Raven
Szerepjátékok Istene
Mindenkit szeress, ne sokban bízz, Ne bánts senkit,
Posts: 1,315
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Apr 2, 2024 8:53:40 GMT 1
Jun 2, 2017 19:12:16 GMT 1
|
Post by Raven on May 28, 2018 21:45:26 GMT 1
Gotho sziget, Kyoushu Raven & Zima Itoshi & Nojiko Felnézek az égre, ma elég meleg van tavaszhoz képest, nem találtam meg a szellemet akit kerestem és pénzem sincs, valószínűleg kénytelen leszek ráijeszteni néhány halászra, hogy átvigyenek Hizenbe. Ingyen biztos nem vállalják majd. -Várj!- Halom ahogy a lány utánam fut.- Én is Hizenbe tartok. Veled mehetek? Persze nem szeretnélek zavarni…- Alaposan végig mérem, a ruhái is drága anyagnak tűnek és ha más nem, az aranyakat biztos becserélhetjük fuvardíjra, persze ki tudja, lehet pénz is van nála. Nem bánnám, ha egyik halászt se kéne összeverni ezért a rövid útért.
-Jól van gyere.- Válaszolom könnyedén. -Egyébként Nojiko vagyok, téged hogy szólíthatlak?- Ha már így rákérdezett megmondhatom nem? Végül is. -Itoshi vagyok.- Rázom le. Legalább az ékszereit elkezdte le szedegetni. A falu innen már nem lehet messze… -Izé…Tudnál segíteni? -Mi a…- Úgy tűnik a haja beleakadt a fejdíszébe. Egy mély sóhaj után oda megyek segíteni neki. Így sem működik könnyen, mégis miért tesznek bármi hasonlót a fejükre a nők, ez a cucc rohadt nehéz. Azonban utána lesz egy másik problémánk.
-Most meg a szarvad látszik.- A szemem megakad a mostanra rendesen összekócolt haján.-Van egy ötletem.- Ha megengedi akkor a haját rátekerem a szarvaira, hogy azok ne látszódjanak, aztán a nála lévő legolcsóbb hajtűvel valahogy rögzítjük, mintha csak a frizurája lenne. Baromira nem sikerült jól, de a szarva nem látszik ki. -Ok most már eleget szenvedtünk a női piperézéssel irány a falu.
Nem sokkal sötétedés előtt érünk oda, talán még átvisznek minket, nem akarok még egy éjszakát a szigeten tölteni.
Megállok az első halásznál. Igyekszem úgy beszélni, hogy ne legyen feltűnő a szemem színe, általában nem érdekel, de ez egy kis falu, nekem meg nincs kedvem elúszni Hizenbe. -Estét öreg! Mennyiért vinnél át bennünket Hizenbe. -Nem! -Az árat kérdeztem. -Én pedig azt mondtam, hogy nem! Keres valaki mást, bár kétlem hogy találsz.
Legalább még 4 szer játszottuk el ugyanezt, az utolsó halász már a kérdést sem várta meg. -Nem! -Még nem is mondtam semmit!- Akadok ki.- Idefigyeljen, mondjon egy árat a lány kifizeti. Mutatok Nojikóra. -Nem! -Ok nézze, tőlem a lányt is megkaphatja pénzestül, de át kell jutnom. -Ha a császár lánya lenne akkor se érne annyit hogy Oumantsu napja előtt átvigyem bármelyikőtöket. -Ok és mikkor van ez az Oumatsu napja? -A nyári újhold első napján.
Most szórakozol velem? A nyári újhold első estje. De még csak Április!
-Ilyen nincs! Mégis mi a bánatért nem vihetnél át most? Már mondtam jól megfizetlek, ha este átviszel nem tudja meg senki. -Ilyenkor túl veszélyes. -Miért a cápák talán felugrálnának a hajódra?- Ha tovább fojtatja ezt mégis megverek ma egy halászt. -A tengeri asszonyok miatt. -Hogy mi? -Minden évben ilyenkor tele van velük az öböl, ha most kimennék mindnyájunkat elvinnének, lerántanának magukkal a tenger alá.- Mindjárt sírok, szóval egy dajka mese miatt nem hajlandóak átvinni Hizenbe.
-Ilyen nincs!
|
|
Zima
FRPG Guru
Posts: 590
Elfoglaltság: Elfoglalt
Utoljára online: Mar 28, 2024 9:37:14 GMT 1
May 31, 2016 15:22:28 GMT 1
|
Post by Zima on Jul 5, 2018 18:24:38 GMT 1
Itoshi még ha kissé kelletlenül is, de segített neki. Nem volt könnyű dolga, a fejdísz jól beleakadt a hajába. Szerencsére végül sikerrel járt. Viszont újabb gondjuk akadt. - Most meg a szarvad látszik. Ajaj… A fiú továbbra is segített. Valahogy felcsavarta a haját a szarvakra, és a kapott csatokkal rögzítette. Hálás volt, de úgy érezte, a lelki békéje érdekében most nem akar tükröt látni. ~ Borzasztóan kócos lehetek… hogy fogom kicsomózni? Még jó, hogy a köpeny nagyobb részt takarni fogja és szerencsémre még este is lesz… ~ - Köszönöm! – mondta halkan.
A faluhoz érkezve magára húzta a csuklyáját és a farkát behúzta a köpeny alá. Lehetőleg nem akart feltűnést kelteni. Itoshi gyakorlottan odalépett az első halászhoz. Éppen, hogy feltette a kérdését, a férfi nemet mondott és elküldte őket. Nojiko nem értette ezt a gorombaságot. Miért kell ilyen durvának lenni? A többi halász sem viselkedett másképp. Itt valaminek lennie kell. Vagy Itoshi yasha voltát érzik ennyire? Az utolsó halász már a kérdést sem várta meg. A fiú kifakadt. ~ Hohó, azért erről nem volt szó! Beszállok, de én sem vagyok olyan gazdag! ~ Ezután jött az a rész, amit a lány nem tudott hova tenni… ~ Komolyan eladna? És komolyan nem kellek? Tény, hogy csak félig vagyok sárkány, de sokat érek… Vagyis… Most komolyan eladna? ~ Nem reagált végül látványosan, figyelme az elejtett információra terelődött. ~ Oumantsu? ~ Itoshi egyre idegesebb lett, tartott attól, hogy közbe kell avatkoznia. ~ Tengeri asszonyok? ~ A lánynak úgy rémlett, hogy az csak egy legenda… Különben is… Aranjiáék csak nem engedték volna el annak tudatában, hogy nem fog tudni átkelni… Az öreg tekintete arról árulkodik, hogy komolyan kellene venniük az intelmeit. Eszébe jutott, hogy előveszi az aranyát, hogy lássa, társa nem csak a levegőbe beszélt. Letett róla. - Köszönjük a tájékoztatást! Nem is zavarunk tovább. – szólt barátságosan a halászhoz – Gyere, menjünk!
Ha kell, a karjánál fogva húzza el Itoshit. Csak addig fogja, amíg muszáj. Amint hallótávolságon kívül kerülnek beszélni kezd. - Először is... Kérlek többször ne próbálj meg eladni! Másodszor... Komoly dilemma… A férfi tekintetéből az olvasható ki, hogy valódi, amiről beszél, ugyanakkor én is úgy tudom, hogy a tenger asszonyai csak a legendákban léteznek. Ha szereznénk egy csónakot, ketten átjutnánk? Okkal kérdezted a halászokat és az is tény, hogy nekem nincs tapasztalatom, de szerinted lehet rá esélyünk? Vagy marad a további kérdezősködés a faluban, bár tartok tőle, hogy ugyanezt a választ kapnánk…
|
|
Raven
Szerepjátékok Istene
Mindenkit szeress, ne sokban bízz, Ne bánts senkit,
Posts: 1,315
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Apr 2, 2024 8:53:40 GMT 1
Jun 2, 2017 19:12:16 GMT 1
|
Post by Raven on Sept 17, 2018 19:38:42 GMT 1
Nem sok hiányzott, hogy behúzzak egyet annak a halásznak, különben sem volt jó napom, azt sem kifejezetten tudtam értékelni, amikor a lány fogta magát és elkezdet elrángatni, de beláttam jobb lesz így, semmit sem érnék el azzal, ha megverném a halászt.
Nem kezdtem el csapkodni, hogy a lány elengedjen, még csak el sem húzódtam, de igyekeztem annyira ijesztő arcot vágni amennyire csak tudtam, nem kifejezetten rajongok, érte, ha fogdosnak. Hallom ahogy beszél hozzám de őszintén szólva nem igazán érdekel a méltatlankodása.
Miután elengedett csak sóhajtok egyet és elindulok a part felé. Nem hiszem el ezt az egészet. A sima homokos tenger partot lassan felváltja a sziklás partszakasz, a sötétben már nem túl biztonságos errefelé járkálni, és nem is tudom, mit gondolok, hogy majd előbb utóbb találok egy hidat, ami átvisz? -Tudom már!- Szólalok meg hangosan.- Egyszerűen ellopunk egy csónakot.- Jelentem be fennhangon, és el is indulok vissza a sziklákon.
Alig pár lépést teszek , meg amikor az egyik sziklán rálépek valami csúszósra, ami után fenékkel a vízben kötök ki.
-Mi a fe…- És nem hiszek a szememnek, amikor oldalra nézek egy riadt tekintet fogadja az enyémet, a szempár annyira kék, hogy egy másodpercig mintha áttetsző lenne és az eget tükrözné, azt egyből megmondhattam volna, hogy nem emberé, de azért a teljes kép még így is sokkoló.
-Egy tengeri asszony-Mondom ki alig hallhatón, vagy az is lehet, hogy csak tátogtam. A lány ezüst pikkelyein szikrázik a holdfény, egész biztosan nem vettem volna észre a vízben, ha nem lépek gyakorlatilag rá.
-Khm…-kaparom meg a torkom ahogy felállok a bokáig érő vízben.- Segíthetek?- nyújtom felé a kezem. Az egész jelenség olyan esetlennek és gyengének tűnik itt a sziklák között a bokáig érő vízben. De ahogy felé nyújtom a kezem a sellő csak pánikba esik, megpróbál elmenekülni a sziklákon keresztül, de az nem megy annyira egyszerűen uszonnyal, úgyhogy meg is sebesíti magát és sikerül az uszonyát is beszorítania egy szikla alá.
-Ne mozdulj nem foglak bántani!- Kiáltom utána, bár az sem biztos, hogy egyáltalán érti, hogy miről beszélek. Utána mehetnék és elkaphatnám, hogy ne tudjon magának ártani, de nem szeretném még jobban megijeszteni. Remélem Nojiko ki tud találni valami jobbat, mielőtt összetöri magát a sziklákon.
|
|
Zima
FRPG Guru
Posts: 590
Elfoglaltság: Elfoglalt
Utoljára online: Mar 28, 2024 9:37:14 GMT 1
May 31, 2016 15:22:28 GMT 1
|
Post by Zima on Nov 12, 2018 17:28:42 GMT 1
Itoshi nem tiltakozott, de nem is figyelt a lányra. Nojikot ez hidegen hagyta. Amíg nyugton marad, addig nincs gond. A fiú elindult a víz felé. Talán a következő lépésükön mereng. Pár perc múlva kibökte, hogy kössenek el egy hajót. Nojiko ellenezte, de voltaképpen… Ő is valamilyen szinten javasolta ezt a lehetőséget. Ő a maga részéről voltaképpen tudott volna várni, de… vonzotta a veszély, a kaland... Nem szép dolog elvenni valaki hajóját, de… Nem tudott tovább elmélkedni, mert Itoshi hirtelen elesett. - Jól vagy? – kérdezi felvont szemöldökkel.
Közelebb ment, hogy rövidesen megdöbbenjen. Itoshi kimondta a gondolatát. Hogy kerül ide? Nojiko alaposan megszemlélte a lényt. Szép, pikkelyei csak úgy csillognak a holdfényben. Társa összeszedte magát és a segítségét ajánlotta. A félsárkányt kissé meglepte ez a kedvesség. A tenger asszonyát is, csak őt nem a jó értelemben. Megijedt és ahogy menekülni próbált a kövek közé szorult. Nojiko ijedten kapott kezével a szájához. Gyorsan összeszedte magát és társára pillantott. - Fél tőled. Megpróbálom én.
Jól láthatóan, lassan előre tartja a kezeit. Gyengéden, kedvesen szól hozzá. - A társam igazat mond. Nem akarunk bántani! Csak reméli, hogy érti a nyelvüket. Ekkor eszébe jut még valami. Ruhája alól kicsúsztatja a sárkányfarkát. Óvatosan, a lehető legkevésbé fenyegetően. - Látod, nem vagyok ember, ha ezért félnél. A társam sem az. Nem szeretnénk ártani neked. Megengeded, hogy segítsek kiszedni az uszonyod a kövek közül? Ha megengedi, óvatosan, lassan közelebb megy és segít neki. A sérülése nem tűnik súlyosnak. - Nojiko vagyok. Téged hogy szólíthatunk? Itoshit nem mutatja be, rábízza. Megvárja a választ és ha úgy érzi nem túl tolakodó és nem fog a lány megsértődni kérdez. - Tudnál esetleg segíteni, hogy hogyan juthatunk át a túl partra?
|
|
Raven
Szerepjátékok Istene
Mindenkit szeress, ne sokban bízz, Ne bánts senkit,
Posts: 1,315
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Apr 2, 2024 8:53:40 GMT 1
Jun 2, 2017 19:12:16 GMT 1
|
Post by Raven on Dec 11, 2018 1:32:19 GMT 1
Ösztönösen közelebb lépek a sellőhöz, hogy segítsek, habár elég egyértelmű, hogy ezzel kicsit sem segítek és ennek még az a buggyant lány is hangot ad.
-Fél tőled. Megpróbálom én.- Tc. végül is, én nem sok mindent tehetek. És nem igazán tudom miért esik ez most ilyen rosszul, nem mintha ez lenne az első alkalom, hogy ezt a rettegést látom valakinek a szemében miután rám néz, és nem is a félsárkányra kéne ezért haragudnom. Úgyhogy végül is hátrálok pár lépést hagy oldja meg Nojiko ha tudja.
A sellő persze ugyanúgy menekül előle az elején, de aztán. A sellő belenéz a nagy lila szemekbe és hirtelen megváltozik a viselkedése. Nojiko felé veti magát és a ruhájába kapaszkodik.
-Elron… Nem fogom megtalálni, nem fogom időben megtalálni, ha… ha tényleg az ő vére vagy, kérlek segíts megtalálnom.
-Mi a fenéről beszél?- Kérdezem értetlenül. Mire csak egy sziszegés a válasz a lány válla felet. Miért van olyan érzésem, hogy a lány nem csak, hogy fél tőlem de egyenesen rühell?
Miután újra a félsárkány felé fordul így folytatja.
-Sok holddal ezelőtt a nővéremmel erre jöttünk egy ugyanilyen éjszakán, de beleakadt egy halász hálójába, mindent megpróbáltam, hogy kiszabadítsam, de a háló túlságosan köré tekeredett és én túlságosan féltem az emberek közelébe menni. Tudom jól mit tesznek az emberek, ha velünk találkoznak, de szeretném megtalálni a nővérem karkötőjét. Pontosan ugyanolyat mint ez itt.- Emeli feléd a saját karját, amin egy gyöngyökből készült karkötő fityeg, a közepén egy nagyobb szivárványszínű gyönggyel.- Nem túl mindennapi, de egyedül biztos nem fogom megtalálni mielőtt holnap felkel a nap.
-Vagyis feljöttél a partra egy hulla régi ékszeréért? Szerintem csak dobjuk vissza aztán menjünk a dolgunkra. Még el kell lopnunk egy hajót.
Kicsit sem meglepő módon egy dühös kislányos nézést kapok válaszul, aztán újra figyelmen kívül vagyok hagyva.
-Kérlek, segíts nekem.- Néz könyörögve NojikOra. Könyörgöm be ne dőlj neki.
|
|
Zima
FRPG Guru
Posts: 590
Elfoglaltság: Elfoglalt
Utoljára online: Mar 28, 2024 9:37:14 GMT 1
May 31, 2016 15:22:28 GMT 1
|
Post by Zima on Dec 14, 2018 1:02:53 GMT 1
A sellő eleinte a félsárkánytól is tart, de miután hosszasan a szemébe néz a ruháiba kapaszkodik. Elron említésére egy pillanatra villan Nojiko szeme, de arckifejezése továbbra is gyengéd, kedves. Kissé meglepődött apjának említésén. Valahol mélyen benne volt, hogy ha elindul, előbb-utóbb találkozni fog vele, de hogy ilyen hamar halljon felőle…? Nem sokat tud a sárkányról. Igazából csak a tényeket. Hogy otthagyta egykori papnőjét nem sokkal szülés előtt egy barlangban és Tengu találta meg. Mindig is tudta, hogy ha érdeklődött volna felőle, Aranjia válaszolt volna a kérdéseire. De Ő ezt nem tette meg. Foglalkoztatta, de a férfi szájából akarta hallani.
Merengése közben a sellő elmesélte mi történt vele. Alaposan megszemlélte a karkötőt. Itoshi faragatlan megjegyzésére csúnyán néz rá. Volt a szavaiban igazság, de nem így kellett volna kifejeznie magát. Dilemma… a lány nem tudta eldönteni, megbízhat-e benne… A tenger asszonya… A története is sántít néhol… - Sajnálom, ami veled történt. Hogyan tudnánk neked segíteni? Legfeljebb a parton tudunk körül nézni, mert nem mozgunk olyan jól a vízben. Ebben szívesen segítek. Illetve… hogy jön ide Elron és a napfelkelte?
|
|
Raven
Szerepjátékok Istene
Mindenkit szeress, ne sokban bízz, Ne bánts senkit,
Posts: 1,315
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Apr 2, 2024 8:53:40 GMT 1
Jun 2, 2017 19:12:16 GMT 1
|
Post by Raven on Feb 24, 2019 18:42:31 GMT 1
A sellő meglepetten néz Nojikora.
-He? Te nem tudsz semmiről? A sárkányok és a tengerek asszonyai mindig is jó viszonyt ápoltak. Elron egyike azoknak akik személyesen is segítettek az enyémeknek. A napfelkelte pedig...- Kezdi majd elővesz egy gyöngyös tarsolyt a ruhájából(?). – Ebből csak egyet használhatok fel és akkor csak holnap, napfelkeltétől napfelkeltéig a földön járhatok. De egyedül nem végeznék ilyen gyorsan.- Mintha én is hallottam volna egy ilyesmi legendáról, bár én azt hittem ez csak messe, mint a démonkirályok vagy ilyesmi. -Kérlek segítsetek.- Segítsünk? Már én is? Azt hittem én itt sem vagyok. – A nővéremet itt vesztettem el és úgy hallottam az emberek egy helyen laknak mindig, akkor őt is oda vihették. Már biztosan… de a karkötőjét talán megtalálhatjuk, ott ahol azok az emberek is vannak.- Úgy hallottam? Ez a sellő annyit se tud a világról, mint Nojiko. Egy lépéssel közelebb megyek hozzájuk.
-Továbbra is azt mondom, hogy dobjuk vissza.- Közlöm egyszerűen. A lány arca ezúttal egyértelmű dühöt és megbántottságot árul el. Jól van, engem nem érdekel ha haragszik, egészségére.
-A te fajtád a legrosszabb! A szellemek önzőek és az emberek is önzőek! Akkor miért is lenne valaki aki félig ez és félig az különböző?!- Kiabálja. Ezt már azért én sem állom meg szó nélkül.
-Elég nagy szavak ez valakitől aki még semmi mást nem látott a tenger fenéken kívül! Menj haza nincs itt semmi keresni valód!
-Gyűlöllek!
-Jó neked!- Észre se vettem hogy közben ilyen közel mentem hozzájuk gyakorlatilag egy lépésre voltam tőlük, de úgy tűnik a harag elfeledtette a sellővel a félelmét.
|
|
Zima
FRPG Guru
Posts: 590
Elfoglaltság: Elfoglalt
Utoljára online: Mar 28, 2024 9:37:14 GMT 1
May 31, 2016 15:22:28 GMT 1
|
Post by Zima on Apr 7, 2019 14:09:10 GMT 1
A sellő meglepetten nézett rá. Ahogy hallgatta, Nojiko rájött, hogy már hallott erről, bár elég régen. Szemöldöke enyhén felhúzódott. Hogy Elron személyesen segítette Őket? A sellők jobban érdekelték, mint a tulajdon lánya? Egy pillanatra haragot érzett, de el is múlt. Egyre jobban érdekelte a férfi és érdeklődni akart felőle, de ugyanakkor az is benne volt, hogy a válaszokat személyesen Tőle akarja megtudni. Időközben a sellő tovább magyarázott. ~ Hogy mik vannak… mint abban a regényben… ~ merengett a félsárkány. Újra kérni kezdett, de ezúttal már mindkettejüket. Itoshi persze úgy reagált, ahogy arra számítani lehetett tőle. Egyre közelebb jött és a sellő sem rettent el a beszéd közben. - Kérlek, fejezzétek be! – állt közéjük Nojiko kitartva mindkét kezét. – Én a magam részéről szeretnék segíteni neki. Hogy Te, hogy döntesz, rajtad áll. – néz Itoshira, majd a sellőre. – De nem ingyen, hanem viszonzásért cserébe. Mi szeretnénk átjutni a túl partra, csak nem tudjuk, hogyan lenne lehetséges. A halászok nem visznek át minket. Nem mondta ki, hogy miattuk. Úgy volt vele, csak tudja. Talán neki is tartania kéne tőlük, de eléggé nyugodt volt. Hisz Elron segítette őket, Ő pedig a vére, ezért csak nem bántják. - Illetve… szeretnék találkozni Elronnal. Elárulnád, hol találom? Valamint… hogy honnan tudtad, hogy ki vagyok? Mit tudsz rólam?
|
|
Raven
Szerepjátékok Istene
Mindenkit szeress, ne sokban bízz, Ne bánts senkit,
Posts: 1,315
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Apr 2, 2024 8:53:40 GMT 1
Jun 2, 2017 19:12:16 GMT 1
|
Post by Raven on May 27, 2019 14:46:50 GMT 1
Nojiko segítene neki, remek, az ő dolga én a magam részéről nem érzem kötelességemnek, hogy egy beszélő tőkehalat istápoljak.
-Akkor menj és segíts neki te!- Mondom a lánynak. Elég ingerültre sikerült a válasz, de elég alaposan sikerült felhúznia annak a sellőnek.
-De nem ingyen, hanem viszonzásért cserébe…
-Megoldható, ha megtaláljuk a nővéremet átviszlek titeket.
-Igen és hogyan, az uszonyodra kapsz és átúszol velünk?- Kérdem
-Ostoba, tudatlan, bunkó vagy! Van egy átjáró a két sziget között, ahol átkelhettek hajó nélkül, de csak akkor mutatom meg merre, ha megtaláljuk a nővérem karkötőjét.- Azért ez így még mindig gyanúsan hangzik, de egy kicsit vissza fogom magam.
-Illetve…- Kezdi Nojiko- Szeretnék találkozni Elronnal. Elárulnád, hol találom? Valamint… hogy honnan tudtad ki vagyok? Mit tudsz rólam?
A sellő szemei rólam Nojikóra vándorolnak és megenyhülnek. Majd egy finom sóhaj után bele kezd.
-Egyértelmű volt,hogy az ő vére vagy, amint megláttam a szemeidet, pont ugyanolyan gyönyörűek mint Elron szemei. De ne érts félre, nem tudok rólad semmit. És… sajnos Elronról sem. Senki sem tudja merre lehet, de hallottam pletykákat. Hogy Oki-hoz vonult vissza, de nemrég azt hallottuk, hogy elhagyta a hegyet és Echizen-ben látták a tengernél. Több sárkányt megtámadtak, és talán Elron-samat is célba vehették, ezért.
Miért támadna meg valaki egy sárkányt? Hangosan is megkérdeztem volna a lányt, de az az érzésem olyan tudatlan, hogy amúgy se tudna róla semmit. De egy kellemetlen gyanú azért el kezd motoszkálni bennem.
-Így akkor jó. Szavadat adod, hogy segítesz?
***
A naplementéig hátralévő fél órát rövid alvással töltöttem az egyik sziklán. Hiába csak fél óra már mikor lefeküdtem éreztem, hogy éhesen és sajgó sebekkel fogok felébredni. A fenébe is. Legalább nem aludtam annyit, hogy álmodhassak. Amikor felkelek a sellő Nojiko mellet ül és a tenger felé néz, majd előveszi a tarisznyáját és kivesz belőle egy gyöngyre emlékeztető valamit és a szájába veszi. Mire a nap teljesen előbújik a tengerből a sellő ott áll Nojiko mellet, furcsa anyagból szőtt díszes kék köntösében.
-Akkor gondolom indulhatunk!- kiabálok rájuk.
Biztos kicsit se lesz feltűnő az ezüst hajú, finom ruhákba öltöztetett csaj, a víztükör szemekkel. Kíváncsi vagyok ki lesz az első aki megpróbálja majd kinyírni, de nem az én dolgom… Elindulok a falu felé majd hátra fordulok. A sellő tesz egy lépést és… PUF. Ahogy várható volt, az első lépésnél pofára eset. Hosszú és nehéz napunk lesz. De lehet, hogy csak leülök itt és megvárom hogyan tanítja meg járni Nojiko a járásképtelen tőkehalat. Én mondtam hogy dobjuk vissza.
|
|
Zima
FRPG Guru
Posts: 590
Elfoglaltság: Elfoglalt
Utoljára online: Mar 28, 2024 9:37:14 GMT 1
May 31, 2016 15:22:28 GMT 1
|
Post by Zima on Aug 14, 2019 21:33:15 GMT 1
Itoshi kirohanását teljes egészében elengedi. Nem kötelező segítenie, illetve együtt menniük. A lány szerint van egy hely, ahol átkelhetnek, de Nojiko is gyanakszik. Volna egy átjáró, amiről az emberek nem tudnak, a sellők viszont ismerik? Talán valamivel nyílik, és azért lehet rejtve… A sellő válaszára kissé csalódott lett, de voltaképpen nem kéne ezen csodálkoznia. Valóban ennyire látszik, hogy az Ő vére? Azért kapott érdekes információkat, de mikor azt említette, hogy a sárkányok veszélyben lehetnek, nem Elron volt az első, akiért aggódott, hanem Aranjia… ezen talán meg sem kéne lepődni, hisz mégis csak Ő nevelte fel. Vett egy nagy levegőt. Nem kell az őssárkányt féltenie. Valóban nagy bátorság, vagy vakmerőség kell ahhoz, hogy valaki Vele menjen szembe. - Köszönöm, hogy válaszoltál! Úgy tűnt, Itoshi is lehiggadt és megbékélt az alkuval. Pedig Nojiko azon sem csodálkozott volna, ha ott hagyja őket. Örült, hogy nem így lett.
Nojiko megpróbálta a hátra lévő időt pihenéssel tölteni, de csak éppen, hogy elbóbiskolt. Túl sok volt az inger, túl sok mindenen gondolkodhatott, de belátta, hogy felesleges, hisz keveset tudnak. Itoshi pihent, így a sellő mellé telepedett. Váltottak két szót, de eljött az idő. A lány egy gyöngyöt vett a szájába, majd rövidesen átváltozott. Nojiko végig mérte. Szerencsére ruha is lett rajta, így nem ütköztek kellemetlenségbe. ~ Vajon tud já… ~ Még a gondolatát se fejezhette be, de a sellő már arccal a földön feküdt. ~ Sejthettem volna… ~ Bosszankodott a félsárkány, miközben lehajolt, hogy segítsen neki. - Kapaszkodj belém!
Próbált a sellőnek tanácsokat adni, megmutatni, mit hogyan csináljon. Eleinte nem ment könnyen, de aztán látszódott a fejlődés. - Azt hiszem, most már elindulhatunk. Kérlek mutasd az utat! Ahogy mennek, Nojiko felváltva nézi a földet a karkötő után, figyeli a sellőt, hogy ne essen el és néz Itoshira. A fiú arcára van írva, mennyire nincs ínyére az egész, de hát Ő maradt, magára vessen. Ezen kívül még valamit észrevett, vagy inkább eszébe jutott valami, amire a fiú gondolhat… hogy Ők ketten lányok mennyire feltűnőek… a sellő vajon meg tudja magát védeni? Illetve… a halászok mit fognak gondolni, ha esetleg véletlenül észreveszik Őket?
|
|
Raven
Szerepjátékok Istene
Mindenkit szeress, ne sokban bízz, Ne bánts senkit,
Posts: 1,315
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Apr 2, 2024 8:53:40 GMT 1
Jun 2, 2017 19:12:16 GMT 1
|
Post by Raven on Aug 20, 2019 14:14:30 GMT 1
Lassan sikerül elindulnunk. Valóban lassan, hiszen szegény sellő éppen csak most barátkozik a járással. -Ez hosszú lesz- Ásítom miközben arra várok hogy utolérjenek. Nem tudom menyire jó ötlet így hármasban együtt maradni. Elég díszes társaság vagyunk. Ahogy beérünk a faluba éppen nyitnak a kis boltok, de senki nincs itt. Gondolom, ha ép van hajózás akkor azért jobban megy az üzlet.
-Jó lenne legalább azt tudni mikor tűnt el a nővéred, de gondolom a sellők is úgy mérik az időt, ahogy a szellemek, szóval mindegy.- Sóhajtok lemondóan. Sok szellemmel beszéltem már és a legrosszabb lehetőségre inkább nem szeretnék gondolni. A készülő étel illata pedig csak még jobban elszomorít. A sellő viszont izgatottan nézelődik.
-Ezek lennének a kastélyok?
-Ezek maximum csak viskók még annak is kicsik, egy ilyen helyen nem fogsz kastélyt találni.
-Értem.- Mondja elmélázva. Nehéz lesz ezzel a sellővel. Amerre megfordulunk pedig gyanúsan nézegetnek minket, ennek nem lesz jó vége. De akkor is a faluban van egyedül értelme keresni azt a kacatot.
-Öhm…bocsánat…- egy fiatal férfi szólít meg minket, halász lehet, nem tűnik veszélyesnek, de akkor is a többiek szinte elmenekültek ő miért nem? Nojikora néz, hiszen hozzá van a legközelebb, de mielőtt a lány válaszolhatna én teszem.
-Segíthetek?- Első szabály, ha életben akarsz maradni: Sose hagyd abba a gyanakvást.
-Igazából… Én is ezt akartam kérdezni.- Feleli mosolyogva. A mosolya ártalmatlan minden mozdulata azt sugallja, hogy nincs miért tartani tőle, lehet, hogy csak én lettem paranoiás? Lehet. De még életben vagyok, úgyhogy inkább ragaszkodok ehhez. -Tegnap a nagyapám nem volt túl kedves veletek, ha gondoljátok ehetnétek velünk. Nincs sok mindenünk, de szívesen megosztjuk veletek.- Fenét, ez egy ilyen faluban nem így szokás!
-Kösz, de inkább passzoljuk.- Mondom keményen. Ez rettentő gyanús nekem, tegnap elküldtek a fenébe ma meg kajával kínálnak. Annyira nem vagyok éhes, hogy ezt bevegyem.
A sellő nojiko füléhez hajol. -Az emberek kedvesebbek mint hittem.-súgja a fülébe, ha nem hallanék jobban mint egy átlag ember, nem hallottam volna meg. Aztán hangosabban folytatja.- Én szívesen megkóstolnám.- A mosolya szinte ragyog, csillogó szemekkel néz Nojikóra.- Nojiko-san menjünk enni.- Ezeket a tányér szemeket, anyám…
|
|
Zima
FRPG Guru
Posts: 590
Elfoglaltság: Elfoglalt
Utoljára online: Mar 28, 2024 9:37:14 GMT 1
May 31, 2016 15:22:28 GMT 1
|
Post by Zima on Aug 26, 2019 21:34:26 GMT 1
Még mielőtt elindultak volna, Nojiko csak nem bírta ki és megnézte magát a vízben. A bóbiskolástól csak még rosszabbul állt a haja, ami kissé megviselte a lelkiállapotát. Sietve szétszedte, kifésülte, amennyire tudta, majd a csatok segítségével a szarvaira igazította tincseit. Még jó, hogy elég hosszú volt a haja a művelethez. Miközben lassan sétáltak a faluba, Nojiko a sellőhöz fordult. - Figyelj! Nem tudom, mennyire kell szólnom, de talán jobb, ha megemlítem… Jobb lenne, ha nem hoznád szóba, hogy sellő vagy, illetve, ha bárki is rosszat mond rátok, kérlek ne reagálj! Hagyd, hogy Itoshival mi beszéljünk. Illetve… mi az az Oumatsu?
A faluba érve Itoshinak eszébe jutott egy jogos kérdés, amire Nojiko is helyeslően bólogatott, hogy valóban jó lenne tudni. A félsárkány a földet és a boltokat nézi, hátha a karkötő nyomára bukkan. Igyekszik nem figyelni az emberek furcsa pillantásaira. Fél füllel hallgatta társai beszélgetését. ~ A maga módján aranyos a gyermeki naivitása, de ebből még akadhat gondunk… ~ Nemsokára egy férfi szólt hozzájuk. Az ajánlata Nojikot is meglepte, de az valahogy nem, ahogy a többiek reagáltak rá. Persze, hogy neki kell meghoznia a döntéseket… Ha őszinte akart volna lenni magához, Itoshival ért egyet, gyanús ez a barátságosság, de ugyanakkor… még ha kockázatos is, így talán több információra tehetnek szert. - Elnézést kérek a társam modortalanságáért. Elfogadjuk a meghívást, de nem szeretnénk terhet jelenteni Önöknek. Egy pillanat…
Nojiko az egyik árushoz lép. Táskáját úgy mozgatja, hogy a sok értékes kacat ne kezdjen csörömpölni, majd néhány pénz érmét vesz elő. Igyekszik a lehető legkisebbeket. Gyorsan fejben számol, felidézi a Tokagétól tanultakat a főzéssel kapcsolatban. Végül annyi élelmet vesz, amennyi elég hármuknak és még a családnak is jutni fog. Igyekszik úgy intézni, hogy minden megfelelő legyen, de ne túl drága, hisz tart attól, hogy azt megneszelik. ~ Bár a selyem kimonomban talán ez mégsem hihető… ~ Miután végzett a vásárlással visszatér a többiekkel. - Nem illik ajándék nélkül vendégségbe menni.
|
|
Raven
Szerepjátékok Istene
Mindenkit szeress, ne sokban bízz, Ne bánts senkit,
Posts: 1,315
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Apr 2, 2024 8:53:40 GMT 1
Jun 2, 2017 19:12:16 GMT 1
|
Post by Raven on Sept 26, 2019 21:04:49 GMT 1
-Omatsu egy ősi vízi isten. Vagy legalább is volt. Inkább babona mint valóban létező isten. A kisebb halászfalukban az ő napjának nevezik amikor a tenger színe vörössé válik.-Válaszolok a kérdésre. Habár nem én lettem kérdezve, de az ilyen haszontalan információkat Ai mindig nagyon fontosnak tartotta megtanítani.
-Hmm... Nem tudtam, hogy így nevezik- mondja halkan a sellő- De ismerem a jelenséget. A vörös víznek más íze van és vonza a halakat, ezért jövünk mi is erre ilyenkor. Máskor nem kockáztatnánk meg az összetűzést az emberekkel de ilyenkor rengeteg erre felé az élelem.
A férfi arca egészen felderül mikor Nojiko végül igent mond neki. Egy halk cicentés után végül sóhajtok egyet. Legyen akkor. A kard markolatához ér a kezem. Remélem nem lesz rá szükség, még a pecsétek alól is érzem a vérszomját. Kis híján leejtem az államat amikor meglátom, hogy a lökött sárkány bevásárol. -De hát mos hívtak meg minket.- Nyöszörgöm oda neki halkan. Az a pénz még jól jöhetett volna későbbre.
A vendéglátóink nem számíthatnak gazdagnak még itt sem, de egy ilyen pici faluban nem is a szegényebbek között vannak a reggeli alapján. Elég sok ételt pakoltak elénk az asztalra, amitől csak még furcsább az egész. Nem akarok hálátlannak tűnni de ez egy ünnepi ebédnek tűnik, a házban körbe nézve pedig nem úgy tűnik, mintha túl sok pénzük lenne. Úgy tűnik a házban 4 generáció lakik. Egy idősebb férfi, meg egy nő, akik valószínűleg nem házasok, a meghívónk szülei (valószínűleg) egy fiatal nő, aki úgy tűnik ép állapotos és egy kislány. -Ő a feleségem Rika.- Mutat a lányra a vendéglátónk.
Rika szolgál ki minket az asztalnál. És ő veszi el az ételeket Nojikótól.
-Nagyon köszönöm! Hihetetlenül kedves, hogy gondoltál ránk idegenekre Nojiko-dono.
-Egyetek csak nyugodtan!
Végül is. Az ételek szagán nem érzek semmit úgyhogy nekiállok enni. Csak nem a saját asztaluknál mérgeznének meg minket.
-És mondjátok csak honnan érkeztetek?- Kérdezi az idősebb férfi. Én csak csendben eszem tovább és a válasz lehetőségét meghagyom Nojikonak, arra azért figyelek, hogy a kis aranyhalunk ne tudjon megszólalni.
Miután minden kérdésére válaszoltunk és már alig maradt előttünk étel feltűnik valami szokatlan. Először a sellő kezd el szép lassan a vállamra borulni, és Nojiko is álmosnak tűnik. Nem lehet hogy csak simán az étel legyen. Aztán az én félszellem vérem sem véd meg tovább. De hogy… a legtöbb altató és méreg… álom könnyek…egy ilyen helyen…
Nojiko az asztalra támaszkodik Ő se adja meg magát könnyen ennek a vacaknak. A kardomért nyúlok, de elalszom még mielőtt kihúzhatnám.
Jó ideig csak a sötétségben lebegek, aztán más is fel fel tűnik. Ai vörös szemei, a pipája illata, egy egy őszinte kacagása. Felülök a napfényben és Ai-t látom a teraszon ülve. Hosszú fekete haja a vörös virágos kimonóra hullik amitől csak még lehetetlenebbek a vér színű szemei. A régi mosolyával fordul felém és kinyújtja a karját.
-Ai!- Felé nyúlok de nem tudom elérni.- Ai!- kiabálok utána, de egyre távolodik. Aztán vizet érzek az arcomon és újra sötét lesz amin hangok szűrődnek át. -Ébredj már fel! Ébredj, menünk kell! Kérlek ébredj!
Nem tudom mi lep meg jobban, hogy életben vagyunk, vagy hogy Nojikó előbb felébredt mint én. De nem az ő hangját hallottam. Egy gyerek áll felettem, kockás ruhában, a karján egy szál gyöngy karkötő a kócos fekete haja összefogva, nagy fekete szemekkel néz rám.
-Jó akkor most meg kell mentenünk a barátotokat! – Közli magabiztosan. A minket? Az álom könny nem tesz jót a szellemeknek, Nojikó se lehet jól, de az én fejem mindjárt szétmegy, mintha belülről próbálná meg kifeszegetni valami, eltart egy ideig rájönni. Jah, hogy a tőkehalról beszél.
|
|
Zima
FRPG Guru
Posts: 590
Elfoglaltság: Elfoglalt
Utoljára online: Mar 28, 2024 9:37:14 GMT 1
May 31, 2016 15:22:28 GMT 1
|
Post by Zima on Oct 2, 2019 21:25:33 GMT 1
Nojiko persze hallotta Itoshi megjegyzését és egy pillanatra el is gondolkodott. Alig néhány perce még Ő is úgy gondolta, nem feltétlenül jó ötlet elfogadni az invitálást, de máshogy döntött. Szeretné a jót látni az emberekben. Szeretné azt hinni, hogy ez valóban egy ártatlan meghívás. Ennek tükrében pedig nem akar gondot okozni.
A férfi otthonához érkezve azonban a lányt rossz érzés fogta el. A ház alapján nem ők lehettek a környéken a legszegényebbek, de akkor is rengeteg élelmet raktak az asztalra. A lány továbbra is szerette volna hinni, hogy valamilyen családi ünnepségbe futottak épp bele és nem miattuk van ez az egész. Miért tartana egy család ekkora ebédet néhány furcsa idegen tiszteletére, akikkel kissé gorombák voltak…? Arcán továbbra is kedves, bár kissé zavart mosoly ült. Bemutatkoztak, majd a fiatalasszonynak adta a hozott ennivalót. A köszönetre csak egy kedves mosollyal válaszolt, majd Ő is helyet foglalt. Mindenki nekilátott a lakomának. Nojikot megnyugtatta a tudat, hogy Itoshi is hozzálátott.
Az idős úr kérdésére kissé homályosan felelt, hisz annyira azért nem bízott bennük, hogy elmondja, honnan is jött. - A hegyen túlról érkeztem. A társaimmal a környéken találkoztam. Az ebéd közeledett a végéhez, már alig maradt valami. Nojiko ásított, bár nem értette, mitől. Nem evett annyit, hogy attól kidőljön, de mégis… kezdett elpilledni. A sellő feje már Itoshi vállára csuklott és a fiú is szemmel láthatóan küzdött. ~ Úgy néz ki, mégis csak csapdába sétáltunk… ~ Nem bírta tovább támasztani magát, az asztalra borult.
Hasogató fejfájásra ébredt. Szüksége volt néhány percre, hogy jobban magához térjen, hogy ki bírja nyitni a szemét. Először még zavaros volt a látása, de szépen lassan kitisztult. Itoshi nem olyan messze feküdt tőle. Ahogy megpróbált feltámaszkodni, egy közeledő kislányt vett észre. Ha akart volna sem tudott volna támadóállást felvenni. A lány nyugtázta, hogy Ő magához tért és a fiút kezdte ébresztgetni. A félsárkány közben körül nézett. A sellő persze sehol sem volt, ahogy a kislány mondta. ~ Remek. Remélem nem esett baja… ~ - Várj még egy pár percet, hogy összeszedjük magunkat. – kérte a kislányt, majd a yashahoz fordult. - Ne mondj semmit Itoshi-kun. Az én hibám. A fiú láthatja, ahogy a lány arcán düh, szomorúság, majd csalódottság fut át. ~ Talán láttak bennünket a parton… de legalább mi nem kellettünk… Vajon mi történik ennek a tengeri istenségnek a napján valójában? Talán a sellők átváltoznak ilyenkor és szörnyként nem csak az élelmükre veszélyesek, hanem az emberekre is? Valóban berántják őket a vízbe "csak úgy"? Vagy az emberek reagálják túl az egészet valami félreértés miatt? Túl naivan állok a dolgokhoz? Hallgatnom kéne Itoshi megérzéseire... ~ Lassacskán sikerül ülő helyzetbe tornáznia magát. A jövevényhez fordul. - Ki vagy Te? Mi történt – persze miután elaludtunk? Miért történt? Hova vihették a társunkat? Miért akarsz segíteni nekünk? És… honnan van a karkötőd? Jól tudta, hogy sokat kérdez, de nem érdekelte. Szükségük van ezekre az információkra. Amíg a választ várja lassan igyekszik felállni és a Nap állásából kitalálni, mennyi ideig feküdhettek kiütve.
|
|
Raven
Szerepjátékok Istene
Mindenkit szeress, ne sokban bízz, Ne bánts senkit,
Posts: 1,315
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Apr 2, 2024 8:53:40 GMT 1
Jun 2, 2017 19:12:16 GMT 1
|
Post by Raven on Oct 23, 2019 21:00:53 GMT 1
-Valójában, nem mondtam volna, hogy a te hibád- Nyöszörgöm. Bár össze tudnám rakni minek kell nekik a sellő, de egy kicsit lassú pillanatnyilag az eszem. Próbálom össze szedni a sebesen cserélődő gondolataimat. Mi a fenének kellet nekik egy sellő, mert nyilván ő kellet nekik, ha nem mi. A fene, Ai biztos erről is mondott valamit. Talán ha nem ettem volna annyit abból a vacakból. Hirtelen felpattan a szemem, azt hiszem tudom mire kell nekik a sellő. Körbe nézek a szobában és egy másik megérzésem is beigazolódik.
-Gen vagyok. A parton élek az apámmal és a nagymamámmal. Altatót adtak nektek, hogy elvihessék a tengeri asszonyt. Ha nem segítetek neki meg fogják ölni.- Mondja a gyerek.
Csak fél füllel figyeltem a gyerekre, majd amikor már úgy éreztem nem lesz baj a mozgásból megragadom a ruháját. -És te mit akarsz, kölyök? És hol van a kardom?- Szemmel láthatóan nagyon ijedt, helyes.
-Nem... én nem tudom! Tényleg.
Aztán elkezd Nojikó többi kérdésére is válaszolni, de azért még mindig nem érzem indokoltnak elengedni.
-Bezártak titeket ide, ez egy raktár, az ablakon jöttem be.- Mutat fel egy kis ablakra. Nincs túl magasan, de mind a ketten túl nagyok vagyunk ahhoz, hogy kiférjünk rajta. Nem tudom pontosan hova vitték, de azt hiszem sejtem. Nem szeretném, hogy baja essen a tengeri asszonynak. A karkötőt a nagyi készítette, mikor megszülettem azt mondta szerencsét hoz. De ez most nem számít mert a barátotokat…
-Meg akarják enni.- Fejezem be a mondatát.
Az ablak ugyan nem játszik, de az ajtót simán kitörhetjük. Meg kell találnunk a sellőt és meg kell találnunk a kardomat is. A fenébe vele lehet, hogy annak máris késő.
|
|