1. Börtöncella

Dogorn és Shawn alig indultak el, váratlan fordulatot vett kalandjuk. A föld remegni kezdett, hatalmas széllökések keletkeztek, majd az ég is teljesen elsötétedett. Jöttek-mentek az kocsik, léghajók, megjelentek a rendőrök, katonák. Hangzavar, fejetlenség mindenütt.
~ Mi a... A helyzet egyre kilátástalanabb... ~
A gyártelep felől érkezett egy rendőrautó amiben 3 AA-s volt, legalábbis a kocsi körül álldogálók szerint. Dogorn úgy gondolta, hogy érdemes egy pár szót váltani velük, de egy újabb autó futott be, ami egy kicsivel érdekesebbnek bizonyult. Csakugyan AA-s tagokként voltak megbélyegezve, de Dogorn ismerős arcot vélt felfedezni. Raion ült bilincsben, egy másik tűzidomár mellett. Az emlékek áradata, pofonként érte a vízidomárt.
~ Hány éve is, hogy utoljára találkoztunk? Mibe keveredhetett? ~
Gondolta, majd elindult, hogy kihozza onnan régen látott barátját.
- Engedjék el a tűzidomárt, velünk van. Dogorn vagyok, jelenleg a Köztársaságvárosban történő furcsaságok után nyomozok, Utena jóvoltából. Kérem tegyenek eleget a... -
De még mielőtt Raion megpillanthatta volna a vízidomárt, több alak a férfira ugrott és megbilincselték.
- Hát ezt meg mire véljem?! Fontos küldetésem van! -
Mint kiderült, nem csak Dogorn járt így. Shandiant is elkapták. Dezertálás és tiltott idomárság...
- Azonnal engedjenek el! Utena! Utena! -
Azonban ebben a pillanatban megjelent maga az elnök és kísérete is. Beszéde utána a vízidomár teljesen felháborodott. Próbált tiltakozni. Kiabált, próbált kitörni a szorító fogásból. Már azt fontolgatta, hogy beveti képességét, amikor hirtelen leütötték, a heves ellenállása miatt. Egy kis idő elteltével egy cellában ébredt, teljesen egyedül, magányosan. A fejére húzta a kapucniját, majd leült a sötét szoba rideg és nyirkos sarkába, és gondolkodóba esett.
~ Mi ez az egész... A szellemek megmondták, hogy világméretű katasztrófa fog történni és kulcsfontosságú szerepet fogok játszani a végkimenetelben, de... Erre nem számítottam... Szörnyetegek, polgárháborús helyzetek, földrengés, tornádó, katonák, börtön, szirénák, sötétség, kétségbeesés, magány... Csak magamra kellett volna számítanom, Utena átvert! Honnan máshonnan tudták volna meg a titkomat? Véridomítás... Megérte? Megérte a sok szenvedés a Feledés Völgyében? Szellemek, a völgyben... Shandian... Ott volt! A szellemek között! ~
Futott végig rajta a felismerés, de akkor bedobtak egy eszméletlen lányt mellé. A férfi gyorsan hozzá sietett, levetette a kabátját, összehajtotta azt és óvatosan megemelve Tala fejét, aláhelyezte a puha és meleg szövetet, hogy ne a nedves és kemény kövön kelljen pihennie. Dogorn gyorsan megvizsgálta, ha talált rajta bármilyen sérülést, akkor meggyógyította. Ezt követően, visszaült a sarokba és tovább elmélkedett a múltról, jelenről és a még meg nem történt eseményekről. Nemsokkal később egy tűzidomárt is a cellába hajítottak.
- Raion... - Szólalt meg a csuklya alól a véridomár, amit lassan lehúzott magáról, így láthatóvá vált az arca. Látszott Dogorn szemében, hogy az elmúlt évek nagyon megviselték. Külsőre is nagyon megváltozott. Hosszú haja és szakálla nőtt, szedett-vetett rongyokban volt, viszont meg is erősödött.
- Hát nem ismered meg a régi bajtársadat? Dogorn vagyok... - Mosolyodott el, majd nehézkesen felállt és közelebb lépett, hogy köszöntse a férfit egy erős kézfogással.
- Nem gondoltam volna, hogy ennyi év után egy ilyen helyen látjuk egymást viszont. Mi történt veled? Hogy kerültél ide? És mi van veled meg ezzel az AA-val? Mit tudsz rólul? -
Kérdezte, majd miután Raion befejezte, ő is beszédbe kezdett.
- Nos, abban az időben amikor eltűntem, rengeteg megbízást kaptunk Zukotól és Izumitól. Épp az egyik küldetést intéztük, amikor... Amikor... -
Itt eltévedt a férfi tekintete Raionról és csak bámult kifelé a fejéből. Sóhajtott egyet, majd folytatni kezdte, de lehetett látni az arcán, hogy valami szörnyűség történt.
- Biztos emlékszel még Lerrára, az akkori szerelmemre, hiszen találkoztatok már. Nos... Megtámadtak minket... És olyan sokan voltak... Én megpróbáltam mindent, de... Sajnos tehetetlen voltam és gyenge... Megölték... És ez az én hibám... Röviden eddig tartott, mire összeszedtem magam, nem szeretnék róla beszélni. Szerintem várjuk meg míg teljesen rendbe jön a lány, aztán pattanjunk meg! Van nálam egy kis víz. Egy pillanat alatt átvágom ezt a zárat!

Nem rég vígan sétálunk a házam felé. Aztán furcsa alakok vesznek körbe minket és egy furgonba dobnak megbilincselve. A meglepettségtől szólni se tudtam. Út közben robajt hallottam, de nem nagyon volt kedvem azzal foglalkozni.
A kocsi út végén kicsit durván kitaszigáltak. A tömegen, ami volt, meglepődtem. Azt se tudtam hova kerültem. Ekkor eszméltem rá, hogy Nene nincs velünk. A gondolatomat egy illető leteperése terelte el, kinek hangja furcsán ismerős volt. De a kialakuló helyzetre kezdtem el figyelni.
Megjelent az elnök, aztán az újságírók. Majd jött a kérések és válaszok váltakozása. Mely eléggé bosszantott, de nem annyira, mint az a helyzet amiben voltam.
A fejemet jobbra-balra kapkodtam, hogy mi is folyik éppen. Már annak is örültem volna, ha valaki elmagyarázza mi folyik itt. Ja meg azt is meg magyarázza, hogy a korábban történtek miért voltak.
Már meg sem lepődtem azon, hogy ismét történt valami. Szinte éreztem a zsigereimben, hogy még lesz valami. A hirtelen elsötétedés után kitörő káoszban valahogy elkeveredtem pár alak kíséretében. Kis séta után egy cellába dobnak.
- Mi a franc folyik itt a fenébe is - nyögöm ki ordítva. Közben vissza megyek az ajtóhoz, amin bedobtak. Már lőnék egy tűz golyót az ajtóra dühömben, de ekkor ismét azt az ismerős hangot hallom a hátam mögül.
Megfordultam majd csodálkozva tekintettem a férfira. Nem ismertem meg elsőre, de amint közelebb lépet és elmondta a nevét a felismerés csodás érzése, mert csodás volt számomra ebben a helyzetben, futott végi rajtam.
- Dogorn - mondtam meglepetten. Kezet fogtam vele és a régi emlékek tömkelege zúdult hirtelen rám.
- Hát én sem gondoltam, hogy ennyi idő után itt találkozunk. Nem túl jó hely a nosztalgiára. -vakarom meg a fejem.
- Hát hol is kezdjem.- töprengek el egy pillanatra. - Á meg van. Amikor ott a szellemfaluban mikor elváltunk nem sokkal elfogtak. Nagy nehezen kiszabadultam, de akik velem voltak sajnos azokkal nem tudom mi lett. - el komolyítottam a hangom. Aztán nagy nehezen vissza keveredtem ide. Csatlakoztam az EE-hez, mint szerelő és pilóta egyben. Talán egy napja. Már nem is tudom pontosan. A Sárkányházak kerületébe vezényeltek, ott kisebb balhé keveredett. A helyi banda elfogott. Majd megkért egy szívességre, amit nem akartam teljesíteni. De miután AA-sok támadtak meg a bandavezér mentette meg a hátsóm. És ezután azt gondoltam, hogy segítek neki, de ismét elfogtak és most itt vagyok. Az AA-sokhoz semmi közöm és fogalmam sincs, hogy kik ők. - fújtam egy nagyot.
- És veled m történt? - kérdeztem tőle.
Miközben mesélt láttam rajta, hogy nyomot hagyott rajta az idő.
A szörnyűséggel kapcsolatban meg nem tudtam mit mondani.
- Részvétem - mondom halkan.
Mikor mondta, hogy "várjuk meg míg teljesen rendbe jön a lány" csodálkozva tekintettem az irányába.
~ Észre se vettem. ~ majd Dogorn ötletére csak bólogattam.
- Hogy könnyebb legyen fel is hevíthetem. Talán, akkor gyorsabban megadja magát a fém.- javaslom neki. Majd leülök úgy, hogy Dogorn-t és a lányt is lássam.
- Anyám biztos szét fog szedni, amiért megint bajba kerültem. A korábbit is 4 hónapig hallgattam.- mondom idegesen.
- Dogorn.- fordulok felé. - Ha vége ennek a felhajtásnak, akkor gyere és ugorj be hozzánk. Ott rendbe szedheted magad, ha akarod. És biztos szereted a szárított fóka húst. Legalább lesz, aki megegye helyettem - mosolyodok el - anyám mindig belém akarja tömni az összeset.- fejezem be.
Majd várom, hogy a lány felébredjen. Addig is Dogorn-nal beszélgetek.

Sötétség vett körül, elmosódott hangokat hallottam. Hiába koncentráltam, egy értelmes szót sem tudtam kivenni. Megijedtem, úgy éreztem, mintha szellemek vennének körül. Aztán egy villanás húzott át , szerintem a horizont előtt. Rögtön kipattantak a szemeim, de párat pislognom kellett, hogy a fényviszonyokhoz hozzászokjak. A mennyezet gyanúm szerint nem így nézett ki Shedannál, még ha kissé szétrombolták is. Aztán egy férfihang szólított meg. Felkönyököltem, hogy lássam az arcát is, na meg gyorsan felmértem a helyszínt. Börtönnek tűnt, számomra teljesen új helyszín. Hát ezt is kipipálhatom a megjárt helyszínek listájából. Dogorn és Raion…..rendben.

-Tala vagyok. Öhmm azt hiszem igen, képes leszek rá. De….mióta vagyunk itt?? És miért kerültük ide?? – tettem fel a kérdéseket, hátha tudok valamit kezdeni a válasszal. Ekkor veszem észre az ideiglenes párnámat. – Ez kié?? – kérdeztem meg, ha a két fiú közül valamelyik jelentkezik, akkor leporolom, és egy köszönöm kíséretében visszaadom. Megmozgatom a tagjaimat, és magamat is leporolom. Majd halkan átkozódok, hogy nincs meg Shiki. Remélem, előkerül, mert már most érzem a hiányát. A terv jónak tűnik, nem szólok bele, mivel nem láttam hogyan hoztak le minket ide. A rossz dolgokról eszembe jutott a két srác. Meg kell találnom Shedant, Leet. Vajon hol lehetnek??

- Neked az otthonod, nekem meg a nagyanyám jutott eszembe. -elmosolyodok. - Ő is állandóan a szárított fóka húst tömte belém, amikor elmentünk hozzá a déli sarkra meglátogatni. - csóválom a fejem, miközben a kínzó emlékekre gondolok.
- Igen. -felelem Dogornak. - Menjünk. Valahogy utálom a börtönöket. Nem szeretnék itt időzni sokáig. - mondtam viccesen. Közben figyeltem, hogy mit csinál a lánnyal. Elcsodálkoztam rajta, amikor a lány felébredt.
~ Ilyen tényleg van?~ kérdeztem magamtól csodálkozva.
- Szia Tala, Raion vagyok. - mutatkozok be. - Azt nem tudom pontosan, ti már itt voltatok mikor engem betaszigáltak ide. És hogy miért vagyunk itt? A városban nagy balhé van most. Szó szerint elszabadult a pokol. - felelek a Tala kérdésére.
Dogorn ötlete tesztet és egyetértettem vele. Kicsit húztam a szám szélét, mikor mondta meneküljünk el, míg teszi a dolgát. Igaz nem így mondta, de nekem így hallatszott. De nem ellenkeztem.
- Rendben, menjünk. -felem. - Tudok egy helyet ahová mehetünk. - mondtam Tala-nak.
Az ajtóhoz léptem.
Egy pillanatra megálltam. Majd a egyenruhámon lévő EE jelzéshez nyúltam. Sóhajtok.
- Döntöttem. - mondom magamnak. Közben azzal a lendülettel letépem az EE jelzést és az egységemet jelölőt is.
Lehunyom a szemem és veszek pár mély levegőt.
Majd először a zárnál, aztán pedig a zsanéroknál hevítem fel az ajtót. Ezt többször megismétlem egymás után. Ha nem elég csak ez, akkor hátrébb álok és átadom a terepet Dogorn-nak. Ha sikerült az ajtót "kinyitni", akkor elindult ő is visszaemlékezve közben merről is hozták ide.(OOC: csak akkor, ha látta milyen irányból hozzák.)
A lehető leghalkabban osontam.És jeleztem Dogorn-nak, hogy lehet így jobb, mint futva.
Útközben bárkibe is botlunk. Azt vagy leütöm vagy ha észrevettek villámmal áldom meg.
És ha a kijárathoz érünk a cellából való szabadulásos módszert javaslom alkalmazni. Ha mindez nem elég, akkor egy erőteljes tűz golyóval adom meg a kegyelem döfést.
(OOC: mindezek akkor történnek, ha minden jól megy )

Kissé furcsa pillantással illettem Dogornt, nem igazán értettem miért nevetett ki a kabátos kérdéssel kapcsolatban. Ha valakivel összefutsz a természetben ilyen állapotban, nem mindig oly udvarias és nagylelkű, hogy a kabátját felajánlja valaki másnak. Vagy…. legalábbis ezt tapasztaltam. Majd Raion magyarázatát hallgattam meg végig. Nem akartam azt mondani, hogy még több kérdés merült fel bennem, de valahogy mégis ezt az érzés furakodott a fejembe. Na meg a pokol……azt hiszem tegnap beugrott egy kicsit hozzánk, hogy ízelítőt adjon a sok jóból, ami történni fog a városban. Éppen a millió lehetséges válaszokat kutattam a buksimban, a még fel nem tett kérdések hadával szemben, amikor Raion hirtelen felindulásból elkövetett ruha átalakítására lettem figyelmes. Igazából csak ezután mértem fel jobban, és kelletlenül meg kellett állapítanom, hogy erős hasonlóság mutat a ruhája az enyémhez viszonyítva. Vagy fordítva, de az már lényegtelen.

Az ajtó melletti falnak támaszkodtam, kellően távol, hogy a műveletet meg ne zavarjam. Felröppent a gondolat, hogy érdemes lenne beruházni egy tolvajkulcsra. Ennek ellenére elvetettem az ötletet, mivel úgymond a természetben nem venném hasznát, fölösleges holmit meg minek cipeljek. Csak akkor származhatna belőle haszon, ha a nagyvárosokban tengődnék. De mivel utálom a sok embert, plusz nem is vagyok tolvaj, és nem is szeretnék az lenni így már megbizonyosodhattam róla, kevés értelme lenne ezt a fémszerszámot beszerezni.

Kicsit kelletlenül éreztem magamat, mikor kinyitották a cellaajtót, mivel én semennyire sem segítettem be nekik. Azonnal felvettem azt a mozgásformát, amit a többiek is mutattak, és így tipegtem végig. De azért hasznos ez a mostani „kis” kaland is, mivel a hangos csattanásra sikeresen fenékre estem. Mi ebből a tanulság? Az, hogy eldöntöttem, hogy elmegyek egy kis koncentrációs fejlesztős bigyóra, amit idefelé láttam a hirdetésekben. Hátha tudok belőle ténylegesen is tanulni, és nem fognak a hülye kis gondolataim folyamatosan elterelni a figyelmemet. Azonnal felpattantam, és harci pózt vettem fel nagyjából. Nem vagyok boldog, hogy nincs a kezemben Shiki, mert puszta kezes harcból eléggé csehül állok. De hogyan is történt ez a hatalmas csattanás?? Mert úgy láttam, hogy egyik srácnál sincs semmilyen használható fizikai eszköz. Oke, akkor i lehetett a börtönőrnél?? Tettem fel magamnak a másik kérdést. Ez a válasz is előkerült, mikor a Dogorn által talált kis szűk helyre becipeltük az őr testét. Vagy nem volt nála ilyen eszköz, vagy kint maradt a folyosón. De nem, ráztam meg a fejemet. Már mos rögtön éreztem, hogy a sok ember kis helységben, plusz rá a szoba eleve füllettsége milyen hatással lehet az emberre. A ruha a testemhez tapadt, néhány kósza babahaj is az arcomhoz ragadt.

Hegyeztem a fülemet, és a halló beszédfoszlányokat igyekeztem minél tisztábban kihallani. Még a szememet is összeszorítottam, de nem jártam sikerrel. Dühömben a számat kezdtem el rágni, és villódzó tekintetet lövelltem az ajtóra, mondván „tessék legyen nem szigetelni!”. D a hangok is elhalkultak, rajtunk kívül nem lehetett más zajforrást behallani. Dogorn megállapította a szerencsétlen őrnek a baját, és ezen kívül még a forrását is. Hát…….kicsit ledöbbentem. A szemem kikerekedett, de az államat még időben elkaptam, nehogy a padlóról kelljen összekaparnom. Döbbenetem oka az volt, hogy nem igazán találkoztam vízidomárral életem során. A fővárosban meg a második személyről kiderül, pontosabban bevallja, hogy ismeri a tiltott mesterséget.

-Oke, én nem mondom el senkinek. - ígértem meg neki. A titoktartás egyszerűen megy nekem, nem nagyon szoktak kérdezősködni nálam az emberek. De így most visszagondolva, olyasmi dereng nekem, hogy fontos küldetést említett volna. De…..ki a megbízója?? A törvény ellen vagy mellett van??

-Csak a félreértések elkerülése végett kérdezem, úgyhogy kérlek, ne vedd sértésnek! - tisztázom rögtön az elején a szituációt. – De…..ez a küldetés, amit említettél…….. a törvény nevében, vagy pedig ellenében szól??

Szerencsére szépen haladtunk előre.Kezdtem bízni benne, hogy simán kijutunk, de akkor az egyik saroknál befordulva egy őrbe botlottunk. Már támadtam volna, de ekkor hirtelen a falnak csapódott.
~ Ez meg... ~ csodálkoztam. Dogornra néztem. Úgy tűnt nekem, mintha csinált volna valamit.
~ Csak nem... véridomár? ~ tettem fel magamnak a kérdést. De a helyzet nem volt alkalmas ennek megvitatására.
Némi tétovázás után Dogorn talált egy búvóhelyet. Behúztuk az őrt és mi is nagy nehezen elhelyezkedtünk. Nem volt túl kényelmes.
A kinti hangok elhalkulása után fellélegezhettünk.
Miközben Dogorn az őr állapotát diagnosztizálja én ránézek eszméletlenül fekvő emberkére.
~ Hogy a francba tudja ennyiből me... ~ szakad félbe a gondolatom, amikor is bevallja, hogy véridomár. A tekintetem hirtelen átvált meglepet arckifejezésre, és ez után gondolkozok el azon, hogy.
~ Mi a francért lepődök meg egy ilyen dolgon, amikor ez hétköznapibb, mint azok az abszurd események amik a városban történnek~
- Hát... jó. - nyögöm ki. - Nem kell amiatt aggódnod, hogy bárki megtudná tőlem. - felelem biztatóan.
Tala kérdése engem is érdekel. Nem mintha a történtek után valamennyire is érdekelne mi jó vagy rossz. Csak annyit szeretnék, hogy vége nyugalom legyen. Meg amúgy se úgy ismertem meg őt, hogy önző érdekek vezérelnék.
De azért kíváncsian vártam mit felel.
Mikor befejezte a kérdésre adott választ. Sóhajtottam.
- Dogorn. - szólítom meg. - Először is, nem vagy egyedül itt vagyunk mi is, hogy segítsünk. Itt vagyunk melletted, mint szövetségesek. Másodszor, kedves hogy aggódsz értünk, de nem félteni. Engem legalábbis. Harmadszor, ha Utena ily módon vett rá, hogy segíts neki, akkor biztos olyan dolgot tudsz, ami fontos a feladat véghezviteléhez. Meg nagyon különleges lehetsz, ha maga a főparancsnok "kért fel". - elmosolyodok - És nem utolsó sorban. Tényleg segítséget kell kérnünk, de az biztos, hogy Zuko-nak nem tudunk szólni. Az avatar meg szerintem már dolgozik az ügyön. Ebből csak azt akarom kihozni, hogy lehet tudok valakit, aki tud nekünk segíteni. De ahhoz el kell jutnunk a Sárkányházak kerületébe. És szerintem te is tarts velünk, addig is rendezni tudod a soraid. - fejezem be majd az általa körbe kínált kulacsból iszok egy pár kortyot.
- Igen egy terv nem ártana, és nem. Tőlem nem vettek el semmit, csak behajítottak a cellába- feleltem mosolyogva.
Dogorn rám nézet aztán az őrre. És ezt megcsinálta még párszor. Utána meg az őr zsebében kezdet turkálni. Kivett egy kötelet, meg kötözte magát és Tala-t.
Már kérdeztem volna, hogy mit csinál, de megszólított.
- Őőő... - ránézek Tala-ra. - Rendben, ha ez kell a kijutásunkhoz. -
Nem annyira tetszett a dolog. De a saját problémám most elhanyagolható.
Gyorsan le kaptam a ruhám. Kicsit furcsa érzés volt pár pillanatig félmeztelenül állni. Aztán fel vettem az őr ruháját.
- Kész vagyok- felelem. Közben átkutatom a ruha zsebeit hátha találok valami használhatót.
- Ha készen álltok mehetünk - szólok oda nekik.
Ha nyugtázták a dolgot, akkor egyes oszlopba állítom őket és elindulunk szépen nyugodtan arra amerre eredetileg is mentünk volna.

( OOC: Szerintem jöhet egy mesélői )

A trükk bevált. Vagyis így is lehet értelmezni azt, ahogy az üres folyosókon kaptattak előre, még csak egy pisszenést sem hallva. Mindenki a saját maga ki gondolatvilágával volt elfoglalva, a megtudott, és meg nem tudott titkokon, az értett és meg nem értett eseményeken. Végül egy lépcsőhöz értek. Hirtelen arcukba csapott a kinti szél, megérezték a szabadságot. Mind fellélegeztek.

Elsőként Raion ment fel a felszínre, hogy körbenézzen, azonban nem az a látvány fogadta, amit várt. Kint még mindig sötét volt. Majdnem vaksötét, az utcai lámpák fénye is olyan tompa volt, hogy világuk a földig nem ért el. Csak sejteni lehetett, mi hol van. Ezen kívül csend honolt. Az út szabad volt, most már csak egy kérdés merült fel, hogy milyen formációban, és hova érdemes elindulni.

De mégis az egész borzasztó volt, és érthetetlen. A sok ember, az AA ügynökök mind felszívódtak, mind eltűntek. Az elhagyatottság bizarrnak tűnt. És ha számot kellett volna adniuk arról, hogy milyen információk vannak a birtokukban a kép még zavarosabb lett. Csecsemő; egy segítőkész tűzidomár, aki vagy ellensége, vagy barátja az államnak; egy földidomár, aki leveleket küldözget; AA katonák; sötétség; és ezeken felül a szellemek nélküli város. Vajon van összefüggés ezek között, vagy csak a véletlenek sokasága? És mi alapján jöhetnek rá a kapocsra, ha egyáltalán létezik?

~ Eddig minden simán megy ~ gondoltam. Közben azon paráztam, hogy le ne bukjunk. A múlt idő helyes , mert csak "-tam" és nem "-ok".
A folyosó ki volt halva. Saját lépteinken kívül más nem hallatszott. Ami megnyugtató volt abból a szempontból, hogy a kijutást semmi nem akadályozhatja meg.
Menet közben a félelem jeleire lettem figyelmes magamon. Nem vettem észre eddig, mert izgultam. De ahogy kezdet múlni az izgulás, úgy került előtérbe. Aztán rájöttem, hogy apám francos rémtörténetei jutnak eszembe erről a helyről. Hosszú végeláthatatlan néma csend által uralt folyosóról. Pont, mint az egyik rémtörténetében.
~ Remek ~ nyugtáztam magamnak. Próbáltam másra gondolni, de nem nagyon ment.
Amikor megéreztem a kinti szél fuvallatát a megkönnyebbültem. És egy nagyot sóhajtottam.
- Végre - mondtam, majd letöröltem a z izzadságot a homlokomról.

- Megyek körbenézek, hogy mi a helyzet kint. Addig várjatok itt. - majd óvatosan felmentem a lépcsőn és kinéztem.
A szemeim elkerekedtek a látványtól.
~ Már megint. Épphogy végig értünk ezen a rémisztő folyosó. Most a "Rém Város jön"? ~ gondoltam csalódottan. De a sejtésem beigazolódott. A Sárkányházak kerületében még rendesen volt fény.
Visszamentem hozzájuk.
- Gyertek. Tiszta a terep. Csak a vak sötétség és a rémisztő némaság van odakint. - mondtam viccesen. Igaz ezzel az én félelmemet lepleztem.
Amint ki értünk feléjük fordultam és egy lángot (mint a gyertya lángja alakra) tartottam a bal kezemben feléjük.
- Figyeljetek. A Sárkányházak kerületében még égnek a lámpák. És mint már mondtam van ott valaki, aki tud segíteni és össze is tudjuk magunkat szedni nála. Így szerintem oda kell mennünk. És jobb, ha együtt maradunk. - mondtam.
A lángot a kezembe nagyobbra növesztettem, majd elindultam a fény felé.
- Gyerünk menjünk. Vagy itt maradtok a sötétben. -

- Köszönöm a támogatást... -
Válaszolta a véridomár Raion kedves szavaira.

- Őszintén, nem tudom, hogy mi legyen a következő lépés... Még eldöntöm... -
Mondta, majd kezdetét vette a beöltözős taktika. Úgy nézett ki, hogy Dogorn terve jól teljesít. Senkinek nem keltették fel a figyelmét. Mondjuk lehet, hogy az is közrejátszott, hogy senkivel sem találkoztak. Mikor odaértek a kijárathoz és Raion felajánlotta, hogy körülnéz, a vízidomár csak biccentett egyet. Míg a tűzidomár távol járt, a férfi Talara nézett.

- Tudsz harcolni? Csak, hogy tisztában legyek az esélyünkkel... -
Suttogta a lánynak, majd hogy oldja a feszültséget elmosolyodott és magabiztos, de ugyanakkor lágy hangon folytatta.

- Ne aggódj... Minden rendben lesz! -
Raion visszatértével fény derült a kinti helyzetre, vagyis inkább sötétség, ha pontosak akarunk lenni.

- Csak a Sárkányházak kerületében van fény? De miért pont ott? És ki ez a valaki, aki segíteni tudna rajtunk? Valamint úgy tudom, hogy polgárháború van... Hova tűnt mindenki? -
Kérdezte.

~ Kezdek nagyon nyugtalan lenni... Mi folyik itt? Olyan ez az egész, mintha a minden katasztrófa egyszerre sújtott volna le a Földre... És van egy olyan érzésem, hogy minden szörnyűség, ugyan abból a forrásból fakad, valami nagyobb "dolog" van a háttérben, amit nem látok... Pedig itt van az orrom előtt! Itt kell, hogy legyen! Egy helyben toporgok és nem tudom, hogy mit tegyek... Az lesz a legjobb, ha egyenlőre hagyom, hogy magával ragadjon az ár, a történések széles folyamán... ~
Gondolkodott, miközben bámult a sötétségbe.

- Rendben van Raion... Nincs jobb ötletem, mutasd az utat! De óvatosan! Nem lennék boldog, ha kiderülne a végén, hogy a Sárkányházaknál egy csapda várna az emberekre... -