Kami
FRPG Guru
Posts: 285 
|
Post by Kami on Jun 24, 2016 10:05:53 GMT 1
https Pár napja kaptam egy fülest, miszerint az Elesett óriások erdejében találok pár porhüvelyt. Arra pont jók, hogy szükség esetére elraktározzam a lelküket. Előtte rendesen felkészültem, megéleztem az összes fegyveremet, vittem élelmet, és vizet, hisz reményeim szerint addig ott leszek, míg ki nem tisztítom a helyet. Annyi információt összegyűjtöttem, amennyit lehetett, és útnak indultam.
Hajnalban már ott is voltam, és megkezdtem a mészárlást. Kicsit megijedtem a páncélzatuk láttán, féltem, hogy esetleg nem tudok a közelükbe férkőzni, azonban olyan borzalmasan lassúak voltak, hogy minden probléma nélkül meg tudtam őket ölni.
Mint kiderült, eléggé elszámoltam magam. Elég volt a délelőtt, hogy egy egész urnányi lelket összegyűjtsek. Cardinal vára is közel van, pár perc gyalogút. De talán ezt mégsem kéne egyedül… Bár én mindig egyedül vagyok… Talán megnézhetném… Csak kívülről… Ekkor valami szokatlanra lettem figyelmes. Köd ereszkedett a vidékre, az ég beborult. Francba, mi folyik itt?! Nyugalmat erőltetek magamra, és körbetekintek. Halovány, pislákoló fényeket pillantok meg. Közelebb megyek, és apró gyertyák égtek egy öreg fán. Az addig rendben, hogy az évek során hozzászoktam a fura dolgokhoz, de ez azért már nekem is sok! Elemelem a tekintetem a gyertyákról, és pont elcsípek egy sötét árnyat. Összerezzenek, aztán a fejemhez kapok, hiszen eltűnt, mintha ott sem lett volna. Már képzelődöm is?! Vagy tényleg volt ott valaki? Mit kéne tennem… kövessem?! Szívom a fogam, aztán utána indulok. Arra leszek figyelmes, hogy látom a saját leheletemet. Hideg van… Összekulcsolom a kezeimet magam előtt, és úgy haladok előre. Kiérek egy tisztásra. Egész magával ragadó, de a gyanakvás, és a készenlétség nem enged bámészkodni. Megremeg a föld, én meg kínomban elkezdek vigyorogni. Széép volt. Végül is, ha az ember lát egy titokzatos árnyat, és egyből követni kell, biztos nem sülhet ki belőle semmi rossz… Megérdemled a sorsod, idióta! Megfordulok, és fa monstrumot pillantok meg, ami egyenesek a képembe üvölt. Szép dolog a szarkazmus, és az önostorozás, de attól még nagy bajban vagyok. Ráadásul ez a bestia elég zabosnak látszik… Egy szempillantás alatt mozdul az a dög, nekem még időm se volt reagálni rá. Védekezőn magam elé teszem a kezem, bár tudom semmi haszna. De megjelenik az előbbi árny, és egy védőpajzsot varázsol körénk. Felegyenesedem, és eltűntetem az arcomról a meglepettséget, és várom, mi fog ebből kisülni. Felvontam a szemöldököm, amikor a nő leeresztette a védőpajzsot, és ugrásra készen várok, azonban egy varázslattal ellöki a dögöt jó messzire. Elismerően néztem, ahogy métereken keresztül repül a faszörny. De hamar feláll, és ismét felénk rohan. A nő teljes nyugalommal elkezdett egy varázsigét mormolni, miközben a szörny vészesen közeledik. Az eszem azt súgja, hogy addig húzzak el onnan, amíg lehet, de valami láthatatlan erő megbénít, és mozdulatlan maradok. Kisüt a nap, és a szörny is megáll. Engem elvakít a fény, és mire látok is valamit, csak azt látom, ahogy a szörny elsétál teljesen békésen. Konkrétan leesik az állam. A nő felém fordul, és hozzám kezd beszélni. Felhúzom az egyik szemöldököm, és igyekszem értelmezni a hablatyolását. Amikor ahhoz a részhez ér, hogy nem Robert az igazi nevem, észreveszem, hogy időközben lecsúszott a csuklyám. Gyorsan magamra rántom, egészen az arcomba, hogy ne látszódjon. Társaim?! Milyen társakról beszél ez?! Én egyedü… Gondolataimat az szakítja félbe, hogy a hátam mögött lépteket hallok. Megperdülök, és öt számomra teljesen ismeretlen egyént látok. Valaki árulja már el, mi a fészkes fene folyik itt! fohászkodom magamban. Szó nélkül végighallgatom a nőt, amint áradozik a próféciájáról. Csak a szememet forgatom, de mivel állítólag ők is Cardinal várába mennek, nem ellenkezem. Hisz engem is érdekel, mi van odabent. Amint Emerald leül a gyertyás fa tövében, én elindulok a vár felé.
Engem nem igazán érdekel ez a prófécia dolog, az Első Tűz felélesztése, satöbbi. Én csak a létezésemet akarom bizonyítani, illetve kíváncsi vagyok erre a bizonyos óriásra. Már sokat hallottam felőle. Nekem a küzdelem a lételemem, és amíg ezt nem tagadják meg tőlem, bármit hajlandó vagyok megtenni!
[/i] |
|
Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 914
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Bratti on Jun 28, 2016 7:42:42 GMT 1
Lehet, kicsit túl heves voltam az ébredező férfivel. De amit mond, az egy kicsit meghat és egyben gyanakvóvá tesz.
- Mégis miért akarnál te nekem segíteni? Hiszen majdnem megtámadtalak, és még csak nem is ismerlek. Sokkal logikusabbnak tűnne, ha magadnak akarnád azokat a lelkeket – mondom kissé szarkasztikusan. De aztán rájövök, hogy talán kicsit gonosz voltam, ezért védekezően felemelem a kezemet, és így szólok. – De nem hiszem, hogy ez lett volna a szándékod. Csak azért elég sok olyan ember él, akik ezt nem tették volna meg egy gyengébbért. Sőt! Úgyhogy lényegében köszönöm – nézek rá hálásan, de azért a gyanakvásom megmarad egy kicsit. Hiszen aki a legkedvesebbnek tűnik, az fog a leghamarabb megölni. Vagy nem.
***
Hallgatom a férfit, ahogy új felettesemmel „beszélget”. Jesszus… Elég ronda szája van. De legalább elmondja a lényeget. Közben a gondolataimba merülök, így elkezdem rágni az számat. Az óriás legyőzése talán még sikerülhet is. Bár én nem tudom, mit tudnék segíteni nekik, hiszen nincs is fegyverem. Vagyis van, csak nem tudom, hogyan használjam. Vagy hogy egyáltalán meg tudom-e tanulni. És olyan rossz érzetem támad, ha kimondom, hogy a Tűz haldoklik. Megborzongom. Na erről beszélek. Megrázom a fejemet, amikor arra kérdez rá, hogy ki ismeri az utat. Viszont szerencsére amilyen ellenszenves volt a tulajdonos, úgy most túlságosan is segítőkész. Hát… Ha már ilyen bőbeszédű, akkor használjuk is ki. Próbálom minden szavát megjegyezni. Amikor ahhoz a részhez ér, hogy mennyire „elvadult” a három testvér, újra kiráz a hideg. Én is ilyenné fogok válni? Hiszen én már így is rengetegszer érzem, hogy éhes vagyok, pedig elvileg normális vagyok. Ajj… Most már biztos egész életemben ez fog kísérteni. Ezzel a gondolattal addig foglalkozom, amíg látom, hogy valaki nem fizet. Akkor ezek szerint kapunk ételt és szállást is. Mihelyt végeznek az üzleteléssel és az esetleges megbeszéléssel, én nemes egyszerűséggel felállok, biccentek egyet, és elsőként hagyom el az asztalt. Időre van szükségem, hogy feldolgozzam ezt az egész napot, hiszen gyökerestül megváltozott az életem menete. Elvonulok a legtávolabbi szobába, és lefekszem az ágyamba. Hiába kaptam vissza a régi énem, azért még eléggé kótyagos vagyok, nem árt a pihenés. Időm sincs átgondolni a mai nap történteket, hiszen néhány perc múlva már el is alszom.
***
Álmomban abban az erdőben jártam, ahol felkeltem. Az álombeli énem nem tudta a hely nevét. Viszont teljes harci felszerelésemben pompáztam. Meg volt az íjam, kardom, mindenem. Azt is tudtam, hogy lelkekre vadászni jöttem, hiszen nem éppen a legfényesebb énem van most itt. Felcsillan a szemem, amikor egy elég gyenge példányt meglátok. Megnyalom a számat, majd lassan elindulok felé. Azonban ekkor egy hatalmas üvöltés hallatszik, majd valami nekiront kiszemelt áldozatomnak, és egy falásra elfogyasztja azt. Felkiáltok, majd megfordulok, és futni kezdek, de észrevesz, és most már én vagyok a következő étel. Ezért inkább újra felé nézek, és kardommal kiszúrom mindkét szemét. Azonban nem vagyok elég gyors, és elkap, így a következő pillanatban már a borotvaéles fogsora tép bőrömbe. Érzem, ahogy a vér elkezd ömleni belőlem. De nem halok még meg, és ő sem eszik meg. Hanem cipelni kezd. A nyála közben eláztat, én pedig a kardommal próbálok utat vági magamnak, de az is kettétörik. Ekkor azonban teljesen elborul az agya, így ledob a földre, majd marcangolni kezd. Sikoltok és ficánkolok fájdalmamban, de nem tudok mit tenni. Tudom, meg fogok halni. Amikor a legnagyobb a fájdalom, akkor kelek fel.
***
Felülök az ágyban, majd kidörgölöm az álmot a szememből. Hmmm… Sokkal jobban érzem magamat. Olyan… Élettel telinek. A sebemre tekintek, ami nem úgy néz ki, mint aki gyógyulni szeretne. Felkelek, és amikor kinézek az ablakon, akkor látom, hogy most kezd hajnalodni. Ezért lemegyek Dulihoz, és elfogyasztom a kifizetett reggelimet. Majd amikor már mindenki készen áll, akkor az összes holmimmal együtt megállok William mellett, majd mellette is indulok el. Várok tíz percet, ha addig nem szólal meg, akkor én teszem, akármennyire sem fűlik hozzá a fogam.
- Arra gondoltam, hogyha már így összekötött minket a sors, akkor kicsit megismerhetném mostani felettesemet. Ha már úgyis a csicskád leszek, legalább azt tudjam, mit szeretsz, mit nem szeretsz stb… Akkor talán könnyebben megmaradunk egymás mellett, amíg kell – Ha megszólal, akkor végighallgatom, és próbálom megjegyezni, amit mond. Közben észre sem veszem, hogy betérünk abba az erdőbe, ahol felébredtem. Gyalogolunk egy ideig, majd egyszer csak két alak keresztezi utunkat. Egy férfi és egy nő. Amikor a férfire nézek, valami furcsa érzés kerít hatalmába. Mintha valamit titkolna. De hiszen még nem is láttam őt. Nem akarok feltételezgetni anélkül, hogy akár csak egy szót is beszéltem volna vele. Hiszen ha ez a nő igazat mond, akkor nekünk egy csapatot kell alkotnunk, és ha már az elején rosszindulatúan állok ehhez az egészhez, akkor biztos nem fog sikerülni. Az új tagunk felé nézek, majd mellé is lépek, és ennyit mondok, miközben elindulunk.
- Szia! A nevem Illana. Na és neked? – kérdezem többé-kevésbé kedvesen. A következő mondat második felét hangosabban mondom, hogy mindenki hallja. – Gondolom, most kicsit még kívülállónak érzed magad, de kénytelen vagyunk összefogni, ha véghez akarjuk vinni ezt az egészet.
|
|
Geri
Lelkes fórumozó
Posts: 61 
|
Post by Geri on Jun 29, 2016 20:25:51 GMT 1
- Nincs mit megköszönni, ez csak természetes, és ne aggódj majd szerzünk neked lelkeket. - Mosolygok a lányra, mikor megköszöni a köpenyt. - Gyere menjünk be.
Mikor bemegyünk a lány megpróbálja felültetni a földről a fickót egy székre, de nagyon gyenge, így mikor megkér szívesen segítek. Leülünk egy asztalhoz, majd válaszol a kérdésemre.
- Ezen majd a lelkek segítenek, csak mint mondtam, nekem most épp elfogytak. Én is pár napja haltam meg utoljára és csak 1 urnányi maradt, amit akkor költöttem el a kovácsnál erre az öreg botra. - ekkor kissé felé fordítom a botot amit most épp a jobb kezemben tartok. - Felhasználhattam volna őket arra is, hogy teljes ember legyek és újra teljes erőbedobással tudjak cselekedni és teljesen tisztán gondolkodni, de bot nélkül sajnos jóval kevesebbre vagyok képes mint bottal. Sajnos azt a csodálatos és erős fegyvert az előbb említett halálomkor elvesztettem, amit eddig használtam. Apropó a nevem Ewyn, és örülök a találkozásnak. Téged hogy hívnak? És ha már a varázslásnál tartunk, azt a szépséget hol szerezted, nem tűnk varázslónak, nem mintha ettől függetlenül nem lehetnél az.
Miután a lány válaszolt, elnézést kért, majd odament az egyik idegenhez, aki a kocsma egyik sötétebb zugából figyelt eddig, majd beszélgetni kezdtek valamiről, amit nem hallottam tisztán, de nem is akartam beleavatkozni, csak reméltem, hogy Lana nem csinál hülyeséget.
- Én Ewyn vagyok. - Rázok kezet Frederickel, mikor kezét felém nyújtja. - De szerintem is furcsa, főleg az miatt, hogy eddigi utazásaim során többször megálltam itt, de ennyi emberrel még soha nem találkoztan ebben a fogadóben egyszerre, sőt talán összesen se. - Nevetem el magam kissé. Ekkor a goromba fickó rácsapott az asztalra és elkezdett szónokolni - De remélem mindjárt megtudjuk ennek okát a barátunktól. - Bökök a fejemmel a szónokló felé. Mikor Lana visszajött és felmutatta a kezét, a reményem a tiszta gondolkodásáról kámforrá vált.
- Ugye tisztában vagy vele, pontosan mit is tettél? És, hogy most már azt kell tenned, amit ő akar és addig, amíg az alkutok tárgya nem teljesül, legyen az gyilkosság, rablás és minden amit elmondásod szerint eddig nem tettél meg, arról nem is beszélve, hogy vele kell maradnod, mert ha ezek közül valamit nem teszel meg, meghalsz? - Az arcán lévő megdöbbenés miatt már tudom, hogy nem kellett volna ezt mind egyszerre, de jobb, hogy tudja, mintha ellenszegülne az idegennek, melynek súlyos következményei is lehetnek.
Megvárom a válaszát, majd követem újdonsült "barátaimat" az asztalhoz. Mikor az útra kerül a szó, már épp szólnák, hogy ismerem, de Duli megelőz, és igazából, miért vegyek ki öreg barátom kezéből egy jó üzletet? Végighallgatok mindenkit, beleértve Dulit is, majd mivel ő nekem és Lanának már megengedte, hogy éjszakára maradjunk, a megbeszélés és fizetés után Lana után indulok, és mivel én felelek érte a mellette lévő szobába cuccolok be, ami valójában annyiból áll, hogy az ágyam mellé támasztom a botomat, hogy ha kell hamar elérjem, majd mély álomba merülök. Álmaimban újra és újra lejátszódik a Sárkányölővel folytatott párbajom, de még mindig nem tudom, ki ölt meg... Reggel mikor felébredek végiggondolom még egyszer előző napomat, majd akkor lépek ki a folyosóra kezemben a botommal, mikor Lana épp indul Dulihoz. Mivel az ég kitisztult míg aludtunk és az eső elállt visszakérem a köpenyem, és magamra terítem és együtt megyünk le és fogyasztjuk el a reggelit, már ha nem bánja.
- Ne vedd tolakodásnak, remélem nem bánod, hogy melléd ülök reggelizni. Most, hogy használtad a lelkeket és pihentél is egyet már jobban érzed magad, visszatértek valami emlékek a múltadból? -Próbálok beszélgetésbe kezdeni, mert látom, hogy nem álmodott szépeket. Mikor befejezte mindenki a reggelijét és felkészültünk az útra még egyszer elköszönök Dulitól és sok szerencsét kívánok neki. Útnak indulunk, átvágunk az erdőn, majd mikor a vár közélébe érünk egyre erősebben érzem a mágia jelenlétét, majd megpillantok két alakot. Kiderül, hogy Blackfire igazat mondott a nővel kapcsolatba, és ezzel kicsit több bizalmat érzek iránta, de Bloodstorm még mindig ellenségesnek tűnik, bár már kissé összekovácsolódott a csapat. Rövid beszélgetés után neki is indulunk a várnak, hiszen egy kis lélek sosem árt meg, főleg ha amúgy meg szüksége is van rá az embernek és még nincs is neki...
|
|
Ben
Szerepjátékok Istene
"Supreme excellence consists in breaking the enemy's resistance without fighting."
Posts: 1,151
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Ben on Jul 9, 2016 9:21:21 GMT 1
Illana szavaira egy vigyor ült az arcomra, megvártam amíg belecsap a tenyerembe és aztán ennyit feleltem.
- Igen vannak, határ a csillagos ég. De én még azt is képes lennék átlépni.
Feleltem nevetve. Amikor a lány megakarja hallgatni a férfit, csak csóválom a fejem és ennyit mondok:
- Menj, engem nem érdekel, de állj készen. Ha eláll az eső indulunk.
Ezt követően Duli rácsapott az asztalra én pedig végighallgattam a mondandóját, megvontam a vállam és a gondolataimba merültem.... egészen addig, amíg a férfi pénzt nem kért ezekért az infókért.
- Hát azt ne várd barátom, hogy tőlem ezért fél urnányi lelket kapj. Nem én kértem, hogy kezdj szónoklásba és amúgy is - Illana felé pillantottam - ma már pont elég lelket dobtam ki az ablakon.
Figyeltem, ahogy a többiek összekovácsolódnak, de valahogy nem nagyon érdekelt. Talán a sors, de talán a véletlen akarta így, de én is pont a vár felé vettem volna az utamat.
- Hé utcai népség- kezdem - aki szeretne Velünk Cadrial vára felé jönni, az jöhet holnap kora hajnalban. Senkire nem fogok várni, így a királykisasszonyok - néztem a mágus felé - jobb lesz, ha összekapják magukat.
Kitekintettem az ablakon és rájöttem, hogy ez a nyamvadt eső soha sem fog elállni. Hát ez baromi jó, nem akartam itt tölteni az egész éjszakát, de úgy néz ki kénytelen leszek. Fukar arccal a lelkeimre tekintek, majd úgy döntök, hogy jó lesz nekem a fogadó sarkának döntött széken is álomra hajtani a fejemet. Épp így tennék, amikor a mágus leteremtette a lányt.
- Hé öcskös, szerintem pont azt tesz az életével, amit csak akar. Semmi közöd hozzá.
A fejemre hajtottam a csuklyámat és egy jót aludtam reggelig. A nappal együtt ébredtem, gyorsan helyrekaptam magam. Illana lép mellém.
- Nahát... pontos vagy... ez jó.
Majd elkezdte megtudakolni, hogy mi az, amit szeretek és mi az amit nem. Ennyit mondok neki.
- Mutasd meg, hogy hol van a szív. - amint a szívére helyezte a kezét folytattam - Jó, ezt tartsd észben és rendben leszünk.
Felültem a lovamra és lányra néztem. Látványosan megforgattam a szemeimet.
- Felülsz vagy gyalogolsz?
Akárhogy is dönt, én indulásra utasítom a lovamat. Útközben még megállok a kovácsnál és veszek a lelkeimért egy kardot. Ha követ valaki, akkor követ, ha nem nem. Én a saját utamon megyek. Amikor összefutunk a Emeralddal és a másik nővel figyelmesen végighallgatom a mondandójukat, majd az "társra" tekintve csak ennyit mondok:
- Remek, még egy vesszőfogó. - Majd a többiekhez szóltam. - Mentsük meg ezt a rohadt világot minél előbb, hogy saját utakat járhassunk.
|
|
Mocsok
FRPG Guru
Ismerd el a hibáidat, s temesd el őket illően - különben visszajönnek kísérteni.
Posts: 337
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Mocsok on Jul 9, 2016 11:32:44 GMT 1
Miután mindent elmondtam amit tudtam kissé aggódni kezdtem elvégre a kis csapat összes tagja, csodálkozva bámult rám. Pedig őszintén reméltem, hogy legalább valamelyikük többet tud mint én. Szerencsére megérkezett a felmentő sereg a morcos kocsmáros formájában. Rá számítottam a legkevésbé. Első ránézésre egy sóher tetűládának tűnt. Elég ránézni és az embernek kedve támad elégetni. Ennek ellenére csak úgy áradt belőle az információ, miközben a térképen mutogatott. Abból amit mondott úgy tűnt, elég nagy fába vágtam a fejszém. Egy gyertyát is alig tudok meggyújtani, ráadásul még fegyverem sincs. Ráadásul a többiek sem tűntek túl erősnek. Egy nagyszájú mágus, egy tépett kalandor, egy lány aki végső elkeseredésében szolgát csinált magából, és egy fickó akit épp az imént páholt el a kocsmáros. "Ezek lennének azok a hősök akikről legendákat fognak zengeni?" Tettem fel magamban a kérdést.
Figyelmesen hallgattam a kocsmárost, majd mikor felvetődött a kérdés amit nem szerettem volna hallani igyekeztem a háttérbe húzódni. Ha esetleg valaki rám vetné sokatmondó tekintetét, csak ennyit mondok:
- Sajnálom, de teljesen le vagyok égve.
Ahogy újra végignéztem a bandán, azt a következtetést vontam le, hogy a csípős kedvében lévő kalandor kivételével valószínűleg egyikünknél sincs lélek. Ő pedig... Nos nem éppen az adakozó fajta, ami pillanatokon belül tanúbizonyságot is nyert. Nem állt szándékomban a szabad ég alatt aludni, pláne nem ilyen esőben, szóval, kényelmesen elterültem az általam választott széken, lábaimat pedig az asztalra tettem. Nem egy saját szoba, de még mindig jobb mint a sár.
Másnap reggelre igaz, rohadtul fájt a nyakam, de legalább kialudtam magam. Miután kinyújtózkodtam, kisétáltam a fogadó ajtaján. Hatalmasat szippantottam a kinti friss levegőből. Nincs is jobb mint egy kiadós eső után venni egy hatalmas adag levegőt. Bár, személy szerint rühelltem az esőt. Minden csupa víz lett. A vizes dolgok pedig nem égnek jól.
A szemem sarkából kiszúrtam egy lovat, rajta a sóher ürgével. Egyelőre még csak a nő volt vele. Pár másodpercig gondolkodtam azon, hogy vajon tényleg jó döntést hozok-e, de végül csatlakoztam hozzájuk. Nem szóltam egy szót sem csak üdvözlés gyanánt biccentettem egyet feléjük. Én készen álltam az útra.
Utunk, önjelölt vezetőnkkel az élen, valami erdőn keresztül vezetett. Nem tudtam, hogy a férfi milyen vezetői képességekkel rendelkezik, mindenesetre ebből szerencsétlen bandából ő tűnt a legrátermettebbnek erre a feladatra. Tény, nem volt az a vezető akiért tűzbe vetném magam, inkább őt vetettem volna bele, hogy megfigyeljem milyen szépen ég, de mint mondtam, jobb jelentkező nem akadt a vezér szerepére.
Az erdőben valami olyan dolog történt amire nem számítottam. Újra találkozhattam megmentőmmel, ám ezúttal egy titokzatos idegen is vele volt. "Ő lenne Robert?" Mivel a kis csapat nem volt még elég szánalmas most hozzánk csapódott egy cingár köpenyes ürge. Első ránézésre zsebmetszőnek tűnt. Bár másodjára sem javult a helyzet. Egyre inkább kezdtem úgy érezni, hogy legendába illő hősök helyett, inkább legendába illő öngyilkosjelöltek lettünk.
|
|
