Sahani (Holló)/ Hani
Közzétéve: Sept 3, 2020 10:52:18 GMT 1
Post by Raven on Sept 3, 2020 10:52:18 GMT 1
#s://i~pinimg~com/564x/4d/75/28/4d7528e987605d933d21d4c57eac3759~jpg
Sahani (Holló)/ Hani
Név: Sahani ami hollót jelent de nem szereti és csak rövidítve Hani-nak használja.
Kor: 18
Nemzetiség: Északi víz törzs
Lakhely: Megszökött otthonról és ép újat keres.
Kaszt: Vízidomár
Külső leírás: Sportos alkatú, lány általában kényelmes ruhákat visel amikben könnyen mozog, de nagyon figyel rá hogy ezek tükrözés a személyes lázadását minden ellen. A hosszú haját is ennek megfelelően viseli. A régóta nem használt törzsi szimbólumok amiket magára fest is valahol ezt akarják szimbolizálni. És persze ott van a nem mindennapi haj színe. A kékes ezüst hajzuhatag azóta ilyen mióta Hani vissza tud emlékezni.
Jellem: Hajlamos azt a benyomást kelteni hogy senki és semmi nem érdekli, vagy éppen mindenkiben az ellenséget látja de az igazság az hogy nagyon is törődik azokkal, akik fontosak neki, főleg a barátaival, akikből nem sok van, de bármit megtenne értük. Nem szereti az igazságtalanságot, és szívesen beszáll akármilyen harcba érte akkor is ha már az elején látszik, hogy a vesztes oldalon áll. Egyébként is beszáll bármilyen harcba mert szereti a balhékat.
Történet:
Angyali kisgyerek voltam. Tényleg! Tudom nehéz elhinni látva mi lett belőlem, de mondom nem voltam mindig ekkora szemét. Nem igazán vannak emlékeim, még homályosak sem, hatéves korom előttről. Akkor vesztem el véletlenül a szellem világban, egy hét volt. Senki nem tudja mi történt ott velem. Engem is beleértve. Mert nem emlékszem semmire sem abból sem abból ami előtte történt. És ugye azt mondják ha elfelejtesz valamit az nem is volt annyira fontos, úgyhogy lépjünk is tovább ezen. Én is megtettem már nagyon nagyon régen. Akkor talán beszéljünk kicsit a családomról. Apám katona volt anyám pedig a víz törzsének gyógyítója és erős szellem idomár, aki semmi mást nem szeretne jobban mintha mindenben pontosan ugyanolyan lennék mint ő. Legyek okos, elragadó, kedves, törtető szemétláda és tanuljam meg a szellem idomítást és a gyógyítást aztán vegyem csak szépen át a helyét. Na nem! Ok, nem olyan rossz. Az északi törzs fontos tagja lenni, és nem mintha gond lenne a képességeimmel vagy ilyesmi. Egyszerűen rosszul vagyok tőle, hogy egész életemben ugyanazt csináljam és közben ne is lássak semmi mást. Persze ez nem volt mindig így. Sokáig jó diák voltam.
Tizenhárom voltam amikor a dolgok elkezdtek megváltozni. Tudod, nehéz kor ez egyébként is. Apám elment valahova és többet nem tért vissza. Nem halt meg, vagyis valószínűleg nem. Egyszerűen lelépet. Pedig anyám nem rossz ember. Egy kicsit kontrollmániás ugyan. Lehet ennél kicsit jobban, de nem ez a lényeg. Valahogy mikor eltűnt rájöttem hogy nem csak itt létezik élet, és egyre jobban akartam látni mi van odakint. Évekig csak veszekedtünk erről anyával. Végül mikor tizenhat lettem majdnem fel is adtam. Nem azért mert már nem akartam elmenni, vagy nem gondoltam, hogy meg kéne hoznom végre a saját döntéseimet. De láttam menyire fáj anyának a gondolat hogy én is eltűnök, hát inkább maradtam.
Aztán egy nap csúnyán össze vesztünk ezen. Csak nagyobb szabadságot akartam, elmenni egy időre, lett volna kíséretem is de ő kerek perec tiltakozott. Én pedig úgy döntöttem most már elég. Nem fogok itt megrohadni, vagy ha igen előbb akkor is látnom kell mi van a sarkokon kívül. Összeszedtem néhány cuccomat és elfutottam. Egy csomó pénzem elment a hajó jegyre hogy eljöhessek köztársaság városba. Erre a helyre voltam a legkíváncsibb, alig vártam, hogy közelről láthassam. És tényleg hihetetlen volt. Az a rengeteg ember és a nyüzsgés. Aztán a maradék pénzem nagyjából el is fogyott az első ebédem alatt, és aludnom sem volt hol. Szóval jobb híján az utcán aludtam és azt ettem amit tudtam. Néha kaptam fél falatokat az utcai árusoktól is ha megtettem nekik néhány kisebb dolgot. Máskor meg az aki keres talál, szabályt foganatosítottam.
A dolgok pár hónapja változtak meg. Talán három napja voltam a városban, élveztem a szabadságom egy padon a parkban napozva, amikor pár srác kikezdet velem. A jeleimet, a ruháimat és a hajamat furcsállták és nagyon nem tetszett a stílusuk. Úgyhogy muszáj volt egy kis jó modort vernem beléjük. Az ökölváltás hamar idomítássá vált és végül, orrvérzés és reped ajak kontra három KO-ra én nyertem a mecset.
- Nem semmi. Be akartam szállni segíteni, de előbb elintézted őket.
-Egy pingvinfóka is elintézte volna őket, csak ép nem voltak kéznél.
- Nem mondom, hogy nem érdemelték meg - biccent a fiú, aztán kezet nyújt. - Kenji vagyok. Jól gondolom, hogy nem régóta vagy a városban?
Először kicsit habozok kezet fogni de végül is. -Csak pár napja jöttem. Hani vagyok. Nincs véletlen egy kis apród ebédre?
Kenji itt egy pillanatra megtorpan, aztán bólint: - Szívesen kisegítelek, de... ha nem sért meg a kérdés, még nincs munkád a városban? - ha a lány esetleg megsértődik, védekezőn felemeli a kezét és hozzáteszi. - Csak azért kérdezem, mert nagyon jó vízidomár vagy. Én pedig játszom egy pro-idomár csapatban egy földidomár sráccal. Nemrég lépett ki a vízidomár tagunk, és éppen keresünk egy újat.
Először összevonom a szemöldököm a kérdésen, és készülnék valami szellemessel, de a mondat második fele jól hangzik. Még sosem próbáltam az arénát, de egy határozottan sokkal szórakoztatóbb felhasználásának tűnik a tudásomnak mint amit eddig csináltam. -Jól hangzik ez az ajánlat, szívesen csatlakozom hozzátok. És ha jól értem pénz is szerepel a dologban igaz?
És így csatlakoztam a az Ezüst sólymokhoz. És Kenjinek hála még aludnom is lett hol. Sikerült meggyőzni az aréna vezetőségét hogy had alhassak ott az egyik szobában. Persze nincs ingyen, de még mindig olcsóbb és egyszerűbb mint lakást keresni, és jobb mint az utcán aludni.
