyuk – nézünk össze Bertnammal. És már egy hatalmas csődület is összejött, szuper, teljesen elrontják a helyszínt. Legalább azok a katonák kordában tartják őket.
Megkerestük a tisztet, elmondtuk kik és miért vagyunk itt, gond nélkül átengedtek.

Ahogy a kráter peremén állunk körbeszemlélek, és nagy sóhajtással veszem tudomásul, hogy még egy sárkánymesterhez is szerencsénk van. Nem kedvelem őket amiatt a régi eset miatt, és amúgy is olyan fellengzősek. Látom a társamon hogy már igazán menne nyomokat gyűjteni, hát engedem, én csak sarat követ és földet látok csak. Jómagam elindulok kikérdezni a tömeget, esetlegesen valaki látott, hallott valamit az éjjel. Miközben az egyik öltönyös férfi értetlenkedik velem, és meg akarja magyarázni hogy ne tartsam fel mert fontos dolga van. Persze már azelött is itt bámészkodott, hogy ideértünk volna. A kikérdezés közben hallom a nagy dübögéseket. Tuti valamelyik sárkány közelít, elkerülni úgy sem tudom a találkozást. Meglepően kedvesen megszólít, és érdeklődik a nyomozás után

-Sajnálom, az információ csak az arra felhatalmazott személyeknek nyilvános, még a nevét és mestere nevét se tudom, kénytelen vagyok megtagadni az információt. – válaszoltam, de mivel egy sárkánnyal nézek farkasszemet, egy nemleges válasz nem épp a legjobb opció. -De nemrég jöttünk, épphogy elkezdtük a nyomozást, nincs is mit átadni egyelőre.

- Fenrirr mester 3 nap múlva föl keresi majd önöket az Őrsükön, ha lenne oly szíves és elmondaná a címet nagyon hálás lennék – mondja láthatóan visszafogva magát
Legalább a neve egy részét már tudom, mintha hallottam is már egyszer kétszer.

-Az őrs Tollinder és Woelhorn sarkán található, nyitvatartási időben érkezzen ha lehetséges és kérje Marcust.

Ezután a sárkány tett 1 lépést hátra, befejezettnek tekinti a beszélgetést, hát folytatom a kikérdezéseket. Szimpatikus számomra ez a gyík, a viselkedése önmagamra emlékeztet, magára erőlteti a jófiús viselkedést, mert muszáj. A kráter túlvégében a másik sárkány öblös hangon ugyan azt csinálja mint én.
Rosszalló pillantással hátrasandítok előző beszédpartneremre és az mondom: három nap múlva várom az elijesztett emberek vallomását.

Eközben már a kráterben van a sárkánymester, Bertnam feje majd felrobban a dühtől, főleg miután a betolakodó még fel is szólította, hogy segítsen. Társam kérdőn rámpillant, én bólintok neki, hogy működjön együtt. Örülök neki hogy ha a munkájáról van szó, érzelem nélküli robottá válik és nem kezd el kötözködni és hülyeségeket csinálni.