A sötét oldal igazi erejét nem lehet csak úgy előhívni. Ezt is, csakúgy, mint a Jediknek, hogy hogyan vértezzék fel magukat a világos oldallal, tanulni kell. Sokan azt hiszik, a Sithek útja könnyebb, egyszerűbb, hisz az „csak” az érzelmeken alapul. De ez nem igaz. Egy Sith csakis akkor bontakozhat ki igazán, ha a sötét oldal felfigyel rá, a birtokába veszi, és végül a hatalmába keríti. Ehhez viszont legbelül meg kell halni és újjá kell születni. Amikor ez megtörténik, egy sokkal hatalmasabb lény fog felemelkedni, aki már nem csak támogatásként fogja segítségül hívni a sötét oldalt – mint ahogy most te is használod az Erőt –, hanem uralni is fogja azt. Ehhez viszont rengeteget kell még tanulj, és ezt a tudást csakis tőlem szerezheted meg. Borulj hát térdre előttem és esküdj, hogy nem tagadod meg a hatalmat melyre kiválasztottak! Esküdj, hogy belépsz az igazság birodalmába és lelkiismeret-furdalás nélkül, a következményekkel nem törődve járulsz hozzá a Nagy Terv végrehajtásához! Esküdj, hogy a sorsod mindörökké a Sith Nagyurak Rendjéhez akarod kötni!
Ismeretlen Sith Nagyúr és jövendőbeli tanítványa a
Darth Bane által lefektetett Kettő Szabálya idejében
A sötét oldal egyszer mindenkit megkörnyékez. Lassan odasettenkedik mögéd, és suttogva, alig hallhatóan próbál a befolyása alá keríteni. A Jedi mesterek a Templomban rengetegszer figyelmeztettek erre és arra is, hogy ezzel minden egyes tanítvány maga kell szembenézzen. Azt viszont elfelejtették mondani, hogy a te helyzeted egy kissé más, mint a többieké.
Kisgyermekkorod óta érezted, hogy te más vagy mint a többiek. Kezdetben azért, mert azon szerencsések közé tartoztál, akik Erőérzékenynek mondhatták magukat. Aztán a Jedi Templomban azért, mert az érzékeid sokkal kifinomultabbak voltak, mint a veled egykorúaké. Még úgyis, hogy a megszokottnál idősebb korodban kerültél a Jedik közé. Azonban volt valami más is, ami mindvégig ott volt veled, de sosem jöttél rá mi is az.
Jeralt mester már az első találkozásotok óta mondogatta, hogy nem átlagos Lovagi Próbák elé fogsz nézni, ezért nem is átlagosan fog tanítani. Még az első fénykard megalkotásodnál sem az Ilum bolygóra szeretett volna elvinni, ahonnan a Jedik már évezredek óta a kyber kristályait szerzik be, hanem valamilyen oknál fogva az Onderonra, a szülőbolygódra. Bár szinte semmilyen emlék nem fűzött már hozzá, sőt, a családodról teljesen el is feledkeztél, azt sem tudtad, kik ők vagy kik voltak ők, mégis érdekes egybeesés volt ez. De végül a Tanács döntése miatt csak az Ilum bolygón találtad meg első kyber kristályodat, ami különleges módon narancssárga színben pompázott és melyet azóta is a fénykardodban használtál, mely a megépítésétől fogva a legjobb barátoddá vált. Sosem hagyott cserben… Kivéve most az egyszer.
Alighogy beléptél a Jedi-próbák Kamrájába, hogy végre kiálld a Tudás, a Bátorság, a Lelkierő, a Test és az Éleslátás próbáját, Yoda Nagymester személyesen vezetett végig egy hosszú, úgy tizenkét órás mély meditáción, melynek segítségével az Erőt és a saját lelked eddig még soha nem tapasztalt módon ismerted meg.
A végén viszont teljesen egyedül találtad magad a szobában, se Yoda, se senki más nem volt körülötted, még a fények sem égtek, ráadásul egy teljesen hasznavehetetlen fénykard hevert előtted. A kyber kristályod, mely oly sok éve szolgált hűségesen, egyszerűen eltűnt a kardodból, és hirtelen egy teljesen ismeretlen személy fénykardjában kelt újra életre.
- Végre, a jogos tulajdonom, melyet a Jedik oly sok éve elvettek tőlem… – fröcsögte vicsorítva az ismeretlen személy. – Sosem gondoltam volna, hogy az egyik leszármazottam fogja nekem visszaszerezni, aki ráadásul pont az árulók közül lesz való… Hát eddig süllyedt volna a dicső Nadd vérvonal?! – kérdezte fennhangon, majd indulatosan és sárgán izzó szemekkel neked rontott, ezzel elkezdve a Lovagi Próbákat.
Jelen
Az eset után még évekig hallottad Freedon Nadd hangját a fejedben. Az Onderon királya, a Sith Rend Sötét Nagyura, aki elősegítette a Sithek visszatérését a Galaxisba. Megannyi mendemonda és rémtörténet maradt fenn róla a Jedi Templom Könyvtárában, de ezek közül az egyik sem említette, hogy a leszármazottjai még a mai napig élnek, nemhogy azt, hogy köztük te vagy az egyik.
Hát ez volt a te „különlegességed” a többiekhez képest. Már ha lehet ezt annak nevezni… Inkább egy átok, mintsem áldás. És mint régebben bármikor, amikor a haragod nőni kezdett, úgy most is az ő hangját hallottad. Suttogva, alig hallhatóan, pont csak annyira, hogy a haragod még tovább táplálja...
Diane egy kis időre meg is dermed, ahogy fölé tornyosulsz, és csupán egy pillanatig, de a félelem is megjelenik a szemében. Mikor viszont az eltűnik, utána már csak a csalódottság marad ott…
- Hát tényleg igaz, amit rólad mondtak… - sóhajtotta halkan, ahogy egy aprót bólintva jelezte, mindent megértett abból, amit mondtál. Kivételes módon most egyáltalán nem támadott vissza, még az ingerültség és idegesség is teljesen elkerülte. Az előbbi kiakadásához képest teljesen megváltozott. Csak szomorúságot éreztél benne, ha megnyitottad magad az Erőnek.
Mindenesetre ezzel most nem volt idő foglalkozni. A hődetonátor robbanása után a droid újabb sorozatot indított meg felétek, még akkor is, amikor a kis kütyüd életre kelt. Vagy tökéletes zavaróberendezéssel működött, ami minden külső támadást megakadályozott, vagy a te tudásod vallott kudarcot az apró szerkezet építése során. Azonban Diane meglepettségéből és Hutt káromkodásaiból kiindulva, ahogy a megzavarodott kommunikátorára nézett, inkább az előbbi történt, és C-21 Highsinger tényleg sikeresen védte ki a támadásodat.
Az így már nem is olyan felesleges fedezőtűz alatt viszont ahogy sikeresen közel kerülsz a droidhoz – aki a robbanólövedékeid közül mindkettőt kikerülte, igaz, az egyik így is nagyot taszított rajta, előnyhez juttatva téged –, az mintha meg-meg zavarodna. Talán ilyen közelről már bevált a kis kütyüd, de olyannyira azért mégsem, hogy harc nélkül véget érhessen a párharc. Ugyanakkor az Ataru-ban való jártasságodnak köszönhetően és a Jar’Kai harcmodor gyors támadásaival kiegészülve egyre jobban szorítod vissza a tőled jóval lassabb ellenfeled, aki a zavaróberendezésedtől is szenved, míg az végül egy elektromos kisüléshez folyamodik. Az energiáit átvezetve a páncéllemezeibe – már azokba, amiknek a vezetékeit még nem vágtad át –, egy elektromos energiahullámot küld meg feléd, ami azonnal meg is vág téged, sőt, az éppen támadó kezedben lévő vibrotőrt el is ejted, ahogy azonnal görcsbe rándul a kezed és pár métert hátra repülsz.
A földön fekve, a fájdalomtól görcsösen rángatózva, mielőtt C-21 lesújthatna rád, furcsa dolog történik veled. Sok mester számolt be arról, hogy az Erő az utolsó pillanatokban képes volt szinte megállítani az időt körülöttük, hogy egy utolsó esélyt adva felkészülhessenek mindenre, amivel szembe kell nézzenek. Most úgy tűnt, veled is ez történt, ahogy az érzékeid megnyíltak az akaratod ellenére is.
Egyszerre láttad azt, ahogy C-21 lassan, jócskán megrongálva lépked feléd, szenzorait megosztva közted és Diane között, aki a harcban bár új fedezéket talált magának, most újra beszorult egy törmelékdarab mögé, és azt is, ahogy távolban még több bandatag tűnik fel, megtámogatva a droidot, akit már szinte biztos, hogy a Blacksky bérelt fel. Hallottad, amint Diane szitkozódik, Percy a távolban fájdalmában hörög, sőt, a saját szívverésed is, ahogy egyre gyorsabban vert, lassan már enyhe ritmuszavart előidézve. Még a C-21-ben ide oda pattogzó kisüléseket, a folyadékjai ide-oda való folyását ét is érzékelted a lassan véget érő csata hangzavarában.
Végül aztán mikor Highsinger elért volna, még a Diane kommunikátorából kiszóródó hangok is megcsapták a füled, ahogy az áramütés következtében a kis kütyüd végleg leállt. Abból viszont mindössze két ugyanolyan, a helyzethez képest teljesen nyugodt hang hallatszódott ki. De mielőtt ezt felfoghatnád, a droid meghúzta a ravaszt és a látómeződ teljes sötétségbe borult.
*****
Fi-t nem különösebben érdekelte az itteni csatározás. Ő csak elvégezte a dolgát, hogy aztán mások majd szintén csak elvégezzék a dolgukat az ő szeretett hazájában, ezzel elűzve onnan Birodalmat a Galaxis másik oldalára és azon is túl. Természetesen ettől még ő ugyanúgy kétszáz százalékot nyújtott, mint régen, amikor mindössze annyi volt a különbség, hogy a Köztársaság katonájaként végzett el olyan dolgokat, amikhez ugyan semmi kedve nem volt, de meg kellett csinálni. Itt legalább volt saját céljuk, és azért bármit képes lett volna odaadni, még a saját életét is. Bár, azt azért talán még sem. Akkor Parja megölte volna.
Gondolataiból a volt kommandóst a saját hangja szakította ki – pontosabban Corr hangja, de ezt mindössze az osztagtársak tudták megkülönböztetni, másnak teljesen ugyanolyannak hangzott volna.
- Niner mesélte, hogy a Qiilura-i küldetésetek során, ha rajtad múlt volna, ő kifilézve végzi, amennyi ideig vártál a lövéssel, amikor eljátszottátok a sérült katona cselt. Mondd csak, neked ez valamiféle élvezet, vagy miért nem segítesz már annak a szerencsétlen nőnek azzal a fejvadásszal szemben? Vagy csak mindent rám akarsz hagyni, amíg én odafutok, te meg szépen lazítasz a háztetőn, csodálva a csillagokat?
- Csak a megfelelő pillanatot várom… Ahogy tanították. Az informátor szépen átvágta a kábeleit és igencsak súlyos sebeket ejtett már C-21 barátunkon. Nézd! A bal lábát már nem tudja mozgatni teljesen és minden egyes lépésénél a felsőteste kidől oldalra. A fejét viszont nem forgatja semerre, úgy tűnik az ottani szenzorjai már kiégtek, csak a mellkasába épített tartalékot használja. Még szerencse, hogy az ottani páncéljának nagyrésze már leszakadt, mert a lövést máshová leadni felesleges volna… De azért így sem könnyű, hogy folyamatosan közelharcot folytatnak ezek ketten. – válaszolta türelmesen.
- Látod, ezért kellett volna engem megbízz a mesterlövészkedéssel.
- Ugyan már, a futás és a közelharc sokkal jobb buli – vigyorogta el magát a katona, amit átlagos körülmények között a másik fél sosem kellett volna kihalljon a sisakrádióból. De azoknál, akik évek óta harcoltak együtt, minden kis változás feltűnt. Az is, amikor a társad egy egyszerű vigyorgásnál már máshogy vette a levegőt és így pontosan tudtad, hogy éppen rajtad szórakozik.
- Ha ennyire tetszik, szívesen helyet cserélhetünk! Majd megnézem akkor hogyan mulatsz – vágott vissza Corr.
- Bizonyára olyan jól, mint te most. Egyébként készülj, a lány kidőlt. Hamarosan mi jövünk.
- Látom. Fegyver kibiztosítva. Várok a jeledre.
De Fi nem adta meg még az engedélyt, ami végre megszakította volna az idegőrlő várakozást. Türelmesen tartotta az ujját az elsütőbillentyűn, várva a megfelelő pillanatra.
- Fi… - kezdte kissé idegesen a társa. – Én nem akarlak sürgetni, de mire vársz, tapsra? Mert ha így óhajtod, én megadhatom neked.
- Egy jó barátom mondta egyszer… Sose siettess egy művészt… - fújta ki élesen a levegőt Fi, majd lassan, óvatosan meghúzta a ravaszt. – Tűzparancs megadva! Gyerünk, gyerünk, gyerünk! Sötétítsd el azokat a chakaarokat!
*****
Az a fajta sötétség, ami rád borult, nem olyan volt, amire számítottál volna a halálodkor. Sőt, gyakorlatilag egyáltalán nem, bár jó kérdés, mégis honnan tudhatnád milyen az. Inkább csak olyan, mintha hirtelen lekapcsolták volna a lámpát. És valóban… Pontosan ez történt, csak egy városrész méretű lámpa leoltásával.
Az utcák fényei már nem világítottak tovább, a hatalmas és ezer színben úszó hirdetőtáblák sötéten díszelegtek csak. Egyedül a távolabbi csata helyszínén villódzó energianyalábok segítették ki a látásod valamennyire. Bár Jediként nem feltétlen a szemeddel kellett érzékelj mindent, a rég tanult technikák elfelejtődtek, így a különleges képességeidre most nem számíthattál, bár a látásod már így is megszokta annyira a sötétséget, hogy egy mandalorit vélj felfedezni a távolban. A kék fénnyel világító T alakú sisak gazdája gyorsan közeledett és láthatóan mit sem törődve az úthálózat fáradhatatlan dolgozóival robbantotta fel a közelben lévő zsoldosokat.
Az első robbanás fénye hat fegyveres megtépázott holttestét világította meg, ahogy azok szerteszét repültek, míg a második még négyet. Az ellenség megmaradt tagjai két-három másodpercig csak szemüket meresztve bámultak, nem igen tudták felfogni történteket, és elég hosszú ideig nem mozdultak ahhoz, hogy ezt a hirtelen jött katona ki is használhassa. Gyors tempóban rohanva, különleges fegyverét gépkarabéllyá változtatva kezdett tüzelni, könnyedén elintézve a bandatagok nagy részét. Mire azok összeszedték magukat és rájöttek, hogy náluk is van fegyver, pár pontatlanul leadott lövésen kívül már nem értek el semmit.
Miközben a hallásod kezdett visszatérni a gránátvető okozta hangzavarból, rögtön C-21 Highsinger nehézkes, még annyira sem érthető beszéde csap meg, amit eleve használni szokott. A droid nem sokkal a lábad előtt hevert és egy jókora lyuk tátongott a mellkasán, míg a te fejed mellett pár centire egy ugyanilyen lövésnyom füstölgött a földön.
Miközben felszenveded magad a földről, a droid is úgy ahogy összeszedi magát. A különleges katona – aki már még sem olyan mandalorinak nézett ki, mint mondjuk Evaar –, fegyverét rászegezve közeledett, de lövést egyelőre nem adott le. Talán élve akarta, hogy információkat tudjon kiszedni belőle…
- Maradjon távol hölgyem, ne avatkozzon közbe! – utasított illedelmesen, de nyomatékosan. Hangja teljes nyugalomról árulkodott, egészen addig, amíg Highsinger valamit motyogva hirtelen kitárta mindkét karját, és el nem kezdett tüzelni.
– Fedezékbe! – üvöltötte a katona, miközben az őt érő találatokkal mit sem törődve egy kéken fénylő, halálos záport uszított a droid felé. C-21 a vereség biztos tudatában azonban tovább folytatta a mindent elpusztító bosszúhadjáratát, aminek a végén valakit biztos eltalált volna, legyen az ellenség, barát, szövetséges vagy ártatlan személy. A törzsénél lévő kábel zuhatag védtelen helyzete viszont esélyt adott neked a legyőzésére, de akkor számolnod kell azzal, hogy lehet nem leszel olyan szerencsés, mint amikor az első lövéseit kerülted ki az előbb. Ez most akár egy élet-halál döntés is lehet...