Whitewolf
Szerepjátékok Császára
"Wolf maga a háború" Ben
Posts: 849
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: May 12, 2022 19:55:41 GMT 1
Feb 23, 2016 20:05:49 GMT 1
|
Helvegen
Közzétéve: Oct 18, 2017 16:19:37 GMT 1
Post by Whitewolf on Oct 18, 2017 16:19:37 GMT 1
|
|
Kristóf
FRPG Guru
Posts: 354
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Apr 8, 2019 8:43:49 GMT 1
Aug 12, 2016 11:38:23 GMT 1
|
Helvegen
Közzétéve: Oct 20, 2017 10:27:17 GMT 1
Post by Kristóf on Oct 20, 2017 10:27:17 GMT 1
Név: Ragnar (Fenrirson) af Bajbö Kor: 45 Magasság: 223 cm Testsúly: 124 kg Előtörténet: Bajböi Ragnar vagyok. Ereimben a hatalmas Seymojó a Dérhozó óriás vére csörgedezik. A történtek megannyi emberöltővel ezelőtt zajlottak le, apáról fiúra szállt és nem is szeretek vele kérkedni. Nem akarom, hogy csak erről emlékezzenek rám. Nem akarom, hogy úgy emlékezzenek rám, mint „Az az alak aki Seymojó leszármazottja” vagy, hogy bármely ősöm tette beárnyékolja az emlékem. Gyermekként folyton apámhoz Fenrirhez hasonlítottak. Mindig azt, mondták, hogy „Ha csak fele olyan jó harcos leszel mint apád” vagy azt, hogy „Ha csak egy kicsit is hasonlítasz apádra”, meg még olyanokat, hogy „ Bárcsak az én apám lenne Fenrir”. Gyermekkorom így apám, Bajbö legjobb harcosa és messze földön híres fosztogatója árnyékában telt, amit az sem könnyítet meg, hogy ő is folyton saját magához hasonlított és azt várta el, hogy olyan legyek mint ő. Ha valamit nem úgy csináltam mint ahogy ő akarta vagy ő tette volna akkor pedig kikötött a ház főtámgerendájához és elvert az övével. Mikor pedig egyszer kifakadtam neki, hogy nem akarok olyan lenni mint ő, hogy nem érdekel a családunk neve akkor egy egész hétre anyaszült meztelenül kikötözött az udvarra. Úgy kellett ott élnem mint egy kutyának. Apámat már előtte is gyűlöltem, de ekkor határoztam el, hogy megfogom semmisíteni. Eltökélt célommá vált túlszárnyalni őt, de nem egyszerűen túl tenni rajta, hanem olyat tenni aminek hatására elfelejtik még a nevét is. Keményen küzdöttem és edzettem magam mert tudtam hosszas lemaradást kell behoznom. 13 éves voltam ekkor, apám ennyi idősen már túl volt az első vadászatán a helyi erődben és 10 farkas prémjével tért vissza. Ezt nem hagyhatom. Meg kellet mutatnom Bajbö népének, hogy én jobb vagyok mint ő. Ezért egyik este egy favágó fejszével és nagyapám régi ovális pajzsával elindultam a Sverska erdejébe. (Fenrir) Az első estét még valahogy túl éltem étlen és szomjan, még a farkasok se vetettek rám szemet. A második nap estéjére viszont már gyötört az éhség és a szomjúság és hiba próbáltam elnyomni ezeket haraggal, nem sikerült. Mikor pedig alászállt a Nap is, megjelentek a farkasok. Először csak egy szürke morgott rám szemből. Már akkor sem voltam apró, így nagyobb voltam a fenevadnál. Már éreztem is a számban a puhára sült farkas hús ízét, mikor is felém kapott a bestia. Én meg már ketté hasítottam volna a fejét mikor egy másik szürke fenevad elkapta a baltám nyelét és megrántotta azt. Ettől estem a földre és a két vadállat ellen magamra húztam a pajzsot, de az nem fedet mindenhol és a vadak belekaptak a lábamba és elkezdtek végig húzni a földön. Hamarosan el is szakadt a pajzs markolat szíja és elhagytam az utolsó fegyverem is. Ekkora már az eddig engem kínzó 2 szürke bestiához még 9 másik szürke csatlakozott és folyton folyvást felém kaptak. Szinte játszottak velem, mígnem az egyik megelégelte és belemarta a lábamba és elkezdet rázni mint egy rongy babát. Ha nem jelenik meg Ő, akkor egész biztos darabokra cincáltak volna. De apám egy vad, eget rengető csata kiáltással magára vonta a figyelmüket, majd a csata sűrűjébe vetette magát. A farkasoknak esélyük se volt. Szinte egy pillanat alatt elhalt a csata zaj, az utolsó erdei fenevad fájdalmas nyüszítésének egy jól irányzót kard suhintás vetett véget. Mikor apám oda lépet volna, hogy felsegítsen, nem bírtam uralkodni magamon és kitört belőlem minden. A fejéhez vágtam, hogy gyűlölőm és hogy majd megölöm, az emlékére állított rúna követ majd pedig lerombolom. Elküldtem a Helbe és még számtalan másik szitkot és átkot vágtam a fejéhez. Erre ő belém rúgott, majd még egyszer, majd újra. Majd öt percen keresztül rugdosót mire felemelt, hogy a szemébe tudjak nézni. Elmondta, hogy mekkora egy csalódás vagyok számára, majd pedig vissza ejtett a földre. Felvette a pajzsot amit elhagytam, majd pedig a favágó baltát az övére tűzte és elindult vissza Bajbö felé. Ott akart hagyni engem az erdőbe, hogy majd egy másik falka elvégzi amit ezek elkezdtek. Nem adhattam meg neki ezt az élvezetet. Nem hagyhatom neki, hogy még a halálomból is dicsőségesen térjen vissza. Megmakacsoltam magam, minden maradék erőmet összegyűjtöttem és felkeltem a földről. Vért köpve, a jobb lábam magam után húzva és majd egy napnyi séta után megérkeztem a Bajböbe, apámmal együtt. Ezt követően folyton-folyvást képeztem magam a harcban, nem hagyhattam, hogy így megalázzon még egyszer. (Arja Helgadottir) Persze fiatal fejjel sok minden eltereli az ember figyelmét. Nekem Arja Helgadottir volt ilyen. Gyönyörű vörös haja volt, apró teremtés volt hozzám képest, de egyáltalán nem volt védtelen. Olyan jól bánt a lándzsával mint bármely másik harcos. Nem kis ideig udvaroltam neki. Ha emlékeim nem csalnak meg három kemény évig tartott mire…Mire lemondtam róla. Nem azért hagytam fel vele mert ne lett volna lehetséges, hogy megszerezzem, hanem mert Arja apám iránt rajongot nem értem, amit kénytelen voltam saját szememmel tapasztalnom. A mai napig előjönnek az ott látottak az álmaimban. Ahogy a téli hideg miatt begyújtott tűzhelyre kifektetett medve szőrmén kedvesem és a gyűlölt apám meztelen teste hol megfeszül, hol ernyed. Ahogy Arja mézédes hangján fojtott hangon nyög, ahogy fedetlen, apró keblei a fel és le ugrálnak. Ahogy apám nyelve az ő szájában jár. Ahogy a piszkos kezeivel tapogatja. Elegem lett ebből. Akkor és ott elhatároztam, hogy ennek a megaláztatásnak véget vetek egyszer és mindenkora. Tudtam már akkor is, hogy nem vagyok képes legyőzni apámat jelenleg, de az nem jelenti azt, hogy nem próbálhatom meg. Egy hetembe került és sok fájdalmas sebbe, de sikerült Sverska erdejéből megszereznem a megfelelő növényeket, hogy elkészítsem a mérget, amit egy hordó mézsörbe kevertem, amit apám később meg is ívott Thor Napján. Én pedig az ünnepség alatt kihívtam egy viadalra. Megvádoltam kedvesem, Arja Helgadottir megrontásával amiért személyes elégtételt követeltem, aminek helyet is kaptam. Csatánk hosszú volt, majd 10 percen keresztül küzdöttünk a főtéren. Sem a mézsör, sem pedig a méreg nem gyengítette le eléggé, hogy könnyűszerrel győzelmet arathassak felette. Minden egyes erejével küzdött azért, hogy még több dicsőséget szerezhessen magának még ebben az életben. De végül baltám éle ketté hasította a fejét. Én pedig diadal ittasan felordítottam. Életemben először akkor voltam önfeledt boldog. Megöltem apámat, megöltem a hatalmas, sőt szinte legendás Fenrirt. Ezt követően évben pedig el is hagytam Bajböt. Nem volt már ott semmi ami oda kötött volna. Arja nem volt többé a kedvesem. Testvéreim nem voltak, anyám már régóta halott és apám is már az. Ideje volt megcsinálni a saját legendám. Ekkor lehettem olyan 20 esztendős. Csak távozásom estéjére virradó reggel láthatta meg Bajbö népe mit tettem Fenrir emlékére a falu határába állított rúna kövükkel. Megöltem, sírját elpusztítottam, már csak a legendáját kell megdöntenem. Az elkövetkezendő 25 évben, hol zsoldban harcoltam a kis királyok háborújában, hol fosztogattam, máskor legendás kincsek után kutattam vagy épp már-már legendás lényekkel küzdöttem meg. Ilyen volt Jabir a Vámszedő troll legyőzése ki az északi utakon közlekedőket vámoltatta meg vagy mikor Jütkettlét terrorizáló óriás szürke farkasra vadásztam. De még mindig…De még mindig nem tettem túl rajta. Még mindig híresebb és ismertebb apám neve mint az enyém. Még mindig kevesebben ismernek, mint őt.
|
|
Raven
Szerepjátékok Istene
Mindenkit szeress, ne sokban bízz, Ne bánts senkit,
Posts: 1,319
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Nov 4, 2024 22:25:09 GMT 1
Jun 2, 2017 19:12:16 GMT 1
|
Helvegen
Közzétéve: Oct 20, 2017 14:57:17 GMT 1
Post by Raven on Oct 20, 2017 14:57:17 GMT 1
Rivasha
Név: Rivasha Kor: ? Magasság: 180/160 cm Súly: 45 kg
Az igazi nevemre már nem emlékszem sem a szüleim arcára. Ezek a dolgok nem is számítanak. Kislány voltam még amikor egy másik törzs lerohanta a falut. Mindenkit lemészároltak a nőket még a gyerekeket is megerőszakolták. Az én szememet az egyik bátor harcos vájta ki mikor megpróbáltam ellenállni neki. A következő estén egy szép darabot haraptam le a farkából. Megérdemelte. És a maradékra sem sokáig volt szüksége. Ez után az erdőbe menekültem. Mindig féltem az erdőt, ahogy mindenki a faluban. Azt mondták gonosz dolgok vannak bent amiktől nem védhetnek meg a harcosaink. De a fosztogatóktól sem tudtak megvédeni. És bármi is az a gonosz dolog az erdőben az kel nekem. Ha létezik a faluban történt pusztításnál nagyobb gonoszság, akkor pont az az amire mindenképp szükségem van. Így hát csak futottam az erdőben nem látva semmit, égő szemgödrökkel és a vér ízével a számban. Addig futottam ameddig annyira nem fájt a lábam hogy nem bírt el tovább és ott egyszerűen összeestem. Meztelen testem éget és ezer sebből vérzett, nem tudom hány fának mentem neki rohanás közben. A bokrok tüskéi pedig ezernyi sebet vágtak a bőrömbe de nem érdekelt. Már nem tudtam tovább futni hát kiabálni kezdtem.
-Hallasz engem? Itt vagy? Te aki gonoszabb vagy mindennél? Itt vagy? Hallod a hangom? Ad nekem az erőd. Pusztítsd el őket. Nem is. Hagyd hogy én pusztítsam el őket.- Olyan hangosan kiabáltam ahogy csak tudtam de semmi válasz nem jött. Percekig csak zokogtam. Üres szemgödreimből vér folyt könnyek helyet az éjszaka pedig hideg volt és néma…
Aztán egy hangra kaptam fel a fejem. Először levelek halk surrogása minden irányból aztán morgás. Farkasok voltak. De nem féltem tőlük, már nem érdekelt hogy itt pusztulok-e el. Csak felálltam nagy nehezen és vártam mikor vetik rám magukat. Türelmesen amilyen türelmes nem voltam soha életemben csak álltam ott a farkasok gyűrűjében. De azok nem támadtak. Aztán a morgás abba maradt és egy másik hangot halottam. Nevetést. Már ha nevezhetjük így, a legszörnyűbb hang volt amit valaha halottam. És a nevetést egyre közelebbről jött bár a lépteit nem halottam. A hangja nem sokban különbözött a farkasok morgásától érdes volt és félelmetes.
-Ki vagy te hogy engem szólongatsz gyermek?
A hangom annyira remegett hogy alig tudtam kipréselni azt az egy szót.
-Senki.
-Akkor hát ez lesz a neved Rivasha. Azaz senki.-Ahogy kimondta éreztem ahogy a talaj eltűnik a lábam alól a fájdalom is megszűnt, azt hiszem elájultam.
Másnap puha mohán ébredtem. A testem füvekkel és levelekkel volt betakarva. De korán volt még azt gondolnom hogy a boszorkány segít rajtam. Azt mondta ugyan, hogy örül hogy itt vagyok mert az ő ideje hamarosan lejár. De mindent megtanít nekem hogy beteljesíthessem a bosszúmat ha akarom. Nem volt könnyű, a vénasszony tanítási módszere kegyetlen volt. De hatásos. Először a gyógynövények felismerését tanultam meg. Tapintás és szaglás alapján mert másom nem volt. Megtanultam hol nőnek és hogy mire jók. Néhányuk erős gyógyszer míg mások még erősebb mérgek. A fű boszorkány megtanította nekem hogyan védjem meg magam ezektől.
Majd megtanított jósolni. Nehéz volt de megtanultam úgy hallani a madarakat hogy szinte már láttam merre repülnek. Megtanultam mit jelent a röptük. Vagy mit jelent más állatok viselkedése. Megtanította hogyan jósoljak csontokból és vérből.
Jó tanítványnak bizonyultam. Gyorsan tanultam és az erdő lényei is hamar elfogadtak közülük valónak. Már majdnem elfogadtam ezt az életet és egyre kevésbé gondoltam vissza a dühömre. Már nem is vágytam a bosszút. De akkor eljöttek értem…
A fosztogatók vadászai visszatértek és ezúttal az erdőben kerestek zsákmányt maguknak. Nem voltam a kunyhóban amikor rá törtek, nem értem miért történhetett ez meg. A boszorkány sokkal erősebb volt náluk. És mégis végeztek vele. A fejét levágták és egy karóra tűzték a testét pedig felszegezték rá. Még életemben nem éreztem ekkora dühöt. Gyűlöltem a boszorkányt mert hagyta ezt megtörténni és gyűlöltem a vadászokat is amiért ezt tették vele.
És akkor meghallottam a hangját. Ugyanolyan ijesztő volt mint első alkalommal. -Vedd el ami a tiéd gyermek, válj egyé velem, az erdővel, és a szellemekkel.
Tudtam mit kell tennem mire vár az anyó. A tőle kapott csont késel felvágtam a mellkasát és kitéptem belőle a szívét. A teste többi részét elégettem. Majd leültem arra a helyre ami a legközelebb volt az istenekhez és a szellemekhez. Az erdő szívébe rajzot körben. És úgy nyersen felfaltam a szívet. Minden falatnál éreztem ahogy olyan erőt nyer a testem amit előtte soha nem éreztem. Az utolsó falat után egy hatalmas lökést éreztem majd fájdalmat az egész testemben. A földbe vájtam az ujjaim de nem sikoltottam és nem ejtettem könnyeket. Tudtam hogy akkor a szellemek darabokra tépnek. Összeszorítottam a szemem és amikor kinyitottam újra láttam. A világ más volt mint emlékeztem, a színek élénkebbek voltak láttam a szellemek örvényét mindenféle színben és alakban pompáztak. Egyszerre halottam minden élőlény szívverését az erdőben. Tudtam nem számít meddig élek soha többé nem lesz enyém ez a hatalom. A pulzáló életre koncentráltam és rájöttem ha akarom véget vethetek neki. Csak akarnom kel. Megkerestem a vadászokat és néhányuktól elvettem az életet. Aztán meg találtam a férfit. Egy darab hiányzott a kedvenc játékszeréről. Nem végeztem vele akkor. Túl kegyes lett volna ha így éri a halál, hirtelen a semmiből. Hagytam nekik pár napot had rettegjenek. Had érezzék hogy most ők a prédák.
Az egyiküket magam után csaltam. Kilométerekig követet az erdőben. Végül a farkasok tépték szét. Így találtak rá a többiek. Egy másikat rémálmokkal kínoztam ő a végén a saját látomásai nyomán rontott rá két társára. Egyet megölt a másikat csúnyán megsebesítette mire megölték. Vele az a gyógyfű végzet amit tőlem kaptak. Már csak ketten maradtak. A csonka férfi és a főnök. Tudtam hogy velük nem lesz olyan könnyű dolgom mint a többiekkel. Kerestek, hát megvártam őket. De nem vártam rájuk egyedül. Bosszúszomjas szellemek várták őket velem együtt. A főnököt az ő gondjukra bíztam. Addig menekült előlük míg lezuhant egy szikláról. Remek érzés volt ez is, de nem annyira mint végezni a csonka férfival. Ő sokáig üldözte az árnyékom az erdőben de amíg nekem ez könnyű séta volt ő teljesen kimerült. Amikor térdre eset az avarban csak akkor mentem a közelébe. A késemet a vállába vágva. Persze a fájdalom egy kis plusz erőt adott neki. de nem tartott sokáig ez sem. Valahányszor újra térdre hullott én újra ott voltam a késsel. És amikor már mindene vérben úszott és képtelen volt már többet küzdeni akkor elvettem amit mindig is akartam. Akkor beteljesítettem a bosszúmat. Elvettem a férfiasságát majd csöndben néztem ahogyan elvérzik. Miközben már nem volt ereje hogy a vérre oda gyűlt varjakat elhessegesse. Velük én sem tettem semmit. Hagytam had csipkedjék had egyenek a még élő testéből. A farkasok akik közben oda gyűltek viszont csak akkor ehetek amikor már kiadta magából az utolsó leheletét.
Ezután csak azért mentem vissza a kunyhóhoz, hogy elhozzam a legszükségesebbeket. Mert ezen a helyen nekem már nem maradt semmi.
|
|
Whitewolf
Szerepjátékok Császára
"Wolf maga a háború" Ben
Posts: 849
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: May 12, 2022 19:55:41 GMT 1
Feb 23, 2016 20:05:49 GMT 1
|
Helvegen
Közzétéve: Oct 24, 2017 14:56:14 GMT 1
Post by Whitewolf on Oct 24, 2017 14:56:14 GMT 1
Prológus
Fläkkenheim. Egy kisebb kikötőváros Skällgardtól messze délre. Bargard Goddirson fosztogató csapatai gyülekeznek éppen itt. Az északabbra fekvő partvidékek régen voltak fosztogatva. Feltehetőleg sok értékes nyersanyag gyűlt itt fel. Arról nem is beszélve, hogy a kemény télre készülő lakosok már biztos felhalmozták a tartalékaikat.
Ez minden bizonnyal tökéletes prédává teszi annak a tizenkét hajónak ami most itt felgyülemlett. A harcosok már majdnem készek az indulásra. Mind dicsőséget, pénzt és kitudja még miféle hívságokat hajszolnak. Minden felszerelés a hakon sorakozik. A papok is elvégezték az áldozatot. Az asszonyok a parton búcsúztatják a férjeiket és fiaikat. Az öregek pedig a közeli dombságról figyelik az eseményeket.
Ragnar af Bajbö
Örömmel csatlakoztál Goddirson seregéhez. Mesés gazdagságot és hatalmas dicsőséget ajánlottak neked az ingyen sörről nem is beszélve. Az alabárdoddal a válladra támasztva sétálsz végig a parton ahol valaki éppen újoncokat képez. Némelyikük úgy tartja a kardot mint valami rozsdás baltát. Nem is igazán tudnak ezek harcolni. No majd persze az első küzdelem eldönti mi lesz velük. A gyengék mindig elhullanak. A többiek talán kihúzzák a második körig. Az őket képző félszemű öreg torkaszakadtából ordibál velük. -Hogy fogod azt a fejszét Ode? Ki akarod nyírni magad? Tartsd magasabbra a pajzsod Freya szerelmére. A parton fognak titeket levágni ha ez így folytatódik.
Ahogy elhaladsz a fickó mellett az az egyik partra vetett farönkbe állítja a baltáját valami olyat morogva, hogy ezeket a szerencsétleneket már az istenek sem menthetik meg. Majd látván, hogy közeledsz, feléd fordul és alaposan szemügyre vesz. -Igazán érdekes fegyver a tiéd. Egyedi díszítéssel. Cs ak nem a Gunddegaddiak elleni csatában szerezted a keleti hadjáratok alatt? Vagy netán magad is abból az irányból vagy? Ha válaszolsz neki akkor Fleimhund Gerhdarsonként mutatkozik be neked. Az egyik fosztogató csapat másodparancsnoka és az újoncok gyakorlatoztatásáért is ő felel. Rivasha
A tengerpart melleti szirtről figyeled a hajók berakodását. Ruhádat a heves szél tépi. Kihajózásra tökéletes az idő. Goddirson személyesen kért fel, hogy menj a fosztogatókkal erre az útra. Egy ilyesfajta segítség mint a tiéd mindenkinek sokat ér. Persze bármit megígért amire csak egy magadfajtának szüksége lehet. A pletyka gyorsan terjedt a táborban miszerint a hajókkal mész te is így már elég sokan meg is találtak és fizettek a jóslásért cserébe. Hihetetlen egyesek mit nem hajlandók elkövetni, hogy lássák a kétes jövőjüket. Gondolataidból egy női hang kelt fel. -Nagyasszony. Kérdéseim vannak feléd ha nem bánod meg. Egy szőke leány az. Határozottan harcos de még csak a huszas éveinek az elején jár vagy talán mégfiatalabb. -Tudom, hogy látod a jövőt. De más kérdést szeretnék feltenni mely lehet, hogy más nem tudom megválaszolni csak mikor már késő. Tudod attól tartok, hogy várandós vagyok. De még nem vagyok biztos benne. Viszont ha a gyermek már bennem van akkor nem akarok csatába indulni vele a méhemben. Fontos ez nekem. Meg tudod válaszolni a kérdésemet?
|
|
Kristóf
FRPG Guru
Posts: 354
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Apr 8, 2019 8:43:49 GMT 1
Aug 12, 2016 11:38:23 GMT 1
|
Helvegen
Közzétéve: Oct 24, 2017 17:56:49 GMT 1
Post by Kristóf on Oct 24, 2017 17:56:49 GMT 1
Fläkkenheim kikötője. Jó délre keveredtem és jó nyugatra is. De azt mondták nekem most erre dúlnak a harcok. Itt lehet szerencsét csinálni. Hogy nagy harcok és csaták lesznek melyekben majd legendák születnek. Több se kellet nekem és elindultam erre felé. Fél évembe került mire ide értem Jüttök földjéről. És még közel negyed évig itt-ott harcoltam. Voltak itt kisebb küzdelmek és harcok. De végül eljutottam Goddirson seregéhez Pénzt és sört ajánlottak. De ami miatt csatlakoztam hozzá az nem más volt mint a hatalmas dicsőség ígérete. Remélem tényleg akkora dicsőséget tudok szerezni vagy ha nem ezt Goddirsonon fogom leverni.
A parton a hangulat olyan mint minden fosztogatásnál. Épp elég ilyen úton vettem részt, hogy tudjam milyenek ezek. Mindig ugyan azok az alakok. Büszke feleségek és anyák. Papok és papnők akik áldozatot mutatnak be. Egyenlőre a partokat járom. Emlékeimből előpróbálom idézni, hogy volt-e már dolgom az északabbra fekvő népekkel. De semmi említésre méltó nem jut eszembe. Pár kisebb fosztogatás, egy-két csatározás és párbaj. Egy-két vadászat. Semmi erőt próbáló. Bár azt el kell ismerni kemény kötésűek ezek az északi népek. De arra amerre mi megyünk semmi igazán legendásat nem tudtam végre hajtani.
Gondolataimból a partón gyakorlatozó ifjoncokat képző félszemű sok csatát megélt harcos ordibálása zökkent ki. Végig nézve ezeken a fiúkon az az érzésem támad, hogy ők hamar elfognak vérezni, talán ha egy lesz közülük aki dicsőségesen tér vissza. De többségük? Ezeket lehet még a valkűrök se fogják elvinni. Kicsit emlékeztetnek a faital önmagamra. Én voltam ilyen szerencsétlen akkoriban. Majd mikor pedig tovább haladnék egy balta repül el előttem és pihen meg egy partra vetett farönkben. Ehhez a látványhoz később csatlakozik egy válogatott szitkokból álló hang is. Láthatólag elege van a férfinak ezekből a kis porbafingókból. Megtudom érteni. De hamarosan pedig engem is észre vesz és láthatólag jól megnéz magának . Nos nem mondhatnám, hogy meglepődtem.
- Igazán érdekes fegyver a tiéd. Egyedi díszítéssel. Csak nem a Gunddegaddiak elleni csatában szerezted a keleti hadjáratok alatt? Vagy netán magad is abból az irányból vagy? – Szólít meg a vén félszemű. Gunddegaddiak. Jól harcolnak és remek munkát végeznek az ércekkel. És igaz ami igaz. Ezt a fegyvert is tőlük zsákmányoltam. - Ezt? – Lengetem meg előtte az alabárdom. – Igen még vagy 10-15 éve mikor arra felé harcoltam zsoldban egyszer Kettil Knútrssonnal az Ostok Átkával megküzdöttem. Mivel az ő oldalán harcoltam azt mondta kérhetek bármit tőle fizetségül, hisz oly jól és kiemelkedően küzdöttem a csatatéren, hogy vétek lenne nem megjutalmazni. Én pedig az alabárdját kértem. Ezt az alabárdot. – Ekkor dobbantok a fegyver nyelével egyet a földön – Nos azt mondta nem adhatja nekem, hisz mégis csak egy családi örökség és csak apáról-fiúra szállhat. De az öreg Kettilnek nem volt fia se, amit én meg is jegyeztem neki. De akkor se engedett. Hát végül úgy döntöttünk harcban döntjük el kié legyen a fegyver. Két nappalon és két éjszakán keresztül küzdöttünk mire Kettil a földre hullott és magához szólította őt Odin. A fegyver pedig az enyém lett. – Beszéd közben arcomra önkénytelenül is mosoly ült. Szeretek a saját dicső tetteimről áradozni. Majd levettem a sisakom és az alabárd tüskéjére helyeztem. – Ragnar af Bajbö vagyok és én is az északi portyákra jöttem. Messze keletre is eljutott a híre annak a sok dicsőségnek amit ígérnek ezek a portyák. Téged hogy nevezhetlek? - Fleimhund Gerhdarson második embere vagy az egyik fosztogató csapatnak és az én nyakamba varták ezeknek a zöldfülűeknek a gatyába rázását. – Ezen a néven mutatkozott be új barátom - Részemről az öröm Fleimhund. – Kezet rázok vele, majd pedig újfent végig mérem az ifjakat. – Hadd segítsek. Ha már ezekkel a taknyosok az oldalán kell harcolnom.
Ha megengedte a képzésben való részvételt, öblös, kimért és lassú léptekkel a fiatalok elé lépek.
- Mik vagytok ti harcosok vagy csecsemők?! Esküszöm még egy asszony kezében is jobban állnának azok a fegyverek, mint a tiétekben! Ha már idáig eljöttetek tegyétek meg magatoknak azt a szívességet, hogy nem hoztok magatokra szégyent! És hogy annak a valkűrnek ne kelljen szégyenkeznie miattatok mikor eljön értetek a csata mezőért. Megmutatóm, hogy harcol egy igazi legenda. TE! – Ekkor rámutatók az egyik fiatalra. – Igen te Támadj meg. Támadj meg mintha megakarnál ölni. Mintha mögöttem lenne minden amit elakarsz érni az életben! Támadj tiszta erődből.
Ha megtámad a fiatal akkor megpróbálom komolyabb testi sérülések nélkül ártalmatlanítani. Nem célom a megölése és a megcsonkítása. egy fél percig még el is játszok vele. Mielőtt leteríteném a földre.
|
|
Raven
Szerepjátékok Istene
Mindenkit szeress, ne sokban bízz, Ne bánts senkit,
Posts: 1,319
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Nov 4, 2024 22:25:09 GMT 1
Jun 2, 2017 19:12:16 GMT 1
|
Helvegen
Közzétéve: Oct 25, 2017 17:50:08 GMT 1
Post by Raven on Oct 25, 2017 17:50:08 GMT 1
Rivasha A szirt magasan emelkedik a tenger fölé és messzire ellátni róla. A sós tengeri szél hűvösen kap a ruhámba és át is nedvesíti azokat, de nem zavar. Eszembe jut hogy ha lemennék, a partra a vízen egész messzire elláthatnék. Jobban érdekel a tenger, és hogy mi van azon túl mint az emberek. Ami azt illeti ez az egyetlen ok, amiért csatlakoztam a férfihoz. Mindent megígért volna, hogy vele tartsak bár az volt az érzésem a képességeim töredékét sem ismeri. Csak meséket halhatott ő is. Nem mintha számítana a miért. A tengerről a a férfiakra terelődik a tekintetem. Nem szeretem a fajtájukat. Gyilkolni és fosztogatni készülnek. Nem valami nemes célért csak a saját büszkeségük miatt és azért hogy mások vérével írják meg a saját történetüket. Még jósnak se kell lenem, hogy lássam. Több mint a fele sosem fog vissza térni ide és alig páran találják majd meg, amit keresnek. A fű boszorkány gyűlölte az embereket. Amikor megkérdeztem miért, csak visszakérdezett. „Mit látsz gyermek?” A válasz után pedig megkérdezte: „Miért?”. És addig kérdezte újra és újra míg rá nem jöttem mi a helyes válasz. A melettem ülő holló hátára teszem a kezem megsímittom a tollát és előre meredve megjegyzem. -Halotak. Azokat látok mindenüt.- A madár elrikoltja, magát majd elrepül. Tovább meredek magam elé a tengert bámulom és élvezem a hideg szelet. -Nagyasszony. Kérdéseim vannak feléd, ha nem bánod meg. Lassan a nőre nézek. Fiatal szőke lány. A ruháján és a tartásán látszik hogy harcos, de a hangjábban nem érzem azt az aroganciát ammit általában szoktam. A nő jóslásért jött. Mi másért akarna velem beszélni az indulás elött és nem a számára fontosakkal. -Tudom, hogy látod a jövőt. De mást kérdést szeretnék feltenni mely’t lehet, hogy más nem tud megválaszolni, csak mikkor már késő. Tudod attól tartok, hogy várandós vagyok. De még nem vagyok biztos benne. Viszont ha a gyermek már bennem van, nem akarok csatába vonulni vele a méhemben. Fontos ez nekem. Meg tudod válaszolni a kérdésem? Miközben a nő beszél, felkelek a kőről, furcsa szemeimmel az arcát kutatom, egészen közelről. Ha valaki jóslatot kér, először mindig gyanakszom. Arra vagyok kíváncsi mi az oka annak, hogy hozzám jöttek. Vajon a nőnek a gyermeke ilyen fontos valóban vagy a csatától fél. Vajon van különbség. Vajon számít ez egyáltalán. Nem állná ki a tekintettem, ha nem lenne fontos oka amit nem is kell velem megosztania. Hiszen nem átkot kért vagy jóslatot csak bizonyosságot. Visszahúzódom kicsit és kutakodni kezdek a holmim között. Talán nem ez a legjobb, de a legegyszerűbb megoldás. Nem sok matatás után meg is találom, amit kerestem. Kis sárga virágok apró zöld levelekkel. Karmos kezeimben felé nyújtom a növényt. -Ez a növény az anya fű, megóvja a magzatot, ami még nem született meg. Ha terhes nő iszik a belőle készült teából. Ha valóban gyermek van a méhedben és megiszol, ebből egy pohárral a világon semmit sem fogsz érezni. Ha nem vagy terhes a holnapi napot a tengerfelet görnyedve fogod tölteni görcsölve és hányva. De az biztos, hogy megkapod a válaszod.
|
|
Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 914
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Nov 16, 2024 22:42:12 GMT 1
Feb 23, 2016 19:50:58 GMT 1
|
Helvegen
Közzétéve: Oct 29, 2017 18:57:34 GMT 1
Post by Bratti on Oct 29, 2017 18:57:34 GMT 1
Név: Asva Estrid Waltheofdottir Kor: 17 Nem: nő Előtörténet: Egy apró, névtelen faluban született. Ez a falu semmiről nem volt híres. Láthatatlan volt. Csak fosztogatni próbálkoztak, ami nem sikerült, mert az emberek fel voltak készülve ezekre. Asva-t is négy éves kora óta tanítják harcolni és védekezni. Emellett persze a háziasszony szerepet is erősen tukmálták belé. Tehát megtanult főzni, mosni, takarítani az anyjával, míg az apjával vadászni járt az erdőbe, ahol ráadásul még a növények hasznosságát és ártalmasságát is első kézből ismerte meg. Azonban viszonylag unalmas életet élt, amit nem egyszer szóvá is tett. Természetesen mindig csak szidást kapott érte. Erősen vallásos is volt emellett, buzgón imádkozott napi háromszor. Persze ez mit sem ért, mikor több fosztogató csapat egyszerre támadtak rájuk. Asva is hiába védekezett a nála sokszor nagyobb és erősebb férfiak ellen, természetesen elbukott. Emellett ekkor már fiatal nő volt, azonnal szemet vetett rá a fél fosztogató csapat, hiszen fiatal volt és szűz. Az apját az első erőszakoló ölte meg, az anyját az őt támadó második férfi. Egyedül maradt. Hiába zokogott. Hiába sikoltott. Hiába fájt neki. Nem segített neki senki. Csak a közelben lévő nők hasonlóan fájdalmas segélykiáltását hallotta. Hiába küzdött. Még meg is verték. Aztán hagyták a hideg földön meghalni. És meg is akart halni. Azt sem tudta, merre van a bátyja. Őt már a harc kezdete óta nem látta. Végül elcsöndesedett minden. A fosztogatók végeztek. Fájt mindene. Vérzett. És zokogott. És akkor nyikorogva kinyílt az egyik szekrény ajtó. Ekkor már alig látott. A bátyja vörös haját vélte felfedezni. Aztán elájult. Másnap a viszonylag ép ágyában kelt. A sebei le voltak kezelve, ahogy még a szüleik tanították őket. Viszont semmit nem takarított el. Ott voltak a halott szülei. Nagyon kába volt. Mikor megpróbált felkelni, azonnal megfájdult a szebbik fele. Fel is mordult. Aztán megjelent a gyáva bátyja, és a harag gyűlni kezdett benne. De nem mutatta még, mert szüksége volt rá. Egy hét alatt felépült fizikailag. Aztán összeszedték a hullákat, és elégették őket, miközben elmondták az imádságokat, amiben a tizennégy éves lány már nem is hitt. Egyetlen egy istenben hitt: a Halálban. A maradék túlélővel, azaz néhány korukbeli fiúval és lánnyal összeszervezték magukat. Asva magához vette apja baltáját és anyja pajzsát, majd összegyűltek megint. Valaki feltette a csodálatos kérdést: Ki legyen a vezető? Mint legidősebb fiút, a bátyját választották, ekkor Asva-ban megint felgyülemlett a harag, és ellen szólt felsorolva gyávaságának jeleit. A bátyja is mérges lett, mert mindig is vezető akart lenni. Asva a régi törvények alapján harc alapján akarta eldönteni. A bátyja persze beleegyezett, hiszen erősebb volt nála. Elkezdődött a viadal. A második percnél bátyuska kiverte a kezéből a baltát. Tudta, hogy veszített. És ez még nagyobb haraggal töltötte el. Nem akarta, hogy egy gyáva vezesse őket. A haragtól vezérelve nekiugrott a bátyjának, akit le is döntött a lábáról. A körmével kezdte kikaparni a szemét, majd sivítva esett neki a mellkasának is. A fogával tépte ki a bátyja szívét, majd dobta félre. Gőzölgött a hidegben. De nem érdekelte. Megtörölte a száját, felvette a fegyvereit meg a cuccait, majd kinevezte az egyik idősebb fiút vezetőnek. Aztán faképnél hagyta őket. Nem akarta őket többet látni. Két hónapig élt egyedül, fosztogatásból. Ironikus, de valóban. Majd egy városban telepedett le, méghozzá egy kovácsnál. A következő két és fél évet ezzel töltötte, és megtanult mindent a kovács szakmáról. A legszarabb helyzetben is igyekszik elkészíteni a rendeléseket minimális felszereléssel. Főleg fegyverekre van kereslet, de mást is tud. Azóta a baltája mellé egy nagyobb méretű kalapácsot is készített magának, amit szintén szeret használni. Sosem tett le nagy álmáról, hogy valaha valami nagy kalandban lesz része.
|
|