Cursed Sea

Charles Ryder
Ismert álnevei: Thane Kingston, Edward Wesley, James Duncan
Jelenlegi álneve: Clark Landon
Született; 1667, London
Középosztályú családból származik, élete kezdete elég normális volt. Az apja kereskedő volt, az anyja vigyázott rá és az öccsére otthon. Gyerekkorában apja nagyon sokat mesélt neki a tengerekről, és a hajózásról, mivel ő az Amerikai térségbe utazott mindig. A történetei lenyűgözték őt, mindig is látni akarta a nagy óceánt, a tengereket, a végtelen vizeket a láthatáron... Ezért aztán 10 éves korában az apja elvitte őt és öccsét egy útjára. Minden jól ment addig, amíg a Karibi térségbe be érve meg nem támadta őket egy kalózbanda. A szállítmányt az utolsó hordóig ellopták, de a szemtanúkat sem hagyhatták csak úgy elmenni. Eleinte zárkákba dobták őket a hajó belsejében. Ketrecben voltak napokig, mint az állatok. Charles közben hallott egy két foszlányt abból amit a kalózok beszéltek; város, eladni... rabszolga. Az apja mesélt neki valamennyit a rabszolgakereskedelemről, és emiatt most rettenetesen félt. Kis gyerek volt, sokat sírt még, emiatt a kalózok gyakran kiabáltak vele, és többször is megfenyegették. Szavaik annyira megijesztették őt, hogy egy idő után már sírni sem mert, csak behúzódott a sarokba és bámult maga elé. Aztán hallotta a többieket a ketrecekben sugdolózni éjszakánként. Szökésről beszéltek, lázadásról. Aztán, egy este megtörtént; voltak akik már nem.fértek be cellába, ezért csak megkötözték őket. De az egyik ilyen ember aznap este valahogy (Charles nem látta hogyan) kiszabadult a köteleiből, majd leütötte az őrt mikor az ételt hozott. A kulcsiat elvéve kiengedte a többieket, akik közül néhányan a hajón átlopakodva fegyvereket is tudtak szerezni. Az apja azt mondta neki, hogy ő és a testvére maradjon itt amíg ők beszélnek a kalózokkal. Megbízott 2 embert hogy vigyázzanak rájuk, majd elment a többiekkel. Akkor látták utoljára.
Aznap este alig aludt valamit. Végig zajokat hallott fentről, kiabálásokat, fémes hangokat, olykor nagyobb dörrenéseket is. Aztán egy csikorgó zajt hallott a lejárat felől, és az őket őrző férfiak szóltak nekik hogy bújjanak el. A testvére egy ládában bújt el, ő egy szekrényben. Egy ideig próbálta hallgatni mit beszélnek, de már a szavakat sem értette. Így aztán elaludt. Mire felkelt egy másik teremben volt, ahova besütött a nap. Vele szemben egy asztal volt, mellette ott ült a testvére is. Mint kiderült, a kalózok bár veszteségek árán, de levertêk a felkelést. A kapitányuk pedig úgy döntött hogy magánál tartja őt és az öccsét, és felneveli őket, megtanítva nekik hogy milyen kalóznak lenni. Charles minden egyes pillanatban teljes szívéből utálta a kapitányt, aki ennek ellenére humorosnak találta a duzzogó gyerekek modorát, és továbbra is próbálta tanítani őket. Egy év után Charles rájött, hogy akkor tud csak egy nap bosszút állni, ha együtt működik a kapitánnyal, aki megtaníthatja mindenre amit tudnia kell hogy egy napon legyőzze őt magát. Így aztán játszott a kalóz játékszabályai szerint, és erre intette öccsét is. A kalózokkal való élet tulajdonképpen egész izgalmasnak nevezhető volt. Sok szép helyet látott, az óceánt is minden nap csodálhatta. Megtanították kardot forgatni, pisztollyal lőni, ágyút kezelni, lopakodni, árbócra mászni... Miután már elmúlt 15 éves, azután már a kalózok rablásokra és kincsvadászatokra is magukkal vitték. Többnyire kereskedőhajókat raboltak, de volt több összetűzésük angol/spanyol királyi flottával is, kiraboltak raktárokat, gazdag nemeseket. Kincsekre is vadásztak. Aztán, egy szép este, Charles 20 életévében eljött a pillanat amire évek óta várt.
Egy hűvös őszi éjszaka volt, aznap korábban már több hajót is kifosztottak, így a legénység fáradt volt. Egy kisebb városban kötöttek ki, de a kapitány ragaszkodott ahhoz hogy a hajón töltsék az éjszakát, nehogy valaki közben elvigye a zsákmányukat. Mindenki hamar elaludt, csak ő és a testvére maradtak ébren. Az éjszaka leple alatt lehordták a sok aranyat a hajóról, és elrejtették. Aztán a fedélzetre visszatérve meglátogatták a kapitányt. Charles öccse lefogta az öregedő kalózt, míg ő ütötte verte az apjuk haláláért felelős férfit. Végül aztán megfojtotta, és ott hagyták a kabinjában. A hajót felgyújtották, majd visszatértek az aranyukhoz. Ezt felhasználva másnap elutaztak egy nagyvárosba. Ott laktak 1-2 évig még, de az aranyuk egy idő után elfogyott, hát szerezniük kellett megint pénzt hogy megéljenek. Nem voltak ugyan ostobák, de végső soron csak nem volt részük rendes oktatásban, emiatt a tisztességes munka lehetősége nem jöhetett szóba. 1-2 éven át a városban és környékén rabolgattak, bankokat, érkező szállítmányokat. Aztán 1691-ben a helyi hatóságok kiderítették hogy honnan tervezik a rablásokat, és rajtük ütöttek. Épphogy el tudtak menekülni, de a katonák elkobozták a zsákmányaik nagyrészét. A fiatalabb Ryder állt elő az ötlettel, hogy álljanak ismét kalóznak, de a testvére nem akart ismét holmi öreg kalóznak dolgozni. A saját hajójának kapitánya szeretett volna lenni. Ezért megpróbáltak legénységet toborozni, de túl sok mindenki nem jelentkezett. Hát, megpróbáltak segíteni más törvényenkívülieken, példàul sok letartóztatást és kivégzést akadályoztak meg, a megmentett emberek pedig egy életre adósukká válva csatlakoztak hozzájuk. A tervből már csak egy utolsó részlet maradt hátra; szükségük volt egy hajóra is.
Elhatározták hogy lopni fognak egyet. Vártak egy ideig az alkalomra, mikor aztán abban a városban ahol az elmúlt hetekben tartózkodtak, megjelent egy királyi flotta. Ismét az éjszaka támadtak, mert fényes nappal a királyi erőknek nekimenni ostobaság, egyenesen öngyilkosság lett volna. Így aztán az éjszaka folyamán csendben intézték el az őröket, majd a hajót elfoglalva gyors ütemben távoztak a vizen át. Charles lett a hajó, a Morningstar kapitánya, öccse pedig az elsőtiszt. Innentől pedig a saját kalandjaikon vettek részt, maguk tervezték meg az utakat, s osztották el a rakományt. Nagyon sok helyen jártak és sok pénzt kerestek. Egy idő után már valamilyen szinten ismertek is voltak. Sok történetet is meséltek városokban, kocsmákban a kalandjaikról; egy szörnyről amely a tenger mélyén lakik, és már egyszer majdnem hajóstól ragadta el őket. Többnyire ezen történetmesélések alatt csatlakoztak mêg sokan a legénységbe, ugyanis a kalandjaik alatt sajna a fedélzeten lévők száma folyamatosan változott. Egy alkalommal, egy kincses térkép jelzéseit követve még egy csapatnyi veszedelmes elátkozott csontváz-kalózzal is találkoztak. Azt a csatát is alig élték túl. Aztán, egy alkalommal egy nagyon gazdag embert raboltak ki, de a terv balul sült el mikor egyrészt katonai értesítést hívtak, másrészt kiderült hogy az illető gazdag nemes a helyi kormányzó volt. A pénzt hátra kellett hagyniuk, de menekülés közben Charles végzett a kormányzóval. Ezt követően mindkettejük fejére nagyösszegű vêrdíjat tűztek ki. Egy ideig csendben lapultak, de a megtakarításaikat felélve ismét vízre szálltak. Nem sokkal ezután vette fel az első álnevét.
1693-ban egy kincsvadászaton vettek részt. Egy szigeten voltak, már meg volt a térképen virító nagy X helye is. Minden jól ment, előkerült a láda tele arannyal és drágakövekkel. Azonban azután hogy elindultak volna a ládával a hajóra, a legénység a Ryder fivérek ellen fordult. Elfogták őket, azzal a szándékkal hogy beváltják őket a díjjért. Megkötözték őket, majd cellába zárták mindkettejüket. Akárcsak kiskorukban, itt is egy csapatnyi kalózzal teli hajón voltak, tehetetlenül, várva arra hogy elcseréljék őket egy nagy adag aranyra. Azonban még aznap a hozgájuk még lojális kalózok segítettek nekik kiszabadulni. A lojális embereikkel az oldalukon aztán megküzdöttek az árulókkal. A végére sikerült győzedelmeskedniük, de a lojalistáik közül csak öten maradtak, így elég nehézkes volt kezelni a hajót a visszafelé úton. A civilizált területekre visszaérve aztán újra toboroztak, és ismét útra keltek. Jellemét tekintve Charles alapvetően egy olyan ember, aki próbálja élvezni az életet annyira amennyire tudja, holott ennek ellenére nagyon sokszor ideges vagy dühös. Próbál inkább logikus beállítottságú lenne ami az utóbbi időkben nagyjából sikerült is, de még mindig hajlamos a "dühkitörésekre" és hirtelen hangulatváltozásokra. Szerencsére ott volt vele mindig az öccse, aki pont ezekben a dolgokban volt jó, amiben ő nem. Néha vannak alkohol problémái is, túlzásba viszi a dolgot egyszer-kétszer, de általában tudja hol a határ.
Fegyverei: 1 kard, 4 pisztoly, és 2 tőr. Továbbá a kapitányi fülkéjében tart kisebb, dobókéseket (meg pár tartalék fegyvert) is de azokat ritkán használja.

Név: Hattie Hook

A kincs! Meg kell találnom a kincset! Az Egy Darab! Az Egy Darab az enyééém lesz… 40 hosszú éve járom az óceánokat, a tengereket. A legmagasabb hegyeken és a legmélyebb völgyekben jártam. Gazdag városokban és szegény falvakban. Néhol sutyorognak róla, de eddig mindig zsákutcába jutottam. De én akkor is érzem, hogy közel járok… a legendás kincs… érzem a szagát… Megigazítom a szalmakalapom és beleharapok a süteményembe… na de ideje indulni.

- Hattie néni mégis hova szeretne menni?
Már megint ez a kölyök… folyton csak akadályoz…
- Vissza a hajóra, tovább az ismeretlenbe! A kincs után!
- Hattie néni, azt hiszem sok volt a cukor a teájában és kissé felpörgött…
- VÁR A KINCS!

Hattie néni egy jómódú család gyermeke, művelt kereskedők sarja. Nyugalmas élete volt, mígnem egy könyv a fejére esett. Ekkor bolondult meg. Az akkor utoljára olvasott könyveiből ollózott össze magának egy kincset, melyet azóta is keres. A városon kívül nem járt sehol, ami csupán annak volt köszönhető, hogy a szolgálók megállították. Viszont most kiszabadult… mire a szolgálók észbe kaptak, Hattie néni már egy hajón volt.
- VÁR A KINCS!

Elősző:
Én, Alfonz Bushker, e históriák írója, szeretnék köszönetet mondani Aranykezű Jaxnek, amiért csak a nyelvem tépte ki a helyéről és megengedte, hogy elregéljem históriáit az utókornak. Szeretném kihangsúlyozni, hogy a nagylelkű kapitány úr csak azért nem ismeri az írás mesterségét, mert sokkal fontosabb dolgai voltak életében, többek közt az életem meghagyása.

Első történet – Tengerben született:
A kereskedő hajón, melyen hősünk felnőtt, csak úgy zajlott az élet, mint mindig. A családi vállalkozás továbbvitele rendkívül fontos volt az akkor tizenhárom éves Jax számára. Figyelte apja minden mozdulatát, gondosan megjegyezte az összes parancsot, amit az öreg valaha kiadott a száján és a fejében lehetséges helyzetekhez társította.
A munkában is segédkezett természetesen, ahogy egy jó matrózhoz illik. Egy napon ez az ő hajója lesz elvégre. Vagyis akkor még azt hitte, ám a sötét felhők és a közeledő kalózhajó volt az első próbatétel a számára.
A kereskedőhajó nem volt ellenfél a kalózok ágyúinak, az ifjú Jax pedig a hullámok közé zuhant. A menekülő, megfutamodott legénység csónaka alig pár méterre volt a fuldokló fiútól, ám az hiába kiáltozott, sipongott, nem fordultak vissza érte. Az apró, elfáradt test kimerülve kezdett a víz alá süllyedni. Hősünk előtt lepergett az élete, de annyi bizonyos, hogy nem félt. A félelem a gyávák fegyvere. Elfogadta a végzetét, ám egy, a ruháját átszakító kampós kéz nem. Ahogy a kar felhúzta őt a tengerből, tudta, hogy nem akar majd meghalni...

Második történet – A szűz szajha:


Aranykezű Jax már jó ideje nem tartózkodott az Álomhajó fedélzetén. Megfizette az adósságát, amit az életéért cserébe rá róttak. Családja vagyonának egy része és rengeteg hajón szolgált év volt az ára. Most már céljai voltak, céljai, melyek fontosabbak voltak mindennél. Történt ugyanis, hogy egy hatalmas zsákmány ütötte a markukat, melyet természetesen el kellett inni valahol, a rum pedig keserű nedű asszony nélkül.
- Kocsmáros, a legjobb rumot és a legjobb asszonyt! Azonnal!
Kurjantotta, miközben úgy bevágta a kocsma ajtaját, hogy minden szem rá szegeződött.
- Mit bámulsz, nem láttál még szomjas fehér embert? Ha nem fordítod el sürgősen a rusnya pofádat, akkor semmit nem fogsz látni. – ordította a legközelebb ülőre, mire rögtön minden szem visszafordult az itala fölé – Hol van az asszony, aki boldoggá tesz majd?!
Egy arannyal teli szütyőt vágott a földre miközben nagyot kortyolt a söréből. Egy Mary nevű prostituált lebegtette hősünkre a szemeit. Csak az aranyra pályázott, de meg tudta adni, amire Jax vágyott így nem volt oka panaszkodni. Alkoholtól bódultan botlogált oda a nadrágjához, felvette, majd az asszonnyal a karjaiban ennyit szólott:
- Ha nem féltek a kalandtól, vagy csak szeretnétek rohadtul meggazdagodni, vagy rohadtul sokat hágni, tartsatok velem!
A motivációs beszédre egy csapat részeg tengerész felpattant az asztaltól és diadalittas üvöltésekkel követte őt a kikötőbe. Itt kezdőttek a gondok. Nem volt hajójuk. Vehetett volna egyet, de azzal lelombozta volna a harcikedvüket és amúgy is épp dokkolt egy, mellyel nagyon sokat szemezett.
- A rohadék portugálok lopják a hajómat!
Felelte, miközen kardot rántva megrohamozta a hajót, leölve mindenkit útközben. A kardtusákat csók követte a részegre itatott szajhával, majd amint elég messze kerültek a hajótól, be is vetették magukat az ágyba. Aranykezű és aranyszívű hősünk győzelemtől és alkoholtól bódultan hajtotta álomra a fejét, amivel az álnok nőszemély azonnal visszaélt. A fiókból elcsent tőle egy csomó aranyat, de Jax füle két dolgot nagyon jól megérez: Az arany csengését és a rum csorgását, így a kisasszony mellélőtt.
Bármennyire is voltak fürge lábai, a csukott ajtón még azok a pöttöm, formás lábak sem tudtak volna kiosonni. Jutalma az volt, hogy Jax az ágyra vetette őt, még egyszer utoljára meghágta, mielőtt végzett volna vele.
Azon nyomban felöltözött, majd kicsapta az ajtót, ugyanolyan erővel, mint korábban a kocsmában.
- Valaki dobja ki ezt a szűz szajhát a hajomról, de rohadt gyorsan! És hozzatok még rumot! ROHADT SOK RUMOT!
A prostituáltat cipelő matróz csak ennyit kérdezett:
- Uram, hogy hívják ezt a hajót?
Jax végignézett a tőr pengéjétől véres hullán és csak ennyit mondott:
- Bloody Mary.

Harmadik történet: - Az örök élet ára
Erre várt, már nagyon régóta erre várt. Egy lakatlan sziget, rajta egy elátkozott kinccsel. Ő tudta nagyon jól, hogy el van átkozva a hely. A térkép is világosan megmondta, de neki pont ez volt a célja. Nem akarta belevinni ebbe a legénységét, szóval mindenki a hajón maradt.
Ohh, a halhatatlanok aranya. Csodát művel az emberrel. Aranykezű Jax szemében legalábbis. Napokig kutatta, míg rálelt. Csak egyetlen érme. Ennyit kellett elvennie a kincsesládából, hogy örökké élhessen. Ahogy elhagyta a barlangot, berobbantotta annak bejáratát. Érezte, hogy teste eldeformálódik. Működik, gondolta, majd azonnal elvigyorodott. Zsebébe csúsztatta az elátkozott aranypénzt, mely már soha nem kerül majd vissza a helyére, a legénységének pedig csak ennyit mondott:
- Félreértettük az átkot. A testem már attól csúf lett, hogy a barlangba tettem a lábam. Fogalmam sincs, hogy hogyan oldom fel ezt az átkot. LEGALÁBB A ROHADT ARANY MEGKERÜLT VOLNA!

Végszó:
Tudok írni, de köszönöm Alfonz. A cápák hálásak lesznek a vacsoráért, én pedig rendkívül hálás vagyok a beszélgetésért és azért, hogy megkíméltél egy karfájástól.

Riva „Az Ezüst Szirén”

Név: Riva
Faj: Sellő
Kor: ~ 40
Nem: Nő
Magasság: 178 cm



Faj leírás:

Sellő

Átlag élettartam: 1000-2000 év

A tengerészek csodaszép félig női lényekként írták le a sellőket, akik csodálatos énekükkel magukhoz vonzzák az embereket, majd magukkal rántják őket a habok közzé. A valóságban szörnyű erejű harcosok és nem csupán a hangjuk a fegyverük. Különböző törzsekben élnek a tengereken, amik addig békések egymással, amíg nem lépik át a másik területének határait. Más fajokkal is ugyanilyen erőszakosan territoriálisak. Harcos, vadász népek és nagyon szeretnek birtokolni. Egyedül saját törzsük tagjaival hajlandóak bármin is osztozni, jó harcosok. A nőstények éneke, szinte minden fajnál, az embereknél is hatásosak. A daltól függően, elcsábíthatnak, manipulálhatnak, gyógyíthatnak vagy a nagyon képzetek akár gyilkolhatnak. A hímek erősebbek, de nők ádázabb harcosok és általában a törzsek vezetői is. A gyerekeket a hímek nevelik és képzik, amíg elég erősek nem lesznek hogy túléljenek.

Testi jellegzetességek:

Átlag hossz: 220-250 cm (tengeri alakban a farkuk végéig)

Átlagos tömeg: Nőstény: 80 kg Hím: 100- 150 kg

Teherbírás (átlag): 100-200 kg (a nőstényeknél, a hímek lehetnek erősebbek is ennél)

A szemük világosabb az emberinél és sokban alkalmazkodott a tengerfenéki élethez, emberi alakban ugyan rosszabbul, de elég jól látnak a sötétben. Sellő alakban éles karmaik vannak, amik emberi alakban is láthatóan különböznek az emberi körmöktől. Ha nem tökéletes az átváltozás tüskék és hártyák maradhatnak a testen. A fülnél a háton vagy az újjak között. Erősebbek, mint a normális emberek, és a testük is kevésbé törékeny. Az anyagcseréjük gyorsabb, tehát többet esznek, cserébe viszont gyorsabban gyógyulnak. A tengerben mindig ragadozók, de az emberek között alkalmazkodhatnak és képesek megenni más táplálékot is. Gyorsan tanulnak, jó reflexeik vannak. Bár a törzsekben szociálisak egész máshogy fejezik ki az érzéseiket, mint az emberek ezért rajtuk nehezen igazodnak csak ki.


Előtörténet:

Régen az élet egyszerű volt. Vadász, ölj, legyél te a legjobb. A leg kegyetlenebb, legádázabb, legerősebb. A tenger alatt mindenki vadász. Hogy életben maradj neked kell a legjobbnak lenned. És az én törzsem jó volt. És én már nagyon fiatalon csatlakozhattam hozzájuk, mint vadász. Az én törzsemben a harcosok és a vadászok voltak a legfontosabbak. Minél többet és nagyobb zsákmányt ejtettél el annál nagyobb tiszteletet érdemeltél ki. A nagyanyám matriarka volt. Anyám a törzs egyik nagy harcosa, és én is az ő nyomdokaikat követtem. Kétszer küzdöttem meg a Marakath-al. Az emberek nem is ismerik őket, kizárólag a legnagyobb mélységben élnek. Nagyon veszélyes ragadozók, bármit megtámadnak, még minket is. Ha valaki megküzd vele az vagy győz, vagy meghal. És én fiatal korom ellenére is kétszer legyőztem. De később megtudtam, hogy nála aljasabb lényeg is járják a tengereinket. Kegyetlenebb vérszomjasabb lények. Okosak ravaszak és vérre szomjazó szörnyetegek. Emberek. Értünk jöttek, és a dalunk sem védet meg minket tőlük. Én és még páran, akik inkább választottuk volna a halált, mint a menekülés megküzdöttünk velük. A többiek meghaltak. Engem a hullámok sodortak el, amikor kitört a vihar. De én is súlyos sérüléseket szereztem. A sérüléseim túl súlyosak voltak ahhoz, hogy visszatérjek a vízbe ezért bár gyűlöltem még a gondolatot is a szárazon kerestem menedéket. Szerencsére a hullámok maguk is kilöktek a partra. Az első átváltozás rettenetes volt. A fájdalom rosszabb volt, mint korábban bármelyik sérülés. Mintha a bőr lefoszolna a csontjaimról és a saját izmaim tépnék szét a testemet. Sikítani akartam, de alig jött ki hang a torkomon. Végül sikerült. Az első sikolyom, még számomra is velőtrázóan hangzott. De ahogy vége volt és a kimerültségtől lihegtem, a fájdalom enyhülni kezdet. Persze a sérüléseim még mindig lüktettek. A szívem máshogy dobogott, mint eddig. Más ütemre, levegőt venni is más érzés volt. És életemben először fáztam a viharban. És akkor jött oda ő. Meg akartam ölni, de ahhoz nem voltam elég erős. Először csak sziszegtem, bár a fogaim már nem voltak olyan élesek. Énekelni akartam, hogy megbabonázzam, de nem tudtam. Túlságosan sérült voltam. Végül lecsillapodtam. Volt valami a hangjában, ugyan nem értettem egy szavát sem, de tetszet, ahogy beszél, megnyugtató volt.

Nem tudom miért, de segített nekem. Pedig gyengének tűnt ő is. Figyeltem a szavait megtanultam a nyelvét. Először nem láttam benne a logikát, de egyre könnyebben ment. Adott nekem egy nevet, ami emberi szavakkal is kiejthető Riva. Gyenge volt, de okos. Én megvédtem és ő megtanította hogyan gondolkodjak és viselkedjek emberként. Megtanítottam hogyan harcolhat magáért. Ami nem volt könnyű, mert az emberek gyengébbek, mint mi. És hogy hogyan vadásszon és éljen túl. Ő pedig megtanította hogyan esznek az emberek. A csont lándzsát elnyelte a tenger így fegyverem nem volt,, de miután felgyógyultam el kellet menünk a szigetről. Vissza akartam térni a vízbe, de nem tettem meg. Nem akartam magára hagyni az embert és rájöttem, hogy erősebb lehetek, ha tanulok az emberektől. Végül is ők a legádázabb lények, akikkel valaha találkoztam. De talán…. mégsem akkora szörnyetegek. Ezért tovább követtem Rheya-t. Vele tartottam, amikor a kalózhajóval akart menni. Megtanultam, hogy az embereket nem szabad csak úgy megölni és megenni. Egy idő után értékelték az erőmet, a kapitánytól fegyvereket kaptam és megtanítottak hogyan használjam a késeket és a kardokat. Sokat gyakoroltam és egyre jobb lettem. Itt kint a szárazon ezek valóban hatásosabbak voltak, mint a hosszú hegyes csont fegyverek, amiket a víz alatt készítettünk. A hagos lőfegyvereket viszont nem szeretem használni. Nem olyan pontosak, nem elég közvetlenek, büdösek és hangosak is.

(Minusz a szemkötő és van rajta egy kabát is)

Rengeteget tanultam út közben és elkezdtem élvezni a lány társaságát. Először nehezen igazodtam ki az arckifejezéseken és az érzéseken. De később egészen jól belejöttem abba is. Bár még mindig ritkán engedek nekik. És általában azt is csak az ő jelenlétében. Jól éreztük magunkat, én is kezdtem élvezni a tenger feletti életem, amikor ránk támadtak. Az emberek kegyetlenségükben saját magukat is megtámadják. Hiába védekeztünk ők sokkal többen voltak. Harcolni akartam halálig, ahogy régen is kellet volna, de amikor oldalra néztem láttam, hogy Rheya veszélyben van. Onnantól csak őt védtem. Csak mi ketten éltük túl azt a napot, amivel Rheya bizonyította, hogy méltó a védelmemre. Kitartó és bátor volt, így mikor a következő hajóhoz akart csatlakozni újra csak követtem őt.

Egyébb: Riva körmei emberi alakban is mások, mint egy rendes embernek ezért szénnel és tintával fedi el őket, hogy ne látsszon, hogy más az árnyalata. A szemei jég kék és szürke között változnak, ami szintén nem túl emberi. Ritkán mutat érzelmeket és nehezen érti meg az iróniát. Gyorsan tanul és nagyon jó reflexei vannak. Tud írni és olvasni, mert Rheya megtanította ezért a nő segédjeként dolgozik a hajón. A fajtájának általában fogalma sincs a szerelemről, de ő egy kicsit talán szerelmes Rheyaba. Jobb szaglása és hallása van a nagyobb erő mellé. De a tenger felet ezek éppen csak számítanak, igazán a vízben erősek az érzékei. Alkalmanként muszáj átalakulnia a tengeri alakjába, különben elveszíti a kepeségét az alakváltásra.

Felszerelés:

Két tőr:

Hosszú kés:

Kard:

Név: Korka
Kor: ?
Faj: Sharktooth

Sharktooth
Faj leírás:
A Sharktooth egy ritka és rémisztő faj. A faj kinézete az ember és a cápa keveréke. A cápa énje dominál az „embernek”. A túlélésükhöz nem szükséges víz. A szárazföldön is megélnek akár a többi ember. A vízben is tudnak lélegezni. Hatalmas robosztus testük van. Átlag magasságuk 2 méter. Testsúlyuk pedig 150-230 kilogramm között van. Nincs farokuszonyuk se farkuk. Emberi úton tudnak szaporodni. Ember még nem szült Sharktooth-t és ez fordítva is igaz. Húsevők. Élethosszukat sem tudjuk. A létrejöttük is rejtély. De vannak teóriák. Lehet, hogy az istenek teremtették őket. Lehet, hogy evolúciós csodák. Lehet, hogy egy kísérlet szörny szülöttei. Pontosan nem tudjuk honnan jöttek csak annyit hogy a tengerek legfélelmetesebb lényei.
-Így jó lesz?
- Nem… Mi az hogy szörnyszülött?
- Hát ezt azokra mondják akik…
-Tudom mi az! Nem vagyok hülye!
- Várj Ne! Ne!
leharapom a fejét



Az emberek számára, ami ismeretlen az rossz vagy „szönyszülött” De a kalózok számára az ismeretlen új lehetőség. Nem csak én vagyok e ritka faj tagja. Többen is vagyunk. De nem mutatkozunk, ami hiba. Mi lehetnénk a tengerek urai. Ezért álltam kalóznak. Azokat a legénységeket, amikkel voltam egy hajón megettem. Felbosszantottak. Nem fogadtak el. Megakartak, ölni és szétszedni, hogy mégis hogyan működöm. Intelligens lény vagyok… valamennyire. A vérszag az, amitől elvesztem az eszem. Ezt még lekellet, volna íratni vele. Na, mindegy. Majd egy másikkal leíratom. elveszem a könyvet „A Sharktooth” a legelső adta ezt a nevet a könyvnek. Ez volt most az 5-ik, amelyik nem dühített fel annyira. A többi csak menekült előlem.

Prológus

Bloody Mary

Ben : Aranykezű Jax Leighton, Mocsok : Csuklyás Charles, Bratti : Adale, Raven : „Ezüst Szirén” Riva & Zima : Hattie „Néni” Hook

Santa Rosa kikötő

Nagyjából este tíz óra mikor a Bloody Mary kísértetiesen halkan besiklik a kikötőbe. Nem biztos, hogy bármit el tudnak adni ezen a helyen anélkül, hogy bajba, kerülhetnének. De a legénységnek szüksége van egy kis pihenésre és féltőtöltődésre. Santa Rosa városa, kicsi, de gazdag kikötő város, a kocsmák és a lebujok ugyan választékosabb legénységekhez szokott, de pénzért szinte bárkit kiszolgálnak.

Hattie „Néni”

A kincset az óta se leltétek meg, de a legénység minden tagja beléd bolondult. Ahogy a haj befut a kikötőben, minden matróz egymással versenyezve hív meg téged egy italra.

Jax

Nem biztos, hogy jó ötlet egy ilyen kikötőben partra szállni, de a legénység már túlságosan nyugtalan volt így muszáj volt megállni. Az utolsó zsákmányotok pontos feljegyzéseit még nem kaptad meg, de azt szemre is megmondhatod, hogy jó zsákmány volt. Rengeteg drága anyag és arany került át a hajótokra. Sajnos itt valószínűleg nem találsz vevőt rá. Szinte biztosan túl sok idegesítő kérdés következne, honnan vannak a dolgok, miért véres stb. Viszont legalább a készleteket feltölthetitek, és az emberek jól érezhetik magukat.

Csuklyás

Végre mindenki kussban van és békén hagyott. Az utóbbi pár napban más sem hallgattál, mint a legénység nyafogását, szóval ép ideje volt már megpihenni. Spanyol vizeken vagytok, ráadásul itt biztosan horgonyoznak tengerészeti hajók. Nem árt az óvatosság, de amíg senki nem csinál, hülyeséget addig biztonságban lesztek. És nem mellesleg a kikötőben te is hozzájuthatsz bármihez, amire szükséged van.

Adale és Riva

Az utolsó zsákmányt írtátok össze a kapitánynak, és közösen valóban jól haladtatok egy ideig. Aztán más dolgok sokkal szórakoztatóbbnak ígérkeztek. És végül egy halom selyem tetején végeztétek egymásba gabalyodva. Itt pihegtek, amikor megérzitek a hajó rándulásait, amik azt jelzik, hogy nemsokára kiköttök valahol.

Újabb sikeres zsákmány, újabb boldog nap lezárása. Ma sem ölök meg senkit. Elégedetten nyalogatom a rumosüveget, miközben az elátkozott érmémet harapdáltam. Nagyon jó szajréra tettünk szert ismét, amelyet odalent számolnak a galambocskáim.
Vagy nem... Valami szokatlan zajra leszek figyelmes.Felpattanok az ágyról és a ládához sietek. Előveszem a falábam, amit arra az esetre készítettem el, ha valahol elhagynám a valódit, jó erősen megszorítom és csapkodni kezdem vele a talajt.
- HALLOM AHOGY DUGTOK! HALKABBAN VAGY LEMEGYEK ÉS CSATALKOZOM!
Azzal kivágom az ajtót, mert rájöttem, hogy baromira szeretem az ajtót csapkodni.
- Ma inni fogunk rohadékok! Mindannyian! Megérdemlitek!
Ránézek a kormányosomra, aki egyben az elsőtisztem.
- Te már megint nélkülem ittál mi, te részeg disznó, te! Egyszer ezért megetetem veled a heréid! Vagy az enyémeket, ha azok előbb esnek le! Na vidd be a kedvenc hajómat abba a kikötőbe, de olyan csendben, mintha úgy hágnád az asszonyt, hogy a férje ott susmusol mellette!
Még megvárom a válaszát, aztán rohamos léptekkel megindulok a konyhába.
- Hattie mama! - kiáltom el magam nyájasan - Nagyon éhesek vagyunk, lehetne, hogy kotyvasztasz egy nagy adagot abból a nagyon híres süteményedből az éhes szájaknak? A barackosból, tudod, kis darabkákkal, ahogy Jaxie "unokád" szereti?
Amint igenlő választ kapok tőle, a tenyereim közé fonom az arcát és nyomok egy puszit a homlokára.
- Köszi, te vagy a legjobb! Imádlak!
Majd vissza a hajóra.
- Hamarosan kikötünk, kutyák! Ha valaki vedelni szeretne, az öt korsóig meg ne merjen állni, vagy lenyomom a hordót a torkán. Aki meg kurvázni megy... Nos, azoktól várom az ajánlólevelet. Ja várjunk, írni se tudtok ti szarháziak! Akkor majd küldjétek oda hozzám őket! Jó szórakozást!
Ekkor visszamentem a szobámba és átöltöztem a csuklyás viseletembe, majd az elsőtisztemhez léptem.
- Nézd má, pont úgy nézek ki mint te! Én is eltakarom a rusnya pofám!
Szintén várok a reakcióra, majd folytatom.
- Node, mutass má egy bordélyt!

Név: James Ryder
Jelenlegi álneve: Jack Landon
Született: 1665, London
Testvére: Charles Ryder
Középosztályú családból származik, élete kezdete elég normális volt. Az apja kereskedő volt, az anyja vigyázott rá és az bátyjára otthon. 7 éves korában az apja elvitte őket egy útjára. Nagyon élvezte az egészen addig, amíg a Karibi térségbe be érve meg nem támadta őket egy kalózbanda. A szállítmányt az utolsó hordóig ellopták, de a szemtanúkat sem hagyhatták csak úgy elmenni. Eleinte zárkákba dobták őket a hajó belsejében. Ketrecben voltak napokig, mint az állatok. Rabszolgának szánták őket. James ugyan úgy félt mint testvére, sokat sírt és az anyját akarta. Amikor pár nappal később a rabok lázadás terveztek, és megszerezték a kulcsokat, ő is részt akart benne venni, de apja azt mondta maradjanak lent. Aznap este alig tudott elaludni. Végül álomba sírta magát. Arra kelt fel, hogy az őket őrző férfiak arra utasítják kettőjüket, hogy bújjanak el. James egy ládában bújt el, testvére egy szekrényben. Nagyon félt, és viszonylag hamar vissza is aludt. Mire felkelt egy másik teremben volt, ahova besütött a nap. Vele szemben egy asztal volt, mellette ott ült a testvére is. Mint kiderült, a kalózok bár veszteségek árán, de leverték a felkelést. A kapitányuk pedig úgy döntött hogy magánál tartja, és felneveli őket, megtanítva nekik hogy milyen kalóznak lenni. James ugyan eleinte utálta a férfit, testvére javaslatára engedelmeskedett neki. A kalózokkal való élet tulajdonképpen egész izgalmasnak nevezhető volt. Sok szép helyet látott, az óceánt is minden nap csodálhatta. Megtanították kardot forgatni, pisztollyal lőni, ágyút kezelni, lopakodni, árbocra mászni. Testvérét már hamarabb is vitték kincsvadászatokra, de ő még fiatal volt. Többnyire kereskedőhajókat raboltak, de volt több összetűzésük angol és spanyol királyi flottával is, kiraboltak raktárokat, gazdag nemeseket. Kincsekre is vadásztak. Még ha ritkán is vett benne részt utálta, nem szeretett másoknak ártani. Aztán eljött a pillanat, amikor testvére eltervezte a bosszút.
Egy hűvös őszi éjszaka volt, aznap korábban már több hajót is kifosztottak, így a legénység fáradt volt. Egy kisebb városban kötöttek ki, de a kapitány ragaszkodott ahhoz hogy a hajón töltsék az éjszakát, nehogy valaki közben elvigye a zsákmányukat. Mindenki hamar elaludt, csak ő és a testvére maradtak ébren. Az éjszaka leple alatt lehordták a sok aranyat a hajóról, és elrejtették. Aztán a fedélzetre visszatérve meglátogatták a kapitányt. James lefogta az öregedő kalózt, míg testvére ütötte verte az apjuk haláláért felelős férfit. Végül aztán megfojtotta, és ott hagyták a kabinjában. A hajót felgyújtották, majd visszatértek az aranyukhoz. Ezt felhasználva másnap elutaztak egy nagyvárosba. Ott laktak 1-2 évig még, de az aranyuk egy idő után elfogyott, hát szerezniük kellett megint pénzt hogy megéljenek. Nem voltak ugyan ostobák, de végső soron csak nem volt részük rendes oktatásban, emiatt a tisztességes munka lehetősége nem jöhetett szóba. 1-2 éven át a városban és környékén rabolgattak, bankokat, érkező szállítmányokat. Egy ilyen küldetés során egy kalózhajót akartak kirabolni, de lebuktak, viszont James ebből is kimagyarázta magát, és még hancúrozhatott is a női kapitánnyal, mielőtt kirabolta volna. Rájött hogy nagyon jól tud hazudni, így a harcot a testvérére bízta, ő maradt a beszédnél. Ezután sok kalandban vettek részt (Minden olvasható Gresh karakterének írásában), amikor 1693-ban egy kincsvadászaton vettek részt. Egy szigeten voltak, már meg volt a térképen virító nagy X helye is. Minden jól ment, előkerült a láda tele arannyal és drágakövekkel. Azonban azután hogy elindultak volna a ládával a hajóra, a legénység a Ryder fivérek ellen fordult. Elfogták őket, azzal a szándékkal hogy beváltják őket a díjjért. Megkötözték őket, majd cellába zárták mindkettejüket. Akárcsak kiskorukban, itt is egy csapatnyi kalózzal teli hajón voltak, tehetetlenül, várva arra hogy elcseréljék őket egy nagy adag aranyra. Azonban még aznap a hozzájuk még lojális kalózok segítettek nekik kiszabadulni. A lojális embereikkel az oldalukon aztán megküzdöttek az árulókkal. A végére sikerült győzedelmeskedniük, de a lojalistáik közül csak öten maradtak, így elég nehézkes volt kezelni a hajót a visszafelé úton. A civilizált területekre visszaérve aztán újra toboroztak, és ismét útra keltek.
Fegyverei: 1 kard, 1 pisztoly, és 1 tőr, pár darab dobókés.

Ez a hajó tele van érdekes szerzetekkel… Jól elbeszélgetek az ifjoncokkal, odáig vannak értem. meg a főztömért. És még a kincset is kereshetem... Továbbra is bujkál a lelkem, de nem adom fel. Megszerzem, az enyééééém lesz! Erre iszok egy kortyot a lapos üvegemből. Minőségi szilvapálinka. Csak nagy ritkán húzom meg. Nem fordulhat elő, hogy szórakozottságomban ne figyeljek fel a kincsre…

Lassan kikötünk. Jaxie „unokám” is beköszön, hogy egyem a szívét, olyan jól bánik velem.
- Jaxiekém hát persze, hogy készítek süteményt! Csak előbb bevásárolok, hisz ugyebár sok az éhes száj.
Arcom a kezei közé fogja és egy puszit is kapok tőle.
- Jól van Jaxiekém. – vigyorgok rá.
Kezem az arcára teszem. Megcsipkedném, de múltkor is egy kis darabja a kezemben maradt, úgyhogy csak szeretően megpaskolom.
- Aztán kedves legyél a lánykákkal, rendesen fizesd meg őket. Falábadat elraktad? Haza tudj ám nekem jönni, te csibész!

Miután a hajó kiköt, kimegyek a fedélzetre.
- Jól van ifjoncok, ki segít Hattie mamának bevásárolni? A legjobban segítő meghívhat egy italra és még extra süteményt is kap. Persze nem olyan extrát, mint a kapitány, de jó sora lesz, na… Irány a kincs! Akarom mondani… A vásárlás!
Egy kis csapat matrózzal elindulok bevásárolni.