A Halál
Egy sötét alak lépkedett a mocsárban. Fején csuklya és azon fekete kalap melyeknek összesített árnyéka eltüntette az arcát, amit talán még sosem látott senki. A lény kezében egy gitár fényes lapja csillant meg Scuva város lángjainak a fényében.
Bár képes lett volna a lángoló városnál nagyobb káoszt teremteni még sem ő volt az elkövető. Most nem. Valami másért jött.
Egy vetélytárs tévedt a városba. Egy másik bárd, aki az ördögi zenéjével lelkeket vadászik a hangszere számára.
Mert a Sorrán már csak így nézett ki a dolog. A rég megbukott világ pokoli sártengereit mágikus hangszerekkel felszerelt bárdok járták. Ezek a tárgyak saját tudattal, és ami a legfontosabb hatalommal rendelkeztek. De a használóik, ha akarták volna se tudhatták felhasználni ezt szabadon, hiszen a hangszereket etetni kell. Van, amelyik tettekkel táplálkozik. Elég neki egy jó vagy egy rossz cselekedet és már is többet enged a hatalmából a bárdnak.
De van egy sokkal magasabb kategória is. Az, amelyik a lelkekkel táplálkozik. Ezek sokkal ritkábban lesznek éhesek, ugyan de a tulajdonosuk is sokkal elborultabbá válik idővel a sok „begyűjtött” lélek hatására.
Ezek közül talán a Halál volt az egyik, ha nem a legelborultabb. Akinek a neve már elveszett a hosszú évek során.
Hosszúnyakú matt fekete gitárja egy kasza pengéjében végződött. A húrokat rá kitudja miféle szerencsétlen élőlényből készítette hozzá mestere eónokkal ezelőtt.
Ezt a tárgyat hordta a vándor egy vaslánccal a vállán keresztülvetve.
Sötét paktumot kötött ugyanis a hangszerrel még réges-régen. Az életét kapta meg azért cserébe, hogy más bárdok lelkeivel eteti az újdonsült fegyverét. Ha pedig néhanapján nem tudta ezt teljesíteni a gitár elvett az ő lelkéből egy darabot.
Így távolodott el egyre inkább az embertől és változott szörnyeteggé.
A lángoló és lerombolt házak közt csak az érzéseit követte a prédájáig. Nem tudta mi változtatta csatatérré a helyet, de nem is érdekelte. Halott gyíkember rohamosztagosok, felrobbant mechek és égett csontvázak tarkították az útját amerre lépdelt.
Az érzékeit követve a város főterére érkezett. Itt meglepően nem állt minden lángokban. Sőt mintha gyenge harmat hullott volna a levegőből.
A főtér közepén egy menhír vetette sötét árnyékát. A négy méteres kőoszlop rúnákkal telerótt felülete halványan foszforeszkált, de ezt a lángok fényében nem lehetett észrevenni. A szobor tetején pedig egy alak ücsörgött. Kalapjába tűzve egy főnix tolla a kezében pedig egy lant rajzolódott ki a háttér, világosságában sziluettként.
Amint meglátta az érkező sötét alakot rögtön levetette magát a szikláról, hogy egyenlőm magasságból fogadhassa vendégét. Egy Tünde volt semmi kétség hozzá csak ők mozoghatnak ilyen kecsességgel, mint ahogy ez a nő is szinte csak lelépkedett a magasságból.
-Szóval eljött értem a halál?-mosolygott az érkezőre.
A másik nem válaszolt csak ráhelyezte a csont ujjait a hangszere nyakára.
-Szóval te olyan csendes fiú vagy? Rendben. Akkor játszunk így!
A nő elkezdte pengetni lantjának húrjait. A hangképzés gyönyörű volt. Úgy mozogtak az ujjai fel-alá mintha erre termettek volna. A zene ritmusára a környező házakat marcangoló lángok vibrálni kezdtek majd hirtelen felcsaptak a magasba.
A hangok egyre gyorsabban követték egymást. Az elf közelében még a hamu is felcsapott a levegőbe.
A lángoszlopok óriási tüzes kígyók formájában érkeztek vissza a földre és a halál mindeközben meg se mozdult. Csak mereven állt, mint egy gép.
Mikor a lángoló ember vastagságú kígyók már csak egy méterre voltak tőle mindössze két mozdulatot tett.
A felcsapó mély basszus nyomán óriási széllökés dobta a levegőbe a földön heverő törmeléket. A kő és por viharában a tűzkígyók pillanatok alatt semmivé foszlottak.
A tünde nő nyájas mosolya egy pillanatra mintha megtört volna.
-HAH. Végre valami kihívás. Ez egyre izgalmasabb lesz.
Folytatta a lágy játékát a lantján. A tűz most nem a levegőbe csapott fel a nyomán, hanem fokozatosan elnyúlt a tér körül. Egyre magasabbra terjedt és egyre szélesebbre nyúlt, mígnem az egészet közre nem fogta.
A halál közben csak egy mély hangot pengetett. Eddig még meg sem próbált támadni. Várt valamire.
A nő gyorsított az ütemén mire a lángfalból csóvák kezdtek kicsapni az ellenfele irányába. Annak azonban csak egy újabb húrt kellett megpendítenie, hogy a föld egy oszloppá változzon előtte és megtörje az egyre gyorsabban támadó lángcsóvákat.
Az elf már nem mosolygott olyan szépen. Látszott rajta, hogy ezzel eddig a legtöbb ellenfelét legyőzte, de ennek még csak nem is kellett pár akkordnál többet játszania.
Bár tudta, hogy a támadásai hatástalanok folytatta őket, amíg a következő lépésén gondolkozott. Nem tehette sokáig ugyanis egy felcsapó mély basszus nyomán egy kődarab röppent ki a földből és arcon csapta. Nem volt nagy kő és nem is fájt annyira. Még is inzultusként hatott.
-Te most szórako..UHHHH- az elf kiáltása egy nyögésbe fulladta, ahogy egy felemelkedő rég eltemetett kőoszlop gyomorszájba csapta. Az ütéstől hátrarepült a lantjával együtt és belecsapódott a kőoszlopba, amiről az imént lemászott. Játéka megszakadt így a tűzfal is.
Már épp nyúlt volna a hangszeréért, hogy folytassa a harcot mikor valami megragadta a kezét. Odapillantott.
Egy földből kiálló csontos kar húzta le őt a földbe. Már halotta a halál ördögi basszusú zenéjét. Olyan hangokat adott ki a gitárja melyek számára elképzelhetetlenek voltak. Érezte, hogy mozog alatta a föld. Valami mászott, benne mert hívta a sötét zene.
Hirtelen egy másik csontkéz tört elő a föld alól ám ezt egy koponya és egy egész test követte. A halott először a földön, de lassan vonszolni kezdte magát az elf felé, aki kétségbeesetten próbált menekülni. Ám hiába próbálkozott mire kijutott a csuklóját szorító csontváz kezei közül újabb végtagok kapták el a föld alól vagy bukkantak fel a föld alól. Aztán pedig szép lassan elkezdték lehúzni magukkal.
Az utolsó dolog, amit látott egy rámászott csontváz üres szemüregei voltak.
Lelke pedig a Halálé lett, akinek ez csak egy újabb nap volt. Egy semmiség. Két nap múlva már nem fog emlékezni rá.
Az elf lantja pedig ottmaradt a földön, hogy egy nap majd valaki megtalálja. Valaki nagyon balszerencsés.
Ha néha gagyi azért elnézést kérek mivel a nagyját az éjszaka közepén írtam. Ez a kis szövegecske ábrázolni hivatott az egyik legendás figurát meg azt, hogy hogyan működik a bárd mágia.