Post by Arnion on Feb 1, 2018 21:47:38 GMT 1
Név:
Sok nevem van. Mihály, Michael, Mikáél, Mikail…
Nem:Férfi
Faj:Angyal
Rang:Arkangyal
Kor:Idősebb az emberiségnél. Látta, ahogy az első emberek megteszik az első lépéseiket, majd ahogy bűnbe esnek.
Felszerelés:
– Valódi forma:Mennyei acél kard, és páncélzat.
– Földi forma:Egy egyszerű fehér szöveting, egy fekete farmernadrág.
Magasság: 198cm
Súly: 90 kg
Szemszín:
Tengerzöld
Hajszín: Világosbarna
Az első emlékem az, hogy egy éteri hang csendült fel a fejemben, s csak azt hangoztatta:
– Mikáél, Mikáél
Amikor kinyitottam a szemem, fényességet láttam, a mennyek országa tárult a szemem elé. Én voltam az első arkangyal, vagyis, majdnem az első. Egy „ikertestvérem” is született ugyan abban az időpontban, Gábriél. Mi, az ikerfivérek mindig is közel álltunk egymáshoz, rengetegszer lettünk közösen küldetésre küldve.
Hamarosan, évek múlva Isten megteremtette Sammaelt is. Számos angyaltestvérünk volt még, a felsőbb körökből, de mi csak a II. körrel tartottuk a kapcsolatot, hiszen ők a híd az I. és a III. kör között.
Telt az idő, nemsokára létrejött a többi arkangyal. Uriel, Ramiel, Sariel, Rafael, Raguel, Asariel és rengetegen mások.
Ezek után a többi angyal is létrejött, majd hamarosan az Úr elkezdte megteremteni a Födet. Amint a Föld már megvolt, jöttek az élőlények.
Az embert Isten bűntelennek teremtette, és az édenkertbe költöztette őket. Az emberek voltak Atyánk kedvenc lényei.
Lucifer, a Fényhozó, lázadozni kezdett, irigység és harag lett rajta úrrá, amit nem értettem. Mi angyalok semmilyen érzelemmel nem rendelkezünk, mi csak hűségesek vagyunk Istenhez, Lucifer viselkedése rendellenes volt. Próbáltam csillapítani a haragját, de nem jártam sikerrel.
Lucifer nyíltan hadat üzent a Mennyeknek, amikor lement az Édenkertbe.
Az Édenkertben egy fa állott, melynek gyümölcséből nem volt szabad az embereknek enni. A Tudás fája. Lucifer, elcsábította a második halandó asszonyt, Évát, s végtelen tudást, hatalmat ígérve néki, rávette, hogy egyen a fának gyümölcséből. Az asszony, rávette urát is, Ádámot. Az Úr kiűzte a halandókat az Édenkertből, és innentől vette kezdetét a háború.
Az első ütközetek a mennyekben zajlottak. Sok angyal halt meg. Lucifer az angyalokat egy részét szólította meg, és valamilyen módszerrel beállította őket a seregébe. Mi, az arkangyalok együtt maradtunk, és együtt kellett letaszítanunk fivérünket és csatlósait.
Rengetegen haltak meg mind a két féltől. Amikor már elég Lucifer pártit levertünk, sor került a végső küzdelemre.
Én, Asariel és Gabriel álltunk ki ellene és két legjobb harcosa ellen.
Az összecsapás véget ért, mikor Lucifert lefegyvereztem, és harcképtelenné tettem, megsebesítve őt az oldalán. A többi kettő is hasonlóképpen járt. A parancsom az volt, hogy győzzem le Lucifert. Nekem a legyőzés egyet jelentett a megöléssel, de amint a végzetes csapás betalált volna, megállt a karom.
Lucifer eközben hisztérikusan sírt, de közben vigyorgott, sőt, mintha zihálva nevetett volna. Igazán szánalmas látványt nyújtott. Ezt zengette:
– Nyomorult férgek, mind a hárman – vérben forgó szemekkel mondta. – ÉN HOZTAM VOLNA EL A FÉNYT! – ordított ránk és valami felfoghatatlan erő vezérelte őt. Felkelt a sebbel az oldalán, és széttárta a szárnyait lökött engem el magától. – Miért, Michael? Miért nem tudsz legalább egyszer engem szeretni, a pártomra állni?!
Álltam, és rezzenéstelen arccal néztem rá, semmilyen érzelem nem volt kiolvasható az arckifejezésemből. Nem szóltam semmit, csak Lucifert bámultam, majd a következő pillanatban arra lettem figyelmes, hogy a seb az oldalán összehúzódik, s csak heg marad a helyén, majd Lucifer eltűnt. Isten a pokolba száműzte, és Lucifer lett a Pokol ura.
A csatározások után rengeteg, még életben lévő, Lucifer fanatikust vetettek a pokolra. A Fényhozó három harcosa közül az egyik büntetésből több életen keresztül szenved a földön az örökkévalóságig.
Asariel feladata viszont az, hogy emberi mivoltában szülessen újra és újra szintén az idők végezetéig, és az embereket segítse, illetve kinyilvánítsa isten akaratát, ha éppen az a feladata abban az életben.
Évezredek elteltével, ismét kaptam egy nagy küldetést. Valami készülődött, ezért az Úr leküldött engem a földre. Ekkor még nem tudtam, hogy mi történt
Elkészítettem a porhüvelyem, és lementem. Egy hangos városban teremtem, a fények a szemembe világítottak, és az utcán rengeteg ember volt.
Egy kisfiú hangja szűrődött ki a tömegből:
– Anya, az a bácsi miért áll az úton? – mutatott rám. A következő pillanatban valami hangos, trombita szerű hangot hallottam a sikoltások mellett és az érdekes zaj irányába fordultam. Erős fény világított az arcomban, majd következő pillanatban a csontjaim recsegését hallottam. Egy nagy, fémmonstrum gyűrt be maga alá. Ezek voltak az első pillanataim a földön.
Természetesen újra össze kellett raknom a porhüvelyem. Volt nagy riadalom, amikor letéptem magamról a hullazsákot.
Eltelt egy év, és világossá vált számomra, hogy miért kellett lejönnöm, sőt, felkeresett egy angyal a II. körből, és közölte velem, a feladataim.
Feladatom a démonok mozgolódásának okát kideríteni, s megkeresni Asariel jelenlegi reinkarnációját, bár még nem közölték, hogy miért kell ezt tennem.