Aaron
Közzétéve: May 16, 2017 15:28:52 GMT 1
Post by erelar on May 16, 2017 15:28:52 GMT 1
Karakter neve: Aaron Nightmare
Neme: férfi
Életkora: 20
Avatarkép linkje: s-media-cache-ak0.pinimg.com/originals/32/47/52/32475258eab2c6e67de27906eaf4cabf.jpg
Nemibeállítottság: hetero (csak, hogy Levi megnyugodhasson )
Jelleme: Annak ellenére, hogy nem egy bonyolult jellem, nem mindig lehet a legkönnyebben kiismerni. Bár sosem leplezi a mások iránti hozzáállását, ha valakit rühell, az egyenesen a szemébe mondja az illetőnek. Alapjáraton elég semleges kategória, nem is gonosz, nem is jó, ő csak elvégzi a munkát és megy haza. Nyugodt és éber, az őt ért tanítások miatt képtelen teljesen ellazulni, még alvás közben is állandóan figyel a környezetére. Annak ellenére, hogy látszólag megbízik még az első arra járó emberben is, valójában a háttérben sosem hajlandó senkivel se komolyabban összedolgozni, hisz mint mindig a tanításoknak mindig igaza van. Pontosan emiatt képtelen a szabad ítélethozásra, ha döntést kell hozni, mindig a tanoknak engedelmeskedik, amely a család történelmét tekintve, nem mindig a leghelyesebb úthoz vezet. Nem féli az életét, barátként kezeli a halált, mind akkor, amikor az ő élete kerül veszélybe, mind akkor, ha épp másét kell elvenni. Annak ellenére, hogy élvezi a harcokat, sosem provokál, csak ha munkáról van szó, és ezeket mindig tiszta, gyors módon teljesíti. Nem szereti a zenéket, a nagy tömegeket, és a felesleges felhajtásokat. Mindenek ellenére, „civilben” még barátságosnak is nevezhetjük, aki viszonylag jól kijön másokkal, még, ha mint említve volt sosem kezeli őket barátként, vagy társként. Annak ellenére, hogy képzett gyilkos, a harci kiképzései miatt képtelen egynél több személyre fókuszálni a csatái során, még akkor se, ha a másik személy ott áll a célpont mellett. Jelenleg megfelelő rivális után keres.
Háttértörténete:
1. lecke: A kardod élét mások bosszúja vezérelje, sohase a tiéd!
Érezted már valaha úgy, mintha nem születtél volna másért, csakhogy azt csináld, amit a szüleid mondanak? Hogy te csak egy eszköz vagy, akit felhasználnak a pénzért? Nincs szabad akaratod, csak a családi célokért létezel? Nos… elárulom, hogy én is így éreztem, mióta csak megszületettem. Jómagam a Nightmare család, avagy ahogy kisebb csoportok hívnak, minket a Rémálmok klánjának vagyok a leszármazottja, és egészen pontosan a 20. generációba születtem. Szép mi? El se hinné az ember, hogy egészen 20 generációig kitart egy család egészen úgy, hogy a családfa minden egyes személyéről van pontos információink. Ez természetesen nem a mi érdemünk, hisz nem mi vezettük le a családfát, mi csak folytatjuk, de hát ez lényegtelen i a történetem szempontjából. Röviden tömören. Annak ellenére, hogy felmenőink igen régről származnak már a családi szokások, tanítások mit sem változtak. A Nightmare család még továbbra is ugyanazon ősi rituálékat, szertartásokat végzi, mint egykor az alapítók. Ez szép és jó… lenne… ha nem egy bérgyilkos klánról lenne szó. Igen. Jól látod. A családom, mely ilyen gyönyörű családfával rendelkezik nem más, mint egy kegyetlen gyilkoló gépekből álló őrült bagázs, akiknek nincs jobb dolguk, mint pénzért mások életét elvenni. Hm… bár ez nem teljesen igaz. Mióta csak a klán létezik az egyetlen célja csak az volt, hogy a gyenge emberek eszköze legyen, azoké akiknek nincs elég erejük a bosszúhoz. Ők bérelhettek fel minket vagy pénzért, vagy életüket adták mások életéért. Hát igen elég morbid, nincs mit vele tenni. Értelemszerűen ez továbbra sem túlzottan megengedett emberi szemmel, de mi már régen eltekintettünk ettől az egyszerű megítéléstől… mi már karddal a kézben születtünk… és ez volt az életünk egyetlen célja.
2. lecke: Nincs szükségünk gyengékre!
Most, hogy a kis bevezetőmmel sikerült nagyjából helyretennem az olvasót, térjünk is rá a gyermekkoromra, mely maga természetesen maga volt a pokol. A családunk nemzedékek óta a föld felszíne alatt élt, s bár névlegesen tisztában voltunk a fölső világgal, mi magunk sohase adtunk neki túl sok hitelt, hisz minden, ami kellett nekünk a „túléléshez” itt volt nekünk a szemünk előtt. Persze… a túlélésért meg kell dolgozni. Saját törvényeink voltak, melyet mi magunkat szabtunk meg és hajtottunk végre, mely talán külső szemmel igen brutálisnak és kegyetlennek tűnhetett, de csak így tarthattuk fenn a családunkban meglévő fegyelmet… meg azokat az ősi katyvaszokat, amik különben másképp nem maradhattak volna fenn. És milyen katyvaszra gondolok? Természetesen a tanok és az oktatási módról van szó. Ahogy a 2. lecke is kimondja, a klán nem tűri a gyengeséget, így egészen fiatalon ráállítottak arra, hogy komolyan vegyem az edzéseket és minden nap kemény fizikai és szellemi munka alá helyezzem magam. Nagyjából 7-8 éves korában kezdődik el egy átlagos családtag edzése, mely során egyrészt elkezdik a szokványos iskolai oktatás anyagának mihamarabbi ledarálását, másrészt felkészíteni őt a fizikai tréningekre, mely majd legkésőbb 12 éves korára el fog kezdődni. Ezek kezdetben sima erőnlétjavító programok voltak, melyek segítségével kisebb izomzatokat fejleszthettünk szigorú diéta mellett, míg a felkészítő vége felé, már olyan komplikáltabb feladatok voltak, hogy nyíltan mozdulni sem tudtunk a nap végére. Ilyen volt például a súlyozás, mikor a karunkra és a lábunkra is nehezékeket raktak, amivel meg kellett birkóznunk, és csakis elalváskor vehettük le magunkról. Ez kellő rosta volt természetesen a „selejtek” kiszűrésére is, akik nem elég jók a család tagjainak. Őket általában a vezetők elzavarták a háztól és soha többé nem térhettek vissza. Természetesen a családnevüktől is megfosztották őket, és ez volt azoknak is a sorsa, akik kudarcot vallottak. Érthető tehát, hogy a gyengéknek nem volt helye közöttünk, s bár mindig is féltem, hogy egyszer elbukok, végül nagyon hosszú ideig úgy ahogy, de megnyugodhattam. Legalábbis… átmenetileg.
3.lecke: Mindi csak a célra figyelj!
Hamar elérkezett az idő, hogy elég fittnek tartottak ahhoz, hogy magát a harcművészetet is megtanítsák nekem, ami ahhoz kell, hogy sikeres fejvadász lehessek. Nincsen harcos penge nélkül, de
egy harcoshoz nem csak egy kard kell. Ez az egyik alapnézet, amely so-so lefedi a tanokkal kapcsolatos hozzáállást is. Jó pengét találni nem nehéz, jó forgatót, már nehezebb. Éppen ezért talán ez az a téma, melyre jobban ráfekszik a család, mint bármely másra. Egy családbelinek jónak kell lennie a reflexének, némán kell járnia és olyan tiszta vágást kell végrehajtani, hogy akár úgy vágjunk ketté egy gyertyát, hogy annak a lángja még csak meg se rezdüljön. Mit ne mondjak… ez volt a legnehezebb része az eddigi életemnek. Két bátyám, egy nővérem és egy öcsém van. Az öcsimen kívül mindenki túlesett, már ezen a kiképzésen, de a többieken jól látszik a folyamat brutalitása. Bár edzőtől függően különbözik, mégis általában ugyanazt a célt szolgálja. Pontosan emiatt van az, hogy némely feladat e kevésbé brutális, ha éppen aznap más tanítja nekünk a harcot. Az első pár évben a legidősebb bátyám „segített” az edzésben, nála például tüskés vasgolyókat kellett elkerülnöm, mely a reflexeimet és az akrobatikus képességeimet segítette fejlődni… meg a fájdalomtűrésemet, mert nem volt kellemes az, amikor egy ilyen szöges vacak eltalált. A másik nagy „kedvencem” a jól ismert sípoló padlózat volt, amelyen, ha rosszul helyezted el a súlypontodat, rögtön éles sípolásba kezdet… és ilyenkor nem kíméltek az ostorral. Az első pár év volt a legnehezebb… ilyenkor történik a második szanálás, mely során vagy életben maradsz és megerősödsz, vagy belehalsz. Történtek tragikus események, de ezekről sosem beszél senki, és én se szeretnék különösebben. Nehéz évek voltak, de túléltem. Látszik, hisz most is elmesélhetem a történetem. Igazából nem volt olyan rémes, ha az ember eleget szenvedett már, hisz utána már jó ideig nem érezhettél semmit a fél-kábaságtól. A fegyverforgatás része volt egyedül az, ami ténylegesen szívás volt, hisz nem kíméltek, ha túlontúl balga voltál egy bár felszínes, de azért fájó sebet kaptál apád, vagy éppen edződ pengéjétől. Nem volt jó érzés… De elviselhető volt. A folyamatos pesztrálás és kínzással felérő edzés pedig meghozza a kívánt hatást. Ha túléled, egy kiváló harcossá válsz, akinek a kezében ősi csoportok technikái nyugszanak. Halálos vagy kardforgatásban és puszta kezes harcban is. A reflexeid, az érzékeid élesek lesznek… a szíved pedig olyan hideg, hogy nyugodt maradsz a végső tanítási fázisban is.
4.lecke: A Nighmare-k háromsága: Rejtekből támadj, gyorsan végezz, sose harcolj több ember ellen!
A záró vizsga természetes sosem ment próbaképpen. Vagy sikerrel jártál, vagy kudarcot vallottál, így vagy halott, vagy csak az leszel a család számára. Kegyetlennek, szívtelennek kell lenned munka közbe, és hiába rimánkodik az ellenfeled az életéért… te sújts le. ne élvezd. Azt sosem tesz jót. Végezd el a munkád és térj haza minél hamarabb. Ez volt a tanítás. A lecke, amelyet mindenkinek a fejébe vertek, vagy szavakkal, vagy erővel. És mindenki megfogadta. Mostanra egy az egy elleni küzdelembe egy civil se vehette fel velem a versenyt. Szálkás izmaimmal, könnyen képes voltam akár puszta kézzel halálos csapást bevinni a másiknak (például gége), de pengével a kézben talán még halálosabb voltam. Tény, hogy nem voltam olyan precíz, mint atyám, de jó kardforgató vált belőlem, aki képes elvégezni a feladatát. Csak egy volt a probléma… maga a kardtechnika. A klánunk ősidők óta ezt a formációt gyakoroltatta, annak ellenére, hogy igen veszélyes, bár tény, hogy brutális technika. Lényegében arról van szó, hogy az ösztöneim teljes mértékben az ellenfélre fókuszálnak és minden más zavaró tényezőt kizárok a fejemből. Ez egy az egy elleni küzdelembe iszonyú előnyökhöz juttat, hisz nincs mi elterelje a figyelmemet és végig a célpont kiiktatására fókuszálhatok… de ha egynél több ember kéne elintéznem…ez a technika komoly hátrányhoz juttat engem. Természetesen a nagymesterek akár tízszeres túlerővel is képesek szembeszállni, hisz minden egyes vágással kivégzik az előttük levőt és, már váltanak is… de… én nem voltam mester… közel se. Ezt rögtön az első megbízásomon észre is vettem, ahol a célpontomat (aki egy képzetlen, de azért izmosabb kategóriájú) egy ismerőse kísérte. Több órán át vártam rá, hogy mikor kínálkozik alkalmam egymagába lecsapni, de a „testőre” sose mozdult mellőle, így végül kénytelen voltam akcióba lépni. Bár a célpontomat hamar elintéztem, a melák hozzám vágott egy kisebb bútort, míg én a célpontra fókuszáltam. Két bordám törött csak el, és még jól is megúsztam. Mindenesetre attól a naptól kezdve jóval óvatosabb voltam a megbízásokon és nem kezdtem túl hamar munkába kezdeni… inkább kivártam a kellő pillanatot. És egészen máig elég jól is kijöttem a dolgokból.
5.lecke: Ha el is kapnak, ha száműzve is lettél, soha nem árulhatod el a Nightmare családot!
Nos itt tartunk most. Jelenleg ez szép kis dutyiban ülök kinn a felszínen. Bár csontom nem tört, a testem bedagadt a veréstől, amit eddig kaptam. Érthető, hisz nem beszéltem. Miért is tettem volna… én már úgy is halott vagyok… kudarcot vallottam… és ezt senkinek se bocsájtották meg eddig az ősök. Mi történt? Röviden tömören… kelepcébe csaltak. Egy megbízás során a célpontért fel kellett jönnöm a felszínre, ugyanis a megbízónk szerint a gyilkosság után a felszínre menekült a gyáva. Jó ideig fontolgatta a család, hogy elvállalja-e a munkát, de mivel az eddigi legtöbb pénzt ígérte ez a „bosszú” így hamar rábólintottak. Én voltam a szerencsés, akinek le kellett vadásznia a célt. És minden úgy ment, ahogy terveztem… mígnem egy váratlanul körülzártak és kisebb vívódás után le nem ütöttek. Lehetek akármilyen halálos egy az egy ellen… tíz emberrel képtelen vagyok elbánni… pláne ezzel a küzdőstílussal. Mikor magamhoz tértem nem kevés gúnyos köpködés kíséretében lettem felvilágosítva, hogy felbérlés egyszerű átverés volt. Mint kiderült az egyik régi célpontunk egy hivatali személy volt (aki nem mellesleg nemi erőszaktevő volt, és én magam végeztem vele, miután megkaptuk érte a sértett nőtől a pénzt), s a felszíni törvények alapján el kellett fogni a bűnöst. Höh… érdekes. Úgy tudtam a klánunk szűri az ilyesfajta felkéréseket, melyek ingatag lábakon álltak. Vajon a családot is átverték, vagy csak közös megegyezésre jutottak. Úgy vélem, ha elég mély az erszény a családunk tagjai bármikor kiadják a másikat a hatóságoknak. Nem egy példa volt erre rá…. úgy tűnik én is eközé kerültem. Nos… lényegtelen… akár benne volt a klán keze, akár nem, én hivatalosan is elbuktam a küldetést. Most már ki lettem tagadva a Nightmare családból. Ha végül el is engednek, többé akkor sem térhetek haza. Talán emiatt voltam olyan letört. Fogalmam sincs. Mindenesetre egy hétnyi kínlódás természetesen semmi sem volt ahhoz képest, amiket én átéltem. Próbáltak rávenni, hogy valljam be a tettem, hogy én voltam, aki megölte az ürgét, de számon lakat volt és gyakorta csak torz vigyorra futotta tőlem. Éppen emiatt volt olyan meglepő, hogy egyik nap, mikor a szokásos időközönként megérkezett a „látogató” bizottság egy újabb emberkével egészült ki a csoport. Látszólag valami katona lehetett. Erre szimplán elmosolyodtam csupán csak.
- Enje uraim… eljött a kivégzésem napja? Ilyen hamar eljött számomra a vég?
Nem felelt rögtön, csak átmért a szemével, majd hosszú ideig a szemeimbe meredt nyugodtan. Végül csak annyit kérdezett.
- Mond csak kölyök. Nincs kedved Titánokra vadászni?
(elkobzott) Felszerelése:
- 1 db Katana
- 1 db Wakizashi
- 10 db kisebb dobótőr
// amennyiben megoldható akkor a fentebb említett karioncepció és az ET a játéktéren szeretném ettől a ponttól folytatni a játékot //
Neme: férfi
Életkora: 20
Avatarkép linkje: s-media-cache-ak0.pinimg.com/originals/32/47/52/32475258eab2c6e67de27906eaf4cabf.jpg
Nemibeállítottság: hetero (csak, hogy Levi megnyugodhasson )
Jelleme: Annak ellenére, hogy nem egy bonyolult jellem, nem mindig lehet a legkönnyebben kiismerni. Bár sosem leplezi a mások iránti hozzáállását, ha valakit rühell, az egyenesen a szemébe mondja az illetőnek. Alapjáraton elég semleges kategória, nem is gonosz, nem is jó, ő csak elvégzi a munkát és megy haza. Nyugodt és éber, az őt ért tanítások miatt képtelen teljesen ellazulni, még alvás közben is állandóan figyel a környezetére. Annak ellenére, hogy látszólag megbízik még az első arra járó emberben is, valójában a háttérben sosem hajlandó senkivel se komolyabban összedolgozni, hisz mint mindig a tanításoknak mindig igaza van. Pontosan emiatt képtelen a szabad ítélethozásra, ha döntést kell hozni, mindig a tanoknak engedelmeskedik, amely a család történelmét tekintve, nem mindig a leghelyesebb úthoz vezet. Nem féli az életét, barátként kezeli a halált, mind akkor, amikor az ő élete kerül veszélybe, mind akkor, ha épp másét kell elvenni. Annak ellenére, hogy élvezi a harcokat, sosem provokál, csak ha munkáról van szó, és ezeket mindig tiszta, gyors módon teljesíti. Nem szereti a zenéket, a nagy tömegeket, és a felesleges felhajtásokat. Mindenek ellenére, „civilben” még barátságosnak is nevezhetjük, aki viszonylag jól kijön másokkal, még, ha mint említve volt sosem kezeli őket barátként, vagy társként. Annak ellenére, hogy képzett gyilkos, a harci kiképzései miatt képtelen egynél több személyre fókuszálni a csatái során, még akkor se, ha a másik személy ott áll a célpont mellett. Jelenleg megfelelő rivális után keres.
Háttértörténete:
1. lecke: A kardod élét mások bosszúja vezérelje, sohase a tiéd!
Érezted már valaha úgy, mintha nem születtél volna másért, csakhogy azt csináld, amit a szüleid mondanak? Hogy te csak egy eszköz vagy, akit felhasználnak a pénzért? Nincs szabad akaratod, csak a családi célokért létezel? Nos… elárulom, hogy én is így éreztem, mióta csak megszületettem. Jómagam a Nightmare család, avagy ahogy kisebb csoportok hívnak, minket a Rémálmok klánjának vagyok a leszármazottja, és egészen pontosan a 20. generációba születtem. Szép mi? El se hinné az ember, hogy egészen 20 generációig kitart egy család egészen úgy, hogy a családfa minden egyes személyéről van pontos információink. Ez természetesen nem a mi érdemünk, hisz nem mi vezettük le a családfát, mi csak folytatjuk, de hát ez lényegtelen i a történetem szempontjából. Röviden tömören. Annak ellenére, hogy felmenőink igen régről származnak már a családi szokások, tanítások mit sem változtak. A Nightmare család még továbbra is ugyanazon ősi rituálékat, szertartásokat végzi, mint egykor az alapítók. Ez szép és jó… lenne… ha nem egy bérgyilkos klánról lenne szó. Igen. Jól látod. A családom, mely ilyen gyönyörű családfával rendelkezik nem más, mint egy kegyetlen gyilkoló gépekből álló őrült bagázs, akiknek nincs jobb dolguk, mint pénzért mások életét elvenni. Hm… bár ez nem teljesen igaz. Mióta csak a klán létezik az egyetlen célja csak az volt, hogy a gyenge emberek eszköze legyen, azoké akiknek nincs elég erejük a bosszúhoz. Ők bérelhettek fel minket vagy pénzért, vagy életüket adták mások életéért. Hát igen elég morbid, nincs mit vele tenni. Értelemszerűen ez továbbra sem túlzottan megengedett emberi szemmel, de mi már régen eltekintettünk ettől az egyszerű megítéléstől… mi már karddal a kézben születtünk… és ez volt az életünk egyetlen célja.
2. lecke: Nincs szükségünk gyengékre!
Most, hogy a kis bevezetőmmel sikerült nagyjából helyretennem az olvasót, térjünk is rá a gyermekkoromra, mely maga természetesen maga volt a pokol. A családunk nemzedékek óta a föld felszíne alatt élt, s bár névlegesen tisztában voltunk a fölső világgal, mi magunk sohase adtunk neki túl sok hitelt, hisz minden, ami kellett nekünk a „túléléshez” itt volt nekünk a szemünk előtt. Persze… a túlélésért meg kell dolgozni. Saját törvényeink voltak, melyet mi magunkat szabtunk meg és hajtottunk végre, mely talán külső szemmel igen brutálisnak és kegyetlennek tűnhetett, de csak így tarthattuk fenn a családunkban meglévő fegyelmet… meg azokat az ősi katyvaszokat, amik különben másképp nem maradhattak volna fenn. És milyen katyvaszra gondolok? Természetesen a tanok és az oktatási módról van szó. Ahogy a 2. lecke is kimondja, a klán nem tűri a gyengeséget, így egészen fiatalon ráállítottak arra, hogy komolyan vegyem az edzéseket és minden nap kemény fizikai és szellemi munka alá helyezzem magam. Nagyjából 7-8 éves korában kezdődik el egy átlagos családtag edzése, mely során egyrészt elkezdik a szokványos iskolai oktatás anyagának mihamarabbi ledarálását, másrészt felkészíteni őt a fizikai tréningekre, mely majd legkésőbb 12 éves korára el fog kezdődni. Ezek kezdetben sima erőnlétjavító programok voltak, melyek segítségével kisebb izomzatokat fejleszthettünk szigorú diéta mellett, míg a felkészítő vége felé, már olyan komplikáltabb feladatok voltak, hogy nyíltan mozdulni sem tudtunk a nap végére. Ilyen volt például a súlyozás, mikor a karunkra és a lábunkra is nehezékeket raktak, amivel meg kellett birkóznunk, és csakis elalváskor vehettük le magunkról. Ez kellő rosta volt természetesen a „selejtek” kiszűrésére is, akik nem elég jók a család tagjainak. Őket általában a vezetők elzavarták a háztól és soha többé nem térhettek vissza. Természetesen a családnevüktől is megfosztották őket, és ez volt azoknak is a sorsa, akik kudarcot vallottak. Érthető tehát, hogy a gyengéknek nem volt helye közöttünk, s bár mindig is féltem, hogy egyszer elbukok, végül nagyon hosszú ideig úgy ahogy, de megnyugodhattam. Legalábbis… átmenetileg.
3.lecke: Mindi csak a célra figyelj!
Hamar elérkezett az idő, hogy elég fittnek tartottak ahhoz, hogy magát a harcművészetet is megtanítsák nekem, ami ahhoz kell, hogy sikeres fejvadász lehessek. Nincsen harcos penge nélkül, de
egy harcoshoz nem csak egy kard kell. Ez az egyik alapnézet, amely so-so lefedi a tanokkal kapcsolatos hozzáállást is. Jó pengét találni nem nehéz, jó forgatót, már nehezebb. Éppen ezért talán ez az a téma, melyre jobban ráfekszik a család, mint bármely másra. Egy családbelinek jónak kell lennie a reflexének, némán kell járnia és olyan tiszta vágást kell végrehajtani, hogy akár úgy vágjunk ketté egy gyertyát, hogy annak a lángja még csak meg se rezdüljön. Mit ne mondjak… ez volt a legnehezebb része az eddigi életemnek. Két bátyám, egy nővérem és egy öcsém van. Az öcsimen kívül mindenki túlesett, már ezen a kiképzésen, de a többieken jól látszik a folyamat brutalitása. Bár edzőtől függően különbözik, mégis általában ugyanazt a célt szolgálja. Pontosan emiatt van az, hogy némely feladat e kevésbé brutális, ha éppen aznap más tanítja nekünk a harcot. Az első pár évben a legidősebb bátyám „segített” az edzésben, nála például tüskés vasgolyókat kellett elkerülnöm, mely a reflexeimet és az akrobatikus képességeimet segítette fejlődni… meg a fájdalomtűrésemet, mert nem volt kellemes az, amikor egy ilyen szöges vacak eltalált. A másik nagy „kedvencem” a jól ismert sípoló padlózat volt, amelyen, ha rosszul helyezted el a súlypontodat, rögtön éles sípolásba kezdet… és ilyenkor nem kíméltek az ostorral. Az első pár év volt a legnehezebb… ilyenkor történik a második szanálás, mely során vagy életben maradsz és megerősödsz, vagy belehalsz. Történtek tragikus események, de ezekről sosem beszél senki, és én se szeretnék különösebben. Nehéz évek voltak, de túléltem. Látszik, hisz most is elmesélhetem a történetem. Igazából nem volt olyan rémes, ha az ember eleget szenvedett már, hisz utána már jó ideig nem érezhettél semmit a fél-kábaságtól. A fegyverforgatás része volt egyedül az, ami ténylegesen szívás volt, hisz nem kíméltek, ha túlontúl balga voltál egy bár felszínes, de azért fájó sebet kaptál apád, vagy éppen edződ pengéjétől. Nem volt jó érzés… De elviselhető volt. A folyamatos pesztrálás és kínzással felérő edzés pedig meghozza a kívánt hatást. Ha túléled, egy kiváló harcossá válsz, akinek a kezében ősi csoportok technikái nyugszanak. Halálos vagy kardforgatásban és puszta kezes harcban is. A reflexeid, az érzékeid élesek lesznek… a szíved pedig olyan hideg, hogy nyugodt maradsz a végső tanítási fázisban is.
4.lecke: A Nighmare-k háromsága: Rejtekből támadj, gyorsan végezz, sose harcolj több ember ellen!
A záró vizsga természetes sosem ment próbaképpen. Vagy sikerrel jártál, vagy kudarcot vallottál, így vagy halott, vagy csak az leszel a család számára. Kegyetlennek, szívtelennek kell lenned munka közbe, és hiába rimánkodik az ellenfeled az életéért… te sújts le. ne élvezd. Azt sosem tesz jót. Végezd el a munkád és térj haza minél hamarabb. Ez volt a tanítás. A lecke, amelyet mindenkinek a fejébe vertek, vagy szavakkal, vagy erővel. És mindenki megfogadta. Mostanra egy az egy elleni küzdelembe egy civil se vehette fel velem a versenyt. Szálkás izmaimmal, könnyen képes voltam akár puszta kézzel halálos csapást bevinni a másiknak (például gége), de pengével a kézben talán még halálosabb voltam. Tény, hogy nem voltam olyan precíz, mint atyám, de jó kardforgató vált belőlem, aki képes elvégezni a feladatát. Csak egy volt a probléma… maga a kardtechnika. A klánunk ősidők óta ezt a formációt gyakoroltatta, annak ellenére, hogy igen veszélyes, bár tény, hogy brutális technika. Lényegében arról van szó, hogy az ösztöneim teljes mértékben az ellenfélre fókuszálnak és minden más zavaró tényezőt kizárok a fejemből. Ez egy az egy elleni küzdelembe iszonyú előnyökhöz juttat, hisz nincs mi elterelje a figyelmemet és végig a célpont kiiktatására fókuszálhatok… de ha egynél több ember kéne elintéznem…ez a technika komoly hátrányhoz juttat engem. Természetesen a nagymesterek akár tízszeres túlerővel is képesek szembeszállni, hisz minden egyes vágással kivégzik az előttük levőt és, már váltanak is… de… én nem voltam mester… közel se. Ezt rögtön az első megbízásomon észre is vettem, ahol a célpontomat (aki egy képzetlen, de azért izmosabb kategóriájú) egy ismerőse kísérte. Több órán át vártam rá, hogy mikor kínálkozik alkalmam egymagába lecsapni, de a „testőre” sose mozdult mellőle, így végül kénytelen voltam akcióba lépni. Bár a célpontomat hamar elintéztem, a melák hozzám vágott egy kisebb bútort, míg én a célpontra fókuszáltam. Két bordám törött csak el, és még jól is megúsztam. Mindenesetre attól a naptól kezdve jóval óvatosabb voltam a megbízásokon és nem kezdtem túl hamar munkába kezdeni… inkább kivártam a kellő pillanatot. És egészen máig elég jól is kijöttem a dolgokból.
5.lecke: Ha el is kapnak, ha száműzve is lettél, soha nem árulhatod el a Nightmare családot!
Nos itt tartunk most. Jelenleg ez szép kis dutyiban ülök kinn a felszínen. Bár csontom nem tört, a testem bedagadt a veréstől, amit eddig kaptam. Érthető, hisz nem beszéltem. Miért is tettem volna… én már úgy is halott vagyok… kudarcot vallottam… és ezt senkinek se bocsájtották meg eddig az ősök. Mi történt? Röviden tömören… kelepcébe csaltak. Egy megbízás során a célpontért fel kellett jönnöm a felszínre, ugyanis a megbízónk szerint a gyilkosság után a felszínre menekült a gyáva. Jó ideig fontolgatta a család, hogy elvállalja-e a munkát, de mivel az eddigi legtöbb pénzt ígérte ez a „bosszú” így hamar rábólintottak. Én voltam a szerencsés, akinek le kellett vadásznia a célt. És minden úgy ment, ahogy terveztem… mígnem egy váratlanul körülzártak és kisebb vívódás után le nem ütöttek. Lehetek akármilyen halálos egy az egy ellen… tíz emberrel képtelen vagyok elbánni… pláne ezzel a küzdőstílussal. Mikor magamhoz tértem nem kevés gúnyos köpködés kíséretében lettem felvilágosítva, hogy felbérlés egyszerű átverés volt. Mint kiderült az egyik régi célpontunk egy hivatali személy volt (aki nem mellesleg nemi erőszaktevő volt, és én magam végeztem vele, miután megkaptuk érte a sértett nőtől a pénzt), s a felszíni törvények alapján el kellett fogni a bűnöst. Höh… érdekes. Úgy tudtam a klánunk szűri az ilyesfajta felkéréseket, melyek ingatag lábakon álltak. Vajon a családot is átverték, vagy csak közös megegyezésre jutottak. Úgy vélem, ha elég mély az erszény a családunk tagjai bármikor kiadják a másikat a hatóságoknak. Nem egy példa volt erre rá…. úgy tűnik én is eközé kerültem. Nos… lényegtelen… akár benne volt a klán keze, akár nem, én hivatalosan is elbuktam a küldetést. Most már ki lettem tagadva a Nightmare családból. Ha végül el is engednek, többé akkor sem térhetek haza. Talán emiatt voltam olyan letört. Fogalmam sincs. Mindenesetre egy hétnyi kínlódás természetesen semmi sem volt ahhoz képest, amiket én átéltem. Próbáltak rávenni, hogy valljam be a tettem, hogy én voltam, aki megölte az ürgét, de számon lakat volt és gyakorta csak torz vigyorra futotta tőlem. Éppen emiatt volt olyan meglepő, hogy egyik nap, mikor a szokásos időközönként megérkezett a „látogató” bizottság egy újabb emberkével egészült ki a csoport. Látszólag valami katona lehetett. Erre szimplán elmosolyodtam csupán csak.
- Enje uraim… eljött a kivégzésem napja? Ilyen hamar eljött számomra a vég?
Nem felelt rögtön, csak átmért a szemével, majd hosszú ideig a szemeimbe meredt nyugodtan. Végül csak annyit kérdezett.
- Mond csak kölyök. Nincs kedved Titánokra vadászni?
(elkobzott) Felszerelése:
- 1 db Katana
- 1 db Wakizashi
- 10 db kisebb dobótőr
// amennyiben megoldható akkor a fentebb említett karioncepció és az ET a játéktéren szeretném ettől a ponttól folytatni a játékot //