Pandora
Lelkes fórumozó
Minden emberi félelem alapja: egy korábban becsukott ajtó - félig nyitva.
Posts: 97
Elfoglaltság:Elfoglalt
Utoljára online: Jun 21, 2023 19:03:29 GMT 1
Feb 19, 2018 20:53:43 GMT 1
|
Post by Pandora on Nov 1, 2021 0:50:41 GMT 1
Kopár hegyvidékek, melyeket óriások rónak, kietlen sivatagok élettől duzzadó oázisokkal, mágikus lények lakta, végeláthatatlan erdők, morajló tenger, föld alatti barlangrendszerek és birodalmak a legkülönbözőbb lakosokkal – egy világ, amelynek csak a képzelet szab határt, és amely csak arra vár, hogy felfedezzétek. Peter nagykirály, Susan királynő, Edmund király és Lucy királynő második visszatérése alkalmával X. Caspian herceg és a túlélő narniai lények segítségével visszaverték a trónbitorló Miraz seregeit, akik Telmar országából akarták leigázni a narniai vadont. Szerencsére a négy testvér és Caspian megnyerte a harcokat Aslan segítségével, így végre a jogos trónörökös herceg kerülhetett a birodalom élére – a béke visszaállt. X. Caspian uralma alatt ideje nagy részét Narniában töltötte, az egyesített birodalom második aranykorát élte meg. A többség elégedett volt az új helyzettel – akadtak azonban olyanok, akik szerették volna visszaállítani a régi rendet, az uralkodó jellemző távolléte miatt egészen egyszerű dolguk volt. Caspian halála után a fennmaradt konzervatív telmarin nemesi családok kapva kaptak az alkalmon, hogy magukhoz ragadhassák a hatalmat. Közülük egy emelkedett ki igazán: a Walchelimek. A jelenlegi uralkodó I. Evander, aki két éve vette át birodalma kormányzását az apja halála után. A fiatal király unokahúga, Vanadis vezetése alatt a telmarin seregek szinte minden környező országba betették a lábukat: beolvasztották Narniát és Archenlandet, továbbá nyílt konfliktusban állnak Calormennel és az eddig lakatlannak vélt Északi Vadvidékkel. Hogy a hadjárat sikeres lesz-e, eléri-e a telmarin uralkodó a céljait, az Rajtatok múlik. Narnia Narnia bámulatos erdőségei adják a varázslények és a beszélő állatok otthonát – néhány kivételtől tekintve szinte mind innen származnak. Jelenleg Telmar felügyelete alatt áll, noha a varázslények üldözöttsége korántsem ölt olyan mértéket, mint X. Caspian uralkodása előtt, az előző telmarin megszállás alkalmával. Archenland Hegyvidék – gyakorlatilag minden irányból védett, hiszen északon és nyugaton hegyvonulatok ölelik körbe, míg délről a Kanyargó Nyíl folyó választja el a végeláthatatlanak tűnő sivatagtól. Ez okból kifolyólag történelme során ezidáig nem tudták elfoglalni, jelenleg azonban telmarin ellenőrzés alatt áll. Fővárosa Anvard, a lakossága emberekből áll és ők is uralkodnak, elvétve azonban itt is találhatunk beszélő állatokat, varázslényeket. Calormen – A sivatagi birodalom Narnia világának legdélebben fekvő, emberlakta birodalma. Túlnyomórészt száraz, meleg klímájú síkvidék. Északi területe egybefüggő sivatag – roppant praktikusan a Nagy Sivatag néven fut, nyugatról és északnyugatról hegyvidék határolja el Telmar és Narnia földjeitől (ennek déli vonulatain található az ország egyik legmagasabb pontja, Lagour Lángoló hegye), keleti határait a Nagy Keleti Óceán és a Calormen-öböl adják. Az ország kulturális központját adó Calormen-folyó nyugatról keleti irányba szeli keresztül az országot, deltájában áll a főváros, Tashbaan. Ez uralkodó tisroc, a calormeni császár székhelye és a vallási központ is. Tashbaantól délnyugatra fekszik Azim Balda, a kereskedelmi központ. Calormen földrajzi helyzete egyértelműen előnyt jelent Telmarral szemben. Calormen lakói többnyire sötét bőrű emberek (illetve előfordulnak beszélő állatok is), leginkább az emberi világ arab kultúrájához hasonlíthatjuk őket. Egy vallásos, militarista nemzetről van szó, amelytől nem áll távol a háborúskodás. Ennek megfelelően társadalma is erősen rangsorolt, szintekre osztható. Legfelül az uralkodó tisroc áll, akit egyenesen Tash főistentől származtatnak; őt követi a nagyvezír, a tisroc jobb keze. A következő szintet a vezírek, majd a nemesség, a férfiak (tarkaanok) és a nők (tarkheenák) alkotják, helyzetüket a vagyonuk határozza meg. A társadalmi ranglétra legalján a rabszolgák állnak – a rabszolgakereskedelem igen élénk Calormenben, többnyire emberszámba sem veszik őket. A nők helyzete sem épp kecsegtető: szerepük másodlagos a férfiak mellett, az oktatásuk sem kiemelkedő – sokszor nem tudnak például írni, olvasni sem. Calormen vallása többistenhitű, a birodalom alapítása óta mélyen vallásos. Főistene Tash – az ő egyenesági leszármazotta a tisroc. A vallás további két istennője rangban egymás után Azaroth és Zardeenah, az éjszaka és a hajadonok istennője. Jelenleg is háborúban áll Telmarral, illetve az előző tisroc halála miatt „ideiglenesen” a régens uralkodik. Északi Vadvidék – Shiverreach Királysága Az északi földterületeket korábban elhagyatott, terméketlen tundrának vélték. Nem is olyan régen kiderült, hogy fel nem fedezett területein egy királyság működik, lakói eddig meghúzódva, rejtve éltek. Hegyes, havas, hideg hely, ahol nagyon zordak a körülmények – idegenek számára a túlélés kihívást jelenthet, akik nincsenek hozzászokva, könnyen meghalhatnak. Főként emberek lakják, de más lények is megtalálhatóak. Egészen két évvel ezelőttig a déli birodalmaktól rejtve éltek, I. Evander telmarin király felderítői bukkantak rá az első lakott északi területekre. További felderítést és meghiúsult tárgyalásokat követően Telmar azonnal nekikezdett elfoglalásának, de nehézségekbe ütközött – a telmarin seregeknek vissza kellett vonulniuk a határaikhoz közel húzódó erdőségekhez, hiszen alapvetően nem az északi klímához voltak felszerelve. A vezetést sikerült azonban lefejezni – az akkori királyt megmérgeztette, így instabilabbá tette a királyságot. Az átmeneti zavar azonban nem tartott elég ideig ahhoz, hogy további lépéseket tehessenek az északiakkal szemben: Evander és tanácsosai nem számoltak azzal, hogy az északi hercegnő legalább olyan szívós és kitartó, mint a hazája, és rövid időn belül össze tudja fogni – némileg – birodalmát. Lennvilág – A földikutyák királysága Lennvilág kilométerekkel Narnia alatt fekszik, egyelőre felfedezetlennek számít. Nem tudni pontosan, mikor és hogyan keletkezett, azonban az biztos, hogy hatalmas területet foglal magába. Eddig ismeretlen lakói a földikutyák, életmódjuk rendkívül furcsa: Lennvilág barlangjaiban élnek kolóniákba csoportosulva, üregekbe és járatokba húzódva. A kolóniákat egy királynő és egy király fogja össze, tagjai katonákból és dolgozókból állnak (az előbbiek a rendfenntartásért felelősek, míg az utóbbiak nagyjából minden másért). Vakok, szőrtelenek, két hátsó lábukra állva nagyjából másfél méter magasak, és képesek normális emberi kommunikációra, ezért – feltehetőleg – találkoztak már a fenti világ lakóival is. Éppoly értelmesek, mint az emberekés a többi beszélő állat, noha kevésbé szofisztikáltak. A felszíni népek számára létezésüket egyelőre titok övezi.  Jó szórakozást kívánnak mesélőitek, Bratti és Pandora !
Kérdésekkel, óhaj-sóhajokkal minket lehet keresni.  |
|
Aria
Szerepjátékok Istene
Szeresd ellenségeidet! Azzal kergeted őket az őrületbe.
Posts: 1,043 
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Aria on Nov 1, 2021 1:04:58 GMT 1
#s://i~pinimg~com/564x/6a/6a/a8/6a6aa89f0727a1e691afe514cf78869a~jpg Amir al-Iryan
Életkor: 21 év
Származási ország: Calormen
Nem: Férfi
Kinézet: Amir ránézésre normális, huszonéves calormeni fiú – bár a bőre kicsit világosabb, mint a sivatagi népekre jellemző, a szeme pedig erőteljes, már-már abnormális kék: ezt az anyjától örökölte. A haja sötét, és jellemzően rövidre vágja, bár ez ritkán látszik, tekintve, hogy a fejét általában ghutra takarja (arab fejkendő). Az öltözete viszonylag jóminőségű és drága – nem kiugróan gazdag viselet, de azért inkább nemesekre jellemző, ez részben az apja támogatása, részben a nevelőcsaládja miatt is van, de nem panaszkodik, ha le kell cserélnie szegényebb öltözetre – azt már sikerült megtanulnia, hogy mindenhol próbáljon inkább beolvadni a tömegbe. A testén több sebhely is található, ezek legtöbbjét a ruházata teljesen elfedi, az egyetlen, ami általában feltűnik az embereknek az az egyik kézfején látható égett heg. Középmagas, és viszonylag vékony alkatú, de azért van elég ereje ahhoz, hogy boldoguljon a klasszikus, calormeni sarló forgatásával.
 Amir jellemzően forgatott fegyvere – ezt még az apjától kapta, amikor két éves korában elhagyta a palotát, de az anyja és Yasir, a nevelője csak akkor engedték, hogy használni kezdje, mikor tizenhárom elmúlt. Lényegében egyetlen tárgya, ami egyértelműen a Tisroc-hoz, és az uralkodói családhoz köti, rendkívül értékes fegyver.
Személyiség: Kettős – talán ez írja le a legjobban. Alapvetően nem lehet problémás személyiségnek nevezni, jóindulatú, értelmes fiatalember, akiben meglepően nagy a kitartás, és a határozottság, egy kitűzött célért képes hosszan és elszántan küzdeni – a feladás, mint olyan, gyakorlatilag ismeretlen számára. Ezt a tulajdonságát egyszerre értékelik sokan és tartanak tőle: ad neki egyfajta rejtett belső erőt, ami sokak szemében fenyegető, a fiú érzékeny státusza miatt is. A calormeniekre jellemzőnek tartott agresszióval szemben sokkal türelmesebb és nyugodtabb, néha egészen halkszavúnak tűnik – ez azért némileg becsapós, ha egyszer elszakad nála a cérna, vagy nagyon fontos számára valami, akkor képes kijönni a sodrából, és nagyon erősen védeni az igazát.
Ugyanakkor kifejezetten a családjával, és a „törvénytelen herceg” szerepével kapcsolatban rengeteg a bizonytalansága – ezt a témát sokáig igyekezett is kerülni. Sok előnye, és sok hátránya származott a dologból életében, különösen az utóbbi egy-két évben, ami hagyott rajta némi nyomot, és nem igazán tudja, van-e bármi ambíciója, vagy szeretné elengedni az egészet. Ez éles ellentétben áll az összes többi tevékenységében mutatott nyugalommal és határozottsággal. Viszonylag introvertált – megtalálja a helyét az emberek között, de szüksége van egy kis egyedüllétre, töprengésre, hogy teljesen rendben legyen önmagával.
A calormeni kultúrától némileg eltérően sokkal jobban tiszteli a nőket – ennek az is az egyik oka, hogy az anyjához fiatal korában elég közel állt, míg az apját alig-alig ismerte, inkább egy arctalan támogató (és idővel veszélyforrás) volt számára.
Előtörténet:
Calormen talán sosem volt békés vidék. Amir legalábbis gyerekkorától úgy vélte, hogy olyan, mintha az egész országban, minden emberből áradna egyfajta feszültség – függetlenül attól, hogy a születése idején még csak a vihar előtti csend, és a gyülekező felhők jellemezték az országot, egyébként a hódító nemzetre nem jellemző módon nyugodt napok vártak a sivatagos földre. Persze, az is lehetséges, hogy csak ő maga érezte ezt a feszültséget, a saját helyzetéből adódóan. A lényeg szempontjából tulajdonképpen mindegy is volt.
Amir anyja
A tashbaani palotában született, Saleem Tisroc második fiaként – sajnálatos módon nem a Tisroc feleségétől, hanem egy feltűnően csinos rabszolganőtől (aki minden valószínűség szerint félig Archenlandi lehetett, ennek köszönhette az átlagosnál világosabb bőrét, és kék szemeit). Az apja a jelek szerint tényleg megkedvelte a nőt, nem csak pillanatnyilag megkívánta, mert az első két évét még Amir is Tashbaanban töltötte – az anyjának bár státusz és tisztelet nem, de legalább egy kényelmes hely jutott a palotában, és sokkal normálisabb körülmények között élhetett, mint a legtöbb calormeni rabszolga. A Tisroc ennek ellenére kerülte az érintkezést, különösen a fiúval – tudta, hogy a törvénytelen gyerek léte hosszú távon komoly problémát jelenthet, és meg kell majd oldania a helyzetet, ezért sem akart vele túl szoros kapcsolatot kialakítani. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy Amir későbbi életében sem tudta felidézni az apja arcát. A férfi felesége ugyan nyilvánosan nem sokat szólhatott, de határozottan ellenezte, hogy Amir ugyanott nevelkedjen, ahol a féltestvére, a tényleges trónörökös.
Így született meg az a döntés, néhány hónappal a fiú második születésnapja után, hogy vidékre, egy nemesi házhoz kerül az anyjával együtt. Ehhez az apja ragaszkodott – bár nem tudott mellette lenni, és tényleg szülőként viselkedni, de tisztában volt vele, hogy ő nemzette az ő felelőssége, hogy élhető életet biztosítson számára. Zalindreh városa elég nagy volt ahhoz, hogy Amir ne érezze úgy, elzárták a világtól, de elég távoli a fővárostól, hogy ne kelljen tartania attól, hogy a trónviszályok, és a Tisroc családjának ügyes-bajos ügyei elérik. A nemes, Yasir al-Iryan ugyan nagy harcos volt, de jó kapcsolatai voltak a tudósok között is, vagyis a fiút a háború művészete mellett magasabb szintű stratégiára is oktatták, eleget olvasott és tanult ahhoz, hogy jelentősen nagyobb tudásanyagra tegyen szert, mint az átlagemberek. Amikor az anyja egy fertőzésben megbetegett, és elhunyt nyolc éves korában, Yasir azzal is megtámogatta, hogy a nevére vette: így egyrészt elrejtette a valódi származását, másrészt elérhetővé tette számára, hogy az apjától független rangot és vagyont szerezzen idővel… tulajdonképpen ennek a férfinek köszönhetett szinte mindent.
Tizenöt éves korára a trónöröklés kezdett egyre komolyabb témává válni az életében… elhunyt a tisroc felesége (valószínűleg ugyanabban a betegségben, mint korábban Amir anyja), és az ő fia maradt az egyetlen lehetséges örökös: az Amirnál három évvel idősebb bátyja. Nem sokkal később a tisroc feleségét követte a fia is, az ő halálának körülményei azonban ismeretlenek maradtak… gyanús helyzetet teremtett, hogy így örökös nélkül maradt az ország, és az apja már idősödött, vagyis nyilvánvaló volt, előbb vagy utóbb át kell adnia a helyét. Több olyan, oldalági rokona volt a Tisrocnak, aki szívesen átvette volna az ország vezetését, és többen nyomást gyakoroltak rá azzal is, hogy Telmar erősödik, és bár az elsődleges célpontjai Narnia és Archenland lesznek, de biztos, hogy idővel szemet vet a Nagy Sivatagon túli, termékenyebb calormeni területekre is. Noha a Tisroc egyetlen egyenesági leszármazottja ekkor már Amir volt, sokáig nem vetette fel, hogy őt tenné meg hivatalos örökösnek, és a fiú tartott is tőle, hogy eljöhet a nap… a Yasirnál töltött évek alatt már elég határozottan távol érezte magától a trónt, és az ország vezetését, sokkal nyugodtabb jövőt képzelt el.
Végül nem tudni, hogy hogyan bukott ki a hír az tashbaani udvarban, de valószínű, hogy valamelyik katona, vagy bizalmas fedte fel, hogy annak idején a Tisrocnak lett egy gyermeke egy rabszolganőtől… az ügy pedig azonnali katasztrófát eredményezett. Yasir birtokát felgyújtották, és néhány – ismeretlen felbujtó által felbérelt zsoldos be is hatolt a területére. Menekülés közben Amir több égési sebet is szenvedett, sőt, az egyik zsoldos sarlója meg is vágta – ennek eredményeképpen jónéhány égett sebhely van a testén, a jobb karján pedig egy hosszú vágás is. Nyilvánvaló volt, hogy a nemesi név, és a fővárostól való távolmaradás nem védi meg, ezért gyakorlatilag folyamatosan változtatni kezdte a helyzetét – legtöbbször Yasir intézte el, hogy néhány hónapra meghúzhassa magát kisebb calormeni városokban.
Húsz éves korában halt meg az apja, egy határháborúban – egyesek szerint hiba volt ilyen idősen elmenni, de a morál drasztikusan zuhant a telmari katonák visszaszorítására folytatott küzdelemben, így nem látott más esélyt. Amirban furcsa érzések kavarogtak a hírrel kapcsolatban – bár nem állt közel az apjához, nem is ismerte igazán, de a tetteiből azért sejtette, hogy a férfi, ha szinte ismeretlenül is, de törődött vele, és valahol tényleg a fiának tartotta. Meggyászolta, de nem szánhatott rá sok időt… nyilvánvaló volt, hogy ha már eddig is egy birtok égett azért, hogy ő megmenekülhessen, most még inkább mindenkinek érdeke lesz eltenni őt láb alól, és még kevesebben védik majd. Ebben nem is tévedett, nem egyszer kerülte el épphogy a nyomába érkező bérgyilkosok pengéit.
Mindeközben az ország élére egy régens került, aki trónörökös híján, az új Tisroc megválasztásáig kormányozza az országot, és próbálja visszaverni a támadásokat – nem meglepő, hogy ez a férfi egyike volt a befolyásosabb nemeseknek, akik már korábban is szorgalmazták Saleem lemondását, és az új örökös választását. Amir tisztában van vele, hogy a viszálynak hivatalosan véget vetne, és segíthetne megoldani a helyzetet, ha vállalná a származását: de az is nyilvánvaló, hogy a születésének törvénytelen mivolta, az anyjának félvér származása, és talán saját fiatalsága is megnehezítené a helyzetet, vagyis legalább erős támogatók kellenek ahhoz, hogy képes legyen a sarkára állni… egyelőre pedig abban sem biztos, hogy akar-e.
Egyéb:
- A neve, Amir „herceg”-et jelent arabul.
- Követi Tash-t, szokott imádkozni és tiszteli a papjait, de nem tartja magát kifejezetten vallásosnak. Az erőszakosabb rituálékat kifejezetten ellenzi, mondhatni, van egy saját világnézete, amiben a mindent átható erőt Tashnak nevezi – de ez nem tökéletesen fed át a calormeni vallással.
- Az MBTI személyiségtípusa INFJ-A
- Angol szinkronhangjának egyértelműen Ray Chase-t képzeltem. Magyar szinkronként Gerő Gábor van a fejemben.
|
|
Kami
FRPG Guru
Posts: 285
|
Post by Kami on Nov 1, 2021 13:59:25 GMT 1
Ava Sienna Haraldsson Archenland legfőbb katonai vezetőjének lányaként látta meg a világot 19 esztendővel ezelőtt. Van egy ikertestvére is, Alfred Seisyll Haraldsson. Ránézésre nagyon hasonlítanak, ugyanaz a mosolygós, kedves szeplős arc, és göndör vörös haj, ám Ava szeme levendula színben pompázik, addig Alfred-é tengerkék. Ava és Alfred szerető családban nőttek fel, a legkiválóbb neveltetést kapták. A szülők egyforma figyelmet szenteltek mindkettejüknek. Alfredot katonai, míg Ava-t politikai/kereskedelmi pályára szánták. Azonban mint a legtöbb dolog ez sem oly egyszerű, ugyanis Alfred asztmás, és veleszületett szívproblémákkal küzd, ami alkalmatlanná teszi őt a katonai pályára, míg Ava néma… Így hát Ava kapta a harci kiképzéseket, míg Alfred a politikai pálya mellett döntött. Nem igazán tudok semmi különlegességet mondani az életükről, mindketten a koruknak és későbbi foglalkozásuknak megfelelő képzést kapták, emellett pedig szeretetben éltek. Szüleik rendkívül jó munkát végeztek, ugyanis mindkét gyerek igazán intelligens, kedves és segítőkész fiatal felnőtté vált. Alfred és Ava saját erejükből menetelnek felfelé a ranglétrán, s mindketten elég előkelő helyen szerepelnek fiatal koruk ellenére. Mindkettejüknek rengeteg udvarlója akadt, ám nem igazán vesznek róluk tudomást, a karrierjük fontosságára hivatkozva. Jellem: Ava és Alfred mindketten nagyon segítőkész, kedves és empatikus emberek. Örömüket lelik abban, ha másokon segíthetnek, és akkor lesznek a legboldogabbak, ha másnak örömöt szerezhetnek. Mindketten odáig vannak az állatokért, akár tud beszélni, akár nem, illetve nagyon érdekli őket a történelem (kiváltképpen az az időszak, ahogy a négy uralkodó volt Narniában). A különbség kettejük között, hogy Ava bátor, sőt inkább vakmerő. Szinte semmitől sem fél, egyedül a magasságtól. De az is egy igen érdekes szituáció, ugyanis simán felmászik bárhova, egészen addig, ameddig nem kell lenéznie. A különböző függgőhidaktól és szakadékoktól viszont egyenesen retteg. Vele szemben Alfred egy gyáva nyuszinak hat, ám ha mások védelméről van szó, bár remegve, de képes a sarkára állni, és megvédelmezni az illetőt. Alfred nem tud úszni, így hát ő leginkább a víztől és a fulladástól fél. Másik óriási különbség, míg Ava ha nagyon muszáj, és tényleg nincs választása, akkor képes bántani (azaz megsebesíteni) másokat, szélsőséges esetekben akár ölni is, míg Alfred erre soha nem lenne képes. Tökéletesen egyensúlyozzák egymást. Alfred a higgadt, megfontolt taktikus, tehát az ész, míg Ava bátor, agilis, jó fizikumú, tehát az erő. Bár külön-külön is remekül megállják a helyüket, de ketten együtt legyőzhetetlennek érzik magukat. Kiváló kapcsolatot ápolnak egymással és szüleikkel is. Fontos megemlíteni, hogy ikrek lévén képesek megérezni, ha a másikkal baj történt, illetve mindig meg tudják mondani mikor mit érez a másik. Ava:  Alfred:  |
|
Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 914
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Bratti on Nov 1, 2021 17:08:23 GMT 1
#s://i~pinimg~com/564x/7e/4c/b5/7e4cb535ca93d797645765919885b507~jpg Név: Vanadis Walcheim, Vani (Evander szólítja így) Kor: 24 év Nem: Nő Faj: Ember Hovatartozás: Telmar Rang: Hercegnő, Parancsnok Kinézet: Vanadis viszonylag magas, erős testalkatú nő, de emellett igen nőies is. Hosszú, hullámos ébenfekete haja van, egyik szeme is ilyen fekete, de másik az mélykék. Egyiket apjától, másikat anyjától örökölte. Vanadis tipikusan az a nő, aki meglep. A harctéren csupa feketében, mint a forgószél, megállíthatatlanul vezeti a seregeit, de a következő napon már elegáns ruhában teljesíti hercegnői kötelességeit egy bálon. Szóval egyszerre tud tüzes és veszélyes lenni, majd nőies, csábító és rejtélyes, ezt pedig veszélyesen jól tudja kombinálni. Azt mondják, kifejezetten szép nő, bár a csatákban több sérülést is szerzett már, így forradások díszítik a hátát, a karját. Szerencsére az arcát eddig elkerülték. Imád kirívóan öltözködni. Személyiség: Vanadis szinte a végletekig tisztelettudó: akkor is betartja a hierarchikus rendet és beosztást, mikor éppen ki nem állhatja az adott személyt. Mint például az unokatestvérét. Emellett nagyon odaadó a szülőhazájáért, Telmar-ért és a népéért. Mindent megtenne azért, hogy virágozzon és erős legyen. Pontosan emiatt hiszi azt is, hogy ez a hódító hadjárat szükséges, hiszen hosszú idő után végre megint felemelkedik az országa. Emellett van benne egy kis hatalomvágy is természetesen, mégis csak második hegedűs az unokatestvére mellett. Miatta van bizonyításvágya is, meg akarja mutatni, hogy ő is ugyanolyan jó, mint Ev. Ha már ő a király, és ő csak egy hercegnő lehet, illetve a hadsereg vezére, akkor muszáj megmutatnia, hogy igenis kompetens uralkodó ő is. Unokatestvérével régen jóban voltak, de az idő előrehaladtával romlott a kapcsolatuk, így jelenleg éppen gyűlölik egymást, mégis összefognak, hogy a hadjárat sikeres legyen. Meg persze Vanadis vissza is fogja magát, hiszen Ev felette áll rangban, meg kell hunyászkodnia. Viszont pont a bizonyítási vágya és a kitartása miatt olyan piszkosul jó a feladatiban. Jó stratéga, jó harcos, jól motiválja az embereket, példát is mutat nekik a harcban, amit Ev nem tesz meg, hiszen Vanadis mindig az embereivel tart, az első sorban harcol. Emellett az uralkodói teendőiben is jó: jól játssza a játékot is, jó a cselszövésben, a beszélőkéje is és jól szedi ki az emberekből, amit akar, szóval ravasz is. Vigyázni kell vele, mert legalább annyira jó hercegnő, mint harcos a csatatéren. Előtörténet:Vanadis a Telmar királyi családba született. Miután X. Caspian lett Narnia és Telmar királya is, a többi család nyugodtan növögethetett, a férfi főleg Narniában élt. Így egy család fel tudott emelkedni: a Walcheim. A két Walcheim fivér közül mindkettőnek egy gyermeke született, az idősebbnek egy fia, Evander, a fiatalabbnak egy lánya, ez lenne Vanadis. Szerető családban nőtt fel többé-kevésbé, bár anyját elég korán elvesztette, alig emlékszik rá. Az apja szerette lányát, de ő is hataloméhes volt, ahogy a család többi tagja is. Vanadis rengeteg időt töltött együtt unokatestvérével, Evander-rel, aki csak egy évvel idősebb, mint ő. A szüleiknek kész terve volt, hogyan indítanak háborút a világ ellen. Ezért Ev-t és Vanadis-t is elég korán kezdték tanítani, habár a fiú inkább az olvasást, művelődést részesítette előnyben, mint a harci órákat, addig Vanadis inkább harci kiképzést vett, és közepesen érdeklődött a tudományok, mezőgazdaság, egyéb unalmas uralkodói tevékenységek iránt. Vanadis főleg a kétkezes kardot szereti, de íjászkodni is tud, illetve a tőrforgatást is elsajátította, de határozottan a kétkezes kard az elsődleges fegyvere. Az is ébenfekete, mint a haja. Ahhoz képest, hogy mennyire más volt az érdeklődési körük, Vanadis és Ev szinte elválaszthatatlanok voltak. Annyi időt töltöttek együtt, amennyit csak tudtak, nagyon szoros kapcsolatuk volt. Azonban ez egy bizonyos ponton megváltozott, mikor Ev hirtelen kicsit elfordult tőle, mikor nagyjából tizenhat évesek voltak. A lány a mai napig nem érti, mi történt az addig kedves fiúval, de azóta rideg, kegyetlen és hataloméhes. Nyilván nem fordult el tőle, mert család, de szépen-lassan ő is elkezdte meggyűlölni a fiút. Azóta is ilyen hideg a viszonyuk, csak a közös cél miatt mégis együtt dolgoznak, közben Vanadis reménykedik, hogy egy nap visszatér az unokabátyja, akit megismert és akivel együtt nőtt fel. Vanadis ekkortájt kezdett érdeklődni az uralkodói feladatok felé is, amit remekül ki is tanult. Így veszélyes párosítást hozott magával: lágy, nőies és illedelmes a bálokon, királyi programokon, de veszélyes, megállíthatatlan és szinte kegyetlen a csatákban, az embereiért bármit megtenne. Rendkívül meg akarja mutatni, hogy ő is van annyira jó, mint Ev, de sosem elégedett magával. Húsz éves koruk környékén aztán meghalt az édesapja is, így egyedül maradt, hiszen testvére nem volt. Majd Ev szülei is meglepően hamar eltávoztak, így a fiú lett a király, illetve mellette Vanadis is erős szerepet vállalt az ország irányításában, akármennyire sem tetszett a fiúnak. Ő lett a hadsereg főparancsnoka, illetve a királyi programok elengedhetetlen résztvevője, hiszen míg Ev elérhetetlen és távoli, addig ő nagyon is részt vesz testközelből ezekben a programokban. Sokan egyszerre félik és csodálják. Másrészt mindketten elég fiatalok, mégis egyedül hódítják meg éppen a világot szinte elsöprő győzelemmel, ezért elég veszélyes párosnak tartják őket. Sokan inkább behódoltak nekik, hogy ne legyen akkora veszteségük. Vanadis továbbra is előre vezeti a seregét Ev zászlaja alatt, de reméli, kiérdemli, hogy ő is kormányozhasson legalább egy országot. Hogy végre elismerjék. Személy szerint Archenland a kedvence, ott el tudja képzelni, hogy letelepedik és az embereinek él. De ő is tudja, hogy ez még nagyon messze van. Felszerelés:A kardja Aldwin, a fátyol macskája, amit még kiskorában találtak az északi határon. Felnevelte, hozzánőtt, beszélni is tud. Neve régi barátot jelent, több képessége is van. Mivel egészen akkora, mint egy alacsonyabb ló, így Vanadis nem lóháton közlekedik, hanem Aldwin hátán. Bármit megtennének egymásért és elengedhetetlen páros a csatákban |
|
Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 914
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Bratti on Nov 1, 2021 21:16:16 GMT 1
#s://i~pinimg~com/564x/2e/ed/d4/2eedd4355740b8811ec5c0768a9bfd2c~jpg Név: Sansa Astarte Glendower Kor: 27 év Nem: Nő Faj: Ember Hovatartozás: Shiverreach, Északi Vadvidék Rang: Hercegnő Kinézet: Sansa kifejezetten feltűnő és szép hölgy. Magas, vékony, de formás nő, nem túlságosan izmos. Vörös haja szinte derekáig ér és hullámos. Szeme világoskék és nagyon átható tekintete van. Az évek és a történtek megviselték őt is, így általában hideg kisugárzása van, mint a hazájának. Mivel még gyászolja a szüleit és családját, így általában sötét ruhában és köpenyben lehet látni. Nyakéknek pedig egy láncot hord, aminek a végén egy tűszerű szúrószerszám található. Személyiség: Elsőre ridegnek és megközelíthetetlennek tűnhet, de ez csak egy védekezési mechanizmus a történtek miatt. Alapvetően odaadó és kedves személyiség, aki bármit megtenne az embereiért és másokért is akár, ha érdemesnek látja rá, de ehhez meg kell törni a jeget nála. Helyén van a szíve és jó döntéshozó képessége van, de kénytelen volt bekeményíteni, hiszen nagyon gyorsan szakadt rá az egész uralkodás a szülei hirtelen halála után. Általában meg meri lépni azokat a lépéseket, amiket mások nem feltétlen, ezért is sikerült a szülei halála után olyan gyorsan összerántani az országot, mielőtt komolyabb kárt tehettek volna benne a telmarinok. Előtörténet: Ivan Glendower és Mariam Glendower második gyermekeként született. Összesen négyen voltak testvérek, egy bátyja volt, Yrian, egy húga, Selini Lilja és egy öccse, Callum. Illetve egy legjobb barátja, Harlan Salic Veselko, aki a családnál nevelkedett. Ők láthatóak a képen a szülőkkel körbe véve. Családja szerető közeg volt, mindenféle neveltetést megkaptak. Eredetileg őt nem szánták uralkodónak, mivel volt egy idősebb bátyja, de azért minden gyermeket képeztek mindenre is. Már kiskorától kezdve tudta, hogy rejtve élnek a világ elől, s azóta is kíváncsi, milyen lehet máshol, csak azóta a feladatok és a felelősség is sokkal nagyobb lett. Természetesen mindent és mindenkit igyekeznek szemmel tartani. Őt elsősorban a kormányzás, uralkodás érdekelte. Harcolni nem is igazán tanult meg, egyedül az íjászat az, amiben jó, de abban sem kitűnően. Ellenben lovaglásban mindenki mást leköröz az országban. Rengeteget járta a vidéket, figyelte az embereket, hogyan teljesít az ország és hogy még mindig rejtve vannak-e déliek elől. Bár nem volt nagy harcos, részt vett az őrségben is, ha úgy adódott. Ezeken kívül nagyon szép hangja van és tud hárfán és csemballón is játszani. Lanton és gitáron csak kevéssé, de egyszerűbb dalokat azzal is tud játszani. Így éltek, mígnem I. Evander telmarin király és felderítő csapata Vanadis hercegnővel az élén fel nem fedezték őket. Ekkora botrány még nem történt a történelmük során. A Glendower-eknek nem véletlen az a jelmondatuk, hogy Szabadság vagy halál… Eszük ágában sem volt behódolni a délieknek, így a tárgyalások kudarcba fulladtak, s rögtön támadást is indítottak az ország ellen. A védelmet Sansa bátyja intézte apjával és húgával együtt. S bár sikerült visszaverniük a telmarin sereget, azért az északiak is súlyosan megszenvedték a harcokat. Nem véletlen voltak az unokatestvérek kegyetlen jók. Sajnos, Sansa bátyja is életét vesztette a csatákban, miközben apját védelmezte. Így Sansa lett a trónörökös. Evander és Vanadis azonban nem hagyta annyiban a dolgot, ha már elfoglalni nem tudták elsőre az országot. Puccsot szerveztek, ami nagy részben sikeres is volt: megmérgeztette Sansa szüleit. Mikor a szülők erre rájöttek, megpróbálták legkisebb gyermeküket menteni, hogy ne igya meg az italt, de csak annyit értek el, hogy cserébe kilökék az amúgy is értelmi fogyatékos Callum Glendower-t a toronyból. A fiú nem halt meg, de többé nem volt képes járásra, így végleg tolószékbe kényszerült. Sansa-nak és húgának az volt a szerencséje, hogy éppen a közeli nemesi házakhoz mentek tárgyalni, így őket elkerülte a vész. Sansa, Selini és Callum Gyász borult a családra és az országra is. Rövid időn belül elhalálozott az uralkodó pár, a legidősebb fiú és a legkisebb gyermek is alkalmatlanná vált mindenre. Egyedül Sansa maradt a húgával, Selini Lilja Glendower-rel és Sansa legjobb barátjával, Harlan Salic Veselko-val. A lánynak félre kellett tennie gyászát, hogy megakadályozza azt, hogy teljesen szétessen az ország. Nehezére esett, de sikerült. Sansa, Selini, Callum és Harlan Jelenleg a húga rengeteget segít neki, hiszen ő jobban ért a katonákhoz, ő maga is remek harcos, apró termete miatt a leggyorsabbak közé tartozik. Harlan pedig támaszt nyújt neki és ahol tud, segít. De Sansa egészen jól kezeli a szituációkat, egyelőre jó uralkodónak bizonyul. Sansa és húga, Selini Rajtuk kívül még Harlan édesapja, Balish az, aki segít nekik, ő tapasztalt ember, édesanyja mellett nőtt fel ő is. Sansa nem teljesen bízik meg benne, mert a férfi mindig is inkább a saját malmára hajtotta a vizet, de egyelőre sokat segít neki, így csak óvatosan bánik vele. Sansa és Lord Balish Sansa érdekes elhatározásra jutott. Pontosan tudja, hogy Evander és Vanadis nagyon veszélyes páros és nem fogják feladni, amíg meg nem hódítják őket is. Azonban nem ismeri őket. Így elhatározta, hogy jó lenne, ha valahogy a közelükbe tudna férkőzni, hogy kiismerje őket. Azt tanácsolta, hogy valahogy úgy kéne intézni, hogy elrabolják és túszként tartsák. Persze mindenki ellenezte, akinek elmondta. Mind Selini, mind pedig Harlan, aki megígérte, hogy nem adja tovább az apjának. Azonban ő már döntött és megkérte őket, hogy ha valóban sikerül a terv, akkor az ellenség hiába mondja, hogy ha feladják az országot, visszakapják Sansa-t, ne menjenek bele, csak húzzák az időt. Ő elég szívós ahhoz, hogy túlélje és kiszabaduljon, ha megtudott mindent. Így hát egyelőre még ő uralkodik, de felkészült arra is, ha rövidebb, hosszabb időre eltávozna az országból, így Harlan-ra és Selini-re bízta addig az országot. Tényleg bármit képes lenne megtenni a családjáért és népéért. Nem akarja hagyni, hogy csak így betörjenek és elfoglalják az országát. Családi címer és mottók:"Szabadság vagy halál" Felszerelés:Az íja és nyilai Két társa van: Anivia, a jégfőnix, aki évszázadok óta védelmezi az uralkodó családját, de legfőképpen az uralkodót szolgálja. Nőnemű, intelligens, képes beszélni és ha meghal az előző uralkodó, újjászületik. Jelenleg Sansa-t szolgálja, de neki is megmondta, hogy ha sikerül a terve, akkor ne kövesse őt, hanem vigyázzon a húgára, az öccsére és a többiekre. Bár vonakodva, de belement. Askr, a viharmadár. Édesapja lepte meg őt még régebben egy fiókával. Az összes gyermek kapott valamilyen állatot, de csak Sansa-é maradt életben. Sokat foglalkozott vele, így Askr bárhová követné a gazdáját. Hímnemű, ő is intelligens és képes beszélni, ráadásul olyan nagy, hogy Sansa képes rajta utazni is. Sansa őt képtelen volt meggyőzni arról, hogy ne kövesse, de azt megígérte, hogy nem fog beleavatkozni a dolgokba. |
|
Pandora
Lelkes fórumozó
Minden emberi félelem alapja: egy korábban becsukott ajtó - félig nyitva.
Posts: 97
Elfoglaltság:Elfoglalt
Utoljára online: Jun 21, 2023 19:03:29 GMT 1
Feb 19, 2018 20:53:43 GMT 1
|
Post by Pandora on Nov 21, 2021 11:17:03 GMT 1
Amir - Aria
Azim Balda. Calormen egyik legpezsgőbb városa Tashbaan mellett. A nyüzsgés az első nyújtózkodó napsugarakkal kezdődik, és késő estig kitart. Az utcákon helyi lakosok és átutazók egész sora jár-kel: az árusok egymásra licitálva igyekeznek szert tenni néhány új vevőre; olykor-olykor nagy kiáltások közepette lovasok száguldanak keresztül a tömegen, ők a calormeni postaszolgálat dolgozói; pimasz utcagyerekek, akik a postások áthaladása okozta zavart kihasználva gyümölcsöt és édességet lopnak a kofáktól. Összeségében a város aligha lehetne ennél színesebb és csalogatóbb.
Néhány napnyi itt tartózkodásod után nyugodtan léphetsz ki az utcára, hiszen világosabb bőrszíned itt egyáltalán nem olyan idegen. A sarlód miatt érkeztél ide – a legutolsó alkalomnál, amikor harcba keveredtél, csúnyán kicsorbult és meghajlott. Ezt a fegyvert azonban nem adhattad oda bármely jöttment kovácsnak, hiszen árulkodó – és meglehetősen hivalkodó – jele származásodnak. Megbízható emberre volt szükséged. A fegyverkovács, akire végül rábíztad, nevelőapád régi ismerőse, tudtad, hogy jó kezekben lesz nála… a sarló és a kiléted titka is. Ha volt is bármilyen félelmed, amikor először beléptél a műhelye ajtaján, az a barátságos mosoly, amivel fogadott, azonnal enyhítette.
A reggeli forgatagban szabadon jársz-kelsz, megfigyelheted a gazdát cserélő áruk sokaságát, sőt, ha szeretnél, vásárolhatsz is ezt-azt, hiszen ha elég közel haladsz el, a kofák bizony téged is megkörnyékeznek. Ha jobban megnézed, több asztalon is találsz olyasmit, amit korábban egyáltalán nem – néhány telmarin kereskedő egészen idáig merészkedett, némelyük elég beszédes. Elcsíphetsz pletykákat egy új északi birodalomról, amellyel a telmarin királynak meggyűlik a baja; néhányan azon lamentálnak, vajon elbírja-e Telmar a kétfrontos háborút – ebből aztán kerekedik egy kisebb perpatvar, amikor egy calormeni és egy telmarin azon kezdenek vitatkozni, milyen esélyei vannak hazádnak a régens irányítása alatt. Úgy tűnik, nem mindenki elégedett azzal, hogy az ő kezében összpontosul a hatalom. Rajtad áll, hogy közbeavatkozol-e, hogy megbékítsd az úriembereket.
Mindenesetre eljutsz a kovács műhelyéhez. A bejárat előtt egy kisebb szekér áll egy lóval, a hátuljában egy rabszolganő pakolászik – a korát nem tudod megítélni, fejét és arca nagy részét hosszú kendő mögé rejti. Szemei vízkékek, tekintete unott, el-elréved – mintha várakozna valamire, azonban mikor elhaladsz mellette, lesüti a szemeit, és sürgősen folytatja a különböző kelmék és drágának tűnő szőrmék igazgatását a szekéren. Furcsa érzés, de mintha már láttad volna korábban. A műhelybe belépve a kovács ugyanazzal a meleg, már-már atyai mosollyal fogad, és azonnal előre is hozza neked a sarlódat. A fegyver szebb, mint új korában – az öreg tényleg kitett magáért, a csorbának nyoma sincs, a penge fénylik. Amikor a fizetésre kerülne sor, azonnal tiltakozni kezd, nem fogad el pénzt tőled. Hogy sikerül-e jobb belátásra bírnod vagy sem, az csak rajtad múlik, de a végeredmény ugyanaz: a pengéddel együtt távozol. A szekérnek és a kék szemű lánynak már hűlt helye. Úgy fest, semmi sem sürgeti a városból való távozást, így rajtad áll, hogy tovább állsz a biztonságod érdekében, vagy megkockáztatod, hogy maradj még egy kicsit, esetleg megpróbálj egy kis információt szerezni a helyiek álláspontjáról a trón és a háború kérdését illetően. |
|
Pandora
Lelkes fórumozó
Minden emberi félelem alapja: egy korábban becsukott ajtó - félig nyitva.
Posts: 97
Elfoglaltság:Elfoglalt
Utoljára online: Jun 21, 2023 19:03:29 GMT 1
Feb 19, 2018 20:53:43 GMT 1
|
Post by Pandora on Nov 21, 2021 11:22:32 GMT 1
Ava - Kami
A telmarin jelenlét, noha lassan két éve tart, még mindig nagy nyomást gyakorol rád és a családodra. A feszültséget harapni lehet a levegőben – I. Evander emberei ugyan nem tesznek semmit, a puszta ottlétük, a lobogóik és jellegzetes páncéljuk látványa mindenütt folyamatos fenyegetésként hat, kiváltképp a civilek és az alacsonyabb rangú tisztek és katonák között, akiknek sokszor fogalma sincs, kinek a parancsait kövessék. Akármerre nézel a fővárosban, Anvardban, mintha minden archenlandi katonára két telmarin jutna. Azt pletykálják, hamarosan a telmarin király unokahúga is ellátogat hozzátok.
A napod egészen nyugodtan indul, szinte már unalmas – ezúttal a kapuőrség irányítására vagy beosztva: a ki- és belépni kívánó embereket és konvojaikat ellenőriztek rutinszerűen, telmarin katonák jelenlétében. A társaid már jól ismernek, legtöbbjük számára nem vagy csak kis nehézség, hogy nem beszélsz – az újoncok azonban rendesen megizzadnak, mire sikerül megértetned magad velük. A járókelő emberek ismernek és szeretnek, örömmel köszöntenek téged és bajtársaidat is. Egy korodbeli fiú hosszas tétovázás után egy virágcsokorral közelít meg, a kezedbe nyomja, aztán elrohan. Csak a szokásos furcsa udvarlók egyike.
Valamivel később egy meglehetősen unszimpatikus férfi vitatkozik veled – vagyis inkább a melletted álló újonccal, akin látszik, hogy kényelmetlenül érzi magát a helyzetben, hiába mutogatsz neki kézzel-lábbal, nem tudja értelmezni, amit szeretnél. A fickó köti az ebet a karóhoz, nem akarja, hogy átnézzétek a szekerét. Zöldfülű katonatársad már éppen jobb belátásra bírná, amikor a kapuban várakozó tömeg zúgolódva kettéválik, és egy viharvert lovas vágtat be, éppen előttetek fékezi le a lovát. Azonnal megismered – annak az egységnek a tagja, amelyet néhány nappal korábban engedtetek ki: Telmar felé indultak jónéhány megrakott szekérrel és katonai kísérettel. Mostanra már jócskán át kellett volna kelniük az északi hegyvonulatokon, hiszen egy ilyen kis egység könnyen halad.
– A Telmarba tartó konvojt elnyelte a föld – hadarja el, sürgetően néz rád és társaidra, mintha tőletek várná a megoldást. A kicsivel odébb tébláboló telmarin katonák figyelmét is felkeltette a kis jelenet, de nem avatkoznak közbe. A hírvivő alig várja meg, hogy reagáljatok, már tovább is indul, hogy feljebbvalóitokat is értesítse. Ha szeretnél, az irányítást valamelyik beosztottadra bízva te is lóra pattanhatsz, hogy kövesd, azonban a híreket néhány órával később úgyis megkapod, ugyanis a parancsnokotok összehív titeket.
A helyzet viszonylag egyszerűnek tűnik: a konvoj az északi hegyvonulatokon átvágó út előtt állt meg két nappal ezelőtt éjszaka, hogy kivárják a napfelkeltét, ne sötétben kezdjék meg az átkelést a rázós utakon. Másnap reggel még minden rendben volt, a konvojt őrző katonák egyik fele a konvojjal maradt, a másik felét előreküldték, hogy még egyszer ellenőrizzék az utakat. Mire azonban visszatértek, a konvojnak se híre, se hamva nem volt. A parancsnok kisebb keresőcsapatokat szervezett, amelyek közül az elsőben te is helyet kaptál két olyan katonával, akiket már régebb óra ismersz és jól tudsz velük együtt dolgozni. Ti hárman még az este folyamán kilovagoltok, hogy mihamarabb elérhessétek a konvoj utolsó ismert helyét. Utatok az archenlandi Nyugati Vadonon vezet át, ám ez számodra nem okoz újdonságot, hiszen édesapád jóvoltából már ismered a járást. Ha szeretnél, még éppen annyi időd marad, hogy beszélhess a testvéreddel, ám célszerű lenne mihamarabb felkészülni és útnak indulni. |
|
Aria
Szerepjátékok Istene
Szeresd ellenségeidet! Azzal kergeted őket az őrületbe.
Posts: 1,043
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Aria on Nov 23, 2021 0:27:07 GMT 1
#s://i~pinimg~com/564x/6a/6a/a8/6a6aa89f0727a1e691afe514cf78869a~jpg Még mindig nem szoktam igazán hozzá az utazáshoz. Nem arról van szó, hogy taszítanának az idegen, vagy... legalábbis idegenebb vidékek. De eddig mindig volt egy pont, egy konkrét épület egy konkrét városban, amit "otthonnak" neveztem, ahová haza lehetett menni.
Yasirnak persze igaza volt. "Túl fontos vagy ehhez Amir. Ha mellettem maradsz, mindig lesznek a nyomodban. Mozgásban kell maradnod." A fájdalom már elmúlt, de a sebhelyek megmaradtak. A kandura hosszú ujjú volt, és majdnem földig ért, így a sötét köpennyel együtt jól elrejtette a támadás nyomait, de az érzés megmaradt. Nem gondoltam, hogy valaha annyira fontos leszek, hogy megérje rám gyújtani egy befolyásos nemes házát. Szóval igen, logikus volt, hogy mennem kell, és nem is panaszkodtam miatta. De hiányoltam azt a birtokot, és hiányoltam Zalindreh-t is, mint a kölyök, akit először küldenek el világot látni.
Azim Baldáról már első nap feltűnt, hogy valami őrült forgatag jellemzi. A bazárokon alig lehetett átjutni, és komolyan féltem tőle, hogy képtelen leszek eljuttatni a sarlómat annak a kovácsnak. Az egyik nyüzsgőbb utcán két árus is elkapott aznap, hogy megkínáljon valamivel (az egyik azt hiszem cukrozott datolyát, és más gyümölcsöket meg magvakat árult - a másik valami drága kelmés volt), és alig tudtam elszabadulni - a calormeni árusoknál kevés keményebben alkudozó embert találni. A fegyverkovács szerencsére tényleg barátnak tűnt... a mosolya, az üdvözlése meggyőzött, hogy bízhatok benne. Jó belegondolni, hogy még akadnak pártfogóim, akkor is, ha messze kellett menni.
Hamarosan arra is rájöttem, hogy Azim Balda nagyon szerencsés tulajdonsága, hogy errefelé senkinek nem tűnik fel egy gyanúsan világos arc, vagy egy gyanúsan kék szem. A kandura és a ghutra elég határozottan hirdette mindenkinek, hogy nem vagyok külhoni, de ha valaki jobban megfigyelt, azért még kaptam kellemetlen kérdéseket - itt senkit nem érdekelt a dolog. Akadt elég teljesen idegen alak is, akiknek már a haja is világos volt. Vagyis aznap, amikor visszamentem a sarlóért, már sokkal bátrabban merészkedtem az utcára.
Pénzem az volt elég, de nem akartam ostobaságokra költeni - kedvesség ide vagy oda, azért egy olyan kovácsot, aki nemcsak tud bánni egy a tisroc udvarából származó fegyverrel, de még hallgat is róla, hogy a keze alatt járt, rendesen meg kell fizetni. Nem csak a biztonság érdekében, hanem csupán a jóérzésre hallgatva is. Így tehát óvatosan elkerültem az árusok bódéit, hogy ne kelljen kínos kérdések elől menekülnöm... egészen addig, amíg meg nem ütötte a fülemet egy vita.
Mondtam már: a calormeniek erősen alkudoznak. Ugyanebből ered az a tény, hogy erősen is vitatkoznak egymással. Hadipolitika volt a téma - elméletben ahhoz egészen jól értek, Yasir legalábbis gondoskodott róla, hogy mindig legyen mellettem egy idősebb férfi, aki térképeket rajzoltat át, csatákat és gazdasági útvonalakat elemeztet velem, de azért sosem rajongtam érte kifejezetten. A beszélgetés foszlányaiból egyébként megesküdtem volna, hogy maguk a vitatkozók sem egészen tudják, hogy miről van szó, inkább az ország lakóinak szenvedélyes véleménye cserélt gazdát, nem annyira a bölcsek és tanácsadók összetett elméletei. Hallgatni viszont érdekes volt... a régensbe nem sok bizalmat fektettek. Tény, hogy az emberek megszokták, hogy a tisrocra hagyatkoznak. Ő végülis legalább annyira volt vallási figura, mint hús-vér ember - egyesek azt hiszem tényleg elhitték, hogy a vérvonala... a vérvonalam Tashtól származik. Én személy szerint ezt mindig hiedelemnek véltem, amivel a hatalmat próbálták szilárdítani, de végülis, ha valaki jól vezet, mindegy, hogy vallási áhítat, vagy egyszerű józan ész csoportosítja köré az embereket.
Majdnem beleszóltam a vitába, de aztán beharaptam az ajkam. Igazából nem tudtam, kinek a pártját akarom fogni. A régensét? A semminél mindenképp jobb, és ha harcolni kell Telmar ellen, akkor jobb, ha valaki ül a trónon, mintha üresen áll. De nem tudtam volna jó érzéssel kimondani ezt úgy, hogy még mindig nem tudom, az ő keze is benne volt-e abban a gyújtogatásban a birtokon. Úgyhogy szinte öntudatlanul megvakartam az egyik fehéredő sebhelyet a kézfejemen, és továbbsiettem a kovácsműhely felé.
A műhely mellé érve kiszúrom a nőt - egy pillanatra a szemét is meglátom, azt az egészen furcsa, vízkék árnyalatot. Valószínűleg ő sem calormeni, de legalábbis részben nem. Egy pillanatra elfog az érzés, hogy talán oda kellene mennem és megszólítani, de hamar megrázom a fejem, és elüldözöm. Valószínűleg pokolian rosszul jönnék ki belőle. Nem volt bajom a rabszolgákkal, sőt... jobban szántam őket, mint a legtöbben. Az anyám is az volt, ostoba is lettem volna, ha nincs legalább némi szimpátiám feléjük. Emberek rossz helyzetben, és nem igásállatok, ahogy néhányan hiszik. Viszont azt is tudtam, hogy a kékszemű nőnek van egy gazdája. Egy gazdája, aki valószínűleg a közelben van, és aki úgy gondolja, hogy nem szokás az ő tulajdonával csevegni. Nekem pedig most pont azért kellett idejönnöm, hogy ne vonjak magamra minden figyelmet - ezt pedig be kellene tartanom.
Úgyhogy belépek a kovácsműhelybe. A férfi tökéletes munkát végzett, a sarló pengéje gyönyörű állapotban van, sőt, megesküdnék, hogy még a markolattal is művelt valamit, mert elsőre sokkal kényelmesebbnek tűnik a fogása.
- Mennyivel tartozom? - nézek fel rá, mire hadakozni kezd, kijelentve, hogy nem fogadhat el tőlem pénzt. - Kérem. A nevelőapám előtt kell felelnem, hogy jól megfizetem a hűséges barátokat. Tisztességtelenség volna, ha nem adnék ilyen jó munkáért semmit.
Amikor kilépek az ajtón, azonnal elkezdem számbavenni a lehetőségeket. Az eredeti tervem az volt, hogy tovább utazom az egyik kisebb városba - ez igazából még mindig áll, tartom a Yasirnak adott szót, és észnél maradok. De itt jól el tudtam vegyülni a tömegben, és elég ember szavát hallottam ahhoz, hogy ne veszítsem el a híreket a fővárossal kapcsolatban sem. Akármennyire szeretném a homokba dugni a fejem mint a strucc, legalább felkészületlen bolond ne legyek... vagyis arra jutok ráérek holnap, vagy holnapután indulni. |
|
Kami
FRPG Guru
Posts: 285
|
Post by Kami on Nov 24, 2021 14:09:25 GMT 1
#s://i~pinimg~com/564x/8e/af/b1/8eafb135a8275ae93bc495fb2346e4ee~jpg Ava a mai napon a kapuőrséghez van beosztva. Nagyon szereti munkájának ezen részét is, hiszen ilyenkor rengeteg új embert ismerhet meg, valamint a lakossággal is kapcsolatot tud létesíteni, valamint mivel ez egy úgymond lazább munkakör, így társaival is többet tud kapcsolatot építeni. Legtöbbjüknek már nem okoz akkora problémát, hogy a fiatal nő néma. Bár a jelnyelvet csak kevesen ismerik, de általában meg tudta értetni magát társaival. Az újoncokkal viszont rendszeresen nehézkes a kommunikáció, ez ma sincs másképp. Szerencsére azonban itt van idejük megfejteni Ava jelzéseit. A lány ilyenkor hálát ad az égnek, hogy vannak nyugisabb munkájuk is, ahol az újoncokkal összeszokhat, mert ha ezt harc közben kellene megtenniük, hát… utána valószínűleg már nem lenne közöttük nyelvi akadály. A járókelők mosolyogva köszöntik a lányt, aki széles mosollyal integet vissza mindenkinek. Gyermekek közül van egy-kettő, aki közelebb áll a lányhoz, és köszöntésképp tőlük ölelést is kap. Lényeg a lényeg, ez egy szokványos nap volt Avának, aki élvezte a boldog békés napot. Egy korabeli fiú, akinek a nevét nem tudja, egy virágcsokrot nyom a kezébe, mire Ava rámosolyog. A fiú azonban ahelyett, hogy mondana bármit, eliszkirizik, mire a lány felvont szemöldökkel kis értetlenséggel a szemeiben néz utána. Azután megvonja a vállát, és elengedi a dolgot. Beleszagol a csokorba, és elmosolyodik, ahogy a kellemes virágillat megtölti orrjáratait. Meglát egy félénk kislányt, aki egy felnőtt nő szoknyája mögül feltűnően őt bámulja. Ava leguggol, és bátorító mosollyal az arcán magához inti a lányt. Ő először megijed, majd a nő noszogatására félénken, lesütött szemmel közelíti meg Ava-t. Ava enyhén félredöntött fejjel figyeli, miközben végig széles mosollyal igyekszik bátorítani a kislányt. - Szép napot, Miss Haraldsson… - Motyogja a kislány, miközben félve pillant Ava-ra. Ava erre csak biccent. Kihúz egy szálat a csokorból, majd átnyújtja a kislánynak, akinek erre felcsillan a szeme. Ava szívét melegség tölti el ezt látván. - Ava! – Rohan oda egy idősebb gyermek, és jóformán letarolja Avát, ahogy a nyakába ugrik. Ava majdnem seggre ül, azonban a kezével még időben meg tudja támasztani magát. – nem is szóltál, hogy ma a kapuőrséget vezeted! – Ava felvont szemöldökkel, átható tekintettel néz rá (amolyan „seriously” tekintettel). – Hupsz, bocsi. Nem úgy értettem na! – Nevet fel, amihez Ava is csatlakozik, bár némán. Ava jelnyelven elmutogatja az idősebb kislánynak, hogy mit szeretne, mire az vigyorogva nagyot bólint. Átveszi Avától a csokrot, majd a kislány felé nyújtja a kezét. – Segítesz nekem szétosztani ezt a virágot a gyerekek között? – A fiatalabb lány tágra nyílt szemekkel néz kettejükre, majd bátortalanul bólint. Mielőtt azonban elindulnának, Ava megkocogtatja az idősebb vállát, és elmutogatja neki, hogy először kérdezze meg a hölgyet, akivel jött a kislány. A gyerekek elmennek, Ava pedig egy kis ideig mosolyogva figyeli őket, majd visszatér a munkájához. Nem sokkal később a ruhája ujján finom rántást érez. A félénk kislány volt az. Ava mosolyogva leguggol, mire a lány a hajába tűz egy liliomot. - Szép napot, Miss Ava! – Ava meglepődik ezen, de boldogsággal tölti el. Meghatott mosollyal végig simítja a lányka arcát, aki szintén mosolyog, majd elrohan, hogy az idősebb lánnyal szétosztogassák a virágokat. Később a nap folyamán érkezik egy igen makacs úriember, aki nem akarja, hogy átkutassák a szekerét. Azonban miután kiderül, hogy Ava néma, a férfi az egyik újonccal kezd vitatkozni. Bár Ava kétségbeesetten kalimpálózik szerencsétlennek, hogy mit mondjon, sajnos nem tudja megértetni vele magát. Ava arcán már látszik, hogy legszívesebben a falat kaparná, sőt mi több, egy facepalmot is megenged magának, míg a makacs delikvens háttal áll neki. Csak szurkolni tud a társának, hogy rábeszélje a férfit arra, hogy ez sajnos kötelező, nincs választása, ha be kíván lépni a városba. Ava elmehetne az Archenlandi szurkolócsapat vezetőjének is, olyan lelkesedéssel ugrál, ahogy az újoncnak sikerül jobb belátásra bírnia a fickót. Mielőtt azonban végleg beadhatná a derekát, egy lovas vágtat be lóhalálában a kapun. Ava azonnal felismeri; néhány nappal ezelőtt egy Telmarba tartó konvojt kísérve hagyta el a várost. Ava előtt fékez le a lovas, majd elhadarja, hogy mi történt. - A Telmarba tartó konvojt elnyelte a föld! – Ava a szeme sarkából észreveszi, hogy ez felkeltette a telmarin katonák figyelmét is. Ava int a hírvivőnek, hogy menjen tovább az apjához. Ő maga azonban komoly arccal fordul a kapuőrség felé. A rutinosabb katonáknak jelnyelven elmondja, hogy maradnak a helyükön, és folytatják a beléptetést. ~ Apám nagyon megharagudna, ha elhagynám a pozíciómat anélkül, hogy ő erre utasított volna… Úgyhogy egyelőre folytatjuk. ~ Gondolja magában, és bármennyire is érzi a késztetést, marad a helyén, és kicsit szigorúbbra és keményebbre veszi a figurát. Néhány óra múlva többek között behívják Avát is egy megbeszélésre. Mikor már ott van, keresi apja tekintetét, hátha jelnyelven üzen neki valamit azon kívül, ami szóban elhangzik. Akár ez megtörténik, akár nem (bár, ha az utóbbi, akkor a fiatal nő kissé csalódottan) megszakítás nélkül hallgatja a helyzet ismertetését. Ava egy bólintással veszi tudomásul feladatát. Bízik apja ítélőképességében és tapasztalatában. Ha van lehetősége, akkor még az eligazítás után is vált vele pár szót. Utána elhagyja a szobát, és a folyosókon keresztül megindul a szobája felé, hogy átcserélje a felszerelését valami komolyabbra. A kapuőrséghez nem szokott páncélt húzni, és olyankor csak egy rövid kard, a lándzsája és pár dobókés van csak nála, a biztonság kedvéért. Most azonban ennél többre lesz szüksége. A szobájához érve (ami természetesen ikertestvérének a szobája mellett található) belép, és egyből a katonai dolgait tartalmazó helyiségbe megy. Először felölti a páncélzatát. Jó minőségű, erős bőr mellvértet, far- és combtájékának védelmére egy szoknyára inkább hasonlító combvértet húz, valamint egy-egy vértet felcsatol az alkarjaira, illetve a lábszárára, kihagyva a hajlatait a könnyed és gyors mozgás érdekében. Ava erőssége a harcban a fürgeségében és az agilitásában rejlik. Nőhöz képest erős, de tudja jól, hogy egy jó fizikumú katonával szemben nem húzná nyers erővel sokáig. Felhúz mindkét kezére egy bőr ujjatlan kesztyűt, utolsó simításként pedig magára kanyarintja utazóköpenyét. Következőnek a fegyvereihez lép. Lándzsáját és rövid kardját magára csatolja, valamint ezúttal a tőrjét is. Vállára kapja íját, és nyilakkal teli tegezét, és egy apjától kapott hosszú kardot is a biztonság kedvéért. Mind egy málhás szamár lép ki a szobája ajtaján immáron teljesen felszerelkezve. Ekkor fut bele Alfredba. Azaz inkább Alfred belé. Ava rámosolyog fivérére, aki erősen zihál, nem csak azért, mert futott, hanem asztmája és szívproblémai miatt is. - Ava, biztosan kilovagolsz? – Kérdi aggódva Alfred. Ava kedvesen mosolyogva bólint egyet. – Nekem gyanús ez az ügy. Jobb lenne, ha inkább valaki más menne helyetted… - Ava irritációja erre kiül az arcára. Kissé durcásan néz testvérére, ugyanis egyenesen rosszul esik neki, hogy fivére ennyire nem bízik a képességeiben. Szíve legmélyén azonban tudja, hogy Alfred jobban félti őt a saját életénél is, ahogyan Ava ugyanígy érez Alfred iránt. Ava vesz egy mély levegőt, majd a falnak támasztja a kardját, hogy jelnyelven elmutogassa, hogy az apjuk osztotta be ide, és hogy bízik benne. Valamint, hogy ez a kötelessége Archenland felé, nem hagyhatja cserben az embereiket. Alfred arcán látszik, hogy egyáltalán nem örül neki, de nem vitatkozik tovább. - Rendben, nem győzködlek tovább, de ígérd meg, hogy nagyon óvatos leszel! – Ava erre mosolyogva megforgatja a szemeit, majd esküre emeli a kezeit. Majd felkapja a kardját, és mielőtt elindulna Alfred nagy hévvel átöleli. Ava mosolya még szélesebb lesz, és szabad kezével visszaölel. Miután szétválnak, még a szabad kezét ikertestvére arcára helyezi, és összeérintik a homlokukat behunyt szemmel. Pár másodpercig így állnak, majd Ava elhúzódik, és egy utolsó „ne aggódj mosoly” után elindul az istálló felé. A másik két társa már ott tartózkodik, és készülődnek. Ava int nekik, mikor felfigyelnek a jelenlétére Kabala nyerítése miatt. A fiatal nő belép a lóhoz, aki rögtön tartja a nyakát egy kis vakargatásra. Ava eleget is tesz ennek, majd gyors és határozott mozdulatokkal átkeféli, utána pedig felszerszámozza. Kabala bár nem a legszebb, vagy éppen a leggyorsabb példány Narniában, nem is beszél, nem is mágikus, de az bizonyos, hogy az egyik legbátrabb, és Aváért bármit megtenne. A tegezét, az íját és a hosszú kardját a nyereghez erősíti, majd kivezeti a lovat az istállóból. Még egyszer ellenőrzi, hogy minden megvan-e, majd lóra pattan. Két társának bólint egyet-egyet, majd kilovagolnak az éjszakába, ugyanis beesteledett, mire elkészültek. Ava magabiztos, ugyanis egész Archenlandet úgy ismeri, mint a tenyerét, és a Nyugati Vadon másik két társa számára sem idegen. Lovaglás közben Ava mosolyogva hallgatja társai beszélgetését, ha beszélnek, közben pedig figyeli Kabala reakcióit, és jelzéseit, hogy gyorsan tudjon reagálni, ha valami baj történik. Lándzsa:  Rövid kard (csak fekete markolattal):  Tőr:  |
|
Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 914
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Bratti on Dec 7, 2021 22:28:41 GMT 1
Alfred Haraldsson - KamiAnvard, Archenland fővárosa. Ez az élettől nyüzsgő erőd és város az, amit születésedtől fogva ismertél. Vagy mégsem? Jó lenne, ha tudnád, hogy minden olyan, mint régen, de mivel tökéletesen tisztában vagy a politikával és a katonasággal is Ava miatt, így tudod, hogy közel sincs semmi rendben, mióta a telmarinok elfoglalták az országot és a fővárost is. Habár az igaz, hogy igyekeznek megtartani az eredeti állapotokat, így legalább nem rohantak le benneteket teljesen, de azért érezhető a nyomás. Te is érzed, a családod is. És mivel ti meglehetősen befolyásosok vagytok, van is okotok kicsit félni, ha a telmarin király vagy az unokahúga szemet vet rátok. Mindenesetre eddig nem történt ilyesmi. Többé-kevésbé nyugodtan tudtok élni ebben a helyzetben is, kevés konfliktus ért eddig benneteket. Viszont a mai napon több hír is szinte egyszerre jut el hozzád. Először is, hogy a pletyka szerint az északi háború új vezetőséget kap, hogy effektívebben haladjanak a rejtélyes Északi Vadvidék meghódításával. Azt is hallottad, hogy az északi hercegnő meglepően jól tartja magát a telmarinok ellen, pedig éppen csak átvette a hatalmat. Ami még meglepőbb, hogy a király unokahúga nem tart északra, pedig ő az egyik legjobb katonája a birodalomnak. Amennyit hallottál róla, az alapján félelmetes egy ellenfél. Ezzel egyetemben hamar kiderül számodra, hogy miért nem ment velük a hercegnő: ugyanis ő maga jön el megnézni Anvard-ot. Hogy ezt honnan tudod? Hát, egyrészt reggel trombitaszóval vonult be a kísérőivel a palotába. Gyalog sétált az embereivel együtt, nem lóháton, nem hintóban. Arról híres volt, hogy az embereiért bármit megtenne és ő maga is egy szinten tartja magát velük a harcok alatt, így nem annyira meglepő, hogy nem valami sokkal jobb helyzetben érkezett, mint az emberei. Mellette pedig veszélyesnek tűnő fátyol macskája lépked, gyanakodva méreget mindenkit. Ellenben a telmarin hercegnő, aki bár kissé szigorúan, de határozottan érdeklődve figyel mindent és mindenkit. Olyan magabiztosan és határozottan lépked, hogy a kísérői alig bírnak vele lépést tartani, emiatt le is lassít kicsit. Egyszer csak egy csapat kislány integet és köszön neki, mire ő rájuk emeli a tekintetét. Egészen eddig csak szigorú arccal nézett, de ebben a pillanatban el is mosolyodik halványan és a kislányok felé biccent, akik nagyon örülnek, hogy visszaköszönt a nő. Fogalmuk sincs, hogy igazából ő az egyik fő oka, hogy elnyomásban élnek, akármennyire is kedves gesztus volt ez a telmarin nőtől. Mindenesetre hamar bevonulnak a királyi palotába, majd az utca is visszatér a sugdolózásba és mindennapos tevékenységébe… Ha esetleg kihagyod ezt a jelenet, akkor is tájékozódhatsz, hiszen az apádat Vanadis behívta aznap estére a palotába, mint katonai vezetőt és mint az egyik legbefolyásosabb család vezetőjét. Azonban amikor ezt elmondja neked, te érzed, hogy valahogy ehhez neked is közöd van. Hamar elárulja, hogy katonai vezetőként úgy érzi, helyt tud állni, de politikai ügyben nem, pont ezért szeretné, hogy a fia, az az te képviseld a családot ezen a találkozón… Hiába egyikőtök sem tudja, mire jelentkezik, nincs helye visszautasításnak, ha kedves az életetek. Nem könnyű feladat, annyi biztos, de estig még előtted áll a fél nap, hogy felkészülj. Dönthetsz úgy, hogy miután a testvéred elindul, te otthon maradsz és készülődsz, de akár tehetsz is egy sétát a környéken, hogy kiszellőztesd a fejed. Akárhogy is döntesz, vagy az utcán sétálva, vagy az egyik ablakból, de ennek a jelenetnek leszel a tanúja: Egy köpenyes alak sétálgat az utcán, csak a szeme látszik ki. Ez még egyáltalán nem meglepő, majdnem minden második alak így néz ki. De azt is pontosan látod, hogy az egyik utcagyerek lassan a háta mögé lopakodik, majd megpróbálja elemelni a pénzes szütyőjét. Akár közbe is léphetnél, de ha el is indulsz, az alak előbb reagál és olyan sebességgel ragadja meg a kislány kezét, hogy az is alig tud reagálni, csak felkiált fájdalmában. Villámló szemekkel nézi a kislányt és te pontosan tudod, hogy az új szabályok értelmében mi jár annak, aki lopni próbál, függetlenül attól, hogy gyerek-e… Nem mintha a kislány tehetne róla, látszik, hogy csak éhes és végső elkeseredésében cselekedett. Ha körbe nézel, láthatod, hogy egyelőre senki nem vette észre a jelenetet, csak te. Talán még tudsz tenni valamit… Feltéve ha vállalod a kockázatot.
|
|
Pandora
Lelkes fórumozó
Minden emberi félelem alapja: egy korábban becsukott ajtó - félig nyitva.
Posts: 97
Elfoglaltság:Elfoglalt
Utoljára online: Jun 21, 2023 19:03:29 GMT 1
Feb 19, 2018 20:53:43 GMT 1
|
Post by Pandora on Dec 16, 2021 11:44:15 GMT 1
Sansa - BrattiA telmarinok a szüleid halála okozta átmeneti káoszban csupán arra voltak képesek, hogy északabbra tolják közös határaitokat – bár jól tartják magukat, a körülmények miatti határozott hátrányuk még mindig megvan. Hiába, egy sereget felszerelni és életben tartani nem egyszerű feladat azoknak, akik számára az hideg csupán időszakos bosszúság. Mindennek ellenére – sajnos – neked és tanácsadóidnak is el kell ismernie, hogy Evander és Vanadis seregei piszok jó munkát végeznek. Minden igyekezetetek ellenére kisebb-nagyobb területeket harapnak le az országodból, akár egy mohó, éhes száj. A felderítőitek (és persze Askr) jelentései szerint az utóbbi néhány napban a legészakabbra jutott telmarin tábor aktivitása jelentősen növekedett, ami eddig azt jelentette, hogy tovább készülnek nyomulni, azonban… azonban nem történik semmi. A katonák gyakorlatoznak, sátrat bontanak, majd újra felépítik a táboraikat; a hírvivőik gyakran fejvesztve loholnak egyik egységtől a másikhoz; új, kisebb szállítmányokat kaptak. A legfeltűnőbb változás az egyik új sátor megjelenése: valamivel nagyobb, mint az eddigiek (bár a sereg élén álló hercegnő sátrát nem haladja meg), sötétkék színű, gazdagon díszített külső borítása van, és noha senki sem látott körülötte mozgást, mindig áll őrség mellette. Bár sikerült egy-egy telmarin levelet elfognotok, időbe telt a rejtjelezést megfejtenetek, ám még azokból sem derült ki, kinek húzták fel. A jelentések szerint Vanadis elhagyta a frontot, így tanácsadóid azzal számolnak, hogy valószínűleg egy idősebb, tapasztaltabb nemes fog érkezni a seregek élére, hogy átvegye a parancsnokságot… de talán jobb lenne utána járni. Így aztán a nagy „fogassuk el magunkat” tervednek megfelelően ezúttal is az embereiddel tartasz a portyára. A testvéreid és Harlan továbbra sincsenek elragadtatva az ötlettől, ez azonban téged nem hat meg. A legmegbízhatóbb embereidet válogatod magad mellé az útra. A vár, ahol átmeneti bázisotokat fogjátok kialakítani, kényelmes tempóban félnapi járásra fekszik a telmarinok táboraitól – az erdőségek és a magasságkülönbség miatt a várból a telmarinok épp csak a horizont határán látszanak. Bár a várúr nem kürtölte világgá, ki érkezik, a vár népe térdre esik a lábatok előtt. Megtiszteltetésnek veszik a jelenlétedet. Szerény körülményeik ellenére a legjobb szobáikat ajánlják fel neked és a veled érkezőknek. A várúr apád jó barátja volt, így saját lányaként köszönt téged, körbe vezet, és minden forrását a rendelkezésedre bocsájtja – te is látod, hogy bár az itt élők rendkívül szorgalmas, rendes emberek, akik komolyan veszik a munkájukat, a jelen állapotukban nem biztos, hogy kibírnának egy komoly ostromot. Változtatásokat kell eszközölniük. Miután berendezkedtetek és ellenőriztétek a készleteket, nem késlekedtek a felkészüléssel. Eleinte az embereid tiltakoznak az ellen, hogy te is velük tarts, de a szavad mégis szent. Közvetlenül a királynőjükkel mégsem szállhatnak szembe. *** Így esik meg, hogy most, egy nappal később egy szirten hasalsz egy távcsővel a kezedben az egyik legjobb felderítőd mellett, miután belovagoltátok a fontosabb pontokat a környéken. Askr mögöttetek pihen egy magasabban fekvő szirt szélén, és szintén a távlatot kémleli – hiába, az ő szemeivel semmi sem veheti fel a versenyt. Órákig semmi különlegeset nem láttok, már éppen kezdenétek feladni mára a fürkészést, amikor a melletted lévő felderítő és Askr egyszerre mozdulnak meg: kiszúrtak valamit, amit a te szakavatatlan szemeid nem. A férfi megmutatja, mit kell nézned. Egy kisebb csapat érkezik dél felől, első ránézésre nem többek egy átlagos egységnél. A részletek a közeledésükkel válnak láthatóvá: élükön azonban két lovas áll: az egyikük egy fiatalnak tűnő, aranyszőke hajú férfi, díszes, prémekkel borított utazóköpenye alatt könnyű páncélzat rejlik, oldalán egykezes kard lóg; a másik nála valamivel robusztusabb alkat, páncélzata díszesebb, mint a többi katonáé. A feltűnésükkel a telmarin tábor állapotát egy méhkashoz lehetne leginkább hasonlítani: eleinte mindenki fel s alá rohangál, ki-ki a helyét keresve, ki-ki az utolsó simításokat végzi a sátrakon. Hamarosan előkerül a tábor hátramaradt vezetője, Argus – ő az, aki Vanadist segíti általában a támadások szervezésében, így már őt is jól ismeritek. Nem meglepő, hogy az új vezető érkezéséig az ő kezében van az irányítás. A szőkét és az egységét Argus és a többi tiszt fogadja, mindannyian meghajolnak az érkezők előtt.
Argus Charon A nemes – Bevallom, Felség, én ennél egy kicsit… hogy is mondjam… – A téged kísérő felderítő hallhatóan tétovázik, keresi a szavakat. – Komolyabb fenyegetésre számítottam. Nagyon… fiatalnak tűnik. Nem gondolja? Kifejtheted a véleményedet a megjegyzésével kapcsolatban, de akár figyelmen kívül is hagyhatod. Ha még mindig a táborban zajló eseményeket figyeled a távcsöveden keresztül, láthatod, ahogy az érkezők leszerelik a lovaikat, Argus pedig elviszi körbevezetni a nagydarab éllovast és a fiatal nemest, így előbb-utóbb kikerülnek a látóteredből. - Mit szeretne, Felség, mit tegyünk? – kérdi most már egyértelmű választ várva tőled a felderítő. Rajtad a sor – el kellene dönteni, mit kezdjetek ezzel az új információmorzsával, illetve talán közelebbről is szemügyre lehetne venni az új jövevényt, ha visszavonultok és alaposan megtervezitek. |
|
Pandora
Lelkes fórumozó
Minden emberi félelem alapja: egy korábban becsukott ajtó - félig nyitva.
Posts: 97
Elfoglaltság:Elfoglalt
Utoljára online: Jun 21, 2023 19:03:29 GMT 1
Feb 19, 2018 20:53:43 GMT 1
|
Post by Pandora on Dec 16, 2021 11:49:26 GMT 1
Ava - KamiApád néhány egyszerű kézjellel csak annyit üzen neked a megbeszélés előtt, hogy később beszéltek. Látszik rajta, hogy elfoglalt, és hogy ez a konvoj meg a vele utazó telmarin nemes volt az utolsó dolog, ami hiányzott az életéből. A megbeszélés végén, amikor az emberek elkezdenek kiszállingózni a parancsnoki szobából, odalép hozzád, és a válladra teszi a kezét. – Megkapjátok az erősítést, amint lehet… de az az átkozott telmarin királykisasszony és a delegációja ide tart, szükségem van az összes emberemre – mondja komoly hangon. – Bűzlik ez az egész, az időzítés… – A homloka ráncba szalad, gondterhelten sóhajt. Látszik rajta, hogy nem szívesen küld ki ilyen kevés emberrel, ugyanakkor te is tudod, hogy nem nagyon van választása. A parancsnokodként számít rád, apádként viszont aggódik érted… ezért igazán nem hibáztathatja senki. – Bízom benned, Ava. Vigyázz magadra! Egy öleléssel köszön el tőled, mielőtt elhagynád a szobát.
***
Miután felmálháztad magad, ha Kabala nem üdvözölne ilyen hangosan, a társaid akkor is tudnák, hogy megérkeztél, hiszen szinte minden lépésedet a fegyvereid lágy csengése kíséri, ahogy a fém a fémnek ütődik. Dan és Cane integetve üdvözöl, majd mindketten a saját lovuk felkészítésével foglalatoskodnak tovább. Kicsit hamarabb végeznek, mint te, így mikor kivezeted Kabalát az istállóból, ők már nyeregben várnak téged. Mielőtt elindulnátok, Dan szabadjára engedi a sólymát – a madár leír néhány kört a fejetek felett a levegőben, mielőtt veletek együtt nekivágna az útnak.
Cane Dan
A két férfi megállás nélkül dumál, és ha nem ismernéd már őket, nehezedre esne elhinni, hogy barátok. Cane alig néhány évvel idősebb nálad, de az ábrázata és az arckifejezése sokszor olyan, mintha már egy emberöltőt eltöltött volna Archenland szolgálatában. Ezzel szemben Dan, aki mindkettőtöknél idősebb (a rossz nyelvek szerint már a harmincat is túllépte, de bárki kérdezi, mindig mást mond), olyan, akár egy nagy gyerek. Folyamatosan egymást húzzák. Egy ideig bizonyára komikusan hat, de órákig tartó lovaglás után már kevésbé humoros, így lassan ők is elhallgatnak. Amikor olyannyira besötétedik, hogy már az orrotokig is alig láttok a Nyugati Vadon sűrűn elhelyezkedő fái között haladva, a két férfi indítványozza a táborverés lehetőségét. Ha tiltakoznál is – bár miért tennéd, a fiúkhoz hasonlóan te is végig dolgoztad a napot –, ketten vannak, így leszavaznak, cserébe azonban roppant mód előzékenyek: Dan tűzifát gyűjt és tüzet rak, amíg Cane a lovak kikötésével és némi étel előkészítésével foglalatoskodik. Neked csak keresned kell egy csinos farönköt, leülnöd és élvezned a pihenődet. Így vagy úgy, de kis idő múlva mindhárman a tábortűznél ültök, ki-ki a vacsoráját majszolja, miközben a harmadik őrt áll. Az idő egészen lehűlt, de a tűz melege mellett ez aligha érint titeket. Ha te vagy őrségben, Cane éppen megkocogtatja a válladat, hogy leváltson és te is tudj enni pár falatot, amikor bődületes visítást hallotok a távolból. A lovak természetesen megijednek, a két társad összenéz, mintha azt latolgatnák, melyikük maradjon itt veled, amíg a másik szétnéz – amíg farkasszemet játszanak, kezedbe veheted az irányítást, és akár magad is megnézheted, mi a helyzet. |
|
Pandora
Lelkes fórumozó
Minden emberi félelem alapja: egy korábban becsukott ajtó - félig nyitva.
Posts: 97
Elfoglaltság:Elfoglalt
Utoljára online: Jun 21, 2023 19:03:29 GMT 1
Feb 19, 2018 20:53:43 GMT 1
|
Post by Pandora on Dec 16, 2021 12:05:27 GMT 1
Amir - Aria
– Édes Fiam… Tisztességtelen az ajándékot elutasítani is. – A hangja dorgáló, a nevelőapád tónusát idézi, de egyfajta játékosság is kicseng belőle. – Nagyobb öröm az nekem, hogy egy ilyen remek fegyveren dolgozhattam. Vigyázzon rá, és forgassa egészséggel! Végül aztán a pénzeddel együtt lépsz ki az utcára. A fegyvered megléte egy kicsit mintha megerősítené a biztonságérzeted, és a megérzéseid a nap hátralévő részében helyesnek bizonyulnak. Senki sem ismer fel, így aztán rengeteg információt szerzel arról, mi is folyik a fővárosban és a fronton. Nem Yasir az egyetlen nemes, akire rájár a rúd amiatt, hogy a megboldogult tisroc szimpatizánsai közé tartozik – az egyik kereskedő és egy magasrangú ügyfele szóváltásából tudod meg, hogy apád egykori vezírei gyors egymásutánban haláloznak el rejtélyes körülmények között. A régens serényen dolgozik azon, hogy elnyerhesse az uralkodói címet – persze, nyilvánvaló, hogy senki sem meri nyíltan megvádolni azzal, hogy módszeresen kiirtja apád egykori támogatóit, legbefolyásosabb embereit. Te azonban mindenkinél jobban tudod, hogy ez a pletyka nem légből kapott.
*** Kora este indulsz vissza a szállásodra, az utad ismét a piactéren vezet át. Az város utcái még hangulatosabbak a meggyújtott lámpások fényében. A térhez közeledve már távolabbról látod, hogy a mozgolódás nem olyan, mint a reggeli forgatag. A levegő a tömény édes, fűszeres illatok keverékétől már-már bódítóan nehéz. Az emberek és rabszolgák a tér közepén tömegelnek, izgatottan, idegesen pusmognak egymás között. Amint átverekszed magad néhány ember közt, egy-egy mondatfoszlány üti meg a füledet. – Te is hallottad? Én láttam is… – Elejtette szegény… – Szerinted él még? Ha tovább nyomakodsz a tömegben (akár az átjutás, akár optimálisabb nézőhely keresése a célod), olyan pontra vetődsz, ahonnan már tisztán látod, mi a gyülekezés indoka. Egy fiú hever a földön mozdulatlanul, mellette pedig egy lány térdel milliónyi színes üvegszilánk között. A talaj körülöttük olajosan csillog, szinte harapni lehet a keveredő parfüm- és illóolaj illatát a levegőben. Mindketten fiatalabbnak tűnnek nálad. Föléjük egy idősebb férfi magasodik, a ruházata már messziről hirdeti, hogy magasan helyezkedik el a társadalmi ranglétrán. Minden bizonnyal a gazdájuk lehet. Elképesztően dühös, összefüggéstelenül üvölt hol a szerencsétlen lánnyal, hol a mozdulatlan – és a körülötted állók pusmogásából már tudod, hogy halott – fiúval. A rabszolgalány összepréselt ajkakkal, könnyes szemmel mered a gazdájára. Elég közel vagy ahhoz, hogy lásd, a homloka ráncba szalad, megremeg a szája, a szeme furcsán csillan… Bármely társadalom legveszélyesebb teremtménye az az ember, akinek már nincs mit veszítenie.* Szinte hallani, hogyan koppan az emberek álla, amikor a lány felkel a fiú holtteste mellől, tőrt ránt, és ráront a gazdájára. Egy pillanatig úgy tűnik, sikerrel jár. Az átvágott hús sercenése, levegővel keveredő vér gurgulázása váltja fel a piactérre telepedett döbbent csendet. Egy test tompán puffan a vér- és olajáztatta kövön.
Egyetlen másodperc. Ennyi kellett ahhoz, hogy a lány bosszúja semmissé legyen. Egyetlen másodpercbe telt, hogy a gazdája egyetlen vágással eltapossa, akár egy bogarat. Most már nem a tönkrement áru bosszantja, hanem a vérrel szennyezett hófehér dishdasha, amit visel. Néhány percen belül az emberek szétszélednek, mintha semmi sem történt volna. Az élet megy tovább, az üzletek pörögnek, a mozdulatlan testeket arrébb vonszolják. Az igényesebb emberek átlépik a vértócsát. Ez az a birodalom, aminek a vezetését át kellene venned.
Kissé ködös gondolatokkal indulsz tovább, senki egy pillantásra sem méltat. Mintha… mintha ez itt mindennapos lenne. Hosszú percekig sétálsz zavartalanul, amikor egy szűkebb utcába érve furcsa, kellemetlen érzés kúszik fel a gerinced mentén, az egész tarkód bizsereg, a karodon feláll a szőr. Ilyen lehet egy ragadozó prédájának lenni. Ki tudja, mióta követnek téged.
*Lefordított idézet James Baldwin amerikai író tollából. |
|
Kami
FRPG Guru
Posts: 285
|
Post by Kami on Dec 16, 2021 23:24:07 GMT 1
#s://i~pinimg~com/564x/73/94/61/739461fc29947941d41af7c2454a542b~jpg Alfrednak nem volt ígyis elég gondja az országuk felborult politikai és katonai rendjével, de a híresztelések alapján a telmarinok tovább folytatják a terjeszkedést az eddig felfedezetlen észak felé, azonban az ottani frissen megkoronázott királynő jól tartotta magát… ezidáig legalábbis. Alfred titokban reménykedik, hogy az északiak kitartanak, sőt, hogy visszább tudják szorítani a telmarinokat. Habár a katonai dolgokhoz annyira nem ért, de úgy hiszi, ha szövetségre tudnának lépni az északiakkal, illetve a bujdosó narniaiakkal, akkor Archenland újra függetlenné tudna válni a Telmarin Birodalomtól. A másik dolog ami aggasztja pedig az, hogy a Telmarin hercegnő érkezik Anvardba. Alfred egy a város kapujára néző ablakból szemléli a hercegnő és kíséretének bevonulását karba font kezekkel. Közben pedig végig azon agyal, mit akarhat itt a nő, valamint aggódik a testvéréért, aki nemsokára kilovagol két másik katona társaságában. Alfred arcán most kristálytisztán látható a gondterheltség és az aggodalom. Kezében idegesen forgatja a gyűrűt, miközben a hercegnő minden egyes tettét árgus szemekkel figyeli, és elraktározza a memóriájában. Meg kell hagynia, hogy tetszik a nő mentalitása, hogy gyalogszerrel érkezik az alattvalóival, valamint ahogy visszainteget a gyerekeknek, de ettől függetlenül nem bízok meg benne. Hiszen telmarin, és ő az egyik fő oka a jelenlegi helyzetüknek. Csak reménykedik benne, hogy észérvekkel lehet rá hatni. Miután a jövevények kimenetelnek a látóteréből, Alfred felkeresi Avat. Futnia kell, hiszen túl sokat időzött az ablaknál elmélkedve, testvére pedig világ életében gyorsan készült el. Nem az a tipikus nő, akinek órákig tart felkészülni. A lány ebben a pillanatban lép ki a szobája ajtaján, úgy megrakodva fegyverekkel, mint egy málhás szamár. Alfred zihálva fékez le testvére előtt, mire a lány megereszt felé egy tipikus Ava-s mosolyt, ami minden ember szívét megmelengeti (már akinek van). Alfred azonban jobban aggódik érte, így nem nyugszik meg ettől, sőt! - Ava, biztosan kilovagolsz? – Kérdi aggódva a férfi két zihálás közt. Ava kedvesen mosolyogva bólint egyet. – Nekem gyanús ez az ügy. Jobb lenne, ha inkább valaki más menne helyetted… - Ezen a ponton a nő irritációja kiül az arcára. Kissé durcásan néz testvérére, ugyanis egyenesen rosszul esik neki, hogy fivére ennyire nem bízik a képességeiben. Alfred tudja, hogy ez rosszul esik neki, ám mégiscsak félti. A húga. Tulajdonképpen a másik fele. Persze, hogy aggódik érte! Ava-nak azonban ez másképp jön le. Végül vesz egy mély levegőt a lány, majd a falnak támasztja a kardját, hogy jelnyelven elmutogassa, hogy az apjuk osztotta be ide, és hogy bízik benne. Valamint, hogy ez a kötelessége Archenland felé, nem hagyhatja cserben az embereiket. Alfred arcán látszik, hogy egyáltalán nem örül neki, de nem vitatkozik tovább. - Rendben, nem győzködlek tovább, de ígérd meg, hogy nagyon óvatos leszel! – Ava erre mosolyogva megforgatja a szemeit, majd esküre emeli a kezeit. Majd felkapja a kardját, és mielőtt elindulna Alfred nagy hévvel átöleli. A fiú jó erősen szorítja magához a lányt, mintha attól tartana, hogy ez lesz az utolsó ilyen alkalom. Nem tehet róla, nagyon rossz előérzete támadt. Minden „túl jól” összejött. A konvoj eltűnése, a telmarinok északi hadjáratának vezetőségének cseréje, Vanadis hercegnő érkezése, és hogy emiatt csak hárman lovagolnak ki egy olyan küldetésre, ahol egy egész konvojnak nyoma veszett, s csak egyetlen lovas tért vissza. Miután szétválnak, Ava még a szabad kezét ikertestvére arcára helyezi, és összeérintik a homlokukat behunyt szemmel. Alfred nagyon küzd, hogy ne kezdjen rimánkodni azért, hogy Ava mégse menjen. Tudja jól, hogy apjuk sem túl boldog, hogy ilyen kevés embert küld el, ráadásul ezek közül az egyik a saját lánya. Pár másodpercig így állnak, majd Ava elhúzódik, és egy utolsó „ne aggódj mosoly” után elindul az istálló felé, Alfred pedig csak tehetetlenül néz utána. Nehéz szívvel indul el, hogy összeszedje az ebédjük maradékát, amit rendszeresen ki szokott osztani a rászorulóknak, mikor apjába fut. Természetesen tudja, látja és érzi is, hogy a férfi mennyire gondterhelt, így kérdés nélkül belemegy abba, hogy az oldalán járuljon Vanadis telmarin hercegnő színe elé este a palotában. Az apjával történő beszélgetés után felveszi az ételeket, ám egy hirtelen rosszullét miatt a konyhai személyzet egy tagja segítségével visszatámolyogni kényszerül a szobájába, ahol le kell dőlnie egy kicsit. Sajnos az aszthmája és a szívelégtelensége nem tolerálja túl jól ezt a mértékű hirtelen jött stresszt, és most mondta fel az amúgy is gyenge szervezete a szolgálatot. Azonban nem tud rendesen pihenni, így Alfred végül úgy dönt szív egy kis friss levegőt és elvégzi a szokásos napi rutinját, mielőtt apja oldalán találkozna a telmarin hercegnővel. Gondolatai túlságosan is a húga körül forognak, annyira aggódik érte, hogy szüksége van egy kis időre hogy megnyugodhasson, és koncentrálhasson a dolgára. Mindig ez van, mikor Ava egyedül indul útnak. Ha az apjukkal van, Alfred sokkal nyugodtabb. Bár tudja, hogy a testvére Archenland egyik legkiválóbb katonája, mégis félti. Hisz nő, így rosszabb dolgok is várnak rá a halálnál, illetve mivel néma, makacs és emellett nem igazán tudja elrejteni az érzelmeit, így ha egyszer elfogják... Alfred megrázza a fejét. Nem is akar ebbe az eshetőségbe belegondolni. Figyelme egyszer csak egy köpenyes alakra irányul. Pontosabban a mögötte ólálkodó gyerekre, akinek szándéka kristálytisztán látszódik a vak számára is. Alfred megindul, hogy megállítsa, ám a köpenyes alak előbb reagál. A kislány fájdalmában felsikolt, mire Alfred gyorsan felméri a terepet. Szerencsére nem figyel senki, így közelebb lép hozzájuk. - Elnézését kérem! - Hajol meg enyhén az alak előtt. Ezután a kislányra néz, és egy gyors biztató mosolyt küld felé. - Legyen oly kedves, és engedje el a gyermeket. Félreértés történt. A kislány engem keresett, és nem Önt! - Fürkészi az idegent miközben szemrebbenés nélkül hazudik. Folyamatosan nyugodtan araszolva közeledik feléjük. Alfred még mindig nincs elég közel, de a köpenyes alak így is meghallja. Rávillan a tekintete, ahogy meghallgatja, majd végig is méri tetőtől talpig, ahogy a kislányt szorítja közben. - Ugye tudod, hogy mi jár annak, aki segíti a bűnözőket? - kérdezi hideg hangon az idegen. Alfred felismerheti, hogy egy női hang az. Mielőtt azonban a fiú reagálhatna, a nő hirtelen csak felsóhajt, majd leteszi a kislányt, enged a szorításán, de még nem engedi el. Közelebb hajol hozzá, és Alfred is van annyira közel, hogy hallhassa, mit mond neki. - Nem szép dolog lopni... Legalább ügyesebb lennél benne... - mondja morogva. - Keress valami más megoldást arra, hogy pénzhez juss, van rengeteg... - mondja frusztráltan. Majd kicsit ellágyul. - Van családod, kicsi? - Van... A szüleim betegek, és a kistestvéreim éheznek, mert apáék nem tudnak dolgozni... - mondja zokogva a kislány. - Kérem, ne öljön meg... - könyörög neki. A nő egy kicsit habozik, érezhető rajta, hogy meglepi a kislány könyörgése és hogy hirtelen nem tud mit reagálni. Végül csak elhajol, belenyúl a pénzes szütyőjébe és elővesz három pénzt. - Ebből... - mutatja az elsőt. ...Ételt veszel a családnak... Lehetőleg kenyeret vagy valamit, ami sokáig eláll és sokat tudsz belőle venni és laktató is... Ebből... - mutatja a másodikat. - ... Gyógyszert veszel a szüleidnek... És ezt... - mutatja a harmadikat. - ...Elrakjátok tartalékba, hátha kell még... Értetted? - kérdezi tőle szigorúan, mire megszeppen a kislány, de bólint. - Igen... - cincogja. - Ígérd meg, hogy így cselekszel... - utasítja hajthatatlanul a nő. - Ígérem... - válaszolja a kislány, mire elengedi őt a köpenyes alak. - Helyes... Aztán tartsd is be, mert megtalállak, ha nem! - fenyegeti meg, de végül ad neki egy simogatást a fejére, mielőtt a kislány elfut. Csak a fejét csóválja, majd a fiú felé fordul és megint végig méri. - Minek játszadozol az életeddel egy ismeretlenéért? Ennyire el akarod dobni? - kérdezi tőle hideg hangon, ahogy közelebb lép. Alfred kissé meglepetten nézi végig a szemei előtt lejátszódó eseményt, ám ez az arcára nincs írva. Közben halkan lehet hallani, ahogy visszaereszti a saját pénzes szütyőjét, s benne megcsörrennek az aranyérmék. - Nem ismeretlen. Egy archenlandi. Ami azt jelenti, hogy egy családtagom. - Alfred közben szintén közelebb lép és elszánt tekintettel állja a nő hideg tekintetét. Majd felé nyújtja a markát. - Tessék. Nem szeretek senkinek sem az adósa maradni. - A markában ugyanannyi aranyérme van, mint amennyit a nő adott a kisleánynak, valamint egy fehéresen csillogó gyűrű, melyet ismeretlen nyelven íródott szöveg fut körbe. - A kislány élete, melyet most megkímélt megfizethetetlen, de szeretném hálám kifejezni a jelenleg általam birtokolt legnagyobb kincsemmel. Ahogy Alfred a nő szemébe néz, meglepetten láthatja, hogy egyik fekete, a másik pedig sötétkék. Halkan, hidegen kineveti a fiút. - Mondd csak, szerinted hány archenlandi tette volna ezt meg helyetted itt és most? - kérdezi tőle kissé gúnyosan. Majd összehúzott szemmel nézi a fiú kezét. - Nem vagy az adósom. Ha így élném meg a dolgot, vagy nem adok a lánynak, vagy megölöm... - mondja szemrebbenés nélkül, komolyan. Mivel a nő nem vette el a kezéből a dolgokat, a szövegre kíváncsian néz fel a fiúra. - Ó, ez érdekes... És áruld el, fiú, mi a legnagyobb kincsed, amit nekem adnál? - kérdezi tőle kiismerhetetlen hangon. Alfred bár elbűvölőnek tartja a különleges szempárt, de nem térítik tévútra. - Mivel én vagyok itt, és nem más, ezért véleményem szerint ez a kérdés értelmetlen. - Feleli a nő gúnyos kérdésére kellemes tónusban. Nem érződik benne semmiféle negatív érzés. - Lehet kegyed nem így éli meg, én viszont igen. - Mondja egyenesen a nő szemébe nézve, miközben a kezéért nyúl a saját üres kezével, hogy belenyomhassa az aranyat és a gyűrűt. - Ezt a gyűrűt születésünkkor kaptuk a testvéremmel. Egy régi családi ereklyéből készítették számunkra, hogy mindig emlékeztessen minket arra hogy kik vagyunk, és miért és kikért küzdünk. Nem képvisel akkora értéket, melyet egy telmarin hercegnő ne kaphatna meg, de számomra az életemnél is többet jelent. A nő elgondolkodott ezen és lett is volna pár válasza erre, de végül visszafogja magát. Semmi kedve nem volt vitázni egy idegennel. Bár a legkisebb erőfeszítés nélkül is elvehette volna a kezét, végül hagyja, hogy beletegye, amit akar. Mikor pedig felfedi, akkor csak összehúzza a szemeit. - Elég sivár életed lehet.... - mondja támadóan, mert majdnem kicsúszott valami a száján. Aztán csak elmosolyodik és taktikát vált. - Bocsánat... - biccent egy aprót. - De ha már így állunk... Akár meg is mutathatsz pár érdekes helyet. Nem véletlen jöttem ide, tényleg érdekel, mi zajlik itt - figyeli áthatóan. - Önnek lehet hogy az. Nekem viszont ez jutott, és igyekszem úgy élni, hogy büszke lehessek mindarra amit megtettem másokért! - Húzza ki magát a vörös hajú fiatal férfi. Egyáltalán nem gondolja, hogy sivár élete lenne. Ő élvezi, még ha a húga miatt állandóan aggódik is. - Sajnálom, de nem olyan soká hivatalos ügyben kell megjelennem édesapám oldalán, addig viszont vár rám pár befejezetlen feladat, így ezügyben nem tudok a segítségére lenni. Minden jót kívánok. Úrnőm! - Biccent egy kis meghajlás keretében, majd elsétál. Egy 10 lépés után rátör egy nagyobb köhögő görcs, mire megáll, de amint elmúlik megy tovább egyenes háttal előkelően, mintha mi sem történt volna. A nő elgondolkodik azon, amit a fiú mond, de nem kommentálja. Tulajdonképpen ő is e szerint élt vagy mi. Hogy büszkék legyenek rá és a birodalmát felvirágoztassa. Hirtelen nagyon nehéznek érezte a gyűrűt és végtelenül magányosnak gondolta magát. Egyedül fátyol macskája volt az, aki mellette állt mindenben, de amúgy senki. A szeme megvillan, amikor visszautasítja őt a fiú, de nem tudni, hogy a méregtől vagy attól, hogy jól szórakozik. Ő is biccent még egyet, majd szemmel követi még egy ideig, így annak is szemtanúja, ahogy a fiút elkapja a köhögő roham. Nem tesz semmit, csak összehúzza a szemét. Este találkozunk... Mondja még magában, mielőtt elfordulna és ő is tovább indulna. Alfred még sétálgat, meglátogat egy-két helyet, ahol ott hagy egy-egy ajándékcsomagot. A csomagban némi pénz található, és egy kevés étel (leginkább kenyér, illetve pogácsa). Bár tudja jól, hogy ennyivel nem nyújt túl sok segítséget, de ott próbálkozik, ahol tud. Ezért eszik viszonylag keveset, hogy a maradékot elrakhassa, és elvihesse a rászorulóknak. Mire ezzel kényelmesen végez (amibe beleszámolunk pár fulladás miatti megállót is), felsétál a szobájába, ahol alkalomhoz illően felöltözik, majd csatlakozik édesapjához. A gyűrű:  |
|
Kami
FRPG Guru
Posts: 285
|
Post by Kami on Dec 19, 2021 23:43:00 GMT 1
#s://i~pinimg~com/564x/8e/af/b1/8eafb135a8275ae93bc495fb2346e4ee~jpg Ava bár kissé csalódottan, de tudomásul veszi, hogy apjának rengeteg dolga van, így türelmesen kivárja a sorát. A megbeszélés után tudatosan megvárja az apját, hogy indulás előtt válthassanak pár szót. – Megkapjátok az erősítést, amint lehet… de az az átkozott telmarin királykisasszony és a delegációja ide tart, szükségem van az összes emberemre – Ava megértően félmosolyra húzza a száját, majd megdörgöli apja karját. A végén meg is szorítja finoman, hogy a férfi tudtára adja, hogy megérti a döntését, és egyetért vele. Hisz Ava tényleg úgy gondolja, hogy ez a lehető legjobb megoldás, amit apja kitalált. S mivel ez szent meggyőződése, egy csöppnyi félelem sincs benne (ahogy általában nem is szokott lenni, egészen addig, míg egy szakadék vagy függőhíd nem állja útját). – Bízom benned, Ava. Vigyázz magadra! - Ava szélesen a férfire mosolyog, ahogy megsimítja az arcát. Kézjelekkel azért még elmutogatja, hogy nagyon óvatosak lesznek, és hogy remélhetőleg megoldják az ügyet, és nem lesz segítség az erősítésre. De semmi vakmerő és buta dolgot nem fognak csinálni, ezt szinte rögtön hozzá is teszi. A férfi ölelését jó erősen viszonozza, és magába szippantja apja megnyugtató kellemes illatát. Ez után feltöltődve indul el felszerelkezni. *** Ava mosolyogva int mindkét férfinek, mielőtt belépne a lova bokszába. Mivel utoljára érkezett, ezért ő is készül el utolsóként. Természetesen mielőtt nyeregbe szállna, ellenőrzi, hogy mindene megvan-e, illetve hogy minden stabilan a helyén van-e. Ezek után előkap egy répát a köpenyéből, melyet négy darabra tör szét, s ad egyet Kabalának, majd Cane és Dan lovainak is egyet-egyet, majd végül az utolsót ismét Kabalának. Ezután elégedetten mosolyogva száll fel a boldogan csámcsogó hátasára. Amint elhelyezkedik, bólint a két férfinek, hogy indulhatnak. Lenyűgözve nézi, ahogy Dan sólyma felszállás után kering egy pár kört a fejük felett, majd elszáll. Avának jeleznie sem kell, Kabala már indul is magától, egy kényelmes nem túl fejvesztősen sietős, de azért haladós tempót felvéve. Az útjuk során Ava szótlanul mosolyogva hallgatja a két férfi évődését. Olykor-olykor csak egy fejcsóválással nyugtázza, hogy sosem nem változnak, néha pedig egy-egy szemforgatással díjazza szóváltásukat. Bármennyire is el tudná ezt hallgatni, a két férfi ezt egy idő után megunja, így úgy döntenek ők is Avasat játszanak. Egy idő után azt vehetik észre, hogy Ava valamiféle ritmusra ingatja a fejét, s ha ezt szóvá teszik, akkor a a vörös hölgyemény elmutogatja nekik, hogy egy dal jár a fejében, nem tudja honnan jött, de most alig bírja kiverni onnan. Szerencséje (vagy ki tudja, szerencsétlensége) a kompániájának, hogy Ava néma, máskülönben nagyon szívesen énekelgetné a nótát. Eleget van ő csöndben, amikor egymaga van. A Sors érdekes iróniája, hogy a lány bár néma, de imádja, ha nyüzsgés és hangzavar van körülötte, nem csak a síri csend. Lassan de biztosan hőseinkre esteledik, s a csapat két hímtagja indítványozza a táborverést, melybe hősnőnk szó nélkül belemegy. Ugyan mi kifogásolni valója lehetne ezen (azon kívül, hogy mihamarabb akar végezni, hogy visszatérhessen a családjához, és megvédhesse őket... nem mintha sokkal többet tudna tenni, ha nagy gebasz történne), hiszen ő is egész nap dolgozott, így fáradt. És mint tudjuk, ha fáradt, nem tud úgy odafigyelni, amivel bajba is kerülhetnek akár, amivel csak még több problémát okozna az otthoniaknak. Így hát bár nem adott hangot az egyetértésének, de készségesen követi a két férfit egy szimpatikus helyre. Egy mosolygós szemforgatással díjazza Dan és Cane előzékenységét, azonban az utóbbit csak leinti, ha elvenné tőle a lovát, hogy kikösse. Ava egyszerűen csak lecsatolja a szárat, mire Kabala körülöttük kezd legelészni. Jobb szereti, ha szabadon van, ugyanis Kabala rendkívül okos állat, és ha valami nagy baj történik, akkor ismeri a hazautat, és ezzel jelzést is lead apjáéknak, akik tudják, hogy Kabala csak kivételes esetekben hagyja ott a nőt. Ava körbe sétál a táborhelyük körül, közben pedig párszor megdörgöli a karjait, ahogy lehűl az idő, ezután pedig leül a tűzhöz egy impozáns farönkre.. Amint a hímek végeztek a tábor felállításával, feláll, közelebb megy a tűzhöz, miközben elmutogatja társainak, hogy kezdi ő az őrködést, majd távolabb is sétál. Kabala időnként odalépked hozzá, megböködi gazdáját elemózsiáért, illetve annak hiányában egy kis vakargatásért, majd továbbáll legelészni. Ava pedig némán kémleli a sötétséget, és hallgatja az erdő neszezését. Az őt sokat körülvevő csendesség miatt igen kifinomulttá vált a hallása a különböző neszekre, így meg sem kell fordulnia, hogy hallja amint Cane közeledik, hogy leváltsa. Igen, azt is meg tudja állapítani, hogy Cane az, különböző faktorokból : a ruházatának suhogása, lépteinek frekvenciája és minősége, fegyvereinek csörgése. Amman a pillanatban, mikor odaér, és megkocogtatja Ava vállát egy iszonytatóan hangos visítás rázza fel az egész erdőt. Ava szemei kitágulnak, Kabala pedig megugrik, de azonnal Ava mögé vágtat. A ló hangosan szuszog, mire Ava nyugtatólag az orrára teszi a kezét, majd mutatja neki, hogy maradjon itt. Míg a két férfi szótlanul próbálja kilogikázni melyikük lesz a bátor, aki felfedezi a visítás tárgyát, addig Ava kezébe veszi a dolgokat s anélkül, hogy egy szót szólna nekik, elindul a hang forrásába. Közben pedig egyik kezével megmarkolja a tőrjét, a másikkal pedig felkutatja a sípját, ami olyan frekvencián szól, hogy emberi fül ne igazán hallhassa, viszont ezzel azonnal Kabala tudatára tudja adni, hogy szükség van rá. Fő a biztonság ugyebár, és most kivételesen igyekszik a kíváncsiságát annyira legyőzni, hogy ezeket az óvintézkedéseket még észben tudja tartani, és megtenni őket. |
|
