Mika Chizuru
Közzétéve: Jun 9, 2017 22:09:17 GMT 1
Post by erelar on Jun 9, 2017 22:09:17 GMT 1
s-media-cache-ak0.pinimg.com/236x/cd/5b/93/cd5b934867dc2f1a6ebba8cd0881f067.jpg
Név: Mika Chizuru
Életkor: 16 év
Nem: nő
Származási hely: Konohagakure no Sato
Vércsoport: AB
Totemállat: Feketeözvegy
Kekkei genkai: -
Elem:
- Fuuton – szél elem
- Raiton – villám elem
Fokozat: ANBU
Jártasságok:
- Kenjutsu használat
- Taijutsu használat
- Elemi technikák a fentebb említett technikákra építve
Kinézet: 168 centi magas, karcsú, ránézésre gyengécske lányka. Veleszületett fűzöld színű haja és tompazöld szemei vannak, melyek kissé furcsává teszi őt az emberek között, hisz állandó jelleggel kitűnik a tömegből különös színei miatt. Ennek ellenére átlagos lánynak mondható. Annak ellenére, hogy látszólag nem túl izmos, kezei roppant erő kifejtésére képesek, hisz jártas a taijutsuba, illetve övén lógó két penge nyíltan elárulja, hogy kedveli a kenjutsu ágazatokat. Tekintete merev és üres. Szemeiből képtelenség kiolvasni az érzelmeit, mely nem könnyíti meg azok dolgát, akik megpróbálják őt érteni. Hátába egy különös szimbólum, jashin jele van beleégetve, mely egyelőre még igen friss, így elég élénkek a körvonalak. Testén ezen felül több sebhely is ékeskedik, leginkább a hátán és a mellkasán. Kissé sápadt bőrén több sérülés, heg is látható, melyek bár mostanra nem fájnak, de összességében elég meghökkentő látványt nyújthatnak azoknak, akik elsőre látják.
Jellem: Aki hosszasan a szemébe néz, bizton állíthatja, hogy ez a lány vagy túl sok borzalmakat ért már át, vagy egyszerűen nem komplett. Természetesen, mindegyik állítás ugyanúgy megállja a helyét. Mikára leginkább az őrült gyilkos jelző illik, hisz élvezetét leli, ha más embereket felkoncolhat. Elkötelezett híve Jashninnak és minden egyes gyilkosságát a fentebbi igazság érdekében cselekszi. Ennek ellenére meglepően intelligens. Rendkívül számító és tervező, aki nem kezd felelőtlenül harcokba. Mindig megnézi melyik a legkönnyebb út, s hogyan érheti azt el leggyorsabban. Ha szeme elé rak egy célt, azt bárhogy is, de e fogja érni, kerüljön bármennyi időbe. Nem fél használni az alantas, aljas húzásokat és nyugodt a szíve akkor is, ha nálánál jóval idősebbeket, vagy fiatalabbakat kelljen megölnie. Akit a kezei közé kerít, azt nagy eséllyel halálig kínozza, hogyha van rá ideje. A nálánál gyengébbekben képtelen megbízni, s jelleme miatt az ideiglenes „barátok” is hamar célpontokká válhatnak a szemébe. Kedveli a sötét, baljóslatú helyeket, melyeket talán rajta kívül senki más nem közelítene meg.
Előtörténet:
Tudjátok mi az a szenvedés? Tudjátok mi az a teljes testet átjáró kín? Ismeritek azt az érzést, mikor darabjaitokra szakadtok? Nem? Minő meglepő. Úgy tűnik… ti még… nem találkoztatok még velem. Hihihi… Hm? Azt kérdezed, hogy én kivagyok? Ez egy igen kiváló kérdés! Tényleg tudni akarod? Igen? Hát jó. Akkor elmesélem.
Konohába születtem úgy… tizennégy évvel ezelőtt. Tényleg olyan családnak tűntünk, mint akik teljesen hétköznapiak. Egy teljesen hétköznapi család, hétköznapi gyermeke, egy hétköznapi házban… hehehe… Ennél nagyobbat… talán senki sem tévedhetett volna. A mi családunk talán minden volt. Csak hétköznapi nem. Anyám, kit mindenki kedves, mosolygós személynek ismert, valójában maga volt a tömény rettegés. Félt. Állandóan rettegett. És jogosan is, bár erről csak később kezdek el mesélni. A lényeg az, hogy anyám mosolya minden volt csak őszinte nem. Mindenben paranoikusan a kínt látta. A szomszédok kacajában, a gyerekek játszadozásában, még a saját lánya első szavaiban is azt várt, mikor állnak fel ezek a személyek és döfik keresztül a szívét. A mosoly… egyfajta védekezés volt számára. Egy védekezés, mellyel távol tarthatta magától az embereket. Nem nézték őrültnek, nem nézték közveszélyesnek. Egy egyszerű nőnek látták… míg ő mindenki mást gyilkosnak. És hogy honnan jött ez az őrület? Nem nehéz kitalálni. Tudniillik… drága jó atyám. Nem volt az a kedves ember. Annak ellenére, hogy csak kevesen ismerik, mindenki csak részeges vademberként írták csak le. Pedig ez csupán a fele igazság. Ugyanis apám egy pap volt… Jashin papja. A fájdalom és szenvedés papja. Egy személy, aki nem képes másra… csak a gyilkosságra. Mondanom sem kell, hogy szüleim „boldog” házassága nem a szerelemből született, hanem atyám éhségéből. Anyám csinos és szemrevaló asszony volt, akire atyám mindig is vágyott, így mikor anyám szülei „váratlan” tűzvészben elhunytak atyám kapott az eseten és a tőle telhető legmézesmázosabb modorral csavarta el anyám fejét. Pár hónappal később jött rá csak az igazságra, de addigra már késő volt. Tudniillik a házunknak van egy pincéje, ahol mindenféle nyalánkság van azok számára, akik ki akarják élvezni a szadizmusukat. Atyám is hasonlóan cselekedett. Én aznap fogantam meg, mikor atyám végül darabjaira zúzta anyám utolsó ép elmedarabkáját is azon a hideg, kemény fémtálcán. Furcsa, hogy senki sem jött rá az igazságra. Anyám (kit atyám már neves egyszerűséggel már bábként mozgathatott) szíve azóta vált ilyen paranoiddá és érthető is félelme. Fél, hisz ha olyan dolgot mond, amit nem kéne, könnyen visszakerülhet a pincébe, mely oly sok fájdalmat okozott neki. Eszébe se jutott segítséget kérni. Ahhoz már nem volt eléggé ép az elméje. Hát igen. Kedves család. Én is nagyon szerettem. Főleg azt a részt, mikor végre mindegyikük kilehelte végül a lelküket… de az még odébb van. Mondanom sem kell, hogy az apai szeretett fogalma teljes mértékben, de ki volt ütve, mint lehetséges forma. A kölyökkorom maga volt a borzalom, a kín és a szenvedés. El sem hinné senkise, ha elmondanám miken mentem keresztül… Igazából… csodálkozom hogyan is éltem túl eddig. Tudjátok mi a legrosszabb abban, ha az apátok egy szadista az anyátok, meg majdnem egy zombi? Az, hogy senki sem véd meg. Fogalmam sincs, egyáltalán hogy, hogyan vagy, hogy egyáltalán miért voltam képes megéli a 6. életévem. Az elmúlt idők alatt egyszer nem láttam a napfényt, végig a poros, dohos pince rabja voltam. Egészen… addig a napig. Aznap nem látszott semmiben másnak a világom, mint eddig volt. Apám fájó sebeket okozott az ostorának csapásaival, vagy késének hegyével, melyek kezelésére eddig akkor került sor, mikor anyámmal is végzett. Mindezt Jashin isten tiszteletére. Sosem volt önálló akaratom… csak tűrtem és szenvedtem. Ez volt a sorsom… és még csak ellenállni sem tudtam… ez volt Jashin akarata. Azonban… a mai nap más volt. Általában atyám csak felszínesebb sérüléseket okozott, hogy csak fájjon, de ne halljunk bele. De ma más tervei volt úgy tűnt. Eleinte észre sem vettem, csak akkor eszméltem fel, mikor hallottam anyám bugyborékoló vergődését, s mikor felemeltem fejem láttam őt: Atyámat a véres késsel a kezébe, miközben anyám a felhasított torkát markolássza.
- Ó hatalmas Jashin! Fogadd el ajándékom számodra! Vedd el asszonyom és gyermekem! Legyen meg a dicsőséged!
Fel sem vettem a szavak jelentését. Ekkor még szinte beszélni is alig voltam képes, nemhogy átérezni a szavak súlyát, melyek éppen a halálomra voltak harangszók. Atyám eszelős tekintettel, véres késsel lépett elém keményen megragadva arcom, megemelve üveges tekintetem. Éreztem, hogy átjár a halálfélelem. Rettegtem, bár nem tudtam mitől, szimplán csak éreztem, hogy most más sorsom lesz, mint eddig… sokkal… fájdalmasabb. Lehunytam szemem és vártam a kést, mely tán elmetszi az életem. Ám ekkor… egy felsőséges érzés járt át. Úgy éreztem, mintha átjárt volna a fény, mely az árnyékokba taszít…a fekete fény, mely kihangsúlyozza vöröslő véremet. A fény… amely átölelt… Jashin isten kegye…. most már érzem… most már valóban érzem… Egyszerre minden világossá vált. Hát ezért volt minden. Ezért volt minden, ami eddig történt. Nekem ez a sorsom. Ez a végzetem. Az én életem… Jashin istené. Az egyetlen igaz istené, akiért fájdalomba kell taszítanom a világot... Már azelőtt tudtam, hogy atyám halott, mielőtt kinyitottam a szemem. Egyrészt azért, mert érezhetően lazult a szorítása, másrészt a közelben felém tornyosuló alakokból, akik néma halálként közelítettek meg minket. Látszott rajtuk, hogy nem tudják mit csináljanak.
- Aztmondták, hogy csak két ember lesz itt. Ki ez a lány?
- Fogalmam sincs. Történtek eltűnések mostanság?
- Úgy tudom nem. Hm. Az a nő ott Sachiko igaz? Nézzétek a lány haját és az övét. Lehet, hogy…
- Jelentenünk kell Dan-samanak.
- Szerintem is. Azonnal indulunk és ügyeljetek, hogy senki ne lássa őt.
- Vettem!
- Vettem!
Ez volt az utolsó emlékem a múltamból. Ami onnantól történt, csak szinte álomszerű látomásként lengett körbe. Nem emlékeztem rá kivagyok, vagy honnan jöttem. Egyáltalán hogy kerültem oda. Visszaemlékezve úgy vélem valami elmemanipuláló dologról lehet szó, mert meglepően szófogadó vagyok a közvetlen, állandó feletteseim felé. Bár a helyzetem nem sokat változott az eddigiektől, hozzám hasonló gyerekek közé lettem elzárva, ahol megtanítottak olvasni, írni és gyilkolni. Utóbbihoz meglepően nagy tehetségem volt, s kellően beteg elmém, hogy élvezzem is. Úgy tűnt engedelmességre valahogy ráköteleztek, de az elmém a magam módján ép maradt. Pontosan emiatt minden éjszakát, minden nappalt Jashin-sama dicsőségért jártam és éltem túl. Azonban… kifelé sose mutattam ki hitem. Nem tudom mitől tartottam, de úgy éreztem titkolnom kell. Titkolnom kell az igaz hitem és minden mást, amit csak lehet, miközben az áldozataimat istenem tiszteletére ajánlom…
Megjegyzés: A karakter a Gyökér tagja, és az elmúlt 10 év teljes mértékben kiesett számára még a shinobi képzése is kiesett, amelyet kapott (elmeirányító pecsét/jutsu segítségével blokkolták az emlékeit), de mindezek ellenére a tanultakat hiba nélkül végre tudja hajtani.
Harcstílus: Mika teljes egészében a közelharcra fókuszálódott a kiképzések során, mely magába foglalja a Ken és a Taijutsus elemeket. A Szél elemét leginkább a kenjutsu mellé szereti párosítani a Hien technikával feltúrbózva, így a vágásai még élesebbek és erősebbek. Pusztakezes harcban a villám elemet szereti kombinálni az ütés-rúgásainak felerősítése gyanánt, mely a Gokennel párosítva igen pusztító erőt képvisel.
Szerződésben áll (Ninjuu):
- Pókok
Osztag: ?
Felszerlés:
- 1 katana
- 1 wakizashi
- kb. 20 kunai
- 5 robbanójegyzet
- 3 füstbomba
Név: Mika Chizuru
Életkor: 16 év
Nem: nő
Származási hely: Konohagakure no Sato
Vércsoport: AB
Totemállat: Feketeözvegy
Kekkei genkai: -
Elem:
- Fuuton – szél elem
- Raiton – villám elem
Fokozat: ANBU
Jártasságok:
- Kenjutsu használat
- Taijutsu használat
- Elemi technikák a fentebb említett technikákra építve
Kinézet: 168 centi magas, karcsú, ránézésre gyengécske lányka. Veleszületett fűzöld színű haja és tompazöld szemei vannak, melyek kissé furcsává teszi őt az emberek között, hisz állandó jelleggel kitűnik a tömegből különös színei miatt. Ennek ellenére átlagos lánynak mondható. Annak ellenére, hogy látszólag nem túl izmos, kezei roppant erő kifejtésére képesek, hisz jártas a taijutsuba, illetve övén lógó két penge nyíltan elárulja, hogy kedveli a kenjutsu ágazatokat. Tekintete merev és üres. Szemeiből képtelenség kiolvasni az érzelmeit, mely nem könnyíti meg azok dolgát, akik megpróbálják őt érteni. Hátába egy különös szimbólum, jashin jele van beleégetve, mely egyelőre még igen friss, így elég élénkek a körvonalak. Testén ezen felül több sebhely is ékeskedik, leginkább a hátán és a mellkasán. Kissé sápadt bőrén több sérülés, heg is látható, melyek bár mostanra nem fájnak, de összességében elég meghökkentő látványt nyújthatnak azoknak, akik elsőre látják.
Jellem: Aki hosszasan a szemébe néz, bizton állíthatja, hogy ez a lány vagy túl sok borzalmakat ért már át, vagy egyszerűen nem komplett. Természetesen, mindegyik állítás ugyanúgy megállja a helyét. Mikára leginkább az őrült gyilkos jelző illik, hisz élvezetét leli, ha más embereket felkoncolhat. Elkötelezett híve Jashninnak és minden egyes gyilkosságát a fentebbi igazság érdekében cselekszi. Ennek ellenére meglepően intelligens. Rendkívül számító és tervező, aki nem kezd felelőtlenül harcokba. Mindig megnézi melyik a legkönnyebb út, s hogyan érheti azt el leggyorsabban. Ha szeme elé rak egy célt, azt bárhogy is, de e fogja érni, kerüljön bármennyi időbe. Nem fél használni az alantas, aljas húzásokat és nyugodt a szíve akkor is, ha nálánál jóval idősebbeket, vagy fiatalabbakat kelljen megölnie. Akit a kezei közé kerít, azt nagy eséllyel halálig kínozza, hogyha van rá ideje. A nálánál gyengébbekben képtelen megbízni, s jelleme miatt az ideiglenes „barátok” is hamar célpontokká válhatnak a szemébe. Kedveli a sötét, baljóslatú helyeket, melyeket talán rajta kívül senki más nem közelítene meg.
Előtörténet:
Tudjátok mi az a szenvedés? Tudjátok mi az a teljes testet átjáró kín? Ismeritek azt az érzést, mikor darabjaitokra szakadtok? Nem? Minő meglepő. Úgy tűnik… ti még… nem találkoztatok még velem. Hihihi… Hm? Azt kérdezed, hogy én kivagyok? Ez egy igen kiváló kérdés! Tényleg tudni akarod? Igen? Hát jó. Akkor elmesélem.
Konohába születtem úgy… tizennégy évvel ezelőtt. Tényleg olyan családnak tűntünk, mint akik teljesen hétköznapiak. Egy teljesen hétköznapi család, hétköznapi gyermeke, egy hétköznapi házban… hehehe… Ennél nagyobbat… talán senki sem tévedhetett volna. A mi családunk talán minden volt. Csak hétköznapi nem. Anyám, kit mindenki kedves, mosolygós személynek ismert, valójában maga volt a tömény rettegés. Félt. Állandóan rettegett. És jogosan is, bár erről csak később kezdek el mesélni. A lényeg az, hogy anyám mosolya minden volt csak őszinte nem. Mindenben paranoikusan a kínt látta. A szomszédok kacajában, a gyerekek játszadozásában, még a saját lánya első szavaiban is azt várt, mikor állnak fel ezek a személyek és döfik keresztül a szívét. A mosoly… egyfajta védekezés volt számára. Egy védekezés, mellyel távol tarthatta magától az embereket. Nem nézték őrültnek, nem nézték közveszélyesnek. Egy egyszerű nőnek látták… míg ő mindenki mást gyilkosnak. És hogy honnan jött ez az őrület? Nem nehéz kitalálni. Tudniillik… drága jó atyám. Nem volt az a kedves ember. Annak ellenére, hogy csak kevesen ismerik, mindenki csak részeges vademberként írták csak le. Pedig ez csupán a fele igazság. Ugyanis apám egy pap volt… Jashin papja. A fájdalom és szenvedés papja. Egy személy, aki nem képes másra… csak a gyilkosságra. Mondanom sem kell, hogy szüleim „boldog” házassága nem a szerelemből született, hanem atyám éhségéből. Anyám csinos és szemrevaló asszony volt, akire atyám mindig is vágyott, így mikor anyám szülei „váratlan” tűzvészben elhunytak atyám kapott az eseten és a tőle telhető legmézesmázosabb modorral csavarta el anyám fejét. Pár hónappal később jött rá csak az igazságra, de addigra már késő volt. Tudniillik a házunknak van egy pincéje, ahol mindenféle nyalánkság van azok számára, akik ki akarják élvezni a szadizmusukat. Atyám is hasonlóan cselekedett. Én aznap fogantam meg, mikor atyám végül darabjaira zúzta anyám utolsó ép elmedarabkáját is azon a hideg, kemény fémtálcán. Furcsa, hogy senki sem jött rá az igazságra. Anyám (kit atyám már neves egyszerűséggel már bábként mozgathatott) szíve azóta vált ilyen paranoiddá és érthető is félelme. Fél, hisz ha olyan dolgot mond, amit nem kéne, könnyen visszakerülhet a pincébe, mely oly sok fájdalmat okozott neki. Eszébe se jutott segítséget kérni. Ahhoz már nem volt eléggé ép az elméje. Hát igen. Kedves család. Én is nagyon szerettem. Főleg azt a részt, mikor végre mindegyikük kilehelte végül a lelküket… de az még odébb van. Mondanom sem kell, hogy az apai szeretett fogalma teljes mértékben, de ki volt ütve, mint lehetséges forma. A kölyökkorom maga volt a borzalom, a kín és a szenvedés. El sem hinné senkise, ha elmondanám miken mentem keresztül… Igazából… csodálkozom hogyan is éltem túl eddig. Tudjátok mi a legrosszabb abban, ha az apátok egy szadista az anyátok, meg majdnem egy zombi? Az, hogy senki sem véd meg. Fogalmam sincs, egyáltalán hogy, hogyan vagy, hogy egyáltalán miért voltam képes megéli a 6. életévem. Az elmúlt idők alatt egyszer nem láttam a napfényt, végig a poros, dohos pince rabja voltam. Egészen… addig a napig. Aznap nem látszott semmiben másnak a világom, mint eddig volt. Apám fájó sebeket okozott az ostorának csapásaival, vagy késének hegyével, melyek kezelésére eddig akkor került sor, mikor anyámmal is végzett. Mindezt Jashin isten tiszteletére. Sosem volt önálló akaratom… csak tűrtem és szenvedtem. Ez volt a sorsom… és még csak ellenállni sem tudtam… ez volt Jashin akarata. Azonban… a mai nap más volt. Általában atyám csak felszínesebb sérüléseket okozott, hogy csak fájjon, de ne halljunk bele. De ma más tervei volt úgy tűnt. Eleinte észre sem vettem, csak akkor eszméltem fel, mikor hallottam anyám bugyborékoló vergődését, s mikor felemeltem fejem láttam őt: Atyámat a véres késsel a kezébe, miközben anyám a felhasított torkát markolássza.
- Ó hatalmas Jashin! Fogadd el ajándékom számodra! Vedd el asszonyom és gyermekem! Legyen meg a dicsőséged!
Fel sem vettem a szavak jelentését. Ekkor még szinte beszélni is alig voltam képes, nemhogy átérezni a szavak súlyát, melyek éppen a halálomra voltak harangszók. Atyám eszelős tekintettel, véres késsel lépett elém keményen megragadva arcom, megemelve üveges tekintetem. Éreztem, hogy átjár a halálfélelem. Rettegtem, bár nem tudtam mitől, szimplán csak éreztem, hogy most más sorsom lesz, mint eddig… sokkal… fájdalmasabb. Lehunytam szemem és vártam a kést, mely tán elmetszi az életem. Ám ekkor… egy felsőséges érzés járt át. Úgy éreztem, mintha átjárt volna a fény, mely az árnyékokba taszít…a fekete fény, mely kihangsúlyozza vöröslő véremet. A fény… amely átölelt… Jashin isten kegye…. most már érzem… most már valóban érzem… Egyszerre minden világossá vált. Hát ezért volt minden. Ezért volt minden, ami eddig történt. Nekem ez a sorsom. Ez a végzetem. Az én életem… Jashin istené. Az egyetlen igaz istené, akiért fájdalomba kell taszítanom a világot... Már azelőtt tudtam, hogy atyám halott, mielőtt kinyitottam a szemem. Egyrészt azért, mert érezhetően lazult a szorítása, másrészt a közelben felém tornyosuló alakokból, akik néma halálként közelítettek meg minket. Látszott rajtuk, hogy nem tudják mit csináljanak.
- Aztmondták, hogy csak két ember lesz itt. Ki ez a lány?
- Fogalmam sincs. Történtek eltűnések mostanság?
- Úgy tudom nem. Hm. Az a nő ott Sachiko igaz? Nézzétek a lány haját és az övét. Lehet, hogy…
- Jelentenünk kell Dan-samanak.
- Szerintem is. Azonnal indulunk és ügyeljetek, hogy senki ne lássa őt.
- Vettem!
- Vettem!
Ez volt az utolsó emlékem a múltamból. Ami onnantól történt, csak szinte álomszerű látomásként lengett körbe. Nem emlékeztem rá kivagyok, vagy honnan jöttem. Egyáltalán hogy kerültem oda. Visszaemlékezve úgy vélem valami elmemanipuláló dologról lehet szó, mert meglepően szófogadó vagyok a közvetlen, állandó feletteseim felé. Bár a helyzetem nem sokat változott az eddigiektől, hozzám hasonló gyerekek közé lettem elzárva, ahol megtanítottak olvasni, írni és gyilkolni. Utóbbihoz meglepően nagy tehetségem volt, s kellően beteg elmém, hogy élvezzem is. Úgy tűnt engedelmességre valahogy ráköteleztek, de az elmém a magam módján ép maradt. Pontosan emiatt minden éjszakát, minden nappalt Jashin-sama dicsőségért jártam és éltem túl. Azonban… kifelé sose mutattam ki hitem. Nem tudom mitől tartottam, de úgy éreztem titkolnom kell. Titkolnom kell az igaz hitem és minden mást, amit csak lehet, miközben az áldozataimat istenem tiszteletére ajánlom…
Megjegyzés: A karakter a Gyökér tagja, és az elmúlt 10 év teljes mértékben kiesett számára még a shinobi képzése is kiesett, amelyet kapott (elmeirányító pecsét/jutsu segítségével blokkolták az emlékeit), de mindezek ellenére a tanultakat hiba nélkül végre tudja hajtani.
Harcstílus: Mika teljes egészében a közelharcra fókuszálódott a kiképzések során, mely magába foglalja a Ken és a Taijutsus elemeket. A Szél elemét leginkább a kenjutsu mellé szereti párosítani a Hien technikával feltúrbózva, így a vágásai még élesebbek és erősebbek. Pusztakezes harcban a villám elemet szereti kombinálni az ütés-rúgásainak felerősítése gyanánt, mely a Gokennel párosítva igen pusztító erőt képvisel.
Szerződésben áll (Ninjuu):
- Pókok
Osztag: ?
Felszerlés:
- 1 katana
- 1 wakizashi
- kb. 20 kunai
- 5 robbanójegyzet
- 3 füstbomba