Deleted
Törölt felhasználó
Posts: 0
Utoljára online: Nov 23, 2024 15:41:40 GMT 1
Nov 23, 2024 15:41:40 GMT 1
|
Post by Deleted on Oct 27, 2018 11:55:47 GMT 1
Név: Ragnar Seidr Stats: STR: 588 END: 553 DEX: 522 AGI: 536 MAGIC: 498 Skills: Runesmith: A használó rúnákat véshet kovácsolás közben a tárgyakba amiket készít. Ezek a rúnák passzív boostokat adnak. Children of Seidr: Mágia használat sokkal effektívebb. (Ergo kevesebb mana pont) Magic: Spirit Flame/Szellem Tűz: Erősítő típusú varázslat. A használó saját vagy familiájában belül más ember fegyverére tűz varázslatot helyez. A fegyver sebzése ezáltal nő. O’ great Spirits of Fjords Help me lift my sword Heed my calling, help my cause Rewrite the ancient laws Grant me the power of Flame Guide my arms to aim Re-kindle my Soul at once -Spirit Flame! Orario…a kalandorok városa. Elvileg itt vannak a világon a legerősebb kalandorok…és valahol itt lakik az a haszontalan söpredék is. A kapuban megkérdeztem megtudják-e mondani merre lakik Kagutsuchi és gond nélkül útba igazítottak. Egy nem túl feltűnő de elegáns épület kapujába találom magam. Két díszmadár áll a kapunál. Oda lépek hozzájuk. -Oi! Engedjetek be. -Nem engedhetünk be idegeneket a Kagutsuchi familia otthonába Everfirebe. -Ragnar vagyok „öröm” hogy megismerhetlek…most már nem vagyok idegen. Engedj be! -Nem tehetjük.- Szól a másik díszmadár a bal oldalamról. -Pedig befogtok. – mosolygok rájuk és berúgom a kaput. Az utamon befelé mind ketten lefognak. Egyik balról másik jobbról de ez sem lassít le nagyon egyenesen haladok az ajtó felé. Valahogy sikerül egy embernyi helyen átférnünk hárman miközben ezek rángatóznak rajtam és pánikolnak. -Gyorsan hívjátok Aaron-t és Sara-t! Egy őrült beszabadult a házba!- övülti a bal karomon lógó díszmadárka. -Maradj már csendben! Csak bosszantani fogsz mindenkit az istenit is!- ezzel a lendülettel a Rakia-ba eltanult minimális harcművészeti tudásom vetem latba. A jobb oldali kicsit megijedt arra, hogy megemeltem a hangom és már nem fog olyan erősen. Őt egy kisebb segítséggel (egy láb a gyomrába) leszedtem magamról míg a bal oldalomon lógót egy hajítással a szomszédos helyiségbe dobom. Egy puffanás, egy csörömpölés és egy folytott sikoly. Belépek a helyiségbe és látom, hogy az a konyha. Egy alacsony szőke csajszi áll a mosogató előtt. Nagyon csúnyán rám néz és megszólal: -Nézd meg! Most miattad eltörtem egy tányért! -Azt hittem ide kalandorok kerülnek…de ez még mosogatni sem jó! -Nekem csobogsz kis patak? -Lefejelnélek de olyan alacsony vagy hogy hamarabb rúglak fejbe! Egy pár másodpercig mintha villámok repkednének köztünk. Ekkor lépbe a konyhába 3 ember. Pontosítok 2 ember és egy Haszontalan Törpe. -Mi folyik itt Brook? -Aaron! Ez a bajkeverő oda állt a kapuba és követelte a beengedését. Majd beengedte magát és ez a következménye. Szóval Brooknak hívják a hangos díszmadarat. -Ragnar öreg barátom! Hát eljöttél? Mi tartott ilyen sokáig? Oda lépek Kagutsuchihoz és a galléránál fogva felemelem és elkezdem rázni. -Te nyomorult Törpe! Egy útbaigazítás sok lett volna? Egy rohadt cím? Vagy egy város név? Te Istennek se jó Haszontalan Törpe hogy akadjon a torkodon az étel Te nyomorult mosolygós kerti dísz! -Téged is jó látni Ragnar ~hehehe~. És röhög miközben rázom. Ez menthetetlen…Leteszem a földre és a körém gyűlt kis népségre nézek. -Mi van? Ragnar vagyok. Kagutsuchi áldását viselem. Ha akartok többet tudni akkor menjünk már egy olyan helységbe ami nem a konyha! Az Aaron nevű rámnéz és átvezet egy másik szobába. Nappali szerű dolog bőven elférne itt akár 20 ember is de mi csak 14en ülünk bent. Ezek szerint Ők a familia tagja. Kényelmesen leülök a földre a kandallóval szemben. Minden szem rám szegeződik…nem csoda hisz betörtem…szószerint. -Hát hol is kezdjem…Meg van! Kezdjük az elején. Minden jó sztorit az elején kell kezdeni nem, de? Na szóval egyszer volt hol nem volt Ragnar (ÉN) megszületett…aztán magára hagyták vagy fene se tudja. Első emlékeim az, hogy nincsenek szüleim. Egy kovács fogadott be azzal feltétellel, hogy kisegítek Neki a műhely körül meg hasonlók. Gyorsan ugorjunk az érdekes részekhez. 18 voltam amikor az a semmire kellő magát istennek valló haszontalan baromra rátaláltam, miközben fát gyűjtöttem. Csontig volt fagyva, körülbelül percekre a fagyhaláltól. Rá dobtam köpönyegem és bevittem az Öreghez akinél addig laktam. 4 napig csak feküdt és össze vissza beszélt arról, hogy a tűz nem aludhat ki vagy hogy nem halhat meg anélkül, hogy ne látná édes Sara melleit. Franc se tudja ki az a Sara…Szóval amikor az ötödik napon fel kelt szépen bemutatkozott, hogy Kagutsuchi és Ő egy isten és a Familiája várja őt azonnal el kell mennie. Na ja. Egy valamit felejtett el az a barom…a hegyekben voltunk Északon…Télen…mire fel kelt minden hágót és utat ami kivezetett onnan elzártak a havazások. A Haszontalan Törpe a következő 1-2 hétben még az ágyat nyomta így nem nagyon tudta mi történik oda kint. Igazából amíg az ágyat nyomta addig csákányokat és hasonló falu körüli fém eszközöket javítottam. (Mesélésből ki szakadunk átmegyünk egyes szám egyes személybe filler flashback szerűen) Istennek hívja magát és mégis egy 18 éves srác tartja életben…milyen haszontalan alak. Habár…ha ő egy isten…akkor lehet tud segíteni elszabadulni erről a helyről. Világot akarok látni. Mezőket, réteket, végtelen vizeket, nyüzsgő városokat, embereket. Ehelyett meg itt vagyok és patkolok, kaszákat élesítek, csákány fejeket készítek…Shajj így soha se lesz vége. Belépek az ajtón és ledobom a kint gyűjtött tűzi fát a kályha mellé száradjanak. Az Öreg kicsit benézte hogy mennyi fára lesz szükségünk, hála ennek a Haszontalannak. -Hé! Törpe! Remélem már vagy ahhoz elég jól, hogy magadra főzz! Üvöltök a ház belseje felé miközben benyitok a szobámba. Mert hol máshol tartanánk ezt mint az ágyamban? Kamrába nem rakhattuk az öreget meg ágyából kiszedni gonosz lenne. -Persze, jól vagyok köszönöm gondoskodó kérdésed! Be se kell mennem már ugrik ki az ajtón. Ahhoz képest, hogy két hete még majd meghalt egész jól van. -Kérlek mondd el mivel hálálhatom meg kedvességed! Mélyen meghajolt szóval komolyan gondolja…hm. Ragnar: Fogadj a familiádba! És biztosíts nekem egy helyet a házadban bármikorra is érek oda! Kagu: Ha csak ennyi a kérésed…vedd le a pólód hadd adjam áldásom. Úgy tettem ahogy kért. Nem éreztem semmi újat semmi különlegeset ahogy a rituálé véget ért… Kagu: Óóóóóóó….Igen csak egy furcsa gyermek vagy hallod-e… Ragnar: He? Kagu: Adj egy papírt kérlek. Előkerestem Neki a fiókomból egy papírt. Hm…még maradt szerencsére. (Ebben a fiókban tárolja a saját tervrajzait.) A hátamra nyomta a papírt rajzolt rá egy kört…de minek? Kagu: Tessék nézd meg magad! Ahhoz képest hogy csak most kaptad az áldást máris két képességgel rendelkezel…ez azt jelenti, hogy ezek a képességek ezelőtt is megvoltak. Úgy mondd Veled született képességek. Egy is ritkának számít nem, hogy kettő. Elveszem tőle a papírt. Statisztika pontok mindegyik nulla…nem csoda. Képességek: Rúnakovács és Seidr Leszármazott…Ez érdekes. Kagu: És ha most lehet kérlek vezess ki ebből a völgyből. Ragnar: Lehetetlen. Kagu: MI? De most adtam Neked mit kértél… Ragnar: A hó eltorlaszolta a kijáratokat. Kb 3 hónap mire megolvad annyira, hogy veszélyesen kijuthass. Kagu: Akkor…miben tudok segíteni? Ragnar: Kövess! Ki mentem a házból. Magamra terítve egy kabát féleséget. A háztól nem messze egy 10 méterre van az Öreg műhelye. Az Öreg télen mindig bent van a kis falunkban (szerintük város) ami egy fél óra-óra járásra van innen. Amint oda érek a kemencéhez elkezdek fát pakolni a még izzó parázsra. Reggel sikerült befejeznem a falusiak által rám szabott javításokat szóval úgy gondoltam egy kicsit elszórakozok és csinálok egy helyes kis tőrt….vagy rövid kard lesz azzal a 40 centijével még nem tudom. Ragnar: Ugye értesz egy kicsit a tűzhöz? Ne hagyd hogy ki aludjon! Kagu: Ragnar…annyi kérdésem lenne…Tudod mit jelent az, hogy rúnakovács vagy? Ragnar: Eh? Amióta az eszemet tudom az Öreg Rúnákat vésett mindenbe amit maga készített de nem éreztem semmi különbséget aközött a kés között amit Ő gyártott és rúnázott és a között a kés között amit én csináltam és nem rúnáztam. Habár az volt az első kés amire nem véstem rúnát, hogy megnézzem mi a különbség. Kagu: Akkor…mi lenne ha megpróbálnál most készíteni egy tőrt, kést, kardot bármit. Amibe rúnát vésel. Lehet nem látszik de a tűz és kovácsműhelyek istene vagyok. Habár nem vagyok olyan remek mint Hephaistos de egynek elmegyek. Segéded leszek. A már nem annyira Haszontalan de attól még Törpe elég jól segédkezett. A nap végére elkészült egy fél méter hosszú rövid kard és kettő dobotőr szerű dolog. A két tőrbe a szél rúnáját véstem míg a kardba a védelem rúnáját. Kagu: Ragnar itt egy tőr amiben nincs rúna vésve. Dobd bele abba a fába ott. Megtettem minden fajta nehézségek nélkül a kérést. A tőr bele állt a fába mint ahogy egy tőrnek kell. Kagu: És most dobd el a most készültet is. Sóhajtottam céloztam és dobtam…és leesett az állam. A tőr amit most készítettem gyorsabban repült. Jóval mélyebbre is ment a fába alig bírtam kiszedni. Kagu: Ez az egyik képességed…a másik majd akkor lesz érdekes ha rájössz mit jelent számodra a mágia, mivel az a képesség arra jó, hogy megerősíti a mágiádat és hatékonyabb is lesz. (Flashback vége, vissza az Everfireben lévő sztorizáshoz) Miután képes volt kimászni az ágyból a familiába vett és segített a műhely körül. A következő 3 hónapban vadászni járkáltam el húsért meg néha le a faluba nyersanyagért. Amint beköszöntött a tavasz össze pakoltam cuccaim és kivezettem az Istennek se jó Törpét a völgyből és elindultam a saját utamon. Még volt egy-két elintézni való dolgom abban a két évben. Elfordulok a rám néző emberekről és mélyen az isten szemébe nézek. -Tudod amíg mesélek frissíthetnéd a státuszom… Vissza fordulok a többiekhez. -Szóval az elmúlt két évben mit is csináltam…hm. Elkezdtem gondolkodni amíg megkaptam a frissítést, hogy hol is kéne kezdenem. -Te…Ragnar…hogy a francban vannak 500 fölötti statjaid? Más ezt két év alatt a Dungeon-ben szerzi meg nem a felszínen. Döbbenet és csodálat szól a hátam mögül. -És még egy flancos hét soros mágiád is lett. Hátra fordulok és mosolygok mint kisgyerek karácsonykor. -Tudom hol folytassam. Hát először vadakon teszteltem a tőröket amiket készítettem.- Elő is húz egyet a csizmája mellől. – Ez a tűz rúnáját viseli. Majdhogynem azután készült, hogy elváltak útjaim Kagutsuchitól. Kerestem azt, hogy mit jelent számomra a mágia. Miként tekintek az energiára mi védelmezni és pusztítani is képes. Az utam Rakia-ba vezetett. Útközben megálltam egy kis faluban elkészíteni ezt a tőrt egy kis faluban. A műhelyben volt egy Welf nevű srác kb velem egy idős lehet. Jól használta a kalapácsot és szívét lelkét beleadta minden munkájába. Hát eldöntöttem, hogy jobb kovács leszek mint Ő de ahhoz nekem még sokat kellett fejlődnöm. Mármint nem kovácsolási technikára hanem világlátásban. A srác kb akkor jött ebbe a városba amikor én tovább álltam Rakia-ba. Valami egyszemű vörös nő szemet vetett a vörös két szemű srácra. Szóval Rakia-ban eléggé elfoglalt voltam mint a statjaimon is látszik. Egy katona állam. Nekem meg nem tetszett, hogy megmondták mennyi mindent nem csinálhatok. Ezért elkezdtem szórakozni velük. Eleinte kis járőr csapatoknak nehezítettem meg a dolgait. Vízet öntöttem rájuk, paradicsommal dobáltam Őket meg hasonlók. A varázslatom akkor manifesztálódott amikor egy járőrkapitány kergetett már két hete és nem hagyott nyugton. Hm…lehet egyszerűbb lenne megmutatnom mint elmesélnem. Van köztetek második szintű aki párbajozna velem egy kicsit? -Én szívesen vállalom kihívásod. A foteljéből egy nő állt fel és indult el rutinosan egy irányba. -Kövess ifjonc! -A nénikéd az ifjonc…de hát legyen- morogtam magamnak. A nőci egy pincébe vezetett ahol elég nagy tér volt egy kis gyakorláshoz. Voltak cél táblák és gyakorló bábúk is. -Akkor mutasd a varázslatod fiú. Hát legyen…elkezdtem a varázsigét. Amíg én a varázsigét mondtam addig Ő felvett egy nem túl sokat érő vállvédőt és egy nagy kétkezes keleti fegyvert. Ami igazán meglepett, hogy azt a fegyvert egy kézzel forgatta…A varázslat végére értem. A fegyveremet lángok lepték el. Gyors csapások követték egymást de mindig fémes kattanás jelezte azt, hogy a fegyvert ért a másik nem pedig húst. Öt percig tartott a küzdelem de végig egyenlő felenként küzdöttünk. Ha egy percig is tovább folytatjuk biztos nyert volna. Az ütései miatt a kezem már zsibbadt olyan erővel sújtott le rám. A többiek felé fordulok. -Gondolom elég jól bemutattam, hogy miként voltam képes fel tartani egy járőrkapitányt. Addig voltam Rakia-ba amíg le nem tudtam győzni azt az idegesítő Gregoriust. Utána Orario-ba jöttem egyenesen ide. Ahogy mondandóm végére érek már megint a nappaliban ülünk és nézek rájuk, hogy most mi legyen. -Nos gyermekeim. Ragnar mondandója végére ért illik bemutatni az új családját is. – Kagutsuchi feláll a helyéről és a szoba közepére áll. -Aaron Satime „Sanada Szelleme” a Kagutsuchi család egyetlen negyedik szintű kalandora és kapitánya. Mellette az édes Sara Rivelin „A Mennydörgő Fal” a család helyettes kapitánya. Nem rég lett hármas szintű. A kapucnis elfünk az íjászunk Kaelnor. A távol keleti tagunk az „Ezerkard” Komatsuhime. A második csapatunk front embere…Joe. JOE HOL VAGY? Majd akkor meglátod ki az a Joe. Ő is harmadik szinten van szóval fordulj kérdéseiddel nyugodtan felé. A kapu őreink Malakh és Molakh. Testvérek. Mindketten első szintűek és nincs túl sok harci tapasztalatuk. Na meg igazából nem is azért csatlakoztak, hogy erősebbek legyenek hanem, hogy legyen otthonuk. Mindig fejszével harcoló morcos fejű emberünk nem más mint Rhaegar. A mágusaink: „Lightning Empress” Khalin és „Az Erdők Ura” Talaren. Hm…David is Joe-val lesz. David és Joe között az a különbség, hogy Joe jóképű. Nem tudom hova tűntek amikor elmondtad a sztorid még itt voltak. Az utolsó emberünk a szőke virágszálunk Satine Maev…A csapattársad. Nos röviden ennyi. -Ez mind szép és jó Törpicsek…de ezekkel mit kezdjek?- elé dobok egy zacskót amiben varázskövek vannak. Nem túl nagyok de egy adaggal azért van. -Ragnar honnan vannak ezek?- kérdi aggodó arccal Malakh. -Az egyik falu amiben megszálltam ki írt egy „küldetést” hogy tüntessék el a goblinokat a szomszédos erdőből. Hát megtettem. -Remek!- mondja Kagutsuchi – Satine! Vezesd Ragnar-t a Guild-hez és váltsátok ezeket be valis-ra. Utána ha van kedved vagy a városba vezesd körbe vagy menjetek a Dungeonbe. Még korán van körülbelül délután 1-2 fele lehet. Vacsorára érjetek haza. Satine-ra nézek, hogy akkor induljunk. Követem Őt a városon keresztül.
|
|
Zima
FRPG Guru
Posts: 591
Elfoglaltság: Elfoglalt
Utoljára online: Aug 15, 2024 18:54:55 GMT 1
May 31, 2016 15:22:28 GMT 1
|
Post by Zima on Oct 29, 2018 22:52:47 GMT 1
Név: Satine Maev Stats: STR: 507 END: 505 DEX: 519 AGI: 520 MAGIC: 489 Magic: Sanatory Sakura: A használó cseresznyefavirág szirmokat idéz a kezébe, melyekkel sérüléseket tud befoltozni. Minél erősebb a mágiája, annál komolyabb sérüléseket képes ellátni. Blossoms, blossoms of the cherry tree Lend me power, lend me heal - Sanatory Sakura! - De Satiiiiiiiiiiine! Miéééééééért lecsó lesz az ebéd? Csinálj rántott húst! - Kagu-dono! Ha rántott húst akarsz, akkor csináld meg magadnak! - De Satiiiiiiiiiiine! Te vagy ma a szakács! - Igen, pont ezért lesz lecsó. Meg azért, mert ahhoz van elég hozzávaló ennyi emberre. - Krumplipürével kérem a rántotthúst. - Nem! - Akkor rizzsel… - Nem! Srácok, valaki kísérje ki Kagu-donot, vagy nincs ebéd! – kiáltok ki a nappaliba. Na több se kellett nekik, hárman azonnal ugrottak és a segítségemre siettek. Aaron volt a leggyorsabb. A vállára csapta és meg sem állt vele az udvarig. - Köszönöm! – kiáltottam utána és már hozzá is fogtam a főzéshez. A lecsó elég jóra sikeredett, el is fogyott a nagy része. Kagu-dono is evett rendesen, de azért kicsit puffogott az orra alatt. Emlékszem, még mikor idekerültem teljesítettem a kérését. Soha többet… Amilyen nagy étkű ez a társaság… Ebéd után nekiláttam a konyha rendbetételének. Szerencsére eléggé rutinosan mozgok itt, szóval hamar végeztem a nagyjával. Már csak néhány tányér volt hátra, mikor odakintről beszélgetés ütötte meg a fülem. Nem értettem, mit mondanak, de abban biztos voltam, hogy az egyikük nem hozzánk tartozik. Mégis mi folyik itt? Elgondolkodtam, hogy ránézek, de lenyugtattam magam. Aaronék itthon vannak. Ha gond lenne, ők intézkednének. Visszafordultam a munkához. A szóváltás nem akart szűnni… hirtelen valaki a falnak repült. Úgy megijedtem, hogy elejtettem a kezemben lévő tányért. Aprót sikkantottam. Pár másodperc múlva belépett az idegen. Pár évvel idősebb férfi, aki ahogy elnézem északról jöhetett. Bár ez most annyira nem érdekelt. Csúnyán néztem rá. - Nézd meg! Most miattad eltörtem egy tányért! - Azt hittem ide kalandorok kerülnek…de ez még mosogatni sem jó! - Nekem csobogsz kis patak? - Lefejelnélek de olyan alacsony vagy hogy hamarabb rúglak fejbe! Ez most… komoly…? Nem tudom, ki ez a tag, de remélem Aaron kivágja, mint azt a bizonyos macskát… Rövidesen meg is érkezik a felmentőseregem. Vagyis… én naivan azt hittem, az. Kagu-dono úgy köszöntötte, mint valami régi barátot… Ugye nem… Nem… Nem lehet! Ugye… nem Ő az a srác, akiről mesélt, hogy a társam lesz? A férfi dühösen megragadta Kagu-donot és rázni kezdte, mint valami rongybabát. Igazából… eléggé jogos a kifakadása. És már értem, miért késett ennyit… Hiába… ha Kagu-dono nem lenne, ki kéne találni… Bár azért ne akadjon a torkán az étel… Átvonultunk a nappaliba, hogy meghallgassuk a srác történetét. Elég érdekes… Jött a státusz frissítés… Hogy mi a fene? Hogy? Miként? Nekem két évembe telt, pedig én sem akkor kezdtem a szakmát… Ez meg csak idelibben, hogy Ő a Jani? Aztán jött az erődemonstráció… Csak döbbenten figyeltem, ahogy a kardok összecsapnak. Hol vagyok én ettől a szinttől? Lenyűgöző… és talán valahol megnyugtató, hogy egy ilyen ember oldalán lehetek. Hát de na… Visszatértünk a nappaliba, ahol Kagu-dono bemutatta a tagokat. - Öhm… Kagu-dono…? Kihagytad Brookot… már megint… - Oh, valóban? Hehehe… Bocsika… Brook csak a szemét forgatta… talán már megszokta. Ragnart különösebben nem érdekelte új családja, egy rakat követ dobott le elénk. Meg kéne lepődnünk…? Kagu-dono kiadta a feladatot, mire csak biccentettem. Ragnarra néztem, tekintetem rezzenéstelen. Egy pillanatra elgondolkodom. - Kérek kettő percet. – sarkon fordultam és elindultam a folyosón. Az idő lejártára visszaérkeztem egy kisebb táskával, amiben némi szükséges apróság, meg pár tőr volt található. Oldalamon ott lógott a kardom. Ziher, hogy majd le akar menni a dungeon-be, legyek felkészült. - Akkor menjünk. – jegyzem meg, és már ott sem vagyunk. Az első néhány perc, amíg a városban haladtunk kínos csendben telt. Őszintén… bármennyire is megnyugtató, hogy ilyen erős, attól még nem nyerte el a szimpátiámat. Nincs sok kedvem beszélgetni vele. Kéne, de tudom, hogy úgy sem valószínű, hogy érdekli. - Szóval… mivel társak lettünk, talán jó, ha tudsz rólam pár dolgot. Kétlem, hogy érdekel, nyugi a tömör verziót mondom el. Orarion kívül láttam meg a napvilágot. Szüleim mindketten kalandorok, akiket az istenük itt hagyott és a familiájuk szétszéledt. A többi város környékét jártuk és szörnyeket vadásztunk le. Viszonylag korán megtanítottak bánni a karddal és fokozatosan tanultam minden mást is. Tizennyolc éves voltam, mikor kaptunk egy fülest. Egy nagyobb csapat kobold tartott arrafelé, ami eléggé szokatlan volt. Szüleim egy kisebb csapat kalandorral szembementek velük. Anyámnak rossz előérzete volt, ezért engem hátra hagytak. Apám kikötötte, hogy ha egy héten belül nem térnek vissza menjek Orarioba a nagymamámhoz. Eltelt egy hét, két hét… de nem tértek vissza… hírt sem hallottunk felőlük, csupán annyit, hogy távolabb mentek, mint amerre eleinte tervezték. A mai napig nem tudom, hogy meghaltak-e vagy sem… Egyedül nem voltam elég erős, hogy a nyomukba eredjek, így anyám utasítását követve eljöttem Orarioba. Néhány napon belül találkoztam a família tagjaival, majd Ők Kagu-donóhoz hoztak, aki bevett a családba. Nem nagy történet, tudom. Ez van *vállvonás*. Az elmúlt két évben a többi csapattal mentem a dungeon-be, de Kagu-dono régóta mondta, hogy lesz majd társam, csak úton van… A képességeimet majd úgyis látod, statjaim viszonylag közel vannak a tieidhez, csak kicsivel gyengébbek. Ha valamilyen csoda folytán kérdezne, akkor legjobb tudásom szerint válaszolok, de ha nem mond semmit, én sem szólalok meg. (Míg csöndben bandukolnak a guildhez, flashbackban elmesélem, hogy is csatlakozott Satine a famíliához.) A harmadik nap. Satine a dungeon előtt ácsorgott. Le akart menni. Nagyon kíváncsi volt, mégis milyen lehet. Szülei persze meséltek róla, de az nem ugyanaz. - Sara, ha lenne még néhány tagunk, könnyebb dolgunk lenne… Erre a mondatra felkapta a fejét és a beszélgetés irányába nézett. Egy rövid szőke hajú nő mellett két férfi haladt. Az eszmecsere halkabbá vált, de Satine tudta, hogy őket hallotta. Meg akarta ragadni a lehetőséget, így odalibbent hozzájuk. - Öhm… jó napot! – hajolt meg mélyen – A nevem Satine Maev és bocsássanak meg, nem akartam hallgatózni, de megütötte a fülem, hogy tagokat keresnek a famíliába. Nem rég érkeztem ide és… - Sh… - csitított el az egyik férfi – Milyen lelkes leányzó. Látod, Sara, nem is olyan nehéz. Na, mit mondasz rá? Szerintem azt a kardot nem csak kenyérkenőnek használja… A nő egy hosszú pillanatig gondolkodott. A lány szíve a torkában dobogott. - Satine Maevnek hívnak, igaz? Mi Kagutsuchit, a tűz istent szolgáljuk. Biztos vagy benne, hogy szeretnél a famíliánk tagja lenni? A lány hevesen bólogatott. Nem tudta, ki az a Kagutsuchi, de végre lemehetne a dungeonbe. - Biztos. - Tényleg, egészen biztos vagy benne? – kérdezi az eddig hallgató férfi. Az „egészen”-t furcsa nyomatékosítással tette bele, amit a lány nem értett. - Teljesen biztos. A három kalandor egymásra nézett, mígnem Sara szólalt meg. - Nem én hozom meg a döntést, de mivel ennyire szeretnéd, eljöhetsz velünk. A lány nagyon boldog volt. Végre lejuthat a dungeonbe fejlődni, hogy jobbá váljon, hogy túl szárnyalhassa szüleit. Nagyjából fél óra múlva meg is érkeztek az épülethez. Satinenak igencsak elnyerte tetszését a hely. Nem volt sok ideje nézelődni, mert szinte kirobbant az ajtó a helyéből. Egy fiatal srác vigyorogva ugrott ki az ajtó elé. - Drága Sara! Csak hogy visszatértetek. Már majdnem – de csak majdnem – megijedtem, mi tarthat ennyi ideig. Ó, és ki ez a kis virágszirom itt? Végig mérte Satinet, de a választ inkább Saratól várta. - Kagutsuchi-dono, Ő itt Satine Maev. Csatlakozni szeretne a famíliához. A lány egy pillanatra ledöbbent. Ő… egy isten…? De nem hallgatott a józanészre, kitörtek belőle a szavak, miközben mélyen meghajolt. - Kagutsuchi-sama! Mély tisztelettel kérem, vegyen be a családjába! Nem fog csalódni a képességeimben! Illetve… ha kell, szívesen végzek házimunkát! Mosok, főzök, takarítok, ha az kell, csak kérem… - Elég lesz, gyermek! A fiú barátságosan mosolygott rá. A többiek úgy néztek rá, mint akinek teljesen elmentek otthonról. - Fel vagy véve! - Nagyon köszönöm! – a lány nem gondolkodott, hirtelen megölelte Kagu-donot, de amint észbe kapott, el is engedte – Elnézést. - Ó, nem haragszom. – vigyorgott. – Viszont csak, hogy tudd, kevesebbért is vettem már be gyermeket a családba… - valahol északon egy bizonyos egyén csuklik – De azért igényt tartok a szolgálatodra. – vigyorog. Csak vigyorog, mint egy kerti törpe. Satine itt már kicsit elgondolkodott, hogy vajon biztosan jó döntést hozott-e akkor? Még ott van, szóval annyira nem bánhatta meg… (Flashback vége, hőseink meg is érkeznek a guildhez). Nem gondoltam, hogy Ragnart túlzottan érdekelni fogja az épület, ezért egyenesen bementem. Emberek, elfek jöttek-mentek, egészen nagy volt a nyüzsgés. - Gyere! – intem a srácot magam után – Először be kell jelentkezned, aztán majd kiutalnak egy koordinátorhoz. Ő fogja innentől beváltani neked a köveket valisra, illetve hasznos tippekkel, tanácsokkal is ellát, ha úgy adódik. Figyelem Ragnart, ahogy leadja a jelentkezést. Nagyfiú, csak el tudja intézni egyedül. Az idős, mogorva Stacyt kapta ki, aki nem volt vele túlságosan segítőkész, nem mutatta meg, kihez is kell mennie. Rögtön odaléptem hozzá és ránéztem a papírjára. Ajj, ne már… - Ugyanannál a koordinátornál vagyunk… Elindultam Aishához, aki mosolyogva, szinte mint barátnőjét fogad. - Satine, drágám, mi van Veled? Csak nem…? – pillant hátra a vállam felett fölött. - De igen… - jegyzem meg halkan. Kicsit közelebb hajol, hogy csak én halljam. - Nem kéne így bosszankodnod. Legalább helyes… Elhúzódom. Ő vigyorog, én meg gyorsan igyekszem eltűntetni az elgyötörtséget az arcomról. Odébb lépek, hogy társam lerakhassa a köveket. - Ne haragudj a kis magán csevejünkért. Örvendek a találkozásnak, Ragnar. Parancsolj, a valis. Hogy tetszik Orario? Ahogy elnézlek, nem idevalósi vagy. Mentek is le a dungeon-be? - Igen. Nem vártam meg társam válaszát, úgyis lemenne. Elbúcsúzunk az elftől és a bejárathoz megyünk. Megtorpanok és a férfire nézek. - Akkor mehetünk?
|
|
Deleted
Törölt felhasználó
Posts: 0
Utoljára online: Nov 23, 2024 15:41:40 GMT 1
Nov 23, 2024 15:41:40 GMT 1
|
Post by Deleted on Nov 12, 2018 15:51:41 GMT 1
Valahol az Everfire egyik szobájában: -Aaron. Mit gondolsz Ragnarról? -Azon kívül, hogy nem volt velünk őszinte…erős. Ég a harci láztól…és esélyes hogy olyan harci tapasztalatai vannak amelyek egy harmadik szintű kalandoréval is vetekedne. Tényleg egy kovács volt abban a völgyben Ő, Kagutsuchi-sama? -Igen…akkor még kovács volt két évvel ezelőtt. Mint familiám kapitánya rád bízom, hogy kezeled a gyerkőcöt. De ne felejtsd! Egyelőre Ő az egyetlen tagunk aki képes fegyvereket és páncélokat javítani. -És mi van azzal a macskával? Nyanta volt a neve? -Ó…hát úgy érzem hamarost találkozni fognak. Először a Dungeonben: A Dungeon-be menet még regisztrálnom kellett a guildnél így Satine vezetett. Út közben elmesélte azt, hogy Ő miként kötött ki itt. A guildnél egy Stacy nevű embernő ellenőrizte az adataim. Most az egyszer az a haszontalan isten valamire jó volt...úgy néz ki 1-2 évvel ezelőtt ahogy visszatért be is jelentett és leadta a lapokat és már csak a formális zárás kellett hozzá. -Akkor hát irány a Dungeon…hm…Satine. Te azért lettél kalandor, hogy megtaláld a szüleid? Vagy azért mert nem volt jobb ötleted? Vagy csak szimplán erős akarsz lenni? Kérdeztem társamtól miközben lefele sétáltunk a Dungeon bejárathoz. Ha nem válaszol nem erőltetem tovább a dolgokat. Az első 5 szinten igen hamar átértünk hisz csak goblinok meg hasonlók voltak. Szorgosan szedegettem a kristályokat a hamuból utánuk. Ahogy haladtunk a hatodik szinten vitába keveredtem Satine-al hogy szerintem többet védő felszerelést kéne hordania…vagy ruhát amelyiket könyebben megtudja szerezni továbbá még arról is vitatkoztunk, hogy miért nem derítjük fel a szinteket. Elvileg minden újoncnak meg kell csinálnia. Egyszerű a válasz: mert én nem akarom. Ekkor fordult felénk egy Macskaember. Ránézésre párbajhős besorolást adnék Neki. -Ti vagytok Satine és Ragnar, nya? -Tudod mit Ragnar? Nem érdekel! Igen mi vagyunk miért? -Kagutsuchi mondta hogy Veletek kell partyba állnom, nya. -Ez pontosan Kagu-donora vallana ha nem szólt Nekünk, hogy van még egy tagunk. Én Satine Maev vagyok. -Én meg Ragnar…na menjünk öljünk pár War Shadow-ot…úgy tudom Ők a hatodikon vannak ugye? Így a kis csapat lement a hatodik szintre megvívott pár War Shadowwal és kaptak is egy War Shadow Finger Blade-t mint drop itemet. Miután Satine nem „vett” igazán részt a harcban ezért lemondott a zsákmányról. A csapat a hetedik szinten 11 Killer Ant-tel találkozott amelyek majdnem megölték Őket….vagyis Satine-t és Nyanta-t. Ragnar sérülés nélkül tért haza. Amikor haza mentek Everfire-be Kagutsuchi azzal fenyegette meg Nyanta-t és Satine-t, hogy ha nem csinálnak rántott húst nem kapnak status update-t úgy mint Ragnar. Nyanta el is ment húst venni a rántott húshoz és útközben hallotta ahogy ismeretlen szidják a familiát. Kagutsuchi szobája előtt állt Aaron. Mintha csak engem várt volna az update után. -Ragnar…jöjj gyakorolj velem. Szeretném felmérni harci tapasztalataid. -Mondhatok nemet? Tudom, hogy nem mondhaotk nemet de szeretem úgyé érezni hogy dönthetek… Aaron csak lemondóan sóhajt és elindulj a szobája felé. Gondolom azért hogy beöltözzön. Én még a páncélomban vagyok így le is megyek. Bő 10 perccel később érkezik Aaron és zárja be az ajtót. -Nos. Szerintem kezdhetjük is! Ilyen lemondóan se szóltak méghozzám. De ahogy megszólalt bele is lendül. Lándzsával harcol így eléggé hátrányban vagyok rövidkarddal. Ahogy felém rohan felé dobom a két tőröm de mindkettőt félre üti. Valahogy sejtettem. Reményeim szerint van lehetőségem arra hogy kasztoljak egy varázslatot. Amíg félre üti tőreim belekezdek a kasztolásba és közben jobbra balra mozgok a felém záporozó szúrások elől. Érzem hogy vissza fogja magát. -Oh…Folytonos Varázslat. Amikor valaki mozgás és harcközben varázsol. Nem rossz. Ha itt lettél volna az elmúlt 2 évben talán még a Kenki-t (Aiz Wallenstein) is le taszítottad volna trónjáról. Olyan könnyedén mondja mindezt miközben az óriások erejével sújt minden egyes suhintással és mindent éppen hogy csak kivédeni tudok utolsó pillanatokban. -Szóval Ragnar. Most hazugság nélkül. Férfi a férfinak. Újonc a kapitánynak. Mondd el honnan van ilyen harci tapasztalatod! Rákapcsolt. Aaron mintha dühös lenne és egyre erősebbek a csapásai. Minden ütés után fájdalmas zsibbadás fut át a karomon. -Tudod…*clang* Volt egy jó barátom *clang* aki már kiskora óta *clang* kardforgat *clang*.- Kezemből kirepült a kard de nem álltam meg. Amíg a lándzsája távoli ívben volt beléptem a penge mögé (ergo a lándzsa támadó távolságán belülre) és előkaptam utolsó tőrömet. Nem támadni próbáltam hanem bent maradni. Mert amíg a lándzsával nem talál el táncolhatok vele a kardom irányába. -Oooo és ki volt az Ragnar?- Valami csoda folytán sikerült bent maradnom a lándzsa hatótávolságán belül maradni de a sajna nem a kardom írányába haladtunk. -Hát tudod ha elmondom úgy se hiszed el.- lihegek pedig alig 2 perce kezdtük a harcot. Marius ellen tíz perceket is bírtam. -Mondd csak!- megint feljebb kapcsoltunk és a szerencsém kifogyott. A lándzsa tompábik végével mellbe vágott. Földre kerültem. Nincs erőm fel kelni. Szóval ilyen erős egy negyedik szintű kalandor. -Marius Victrix Rakia. Rakia trónörököse. Személyi kovácsa voltam amíg Ares ki nem akadt rá. Majdnem kitagadta. Saját érdekembe Marius elbocsátott és elfogatási parancsot adott ki ellenem mint kém ellen. Jó srác. Csak rossz helyre született. -Ez minden megmagyaráz. – Sétál oda mellém és húz fel a földről. Ahogy felhúz át adja a kardom. -Jól vívsz Ragnar. De ne téveszd meg társaid. Tudniuk kell mit tudsz hogy tudják meddig mehettek. Tudod az ahogy varázsolsz azt rajtad kívü max 2 tucat ember tudja. Ezen kívül egy erős mágiád és erős képességed van. Hamar utolérsz minket „idősebbeket”. -Tényleg Aaron. Hogy képes valaki szintet lépni? -El kell menned egy kalandra és valami olyat tenni amire még az istenek is azt mondják, hogy megérdemled azt hogy erősebb legyél. -Nem teljesen értem…de majd meglátom. Köszönöm a tanácsot. És mondd csak. Ezt mindennapossá tudjuk tenni? Az edzést. -Felőlem…- félig nem tőrődöm módon mondja. Másnap: A dungeon ugyanolyan volt mint tegnap de csak koboldokat goblinokat és war shadowokat öltünk. A hangyáktól féltünk. Nem történt semmi különös szokásos dolgok. Habáááár ma volt az első hogy a dungeonben megsérültem. Harmadik nap: A dungeonbe lemertünk menni újra a hangyákhoz és egész gyorsan le is kaszaboltunk 9et. Macerásan de megöltük őket. Ekkor jött valami jöttment csapat (6-7 fő) és beszólogatott nekünk. Nem nagyon vettem magamra hozzá szoktam hogy kívül állónak tartanak. A macskánknak viszont nagyon beszótlak de mielőtt bármit tehettünk volna tovább álltak. Mi még kicsit lent voltunk majd tovább álltunk. Felmentünk a felszínre. Akartunk update-t Kagutól de az a nyomorult törpe nem ért rá. Mindegy is gyakorlásom Aaronnal ugyanúgy végződött. Kikaptam. Negyedik nap: A dungeonbe indultunk kora reggel. Szokásos út vonalon egy sikátoron keresztül. Mondanám hogy hiba volt…de nem. A Helios család tagjai ismerjük fel őket a címerükről. -Oh szóval itt vannak annak a haszontalannak a fattyai és a büdös macskájuk. Nyanta elkezdett fújni ahogy egy macskához illik. Előttem vannak hárman. Mögöttünk ketten. -Satine, Nyanta. Tiétek a hátsó kettő. Azt még eltűröm ha ezt a kóbor macskát szidják. De Mosolygós Kertitörpét csak én hívhatom haszontalannak. -Rendben!- felelik szinkronban társaim. Egy öngyilkos jelölt felém rugaszkodik, de Aaronhoz képest ez egy lassú barom. Egyszerűen kitérek előle miközbe elkezdem a varázslatomat kántálni. Miután sikerült mellé lépnem még fejbe is rúgom hogy földre menjen. -Ez…ez…ez képes a Folytonos Varázslásra? Főnök! Ez nem volt benne! Ezek erősebbek mint mi! -KUSS ÉS HARCOLJ! CSAK EGY ÉSZAKI BARBÁR LE TUDJUK VERNI ŐKET HÁRMAN VANNAK! MI MEG 4 ÉVE KALANDOROK VAGYUNK! CSINÁLJÁTOK! Mögöttem Nyanta ismerős mágiáját hallom. Már vesztettek de nem tudnak róla. Satine képes elbánni egyikükkel fél kézzel is de ha nem akkor minket tud gyógyítani a harc végéig. Nyanta egy az egy ellen szinte verhetetlen. Ellenfele már a levegőbe kapálódzik és sipitozik. Én előre lépek és suhintok egyet ellenfelem felé. Csak cselezni szerettem volna de túl jó lassú szegénykém és eléggé ki falhoz lett vágva. Előttem a főnökük maradt. Társaim mögöttem jó munkát végeztek. A lángok világítják meg az arcomat. A Főnök felé sétálok és bele rúgok még az első ellenfelenbe ezzel eszméletlenné téve őt. -Rossz emberrel kezdtetek Söpredék! Ellenfelem arra számított hogy vágni fogok de állcsúcson ütöttem…markolattal. Azhem kirepült egy foga is. -Nos…barátaim irány a dungeon. Tizedik szint! Le is mentünk. Le is vágtunk egy bébi sárkányt. Az olyan mint egy szint boss. Csak feljebb. Vicces volt. Köpött felénk egy tűzlabdát amit a legújabb tőröm bánt. Ezt a tőrt egy War Shadow körömből gyárottam és a mágia rúnáját véstem egyik oldalába a másikba a védelmet. Mázlimra bevállt így semlegesítette a gömböt. Habár eltört. De megöltük a sárkányt és kaptunk érte egy halom lóvét. Az este folyamán Kagu updatelte státuszunk. Jól megis lepődött mert egész sokat fejlődtünk. Kezdem egyre jobban élvezni ezt a kalandor létet. Esztelen mészárlás napközben. Eszméletlenre vernek az este folyamán. És reggelente néha én verek másokat eszméletlenre. Igen…tetszik Orario. Valahol az Everfireben negyedik este: -Kagutsuchi…Ragnarék a Helios familiával csaptak össze ma napközben. -Ez magyarázza miért lettek ennyivel feljebb. Heliosnak van egy öt fős kis csapata mind első szintű valahol 500-800 közti pontokkal minden statjukon. -Tudtad hogy Ragnar képes Folytonos Varázslásra? -TÉNYLEG? EZ NAGYON JÓ HÍR AARON!- Kagu Aaron nyakába ugrana de Aaron levegőbe elkapja és a lendület miatt forog vele egyet majd fotelbe dobja. -Tudod nem kéne ennyire bepörögnöd. A kölyök Marius Victix Rakiánál tanult meg vívni. Ezzel biztonságosan állíthatom hogy Marius kb harmadik szinten van. Ragnar pedig ha itt lenne kezdetek kezdete óta nem történt volna meg az… -Aaron. Nyugodj meg. Nem engedjük hogy még egyszer ugyanaz megtörténjen. Életben maradtatok. Jelenleg ez számít…és amúgy is van egy jó megérzésem ezekkel a kölkökkel kapcsolatban….Ragnar egyszerűen vagy szerencsés…vagy mint valami isteni kiválasztott Hősnek született. Ezt Te is érezted nála. Valahogy bármibe is kezd bele azt túl jól csinálja. Pedig nem is áldozza rá minden figyelmét és erejét. Ezért hiszem úgy hogy a kardforgatásban és kovácsolásban ilyen jó. Ez a két dolog amin láttam úgy hogy teljes figyelmét rá áldozza. Belemerül. Kizárja a külvilágot és csak azt figyeli. De Satine-ünk is többre képes mint hiszi. Habár elkéne fogadnia végre hogy szülei halottak. Akkor jobban képes lenne figyelni ha nem a múltba zárja magát. Nyanta meg Nyanta. -Shajj…túl jól kielemezted Őket hiába csak 3 napja vannak egy csapatban…de igen. Én is úgy érzem hogy Ők lesznek ennek a családnak a gerince. Mindketten kimennek a teraszra és jó kedvűen néznek a Torony irányába. Végre megváltozhat a Kagutsuchi família jövője. Ötödik nap: (ez nem volt az asztaliban csak egy picit viszem tovább ne aggódj ) Korán reggel el akartam indulni a városba egy kicsit vásárolni de a nappalinál tovább nem jutottam. Kagu Aaron és Sara volt ott. Egy levéllel a kezükben. A Guild pecsétjével és Helios címerrel ellátva. -Kerti törpe…mi van abban a levélben? -Nos…öreg barátom -Apukád az öreg. -Ez igaz…nos ki lettünk hívva egy War Game-re. Feltételek: Jelenleg egyes szinten álló kalandorok vehetnek részt benne. Nálunk a harcképes egyesek Ti vagytok. Náluk ez kb 8-12 fő. 3an már 800-as statok felett szint lépés közelében vannak. Ha nem fogadjuk el all-out wart kezdenek. Azt nem engedhetjük meg. 1 hónap múlva van az időpont. Addigra ki kell tárgyalnom egy játékot. - Huh…ez elég komoly így elsőre. Nehéz is megemészteni. -Ragnar Seidr! Mint családod feje parancsot adok: MENJ ÉS FEJLŐDJ! VIDD MAGADDAL SATINE MAEVET ÉS NYANTÁT A MACSKÁT! EREDJ!
|
|
Zima
FRPG Guru
Posts: 591
Elfoglaltság: Elfoglalt
Utoljára online: Aug 15, 2024 18:54:55 GMT 1
May 31, 2016 15:22:28 GMT 1
|
Post by Zima on Dec 14, 2018 0:09:35 GMT 1
Elindultunk lefelé a dungeonbe. Meglepetésemre Ragnar érdeklődött. Na igen… ez az a kérdés, ami eléggé alapvető, mégis el tudok tőle szomorodni, mert voltaképp… magam sem tudom. Persze ezt nem mondhattam, meg mutathattam ki. - Erősebb szeretnék lenni. Az első szinteken nem volt probléma, na de a hatodikon… persze ott sem az ellenségek miatt, hanem Ragnar kezdett el kötekedni velem. Nem arról van szó, hogy ne lenne abban valami, amit mond, de na. Nővel öltözködésről ne vitatkozzon. A másik téma meg a felderítés volt. Úgy viselkedett, mint egy hisztis gyerek. Mert Ő nem akarja. Pffff. Ekkor szól hozzánk a macskaember, aki a semmiből bukkant elő. Intettem neki, hogy ezt még lezárom, majd miután pontot tettem az i-re vele is foglalkoztam. Mint kiderült Ő is a família tagja. Együtt folytattuk utunk. Itt a hatodik szinten war shadow-kal harcoltunk, ami nekem nem ment túl jól. Nem tudom, mi ütött belém, valahogy nem bírtam eléggé koncentrálni, így kivenni a részem a csatából. Emiatt le is mondtam a drop item-ről. Tovább mentünk. A killer antoknál már tudtam összpontosítani, de szívós lények voltak, Nyantával mi meg is sérültünk. De hogy Ragnar hogy a viharban csinálta, hogy nem lett baja…? A küzdelmes nap után csak arra vágytam, hogy vehessek egy jó meleg fürdőt és bedőlhessek az ágyamba. Erre mi történik? Kagu-dono addig nem update-eli a statjaimat, amíg nem csinálok rántotthúst. Eszem megáll… komolyan? Végül beadtam a derekam. Miután mindennel végeztem csak bedőltem az ágyikómba és már aludtam is.
Másnap szerencsére nem történt sok minden. Nm mentünk annyira le, nem akartunk hangyákkal találkozni. Miután visszaértünk kissé bátortalanul odaléptem Komatsuhimehez. - Izé… - Hm? Mit szeretnél? - Gyakorolni. Akarom mondani… gyakorolnál velem? Rám férne egy kis edzés… - Igen. Lementünk, szembefordultunk egymással és már vettem is fel az alapállást. Ő is így tett, majd támadott. Jól tudtam, hogy gyors, mégis szinte meglepődtem rajta. Egy suta mozdulattal éppen, hogy tudtam hárítani, de az újabb támadást már nem sikerült védenem. A kard lapjával oldalba vágott. - Szedd össze magad! – utasított, majd újra támadt. Nem tartott sokáig a gyakorlás, de jól kimerültem és gazdagabb lettem néhány kék-zöld folttal. A vége felé már voltak jobb mozdulataim. A nő arcáról nem tudtam semmit sem leolvasni. Vajon mit gondolhat rólam? Két éve itt vagyok, de annyira nem ismerem. Néhányszor részt vettem olyan küldetésen, ahol Ő is ott volt, de ennyi. - Légy határozottabb! Minden meg van benned, ami egy jó kardforgatóhoz kell. Csak gyakorlás és tapasztalat szükséges. Sarkon fordult és távozott. Sosem volt túl beszédes, de amit mondott, az megnyugtatott.
Harmadnap le mertünk menni a hangyákhoz és elég jól teljesítettünk ellenük. Nem sokkal utána jött egy csapat, aki beszólogatott nekünk. Főleg Nyantának. Tudtam, hogy nem kéne, hogy rosszul essen, így gondolataimat tudatosan eltereltem. Kagu-dono nem volt otthon, így nem kaptunk frissítést. Komatsuhiméhez léptem, de most határozottabban, amire egy apró mosolyt kaptam. A gyakorlás most se nyúlt hosszúra, de azért megérte.
Negyedik nap reggel a dungeonbe menet megállítottak minket az előző napi alakok, a Helios család tagjai (mint ahogy arra rájöttünk a címerükből). Ragnar kézbe vette az irányítást. Nem voltam rest, sikeresen le is vertem az egyiket, míg mellettem Nyanta is a másikat. Ragnar leütötte a harmadikat és a főnököt is. Ezután, mint ha mi sem történt volna folytattuk utunkat a dungeonbe. Ők kötöttek belénk, de aggódni kezdtem. Mi van, ha ennek rossz vége lesz és később megütjük a bokánk? Mire megérkeztünk lezártam magamban ezt a gondolatmenetet. Ha jönnek, jönnek. Megvédjük a famíliát. A dungeonben is váratlan dolog történt. Egy bébi sárkány volt az ellenfelünk. Azt hittük, meghalunk, de Ragnar megmentett minket és végül legyőztük. A csata végén enyhén remegtem, de talán ilyenkor ez a normális reakció. Ragnar ereje vagy… talán szerencséje is ijesztő… de azért örülök, hogy a csapattársam. Este a státusz update-nél mindenki meglepődött a fejlődésünkön. Azta… mostanában többet fejlődtem, mint az elmúlt két évben, meg előtte még az Orarion kívüli időkben. Mondjuk… intenzívebb hatásoknak is vagyok kitéve… Eddig is így kellett volna csinálnom…
Ötödik nap. Nem túl kellemes érzés arra felriadni, hogy valaki berúgja az ajtóm. - Mi a fen… - Jó reggelt Satine! – és egy dobótőr landol a fejem mellett, levágva egy hajtincsem. - TE MI A FÉSZKES FENÉT KÉPZELSZ MAGADRÓL? – csattanok fel, mire csak közelebb jön és a vállamra teszi a kezét. - Fejlődj! - Tessék? - FEJLŐDJ! - Mi van? - FEJLŐDJ! - NEM KELL ÜVÖLTENED! - DE! - MIÉRT? - MERT HATÁSOSABB! Csak pislogok, és nem tudom hova tenni a helyzetet. Még a tincsemről is megfeledkezem. - Szóval… mi történt? - Fejlődj! - Beakadt a lemez, vagy mi? - A Helios klán kihívott minket egy War Game-re és mi hárman Nyantával fogunk részt venni rajta. Van egy hónapunk. Ledöbbenek, alig veszem tudomásul a vállon veregetését. Beigazolódott a félelmem… Egy hónap alatt a lehető legerősebbé kell válnom a klán érdekében… - Hé Satine! – már az ajtóban áll, nem is vettem észre, hogy már oda ment. - Igen? - FEJLŐDJ! – ezzel felém dob még egy dobó tőrt, és bevágja maga mögött az ajtót. Ez szerencsére nem talál el… basszus… a HAJAM! Felugrom és szinte feltépem az ajtót. - JÖSSZ NEKEM EGY FODRÁSSZAL RAGNAR SEIDR! - Visszamenjek a tőrömmel? – hallom a kuncogó választ. - Inkább a fenébe menj…!
|
|
Deleted
Törölt felhasználó
Posts: 0
Utoljára online: Nov 23, 2024 15:41:40 GMT 1
Nov 23, 2024 15:41:40 GMT 1
|
Post by Deleted on Dec 16, 2018 18:46:07 GMT 1
És így is tettem. A nap még éppen hogy csak fel kelt. Az első dolog amit tettem miután megkaptam a parancsot, hogy benyitottam Satine szobájába (egyesek szerint rúgtam). Majd egy ébresztővel (egyesek szerint dobótőrrel) fel keltettem drága társamat aki ennek nem örült. - TE MI A FÉSZKES FENÉT KÉPZELSZ MAGADRÓL? – csattan fel. - Fejlődj! – válaszolok Neki. - Tessék? - FEJLŐDJ! – üvöltök rá. - Mi van? - FEJLŐDJ! – üvöltök mert fel vagyok pörögve. - NEM KELL ÜVÖLTENED! - DE! – mutasd meg a dominanciát Ragnar… - MIÉRT? - MERT HATÁSOSABB! – és mert szeretek üvölteni. Csak pislogni tud. - Szóval… mi történt? - Fejlődj! - Beakadt a lemez, vagy mi? - A Helios klán kihívott minket egy War Game-re és mi hárman Nyantával fogunk részt venni rajta. Van egy hónapunk. Láthatóan ledöbbent. - Hé Satine! – már az ajtóban álltam. - Igen? - FEJLŐDJ! – ezzel felé dob még egy dobtam még egy ébresztőt és úriember módjára távozok. Szinte vadállat módjára feltépte az ajtót. - JÖSSZ NEKEM EGY FODRÁSSZAL RAGNAR SEIDR! - Visszamenjek a tőrömmel? – kuncogok magamban. - Inkább a fenébe menj…! – A legyőzöttek hangja…. Ezután végre elindulok a városba nyers anyagot venni az új fegyveremhez. Lehet egy páncél újítás is rám férne. Mielőtt kilépek az ajtón a Törpe nevetgélve jön felém. -Ragnar pajtás! Melletted soha se unalmas az élet. Gondolom új fegyvereket akarsz gyártani mert érzékeled hogy a rövidkard nem túl hatásos…igazam van? Nos akkor várj egy szint lépést. Közel állsz hozzá. Ha meglépted a szintet akkor kaphatsz egy új képességet: finomítás. Azzal jobb dolgokat tudsz kovácsolni. Vállat vonok és kimegyek a városba. Számoljunk. Ha jól láttam kb 5 kiló jó minőségű acél az olyan 15 ezer valis környékén van…majd lealkuszom. A Familía műhelyében sajnos az átlag alapanyagokon kívül semmi sincs. De nem kell félni. Ragnar mester megoldja. Az 5 kg acélból ki jön 3 nagy kard, vagy 1 nagy kard és 8 tőr….vagy egy nagy kard és egy normális páncél Satine-ra….miután nem szeret nagyon beöltözni akkor kap majd egy olyat ami nem gátolja mozgásba de a vitális pontokat védi. Ezen kívül kell még két-három hasáb jó tölgy és még kb 2 négyzetméter jó minőségű bőr. Hm….a szörnyek bőre ellenállóbb mint a háziállatoké szóval az egy kicsit drágább lesz. Ha jól számolok erre…rá megy minden pénzem. Miközben ezeken gondolkodtam a városba értem. Első megálló az acélért lesz. Miután még nincs jó ismeretem ezért betérek az első boltba amelyik egyezik a kritérumaimmal. -Szép napot uram!- köszönt a boltos. -Szép napot! Kardot szeretnék kovácsolni és ehhez keresek alapanyagot. -Mi célból kell magának egy kard hisz… Megragadva a lehetőséget le is csapok: -Acélból…szóval ha lenne olyan kedves és adna nekem 5 nagy kardhoz elegendő acélt akkor hálás lennék. A lehető legjobb minőséget ha lehet. A boltos csak sóhajt egyet és benyúl a pult alá. -Nagy mázlija van uram. A főnök épp most árusítja ki minden készletét. Hamarosan kovácsműhelyt húz fel ennek a boltnak a helyére. Ugyanúgy fog tudni vásárolni alapanyagokat csak drágább áron. Nos az öt nagy kardhoz elegendő acél…az éppen hogy kicsit kevesebb mint amennyink van. Tudja mit? Miután ilyen humoros volt megkapja az egészet. Főnök akciói miatt ez így nem több mint…..9 ezer valis lesz. -A Főnöke igazán kedves ember lehet…köszönöm. További szép napot. Egy pipa maradt még…a bőr a tölgy és a fejlődés. Nap állásából ítélve most kelne fel Satine egy átlag napon. Tölgyet sikerült is megvennem még ugyanaznap. Bőrt azért nem vettem mert az egyetlen számomra megfizethető szörny bőr az az ork bőr. Azt pedig inkább megyek és ki szedem magamnak. Haza mentem és lepakoltam a kis műhelyembe a dolgaim. Satine hallgatott rám és már elment fejlődni. Nyantát is értesítették amíg nem voltam itthon. Gondolom együtt mentek le a dungeonbe miután nem találtak sehol. Biztos kaptam egy:”Semmirekellő, megbízhatatlan, rendbontó, tőrdobáló, engedély nélküli fodrász”-t valakitől…Na mindegy. Ha igaz az amit Kagu mondott akkor még nem állok Neki kovácsolni. Irány a Dungeon. A Dungeönben: Ez az első hat szint mintha most kicsit könnyebben menne mint legutóbb. Orkokig nem kéne le menni egyedül. Akkor hát vissza War Shadowokhoz. Remek tőr alapanyagot adnak. -Menj a fenébe! Haszontalan vagy! Addig nem engedlek felmenni amíg legalább egy csapat gyilkos hangyát meg nem öltél! He? Ki ez az eszetlen? EZEK HANGYÁK ELLEN AKARNAK HARCOLNI? *vietnam flashbacks* Rá kell néznem. A hang női volt. Inkább haraggal teli mintsem dühvel. Van különbség. A haragot az ember a saját erejéhez tudja adni. Két fordulással arrébb láttam is őket. Hárman vannak. Egy férfi és két nő. Az egyik tünde nőnél olyan fegyver van mint Komatsuhiménél. Érdekes. A férfi teljes vértet hord…túl drágát ahhoz hogy ezen a szinten legyen. Az utolsó egy sötét hajú nő. Egy köntös van rajta gondolom azért mert varázsló. Vékony de nem azért mert éheztetik. Inkább csak alapból ilyen. Hm…mi tévő legyek. Hát mi más tévő legyek az ott biztos egy bajba jutott hölgy én pedig hős lennék vagy mi fene. Be lépek a kis barlang részükbe. Középen 3 gyilkos hangya feje van…vonzani fogják a többit. -Szép napot hölgyek. Uram.- fordulok feléjük. Címert még mindig nem látok. A férfi még mindig háttal van. -Ahogy hallottam a kisasszony nem túl hatékony itt lent a Dungeönben…nem lehet hogy előbb a felszínen kéne edzenie? Meg úgy ránézésre nem is szereti magukat. -Mit mondtál Te kis söpredék?- fordul felém a katanás és már húzza elő a fegyverét. Feléjük dobtam két tőrt. A fehér hajú elfnek (katanás) a fegyverét gond nélkül le vágtam oldaláról ezzel a dobással és a fegyver jóval arrébb is repült…legalább lesz egy kis időm. Vagyis lenne. A másik tőr a férfi felé repült…de a pasi már sehol sincs. -Ha ilyen gyenge vagy miért szólsz bele mások dolgába?- mögöttem van…a picsába. Gurolok előre egyet. Még éppen idejében. Mögöttem a földbe már egy kard áll elég mélyen. Gyorsan elvégzem a varázslatom és már készen várom őt. Egy szempillantás alatt megteszi a kettőnk közt lévő távolságot. Ijesztő. Következő pillanatban a kardom már nincs a kezemben. A varázslat is megszűnt. Ezek mellé még vagy 4 helyen meg lettem vágva. Egyik sem halálos vágás csak annyira fáj hogy ne tudjak harcolni. Ekkor látom meg a lábán lévő címert. Helios. -Lívia. Hozd magaddal Lanelint. A sötét hajú nő aki eddig meg sem szólalt most megszólal. -De Bertold! Nem hagyhatod csak így meghalni! -Csönd legyen Lanelin…nem látok én itt semmit csak bogarakat amiket el kell taposni. Ezzel távozta amíg én a földön feküdtem és vártam a véget. Hallottam hogy a hangyák egyre közelebb és közelebb jönnek de nem tudtam tenni ellene semmit. Elájultam. A szobámban keltem sebeim bekötve, nem meggyógyítva. Gondolom Kagu büntetése amiért így elkentek. Fegyvereim és páncélom helyén. Aaron ül az ágyam mellett. -Üdv az élők között Ragnar. Mázlid hogy Satine és Nyanta megtalált. Ők kisebb karcolásokkal kijöttek onnan. -Így minden világos. Kagu nem engedte hogy meggyógyítson ugye? -Pontosan. De térjünk a lényegre. Ki volt az aki így elvert Téged? Mert biztos nem a hangyák. -Bertold a Helios familiából. Egy szempillantás alatt ötöt vágott. Aaron csak sóhajt egy nagyot. -Bertoldról amikor utoljára hallottam négyes szintű volt…esélyed sincs ellene. Még nincs. Csak azért mert ellenem edzesz még nem mehetsz Neki mindenkinek. Figyelj oda jobban. -Akkor viszont lejebb kéne mennem a Dungeonbe, hogy jobban fejlődhessek. -ESZEDBE SE JUSSON! A Te szinteden még az is csoda hogy a bébi sárkányt legyőztétek csapatban. Majd akkor jusson eszedbe hogy lementek oda ha képes vagy egyedül egy bébi sárkányt vagy minotauruszt megölni! Aaron ahogy fel kapta a vizet le is nyugodott. Még sóhajtott egyet és kiment a szobámból. Szóval…akkor mehetek le a középső szintekre ha legyőzők egy bébi sárkányt egyedül. Legyen hát. Elhozom a pusztulást a sárkánykáknak. Mindegyiknek melyet megtalálom.
|
|
Zima
FRPG Guru
Posts: 591
Elfoglaltság: Elfoglalt
Utoljára online: Aug 15, 2024 18:54:55 GMT 1
May 31, 2016 15:22:28 GMT 1
|
Post by Zima on Dec 17, 2018 0:50:40 GMT 1
Az elkövetkező percekben még fortyogtam magamban. Mekkora barom… és hogy élvezte… eszem megáll… Ziher, hogy behajtom rajta azt a fodrászt… Eljátszottam a gondolattal, hogy még visszafekszem, hisz nem rég kelt fel a nap, de annyira felbosszantott, hogy esélyem se lett volna rá. Inkább felöltöztem, megfésülködtem és lementem reggelizni. A srácoktól megtudtam, hogy Ragnar lelépett. Jó tudni… vajon dungeonbe jön? Vagy szabadnapot vett ki, csak nem szólt? Bár pont Ő… maximum abból a célból, hogy kovácsoljon magának felszerelést. Némiképp még a hallottak hatása alatt voltam. El is játszottam a gondolattal, hogy akkor gyakorlok ma Komatsuhimével, de aztán eszembe jutott, hogy Ő már vagy egy órája elindult a dungeonbe. Mondta, hogy sokáig lent lesz és nem fogunk tudni edzeni. Ha Miszter Csakúgyberontokmásszobájábaegydobótőrrel nem is bukkan fel, Nyantával mi attól még lemehetünk…
Reggeli után összeszedtem a kis motyómat, a kardomat és elindultam. Nem mentem rögtön a találkahelyre, kicsit sétálgattam. Nézegettem a boltok kínálatát és önkéntelenül is eszembe jutottak Ragnar szavai. Lehet, tényleg kéne egy jobban fedő páncél… de… ott ahonnan jövök, ez volt a normális… Merengve és néhány páncél megnézése után két perc késéssel megérkeztem a szokott helyre. Nyanta kérdőn pillant rám, mire sóhajtok. - Valószínűleg a fodrász suliban van… Felhúzott szemöldökére csak sóhajtok és legyintek. - Valójában nem tudom. Hallottad, mi történt? Bólintott. Vajon Kagu-dono egyszer csak megjelent, hogy „Hali, ez történt, jó fejlődést!”? Elképzelhető…
Az első hat szinten elég simán lejutottunk. Váltottunk néhány szót, hogy kit hogyan érintett, némi kifakadással elmeséltem, hogyan tudtam meg… Láttam a szemében, hogy nem érti, mire fel ez a hiszti, de nem mondott semmit. Bölcsen döntött. A hetedik szinten tíz hangyába botlottunk. Eleinte kicsit furcsa volt, hogy nincs Ragnar, a tankunk, aki felfogja az ütéseket, de nem is volt szükség rá. Vagy mázlink volt és gyengébbek kerültek elénk, vagy ennyit fejlődtünk. Valószínűleg mindkettő, mert magabiztosabbnak és ügyesebbnek éreztem magam. Nyantán is úgy látszott, mintha edzett volna. Ő is mintha gyorsabban és ügyesebben harcolt volna. Miután végeztünk velük sajnos nem örülhettünk, mert még egy csapat jött oda a szagukra. Őket is elintéztük. Voltaképpen inkább volt fárasztó és hosszú a küzdelem, mint nehéz. Elég jól össze tudtunk dolgozni. A rizikós heyzetekből kihúztuk a másikat, így néhány apróbb sérüléssel megúsztuk. Ezek annyira kicsik voltak, hogy csak Nyantának egy zúzódását kellett begyógyítanom. - Én amóndó vagyok, hogy menjünk haza. Kimerítettek…
Nyanta is egyetértett velem, így elindultunk felfelé. Szépen csendben bandukoltunk, mikor kiszúrtuk az előttünk siető hangyákat. Ne már… reméltem, hogy mára csak ennyi volt… de nem csak ez volt az egyetlen furcsaság. - Ismerős szagot érzek-nya. Alig fogtam fel társam megjegyzését Ő már fel is lendült a falra, hogy jobban szemügyre vegye az eseményeket. Én menet közben dobótőrökkel estem a hátul lévő hangyáknak. Kettővel sikeresen végeztem, mire Nyanta felkiáltott. - Ez Ragnar! Siessünk! Belendült közéjük. Én hátulról cselekedtem, ezzel bekerítve őket. A hangyák reagáltak, de szerencsére nem esett komoly bajunk. Pár vágás, néhány zúzódás… Mire az összeset elintéztük rendesen kimerültünk. Rögtön Ragnarhoz siettem és megvizsgáltam a sérüléseit, majd a környezetét. - Jól vagy, Nyanta? – kérdeztem oda se pillantva. - Én megleszek-nya, Ő túléli? Éreztem magamon a meglepett pillantást, mikor nem kezdtem el gyógyítani, hanem a kötszerért nyúltam. Végeztem az utolsó simításokkal, a kötések ki fogják bírni hazáig. Azért a homlokához tettem a kezem és elmormoltam a varázsigém. Ha egy kicsivel később érünk ide… Egy grimasz fut át az arcomon. Ha most szerencsejátékoznék, valószínűleg nyernék. - Öhm… nem akarok beleszólni a módszereidbe-nya, de… - Megmarad. Elég nagy az esély arra, hogy összeszólalkozott egy magasabb szintű kalandorral és ez lett a vége. Nincs súlyos sérülése, gyógyítás nélkül is néhány nap, maximum egy hét alatt rendbe jön. Miért voltál hülye, Ragnar? – az utolsó mondatot csak alig hallhatóan teszem hozzá szomorúan. Mégis csak a társam… - Igazad lehet, de miért nem látod el, hogy minél előbb újra harcolhasson? Egy hónap és War Game… - Tudom… de ez is egy lecke neki… Szinte látom magam előtt Kagu-donot, ahogy azt mondja, hagyjam így. Nyanta arcára rá vannak írva a gondolatai, meg ha jól érzékelem morog valamit az orra alatt. Igen, tudom, hogy ha meggyógyítanám, lábon haza tudna menni… Ő is kellőképpen fáradt. Vagy megértett, vagy nem akart vitatkozni, de a képességével fogta és hazavittük.
Otthon elmeséltük, amit tudtunk. Reméltem, hátha Kagu-dono enyhébb lesz, mint a képzeletemben, de nem. Megengedte, hogy átkössem a sebeket, de nem gyógyíthattam meg. Szó nélkül engedelmeskedtem, majd kimentem. Aaronnal privátban akartak fejmosást tartani neki. A konyhában voltunk Nyantával, mikor Aaron megjelent. Rögtön felpattantunk és társunk szobájába siettünk. Akkorra már Kagu-dono sem volt bent. Arcomra van írva az aggodalom és a lecsesznivágyás, de semmit sem mondok. Hülye lettem volna beismerni, még ha így is van. - Hogy vagy-nya? Rövidke kis látogatásunk után inkább hagytuk pihenni. Nyanta lelépett, én meg az edzőterembe mentem a zsákokat püffölni. Este futottam kicsit. Sokáig nem bírtam utána elaludni. A Helios családon pörögtek a gondolataim. Miért vagyunk ennyire a bögyükben…?
|
|
Deleted
Törölt felhasználó
Posts: 0
Utoljára online: Nov 23, 2024 15:41:40 GMT 1
Nov 23, 2024 15:41:40 GMT 1
|
Post by Deleted on Dec 19, 2018 16:13:07 GMT 1
Miután Aaron dühös durciban távozott Nyanta és Satine jöttek be. Satine átkötözött míg Nyanta érdeklődött. Mindenki megnyugodott miután megtudták hogy minden rendben van. Sebeim nem szakadtak fel és én is jól vagyok. Csak egomat bántották nem engem...annyira. Utána magamra hagytak. Nem is baj. Ha megtudták volna milyen baromságot készülök tenni lehet le is csapnak. Felvettem felszerelésem és a Dungeonbe mentem. Segíteni fog a sebeimnek a harc. A páncélomon a gyógyulást elősegítő rúna van...gáz lett volna már nem egyszer ha nincs ott. A Dungeonben értelmetlenül sétálgattam fel alá az első két szinten. Ilyen állapotba én se akartam lejjebb menni. Azon gondolkodtam hogy lehetnék erősebb. Beszélnem kell a Törppel. Miután kijöttem azt a halom drop itemet amit most szereztem pénzre váltottam. Legalább a napi betevő megvolt.
Everfire-ben Hazaértem és rögtön családunk fejét kerestem. A dolgozó szobájában találtam ahol túl komoly arccal ült. Kopogtam de nem hallotta. -Kaguchi. Ha ilyen arccal ülsz ráncos leszel. Na meg megijeszted a többieket. -Oh Ragnar…-ugrott egyet helyben- megijesztettél. Mi újság? -Rúna kovács vagyok. Az az elméletem ha a rúnákat mondatba szedem akkor hatásosabb tudok lenni. Gondolok itt olyanra ha a tőrbe a fény rúnáját vésem akkor az világítani fog. Na de ha azt vésném bele hogy:”Mikor célt érsz villanj!” akkor ki tudna váltani egy más hatást. -Remek feltevés barátom! Akkor menj próbáld ki! -Te nyominger! Nem tudok ősi rúna nyelven írni! Csak szavakat. Van valahol könyvtár? -Persze! A guildnél hozzá férhetsz könyvekhez. Akkor jó tanulást Ragnarino! Sóhajtok becézésére…-Mégegyszer így hívsz kerti díszt csinálok belőled…-jelentem ki lemondóan.
A következő egy hétben csak a guild és műhely között járkáltam. Aaron azt mondta addig nincs edzés amíg “orvosi” ellátásra szorulok. Néha ettem is...Satine megölt volna ha nem eszek. Egy hét alatt megtanultam az ősi rúna nyelvet igen hatékonyan használni. Tudásomat már a műhelyben tesztelhettem. És működik. A tőr tényleg csak célba érésnél villant. És többször használható. Tökéletes. Így egy hét után meg is van, hogy hová megyek legközelebb. De előtte még fel kell készülnöm...
|
|
Zima
FRPG Guru
Posts: 591
Elfoglaltság: Elfoglalt
Utoljára online: Aug 15, 2024 18:54:55 GMT 1
May 31, 2016 15:22:28 GMT 1
|
Post by Zima on Feb 4, 2019 1:39:47 GMT 1
Akkor éjjel nem sejtettem, milyen eseménydús hét vár rám.
Első napra Nyantával pihenőt beszéltünk meg. Úgy éreztük, mindkettőnkre ráfér egy nap semmittevés. Sokáig aludtam, majd kényelmes viseletbe öltöztem. Egyszerű sötétrózsaszín szoknyát, fehér blúzt és topánkát vettem fel. Egy kisebb kést az övemre csatoltam biztos, ami biztos alapon, majd a szütyőmet felkapva lementem. - Nocsak, nocsak, ki aludt ilyen sokáig? Kagutsuchi vigyorgott, mint a tejbetök, mire lemondóan sóhajtottam. - Mit szeretnél ebédre? - Rántott sajtot, sültkrumplival, és piskótatekercset. - Rendben. - Akkor rizzsel. Hogy mi? Ha ilyen könnyen belemész, az nem is vicces. Elmosolyodom. Élvezem a kis elszontyolódását. - Ez van. Megreggelizem, majd miután Ragnarra ránéztem elmegyek az alapanyagokért. - Ragnarra nem fogsz tudni ránézni. – jegyezte meg Aaron egy almát rágcsálva. - Ugye… nem ment le a dungeonbe? – pánikolok, mire Aaron egy pillanatra szigorúan rám néz. - Nem. Megmondtam neki, hogy amíg orvosi ellátásra szorul, addig nem mehet le. A könyvtárban van. - Könyvtárban? Ragnar? - Igen, rúnákat tanul. Klassz ötlete van, várom, hogy fog elsülni – vigyorgott Kagu. - Ezt látnom kell… - mondom halkan. A konyhaasztalról elveszek egy almát, majd sietve elindulok. - Ne feledkezz el az ebédről! – kiált utánam Kagu.
Egyenesen a guild épületéhez mentem. Kicsit bolyongtam, pedig utólag rájőve… a táblák eléggé egyértelműek. Végre megérkeztem és le is döbbentem. Milyen nagy és szép… Igyekeztem gyorsan visszatérni a valóságba és tekintetemmel Ragnart kerestem. Gondoltam, hogy nem középen a nagy asztaloknál lesz, hanem inkább egy kisebb eldugott sarokban. Igazam is lett. Ragnar leghátul ült könyvekkel körül bástyázva. - Útban vagy! – rám sem nézett, továbbra is a könyvet bújta. Azaz bújta volna, ha hagyom, hogy lássa. - Szia! - Ha fodrász szolgáltatásra vágysz ez az időpont nem alkalmas, de foglalhatsz másikat. - Nem azért jöttem – forgatom a szemem – Látni akartam, hogy valóban itt vagy-e? - Láthatod. De zavarsz, szóval menj el! - Ha ilyen goromba vagy, nem kapsz rántott sajtot! - Hát, ha odaégeted, akkor egyikünk sem… - Nem fogom odaégetni! - Shhh! - hallom, ahogy az egyik könyvtáros lepisszeg. - Azt hiszem ez a tökéletes zárszó, hogy menj megvenni az alapanyagokat, majd főzz, aztán csinálj valami értelmeset. Tudod… Fejlődj… - még pont olyan hangosan mondta, hogy ne szóljanak rá. - Jól van, szia!
Sarkon fordultam és elviharzottam. A városban viszonylag hamar bevásároltam, majd mentem is haza. Kagu-dono már tűkön ült, de viszonylag időben elkészültem és nem égettem oda semmit. Ebéd után rendbe raktam a konyhát, majd a szobámba mentem. Ragnar viselkedése kissé elgondolkodtatott. Lehet nekem is kéne időnként olvasnom? A polcomra pillantottam, ahol egy gyógyfüves és egy elsősegély könyv pihent, valamint egy kis füzet nagyi rúnás jegyzeteivel. Ezeket tanulja Ragnar. Levettem és beleolvastam. Nagyi elég csúnyán ír, így félre is raktam. Talán majd legközelebb… Elnyújtóztam az ágyon és csak pihentem. Vacsora után Komatsuhimével gyakoroltam kicsit, majd lefeküdtem aludni.
Másnap Nyantával lementünk a dungeonbe a tizedik szintre. Néhány szóban elmondtam, mi van Ragnarral, majd inkább a harcra koncentráltunk. Pedig érdekelt, mit csinált a szabad napján. A hangyák annyira lefárasztottak, hogy visszafele menet már én sem akartam beszélgetni. Miután elváltunk és hazafelé sétáltunk elgondolkodtam… hogyan tudnám fejleszteni a képességeim? Hisz Ragnar ezen dolgozik, hogy jobbá váljon… Nekem a rúnák valószínűleg nem segítenének, de ha… a meglévő képességemet fejlesztem? Amint hazaértem bezárkóztam a szobámba és szirmokat idéztem. Eszembe jutott, hogy korábban sikerült, csak akkor annyira nem foglalkoztam vele, mert a kardvívást helyeztem előtérbe. Koncentráltam, míg nem sikerült. Három kicsi szirmot is meg tudtam idézni, illetve fenn tudtam tartani. A következő lépés a szirom méretének módosítása volt. Többedszeri próbálkozásra ez is sikerült úgy, ahogy szerettem volna. Tudtam a megidézett szirmot is kissé növelni, meg kapásból nagyobb szirmot idézni. Örültem, de eléggé kimerített, ami bosszantott. Erre már jó ideje képesnek kellene lennem…
A harmadik napon szintén a dungeonbe mentünk oda, ahol előző nap voltunk. Nem történt voltaképpen semmi. Az egyik hangyától kaptam egy nagyobbat a karomra, amit el kellett látnom. Elég jól sikerült a nagyobb szirom idézése. Otthon Komatsuhimével gyakoroltam, majd leültetett meditálni. Majdnem bealudtam.
Negyedik nap Egy idős asszony tartott egyenesen Everfire-be egy harci triangulummal az oldalán és egy dobozzal a kezében. Járása könnyed volt, egy dallamot dúdolt. - Szervusztok Aranyoskáim! – mosolygott széles szájjal az ikrekre. - Asszonyom, ide nem jöhet be! Erre a nő motyogott valamit, majd intett a kezével. Aztán felnyitotta a dobozt. - Vegyetek sütit! Az ikrek kissé elbizonytalanodtak, de mintha azt hitték volna, hogy varázslat hatása alatt állnak, vettek egyet-egyet és nem állították meg az asszonyt. - Szervusztok Aranyoskáim! – köszönt ugyanúgy, mint odakint. - Úúúúúú! Sütiiiiii! – kiáltotta vigyorogva Kagu és már be is tömött a szájába néhány nagyobb darab édességet. - Kagutsuchi, hányszor kell még elmondanom, hogy nem cuppanunk rá idegenek sütis kosarára? – szólalt meg Aaron lemondóan. - Nyugi, Aaron, Ő Satine nagymamája – jegyezte meg Sara. - Úgy van, Aaron és én a helyedben vennék belőle. Tudod nem ajánlatos packázni Rozanda Giliersel… Aaron először csak pislogott. - A Bárd… hatos szintű… - Szólíts csak Rozi néninek Kedveském és vegyél a süteményből! Hol találom az én drága kis unokám? Satine ekkor érkezett meg. - Nagymama, Te itt? – döbbent le. Az idős asszony odaugrott hozzá és megrángatta a fülét. - Ejnye, édes gyermekem, hogy nekem kell eljönnöm, hogy lássam a kis pofid… Szégyellhetnéd magad, hogy rám sem nézel. - Igaza van Satine – jegyezte meg Kagu, aki kezében egyre jobban ürült a doboz. - Igaza van, de Satine-ék keményen készülnek a War Game-re – próbálta védeni Sara. - Most lehet, de előtte sem sűrűn járt otthon. Tessék hazajárni néha! – bökte kulcscsonton. - Igen, nagymama! Ezután elvonultak kicsit beszélgetni. Aaron ekkor tudta meg, hogy annó, mikor Satine csatlakozott, Kagu Saraval elment megnézni, honnan származik újdonsült tagjuk. Érezte, hogy valaki érdekesbe fog botlani és nem is csalódott. Nem beszéltek vele sokat, de nem is kellett. Aaron elgondolkodott a hallottakon.
Estefele, ahogy Rozi néni ment haza és a kulcsait keresgélte, egy kis utcában megállt. Nem nézett hátra, csak mosolygott. - Aaron fiam, ha ennyire ízlett a sütemény, akkor odaadom a receptet az unokámnak, nem kell érte követned. - Elnézést kérek, de kérdezni szeretnék valamit… - Hallgatlak! Aaron egészen közel jött. Halkan szólalt meg. - Miért nem mondja el Satine-nak, hogy a szülei halottak? Aaron kissé furcsán érezte magát, hogy nem tudta leolvasni az asszony reakcióját. - Miért hazudnék az unokámnak? – kisebb csönd után folytatta – Tény, hogy két éve Kagutsuchinak és a hölgynek azt mondtam, hogy nagy valószínűséggel halottak, de… azóta kaptam információkat… Mondd, Aaron, ha lenne egy unokád, melyiket tartanád jobbnak? Ha meghagynád Őt abban a tudatban, hogy valószínűleg egy mentő expedíción meghaltak, de lehet, hogy mégsem, vagy ha megmondod neki, hogy… a szülei rabszolgák…
Az ötödik napon lementünk a dungeonbe. Menet közben sokat gondoltam az előző napra. Jó volt kicsit nagyival beszélni, meg a tippjeit hallgatni. Mégis csak régóta van a szakmában. Innentől kezdve gyakrabban fogom látogatni. Be kellett látnom, hogy szükségem van rá. Egy idő után már nem tudtam ezen elmélkedni, mert koboldokba botlottunk. Alapból nem lett volna velük baj, de ezek erősebbek voltak az eddigieknél. Visszafele meg egy csapat hangyába botlottunk. Egyre jobban rühellem őket. Nagyjából a hetedik szinten aztán egy három fős csapatot találtunk félig-meddig a földön feküdve. - Segítsetek! – kérte az egyikük, aki a vérző karját fogta. Nem a Helios család jelképét viselték és ártalmatlannak tűntek. Nyantára néztem, aki, ha jól értettem azt üzente a szemeivel, hogy „Tegyek, ahogy jónak látom, Ő majd figyel.” Letérdeltem először a segítséget kérőhöz, majd egy nagyobb szirmot idéztem. Szerencsére sikerült, le tudtam fedni a sebet és intenzíven tudtam gyógyítani. A vérzést elég jól sikerült elállítani, bekötözhettem. - Mi történt veletek? - Túl becsültük a képességeinket és a koboldok csúnyán elvertek minket. Ha lehet kérlek Darrickre nézz rá, a nyöszörgőre, Őt több helyen is megvágták és összeverték. Valóban csúnya vágások voltak a testén. Több szirommal igyekeztem ellátni, de éreztem, ahogy fogy az erőm. De Őt is bekötözhettük. A harmadik férfit gyomron rúgták, majd fejbe vágták. Rá is szántam egy igét, de többet nem éreztem szükségesnek. Lihegtem. Bosszantott, hogy csak ennyire vagyok képes, bár mentségemre legyen szólva, hogy csak nem rég óta gyakorlom komolyabban meg amúgy is fárasztó napuk volt. - Rendben lesztek, de azért keressétek fel a gyógyítótokat. Segítsünk feljutni? - Mindent nagyon köszönünk! A társaink lejjebb vannak, hamarosan vissza kell térniük, de azt is köszönjük. - Rendben. Ahogy felértünk Nyanta a fejét csóválta. - Kissé furcsák voltak, nem-nya? - Meglehet, de valóban megsérültek és nem akartak nekünk ártani. - Lehet, hogy csak most nem és csak felmértek minket… - Remélem nincs igazad, de benne lehet a pakliban. Elköszöntem és hazamentem.
Az utolsó két napon nem történt túl sok minden. A korábbi csapattal nem találkoztunk, nem hallottunk felőlük. Még egy kicsit lejjebb mentünk, ahol már egy-két komolyabb vágást is bezsebeltünk néhány szörnytől. A gyógyításhoz szükséges energiát jobban tudtam kontrollálni. Belegondolva… hogy tudtam én eddig ellenni csupán a kis szirmaimmal? Mondjuk… ha a többiekkel jöttem le, akkor inkább a kardforgató tudásomra bővítettem. Otthon Komatsuhimével edzettem, aki nem kímélt. Mindkét este végkimerülésig püfföltük egymást. Ragnart egész héten csak futólag láttam. Néha átkötöttem a sebeit, de nem nagyon beszéltünk. Kértem, hogy vigyázzon magára, meg egyen, amire csak bólogatott. Vajon meddig jutott ezen a héten? Mennyivel van előttünk?
|
|
Deleted
Törölt felhasználó
Posts: 0
Utoljára online: Nov 23, 2024 15:41:40 GMT 1
Nov 23, 2024 15:41:40 GMT 1
|
Post by Deleted on Feb 4, 2019 14:49:36 GMT 1
Egy heti kemény tanulás után, ami idő alatt Satine biztos csak az élet értelmét kérdőjelezte meg legalább háromszor... végre…végre megy a nyelvtan. Nem is tudom hanyadik kardot kovácsolom amióta itt vagyok. Mindegyik éppen hogy jobb az előzőnél...de a mostani lesz a remek mű.A kemence tüze eléggé izzasztott s emlékeztetett az előttem álló munkára. A rúnákat nem kell külön le írnom mint azt eredetileg hittem. Elég ha értelmesen egybe vannak szedve így annyira nem fog látszani a rúna és nem fognak érdeklődni irántam. A kalapács ritmikus ütődése és az apró fém szikrák repkedése megnyugtatott. A sebeim már rég begyógyultak hála Satine-nak és annak hogy 3 különböző kifejezéssel láttam el a páncélt: gyógyulás, regeneráció és felépülés.
A véső alatt a fém formálódott, bemélyedt ott ahol szerettem volna. Az utolsó vonást is felvésve újra kalapács alá került a fegyver. Ha így folytatjuk soha nem jutunk az egyről a kettőre. Fejlődni kell. Le kell győznöm egy olyan ellenfelet amit egy egyes szintű kalandornak nem kéne tudnia. Erre készülök már mióta!A víz felserrcent ahogy a tűznél is melegebb fém darab bele süllyedt. Ahogy lehűlt elkezdtem a végső simításokon dolgozni. Meg élezni és markolatot rakni rá. És kész is! Hm... nevet kéne adni Neki...ACÉLKAROM. Nyeh túl felkapott. Ragnar haragja? Túl egoista. Őrtűz? Hm...a tűz mely őriz, véd és éget ha kell. Őrtűz legyen hát neve. Egész este csak kovácsoltam a tőrt és a kardot. Eléggé fel voltam pörögve nem érezve a fáradtságot. A nap éppen akkor kelt amikor kiléptem a műhelyből. A páncélom magamra vettem és a köpenyem rá terítettem féloldalasan a hátamra. Itt volt az ideje összeszedni a csapatom. Nyanta már ébren volt mintha vérszagot érezne….akkor már csak a királylányunk maradt. Óvatosan benyitottam hozzá ollóval a kezembe. Leültem az ágya mellé haját finoman a kezembe vettem majd megcsattogtattam az ollót mint valami figyelmeztetés. -Oooo Satine. Ragnar fodrász szolgálatodra. Súgtam a fülébe. Szerencsére ennyi elég volt hogy fel keljen és kirakjon a szobából. A nappaliba vártam mind kettejükre hogy elkészüljenek. Hisz mi másért keltettem volna fel őket? -Csipet csapat! Felépültem szóval hivatalosan vissza térhetek a Dungeonbe. De csakis a 12es szintig mehetünk különben a Törpe megnyúz minket. A mai feladat amit kitűztem: kéne legalább fejenként 5 ork bőr mert kezdünk csórók lenni. Az ork bőr darabja 3 ezer körül mozog +- amit még közben össze szedünk. Benne vagytok? Úgysincs választásotok szóval induljunk. Meg se vártam mit reagálnak elindultam. Tudtam hogy követni fognak ha morcosan is. Az Everfire teraszán-Kagutsuchi...Te tudtad hogy ennyi mindenre képes? -Nyem...de örülök hogy én vagyok az első ki olvassa e gyermek történetét. -Ki hitte volna hogy egy hét alatt megtanul egy nyelvet és marad ideje egy olyan remek kardot kovácsolnia ami a hátán van. -Aaron látom nem értesz a kovácsolt dolgokhoz csak amennyire kell. Azt ott összecsapta és ezt ő is tudja. Gondolom nem akar semmi jót csinálni amíg nincs meg a képessége…. Aaron egy kicsit szótlan maradt hisz a szóban forgó kard az Őrtűz volt amely első ránézésre tényleg egy felső kategóriás több milliós fegyvernek tűnt. -Még Ragnar se annyira zsidó hogy azért a minőségért 50 ezernél többet kérjen de van annyira büszke hogy kevesebbet se fog. A Dunegonben A dungeon mindenfajta nehézség nélkül megjárható volt. Nyanta mintha végig azon dolgozott volna egy hétig hogy tudjon vívni csapatban. Mindig képes volt egy ellenfelet leválasztani a csoportról és kihasználni képességét. Satine...Satine volt. Még mindig hiányzik belőle a vágy, az érzés hogy kalandor legyen. A napi kvóta amit kitűztem viszonylag hamar meglett. Lesz elegendő pénzem arra hogy még jobb dolgokat készítsek...amint meglesz a Kovács képességem...de addig is az ilyen átmeneti fegyverekkel szenvedek. A kardot nem használtam. Nem láttam értelmét a tőrjeim is elég jók voltak. Everfire-ben ugyanaznap délután Megkerestem Aaront hogy gyakoroljunk. Nem látta akadályát így 10 perccel később a pincében is voltunk. Ellene nem tőrökkel mentem hanem egyenest karddal és mágiával. Vártam az első támadását amit könnyen félre sepertem egy széles jobbra vágással. Szabad bal kezemmel tőrt dobtam felé amelyet a visszarántott lándzsa nyelével lazán félre vitt. Közelebb léptem próbáltam a lándzsa effektív körén belül maradni ami sikerült is. Védekezésre kényszerítettem egy rövid ideig. Őrtűzön végig futó lángok mindkettőnk arcát megvilágította. Én izzadtam ő még csak be se melegedett. Egy ugrással kiszabadult és mögém került. Felém szúrt de át ugrottam egy kezemre s onnan a levegőbe löktem magam hogy elkerüljem a támaszkodó csuklóm felé érkező vágást. A levegőbe forogva még egy tőrt eldobtam. Aaron nem csak hogy a tőrt ütötte félre hanem ugyanazzal a mozdulattal engem is a földre vitt. -Hogy fejlődtél ennyit ilyen rövid idő alatt? Főleg úgy hogy csak olvastál? -Tudod...vannak kardforgató tekercsek is a könyvtárban. Plusz...egy kissé csalásnak érzem ezt a kard rúnát. “Lángokban égj s erősítsd mestered mind mágiáját mind testét”. -Ezt….ezt bele tudtad vésni abba a pengébe úgy hogy alig legyen látható? -Eh nem nagy trükk de nem hiszem hogy erről szeretnél beszélgetni. Hamarosan elég jó leszek hogy én legyek a ház személyes kovácsa! Vigyorogtam rá a földről. A következő emlékem hogy félmeztelenül fekszem az ágyamba mellettem Kagu egy darab papírral. -Estét Ragnar! Kissé túl hajtottad magad nem gondolod? Egyébként...itt a status frissítésed. Összességében kb 120 ponttal fejlődtél. Kezdesz lassulni nem gondolod? -Eh...csak nem engedsz eleget szórakozni. -Leeeeheeeet….de nem adhatok neked adamantiumot miközben csak a 12es szintig mendegélsz. -Erről is csak azok a haszontalan nyomik tehetnek. -Azt mondod hogy Satine és Nyanta nélkül jobb lennél? Kezdek benned csalódni! -Egy: ha morcos vagy ráncos leszel. Nem áll jól. Kettő: félre értesz. Nélkülük ha 5ig mentem volna. A törpét ennyire elérzékenyülve se láttam még. Lerakta a lapot s kiment a szobából. Kicsit később Kagutsuchi dolgozójában Aaron és Sara nem értették miért vannak ott ilyen későn de megszokták már a késő esti megbeszéléseket. -Olyan büszke vagyok rájuk. - mondta Kagutsuchi míg fel alá járkált. - Erősek. Tele vannak vággyal. S bíznak a másikban. Nektek mi tűnt fel velük kapcsolatban? Aaron? Aaron megvakarta fejét. Hirtelen nem tudta hol kezdje. -Nos...Satineban minden meg van hogy Ragnart felül múlja de erre rá kell vezetni. Nyanta talán a legnormálisabb közülük de ő is eléggé magának való. Ragnar...meg egyszerűen Ragnar. Mindig megtud lepni. Edzés végén lehet hogy kidőlt de két napja nem aludt és még így is képes volt engem egy kicsit védekezésre kényszeríteni. Pedig az is rég volt hogy védenem kellett volna. Összességében Ragnar olyan mint Te Kagutsuchi. Nem tudja mikor kell feladnia mert Neki senki se mondta...vagyis inkább mondhatja meg hogy az a feladat lehetetlen. Kagu végig bólogat. -Sara? Tudom nem sokat láttad őket mert a többiekkel kerestétek a betevőnk. -Nos..ma reggel hallottam őket. Eléggé úgy fest nekem hogy Ragnar az pont olyan mint Aaron pár éve...csak kicsit komolyabb. Satine...akár mennyire is képes a sarkára állni Ragnar az olyan makacs mint Te és Aaron egybe gyúrva. Ember legyen aki képes Neki nemet mondani. Nyanta... ő olyan...nya. Nem tudok róla nyilatkozni. Egyébként Ragnar megmondta már miért akart csatlakozni egy familíába? -Igen! - csattant ki az örömtől Kagu - Még három éve a hegyekben mondta pontosan ezt:”Azért akarok kalandor lenni, hogy új helyekre menjek. Olyan dolgokat lássak amelyeket mások még nem, hogy én legyek az első aki megtapasztalja azt.” A kis gyűlés csendes véget ért. Mindenki aludt. A következő másfél hét viszonylag eseménytelenül telt. Dungeon, status frissítés, gondolkodás hogy miként legyünk jobbak. Felszerelkeztem s össze szedtem a többieket. -Na srácok! Joe és David küldetést vállaltak és a család feje úgy döntött elkísérjük őket. Hol van ez a küldetés? Városon kívül. Hogy jutunk oda? Hát ezekkel! Lengetek Satine és Nyanta előtt egy adag papírt. -Az urak várnak ránk a keleti kapunál. Na indulás! Áh...imádok parancsolgatni. Aznap kivételesen vittem magammal egy íjat is nem túl sok nyíllal. A felszínen több haszna van mint a föld alatt. David és Joe elég vidámak voltak a kapunál. -Jé...ezek tényleg eljöttek. Joe tartozol Kagunak 500 valissal. Nos gyerkőcök. -Nénikéd a gyerkőc- morogja Ragnar. -A feladat egyszerű: el kell bánni pár banditával akikkel senki sem akar foglalkozni már egy jó ideje. Miután van rajtatok áldás ezért nem lesz bajotok. Két csapatra fogunk válni. Lesztek Ti hárman meg mi. Ti hárman rájuk ijesztetek mint Ragnar szokott Kagura. Mi ketten majd a menekülőket szedjük össze. Na indulás. Én már sokat jártam Orarion kívül szóval nem voltam annyira lenyűgözve mint Nyanta. Szép tempóban haladtunk. Három óra alatt odaértünk ahol szétvált a csapat. Még két óra múlva meg láttuk a romokat amiket belaktak. -Satine maradj mögöttem. Nyanta...Te legyél Nyanta. Akiket tudsz szedj le egyedül aztán szívódj fel keress új célpontot. Mehet? Mehet. Célra tartottam az íjamat s az első célomat szépen combon lőttem. Harcképtelen még gyors öt nyilat ki engedtem ez még 3 célpontot tett harc képtelenné. Satine-al kimásztunk a bokorból s harcba keveredtünk. A harc hevében elvesztettük egymást. Nevetségesek voltak ezek a banditák. Simán át lehet rajtuk sétálni. Ám ekkor hallottam egy ismerős sikolyt hallottam. Egy sikolyt amelyett csak nekem volna szabad ki csikarnom. Igen szadista vagyok. Ez van. Futás közben aktiváltam a mágiám miközben a kard a kezembe repült háti tokjából. Az utolsó pillanatban értem oda és épp hogy sikerült megállítani a lesújtó kardot. -Höh...ez a kölök elég tüzes! A francba...ezen érzem hogy nem egyes szintű pasas. -Tudod...a kis hercegnőt csak nekem áll jogomba sikításra kényszerítenem. Sikerült fellendítenem az ellenfelem kardját így Satine kapott egy kis időt hogy vissza vonuljon. -Satine. Ezekkel elbánok én. -De én is tudok segíteni! -Satine... bízok benned hogy tudnál segíteni. De az életemet bízom rád jelenleg! Remélem megértette. Remélem elég erős vagyok ezekhez. Van egy kardos, ő lesz a főnök, van egy lándzsás...jobb keze lehet a főnöknek? Van egy tőrös... kezdjük vele. -Olyan kis romantikusok vagytok. Mi volnál Te? Egy lovag?! -Ch... én...lovag. Sértegetsz. Én Ragnar vagyok, a tüzek mestere. Harcos vagy mágus talán. Sőt akár önjelölt Casanova vagy Főnök. De lovag soha. Harc állásba álltam kard a jobbomban...lehet trükközni kéne és majd a balba át rakni. A tőröset kidobni egy tőrrel. Lándzsásat megszorongatni. Kardosat levágni. Kezdődjön a tánc! Nem vártam meg őket balomba hirtelen a szél/tűz rúna tőröm s a bal oldali fickóba küldtem. A pasas nem tudta mi találta el de nem volt sok ideje a tőrrel törődni. Berobbant hogy tüzet generáljon. Kár...pedig szép tőr volt. Oldalra pördültem a felém érkező nyíl felől. Franc...vannak íjászok is. A kardot áthelyeztem bal kezembe de jobb kezes beállásban maradtam a lándzsás felé nézve de a kardos jött. Védtem két csapását és majdnem hasra estem a rám zúduló erőtől. Ez tuti nem egyes...de nem is kettes szintű. -Te fatty! Megölted Rhaemont! Csak úgy! Huss! Ezért megfizetsz! Ellenfelem rohama egyre csak nőtt s egyre hátrébb szorultam. Ekkor jutott eszembe egy remek trükk amit Aaron mutatott. Hátra léptem ahogy felém suhintott. Fegyveremmel fegyverét földre vezettem és a két kezét mivel a fegyverét fogta dobbantónak használva át ugrottam felette. Ugrás közben picit fejbe is rúgva ezáltal kibillentve egyensúlyából habár ugyanekkor egy szép nyílvessző hasította fel oldalam. Jobb minőségű páncélt kéne hordanom...vagy csak gyorsabb Nyantát használnom. Bízok Nyantába hogy levadássza azt a barmot. Satine-ben hogy meg gyógyít miután végeztünk. Nincs időnk segítséget hívni. A lándzsás elé érkezek csak nem úgy ahogy tervezek. Comboba is szúrja a lándzsáját. -Te...rohadék!- szívom a fogamat rendesen. Régen kaptam ilyen szép sebet. - Ennek nyoma fog maradni… Rácsaptam a karddal a lándzsa nyelére ripityára törve ezáltal. Ne csináld utánam. Fáj ha a vége még a lábadban van. Benne is hagytam a lándzsa hegyet ne hogy elvérezzek míg harcolunk. Ellenfelem eléggé meg volt döbbenve szívósságomon hát neki is rontottam. Villámgyorsan a feje magasságába suhintottam és fémes csattanás jelezte, hogy fegyvert váltott. Egy rövid karddal hárította ütésem. Hogy dögölne meg...Cseleztem egyet jobbról majd bal kézre váltva át toltam a nyakán a kardot. -Kettő…- mormogok magam elé. Elég kemény fickók mit ne mondjak… -TE FATTYÚ! MEGÖLTED A FIAMAT! Ismerős hang ismerős harag. Legalább nyilak nem szállingóznak felénk. Hibámból megpróbáltam jobbra gurulni. Elfelejtettem a lándzsát a lábamba. A gurulásból jobbra borulás lett amit egy kellemes acél csizma követett a bordáim közé. Vért köptem. -Legalább még rugdosni tudsz…- szerintem itt halok meg. Ennyire sérülten szinte esélyem sincs ellene. Szemem sarkából megláttam Satine-t. Satine-nak ennyi esélye se lenne ez ellen. Ő mindig is olyan kis kedves volt. Muszáj nekem a szörnyetegnek lennem, hogy Satine-nak ne kelljen azzá válnia. Ellenfelem felemelte a fegyverét hogy lesuhintson de én csak össze koccintottam két tőrömet tudva mi lesz hatása. Mintha egy barlangba nappali világosságot teremtettem volna. -Átkozott varázslók!- üvölti szenvedélyes táncpartnerem. Ezt a minimálisan kedvező helyzetet kihasználva két lábra kászálódok. Jobbomban a kard. Balomban egy tőr. A mágiám kezd kimerülni ilyen intenzív harc után talán ha egy percem maradt még. -Heh...nem tudod ki vagyok mi? Engem Sanada Szelleme edzett! A Kertitörpe pedig az idegeimet edzette meg. Nem félek Tőled kutya...- fenyegetésem még én se venném komolyan. Szerintem eltört egy két bordám, fáj ha lélegzek. Számból vér folyik. Oldalam saras és véres. A lándzsa gurulás közben valahogy ki esett a combomból. Alig állok a lábamon. De Nyantáért és Satineért itt és most én felelek. Nem hagyhatom őket magukra. Kagutsuchi...Neked isteni hatalmad van. Hát bizonyítsd. Adj erőt, hogy ki tudjak állni értük. Valahol Everfire-ben Kagutsuchi: Igazán érdekes utat jársz Ragnar fiam... A Tűz ereje veled marad míg a szíved dobog és céljaid nem változnak. Utolsó tartalék erőimért nyúlok. Elmémben egy új varázsige kezd körvonalazódni. El is kezdem szavalni. -Wolves of the night, I'm the spell knight!- mennydörög a hangom hatalmat jelezvén. Ellenfelem magához tért és felém ront. Tőrömmel félrevezetem az ütést és hátrálnom kell. -Devastate my enemy, That's your destiny!- Egyre közelebb érkezik a kard, egyre erősebb csapásokkal. Nem tudom meddig vagyok még képes blokkolni. Ellenfelem tekintete egyre üvegesebb hisz rájött hogy mágiát kezdtem el mondani és nem túl rövidet. -Enchant my sword, I'm your great lord!- Kezdem érezni ahogy az utolsó csepp erőmet is kiszívja ez a mágia. Balomban a tört már nem is bírom tartani elejtettem. Egy utolsót villant...Ellenfelem egyre dühösebb suhintását páncélos bal kezemmel fogom meg torkom előtt. Kezemből vér kezd csordulni...érzem hogy csontig hatolt a vágás. -Obey me and my kin Ragnarok has begin! -Flames of Ragnarok! A kard újult erővel kezd el lángolni. Most már hőt is bocsát nem csak fancy effektet ad. Felemelem kettőnk közé és suhintok vele. Egy lángcsóva csap ki a kardból és vágja át ellenfelem keresztbe. A kard egy hangos reccsenéssel eltörik...Ő se bírta tovább. Én egy hangos puffanással a földre esek. A világ forog velem együtt...minden olyan hideg de mégis békés. Az Everfire nappalijában keltem a padlón a kályhával szembe. Hallom a halk szuszogásokat körülöttem. Mintha valami rögtönzött ágyon feküdnék. Hirtelen Kagutsuchi feje ugrik be a látómezőmbe. -Hát életben vagy. Helyes. Van még egy heted a War Game-ig!- nagyon halkan beszélt...legalább 3 alvó ember van mellettünk. -Tudod a betegnek pihennie kell nem idegesítő kertitörpéket néznie.- szuszogom magam elé...a légzés már nem fáj. Megpróbálok felülni ami enyhén de nagyon fáj de szerintem vagy három napja csak fekszem. Itt van a nappaliban...Aaron, Sara, Satine, Nyanta és még az ikrek is. -Híres lettem tökmag?- kérdezem félig nevetve. Elég száraz a torkom és inkább gonosz kacajnak hangzik. Kagu egy pohár vizet ad a kezembe. -Nem...csak kettes szintű! Gratula. Új képességeid: Blacksmithing. Igen. Most már mester munkákat gyárthatsz és el láthatod őket a jeleddel. A statisztikáid szintlépés előtt igen csak kimagaslóak voltak. Volt egy S-es két B egy A és egy C...ez...első rangú kalandor teljesítmény. David meg Joe kint vannak inni. Satine, Nyanta és az ő beszámolójuk alapján az ellenfeleid kettes vagy hármas szinten lehettek. Sajnos a mágiád kicsit túl erősre sikeredett és a főnököt teljesen szét szedte. Nem tudtuk leolvasni a szintjét. -Eh...segáz. - motyogom oda Neki. -Jajj ne már. Ne lógasd az orrod ennyire. Az egész familia megegyezése alapján miután Te szét kaptad a főnököket ezért a jutalom egy jó része is a Tied. Ne aggódj nem sok csak olyan kétszázezer valis, öt kilogrammnyi mithril tömb és öt darab Dual Potion. -De… -Nincs de...nem jöhetsz azzal hogy ez legalább 800 ezer valis. Volt egy millió is a részed csak kicsikét átalakítottam...úgy is kell Neked a mithril egy új kardhoz. A Dual Potion-t meg ha nem rakjuk bele biztos hogy megnyúz mindkettőnket Satine. -Eeeeeeeeeeeeh. Jogos…. Kagutsuchi el fordult és el kezdett távolodni. -Hé...törpe...kösz. De lenne még egy kérésem. Segíts a műhelybe. Ennyi idő alatt nem tudok megfelelő mennyiségű felszerelést gyártani egyedül… -Jó de akkor úgy osonjunk hogy nehogy feltűnjön Nekik...megnyúznak. Félek Saratól és Satinetól...főleg egyszerre. (OOC: egy hét van War Game-ig következő reagomban már kezdődik a War Game)
|
|
Zima
FRPG Guru
Posts: 591
Elfoglaltság: Elfoglalt
Utoljára online: Aug 15, 2024 18:54:55 GMT 1
May 31, 2016 15:22:28 GMT 1
|
Post by Zima on Feb 28, 2019 0:42:41 GMT 1
Ott álltam a csata közepén. Az emberek rám meredtek. Én voltam az utolsó reménységük. A város lángolt, az ellenség végig mért. Megszorítottam a kardom és egy csatakiáltással nekik rontottam. Ekkor az egyikük hirtelen átváltozott egy hatalmas rákká. Suttogni kezdett. - Oooo Satine. Ragnar fodrász szolgálatodra -ebi. Hogy mi? Csattogtatni kezdte az ollóját. Kibillentem az egyensúlyomból. Felébredtem. Ragnar ült az ágyam szélén egy kaján vigyorral az arcán és egy ollóval a kezében. - Ó, hogy mennél a fenébe! – csattanok fel – Most miattad nem tudtam megmenteni Maeviát a támadóktól! Gondolom dungeon. Ott az ajtó, hadd öltözzek át.
Megvárom, míg kimegy, majd olyan tíz perc alatt felöltözöm, összeszedem a dolgaimat és elindulok. Nyanta is itt volt. Ahogy leültünk, Ragnar rögtön beszélni is kezdett. A „kezdünk csórók lenni” résznél azt hittem leütöm. Legfeljebb Te kezdesz csóró lenni Aranyapám! Ez komolyan azt feltételezi, hogy csak ültünk a sarokban és sírtunk, amíg helyre nem jött? Meg ha szól, akkor tudtunk volna cuccokat hozni… A végszóra csak a szememet forgatom és nem mondom ki hangosan a gondolataim. Minek vesződjek vele? A dungeont zökkenőmentesen megjártuk, a kitűzött célt hamar elértük. Délután Komatsuhimével gyakoroltam. Az edzés végén megjegyezte, hogy ha szabad napom lesz, levinne kicsit élesben is gyakorolni.
A következő másfél hétben nem sok minden történt. Lejárkáltunk a dungeonbe, az egyik szabad napomat meg Komatsuhimével töltöttem. Délelőtt lementünk a dungeonbe. Nem mentünk túl mélyre, kábé addig, amíg a fiúkkal szoktunk. Mutatott néhány mozdulatot, technikát, és azokat gyakoroltatta a szörnyeken. Az edzés végén megdicsért, hogy jól haladok. Visszamentünk Everfirebe átöltözni, majd meghívott ebédelni. Ezzel kissé meglepett, hisz én azt hittem, csak gyakorolni fogunk egész nap. De nem, aznapra nem tervezett többet. Csendben haladtunk befelé a városba. Muszáj volt rákérdeznem. - Ne haragudj, de… hogyhogy így kijöttünk? - Te nem vagy éhes? – kérdezi meglepetten. - De éhes vagyok, csak… hogyhogy így velem töltöd a délutánt? - Megkértél, hogy gyakoroljak veled, mert fejlődni akartál, nem? Szívesen teljesítettem a kérésed, jót tett nekem is. Meg megkedveltelek… Gondoltam beszélgethetnénk. Jól estek a szavai, de volt bennük valami, amit nem tudtam hova tenni.
Egy nem túl nyüzsgő, nem túl nagy vendéglőbe érkeztünk. Miután helyet foglaltunk és megkaptuk az ebédet beszélgetni kezdtünk. Furcsa volt kicsit. Amióta itt vagyok csak annyit tudtam Róla, hogy csöndes, de hűséges nő, aki eléggé magának való, de lehet rá számítani. Mesélt magáról. A kardforgató őseiről, hogy ez náluk családi hagyomány volt. Apáról fiúra szállt, de az Ő esetükben fiútestvér híján Ő vette át az örökséget. Apja sajnos néhány éve meghalt, ami ugyan megviselte, de azóta csak még jobban beleveti magát a küzdelmekbe, a fejlődésébe. Sok mindent megtudtam róla azon a délutánon és én is meséltem neki. Nem valószínű, hogy korábbról tudta a történetemet, de volt egy olyan érzésem, hogy azzal, hogy megosztotta a sajátját erőt akart adni nekem. Igazából hálás voltam, hogy nem jött egy olyan szöveggel, hogy fogadjam el a szüleim halálát és kész. Rám bízta. Én is tudom – csak nem akarok róla tudomást venni -, hogy ez az, ami akadályoz a fejlődésemben. El kell őket engednem. El kell… Az ebéd után még sétáltunk a városban, kicsit nézelődtünk majd hazamentünk.
A másfél hét lejárta után Ragnar összehívott minket. Küldetés a városon kívül? Váo… Izgatottan pakoltam össze a cuccom néhány extra dobókéssel, hátha szükségem lesz rá. Joékkal a kapunál találkoztunk, akik röviden vázolták a tervet. Nem tűnt vészesnek. Ha kis szintűek… Furcsa érzés volt újra a városon kívül járni. Az egész olyan ismerős, mégis ismeretlen… A romokhoz közeledve Ketté váltunk. Nyanta ment egyedül, én meg Ragnar nyomában. Vezetőnk egy nyilat küldött az ellenségre, kezdődhetett a harc. Az elején még együtt küzdöttünk, de hamar elválasztottak egymástól. Úgy voltam vele, elég közel vagyunk egymáshoz, nem lesz baj. Viszont egy dologgal nem számoltam. Hogy az ellenfelem nem egyes szintű. Próbáltam helyt állni, de nem igazán tudtam közel férkőzni hozzá a lándzsája miatt. Ide-oda ugráltam, kerestem rajta a fogást meg igyekeztem nem megsérülni, de egy gyökérben sikerült elesnem. Közben a társai – akik eddig figyeltek minket - is felbukkantak, az egyik egy kardal jött hozzám egyre közelebb. Mit ne mondjak, eluralkodott rajtam a pánik, ami sikításra késztetett. Megijedtem. Szerencsémre Ragnar időben érkezett és hárította a csapást. Ha nem ebben a helyzetben lettünk volna biztosan reagáltam volna a megjegyzésére, de jelenleg csak hálásan odébb másztam, amíg megadatott rá az alkalmam. Ahogy felálltam, Ragnar közölte, hogy elbánik velük. Ekkorra már nagyjából visszatért az önuralmam és kinyögtem, hogy azért engem is vegyen számításba. Nos Ő számításba vett, csak nem úgy, ahogy én gondoltam. Jól estek a szavai. Bólintottam, megértettem a feladatom. Hiába a sok gyakorlás, ezek az ellenfelek nekem túl erősek. Ragnart pedig… valakinek haza kell vinnie…
Odébb mentem és egy fa mellől figyeltem az eseményeket. Zavart persze, hogy nincs olyan távolsági mágiám, amivel segíthetnék, meg a tőröket sem tudom úgy dobni, de igyekeztem koncentrálni. Én vagyok a gyógyító. Rajtam múlhat a többiek hazajutása. A csata brutális és döbbenetes volt. Ragnar a körülményekhez képest nagyon jól bírta, bár többször megfordult bennem, hogy ha még csak egy karcolást is tudnék okozni, már megérné odarohanni és segíteni. Úgy kellett magamat lenyugtatnom, hogy nem tehetem meg. A csata során persze egyre nyilvánvalóbbá váltak az erejük közti különbségek. Ragnar a végét húzta. Egyre jobban aggódtam érte. Kagu-dono csinálj valamit! Nem sokkal később Ragnar idézni kezdett. Egy új mágia… a hatása pedig… elsöprő. Az alakból nem maradt semmi. Ragnar összeesett. Abban a minutumban rohanni kezdtem hozzá. Sietve letérdeltem hozzá. - Megmentettél minket! – mondom elcsukló hangon. Vettem egy mély levegőt. Kagutsuchi! Tudom, hogy Te állsz emögött! Kérlek nekem is segíts, hogy ennek az idiótának a szemébe mondhassam, hogy a nénikéjét szadizza.
Valahol Everfire-ben Kagutsuchi mosolygott. - Igazán érdekes kapcsolat van köztetek, de tudom, hogy bármelyikünkért ugyanezt tennéd.
Halkan, de magabiztosan kántálni kezdtem a varázsigét, ami eszembe jutott. Korábban nem sérültem meg komolyan, de így is megterhelt. Ezek szerint Ragnar majdnem… Az ige végén erőtlenül dőltem el, mint egy zsák krumpli. Everfire-ben tértem magamhoz. - Ragnar! – kiáltom riadtan, ahogy felülök és körülnézek. - Örülök, hogy magadhoz tértél! – mosolyog rám Kagu – Ismered a mondást… minden remek férfi mögött áll egy nagyszerű nő. Tessék! Egy papírt nyom a kezembe. Még mindig értetlenül és zavartan meredek a környezetemre. Ránézek a papírra. Nem akarok hinni a szememnek. - Kettes szintű vagyok… - hüledezek halkan. - Persze, hogy kettes szintű lettél! – vigyorog rám Kagu – Ragnarnak nem kéne életben lennie, olyan súlyos sérüléseket kapott. Lenyűgözted az isteneket, járt a jutalom. Gratulálok! Megveregeti a vállamat. Zavartan mosolygok. Most tűnik fel, hogy csak ketten vagyunk a szobában. Kagu is észreveszi ezt. - Komatsuhime alig tíz perce ment ki, a többiek is többször benéztek hozzád az elmúlt két napban. Amúgy meg… ne csak a kettes szintet nézd, van még ott egyéb érdekesség is. - Mage lettem… Megkaptam ezt az erős gyógyító mágiát, meg még egyet… Szirom eső… talán… talán végre van egy távolsági támadásom? – egészen fellelkesültem. - Meglehet. – mosolyog rám – A szintlépés előtti statjaid egy C, két B meg két A volt, ami elég jó. Kagu mellettem maradt. Mesélt az elmúlt napokról. Elmondta, hogy szeretné a család elosztani a jutalmakat. Jót mosolyogtam, mikor azt mondta, a potion-öket odaadja Ragnarnak, mert tudja, hogy megnyuvasztanám, ha nem így tenne. Igaza is van. Én is elmondtam, mire emlékszem a küldetésről. Nem sokkal később Nyanta meg Davidék meglátogattak. Elmesélték, mi történt még. Este Aaron, Sara és Komatsuhime is benézett hozzám.
Másnap reggel Kagu úgy ítélte meg, hogy átköltözhetek Ragnarhoz figyelni Őt. Délután magához is tért, a halk beszédükre félig-meddig felébredtem. Megkönnyebbültem, hogy jól van. Igyekeztem nem mosolyogni a kis tervükön. Most nem nyuvasztom meg őket. Hisz egy hét múlva War Game.
Két nappal később végre megérkezett a dungeon-be leküldött négy fős expedíciónk. Némiképp izgalommal töltött el, hisz visszatértek a mágusaink. De azért akadtak fenntartásaim… Talaren perverz és rövid úton hülyét kapnék tőle. Khalin meg… - Áh, üdvözöllek bennetek itthon! Biztos rengeteg mesélni valótok van, majd mi is elmondjuk, itt mi történt, de még a jelentések, pihenés, evés-ivás, ünneplés előtt… Khalin, Satine, tudnátok jönni egy picit? Kezdődik… - Miről lenne szó? – kérdezte Khalin. - Nos, úgy alakult, hogy Satine kettes szintű lett. - És nekem ahhoz mi közöm? – fonta keresztbe a kezeit. Alig pár szót váltottunk egymással korábban és mindig is éreztem, hogy valamiért nem vagyok neki szimpatikus. - Mágus lett. Khalin szeme kitágult. Fáradtan, döbbenten és haraggal telve meredt az istenünkre. Megragadta a gallérjánál fogva és felemelte. - Nem! Nem tanítom. Leadom a jelentésem, megvárom a státusz frissítést és legalább egy hétig itt se vagyok. - Na de Khalin… öt nap múlva War Game-ük lesz… szééééééépen kéééérlek! - Nem érdekelnek a boci szemeid! Viszlát! Lerakta Kagut (nem túl kedvesen) és kiviharzott. Kagu szomorúan és kissé gondterhelten nézett rám. - Sajnálom Satine. - Khalin ilyen és amúgy… kettőnk között legyen szólva, a perverzsége miatt nem szeretném, de amúgy… Talaren mágiája nem állna közelebb az enyémhez? Nem lenne Ő jobb tanár? - Meglátom, meglátom…
|
|