The other worlds

A géppuska lövedékei keresztül száguldottak a termen átfúrtak egy asztalt és egyenesen a teknős páncéljába fúródtak. A két méteres óriás szörnyeteg kiejtette a kezéből az eddig ott szorongatott rohamágyúját majd a földre roskadt.
Páncélja nagyot koppant a fémpadlón. Mintha egy bádog hordót csaptak volna a földhöz. Ekkor bukkant elő a lány, aki az mg42-es géppuskát szorongatta. Felhágott a kimúlt óriásteknős páncéljára és körbepillantott nem-e maradt másik ellensége a teremben.
Mereven tartotta maga elé a fegyvere csövét hátha szembetalálkozik valakivel, aki kérne az áldásából. De a terep tisztának bizonyult. Krisztina (mert, hogy így hívták akkoriban fiatal harcos nőnket) ezért lemászott a teknős hátáról és leült annak a vaskos karjára. Hátát nekivetette a szörnyeteg páncéljának miközben a géppuskát is nekitámasztotta.
A hátizsákjában kezdett turkálni hátha talál valami élelmet, de csak az utolsó szelet Larks csokijára akadt rá. Keserédes pillanat volt, hiszen örült, hogy van még mit ennie, de mégiscsak ünnepi alkalomra tartogatta.
Áh, jobb megenni - gondolta - még a végén valami árva űrelf gyereknek adom oda. Csak mert olyan cukik. Na persze. Láttam, már ahogy két másodperc alatt bevittek vagy harminc késszúrást. Bár ebben a tekintetben jobb nekik adni. Úgy talán nem csinálnak ki.
Gyorsan betömte a Larks szeletet és indult is tovább. Nem célszerű sokáig egy helyben maradni egy ilyen aréna világon, mint a Kesh. Azért hozták el a földről, hogy Shye-t a vér és a háború istenét szórakoztassa. Eredetileg táncosnőnek szánták, de egy kis adminisztrációs probléma adódott így a gladiátorok közé került. Nagy mák, hogy Shye szerette az amatőröket így legtöbbször az ellenfelei is azok voltak.
Már másodszorra indult a nagy vadászaton. Először a túlélésért most pedig a vagyonért. A nagy vadászatnak két szabálya volt: Egy, nem hagyhatod el a harcra kijelölt területet. Kettő, az nyer, aki utoljára életben marad.
Krisztina már egyszer győzött akkor ezáltal megvásárolta a szabadságát és némi pénzhez jutott. Ami sajnos nem volt elég semmire. Hál istennek gyorsan barátokat szerzett a Keshi hajléktalanok körében és megtudta, hogy a legjobb befektetése a pénzének az lenne, ha fogadna a következő vadászatra.
Mit volt mit tenni? Önmagára fogadott.
Most pedig itt csücsült egy óriásteknős ellenfele karján az egyik Keshi felhőkarcoló épületében és várta a liftet. Mert tudta, hogy egy nagyon de naaagyon balszerencsés játékos érkezik rajta. Az egyik hajléktalan haverjától kapta az infót imént. Úgy néz ki ugyanattól, akitől a teknős.
Megtöltötte az mg42-őt és megállt a lift előtt. Majd figyelte, ahogy az ajtó feletti számláló lassan eléri a 114-et. Az ajtó pedig egy TING aztán pedig egy, pssz, hang kíséretében kinyílt.
Baszki egy űrelf - gondolta Krisztina, ahogy meglátta a karcsú teremtményt.
Olyan sebességgel húzta meg a géppuska ravaszát, hogy megfájdult tőle az ujja. Ezek az űrelf harcművészek nem viccesek. A sok csilli-villi cuccukkal meg a szivárvány minden szinében pompázó vackaikkal.
Az elf csajszi ügyesen ugrott félre a géppuskatűz elől. A közben előrántott pengéje pedig egy szivárvány, színű csíkot húzott maga után.
Már majdnem megközelítette Krisztinát úgyhogy az rettentő gyorsan hátrálni kezdett. Mígnem a fegyvere nem hallatott mást csak KLIKK KLIKK hangokat.
Újratöltésre nincs idő. Tipli van!
A lány a vállára dobta a géppuskáját elhajított egy gránátot egy véletlenszerű irányba és menekülőre fogta. Sajnos azonban a kapucnis pulóverek örökérvényű hátránya fogott ki rajta. Névlegesen, hogy a csuklya rész nagyon könnyen elkapható.
Ezt tette az elf is és nyakon ragadta a géppuskást.
-Kóstold meg a szivárványt baszod!-mondta a nő és egy íves torokvágásra emelte a pengéjét.
Krisztina a még vállára dobott géppuskával az ellenfele felé fordult, hogy legalább szembe nézhessen az ellenfelével.
Sajnos az Alfred Reicheigner neurológus által csak szörfdeszka effektusnak nevezett történésre a szivárványlezbi sem volt felkészülve. Megesett ugyanis, hogy ahogy a mi drága Krisztinánk körbefordult a géppuskával ama fegyver másik végével sikerült egy olyan isteneset lekúrnia az elfnek akaratán kívül, hogy még a Gravus Tleilaxu a híres Navarrán boxoló is megirigyelné.
-Hmm. Sose szerettem a zsiráftejet. - nyugtázta hősnőnk az erőteljes skittles reklámot az elf szerelésében és az előbbi mondatában. Majd annak tetemét némi zsebpénz és kaja után átkutava elindult lefelé a szétlyuggatott lifttel.

Még itt vagy? Remek. Őszintén nem hittem, hogy akárki is eljut idáig. Mi is a célom ezzel az...izével. A világalkotás. (TÁDÁÁÁÁÁÁÁÁÁM). Najó ez ennyire nem egyszerű. Én nagyon szeretek világokat alkotni. Sokkal jobban mint játszani bennük de véleményem szerint minnél többen dolgozunk egy adott világon az annál jobban sikerül hiszen mindeki látóköre belekerülhet ezáltal és egy logikus rétegelt működő világot kapunk. Amint én szeretnék most tőled (Ezen a ponton képzeld azt, hogy vadul a képernyőmre mutogatok.), hogy ragadj ki akármit a történetből a legkissebb kapcsolatot vagy félmondatot is és adj hozzá belőle a világhoz. Lehet elbeszélő vagy leíró stílus tökmindegy, hogy írod csak tágítsd az univerzumot és add bele az ötleteidet, hogy aztán az aki egy őrült világot keres amiben játszhat találjon egyet.