Dean Miller
Közzétéve: Jun 1, 2017 23:49:11 GMT 1
Post by Kami on Jun 1, 2017 23:49:11 GMT 1
Név: Dean Miller
Kor: 29
Faj: Ember
Jellem: Bátor, talán néha már vakmerő, ha a húga és az ő túléléséhez ez kell, bárkit legyilkol. Semmilyen eszköztől nem riad vissza, hogy Annát biztonságban tudhassa. Nagyon félti és óvja a kishúgát. Ritkán, és keveset beszél, és azt is leginkább a húgával. Bizalmatlan másokkal szemben, viszont jó vezető válhatna belőle. Dean-nek azonban csak egy cél lobog a szeme előtt, hogy Annát életben tarthassa.
Külső leírás: 188 cm magas, szálkás izomzatú, erős csontozatú. Rövid szőkésbarna haja, szúrós, zöld szemek, csókos száj, és borostás arc. Általában inget, dzsekit, farmert, és bakancsot hord. Nyakában egy maszkszerű arcot ábrázoló amulett lóg.
Felszerelés: Fegyvere egy Winchester M1897 'Trench Gun' shotgun, és egy Colt M1911A1 automata pisztoly. Ezekhez tárol töltényeket még a táskájában, valamint kötelet, és kampót. Ezen kívűl még van nála egy zseblámpa, két nagy vízzel teli kulacs, és némi élelem, amit még bele tudodd szuszakolni a táskába.
Előtörténet:
Hol is kezdjem... Talán az elején. Mikor megszülettem, még fogalmam sem volt, hogy egyszer azt kívánnám, bár ne így történt volna. Mit sem tudóan éltem az életemet, és fel sem tűnt a borzalom, csak az, hogy mindig A-ból B-be vándorlunk. 3 éves voltam, amikor megszületett a kishúgom, Anna. Folyton ordított, nem igazán szerettem. Egy évvel később talán, Apánk elhagyott minket. Akkor csapott arcon a kegyetlen valóság. Egy csapat fertőzött támadt ránk. Hála Anyánk leleményességének, nekünk sikerült élve meglógnunk onnan. Attól a naptól kezdve éltem az életemet rettegésben. Folyton bújkáltunk, és csak imádkozhattunk, hogy ne találjanak ránk. Apánk elhagyott minket, mert egyedül nagyobb volt az esélye a túlélésre. Utáltam érte, utólag valamelyest már megértem. De valahogy hárman is sikerült túlélnünk. Segítettem Anyámnak, amennyire csak tudtam, bár a helyzetünket nem igazán fogtam fel. Egészen addig a napig nem tudatosult bennem, hogy milyen szörnyű a világ, melybe születtem, míg meg nem történt a legrosszabb. Anyánkat megharapta egy fertőzött, de valamelyest tudatánál maradt. Vemhes lett. Ekkor lehettem 8 éves talán. Innen-onnan hallottam a vemhesekről pletykákat, de ami a leginkább megmaradt bennem, hogy MEG KELL ŐKET ÖLNI, különben ők is fertőzöttek lesznek. Anyámon egy kis ideig nem vettem észre semmilyen változást. Aztán elkezdett hólyagosodni a bőre. Ő azt állította jól van, nem lesz semmi baj. Nem hittem neki, ezért lelőttem, amikor Anna nem látta. Annának azt mondtam, a fertőzés vitte el. Nem hazudtam, csak kissé elferdítettem az igazságot. Ezután továbbvándoroltunk, immáron kettesben Annával. Megtanultam lőni puskával és pisztollyal is, valamint kardforgatást alapszinten. Egy cél lebegett a szemem előtt, hogy a húgom és én túléljük ezt a borzalmat. Nem akartam Annát ezekkel a gondokkal terhelni, ezért mindig csak annyit árultam el neki, amennyit feltétlenül szükséges volt tudnia. Nem igazán bíztam a többi emberben, ezért inden csoporttal csak egy kis időt töltöttünk, nehogy az megtörténjen, mint ami akkor történt, mikor még Anyánk is élt.
Így telt el 20 év. 1 éve kaptam egy fülest, miszerint Apánk életben van. Azóta őt hajszolom, hogy jól képen törölhessem azért, amit velünk tett. Annának fogalma sincs miért járkálunk össze-vissza, megállás nélkül. De talán most vagyok a legközelebb a célomhoz. Elkötöttünk egy autót, és Horizont City-be tartunk. Legutóbbi értesülésem szerint ott húzta meg magát az a nyamvadt féreg. Anna mit sem sejtve szunyókál békésen az anyósülésen. Már látszanak a magas felhőkarcolók. Megállítom a járművet, kikapcsolom a rádiót, és leállítom a motort. Már Anna is ébren van, és ki is pattan az autóból. Követem a példáját. Hátamra kapom a hátizsákom, és gyalog indulunk útnak. A kezem ökölbe szorul. Egy a lényeg, úgy kell elintéznem őt, hogy Anna ne tudja meg kicsoda. Végre igazságot szolgáltathatok Anyánk haláláért.
