Terial

"A nevem Terial, 20 éve születtem a katasztrófát követő évben. Apám Dogorn, anyám Lerra, mind a ketten nagy erejű idomárok voltak. Szürke hajjal jöttem a világra. Azt mondták a bölcsek, hogy egyensúlyt fogok hozni. Sosem gondoltam, hogy végül igazuk lesz.... Életem első éveit Köztársaságvárosban töltöttem, amíg fény nem derült arra, hogy apámra ütöttem és van egy velem született adottságom. Képes vagyok a vér idomítására. Csak játék volt a számomra, hogy manipuláltam a körülöttem lévő élőlényeket. Ez addig volt mókás, amíg meg nem öltem véletlenül születésnapomra kapott kiskutyát, hat évesen. Nagyon szomorú voltam és a családom is. Azonnal pakolni kezdtek és elutaztunk messzire. Akkor még nem értettem, hogy mi történik, de éreztem legbelül, hogy hibás vagyok, miattam van az egész. A Föld Királysága területén elhelyezkedő dzsungelre esett a szüleim választása. Távol a világ zajától és ami még fontosabb, távol az emberiségtől. Azt mondták azért menekültünk el, hogy megvédjenek... Viszont én tudtam, hogy azért, hogy mindenki mást védjenek meg tőlem.

A véridomításra még gondolnom se volt szabad, nemhogy használni. Dogorn próbált tanítani a víz idomítására a mocsárban, de elbuktam. Egyszer sem sikerül megmozdítanom a vizet, csak a vért éreztem az élőlényekben. Csak azt láttam, csak az felett uralkodtam. Mikor 15 éves lehettem, többször is kisurrantam éjjel a kunyhónkból és idomítottam. Kezdetben békákat és kisebb testű élőlényeket használtam, később krokodilokat és még ki tudja, hogy mit... Volt, hogy lebuktam és iszonyatos veréseket kaptam érte, de nem érdekelt. Ez volt az egyetlen egy dolog, amihez értek. Teljesen megérte... Mivel nem idomíthattam, rengeteget olvastam. Próbáltam lekötni a figyelmemet. Anyám is sokat tanított. Végül úgy gondolta Dogorn, hogy érdemes lesz megtanulni valami fegyverrel bánni, ha már nem nyúlhatok az idomításhoz. Sokat gyakoroltam a kisebb és nagyobb pengék forgatását, de végül a naginatanál maradtam. Olyan kifinomult, mégis hatalmas erővel bíró fegyver. 16 éves korom óta használom és fejlesztem tudásom, de még sose hagyott cserben. 

Nagyon sokban különböztünk én, meg apám... Ő mindig a szellemekről hadovált és arról, hogy ők ajándékozták neki a véridomítás képességét, hogy megvédje a családját és a barátait. Sose használta, csak ha életek múltak rajta. Nem értem, miért ne használhatnánk, ha megvan hozzá a képességünk! Ha az avatár használja a hatalmas, mintent elsöprő képességeit, már rendben van minden van? De ha én akarok idomítani, egyből megvernek, lecsuknak, vagy kivégeznek? Rohadjanak meg... A nézeteltérések apámmal vitákat szültek, a viták haragot, a harag pedig utálatot. Az csak tetézte dolgot, hogy el akartam hagyni a dzsungelt, hogy világot lássak, de nem engedett el. Egy fogoly voltam a saját otthonomban. 20 éves koromra többször összeverekedtünk Dogornnal. Anyám sokat sírt ebben az időszakban... Azonban ez sem érdekelt. Ő is csak egy bűnrészes volt, semmi több. Fogtam a naginatanámat és ellátogattam egy távoli indaidomár faluba és rájuk támadtam. Kitűnő párosítás volt a fegyver a véridomítással. Sose ártottak nekem, azonban úgy éreztem, hogy a bennem feltornyosuló szenvedést valahogyan le kell vezetnem. Megöltem őket... Mindet... Tudom, hogy nem lett volna szabad, de dühös voltam, kétségbeesett és szomorú. Még aznap éjjel elhatároztam, hogy elszökök végleg.

Már a dzsungel határánál jártam, mikor apám rám talált. Tudta, hogy mit tettem. Azt mondta, ha még egy lépést teszek kifele, már nem lesz visszaút. Túl veszélyes vagyok a világra és a saját kezeivel fog megölni, ha nem látom be az igazát és nem megyek haza. Én lassan közelebb léptem hozzá és még mielőtt bármit mondhatott volna, lefejeztem őt... Szomorú voltam és boldog is egyszerre. Nem tudom leírni az érzést. Végül beteljesedett hát a jóslat. Egyensúlyt hoztam a családom életébe. Apám olyan ajándékot kapott a szellemektől, amit lehetetlen lett volna megfizetni. Ezért születtem én... Hogy elégtételt vegyek. Aztán elvettem apám flaskáját. Régen azt mondta, hogy sok-sok évvel ezelőtt adományozták neki a szellemek benne lévő forrásvizet. Sose használta fel... Úgy tartotta, hogy a majd egy nap odaadja a fiának, mikor elég idős lesz. Még jó, hogy én sose hittem ezekben spirituális ökörségekben, ezért kiöntöttem és megtöltöttem a flaskát apám vérével. Azóta is nálam van. És ha arra kerül a sor, fel is használom a harcban... Ezután magára hagytam anyámat és első utam Köztársaságvárosba vezetett, így összefutottam veletek. Nah, bevesztek vagy, mi lesz? Nem riadok vissza semmitől! Rendben, mondjátok mit kell tennem?"

Belépett Köztársáságváros egyik legnagyobb bűnszövetkezetébe. Ha kellett embereket félemlített meg, rabolt, vagy ölt. Igazából mindegy is volt neki. A bandában elfogadták úgy ahogy volt. És még hasznos is volt az erejének köszönhetően. Ám egy idővel már nem kellett alantas feladatokat ellátnia. Hamar felküzdötte magát a ranglétrán a képességeinek köszönhetően. A szavának ereje lett a bandában és szinte csak utasításokat kellett adjon az embereinek. Négy év telt el a belépését követően. Az utcákon suttogták az emberek, hogy él egy véridomár itt közöttük, aki azt cselekszik, amit csak szeretne, de a nevét senki se tudta. Még a bandában is csak a fontosabb személyek, vagy a közeli barátai ismerték a valódi nevét. Nagyon kicsapongó életet élt ekkortájt, de valódi célját, születése okát, mindig a legfontosabbnak tartotta. Az egyensúly fenntartása, bármilyen eszközzel!