Girionféle agymenések

Mágia mint kontrollálatlan energiaforrás:

1.1.
Talán valamikor meg volt a formája, talán valamikor rendszer volt benne, csendesen és engedelmesen csordogált. Az arra fogékonyak, a mágusok, vagy akárhogy hívták magukat csili-vili varázslatokat művelhettek vele. Valami viszont történt, ezért most vad, veszélyes és alig irányítható. Azok akik képesek felhasználni nagyon kevesen maradtak és nekik sem könnyű a dolguk. Két fő tulajdonság alapján lehet osztályozni azokat akik fogékonyak a tomboló energiákra. Az egyik a belső áteresztőképességük, mekkora rést képesek nyitni a mágia felé, mennyi energiát képesek áthúzni mielőtt annak áramlása elapadna. A másik pedig hogy ezt az energiát mennyire képesek felhasználni, összegyűjteni anélkül hogy saját magukat elpusztítanák.

Kezdetben mindenki ön és gyakran közveszélyes. Képesek rést nyitni és energiát áthúzni, ha elég gyengék ez meg sem öli őket, rosszabb esetben belülről hamvasztja el vagy egyenest robbantja szét őket a mágia, a legerősebbek azonban egy véletlen tettel kisebb falvakat söpörhetnek el saját magukkal egyetemben. És igen, van rá példa hogy direkt robbantja fel magát a delikvens "Allah Akbar!", gyerekkatonákkal fűszerezve.

Azok akik nem ölik meg magukat, megtanulják zárva tartani a rést, majd hogy csak lassan engedjék át, épp annyira hogy azt kezelni tudják. Ezen a szinten ez leginkább az egyén testi és szellemi energiáinak, frissességének pótlására, erősítésére alkalmas. Sokan megmaradnak ezen a szinten, remek harcosokká vagy bölcsekké válhatnak azáltal hogy nagy erőre, kitartásra vagy épp szellemi tettekre válnak képessé. Azok azonban akik képesek igen sok energiához hozzáférni de nem képesek azt különösebben kezelni, formába önteni, gyakran válnak legendás figurákká, azáltal hogy állandóvá teszik a testükbe irányuló energiaáramlást. Soha el nem fáradó, rendkívüli erejű és szellemi képességű hősökként emlékeznek rájuk.

Azon kevesek akik rigorózus gyakorlással, vagy kivételes tehetséggel megáldva tovább lépnek, képesek az érkező energiákat kívülre irányítani. A könnyebbik verzióban ezt egy kifelé irányuló erőteljes energiakitörés formájában. Ennél nehezebb ha ugyanezt az energiát maga körül akarja megtartani, pajzsként, vagy közelharcban támadó erőmezőként. Azok akik kivételesen tehetségesek az energiák felhasználásában ezen a szinten képesé válnak mások energiáit megzabolázni. Megakadályozva a pusztító energiarobbanásokat, meggyengítve a hősöket, vagy sokkal extrémebb esetekben visszaverni vagy épp elfogni mások támadó szándékú energiacsapásait.
Ugyancsak ezen a szinten, bár egyesek már a saját testen belül is tulajdonítanak neki különbséget, kezd mérhető hatása lenni az energiaforrás jellegének. Valamikor a mágia minden bizonnyal több formában volt elérhető. Egyes forrásokban életenergiára hasonlító, másokban elementális jellegek fedezhetőek fel. Ilyen vad formában azonban a végeredményük nagyon hasonló, pusztító erejű.

A legmagasabb szinten, amire lényegében már csak azok képesek akik a lehető legtökéletesebben képesek irányítani az energiákat, sok-sok gyakorlattal és tudással a hátuk mögött, képesek egészen finom és célirányú hatásokat elérni. Sebeket gyógyítani, saját és más testeket elemelni a földtől, tűzet gyújtani és elfojtani, vizeket és szeleket irányítani, elméket megtörni... Az ehhez szükséges finomság és erő viszont nagyon ritkán találkozik egyetlen személyen belül.

1.2
Milyen egyéb megoldások lehetnek a mágia jobb kihasználására?

Csoportos varázslás. Külön-külön kevés erőt tudnak csak gyűjteni de együtt már kifejezetten nagy hatásokat érhetnek el. Feltéve ha legalább egyikük képes kezelni ezt az erőt. Hasonlóan hasznos módszer lehet a gyakorlat alacsony szintjén ha a zabolátlan energiát másokon keresztül nyerni ki, megosztva annak pusztító erejét. Elképzelhető hogy a helyi sámán szabadít fel hatalmas energiákat amivel harc előtt feltölti a harcosokat. Vagy egy nagyon tapasztalt mágus aki lehet hogy hihetetlen energiákat képes tárolni és felhasználni, hatalmas gyakorlattal, azonban csak nagyon kevés energiához képes nagyon lassan hozzáférni, úgy oldja meg a problémáját hogy nagy erejű tanítványokat gyűjt maga kör akiknek a nyers erejét használja fel a saját varázslataihoz.

Totemek, fókuszok. Mi van ha akkora energiákat szabadít fel magában a delikvens amik egyébként megölnék? Vagy ha csak nagyon lassan, egyszerre csak nagyon kevés energiát képes áthúzni magának? Valószínűleg keres magának egy módot hogy tárolja az energiát, azért hogy az szét ne tépje, vagy hogy később legyen képes azt felhasználni. Azon a kérdésen felül hogy miből és hogyan készülhet egy ilyen fókusz, totem, ott a kérdés hogy hogyan tárolja be ebbe az energiát. Alacsony szinten, főleg amikor még az a cél hogy ne ölje meg magát vele, elég problémás lehet az energia egy külső tárgyba irányítása. Ilyenkor hasznosabb lehet a testre, vagy még inkább a testBE ültetett fókusz. (Sanderson Acél Inkvizítorai) Újabb kérdés hogy hogyan is éljünk túl egy ilyen beültetést. Magasabb szinten akár kifejezetten steampunk is lehet az eredmény.

Egy felsőbb entitás (isten?) közbe iktatása. Szerencsétlen akit megvertek a mágiával felajánlja magát és erejét egy magasabb rendű lénynek. Valaminek ami a felszabaduló, potenciálisan káros energiákat kiszipolyozza a testéből. Kezdetben ez valószínűleg elég veszélyes lehet és nem jár túl sok előnnyel. A folyamatos erő áramlás megviselheti a testet, ha nem elég erős a delikvens akkor belehalhat. De egy isten kegyéért és a hatalomért meg kell szenvedni. Idővel hozzá szokhat a teste, idővel ura elismerheti mint hasznos energiaforrást és elkezdhet egy keveset visszacsepegtetni az erőből. Tudással egyetemben.

Mi a baj a "magas mágiával", high magic avagy amikor a mágia mindenre jó.
A baj az hogy ez nehezen kompatibilis a feudális, középkori képpel. Sőt lényegében egyenes út vezet belőle egy nagyon is modern, akár kifejezetten high-tech futurisztikus világképhez. Ennek oka hogy a mágia bizonyos értelemben egyenlő a magas fejlettségű tudománnyal és technológiával. Minden olyan dolog amit mágiával el lehet érni, előbb-utóbb el lesz érve, használva lesz. És ezt lényegében nem kisebbíti a mágia hozzáférhetősége vagy kivitelezésének nehézségei. A történelmi analógiákat használva, az atombomba építés, a holdutazás, vagy a piramisok felhúzása, mind olyan cselekedetek voltak amik hatalmas erőforrás befektetést igényeltek, nagyon ritka és speciális tudással egyetemben, de végül is mégis megcsinálták.

Képzeljünk el egy olyan világot ahol egy nagyon tehetséges varázsló 120-130 évnyi szakmai tapasztalattal a háta mögött képes összehozni egy olyan varázslatot ami eltöröl egy nagyvárost a földszínéről. Lehet hogy ehhez szükséges van több tucatnyi alacsonyabb tudású tanítványra, több napos előkészületekre vagy akkora értékű anyagi komponensre mint egy főúri birtok. Annyi azonban biztos hogy az nép aki fel tud mutatni egy ilyen varázslót kvázi atomhatalommá válik. És az olyan esetekről még nem is beszéltünk ahol egy közepesen tanult mágus tűzlabdákat, villámokat és halálos méregfelhőket képes idézni. Állítsunk fel hozzá hasonlókból egy osztagot és máris uraljuk a csatateret, mire mehet ellenük egy szokványos hadsereg? Növeljük az erejüket és eljutunk odáig hogy háborús célokra alkalmatlanná válnak a hadseregek. Helyettük maroknyi mágus jelenti egy nép katonai erejét. Iktasd ki az ellenség mágusait és nyugodt szívvel fel is szólíthatod őket megadásra.

De nézzünk kevésbé drasztikus varázslatokat. Mi van ha vannak olyan varázstudóink akik képesek betegségeket gyógyítani. Sebesüléseket begyógyítani. Gondoljunk a DnD-re, ott ez nagyon alapvető tudomány. Minden valamirevaló településen találni valakit aki ilyen vagy olyan formában képes rá. És most gondoljuk el hogy ez milyen hatással lesz a népességre. Miféle elmaradott, istenháta mögötti hely lehet az ahol belehalhatsz egy tüdőgyulladásba vagy elfertőződött sebbe, mert több napnyi körben sehol egy gyógyító. Ha ezt összevetjük a történelmi analógiákkal akkor ott az újabb kérdés, mi lesz a túlnépesedéssel. Ugyan melyik nép volt képes megállni az orvostudomány fejlődése után bekövetkező babyboomot? Számoljunk hozzá hosszabb életkort is és még furcsább a helyzet. Nem hiába mentegetik az elfek esetében is a helyzetet sok esetben terméketlenséggel. Nem mindegy hány élő utódot képes összehozni egy nép az élettartama során. Illetve hogy mégis hány generáció fog egy időben élni. Ma is élnek olyan emberek akiknek már 50-60-nál is több leszármazottjuk van. (Igen, kínaiakról beszélünk.) Most képzeljünk el egy olyan népet akik átlag 100-200-300 évet élnek. Saját falvak, városok jöhetnek létre egyetlen személy leszármazottaiból.

De mondhatjuk a DnD klasszikus "apró varázslatait", mint az ételteremtés vagy a víztisztítás. Mikor válik olcsóbbá fizetni a varázslónak hogy teremtsen ételt, mint megtermelni azt? Fognak-e az utazók vagy a vonuló seregek ellátmányt vinni magukkal, vagy a vidéket fosztogatni, ha vannak varázstudóik akik megteremtik azt.