Teks

Név: Teodora Kimberly Sanders (röviden TeKS, testvérének Teo)

Kor: 22 éves

Faj: Ember

Külső: 174 cm magas. Alkata vékony, kellő mértékben izmos. Haja szőke, amit mindig összefogva hord, lefedve egy sapkával. Öltözéke mindig praktikus. Műlábának léte nem feltűnő. Karperecét és nyakláncát dísznek hordja.

Jellem: Békés, jótét csodabogár. Segítőkész, de azért óvatos. Nehezen bízik meg a testvérén kívül másban. Higgadt, türelmes és precíz. Ha érzi is, hogy rosszat fog álmodni, vagy émelyeg, akkor sem hagy másokat cserben, faarccal végzi a dolgát. Nehezen viseli, ha valaki nem kap meg minden segítséget a túléléshez. Olyankor ki tud billenni a nyugalmából.

Felszerelés:
- ivóvíz, némi ennivaló
- szerszámkészlet
- alkatrészek
- pótláb
- elsősegély láda (feltöltve)
- váltásruha
- a derekára kötött pulcsi
- egy kis kaliberű pisztoly egy tárral (6)
- kés az övén
- egy kés a lábában

Előtörténet:
Teks számára mindig is az egyik legnagyobb rejtély volt, hogy szüleik miért hagyták el Nepal Cityt…? Mindenük megvolt, vagyis lehetett… Apjuk gépészmérnök, anyjuk orvos, csak nem éltek ott olyan rossz sorban. Mégis elhagyták és sosem mondták el, miért. Némi bolyongás után egy kis táborban kötöttek ki. Az emberek befogadták őket. Hülyék lettek volna elküldeni őket. Néhány évvel később itt születtek meg a gyerekek. Szüleik mindent megadtak nekik, amit csak lehetett, a körülményekhez képest jól éltek. Tekset már egész kis korában befogta anyja, hogy segítsen a betegek körül. Nem titkolt szándéka volt, hogy orvost nevel belőle. Olyat, aki ott is marad… Bátyját nem tudta olyanná formálni, amilyenné akarta, hiszen ő folyton kereste a bajt. Teks nem haragudott ezért Zedre, de azért aggódott érte. A kis lány hamar megismerte a különféle gyógynövények használatát, melyik sebet, hogyan kell ellátni, stb. De ahogy telt az idő, egyre kevésbé szeretett jelen lenni. Rémálmai voltak a betegektől, melyek még a jelenben is gyakran kísértik. Anyjának nem igazán tetszett, hogy megpróbálta magát kivonni. Többször is összevesztek emiatt. Teks nem akart vele haragban lenni, így inkább tűrt.

Tizenkét éves korában a bátyja elment. Mint kiderült csak őt ébresztette fel annyival, hogy vigyázzon magára. Mindig is jó volt kettejük viszonya, jól esett neki a gesztus. De aggódott érte. Félt, hogy elveszíti. Anyjuk először dühbe gurult, de hamar belátta, hogy ezúttal nem csak egy rövid útra ment el fia, hanem valóban felcsap zsoldosnak és talán sosem látják többé. Apjuk leginkább szomorú volt. Mindketten sajnálták, hogy Zeddel való utolsó beszélgetésük veszekedésbe torkollott.

Teks tizenöt éves volt, mikor egy váratlan esemény felborította addigi életét. Egy csapat kinézte magának a kis táborukat. Először csak az élelmüket és a gyógyszereiket akarták, de mivel nem kapták meg, támadtak. A tábor bátor férfiúi visszaverték a kis létszámú csapatot. A túlélők kénytelenek voltak menekülni. Beugrottak a terepjárójukba, és már el is hajtottak. Nem nézték merre, csak minél messzebbre akartak jutni. Nem érdekelte őket, hogy a nagy hajtásban elcsaphatnak egy kislányt. Kicsi Elis sérülten, a félelemtől bénultan nézett szembe a felé közeledő fényszórókkal. Teks épp időben érkezett. Gondolkodás nélkül vetődött a kocsi elé, hogy megmenthesse a gyermeket. De az ugrása nem úgy sült el, ahogy tervezte. Kicsi Elisnek a sokkon kívül nem esett baja. Teks viszont… nem úszta meg ilyen könnyen. A terepjáróval persze nem álltak meg. Az ütközés után rögtön tovább hajtottak és soha többet nem látták őket. A lány szülei szerencsére időben odaértek, így nem vérzett el. De a lábát nem tudták megmenteni. Teks jó pár hónapig sokkos állapotban volt. Nehezen dolgozta fel a történteket. Apja nélkül talán nem is sikerült volna. Miután kellő képpen helyrejött, apja vele együtt hozzálátott az új lábának elkészítéséhez. Korábban még nem csinált ilyet, de a lányáért meg akarta próbálni. Sikerrel járt, bár néhány évig még azért kellett tökéletesítgetni. Teks rehabilitációjának nagyon jót tett a közös munka. Megtanulta, mi mire való és orvosi ismeretei révén még ötleteket is tudott adni apjának (ha anyja épp nem volt kéznél). A munka során döbbent rá, hogy igaz, hogy elvesztette a lábát, de kapott egy hivatást. Rájött, hogy ezzel akar foglalkozni. Művégtagokat akar készíteni. Ennek érdekében sokkal inkább belevetette magát a tanulásba. Persze mellette azért segített anyjának is. A rémálmai, rosszullétei megmaradtak, de segíteni akart. Meg hát így tudta tanulmányozni a legkönnyebben a végtagokat.

Pár évvel később Teks eljátszott a gondolattal, hogy útra kel, elhagyja a tábort, elmegy máshova is tanulni, tudásával segíteni az embereket. De a távozását nem így képzelte el. Zombik. Nem tudták legyőzni a tábort elárasztó rémségeket. Meg akarta menteni a szüleit. Újra meg akarta menteni kicsi Elist. Megmenteni a többieket. Vagy csak felébredni a rémálomból. Egyik sem jött össze. Őt is csak az éppen akkor visszatérő bátyja mentette meg. 10 év… Ennyi telt el azóta, hogy utoljára találkoztak. Mi történt vele? Milyen emberré vált? Vajon, ha sosem megy el másképp alakultak volna a dolgok? Utóbbi kérdésre nem pazarolt sok időt. Felesleges ilyen értelemben a múlttal foglalkozni. Attól még a szüleik nem térnek vissza. Sem a többi lakó…

Egyéb:
- tud vezetni
- elég jól főz
- fegyvereket nem szívesen javít/készít
- nem szerencsés lőfegyvert adni a kezébe, mert pocsékul céloz
- de mivel elég jól ismeri az emberi testet, így közelharcban elég jó
- a műlábával a sétát hosszú távon is egész jól bírja, de a futás csak rövid távon megy