Zed
Közzétéve: Jun 2, 2018 2:29:25 GMT 1
Post by Raven on Jun 2, 2018 2:29:25 GMT 1
Zed
Név: … Sanders (Zed: nulla)
Kor: 24
Faj: Ember
Magasság: 178cm
Külső: Mondták már többen, hogy férfinak túl sovány, pláne katonának, de eddig ez egyszer sem okozott nála problémát. Elemben a többieknek meglepetést bőven, mint a kissé lányos arca mögött megbúvó magabiztossága. Főleg gyerekkorában amire még néha emlékeztet egy két jól megjátszott pillanat, amikor az üveges szemekbe nem térnek vissza a régi szellemek kísérteni. A ruhái is ilyesmiről árulkodnak, ha nem a régi egyenruha van rajta, akkor egy másik hasonlóan sötét árnyalatú és ugyanúgy fegyver praktikus ruha, hogy a sokféle, és sokrétű fegyverekhez a lehető legkönnyebb hozzáférést biztosítsa. Mint ilyen a praktika rovására mennek olyan apróságok minthogy ezek a fegyverek esetleg rejtve maradjanak. Egyébként is ki a bánatot érdekel az ilyesmi 50 évvel az apokalipszis után.
Jellem: Röviden összefoglalva egy ember kivételével, nem bízik meg semmiben aminek hang jön ki a száján. Az pedig, hogy hogy húzta majdnem 10 évig zsoldosként, miközben derogál neki bármi amit más ad utasításba, az rejtély, valahogy mégis sikerült kibírnia. Mostanában egy kicsit talán paranoiásabb a szokásosnál, ami kifejezetten nem is saját testi épségére korlátozódik, sokkal inkább a testvére személyi biztonságára. De hát senki se tud évekig más embereket aprítani, anélkül, hogy az nyomot hagyna rajta. Kivételesen jól játssza meg, hogy mindig minden rendben van, ugyanolyan jól működik ez nála mint a kedvesség látszata, miközben valójában maximum két ember épsége érdekli és a többiek nyugodt szívvel el is költözhetnek a Marsra.
A sivatagban kevés embernek van gondtalan gyerekkora, azért a miénk többé kevésbé az volt, talán pont ez zavart, és ezért kerestem a bajt, ha már az nem talál meg engem alapon. A természetes kíváncsiság mellet sem nevezném magamat könnyű esetnek, mióta az eszemet tudom előfordult, hogy olyan helyekre mentem ahova azt mondták ne, és persze mindig olyan emberekkel, akikről azt mondták kerüljem el őket, az sem volt ritka, hogy éjszakára sem vetettem véget egy egy „kirándulásnak”. A szüleinket külön halálra idegesítve ezzel. Az orvosi előadásokról persze én sem maradhattam le, bár anya nagy kedvence mindig is Teo volt. Nagy szerencsém volt, hogy gyorsan tanultam amit magyarázott, ez később kifejezetten jól jött. Bár nem is mélyítette annyira a tudásom mint Teo-ét. Aki cserébe nagyon korán csúnya rémálmokkal lett gazdagabb, persze ilyenkor is ritkábba volt mellette. És azokat a rémálmokat, ha Teo igen, én akkor sem tudtam neki teljesen megbocsátani.
Apával nem volt különösebben bajom, nem mintha anyát nem szerettem volna, haragudtam rá igen, de sosem utáltam. A mérnökösödéshez egyikünknek sem volt tehetsége, legalábbis szerintem, ez hamar kiderült, ezért tanultunk mindketten anyától, több időt is töltöttünk vele. És ami engem illet többet is veszekedtünk, mielőtt leléptem szinte már minden egyes beszélgetésből végül veszekedés és kiabálás lett. És mindegy mi volt az épen aktuális téma, ha apa bele szólt akkor vele is összevesztünk végül, ha anya oldalán állt azért, ha az enyémen meg azért.
Aztán tizennégy éves koromban végül megszöktem pár átvonuló zsoldossal. Nem tudom mire számítottam, csak nem akartam ezt tovább fojtatni. Nem mondanám, hogy könnyes búcsú volt, mert hát nem volt semmilyen búcsú, csak a húgomat keltettem fel, de neki sem mondtam, hogy elmegyek, csak hogy vigyázzon magára. Ő nem volt olyan meggondolatlan mint én, de még így is féltem, hogy utánam jönne.
Tíz év a sivatagban hosszú idő. És itt kint elég gyorsan utolértem Teo-t rémálmok terén. Az első amit megtanultam, hogy a barátok itt sűrűn cserélődnek. Az első pár fegyveremet (ami normálisan működött és nem egy összekukázott csúzli volt) is egy bajtársam kezéből vettem ki. Az öreg mindig jó arc volt, ő volt az első akinek megviselt a halála. Nem gondoltam volna hogy a vén rókával ilyesmi történhet. De legalább az örökségének jó hasznát vettem, ő is biztos ezt akarta volna.
Zsoldosként is a legnehezebb a parancsok követése volt, minden más könnyű sétának tűnt. Legalább is először, amikor még kevesebben hullottak ki mellőlünk. Amikor a kezdő csapatodból te vagy az egyetlen aki még életben vagy, már nem veszed olyan könnyedén a dolgokat, mint előtte. Aztán volt egy bevetésünk ahol minden társam zombi kajaként végezte én pedig egy fém szilánkkal a bal szememben. Ez után nem volt kedvem tovább jó pofizni és különben is bőségesen eleget tettem értük addigra. Ugyanúgy távoztam ahogy jöttem, egy szó nélkül. Itt még annyi ember sem maradt akit értesíthettem volna.
Jobb ötlet híján haza mentem és ép időben érkeztem, hogy lerángathassak egy eszetlen dögöt a húgomról. A többieknek addigra már késő volt. Nem gondoltam volna 10 éve amikor a szüleimet elküldtem a fenébe és leléptem, hogy az lesz az utolsó amit nekik mondok. Igyekszem nem gondolni rá, de valószínűleg sosem tudom majd kiverni a fejemből, hogy vajon mennyire lehettek dühösek és csalódottak, amiért elmentem, vajon mennyire utáltak meg ezért. Vagy azért az utolsó veszekedésért. De legalább Teo élve megúszta. Valószínűleg ő is haragszik kissé, de nem hinném, hogy ezt valaha magától szóvá tenné. Pedig néha szinte már szeretném hogy a szemembe mondja. Kétlem hogy nem jutott volna eszébe, ami nekem is már vagy ezerszer. „Ha itt lettem volna, vajon meg tudjuk menteni anyáékat?”
Felszerelés:
2 db: SIG-Sauer GSR 1911
+Felcsatolható kések (mert ezt az ötletet a mesélő imádta)
+ 2-2 tár hozzá (Kilencet tud lőni a kicsike ha jól néztem)
IMI Desert Eagle
+1 tár (Szintén 9, 9mm-es töltény)
Kés
Pár darab dobó kés (3db a többi elveszett)
Egy adag váltó ruha
Egyelőre mivel TeKS-nél van elsősegély cucc könnyítek magamon, az van kettőjüknél. Szükség esetén max IC szerzek.
Kevés élelmiszer és víz.
Meg egy régi rossz állapotú kispárna és takaró.
1 öngyújtó
ui.: Ez a 300. hozzászólásom és a DZ-be ment ki. Ajándéknak elfogadom, hogy megtarthatja a tűzerejét és később sem nyeleted le egy zombival. (A karaktert csak Zimáéval szeretném indítani.)
Név: … Sanders (Zed: nulla)
Kor: 24
Faj: Ember
Magasság: 178cm
Külső: Mondták már többen, hogy férfinak túl sovány, pláne katonának, de eddig ez egyszer sem okozott nála problémát. Elemben a többieknek meglepetést bőven, mint a kissé lányos arca mögött megbúvó magabiztossága. Főleg gyerekkorában amire még néha emlékeztet egy két jól megjátszott pillanat, amikor az üveges szemekbe nem térnek vissza a régi szellemek kísérteni. A ruhái is ilyesmiről árulkodnak, ha nem a régi egyenruha van rajta, akkor egy másik hasonlóan sötét árnyalatú és ugyanúgy fegyver praktikus ruha, hogy a sokféle, és sokrétű fegyverekhez a lehető legkönnyebb hozzáférést biztosítsa. Mint ilyen a praktika rovására mennek olyan apróságok minthogy ezek a fegyverek esetleg rejtve maradjanak. Egyébként is ki a bánatot érdekel az ilyesmi 50 évvel az apokalipszis után.
Jellem: Röviden összefoglalva egy ember kivételével, nem bízik meg semmiben aminek hang jön ki a száján. Az pedig, hogy hogy húzta majdnem 10 évig zsoldosként, miközben derogál neki bármi amit más ad utasításba, az rejtély, valahogy mégis sikerült kibírnia. Mostanában egy kicsit talán paranoiásabb a szokásosnál, ami kifejezetten nem is saját testi épségére korlátozódik, sokkal inkább a testvére személyi biztonságára. De hát senki se tud évekig más embereket aprítani, anélkül, hogy az nyomot hagyna rajta. Kivételesen jól játssza meg, hogy mindig minden rendben van, ugyanolyan jól működik ez nála mint a kedvesség látszata, miközben valójában maximum két ember épsége érdekli és a többiek nyugodt szívvel el is költözhetnek a Marsra.
A sivatagban kevés embernek van gondtalan gyerekkora, azért a miénk többé kevésbé az volt, talán pont ez zavart, és ezért kerestem a bajt, ha már az nem talál meg engem alapon. A természetes kíváncsiság mellet sem nevezném magamat könnyű esetnek, mióta az eszemet tudom előfordult, hogy olyan helyekre mentem ahova azt mondták ne, és persze mindig olyan emberekkel, akikről azt mondták kerüljem el őket, az sem volt ritka, hogy éjszakára sem vetettem véget egy egy „kirándulásnak”. A szüleinket külön halálra idegesítve ezzel. Az orvosi előadásokról persze én sem maradhattam le, bár anya nagy kedvence mindig is Teo volt. Nagy szerencsém volt, hogy gyorsan tanultam amit magyarázott, ez később kifejezetten jól jött. Bár nem is mélyítette annyira a tudásom mint Teo-ét. Aki cserébe nagyon korán csúnya rémálmokkal lett gazdagabb, persze ilyenkor is ritkábba volt mellette. És azokat a rémálmokat, ha Teo igen, én akkor sem tudtam neki teljesen megbocsátani.
Apával nem volt különösebben bajom, nem mintha anyát nem szerettem volna, haragudtam rá igen, de sosem utáltam. A mérnökösödéshez egyikünknek sem volt tehetsége, legalábbis szerintem, ez hamar kiderült, ezért tanultunk mindketten anyától, több időt is töltöttünk vele. És ami engem illet többet is veszekedtünk, mielőtt leléptem szinte már minden egyes beszélgetésből végül veszekedés és kiabálás lett. És mindegy mi volt az épen aktuális téma, ha apa bele szólt akkor vele is összevesztünk végül, ha anya oldalán állt azért, ha az enyémen meg azért.
Aztán tizennégy éves koromban végül megszöktem pár átvonuló zsoldossal. Nem tudom mire számítottam, csak nem akartam ezt tovább fojtatni. Nem mondanám, hogy könnyes búcsú volt, mert hát nem volt semmilyen búcsú, csak a húgomat keltettem fel, de neki sem mondtam, hogy elmegyek, csak hogy vigyázzon magára. Ő nem volt olyan meggondolatlan mint én, de még így is féltem, hogy utánam jönne.
Tíz év a sivatagban hosszú idő. És itt kint elég gyorsan utolértem Teo-t rémálmok terén. Az első amit megtanultam, hogy a barátok itt sűrűn cserélődnek. Az első pár fegyveremet (ami normálisan működött és nem egy összekukázott csúzli volt) is egy bajtársam kezéből vettem ki. Az öreg mindig jó arc volt, ő volt az első akinek megviselt a halála. Nem gondoltam volna hogy a vén rókával ilyesmi történhet. De legalább az örökségének jó hasznát vettem, ő is biztos ezt akarta volna.
Zsoldosként is a legnehezebb a parancsok követése volt, minden más könnyű sétának tűnt. Legalább is először, amikor még kevesebben hullottak ki mellőlünk. Amikor a kezdő csapatodból te vagy az egyetlen aki még életben vagy, már nem veszed olyan könnyedén a dolgokat, mint előtte. Aztán volt egy bevetésünk ahol minden társam zombi kajaként végezte én pedig egy fém szilánkkal a bal szememben. Ez után nem volt kedvem tovább jó pofizni és különben is bőségesen eleget tettem értük addigra. Ugyanúgy távoztam ahogy jöttem, egy szó nélkül. Itt még annyi ember sem maradt akit értesíthettem volna.
Jobb ötlet híján haza mentem és ép időben érkeztem, hogy lerángathassak egy eszetlen dögöt a húgomról. A többieknek addigra már késő volt. Nem gondoltam volna 10 éve amikor a szüleimet elküldtem a fenébe és leléptem, hogy az lesz az utolsó amit nekik mondok. Igyekszem nem gondolni rá, de valószínűleg sosem tudom majd kiverni a fejemből, hogy vajon mennyire lehettek dühösek és csalódottak, amiért elmentem, vajon mennyire utáltak meg ezért. Vagy azért az utolsó veszekedésért. De legalább Teo élve megúszta. Valószínűleg ő is haragszik kissé, de nem hinném, hogy ezt valaha magától szóvá tenné. Pedig néha szinte már szeretném hogy a szemembe mondja. Kétlem hogy nem jutott volna eszébe, ami nekem is már vagy ezerszer. „Ha itt lettem volna, vajon meg tudjuk menteni anyáékat?”
Felszerelés:
2 db: SIG-Sauer GSR 1911
+Felcsatolható kések (mert ezt az ötletet a mesélő imádta)
+ 2-2 tár hozzá (Kilencet tud lőni a kicsike ha jól néztem)
IMI Desert Eagle
+1 tár (Szintén 9, 9mm-es töltény)
Kés
Pár darab dobó kés (3db a többi elveszett)
Egy adag váltó ruha
Egyelőre mivel TeKS-nél van elsősegély cucc könnyítek magamon, az van kettőjüknél. Szükség esetén max IC szerzek.
Kevés élelmiszer és víz.
Meg egy régi rossz állapotú kispárna és takaró.
1 öngyújtó
ui.: Ez a 300. hozzászólásom és a DZ-be ment ki. Ajándéknak elfogadom, hogy megtarthatja a tűzerejét és később sem nyeleted le egy zombival. (A karaktert csak Zimáéval szeretném indítani.)
