Valentin nap a Szarvas Nyúllal (Sayu, Bera)

Végre véget ért a tanítás. Sayu széles mosollyal az arcán hagyta el az iskola épületét. A hideg levegő igyekezett ráfagyasztani az örömöt az arcára, de ő magára csavarta a sálját. Szeretné mozgatni az arcizmait. Jó nap lesz a mai. Nincsenek különórái, szülei dolgoznak, így otthon lehet. Csak ő, egy nagy bögre forró csoki és a régóta kinézett zongoradarab, ami megtanulásra vár. Egyik barátnője megállította, csak nem tud csendben elsunnyogni. Páran még odamentek hozzájuk. Váltottak néhány szót. Hívták a lányt a városba, de nemet mondott. Úgy érezte, szüksége van egy kis nyugalomra. Miután elbúcsúzott tőlük Bera, a szomszéd fiú lépett oda hozzá. Megkérdezte, együtt mennek-e haza? Valamit még motyogott a végén. A lánynak eléggé fülelnie kellett, de hamar kikövetkeztette, hogy az öccsét hozza kifogásnak, hogy vele tartson. Haloványan elmosolyodott. Ők is jóban vannak, régóta ismerik egymást. Miért lenne baj, ha együtt mennének, ha úgy is olyan közel laknak egymáshoz? Bár ki tudja… lehet, hogy tényleg van dolga a földidomárral.
- Szia Bera! Mehetünk. Ami Nate-t illeti… nem tudom, hogy otthon lesz-e… Miért keresed? Persze… csak ha nem titok.
Kedves, sáljától alig látható mosollyal az arcán várja a választ. 

Az arénás csapatos edzést hozta fel, amire a lány csak bólintott. Viszont folytatta. Sayu is szomorúan sóhajtott.
- Jogos… köszi, hogy pesztrálod!
~ Persze ismerem Nate-t… Örülök, hogy ilyen barátja van. Remélem, kinövi ezt a fajta viselkedést. Csak ne csináljon semmi butaságot… ~ Aggódik érte, de sok mindent nem tud tenni. Kissé elmerült a gondolataiban. Bera megjegyzése rántotta vissza. A lány szemöldöke felszaladt. ~ Mi volt az a fura mosoly? Örül, hogy bent hagyta a sálját? Gyanús nekem… ~ Sayu megállt, úgy döntött, megvárja ott, ahol állt. Meglepetésére néhány perc múlva a fiú kimászott az ablakon és mintha célirányosan menne valamihez. ~ Mit művel? Mondhatta volna, hogy észrevett valamit a hóban, nem értem, minek kellett kifogást keresnie… ~ Úgy volt vele, hogy ezt meg is jegyzi neki, de mikor a fiú visszaért hozzá, „haragja” elszállt. A sáljába csavarva ugyanis egy kis cica remegett. ~ Így kiszúrta a hóban… nem semmi… ~
- De jó, hogy észrevetted! Szegényke…
Egészen közel állt a fiúhoz, hogy jobban megszemlélje a kisállatot.
- Mi legyen vele? Persze azon kívül, hogy magunkkal visszük.
Honnan és hogy került oda? Van-e gazdája? Meg tudják-e találni? Vagy tartsa meg valamelyikük? Ezek a kérdések keringtek a lány fejében. Biztos helyen akarja tudni.

Mikor elindulnék Sayu után tűnik fel, hogy nem is kell utána menni...hát jól megcsináltam úgy hiszem.
-Röviden: srácok nem tudják, hogy képes vagyok ennyire "érzelgős" is lenni ezért kellett ez a kis színjáték.
Kissé elpirulva és megtorpanva folytatja:
-Másodjára: ez a kis bolond meg szépen megy a kályha mellé megmelegedni miközben főzök otthon forró csokit. Tényleg, jól tudom, hogy Te tűzidomár vagy nem? Megkérhetlek, hogy ha tudod melengesd amíg haladunk?
Ezzel felé nyújtom a bepólyázott kis állatot várva a reakciójára.
-És hogy mi legyen vele...szerintem nem oszt nem szoroz ha magamhoz veszem. Mármint végig nézve rajta szerintem csak egy kóbor macska kint a hidegben és ha annyi idő alatt nem keresték amíg betemette félig a hó akkor azután sem fogják, hogy elvisszük.
Sayu elvette a csomagot. Elindultam magabiztosan előre...aztán persze Sayu szólt nekem, hogy a másik irányba kéne mennem. Na igen égett is az arcom. Ennyire kötetlen beszélgetésbe is rég kerültem Vele...mikor is volt? Hm...5-6 éve amikor még a nénikéje tanított gyógyítani.
-Emlékszel amikor még szüleid bevontak engem az edzéseitekbe? Apukád folyton rám szólt hogy:"NE LAZSÁLJ! SAYU BEZZEG MÁR EGÉSZ HADOSZTÁLYOKAT TUDNA LEGYŐZNI EGYEDÜL! TE? TE MEG LOCSOLGATOD ŐKET?" Vagy amikor Anyukád vett kezelés alá és kezdett rá Ő a saját mondatójára:"MIT LOCSOLGATOD A TANKOT? BEZZEG NATE KI IS TUDJA NYITNI!" Aztán mindig rám szólt, hogy kulccsal nem ér...sóhajt. Hiányoznak azok a reggelek, pedig utálok fel kelni hétvégén.
Mosoly ült ki az arcomra az biztos. Ezek azok az emlékek amiket semmiért se cserélnék el. Na meg persze unalmas lenne a Nelson család nélkül a környék...senki se kerülne bajba...nem földidomításra kelnék minden hétvégén...nem kéne magamat kínos szituációkba kevernem, mint az előbb. Igen egyértelműen jó mellettük lakni.
A fiú arcán akkora mosoly ült, ahogy ezt végig gondolta, mintha élete szerelme mondott volna igent neki.

Amint visszaért magyarázkodni kezdett. Sayu csak bólintott. Nem igazán értette, hogy miért lenne baj, ha észrevesz egy potenciálisan bajba került valószínűleg kisállatot és segít neki... ~ Hmm... Mintha zavarban lenne... áh... biztos csak kipirult a hidegtől és vagy a sietségtől... ~ Ezután megkérte, hogy melengesse a macskát amíg haza érnek.
- Persze, szívesen!
Lehúzta a kesztyűjét és átvette a kis csomagot. Gyakorlottan a kezére összpontosította a hőt. Pár perc múlva a cicus is meg fogja érezni a kellemes meleget. Bera közben vázolta, szerinte mit kéne vele csinálni. Talán igaza van és nincs gazdája... mindenesetre megkönnyebbült, hogy a fiú vállalja a gondviselését.
- Rendben. - mosolygott rá.
Miután a macska sorsa eldöntetett, Bera nagy lendülettel el is indult, ám a rossz irányba.
- Öööö... Bera, nem haza megyünk?
Megint irul-pirul... ~ Nem értem, miért viselkedik így... olyan kelekótya... Most komolyan... kérdezzem meg, hogy "bocs, miért vagy ilyen fura?" Eh... azt nem illik... ~ Rövidesen nosztalgiázni kezdett. Sayu kuncogott, ahogy hallgatta.
- Hát igen, szép emlékek... Vicces volt nézni, ahogy Te, mint kívülálló belecsöppensz abba az edzésbe, amiben mi felnőttünk. De derekesan helyt álltál, az biztos... Viszont az kicsit túlzás, hogy egy egész hadosztállyal elbánnék. Meg nem is akarok ilyesféle csatát vívni...
Az utolsó két mondatot halkabban tette hozzá. Egy kicsit elmerengett. Az edzés... vagyis inkább kiképzés elég meghatározó része az életének. Néha nehéz volt helytállni, de összességében megérte, hisz elég nagy tudásra tett szert és meg tudja védeni magát, ha úgy adódik. Berára pillantott. Szemöldöke felszaladt. ~ Min vigyorog mint a tejbetök? ~ Nem igazán erölködött a fiú megfejtésén. Inkább Ő is mosolygott a srác jó kedve miatt. Ránézett a cicára.
- Nézd, úgy tűnik Pötyi megnyugodott és már nem vacog. Persze nem kell, hogy Pötyi legyen a neve, csak... Pöttömöt akartam mondani, de mivel sanszosan kölyök és még nőni fog, így változtattam rajta. Bár belegondolva csíkos, szóval... nem passzol. - itt elnevette magát - Na, jó, ennek nem sok értelme volt, ne haragudj.
~ Azt hiszem, átragadt rám a bolondsága... ~

A fiú úgy tett, mintha nem hallotta volna halk szavú partnerét, de sokkal inkább az foglalkoztatta amit azután mondott.
~Komolyan? Pötyi? De az égszerelmére...ez csíkos...De az érvelésével nem tudok vitatkozni. És a Pötyi amúgy is jobb név mint a Csíki. Na jó, nem vagyok egy kreatív ember ha nevekről van szó. Meg igazából szeretem az egyszerű megoldásokat mint ez.
-Élénk a fantáziád, nemde? Nem mintha baj lenne. A név is tök jó lesz szerintem. Habár igen csíkos a macska, de mégse hívhatjuk Csiki-nek...
Rövid szünet után.
-Ezt most hangosan is kimondtam nem? Látszik, hogy hétvége van már...meg ne aggódj. Ha Nate-n múlik akkor az idomításodat max a kényelmes mindennapjaidhoz kell felhasználnod. Nem mintha Te nem tudnád megvédeni magadat, csak egyszerűen nem illik hozzád az a barbár brutalitás amit egy-két illető képvisel a mai világban. Te sokkal inkább...nem is tudom hogy fogalmazzam. Olyan békés vagy, nyugodt, kedves és ezzel az idióta mosolyoddal még aranyos is.
~Te hülye vagy...menj falnak most. Köszönettel: Racionalizmus.
Szerencsére a hideg kicsípte már annyira a fiú arcát, hogy nem látszott rajta ahogy az előbbi megjegyzését egy erős elpirulás követi.
-Hideg van nem de?
Szó terelés közben előhalászta a zsebéből a kesztyűket, és nyújt egy párt Sayu felé. Ki hitte volna, hogy valaha haszna lehet "Chibi" Hana ragaszkodásának. Amióta Hana a fiú nyakán lóg azóta általában 2 sállal, 2 sapkával (már ha van kedve hordani), 2 pár kesztyűvel és tartalék zoknival indul el otthonról.
-Ha fázik a kezed nyugodtan vedd el...
Gyorsan telik az idő ha az ember jó társaságban tölti azt. Rövidesen már az utcájukban jártak és a otthonaik is látómezőbe kerültek. Bera háza volt közelebb és már kereste is a kulcsot, de nem találta magánál. Hirtelen eszébe jutott, hogy ott hagyta a párna mellett reggel amikor eljött. Anyja körülbelül még egy két órán át nem ér haza és akkor szerencséje nincs, hogy Hana felügyelet nélkül a házban legyen...mondjuk ki hagyná azt a gyerkőcöt magára felügyelet nélkül?
-Öm...tudom picit gáz kérés...de otthon hagytam a kulcsaim és nincs kedvem lebontani a házat. Nem tudok nálatok tölteni 1-2 órát? Esküszöm nem okozok gondot, még segítek is a ház körül ha kell.
A hangjából az őszinte, hogy lehettem ilyen hülye, hallatszik ki. No meg az, hogy tudja mit kér és az nem kis dolog. Shawn Nelson Tábornok messze földön híres a családja védelméről...még akkor is ha a szomszéd fiúról van szó.

Elfogadta a névválasztást. De továbbra is furán viselkedett, majd szabadkozni kezdett. Sayu arca kissé elkomorodott. Jó pár helyen bele tudott volna kötni az elhangzottakba. Hogy jön ide a barbár brutalitás…? Persze, vannak ilyen emberek, de nem a nagytöbbség… Elismeri, hogy meg tudja védeni magát, de előtte még megjegyezte, hogy az öccsén múlna a nyugodt élete… Micsoda? Meg milyen nyugodt mindennapok? Ilyen családi háttérrel? A lánynak kicsit úgy jött le, mintha Bera úgy tartaná, neki a kisujját sem kell mozdítania a sikerért. Pedig ez nem igaz és remélte, hogy rosszul értelmezte. A dicséretet elfogadta, bár az idióta mosolyos résznél felszaladt a szemöldöke. Hirtelen megvilágosodott. Tetszik neki. Ez az egyetlen logikus magyarázat arra, miért viselkedik ilyen különösen. Szép és jó, hogy eljutott erre a felismerésre, na de mit kezdjen vele?
- De.
Ennyi volt a válasza a hirtelen jött terelő kérdésére. Már-már kínosnak nevezhető csend állt be. Bera néhány perccel később kesztyűvel kínálta, amit nem igazán tudott hova tenni. Nem azért mert nem értette a plussz kesztyű létét. Arról tudott. A kvázi kis húga, Hana a ludas benne. ~ Eléggé szét van szórva… ~
- Köszi, de nem kérem. A sajátomat azért vettem le, hogy melegítsem Pötyit. A képességem és a sálad melegen tartják a kezem.

Rövidesen megérkeztek. Sayu egy kicsit megkönnyebbült, hogy elválnak útjaik. Átgondolhatja a tapasztaltakat. Azonban ez mégsem fog megtörténni… Az a páni félelem az arcán… Teljes mértékben tisztában van a kérésének súlyával. Most mi legyen…? Sayu sóhajtott. A fiú szemébe nézett.
- Egy feltétellel. Kérlek, nyugodj le. *haloványan rámosolyog* Jobban zavarban vagy, mint amire én képes vagyok.
Még megvárja a reakcióját, majd elindul a házhoz. Egyik kezébe fogja a macskát, a másikkal a kulcsát szedi elő a táskájának külső zsebéből. Belépve a házba az előszobában megállnak. Sayu egy kézzel leveszi a csizmáját, majd miután Bera is levette a cipőjét és kabátját, felé nyújtja a macskát.
- Kérlek, fogd meg! Ha nem szeretnéd tartogatni, mivel alszik le is teheted a kanapéra.

Ő is megválik a kabátjától és a táskájától. Innen be lehet látni a tágas, kifinomult ízlésű nappaliba. Oldalt könyvszekrények, tele könyvekkel. Középen egy kanapé, két fotellel és egy kávézó asztallal. A falakon képek a családról. A polcokon növények és üvegszobrok kaptak helyet. A szoba fénye hátrébb helyezkedett el. A hatalmas versenyzongora a hozzá tartozó székkel. Van ennél csodálatosabb látvány? És Sayu nem ülhet oda kapásból. Szomorú. Miután a lány kezet mosott a fiúhoz fordult.
- Éhes vagy? Van a tegnapi spagettiből vagy csinálhatunk szendvicset… nos?
Gyors terítés után vagy a spagettit melegíti meg, vagy előszedi a szendvicshez a hozzávalókat. Sayu is azt eszik, amit Bera, kivéve, ha a fiú nem éhes. Akkor szendvicset készít magának. Bera meg vehet az asztal közepén lévő sós mogyoróból. Na jó, megkínálja sütivel. Az anyja készítette néhány napja. Amint mindketten késze állnak az evéshez, Sayu érdeklődni kezd.
- Hogy van Hana?

Sóhajt
-Ja ez nem az én napom...tényleg meg kéne nyugodnom.
~Ne pirulj...na jó talán megengedheted magadnak.
Bera követi Sayu-t a házba miután sikerült megnyugodnia. Leveszi a bakancsot és a kabátot is fel akasztja. A nappaliba benézve, látszik az arcán az a minimális döbbenet, hogy hogy lehet minden ennyire rendezett.
~Huh...hát igen látszik hogy ez majdhogynem egy "másik világ". Minden...annyival rendezettebb, helyén valóbbnak tűnik.
Fiú átveszi a macskát de ahelyett, hogy a kanapéra rakta volna felköti a nyakába a sálat úgy hogy legyen benne egy függőágy szerűség Pötyi. (Igen, a macska a "nyakában" alszik)
-Egy szendvicset elfogadnék, köszönöm.
Ezek után a fiú is elment kezet mosni és segédkezett a szendvicsek elkészítésében. És jött a végzetes kérdés...Bera csak fel emelte a bal kezét és ötöt mutatot, majd elkezdett vissza számolni.
-Öt...négy...három...kettő...egy...
~Gyerünk Hana...nehogy most ne legyen ez az idegesítő szokásod...

-Te kérdezted mi van vele...

A macskás sálra nem számított, de elmosolyodott a látványra. Miután már az asztalnál ültek és feltette a kérdését, Bera elkezdett visszaszámolni. Szemöldöke felszaladt. ~ Mi folyik itt? ~
Kopogást hallottak. Sayu a hang irányába pillantott. Egy fejjel lefelé lógó Hanát vett észre. Kinyitotta az ablakot, mire a kis lány beszaltózott. Csak pislogott. ~ Milyen ügyes… ~
Hana rögtön megaszondta, mit kezdjenek a délutánjukkal. Ez nem igazán fért össze Sayu zongorás elképzeléseivel. Már értette Bera reakcióját. ~ Miért is kérdeztem rá… ~ De mi az, hogy nem tűr ellentmondást?
- Nekem miért is kell mennem?
Feltette a kérdést, de voltaképpen semmi kedve sem volt egy akaratos nyolcévessel vitatkozni. Egy nagy sóhajtással beleegyezett.
- Jó, oké, ha Berának is jó… de előbb megesszük a szendvicsünk. Hana, te kérsz egyet? Vagy sütit?
Ha kér, megkínálja.

Ahogy befejezte a számolást kopogás hallatszik az ablakon. Igen Hana színre lép.
-Hana! Hányszor mondtam Neked, hogy szépen is meg lehet kér... várjunk. Sayu Te nem vagy százas...már hogy ne lenne okés hogy jössz?
~Az erőszakos kis törpe...ki hitte volna hogy haszna is lesz.

-Fejezzük ezt be és menjünk akkor. És Sayu ne haragudj, hogy így megváltozik a délutáni programod közvetetten miattam.
Miután befejezték Bera feltakarította Hana által behordott sarat. Ezután felkapta a bakancsot és a kabátot, majd a táskát is a hátára vette. Hana persze mindeközben ott ugrált, hogy miért nem öltözik gyorsabban, de ez már megszokott. Útra készen állva a tartalék sálat fogta és Hana nyakába csavarta és a fejére nyomta a sapkát is.
-Tökmag, mondd hogy legalább kesztyű van nálad.
Kérdezte tőle miközbe a nyakába emelte.
-Oh Sayu. Pöty-öt itt lehet hagyni?
Ha a lány engedi akkor a macskát lerakja oda ahová teheti majd Sayu mellett elindul a vidámpark felé.
-Hana, akkor kell Neked forrócsoki, vattacukor és legalább egy plüss amit játékon megnyerek ugye? És Sayu Te kérsz valamit majd?

Sayu már csak elmosolyodni tudott. Időnként úgy tűnik, félreértik egymást. A kérdése nem arra irányult, hogy Berának baj-e, hogy megy, hisz a törpe kijelentette, hogy velük tart. Hanem arra, hogy a vidámpark megfelelő program-e. De csak ennyi baj legyen. Hana sütit kért, amivel meg is kínálta, de utólag belegondolva… egy eleve élénk kis gyereknek adott cukrot… nem biztos, hogy jó döntés volt, de most már mindegy.
- Semmi baj Bera! – jegyezte meg a bocsánatkérésre.
Miután befejezték Bera feltakarította a Hana által behozott sarat. Addig a lány elmosogatott. Utána öltözni kezdtek. Aranyos látvány volt, ahogy a kicsi pattog, hogy Bera lassú, a fiú meg beöltözteti. A vízidomár a nyakába vette a kis lányt, mire Sayu szemöldöke felszaladt.
- Bocsi, de szerintem ezt nem volt túl jó ötlet idebent kivitelezni. Szegény Hana lefejeli az ajtófélvát.
Bera ezután a macska felől érdeklődött.
- Persze, maradhat.
Átvette a kis batyut és lerakta az egyik fotelre, de csak ideiglenesen. Eszébe jutott, hogy a spájzban van egy viszonylag nagy doboz. Gyorsan előhozta. Lerakta a fotel mellé és úgy rakta bele a cicát sálastul. Még kerített elő két kisebb tálat, amelyekbe vizet és némi ennivalót helyezett és azokat is belerakta a dobozba. A cél egy ideiglenes hely kialakítása volt. Talán megteszi… Ezután kerített egy papírt és ceruzát és írni kezdett.

„Sziasztok, Pötyi vagyok!
Ideiglenesen szeretném meghúzni itt magam. Igyekszem nem sok gondot okozni, de ha mégis bajt csinálnék, Sayu felel értem.
Szép napot!”

- Meg is volnánk!
Ő is felvette a cipőjét és a kabátját, illetve magához vette a kis táskáját. Lassan battyogtak a vidámpark felé. Bera menet közben összeszámolta, mennyi minden kell majd vennie hugicájának, majd felé is intézett egy kérdést. Sayut meglepte. Először szabadkozni akart, hogy nem kell, fizeti magának a dolgokat, de rájött, hogy felesleges kör lenne. Meg az is igaz, hogy miattuk lett ilyen a délutánja.
- Egy bögre forró csokit elfogadok. – mosolygott rá.
Viszonylag nyugisan érkeztek meg a helyszínre. Sayut meglepte, hogy olyan sokan vannak. Tény, hogy itt a hétvége, de azért nincs meleg… Vajon a barátai itt kötöttek ki? Lehet, nem jó ötlet, de Hanahoz fordult.
- Hol kezdjük?