Swellingmore

Molly

Adelinnel és Pascallal sikeresen kézben tartják a gépet. Határozottan jól sikerült landolniuk, azonban felszállni biztosan nem fognak tudni. Bosszantotta a nőt, de tovább dolgozott. Hátha mégis mozgásra tudja bírni. Amikor megérzik a lökést, Adelin elsiet. Mollynak kicsit rossz érzése lesz ettől, de nem áll meg. Mikor nyílik az ajtó már épp örülne, hogy Adelin visszajött és kérdezné, hogy mi történt, mikor két idegen nő jelent meg. Maga elé kapta a csavarhúzót, amivel éppen dolgozott, de a kard és a felszólítás elég meggyőzőek voltak ahhoz, hogy inkább letegye.
- Hé, erre semmi szükség… Kik vagytok? – kérdezi.
Hangja egészen nyugodt, de belül azért kicsit fél. A szerszámos ládáján kívül nincs más nála. ~ Vajon, ha elterelődne a figyelmük, le tudnám őket ütni? A kardos harcosnak tűnik, a másikról nem tudok semmit… És Pascalnak sem akarom, hogy baja essen… ~ Nem tudta, mi lenne jobb… ha Pascal vele maradna, vagy elrepülne. Valószínűleg egyelőre nem tud kiszökni.
A tervrajz kérésnél szeme se rebben. Nem hozta magával a gépre. Hamar átlátta, így nem volt rá szüksége. ~ Mégis kik lehetnek ezek… Várjunk… Ha idáig lejutottak, akkor… a többiek is bajban lehetnek… ~
- Sajnos nem szolgálhatok tervrajzokkal, mert nincsenek a hajón. Mit akartok tőlünk?
Próbálja húzni az időt. Hátha…

Lucy:

Hát ez csodálatos…
Halkan sóhajt egyet majd finoman lesöpri Law kezét a válláról.
- Had próbálkozzak meg valamivel. - suttogja. Mivel azonban bátyja még ekkor sem hajlandó ismét előre engedni megereszt egy gonoszkás mosolyt.
- Akkor hát kíérjel! - azzal, mielőtt a férfi reagálhatna már élvonalba is álltak mindketten.
Lucy végignéz a kalózokon, mintha mi sem történt volna az előbb, kicsit megigazítja a ruháját, majd egyenesen a kapitányhoz intézi a szavait.
- Asszonyom, kapitány, kérem! Először is szeretnék elnézést kérni a korábbi félreértés miatt. Másodszor pedig… noha nem mondhatom azt, hogy teljes mértékben megértem a nézőpontját, mivel akkor hazudnom kellene, de vannak elképzeléseim. Ezért, mivel értelmes és gyakorlatias nőnek látom, engedje meg, hogy rávilágáítsak néhány részletre, magunkkal kapcsolatban.
El sem hiszem mire készülök éppen… De ha mást nem időt húzni lehet vele.
- Igazán elhamarkodott döntés lenne csupán őket kiválasztania kapitány… Persze tudom ez ránézésre nem mutatkozik meg, de biztosíthatom, hogy a kicsiny társaságunk minden tagja - Legalább is a jelentősebb része… -, igazán értékes és jól használható személy. Például van három remek mágusunk. - mutat az említettek felé. - Akik igen nagy szerepet játszottak benne, hogy a járművünk az egész vihar alatt képes volt a levegőben maradni. Ez azért, legalább is véleményem szerint, nem kis teljesítmény. A szerelőinket ugyebár már észrevette. Az előbb lelkesen ajánlkozó lovaghölgy barátunk… nos… Őszinte leszek az ő képességeivel nem vagyok tisztában, de valószínű többet tud a karddal való vagdalkozásnál. - kicsit megköszörüli a torkát amit bizonyos nyelvi ismeretekkel rendelkezők ki vélhetik hallani, hogy “akár haleledel is lehet” - A bátyám, itt mellettem, remek természettudós és alkimista. - ekkor az említett a füléhez hajol, bele súg valamit és egy rövid, halk, a lány tárgyalási hangneménél élesebb, fél beszélgetés hangzik el.
- Mi? Nem! De igen az vagy Lawrence. Meg lehet oldani. - suttogás - Azért én mert nem más. - ismét, ezúttal jóval hosszabban - Tudom, de ha nem is próbálkozunk akkor végképp cseszhetjük. Kérlek szépen hadd folytassam! Köszönöm.
A lány tesz egy határozott lépést oldalra, majd ismét a kapitány felé fordult.
- Elnézést… Tehát amint mondtam: természettudós és alkimista. Valamint több nyelven remekül beszél. Ez utóbbi ha már itt tartunk, rám is igaz. Ráadásul én fiatal és könnyen befolyásolható is vagyok. - az utolsó mondat után csuklik egy aprót. Nem tehetett róla, egyszerűen nem bírta ki. Az arcán átfut egy félmosoly mielőtt ismét megkomolyodna.
Óvatosan tesz néhány lépést a kapitány felé, kicsit előre hajol és, az eddiginél jóval halkabban, azt mondja:
- Tudom nem úgy tűnik, hogy bárki más is osztja az ötletemet, mi szerint van szép és békés megoldás az ajánlatának az elfogadásán kívül, de talán tudok beszélni velük és… amennyiben mégis én tévednék, legalább arra szeretnék egy kevés időt kérni asszonyom, hogy megtárgyalhassuk mihez ragaszkodunk. Csak… 15 percet. Utána esküszöm, a becsületemre, a méltóságomra és szükség esetén az életemre is, nem fogunk tovább próbálkozni semmivel.

Lawrence:

Mikor Lucy ismét elindul kifelé
Ez már azért mégis nevetséges! Lehet többet kéne edzenem…
Előre érve azonban egy lépéssel húga mögött, ezúttal mindkét kezét védelmezően a lány vállára helyezve és reményei szerint határozott arcot vágva, vigyázzállásba merevedik.

Mikor Lucy el ér hozzá a felsorolásban a lány füléhez hajol.
- Nem lehetne, hogy… engem mellőzz? Esetleg… Mármint… értékelem az ötletedet, de nem hiszem, hogy egy… hajón túl használható vagyok.
- Mi? Nem! De igen az vagy Lawrence. Meg lehet oldani.
- Miért hiszed, hogy neked kell közbelépned...?
- Azért én mert nem más.
- De AGGÓDOM érted! Ezek kalózok, nem középkorú hölgyek vagy utcagyerekek. Fegyverük van és túlerejük. Megmondták mit akarnak és nagyon nem úgy fest, hogy egy pillanatig is tovább hajlandóak alkudozni.
- Tudom, de ha nem is próbálkozunk, akkor végképp cseszhetjük. Kérlek szépen hadd folytassam! Köszönöm.
Lezárta... Lezárta és lerázta.
Idegesen sóhajtva engedi, hogy a lány kicsusszanjon a kezéből és tovább mondja a monológját. A hazugságnál enyhén megrándul az arca, mikor pedig Lucy megközelíti a kapitányt az ajkába harap.

Molly

A kis kérdezz-felelek játék végén csak megvonja a vállát. Jogos, de jelen esetben mindegy. Pár óra alatt újra tudná rajzolni a tervrajzokat. Adelin is el van nélkülük, talán Tiff is boldogulna vele, és ott vannak a mágusok…
Vegyesek az érzései azzal kapcsolatban, hogy nem kell valószínűleg a hajó. ~ Vajon keresnek valamit, vagy csak fosztogatnak? Mert gondolom… kalózok… ~ Mikor felszólítják szépen komótosan összepakolja a szerszámos táskáját a jegyzeteivel. Ha hagyják, így távozik, de ha csúnyán néznek rá, akkor csak a papírjait viszi. Amint kész feláll.
- Mehetünk. Menet közben mesélnétek, hogy… mi folyik jelenleg a hajón és kik vagytok? – próbálkozik továbbra is kideríteni a helyzetet.
Pascal követi őket. Arra figyel, hogy ne kapják el, illetve, ha módjában áll, próbál információt szerezni.

Tiff

Remek, legalább a ruháinkat megtarthatjuk… Örülök, hogy Ticiana próbálja kezébe venni a helyzetet, de… sérült. Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne harcolni. Szeretném, hogy Merlinnek ne kelljen, de nyilván, ha a helyzet úgy hozza… ő mégis csak többet tud tenni, mint én. Lucy tesz még egy próbálkozást. Csodálom a kitartásáért.
- Támogatom az elhangzottakat. Magam is a békés megoldást preferálom. – állok ki Lucy mellett.
Ha szárazföldet érünk még mindig többet tehetünk, mint ha itt maradunk a nyílt vizen…
Ha megkapjuk azt a negyedórás megbeszélést, meghallgatom a mágusainkat. Esetleg Serát. Az ő dolguk, hogy megvédjenek minket.
Ha harcra kerül a sor magam részéről háttérbe húzódok, hogy ne legyek útban. Nastya jelenleg nézelődik, hátha kiszúr valamit, ami a segítségünkre lehet, de alapvetően a közelemben van. Harcnál nyugodtabb lennék, ha… védelmezne…

A trükk nem vált be. Persze, gondolhattam volna, hogy nem tartanak valami értékesnek. Egy ilyen játszmában bármikor feláldozható vagyok, túl értékesek a többiek. Én csak azért vagyok itt, hogy harcoljak, de semmi értelme fegyverrel nekik rontani, bár egyre nagyobb a vágy bennem.
- Ez esetben megtartom - mondom aztán, eltéve a fegyvert. Valószínű a pisztolyról kell lemondanom, és legalább a vetkőzést megúszom. Örülhetnek is neki, mert azt a megaláztatást megtorolnám, bár lehet, hogy így is visszavágnék az első adandó alkalommal. Persze nem adok át semmit addig, amíg a többiek nem döntenek. Most már ismét náluk pattog a labda. Nincs több ötletem. Immár hallgatok, hacsak nem kell véres csatában bizonyítanom, hogy miért vagyok a királyi testőrök egyike. A tárgyalás nem az én asztalom, általában a politikusokra bíztam, csak néhány szóval támogattam meg őket a csatáim után is. Jobb volt ez így, tehát félrevonulok, amíg a többiek nem állnak elő egy jobb tervvel. Az arcom persze csak annyit üzen: én megpróbáltam. Ettől függetlenül érdekes, hogy a kalózok valamit tudhatnak a kardról, amit én nem, talán majd máskor, máshol kiszedhetem belőlük, de nem itt és nem most.

Alig észrevehetően visszabólintok Ticiana-nak, hogy teljes mértékben készen állok arra, hogy megvédjem a többieket. Bármennyire is kifárasztott a hajó levegőben tartása, akár az életemmel is hajlandó lennék fizetni a többiek biztonságáért. Ha már másra úgysem vagyok jó...
Legszívesebben felnégyelném az összes kalózt, de félő, hogy a harc során túl nagy károkat szenvedne a hajó... Bár itt vannak a kis érméim, amivel viszonylag kis rongálással több nyomorult vízi patkányt le tudnék szedni. De mégis. A cserfes kislány mondandójára hirtelen hátra kapom a tekintetem és szinte felnyársalom vele. Ezt fejére ejtették születésekor, vagy mégis mit gondol, hogy csak így kikotyog mindent?! Oda a meglepetés ereje... Bármennyire is nem akaródzik, bármennyire is úgy érzem, hogy teljesen felesleges a 15 perces megbeszélésre rábólintok. Ha nem engedélyezik, akkor meg nincs miről beszélnünk.
A fogaimat csikorgatva várom, hogy mi a rákomat akarnak. Őszintén viszont nagyon jól esne már egy kis csetepaté, hogy kieresszem a gőzt. Elkezdek gondolkodni, hogy nekem milyen értékes dolgom lehet a hajón a fegyveremen kívül, de szerencsére arra jutok, hogy semmi másom nincs.