Salem

Sikeresen visszaértem, ami nem tudom, jót jelent-e vagy sem. Egyértelműen én vagyok a gyengébb ebben a helyzetben, biztos vagyok benne, hogy ha akart volna, akkor nem engedett volna el. Lehet, most is megfigyel. A francba! Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy egyfolytában figyel valaki.

Gyorsan dobálom a cuccaimat, valójában nem is a ruháim vagy más foglalnak sok helyet, hanem a hangszereim. Azt se nagyon tudom, hogy fogom ezt szállítani, de mindegy, majd csak lesz valahogy. A legjobb, hogy egyedül vagyok.

Már a nagy résszel végeztem, azt próbálom kiokoskodni, hogy mi lenne a legjobb, legkevesebb helyet foglaló megoldás. Ám ekkor kopognak. Megdermedek. A picsába… Mondom magamban és áldom az eszemet, hogy már átöltöztem és egy hátizsákba összekészítettem a legfontosabb dolgokat. Fogalmam sincs, ki az, de nem is érdekel.

Felveszem a cipőm, a hátizsákom, elrakom a kulcsom. Egyelőre csak le akarok lépni, hogy megnézzem, ki az. Az oldalsó ablakhoz lépek, kinyitom, hogy kimásszak a tűzlépcsőre. A hangszereimre csak egy sóvár pillantást vetek. Úgyis visszajövök, most csak lelépek gyorsan, ha mégis erőszakosabb megoldást választanának. Az ablakot lehúzom, hogy ne legyen annyira feltűnő, hogy innen menekülök.

Egyenesen lefelé haladok, gyors tempót diktálok. Közben lecsekkolom, hogy minden megvan-e. Francba… Nem hittem, hogy ez a nap így fog kinézni… Idegesen beletúrok a hajamba. Mihelyt leértem, azonnal rágyújtok, hogy a feszültséget kicsit levezessem, közben a bejárathoz megyek. Majd belépek, aztán felmegyek az én emeletemre és a folyosóról kukucskálva nézem, itt van-e még mindig az, aki be akart jönni.

Bevallom, nem ilyen vendégekre számítottam, kicsit el is szégyellem magam a paranoiás énem miatt. De hát nincs mit tenni, baszki, ez lett belém nevelve.

Egészen addig kínosan érzem magam, amíg meg nem hallom Fringilla nevét. Tehát mégsem vagyok teljesen hülye! Most már mégis örülök, hogy kiszöktem, bár nem fognak rám törni, az igaz. Ellenben hallhattam ezt a beszélgetést. Tehát ők is a nő mellett állnak, akkor vigyáznom kell velük is. Többen vannak, mint hittem. Így tényleg nem maradhatok itt, de mit fogok mondani, miért nem? Mindegy, majd valami betegségre hivatkozom, ha ügyes vagyok, a képességemmel tudom annyira bántani magamat, hogy tényleg szarul nézzek ki.

Kicsit elgondolkodom és csak azt veszem észre, hogy elindultak felém. A picsába! Gondolom, majd minél halkabban igyekszem leosonni a lépcsőn, a kijáraton ki és vissza a tűzlétrán a szobába. Itt nagyot sóhajtok, majd ledobom a táskám és sietősen, de alaposan összerakom a maradék cuccom. Filózok, hogy akkor most a tűzlétrán keresztül menjek-e vagy sem, de végül úgy döntök, most már úgyis mindegy, szóval ismét kimászom az ablakon. Most sokkal nehezebben megy, mert a sok hangszer nem könnyíti meg a helyzetem. De nem tudtam volna itt hagyni őket. Még jó, hogy Salem nem egy világváros, így nem kell sokat gyalogolnom. A vasút felé veszem az irányt. Majd ott kitalálom, merre menjek… Gondolom magamban, ahogy újabb cigire gyújtok.