A szent háború

-Talán problémád van? Nézek az őrre ahogy lecsúsztsatom a kezem a fegyveremig. Másikkal pedig előhúzom a katanámat. Érzem, hogy Hógolyó a lábamhoz dörgölődzik. Ha itt lövöldözés lesz rá számíthatok.
-Ártottam valamit kölyök?-kiáltok az őrnek. Csak éjszakára szándékozom megszállni aztán megyek tovább. Úgyhogy ha nem bánod mennék tovább.
Azzal lazán tojva rá hátat fordítok és elindulok arra amerre a fogadót selytem.

Hamarosan felkel a nap, én pedig mehetek végre aludni. Kinyújtóztatom elfáradt végtagjaimat. Ez az éjszaka is eseménytelenül telt, csupán egyetlen egy embert láttam átváltozni Junktown előtt. De azt is lelőttem, amint a földre került a fertőzöttel. Megrázom a fejemet. Aludnom kéne lassan. És akkor egyenesen a szemembe tűz a nap, amint előbújt az egyik ház mögül.
- Hűha! – kiáltom, hiszen erre azért nem számítottam. Hallok egy lövést. Bár még kissé homályosan látok, azért meg tudom állapítani, hogy Virion lőtt. Őt is hamarosan leváltják. Ásítok egyet, és amint megjön a társam, a puskámat a vállamra vetem, és lassan bandukolok a meleg ágyam felé. Reggel hat óra lehet. Vagy hét… Kit érdekel? Amint belépek a szobámba, csak annyit teszek, hogy a sarokba helyezem a puskámat, aztán bezárom az ajtót, és bedőlök az ágyba. Azonnal elalszom.

A nap még mindig nem jutott túl a delelőjén, de én már fent vagyok. Sajnos még mindig nem tudtam hozzászokni, hogy 4-6 óránál többet is aludhatok egyszerre, ezért automatikusan felkelek. Szerencsésnek mondhatom magamat, hiszen ennyi alvás is elegendő, hogy végigcsináljam a napomat, ezért egy kicsit tornázom, aztán a puskámat hátrahagyva, kilépek a szobámból. Úgy tervezem, hogy jelentést teszek. Már így le fogja szedni a fejemet, hogy késtem, de hát nem történt semmi említésre méltó. Így dúdolva indulok el a Főnökhöz, de aztán mégis megtorpanok. Hiszen egy ismeretlen, vörös hajú nő lép ki a liftből, mögötte pedig egy farkas jön! Felcsillan a szemem. Ilyet azért mégsem lehet látni mindennap. A homlokom ráncolom. Az egyik őr rátartja a fegyvere csövét, én pedig csóválom a fejemet. Odasétálok a nőhöz, aki éppen faképnél hagyja az őrt. Elé állok. Hát nem mondom, legalább húsz centivel nagyobb nálam, ezért szinte kitörik a nyakam, amikor a szemébe nézek.
- Szia! Hallottam, hogy szeretnél megszállni ma estére. Gondolom, el kél a segítség, ezért nagyon szívesen elkísérlek a Főnökhöz, vele majd megbeszélheted a dolgokat. Amúgy is jelentést kell neki tennem… Szóval ha szeretnél, csak kövess! Amúgy nagyon édes a farkasod! Nem sokat látni mostanában errefelé – Mosolygok rá, majd egész egyszerűen hátat fordítok neki, aztán intek egyet, és elindulok Ben-hez. Lehet, könnyelműnek tűnök, hogy így fegyvertelenül hátat fordítok neki, de szerintem még mindig biztonságosabb, mint fegyvert fogni rá. Így legalább látja, hogy semmi rosszindulat nincs bennem, csupán segíteni szeretnék neki. Amúgy is van nálam egy pisztoly meg egy kés.
Ha nem követ: Egész egyszerűen bemegyek Ben-hez jelenteni, aztán azért megemlítem a nőt.
- Azért mondanám, hogy vendégünk jött, de elég önfejű. Veszélyesnek tűnik, de van egy farkasa... Nem tudom mit kezdjünk vele...
Ha követ: Ha szeretne beszélgetni, amit kétlek, hagyom, hadd kezdje ő, azonban ha az út feléig nem szólal meg, akkor megkockáztatok egyetlen kérdést.
- Honnan kerültél ide? Ha nem szeretnél válaszolni, vagy csak egyszerűen beszélgetni nem akarsz velem, akkor hagylak… - mondom neki vidáman. Mire válaszol, pont megérkezünk Ben irodájához, és kopogtatás nélkül berontok a terembe. Aztán se szó, se beszéd levágom magamat egy székbe, és felrakom a lábam az asztalára. Szépen kinyújtózom.
- Főnök, jöttem volna jelentést tenni, de vendégünk érkezett. Gondoltam, behozom hozzád. Ja, és van egy farkasa. Annyira szép! Amúgy semmi érdekes nem történt éjjel. Egyetlen embert öltem meg, akit éppen egy fertőzött molesztált… Egy golyóval végeztem velük… Ennyi… Amúgy nem ülsz le? – Nézek a nőre.

Egy alacsony csajszi lép oda hozzám és megszólít. Elmondja, hogy épp a helyi főnökhöz igyekszik úgyhogy ha gondolom vele tarthatok. Bólintok és követem. A Hógolyót érintő megszólalására csak annyit válaszolok:
-Jah. Ne tudd meg milyen kemény meló tisztítani a bundáját.-itt az állatra sandítok.
Miközben követem rákérdez, hogy tulajdonképpen, hogyan is kerültem ide.
-Ez egy nagyon hosszú történet. Valójában csak vándorlok. Legutoljára Wrecksonsban voltam a város folyójának a túlpartján. Ehhez hasonló kisváros bár ők négy felhőkarcoló udvarára vették be magukat. Kinyírtam ott egy fickót aki megerőszakolt egy ártatlan nőt. Aztán tovább indultam.
A csaj elég lazán lép be a főnöke irodájába. Majd piszkos bakancsait még föl is dobja az asztalra. Csoda, hogy ez a hely még áll, hogyha így van tartva a fegyelem a katonák között. Megkínál hellyel is de nemet intek.
-Csak két napi szállást szeretnék kérni a városotokban míg tovább utazom és föltöltöm a készleteimet. Természetesen pénzért.

Épp a fegyveremet tisztogattam, amikor valaki berontott. Csakis Lina lehet, ki más. Kilépek a saját kis raktáramból, majd le is zárom, hogy nehogy megtekinthessék amit odabenn tárolok. Ezt követően lelököm Lina lábait az asztalról.
- Á, te vagy az a vörös a túlméterezett hópamaccsal. Láttalak ide jönni amikor a kedvenc hulláimra lövöldöztem. Mindig csak a karjukba lövök, azt túlélik és itt tartja őket. Na de elég a fecsegésből... Engedd meg, hogy bemutassam ezt a bűzölgő szeméttelepet amit az otthonunknak hívhatunk. Ez itt Junktown vándor és amíg nem sül el a fegyvered szívesen látott vendég vagy. De ha azon töröd a fejed, hogy megszeged a szabályokat személyesen fogom kitépni a szíved a helyéről. Amúgy Ben Davidson vagyok, polgármester és sheriff, amelyikre épp szükség van. Nos, a házaim lakottak, de van egy krimó a ott ni. - Mutatok ki ablakon, legalábbis abból ami maradt belőle - Odavezetlek.
Intettem Linának, hogy kövessen és maradjon mögöttem. Nem bízom a látogatókban így az én és mesterlövészem fegyvere is tüzelésre készen állt amikor beléptem a krimóba.

Amikor a nő válaszolt a farkasára tett megjegyzésemre, én csak felnevettem. De örülök, hogy válaszol, és csak bőszen bólogatok a szavaira. Amikor a megerőszakolt nőt említi, hirtelen ránézek, és komolyan így szólok:
- Jól tetted… - Aztán kissé bizonytalanul folytatom. – Nem találkoztál ott egy James nevű fiúval? Csak kíváncsiságból kérdezem. - Eszembe jut az arca, és elszégyellem magamat, hiszen rájövök, hogy egyre kevesebbet gondolok rá... Pedig nem szabad elfelejtenem.
Ben irodájában azonban hiába kínálom hellyel, nem fogadja el. Csak megrántom a vállamat. Ben ekkor löki le a lábamat, mire gyerekesen kinyújtom rá a nyelvem. A hosszú szövegére, csak a szememet forgatom, és összefonom a karomat a mellkasomon. Aztán valaki szinte betöri az ajtót, mire én csak ennyit mondok szinte magamban:
- És még azt hittem, én jöttem be durván… - Azonban amikor meglátom, hogy ki jött be, széles mosoly terül szét az arcomon, és felkiáltok. – Bryan!
Előpakolja a hozott cuccokat, én pedig összeütöm a két tenyeremet, és elégedetten így szólok: - Zseniális vagy!
Ha végre elindulunk, hogy elkísérjük a nőt, akkor természetesen Ben kérése szerint cselekszem, és megyek mögöttük. Láttam rajta, hogy nem bízik a nőben, de én egyelőre nem aggódom… Hiszen olyan ritkán látni új embereket… vagy egyáltalán embereket… Persze, azért nem lankad a figyelmem. Közben jobban megnézem a farkasát, és egyre jobban tetszik nekem.
- Hogy sikerült magadhoz szoktatni őt? Egyáltalán hogyan találtatok egymásra? - kérdezem, hogy ne legyen annyira unalmas az út.

-James...James. Bocsáss meg nagyon sok emberrel találkozom az utamon. Ha össze is futottunk nem hinném, hogy emlékszem rá.
----------------------------------------------
A sheriff szövegére fölhúzom a szemöldökömet. Persze majd kitépi a szivemet mi? Nehéz elfolytanom egy mosolyt. Pláne, hogy én már csináltam hasonlót egy gyilkoson csak késsel. Hiába a bűnösöknek bűnhődniük kell. Azért egy bólintással jelzem a főnöknek, hogy a szabályok értve. Ekkor robban be a terembe egy fickó és teleszórja az asztalt mindenféle cuccal. Miután az egész bagázs befejezi az örömködést végre megindulunk a helyi fogadó/csehó/krimó/kocsma/hostel felé. Útközben a hídon az eddig is barátságos lány rákérdez, hogy hogyan is találkoztam a farkasommal aki csendben sompolyog mögöttem.
-Ami azt illeti Hógolyónak hívják. Még kislány koromban ismertem meg az eredeti erődünkben Nihonban.-mikor a többiek értetlenül néznek rám elkezdem magyarázni. -Nihon az az ország amivé japán vált miután kitört a fertőzés. Az országban a Császár újra átvette a hatalmat és ami maradt azt szétosztotta a befolyásosabb emberek közt. Ilyen volt az édesapám is. Egy nagy erődben éltünk a háztartásunkal eggyütt nyolcvanan. Az egyik nap még nagyon kicsi lehettem mikor a fal szélén játszottam és kizuhantam. Szerencsésen megúsztam pár kissebb karcolással de körülöttem hemzsegtek a halottak. Egy hatalmas fehér farkas mentett meg. Nemes egyszerűséggel rátámadt a fertőzöttekre. Nem tudom miért tette de míg mindenki
rá figyelt én sírva rohantam vissza a kapuhoz, hogy engedjenek be. Évekkel később történt az az eset mikor egy állat kezdte tizedelni a marháinkat. Lehettem tizenhét éves. Apám úgy gondolta itt az idő, hogy megízleljem milyen a vezetés. Egy kissebb csapat élén a nyomokat követve eljutottunk a tolvajig. Az a farkas volt aki évekkel ezelőtt megmentett. A kölykét védelmezte és nekünk ugrott. Az egyik emberem gyorsan levágta mielőtt még bármit tehettem volna. Viszont a kölyök ottmaradt egyedül a holtak erdejében. Nem bírtam ki. Magammal kellett hoznom. Ennyivel tartozok neki miután az anyja meg mentett. Én meg nyomra is vezettem a gyilkosait. Ez az a dolog amiért azóta is marcangolom magam.

Megjött Bryan is és ismét hozott elegendő kacatot arra, hogy ne hajítsam le a hídról.
- Hát Bryan, ma sem tanulsz meg repülni. - Veregetem meg a barátom vállát miközben nevetni kezdek. - Igyál az egészségemre, mert különben a te agyad eszem meg előszőr.
Távozott, nem sokkal utána mi is. Csendben vezetem a népet miközben fél füllel hallgatom a vöröske történetét. Érdekes egy múltja van. Mondjuk semmi közöm hozzá, elvégre csak átuzatóban van a drága, így nincs jogom kérdezősködni.
- Aranyos történet.
Válaszolok neki, de érződik a hangomon, hogy puszta udvariasság és igazából félvárról veszem az egészet. Rátapasztom a kezem az ajtóra, majd erőteljesen meglököm, de úgy, hogy a Devre feliratból leesek az r betű.
- Csapos, új vendég és tud fizetni. Keríts neki valami sarkat, ahol meghúzhatja magát anélkül, hogy valaki megerőszakolná. Ja és ha eleget fizet adhatsz neki kaját és vizet is.

A szoba nos...LUXUS. Imádom. Ahhoz képest amilyen egy éjszaka kint a holtak közt.
Ledobom a hátizsákom a matracra. Kikapom belőle a pénztárcámat.
-Hógolyó. Maradj itt és vigyázz a cuccokra. Oké?-vakargatom meg a fejét.
Nincs is jobb cucc a tárgyaim védelmére mint egy farkas. Megindulok a város felfedezésére. Hátha sikerül megtölteni a kulacsomat és venni valami kaját. Katanámat és gépfegyveremet viszont kéznél tartom. Kitudja mikor futok bűnösökbe.