Detroit

Boldog egy új év mondhatom. A telefonom megállás nélkül csörgött ráadásul mindig ugyan az a hülye liba hívogatott, hogy öljek meg neki valakit. Tény, hogy a pénz mindig jól jön, de egy ártatlan ember megölése túl unalmas számomra. Előbb utóbb úgyis meghalnak maguktól, szóval kár beléjük a golyó.
Az ágyamon fetrengve kissé nehezemre esett elérni a méterekkel arrébb lévő telefont, és mivel lusta voltam felkelni, így kénytelen voltam megvárni, míg magától elhallgat, ami bár bekövetkezett, a csendet nem sokáig élvezhettem. Valaki az ajtómon kopogtatott.
- Nem vagyok itthon!
Kiáltottam, majd amint megbecsültem, hogy az előbbi kijelentésem mégis hány sebből vérzik, unott nyögések kíséretében kimásztam az ágyból, magamra húztam egy nadrágot, meg egy pólót aztán az ajtóhoz sétáltam. Fáradt és szemmel láthatóan nem éppen örömben dúskáló arckifejezéssel nyitottam ajtót, és amint megláttam ki van a túloldalon, még komorabb arckifejezését vettem fel, majd becsaptam az ajtót, ám a jól megszokott csattanás helyett csak egy elfojtott nyögést hallottam.
"Hát persze, hogy odaszúrta a gombás lábát..."
Nem igazán örültem a felém intézett szavainak, főleg úgy, hogy azt a szomszédaim is meghallhatták, úgyhogy egy hangos sóhajt követően végül erre a döntésre jutottam.
- Na jó... Gyere be, de ne várd, hogy kávéval vagy sütivel kínáljalak...
Miután leültettem az egyik kissé elgyötört fotelomra, és végighallgattam a mondandóját, sokkal szimpatikusabbá vált a drága. Bár kissé szokatlan, hogy kb. 16 éves létére ilyen dolgokba üti az orrát.
- Hmm... Nem ígérek semmit. Ha kérhetem a mappát hagyd itt, gondolom akad benne egy-két hasznos infó az áldozatról.
Ezt követően bárhogy dönt az ajtóhoz kísértem.
- Utánanézek, aztán ha akad valami jelentkezem... És még valami. Túl fiatalnak tűnsz ahhoz, hogy az életeddel játszadozz. Persze ki vagyok én, hogy megmondjam mikor halj meg, de gondoltam jobb ha szólok, hogy ha így folytatod olyan dolgokba keveredhetsz, amik nem csak ezt az életed keserítheti meg, hanem a következőt is...
Azzal végre becsuktam az ajtót és visszafeküdtem az ágyamba. Ha itt hagyta a mappát természetesen azt böngészgetem, ám ha nem akkor alszok egy darabig.
Bármi történjék, még sötétedés előtt nekilátok a készülődésnek. Fegyvert nem viszek magammal. A legtöbb klub a maffia kezén van, szóval még a végén azt hinnék, hogy zsaru vagyok. Bár tény, hogy ha elszabadulnak a dolgok, akkor kényelmesebb lenne egy pisztollyal intézni a dolgokat, mint rájuk gyújtani az egész épületet, de emiatt ráérek akkor aggódni ha elszabadulnak a dolgok. Alaposan megnéztem a képet amit a kis csajtól kaptam és az emlékezetembe véstem a férfi arcát.
- Szóval nem biztos, hogy démon... Akkor a megszokott "Először lőj, aztán kérdezz." metódust kénytelen vagyok megfordítani...
Végül fegyvertelenül hagytam el a lakást, aránylag kiöltözve. Út közben a kabátom zsebéből elővettem egy cigit és amikor úgy véltem senki se figyel rám, egy csettintéssel lángra lobbantottam. Még mindig égett mikor elértem a klubbot, szóval előbb elszívtam, és csak ezt követően próbálkoztam be a kidobónál. Őszintén reméltem, hogy beenged mert nem volt kedvem hátsó bejáratot keresni... vagy gyártani...

Kevés dolog van amit jobban rühellek az ilyen kluboknál. A rengeteg irritáló részeg seggfej, a már-már szintetikus ködöt gyártó cigarettafüst, na meg persze az irritáló zaj ami nagyjából olyan mintha egy adag követ turmixolnál egy mosógépben, egy tűzharc kellős közepén, amiben az a szomorú, hogy ezt a korábban említett részeg seggfejek zenének nevezik... Na jó... Hat feles meg két csík kókó után már én is az első sorban csápolnék erre a szarra, de most sajnos túl józan vagyok ehhez. Persze felmerült bennem, hogy teszek egy látogatást a csaposnál, de nem! Munka közben nem iszok! Még a végén mellélövök egy golyót... vaagy egy tűzgolyót. Főleg az utóbbi miatt aggódom.
Valami azt súgta, hogy a tömegben hiába keresném az célpontot. Ebben a zajban még a gondolataimat is alig hallom, szóval gondolom a beszéddel is hasonló lehet a helyzet. Leszűkítve a lehetséges tartózkodási terület rádiuszát tovább haladtam a VIP szobák irányába és ahogy közelebb értem ismerős érzés fogott el.
"Jackpot" Gondoltam magamba és egyenesen azon ajtó felé vettem az irányt, ahol egy gorilla meg a kisebb haverja őrködtek az ajtó előtt. Gondolom az egyik volt a kidobó a másik meg az ész aki olvasni is tud. Az oldalamat mutatva álltam meg a nagyobbik előtt. Tudtam jól, hogy démon. Szinte csak elég volt ránézni.
- Hmm... -Beleszippantottam az egyébként cigarettafüsttől és piától illatozó levegőbe. - Érzek valamit. Félelem, harag, vérszomj és... - Újabb szippantás. - Szarszag...
Persze az óriásnak fel se tűnt, hogy hozzá beszélek. Szomorú, de legalább nem kell a színpadiassággal bajlódnom. Persze a kisebbik ürge rájött, hogy valószínűleg nem a semmihez beszéltem, de már késő volt. Összeszedtem az erőmet és egy kb. velem egyméretű lángoló balta jelent meg a kezemben, amit hezitálás nélkül a "kollégám" arca irányába lendítettem, remélve, hogy a vágás lesz olyan erős, hogy üssön egy akkora lyukat a mögötte lévő falon amin kényelmesen átférek. Na meg persze azt is, hogy ez a fal az épület stabilitását illetően nem játszik fontos szerepet. Másztam már ki romok közül és ezt nem szeretném a kedvenc kabátomban megismételni... Egy hétig porolhatnám...

Mocsok: Icabod Tahar

Amint belekezdesz a szövegedbe a kisebb srác összehúzza a szemöldökét, a nagyobb csak néz rád. Tényleg fogalma sincs, hogy mi van veled. Ahogy megidéznéd a baltát a kis srác már mielőtt megjelenik a földön van, mintha csak tudná, hogy mi következik pár másodperccel később, az izomagy viszont ott áll helyben. Ahogy pedig neki vágod a baltát örömmel tapasztalod, hogy túl hülye elugrani és sajnálkozva tapasztalod, hogy ez nincs rá semmilyen hatással. Ugyanúgy áll az ajtóba és bután néz rád, csak a bőre olvadt le egy két helyen.

-Anyás.-Sziszeg a srác a földről. Majd az óriás kinyújtja a kezét és torkon ragad. Neki vág a legközelebbi falnak. Nem igazán sérülsz meg, de ez a falról nem mondható el, az ugyanis elég csúnyán behorpad a hátad nyomán. Ezen a ponton már mindenki aki a közeletekben tartózkodott és ember, sikítva menekül kifelé. A vézna gyerek pedig felkel a földről és a folyosó elejéhez siet, majd egy furcsa jelre teszi a kezét és kántálni kezd. Egyből leesik miért test őrködik démonoknak, Woodoo-pap és nem is a gyengébbik fajtából, hanem a lelkes démon barát típusból. Ha nem mész neki, elrejti a jelenléteteket a klubban. Persze nem is nagyon van esélyed mert az óriás újabb rohamot indít feléd. Jobb lenne minél hamarabb elintézni, hogy ne legyen idejük a bentieknek elslisszolni. A démon főleg az izomerejét használja, ami valóban lenyűgöző és olyan mintha acélból lenne a teste. Nagy pofonokat add és nehéz megütni, a tűz is mintha csal a bőrét olvasztgatná. De nem túl gyors és még annyira sem okos.

Nos ez nem igazán sült el úgy ahogy szerettem volna. Legközelebb lehet nem ártana komplexebb tervvel előállnom. Nem mondom, hogy nem fájt ahogy az óriás velem próbálta meg átütni a falat, de határozottan nem esett jól. Épp csak feltápászkodtam mikor a hatalmas szörny már rohant felém.
- Ollé.
Kiáltom majd egy vörös köpeny helyett egy kibaszott nagy lándzsa terem a kezemben és én is rohamozni kezdek a lándzsa hegyét előre szegezve. Ha lehet igyekeztem átdöfni vele a szívét, de persze nem ez volt a fő célom. Az utolsó pillanatban csusszantam át a bemehót lábai közt, majd azonnal talpra ugrottam és már rohantam is Woodoo pap felé. Közben egyik kezemben már ott is volt a pengés lánc.
- Gyere csak ide!
Kiáltom rá sátáni hangon és felé hajítom a láncot úgy, hogy a végén lévő penge lehetőleg a hátán jöjjön ki. Túl sokat játszadotam így is szóval az lett volna a legjobb ha minél előbb elintézi ezt a két anyaszomorítót.