Szellemjárás

A Fekete fellegek

Valahol október hónap lehet, bár ezt ki tudja már egy ilyen elátkozott vidéken. Egyik borongós szeles, kellemetlen reggeli időben a messzi távolból egy hatalmas fekete felhő közeledett. Senki se tudta előre mi jön a sötét fellegekkel. Mikor elérte a várost, rátelepedett, hatalmas ricsajjal. Varjak. Varjak de még mennyi. Senki se hitte volna hogy még létezik ennyi madár összesen a világon. Egyesek megpróbálták élelem gyanánt vadászni a hirtelen jött megszállókat, de a többi repülő lény azonnal rátámadt az agresszorokra és csontig tisztították a húsukat. Mindenhol ott voltak, a házakon, a tereken és csak károgva vártak, időnként hatalmas csoportba rendeződve vonultak, de sose mentek túl messzire. Az éjszaka rosszabb volt. Hangos károgás és szárnycsapkodás mindenfelé. Nem zavartatva magukat, ha neki repülnek bárminek is még tovább fokozva csattanásukkal sötétbeli kakofóniát. Lehetetlen volt aludni ezen az éjszakán, még a legőrültebb, legelvetemültebb emberek is meghúzták magukat, már-már félték a jövőt. Ez így folytatódott még három napig. Egyre többen lettek nyugtalanok, paranoidak és agresszívebbek az alvásmegvonástól. Utolsó nap reggelén, szőrén szálán eltűnt az összes varjú, csak az ürüléküktől fehérre festett látképet hagyták maguk után. Mindenki megkönnyebbült, érezni lehetett, hogy fellélegzett a város. Miközben minden elkezdett visszaállni a normál kerékvágásba, délután folyamán elkezdett esni. De nem savas eső, ahogy szokott, hanem teljesen tiszta víz. A környék népe egyként ünnepelte, hitték, véget értek a megpróbáltatások, és eljő a szebb jövő. Még a legelvetemültebbeknek is mosolyt csalt az arcára, ahogy a friss csapadék ráesett és kellemesen lefolyt a testén. Napnyugta beköszöntével eltűntek a felhők, és különös zöld fény játszott az égen, amit megint csak pozitív jelként fogtak fel. Nem lett volna szabad. Éjjel a legtöbben aludtak vagy elvonulva végezték dolgaikat, még az őrök se vették észre, de elkezdett kisarjadni valamiféle növény mindenütt. Éktelen ricsajra kelt aki nem volt ébren. Az őrök egymásnak estek, embertelen, inkább szörnyekhez illő hangokat adtak ki és kaszabolták egymást. Húscafatok, végtagok üvöltő megcsonkított emberek feküdtek szerteszét. Mindegyikükön látszott a félelem, akinek érthető volt a beszéde valamiféle ocsmány lényekkel, szellemekkel harcoltak vagy menekültek előlük. Frissen ébredtek percekig értetlenkedve, ledöbbenve nézték mi történik. És jöttek a hangok. Azok a borzalmas hangok, eleinte csak szólongattak, nem sokkal később már egy fenevad, szörny vagy szellem képébe üvöltött a képükbe és támadt rájuk. És elkezdődött a végeérhetetlen mészárlás. Fegyverekkel, kézzel, lábbal, foggal, amivel csak érték pusztították kísértőiket. Az őrület pirkadatig tartott. Csönd és nyugalom települt meg. Senki se maradt életben. Akik később arra jártak csak az embertelen pusztítás és halál nyomait látták. Valaki a saját alkarcsontjával véste bele a történetet egy falba és ott helyben ki is múlt. És ezt mesélik a mai napig is éjszaka a tábortűz körül. Óvakodj a fekete felhőtől.