A szent háború

- Csodakard? - elmosolyodom. – Ha bármi természetfelettit lehet művelni vele akkor arról én nem tudok. Az tény, hogy kész csoda, hogy eddig túl tudtam élni vele és az is, hogy sokszáz év után még egyben van. Ami azt illeti simán lehet, hogy egy apokalipszis előtti replika amit a neten lehetett venni zsebpénzért. Bár tény, hogy vágtam már vele ketté holtakat és anyagromlásnak nyoma sincs. Úgyhogy abban biztosak lehetünk, hogy a mester értette a dolgát. Továbbá az is biztos, hogy tradicionális módszerrel készült nem pedig egy gyárban. A kézi megmunkálás jelei könnyen felfedezhetők az avatott szemnek. Úgyhogy ha a pengére nagyon vigyáztak akkor csodával határos módon túlélhette az évszázadokat. A fa markolat természetesen kizárt, hogy eredeti legyen. De engem annyira nem is érdekel, hogy igazi-e. A hozzá fűződő érzelmek és mentalitás annál inkább. Ez az utolsó emlékem a családomtól. De a kitartás és az elszántság szimbóluma is. A fegyver ami a szamuráj lelke és amivel felesküszik ura és családja szolgálatára. Én ezzel öltem meg a saját testvéremet. – itt a fickó meglepődhet azon ahogy a hangom már meg se remeg az ilyen súlyú szavakon. - Bosszúból amit tett a családommal. Azóta pedig új urat szolgálok: az igazságot. Lesújtok vele a bűnösökre és kipurgálom őket ennek a szennyezett földnek a felszínéről.
Ha a férfi nem válaszol vagy folytatja a beszélgetést eldőlök az ágyon átkarolom a farkast és reggelig mélyen alszom.

Még harag és gyűlölet járta mindig gyűlölet járta át a testét, nem bírta elviselni városa elvesztését. Lina izomlázas beszólására sem tudott mosolyogni, csak tovább folytatta az edzést.
- Egyedül szeretnék lenni. - Felelte.



Rémálmokkal teli éjszakával néztem szembe, de valahogy csak átvészeltem őket. Mindenütt a magát Jézusnak nevező banditát láttam, mindig ugyanaz. Nem tudtam eldönteni, hogy a robbanás látványa vagy a segítségre való képtelenség fájt jobban. Próbáltam mozdulni, próbáltam másképp csinálni a dolgokat, de a testem egyszerűen nem engedte. A következő pillanatban már fent volt. A keze sajgott az izomláztól így levezette azt még néhány gyakorlattal, majd vissza feküdt a rémálmokkal teli börtönébe, ismertebb nevén az ágyába.
Másnap, mikor a shotgunt kérte nem erre a válaszra számítottam. Őrültségnek gondolta, de nem érdekelte. Képes lett volna puszta kézzel nekimenni a dögöknek, tudta, hogy szét tépték, de készen állt a halálra. Ez volt az egyetlen jó dolog Jézus tettében, már nem félt semmitől.
- Akkor hát induljunk.

/Légyszi, történéseket és ne csak arra reagálj, amit írtam. Sajnos nem tudtam többet írni, bocsánat./

-A becsületkódexem szerint a bűnösöknek bűnhődnie kell. Úgyhogy rábólintok az akcióra.
Közben beleszürcsölök a kávéba. Kegyetlenül keserű. Ezt a pusztulat túlélőinek nyelvén úgy kell érteni, hogy mennyei íze van.
-Hmm. Rég nem ittam ilyen jó kávét. - jegyzem meg.
Belegondolva évek óta nem ittam kávét.
-Az akció előtt viszont szeretnék kérni egy rendes lőfegyvert, mert az enyém tönkrement a zuhanásban. Pisztolytól a puskán át a Panther rohamágyúig bármi megfelel. Bár a könnyű gépfegyver az én stílusom. Nyugi csak abban az esetben használnám, ha eldurvul a helyzet. Egy katana mindent megold.
Ha nincs az is megfelel. Majd kitépek a keresztesek kezéből.

Hirtelen egy hatalmas robbanás rázta meg a talajt, valószínűleg ott történt a baleset, ahol Jonathan és a másik férfi tartózkodott. Legalábbis Ben erre következtetett a többiek beszédéből ítélve. Nem tudta, hogy mind ketten ott vesztek-e, vagy, hogy melyikük élte túl. Egyiket sem ismerte, azonban már így is túl sok jó embert vesztett. Behúzta a rolókat és lekapcsolta a lámpákat, ahogy erre utasították, majd elment aludni.

Másnap reggel csendben hallgatta végig a felettese parancsait. Csak a szokásos, egy szalutálással jelzi, hogy készen áll és értette a parancsokat. Végül csak egy kést és egy pisztolyt hozott magával, az utóbbit csupán vészhelyzet esetére. Még mindig nagyon ki volt akadva, de a rémálmok ellenére, már nem látszott meg rajta annyira. Legalábbis ezt gondolta, de Linának valószínűleg feltűnt,  hiszen odament hozzá. Amikor  megérinti a vállát, valamivel jobb kedvre derül, és amikor mélyen a szemébe nézz, a férfi feje közelít Lináéhoz, de időben leállítja magát.
Mégis mi a francot csinálok?
Csak remélni tudja, hogy a lány nem vette észre a közeledését. Ben boldog volt, mert Linának ott volt James, és biztos volt benne, hogy a férfi tud vigyázni rá. Ha már ő kudarcot vallott.
- Nem fogok, ígérem. Vigyázok magamra...
Majd halkan hozzátette:
- És rád.

Figyelte, ahogy Lina végigsuhan a kötélen, majd ő is ugyanígy tett. Egy rongydarabot tekert a karjára, hogy véletlenül se horzsolja fel a kezét a kötél. Amikor átért, halkan kifújta magát, majd üzent a rádión. Az izomláz belehasított a karjába az úton, de ennek nem mutatta a jeleit. Akárcsak Lina, ő maga is előkészítette a kését, a szemeivel Lina seggét az esetleges ellenfelit fürkészte. Végigmérte a terepet, tudta, hogy a hely tele van fertőzöttekkel, azonban eddig csend volt. Elértük az ajtót, Lina vállalkozik annak kinyitására, előtte azonban megfogja a kezét. Akarata ellenére kicsit zavarba jön, nem tudja, hogy hova sorolja a dolgot., ezért nem viszonozza a szorítást. Amikor Lina egyre hangosabban bajlódik az ajtóval, hallkan a fülébe suttog.
- Figyelj, majd én, mielőtt még azokat is felébreszted, akik a földszinten vannak.
A kése hegyével és egy hullámcsattal kinyitja a zárat, majd üzen a rádión a főnökén.
- A lépcsőházban vagyunk uram. Mik a parancsok?

McGregor leszedi a démont ami rám vetette magát, de nincs idő megköszönni, hiszen többi dög is ugrásra kész így menekülnünk kell, elkezdünk hátrálni, de hirtelen belemar az egyik McGregorba és a földre kerül, majd egyre többen és többen vetik rá magukat. Megpróbálom kiszabadítani, bár tudom hogy hiába, majd mikor rám szól, egy pillanatra elkapom tekintetét. Látszik belőle, hogy tudja hogy számára nincs tovább és kész meghalni, akár értem, akár csak azért, hogy elbúcsúzhasson a sok fájdalomtól és kíntól amit ezen a retkes Földön elszenvedett. Bólintok egyet, majd amilyen gyorsan csak tudok visszamegyek az ajtó másik felére majd bevágom és kitámasztom. Megindulok a lépcsőn lefele, de egy robbanás hátam mögül a földbe gyökerezteti a lábam. Tudom mi történt, és hogy megmentett minket ezzel, hiszen így nincs ami utánam jöjjön. Lemegyek lépcsőn, majd minden arc a terembe rám mered.
- Az én hibám, mellé lőttem, de ő megmentett, majd onnantól kezdve veszve volt minden.......mindketten odaveszhettünk volna, de megmarták és feláldozta magát.
Boucher felpattan és elindul felém, de lefogták. Mikor megnyugodott annyit mondok:
- Megpróbálom helyettesíteni, ha adtok egy esélyt, az éltemmel tartozom nektek. Immár kétszeresen.
Csendben maradunk, nemhogy a környék összes döge ide özönlik. Személy szerint én elvonulok lefeküdni. Reggel arra kelek, hogy Baucher ébresztgeti. Kimegyek én is a főterembe és ha Bauchert nem zavarja leülök én is hozzájuk. Végig hallgatom amit mond, majd rákérdezek:
- Számomra van esetleg valami feladat vagy veletek mehetek? Jól bánok a machetével.

Csendben hallgattam végig az őrmestert és épp benyögtem volna egy „vettem uram“-ot, de ekkor megszakadt a vonal. Hülye lettem volna kiabálni, még a végén idevonzok valami fertőzött dögöt. Pár másodperc néma csend, majd újra kapcsolatba tudunk lépni az őrmesterrel. Szerencsére jól van – és ha hinni lehet a szavainak, akkor senki sem harapta meg – szóval ki kell őt menteni néhány vadásztól. Ez vajon a kiképzés része, vagy csak véletlen egybeesések sorozata?
- Szóval a kiképzés átmegy mentőakcióba – felelem halkan, majd felsóhajtok. - Én megyek lentre, te nézd meg a fenti szintet.
Halk macskaléptekkel megyek végig a lépcsőfokokon, nem hiányzik, hogy egy fertőzött, vagy egy Lina a nyakamba ugorjon. Bár... az utóbbi talán igen. Remélhetőleg nesztelenül sikerül kitárnom az előttem elhelyezkedő ajtót.
Egyem a ronda, büdös pofáját. Az izomagy szerencsére egyedül volt, ráadásul háttal állt nekem. Visszahajtottam az ajtót, kissé elhátráltam az ajtótól és úgy üzentem Linának.
- Menj vissza a kiinduló emeletre, az az egyetlen tiszta szoba. Onnan mássz, ahol beérkeztünk a kötéllel. Az a legcélszerűbb. Mindjárt csatlakozok hozzád.
Újra kinyitottam az ajtót,elővettem a késemet és megkíséreltem az izomagy fejébe állítani a kést. Ha fegyverrel megy a célzás, ezzel sem lehet sokkal nehezebb igaz? Ha sikerül, akkor sprintben rohanni kezdek az ablak felé és erről a szintről kezdek felfelé mászni. Innen jó a kilátás Lina seggére (höhöh), ha pedig nem, akkor minden erőmmel a futásra koncentrálok és én is a „tiszta“ emeletről kezdek felmászni. Egy ideje az arcomnak ismeretlen, széles vigyor ül az arcomra, amikor azt konstatálom, hogy bizony innen is jó a kilátás.