Laboratórium

Tudta, hogy szét kell majd válniuk, és nem volt hajlandó a kedvesét a lény után küldeni. Mivel Shandian valószínűleg a kutyájával akar maradni, így Shawn kénytelen elvállalni a másik üldöző szerepét Dogorn mellett. Nem mutatta ki, de ideges volt, elvégre még soha nem látott ilyen dögöt. Amikor a búcsúzásra került a sor, természetesen félig poénra vette a dolgot. Összefönte az arcán lévő kezet a sajátjával, és viszonozta a puszit, majd így szólt.
- A lény az, aki vigyázzon magára, ha szembekerül velem.
Egy mosolyt erőltetett az arcára, de Zima már tudta, hogy ez az arc, amit akkor vesz fel, ha ideges. Nem a lény miatt, hanem miatta.
- Te viszont vigyázz magadra.
Szelíd volt a tekintete, de kiolvasható volt belőle, hogy nem egy poént szeretne válaszul kapni, hanem megnyugtató szavakat.
Amikor Zima felveti az ötletet, hogy nála találkozzanak, akarva-akaratlan kiszalad a száján egy mondat, amivel már több hasonló alkalommal cukkolta kedvesét.
- Ha már felajánlottad helyettem, oda is költözhetnél.
Kiöltötte a nyelvét, a lány mögé lépett, játékosan oldalba bökte. Aztán egy nagyot sóhajtott. Tudta, hogy ideje indulni...
Ekkor azonban valami olyasmi történt, amire Shawn végképp nem számított. Hatalmas rengés rázta meg a földet, aztán pedig rendőrök és katonák özönlötték el az utcát. Foglyokat vittek, ismeretlen arcok, valószínűleg jelentéktelenek. Viszont az a néhány mondat, ami megütötte a fülét, felkeltette az érdeklődését. Aztán a lapon lévő üzenetek. Amint nyugodtabb közegbe kerül, mindenképp közölni fogja a társaival.
Értetlenül állt az események előtt, és egészen addig nem tett semmit, míg a saját társait bilincsbe nem verték. Ekkor védelmezően átkarolta kedvesét. Készen állt, hogy az egész parancsnoksággal szembemenjen, ha valaki úgy dönt, hogy Zima kezére bilincset akar tenni.
Szerencsére ez nem történt meg, kettejüket látszólag levegőnek nézték. Nem tudta, hogy ez most jó, vagy rossz hír...
A tömegben megpillantotta Utena-t, látta, hogy az is egyenesen felé igyekszik, azonban egy begördülő autó ismét útját állja. Maga az elnök volt az. Sajtótájékoztatót tartott. Shawn próbált közelebb kerülni - elsősorban azért, hogy jól beolvasson őméltóságának -, de esélye sem volt. Minden olyan gyorsan történt, mindenegyre zavarosabbá vált számára, amit csak tetőzték a hirtelen események. Az ég elsötétülésekor elhátrált a tömegből, Zimát kereste, és ha megtalálta, akkor megfogta, majd megnyugtatóan megszorította annak kezét. 
A lány mintha érzett volna valamit, ugyanis rögtön magával húzta őt egy titkos folyosó irányába. A fekete ruhás emberek egy harmadikat kísérgettek, majd egy szobában magára hagyták. Ha bevolt zárva az ajtó, akkor Shawn megpróbálta megolvasztani a zárat, majd halkan odasuttogott Zimának.
- Ez pont olyan, mint amikor Zimipapa megtiltotta, hogy találkozzunk.
Tudta, hogy ilyesmi soha az életben nem történt, de egyszer álmodta, és azóta rengeteg alkalommal felemlegette.
Ha nincs zárva, akkor nemes egyszerűséggel belép, előveszi az igazolványát, és minden kertelés nélkül a lényegre tér.
- Ki maga? Miért hozták ide? Mióta tartózkodik a városban?

Kedvesétől valami ilyesmi „poént” várt. Valamelyest meg is nyugodott. De utána az a mosoly… Rosszul érezte magát, amiért nem mutatta ki saját aggodalmát. Természetesen féltette Shawnt, hisz mégis csak a dög után készül menni. Az ő tekintetében is megjelent az aggodalom, amit eddig igyekezett rejtegetni. Egy hosszú másodpercig csak néztek egymás szemébe. Zima is legszívesebben egy poénnal intézte volna el a választ, de látta kedvesén, hogy nem arra vágyik. De akkor mit mondjon? Hisz ő mindig belekeveredik a dolgok sűrűjébe… Őszinte és bíztató akart lenni. Megszorította a kezét és a lehető legmegnyugtatóbban rámosolygott.
- Vigyázok magamra! Megígérem!
A találkozóhelyes beszélgetésnél csak akkor realizálta a „magas labdát”, amikor Shawn „lecsapta”. Eleve jelenlévő zavara nem múlt el. Nem először merül fel ez a kérdés és továbbra sem tudja, mi lenne jó, mit szeretne... Kábé eddig jutott merengésében, mert kedvese oldalba bökte, amire válaszul egy halk „Hé” hagyta el a száját. Ő is sóhajtott. Nem nagyon akaródzott elindulni.

A föld hirtelen rengeni kezdett, majd rendőrök és katonák bukkantak elő a semmiből. Velük nem foglalkoztak, valószínűleg Shawn miatt. Zimát még mindig sokszor ledöbbenti, milyen magas rangon is áll kedvese… Emberek jöttek-mentek össze-vissza, teljesen össze volt zavarodva. Dogorn a foglyok között kiszúrta egy ismerősét, akit ki akart menekíteni. De úgy tűnt, eddig tartott Shawn rangja és Utena védelme, mert hirtelen őt is, meg Shandriant is megbilincselték. ~ Mi a fene? ~ Értetlenül állt az események előtt. Kedvese közben átölelte. Lehunyta egy pillanatra a szemét. ~ Csak egy páncél kéne rá és igazi zseblovag lenne… ~ A gondolatra halványan elmosolyodott. Felnézett a férfire. Sokszor érzi úgy, hogy túlságosan is védelmezi. Nagy kislány, tud magára vigyázni. De azért be kell vallania, hogy az a tekintet - hogy párja igenis bárkivel szembemegy, aki ártani akar neki – megmelengette kicsi szívét.

Amint megbizonyosodtak arról, hogy velük nem foglalkoznak, Shawn elengedte és a tömeg felé indult. Zima csak a szemével követte. ~ Reméljük Utena mond valami használhatót. Bár innen a tekintetéből úgy tűnik, ő sem tud sokat… ~ Kedvese és a vízidomár azonban nem tudtak beszélni, mert egy fekete limuzin állta az útjukat. Zima a helyén maradt, legfeljebb csak egy kicsit magasított magán a föld által, hogy jobban lásson. Az elnök sajtótájékoztatót tartott, ami határozottan furcsa volt. A férfi az egyik kezét a zsebében tartotta. Zimának erről nem az etikett áthágása jutott először eszébe, hanem a lista, amin a neve szerepelt. Elvileg különleges idomár… sajnos ennyiből nem tudja megtippelni, melyik elemhez lehet köze, de úgy érezte, lehet valami ebben a gondolatban. Aztán megütötte a fülét az „alantas alakok” kifejezés. AA. ~ A listán nem Alvilági Alakok voltak az egyetlen olyan név, aminek nem néztünk utána? De akármi is a nevük… miért árulták el a sereget és miért sebesítettek meg engem? ~ Jó pár órája nem jutott eszébe a korábbi esemény. Az Avatárral kapcsolatos információk ledöbbentették, nem tudta hova tenni. Mi lett Korrával? Mit titkol az elnök, amiért így reszket? Megannyi kérdés, válasz pedig alig. Majd jött a sötétség.

Zima a földre hangolódva kerülgette a menekülő tömeget, közben Shawnt kereste. Szerencsére hamar megtalálta. Kedvese rögtön megfogta a kezét és megszorította. A lány másik kezével átölelte a karját. Örült, hogy ők ketten nem szakadtak el egymástól.

Már épp fel akart nézni rá és megkérdezni, mi legyen, mikor megérzett valamit. Lehunyt szemmel a talpára koncentrálva ki tudta venni, ahogy két alak egy harmadikat kísér lefelé egy titkos útvonalon. Keze a párja felkarjáról az alkarjára csúszott és nem épp a legromantikusabb módon húzni kezdte. (Ezzel a kezével aztán elengedte és csak az eleve fogott kezével húzza). Lehunyt szemmel követte a nyomot, mintha csak egy kopó lenne, aki szagot fogott. Odalent miután szeme hozzászokott az erős fényekhez körülnézett, amennyire tudott. A fekete köpenyes alakok magára hagyták a foglyot és elmentek. Miközben Shawn a zárral bajlódott eszébe jutott, hogy bele sem gondolt abba, hogy talán a két őr földidomár és tudják, hogy itt vannak. ~ Lehet, felelőtlenség volt így lejönni… ~ Shawn közben odasúgta neki az álmát. Egy apró sóhajjal csóválta meg a fejét. ~ Hányszor fogod még felemlegetni… ? Egyébként nem lenne szükség zártörésre… Hagyná, hogy simán elhagyjam a házat, aztán a legváratlanabb időben és helyről dobna meg a cipőjével… ~ Nem volt lehetősége megszólalni, mert az ajtó kitárult, Shawn pedig az igazolványával berontott. Zima a talpával figyelte a környezetet, jön-e esetleg valaki, illetve persze előre is nézett, hátha kedvesének kell segítség. Elnézett a férfi mellett, és ahogy meglátta, ki van bent, elkerekedett a szeme.
- Shandrian?

Shandrian nem mozdult, nem felelt. Csak feküdt, lehunyt szemekkel. Shawn egy pillantásból meg tudta állapítani, hogy halott. Nem is nagyon foglalkoztatta tovább a téma. Ugyan nála volt még a a papír, rajta a listával, de a neveket nem tudta mihez csoportosítani. Talán ez a talány lehetett a legfrusztrálóbb neki. A nevek. Mi kötheti őket össze. És persze a szörnyek. Azok mitől vannak. Csupa kérdés.

Zima mellette inkább elfordult a halottól, és keresgélni kezdett. Rosszul tette. A többi függöny mögött további holttestek feküdtek. A lány elszörnyedt a látványtól, visszatáncolt Shawn mellé. Lehetőleg minél szorosabban hozzá bújva. A férfi persze nem hatódott meg a sok testtől, munkája révén már látott érdekesebbet is ennél, de volt egyvalami, ami nagyon foglalkoztatta. A szomszédos szobában, egy üvegen sok apró gömböcske sorakozott. Mindegyik ugyanolyan, mint amilyet Wan alkotott valaha, vagy amilyet Aang vont maga köré, mikor még Ozai-val harcolt. Mindegyik a négy elemből állt. Ám hiába látta mindezt a tiszt, nem tudott bejutni sehogy sem abba a helyiségbe, de egyben biztos volt, ennek köze lehet az érthetetlen dolgokhoz.

A kép viszont akkor kezdett összeállni, amikor kettő, a folyosón ballagó őr szájából meghallotta a következő mondatot: "A szellemátjárónál kell lenniük. Minden ott van most."

Nem ismerte Shandiant, de a férfi is ugyanazt a küldetést kapta, amit Shawn. Amikor ellenőrizte a pulzusát, összekoccant a foga. Nem mondta ki, de Zima letudta olvasni az arcáról, hogy halott. Nyugtalanság töltötte el, ahogy átvizsgálta a helyiséget. Nyugtalanság, és harag. Az utóbbi csak mégjobban felerősödött, ahogy Zima megpillantotta a többi halottat.
Mi a fene folyik itt?! Ez a gondolat foglalkoztatta, miközben szorosan magához ölelte Zimát. Nyugtató szavakat keresett, de a „Nyugalom, itt vagyok“-on kívül semmi más nem tudta elhagyni a száját. Rossz érzés fogta el, attól félt, hogy kedvese is célpont lehet. Ha ez a gyanúja beigazolódna, akkor pedig valószínűleg olyat tenne, amire ő maga sem volna büszke.
És aztán jött a szomszédos szoba rejtélye. Ezek a gömbök... A négy elem alkotta őket, és rengeteg volt belőlük. Bejutni persze nem lehetett, de Shawn azért kísérletezett. Egészen addig, amíg meg nem hallotta a folyosón lévő őrséget. Ekkor nesztelenül hallgatta a mondandójukat.
Várt pár másodpercet, amíg az őrök biztos távolságba nem kerültek, aztán így szólt Zimához:
- Akárki is áll ez mögött, nem hagyhatjuk, hogy megússza azt, amit ezekkel az emberekkel tett. Értesíteni kell a rendőrséget... Ők talán nincsenek benne...
Tartott egy rövid szünetet, aztán folytatta:
- Viszont nem azzal kéne őket idehívni, hogy találtunk egy föld alatti laboratóriumot, mert félek, hogy eltüntetnék... Viszont ha a közelbe hívnánk egy osztagot a szörny miatt, amit eredetileg üldöztünk, és utána mutatnánk meg nekik a helyet... Nem lenne idejük eltüntetni, és akár benne vannak, akár nem, kénytelenek lennének lefoglalni minden bizonyítékot.
Az arcán nem látszottak az elszántság vonásai, sokkal inkább volt dühös, illetve aggodalommal teli a kifejezése. Ez a két érzelem váltakozott az arcán.
- Az átjáróhoz nem tudom, hogy mit szóljak. Ellenőrizni kéne, de... – ekkor megszorította szerelme kezét – Egyedül szeretnék menni.
Bökte ki végül azt, ami a testek óta nyugtalanítja.

Valóban Shandrian feküdt az ágyon. Mindketten közelebb mentek hozzá. Shawn megvizsgálta. Nem mondta ki, de az arcáról le lehetett olvasni... Halott. Zima keze ökölbe szorult. ~ Miért kellett meghalnia? ~ Már nem tudtak vele mit csinálni. Mind a ketten elkezdtek körül nézni. Zima elhúzott néhány függönyt. A látványra nem volt felkészülve. Elhúzott még párat. Ugyanaz. Halottak. Remegni kezdett. ~ Mi ez a borzalom? ~ Kérdezte magában. Szemei a kihűlt testekre tapadtak. Továbbra is nézte volna őket, ha Shawn nem öleli magához. Szorosan odabújt hozzá. ~ Ez a nap egyre rosszabb…~ Aggódott. Félt. Nyugtalan volt. ~ Ha bármi történne Shawnnal vagy anyáékkal… Nem! Ez meg sem fordulhat a fejemben! ~ Közben kedvese elengedte. Ha őszinte akart lenni magához nem szívesen hagyta. De meg kell oldaniuk az ügyet. Igyekezett összeszedni magát.

A másik szoba persze az ő érdeklődését is felkeltette. Nem sok esélyt látott rá, de az üvegre tette a kezét és lehunyta a szemét. Az érzelmek kavarogtak benne. Ha meg lett volna a képessége, már rég megrepedt volna. De az üveg meg sem mozdult. Szomorú sóhajjal vette le a kezét. Shawn sem járt sikerrel, így nem jutottak be. Zima léptek közeledését érzékelte, de hamarosan párja is hallhatta őket. Miután eltávolodtak, Shawn vázolta a tervét. Nem tudott semmit sem hozzátenni.
- Rendben, tegyünk így.

Szerelme szemébe nézett. Kedvenc barna szempárja dühtől és aggodalomtól csillogott. ~ Mindig is komolyabb üggyel akartál foglalkozni, de talán nem ilyennel… ~ Az átjárós megjegyzésénél a „de”-től tért vissza a merengéséből. ~ Milyen „de”? Miután a rendőrségnek megmutattuk a helyet megyünk oda…~ De a kézszorítás után kijelentette, hogy egyedül szeretne menni. Zima szemöldöke felszaladt. Értetlenül és kissé felháborodottan szólalt meg.
- Mi? Nem!
Hangja nem tűrt ellentmondást. ~ Mire gondol? ~ Korábban sem akart tőle elválni, de akkor legalább ott lett volna mellette Dogorn… Persze, majd hagyja őt egyedül menni a portálhoz. Aggódik érte. Pontosabban… aggódnak egymásért. De Zima nem tartotta jó ötletnek a szétválást. Több érvvel is szembe tudna vele menni, de azért kíváncsi volt, mivel akarja magyarázni. Arca aggódó és kissé ideges volt, de egy fokkal nyugodtabbá tudta tenni. Babrált egy kicsit kedvese kezével, majd a szemébe nézett.
- Miért?

Shawn válaszolni akart, de furcsa érzés futott keresztül rajta. Úgy érezte, mintha cserben hagyná az energia, mintha kiürülne. Arca viszont nem rezdült. Mint legtöbbször, most is igyekezett nem okot adni Zimának az aggódásra. De kétség kívül érezte, hogy nem képes a tűzidomításra. ha most támadnának rájuk az őrök, akkor csupán a földidomár lenne képes a harcra, viszont egyedül, bármekkora tudása is, kevés eséllyel kerülne ki győztesen.

Akár egyedül, akár duóban, de indulni kellett, ugyanis újabb csoport haladt el a folyosón. (Shedan és bandája). Ugyan, ezúttal sem nyitott be senki, de az emberek száma kezdett növekedni.
Döntésre jutottak-e vagy sem, a levegőben érezhetően lebegett az érzés: "A holtak sem szeretik, ha sokáig maradnak a látogatók."

A férfi épp válaszra akarta nyitni a száját, amikor valami furcsa érzés futott rajta végig. Mintha megvált volna valamitől. Nem volt fáradt, nem volt beteg, ugyanakkor úgy érezte, hogy elveszített valami fontosat. A lelke egy részét.
Nehéz lenne megmagyarázni, hogy honnét tudta, de érezte, hogy nem teljes a valója. Mintha egy égő katlant oltottak volna el benne. Kedvese nem érezte volna ugyan, de ő igen is érezte, hogy kihült belülről. Nem fizikai, hanem lelki értelemben. Úgy tett, mintha csak nyújtani kezdte volna a kezét, az igazság viszont az, hogy tüzet próbált idomítani. Természetesen nem sikerült, összekoccant a foga, azonban nem mondott semmit.
- Rendben, igazad van.. menjünk együtt. Csak... vigyázz magadra jó...? Féltelek.
Ilyen állapotban meg sem próbált ellenérvet felhozni, ez pedig abszolút a jelleme ellen megy. Nyilván Zimának is feltűnik a dolog, Shawn viszont egyelőre nem akarta megosztani a kellemetlen felfedezését. Legalábbis idebent nem.
- Szerintem várjunk, amíg elmennek – Az embercsoport felé biccentett – De utána induljunk. Nem tudom te, hogy vagy vele, de nagyon fura érzésem van a hellyel kapcsolatban...
Ha Zimának is megfelelt a terv, akkor megindult az ajtó felé, amint tiszta volt a terep. Ha nem, akkor szívesen meghallgatta kedvese alternatíváját, azonban az előző „majdnem vitájukról“ terelte a témát. Nem itt, és nem most.

Amennyiben sikerült kijutniuk, a rendőrség felé vezető úton megragadta Zima kezét, és mellkas magasságba emelte. Így szokta melegíteni szerelme kezét a hideg téli napokon.
- Zima... Nem működik. – Próbálta ismét felmelegíteni a lány kezét – Nem tudok idomítani.
Az arckifejezése árulkodó volt. Shawn megijedt, mert még soha nem tapasztalt ehhez hasonlót. Tanácstalanság ült az arcára.
- Úgy éreztem, hogy... tudnod kellene.
Sóhajtott egy nagyot, aztán a rendőrség irányába nézett.
- Menjünk...

Zima látta, hogy Shawn reagálni akar, de szája becsukódott. A lány kérdőn húzta fel a szemöldökét. Valami nem stimmelt, amit a férfi a válaszával végül meg is erősített. „Győzelme” kicsit sem nyugtatta meg. Nagyobb a baj, rögtön tudta. Shawnnak egyszerűen nem így kellett volna reagálnia. Nem… Még ha erre a konklúzióra is jutott volna… Akkor is biztos, hogy legalább egy érvcsere megelőzte volna a döntését. A férfi rémült volt és nyugtalan. Talpa is megerősítette ebben. Vártak egy kicsit, amíg a tömeg elvonult.
- Nekem is rossz érzésem van. Örülök, hogy elhagyjuk a helyet.
Dobbantott, majd amint tisztának ítélte a terepet elindultak. Egyelőre az eredeti tervnél maradtak, azaz, hogy mennek a rendőrségre. Zima nem mondott amúgy semmit. Esze ágában sem volt visszatérni a vitájukra. Nem itt és nem most, bár remélhetőleg később sem kell feleleveníteniük.

Odakint hűvös szellő csapta meg az arcát. Egészen megfeledkezett arról, hogy sötét van. De még a csillagok sem nyújtanak fényt. A lánynak bevillant valami. ~ Ugye nem? ~ Nem akarta, hogy az legyen, ami részben vele is megtörtént. De… igazából ez az egyetlen válasz Shawn ijedtségére. Zima dobbantott. Kicsit odébb egy embertömeget fedezett fel. Még mielőtt elmondhatta volna észrevételét, kedvese felemelte a kezét, ahogy télen is tette. Már ekkor tudta, hogy sejtése nem csupán sejtés. Szóban is megkapta a megerősítést. Nem tud idomítani. Zima szíve majd’ megszakadt Shawn tanácstalan, ijedt arcának látványától. Még ha vele nem is egészen ez történt, mégis tudta, mit érezhet. Megszorította a kezét, másik kezével az arcát érintette meg. Együttérzés, gyengédség, ugyanakkor makacs elszántság csillogott a szemében.
- Itt vagyok Veled! Együtt erősek vagyunk!
„A felelős nem úszhatja meg.” A férfi ezt is kiolvashatta a lány tekintetéből. Remélte, Shawnt sikerült megnyugtatnia. Végig simította az arcát – érintve a haját -, majd elengedte. Csak a kezét fogta. ~ Szinte felváltva tartjuk a másikban a lelket… Ez az őrültség mindkettőnket próbára tesz… ~

Shawn a továbbmenést javasolta, de Zima megállította.
- Várj! Arrafelé – néz az adott irányba – több ember is gyülekezik. Nem tudom megmondani, kiféle, miféle alakok lehetnek, de szerintem ők is lentről jöttek fel. Legalábbis… szerintem… Gondoltam megosztom… Menjünk oda? Hátha hallunk valami információt…
Ha Shawn ragaszkodik a rendőrséghez, akkor nem tiltakozik.

- Legyél egy kicsit nyugodtabb. Megegyeztünk, és a céljaink nem változtak. Veled vagyok, mert kellesz, te is, mert kellek. Miért ragoznánk túl? Amíg nem teljesül mindkettőnk vágya, aligha fog szétszakadni ez a szövetség - feleltem neki. Nem tudom, miért ennyire bizalmatlan irántam, de reméltem ez meg fog változni. Bár kétségei azt jelentik, hogy nem egy hiszékeny, törékeny elme. ~ De tényleg lenyugodhatna egy picit. ~ Ismertem el magamban.

A séta egyébként nagyon jól esett. Hiába a sötét, és az ismeretlen helyzet, a perpatvar után tényleg jól jött a fejem kiszellőztetése. Közben persze Walter óvásán is gondolkoztam. Durva hely lesz, halottak , meg minden. Mondjuk, amit a szellemvilágban láttam, ehhez hasonló lehet. Egy katonának ezt is meg kell élnie... Jobb egy tűz alatt túlesni ezen.

- Elképesztően rossz sorsod lehetett neked - csúszott ki a számon, miközben a tervét felvetette. - Én azt mondom, nem minden ember olyan gonosz, mint azok. Például az a lány, Shawnnal, azt hiszem Zima volt a neve. Benne is látszott, hogy bízik benned. Nem azt kérem, hogy mesélj el magadról mindent, hiszen pont azért mész, hogy ez feledésbe merüljön, de mi lenne, ha elmondanád, mi zavar? Könnyítene a lelkeden. Én úgy is veled maradok egy darabig, és amiben tudok, segítek. Ha gondolod. Talán nyálasnak hangzik, talán nincs rá szükséged, talán ez miatt halállistára teszel, de én a barátod kívánok lenni. Nem egy szövetséges, vagy érdektárs. A barátod. Azt akarom, hogy visszanyerd a bizalmad az emberek felé. ~ Talán egy kicsit azt is, hogy szabad legyél. ~

Az épület igen érdekesen nézett ki. Vajon itt tényleg minden rejtélyes dolgot megcsinálnak? Szellemeket kínoznak, és miegyéb? Ez a hely Walter szenvedéseinek a helye? Már épp tanácsoltam volna, hogy menjünk be, amikor újra megszólalt.

- Érdekel a "katonásdi" jól mondod, de valamit meg kell értened. Attól, hogy veled szövetségre léptem, nem jelenti azt, hogy megszűnök katona lenni. A magasabb rangra nem vagyok méltó, nincs hozzá eszem, nincs hozzá jellemem. Ha ezt az egészet lerendeztük, és te megkaptad Zent,én pedig a válaszaimat, akkor szépen hadbíróság elé állok, és vállalok minden következményt. Még a te balhédat is elviszem, nem érdekel. Egyesült Erők tiszt vagyok, és maradok is. A krízishelyzet nem más, mint hogy egy kicsit magamra is gondoljak. - Elbizonytalanodtam. - Tudod, soha nem volt alkalmam önállónak lenni. Én a seregben éltem, parancsra ettem, ittam, aludtam, beszéltem, és gondolkoztam. mondjuk úgy, ez egy megkésett lázadó korszak. Egy valamit kérek, ha kérhetek ezért az egészért. Ha egyszer kiszabadulok, ha egyszer vége ennek az egésznek; valahol a világ eldugott pontján szeretnék újra találkozni veled. És akkor mesélj el mindent magadról. Töviről-hegyire. Tudom, nagy kérés, de ha én elvesztem ez után mindenemet, újra pedig nem tartok igényt, ennyit csak megtehetsz, nem? - kérdeztem, és reménykedtem, hogy Walter nem veszi ezt a kérést kémkedésnek. Én csak valóban meg akarom ismerni az igazi énjét. Hogy segíthessek rajta. Mikor felajánlotta, hogy bemenjünk, bólintottam.

- Walter, itt az idő, hogy megtegyük az első lépést saját céljaink elérésében - mondtam, és lenyomtam a kilincset.

A két egyén; a furcsa páros; a friss szövetség; vagy nevezzük bárminek, belépett az épületbe. Meglepetésükre azonban üresen kongott. A tudósok legtöbbje már réges-régen hazament, hiszen elmúlt már nyolc óra, és a nagy elméknek aludniuk is kell néha. Szó, mi szó, egy-két csizmakoppanáson kívül nem hallatszott semmi sem.

Elindultak a lefelé vezető lépcsőn. Az első ajtó, ha számukra nem is, de Shawnak és Zimának ismerős lett volna. Ebben a teremben találtak rá Shandian élettelen testére, és a furcsa gömbökre. Természetesen Walter és Kala azért ide nyitottak be, mert mindketten érezték az erős spiritualitást.

A terem üres volt. Már amennyire üresnek lehet nevezni egy halottakkal és spirituális gömbökkel teli helyiséget. És ott benn találkoztak, vagy találkozni véltek egy furcsa valamivel. Vagy semmivel. Ennek a jelenségnek bizony volt kötődése az emberekhez, Walter mégis csak azt érezte, ami ő maga is; sötétséget. Mintha csak egy hasonló feketeség lett volna ott benn.

Kala ezt nem érezte. Ő gyűlöletet érzett, vagy csak képzelte, maga sem tudta, de sejtette, hogy van valami furcsa a szobában. Szellemi erőket érzett. Spirituális változást.

Egy azonban teljesen biztos. A titkos laboratórium egyik ajtaja mögött egy jelenséggel találkoztak.