Lexa
Közzétéve: Oct 30, 2017 0:35:48 GMT 1
Post by Dolores on Oct 30, 2017 0:35:48 GMT 1
"Ha lehet ne haljak meg érted...de inkább közösen ne haljunk meg"
Név: Lexenia Arson (Lexa)
Kor: 25
Faj: Ember
Jellem: Bátor, szereti a kihívásokat, ha igazán megismer valakit szoros barátságra képes, de aki elsőre nem szimpatikus neki arról általában később sem változik meg a véleménye, elővigyázatos, de túlságosan a jót akarja látni mindenkiben. Szeret hétköznapi dolgokat csinálni, amitől még igazi embernek érzi magát, például csinosabban öltözködni, ha épp nem a csatamezőn van, főzni és azt másokkal is megosztani. Igyekszik nőies maradni, ám ha küldetésről van szó minél praktikusabban öltözködik és harci magatartásához méltóan viselkedik. Művészi hajlamai jellemében jelennek meg. Kedvenc hobbija, amit még a főzésnél is jobban szeret a vadászat. Imád ehető dolgok után kutatni, és ha azok olyasfajták, akik nem adják könnyen magukat, akkor taktikusan levadássza őket. Embert csak önvédelemből öl, vagy ha nagyon szükségesnek látja, bár nem szeret mások sorsáról ítélkezni. Kiváló vezető típus lenne, de jobb szeret beosztott maradni, és a tervekbe csak ritkán beleszólni. Az új környezetekbe könnyen illeszkedik be, megszokott társaitól viszont soha nem válna meg.
Külső leírás: Testmagassága 172 cm, testalkata kecses, könnyedén mozog, ha kevesebb ruhában van jobban kivehetőek az izmai, de inkább az arcára szereti a hangsúlyt fektetni, hiszen ezzel kommunikál új emberek felé. Az erejét nem fitogtatja, ha nem terepen van nem is szívesen mutogatja a fegyverét. Szeme ezüstös színű, haja rövid fekete, vörös melírokkal. Otthoni környezetben szeret elegánsabban öltözködni, terepen a praktikusságra és a kényelemre törekszik. Megjelenése nőies, de egyben harcias. Jobb napjain vonzó tud maradni, de rosszabb napjain már az arcáról leolvashatod, hogy ma nem érdemes hozzászólni.
Felszerelés:
Ez a terepi ruházata, a sárkány motívum nincs rajta, a sálja pedig nem hosszú, sima csősál. A fegyverei is a képen láthatóak, a katanához pánt is tartozik. (Az arca a fenti képnek felel meg.) Ezeken kívül nem sok felesleges dolgot hord magánál, némi élelmet, tiszta vizet, kevéske töltényt a fegyverébe és egy tájolót.
Előtörténet: Már kislány koromban felkészítettek a rám váró nehéz életre. Igazi apámat sosem ismertem, viszont anyámhoz annál inkább kötődtem. Ő tanított meg arra, hogyan maradjak hű az emberiséghez, és ne váljak olyanokká, mint a fertőzöttek. És persze a katanám használatára, ami "Nem fegyver, hanem az elődeim segítő ereje" harcaim során. Időm nagy részét azzal töltöttem, hogy anyámnak vadásztam állatokat, amit később megsüthetett a város lakóinak, persze csak ha sikerült elég élelemmel hazaállítanom. 17 évesen már profi vadásznak mondhattam magam. Legtöbbször nem egyedül mentem, de igazán akkor tudtam érvényesülni, ha más nem zavart be. Bár kedveltem a társaságot, Max, a szomszédsrác néha többet ártott, mint segített. Szenvedélye volt a kószáló fertőzöttek gyilkolása, és ezzel szeretett hencegni előttem. Tudtam, hogy nyomulni akar, de minden alkalommal próbáltam vele megértetni, hogy nálam hiába próbálkozik. Igen, nem oylan vagyok, mint a többi hozzám hasonló lány, de én jobb szeretem ezt az életstílust. Korai húszas éveimben igencsak megerősödtem, a kardforgatás is jobban ment, valamint a pisztolyommal is ügyesebben tudtam bánni, bár sose elég jól. Max ekkor már feladta, hogy engem hajkurásszon és más lányok szoknyája után futkosott. Már egy kezemen sem tudom megszámolni hány lányt vett le a lábáról az agyhalottak öldökléséről szóló sztorikkal. Az a baj, hogy sok esetben én is ott voltam, és igazak. Félek, hogy ez lesz szegény Max veszte. Mindenesetre ha az ő élete véget ér, senki nem mondhatja, hogy rossz volt neki. Igazán sok szemrevaló lányt láttam már a szomszédba kopogtatni. Pechemre én mindig egyedül maradtam. Anyám nagyon nehezen dolgozta fel, mikor elmentem otthonról. De a legbelsőmben éreztem, hogy az emberiségnek szüksége van rám. Segíteni akartam az elveszetteken, és főleg azokon, akikben hatalmas erő rejtőzik, hogy igazi pusztítókká váljanak a fertőzöttekkel szemben, csak ezt még nem tudják magukról. Így hát fogtam minden felszerelésemet és útnak indultam remélve, hogy társakat is találok magamnak, és hasznos tagja lehetek ennek az elnyomorodott kornak.
Egyéb: egy régi kép róla
