Dogorn
FRPG Guru
"I have respect for people who live a fulfilled life."
Posts: 565
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Apr 28, 2022 11:37:10 GMT 1
Feb 23, 2016 16:33:11 GMT 1
|
Post by Dogorn on Nov 24, 2017 15:25:48 GMT 1
Mikor még a kocsmában voltak és az Éjtünde megszólította meg Aragornt, válaszolt neki tünde nyelven.
- Híresebb lett a történeted Garvion, mint hitted. Az Úrnő bizonyára ezért választott téged. Fogadd csodálatomat és sajnálatomat is egyaránt barátom! Megtiszteltetés lesz az oldaladon harcolni csak úgy, mint a többiekkel. - Mondta az utolsót már a közös nyelven.
A törp kérdésére, miszerint vannak-e csontjaik a lidérceknek, a kósza csak elmosolyodott. - Úgy tudom, hogy vannak. Eltorzult emberek, akik az árnyékvilágban ének, ezért láthatatlanok a számunkra. Szerintem el tudod törni a csontjaikat, de miért nem deríted ki te és a kalapácsod? - Nevetett fel.
A lidércek nem kímélték hőseinket. Aragorn kezdte a harcot, aki egyszerre kettővel is képes volt küzdeni. Csak úgy csattogtak a kardok. Már-már szikrát hánytak a sötétben. Garvion lelőtte az egyik öreget, de nem volt sok ideje tovább íjászkodni, ugyanis ketten szaladtak rá szúrásra kész kardokkal. Azonban egy nyilat még sikerült kilőnie. Egyenesen az egyik arcába fúródott, aki azonnal tértre is került. Egy hangos sikítás kíséretében összeesett és felszívódott. Csak a fekete köpenye, a páncélja és a kardja maradt ott. A másikkal már nem volt ekkora szerencséje. Vészesen közeledett és nem volt idő fegyvert rántani. Egy gyors mozdulattal azonban képes volt megragadni az előbb elhullott nazgûl kardját és kivédhette az érkező szúrást. Sikerült is, de akkora erővel érkezett a támadás, hogy az arcát még így is érte egy mély vágás. - Nem ölhetsz meg minket Éjtünde! Újra és újra visszatérünk! Ne fáradj... Mi ismerjük a sorsod, amin nem vagy képes változtatni! Csak add át magad és ígérem, gyors halálod lesz! - Suttogta, miközben a két kard egymásnak feszült. A tündének azonban sikerült ellöknie az ellenfelét. Egy hatalmas suhintással eltörte a nazgûl gyenge kardját és belevágott egyet a lidércbe, amitől csak jobban bedühödött. Ellenfele kiütötte a kardot a kezéből, a torkánál fogva felemelte és az egyik romos falak hajította. Garvion nem tudta tovább folytatni a harcot. Minden porcikája fájt, felkelni pedig lehetetlen lett volna. A Hatalomgyűrű ereje dolgozott a gonoszban. Csak úgy, mint a többiben.
Auriel nem volt ennyire szerencsés. Az első lidérc, csúnyán belevágott a combjába a kardpárbaj során, a másik pedig a karjába. Mind a két seb csúnyán véreztek volna, ha nem részesült volna Galadriel áldásában. A sebek lassan elkezdtek összeforrni, de még így is nagy fájdalommal járt. A hatalmas kard forgatása meglepte a nazgûlokat, de nem számított, mert villám gyorsasággal védték ki a csapásokat. Mikor már nagyon kevés ereje maradt Aurielnek, a lidércek már készültek, a befejezésre, de akkor átfutott valami leírhatatlan, különös érzés a lányon. Ithrisen, a nő kardja hirtelen fényt kezdett kibocsájtani magából pár másodperc erejéig, ami elvakította ellenségeit. A meglepetés erejét kihasználva viszonozta a előző vágásokat. Két egymást követő gyors mozdulattal megvágta a nazgûlok lábait, akiknek le kellet guggolniuk a sebesüléseik miatt. Ekkor be lehetett volna fejezi, de feltűnt egy harmadik is, aki hátulról egy csapást mért a tünde vállára, így a földre kényszerítette. A fehér ruha egy részét teljesen átitatta a vörös vér. A lány nem tudott tovább harcolni, varázslat ide, vagy oda.
A lidérc már bevitte volna az utolsó csapást, amikor megjelent Dulbur a semmiből, leterítette a gonoszt és egy erőteljes mozdulattal bezúzta a földön fekvő nazgûl fejét a kalapácsával. Többször is... Azonban miközben ezt a tevékenységét folytatta, egy pengét dobtak a törp vállába. Egy pillanatra megállt körülötte az idő. Gombóc nőtt a torkába és megijedt. Hát ilyen az, ha végül eléri a halandót a halál. Félve fogta meg a tőr nyelét és kirántotta. A seb nem volt túl nagy, hiszen a páncélja felfogta a penge nagy részét. De a nazgúlok által használt tőrök nem is a seb, vagy a vérzés mérete miatt halálosak. Akit megvágnak vele az megkapja a Fekete Leheletet és kínok közt fog meghalni, vagy ami még rosszabb: Lassan átlép az árnyékvilágba és a Boszorkányúr hű szolgájává válik. Dulbur ahogy végignézett a pengén rájött valamire. Amit a kezében tartott az nem más volt, mint az az eltört kard, amit Garvion tört el a csata elején. Tehát nem Morgul-tőrrel sebezték meg. Egy csúnya, vérző seben kívül semmi baja nem volt a törpnek. Ekkor azonban megjelent a törött kard gazdája. Előhúzott két tőrt a háta mögül és Dulburra rohant. Egy vágás és halott... A két megsebzett lidérc is helyre jöttek eközben. Lassan felálltak. Az egyik a földön elterülő Aurielbe, a másik pedig Garvionba akarta belemélyeszteni kardját. Ám ekkor váratlan dolog történt.
Egy nyílvessző repült egyenesen Auriel ellenfelébe. Egy ismeretlen alak ugrott közéjük, egy kósza. Előrántotta kardját és levágta a Garviont felnyársalni készülő nazgûl fejét. Aragorn eközben sikeresen elpusztította mind a két ellenfelét. Az egyiket átszúrta a gyomrát, a másikat pedig kettéhasította. Nem csoda, hogy a Szürke mágus és Galadriel is őt választották. Már csak Dulbur küzdött az utolsó megmaradt lidérccel. A nazgûl látva, hogy semmi esélye sincs, belerúgott a törpbe, aki hanyatt esett és levetette magát a dombról, a vak sötétbe. Aragorn gyorsan a szirthez sietett, hogy meglássa merre menekült, de elvesztette a szeme elől. - Héttel kevesebb... Az utolsó kettőt már egyedül fogom levadászni... Mindenki életben van? - Nézett szét, majd felajánlotta mindenkinek, hogy meggyógyítja mivel volt nála Athelas, ami egy nagyon erős gyógyfű. Miután mindenkit rendbe szedett a kószához lépett és erősen megmarkolta a kezét.
- Ő itt Eradon, Halbarad fia! Dúnadán, csak úgy, mint én. Köszönjük a segítséget! Mondd, hogy találtál ránk? Áh, nem is számít, örül a szívem, hogy láthatlak ismét egészségesen! Remélem kiélvezted a törpök vendégszeretetét! - Mondta mosolyogva, de akkor felkelt az életben maradt öregember, fehér szemével a semmibe bámult és úgy kezdett beszélni, mint a lidércek. - Lehet, hogy ez a csatát most megnyertétek, de kettő még mindig szabadon van a kilencből! Akiket most legyőztetek, azok is újra erősek lesznek és eljönnek értetek! Mordor és Vasudvard serege egyre hatalmasabb és hatalmasabb lesz, míg végül a Sötét Úré nem lesz, egész Középfölde! Szarumán immáron a sötétségnek hódol, ahogy a Szürke mágus is Szauronnak hajt fejet! A gonosz erők mindenkit megtörnek, vagy eltipornak nincs menekvés! A gyűrűho... - Mondta volna tovább, de Aragorn átszúrta a fejét a kardjával, majd lassan kihúzta. - Eddig se hittem a gonoszság teremtményeinek hazugságaiban, ezután se fogok... Reméljük, nincs igaza és csak el akarja venni a reményt... Tudom, hogy mindannyian fáradtak vagytok és sebesültek, de indulnotok kell! És ezennel nem tarthatok veletek... Nekem meg kell védenem a gyűrűhordozót és el kell vigyem Völgyzugolyba, ami most már jóval könnyebb feladat lesz, hála nektek! Tegnap beszéltem az Úrnővel és megtudtam néhány információt. Ami rátok vár, az szinte már őrültség... Be kell törjetek Vasudvardba és ki kell, hogy szabadítsátok Gandalfot! Vagy ha igazak a szóbeszédek, akkor meg kell, hogy öljétek és el kell vegyetek tőle valamit, ami az övé... Nem tudom, hogy mit, de valami nagyon fontosat... Talán egy ereklye, nem tudom. Vagy a mágussal tértek vissza, vagy az ereklyével, nem számít... De ha ezt nem teszitek meg, már most elbuktuk a gyűrűháborút! Egész Vasudvar alá lett ásva. Hatalmas bányarendszert alakítottak ki, aminek van egy bejárata a falakon kívül is, a Fangorn erdőben. Ha minden jól megy, nem fogják észrevenni a jelenléteteket. Csendesnek kell lennetek. Többet sajnos nem tudok segíteni... Nektek kell rájöjjetek a legjobb megoldásra. Tudom, hogy lehetetlennek tűnik, de ha nektek nem sikerül, akkor senkinek sem sikerülhet, az egész világon... Nekem mennem kell! Megpróbálom levadászni az utolsó nazgûlt, aki közelben lehet még. Eradon! Kérlek tarts velük! Hasznát fogják venni a képességeidnek. Viszlát barátaim! Remélem még látjuk egymást! - Mondta és eltűnt a sötétben, ezzel magukra hagyva a többieket. (ooc: rizikó kockákat használtam, hogy a szerencse döntsön a harc menetéről, szóval nem én voltam a szemét, hanem a kockák! )
|
|
Kristóf
FRPG Guru
Posts: 354
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Apr 8, 2019 8:43:49 GMT 1
Aug 12, 2016 11:38:23 GMT 1
|
Post by Kristóf on Nov 25, 2017 10:53:13 GMT 1
A harc alatt nem gondolkodok, nem figyelek a többiekre csak a saját ellenfeleimre és arra, hogy milyen szépen törnek a csontjaik. Sajnos a nazgulok csontja nem hangzik olyan jól mint az orkoké. De azért összezúztam egynek a fejét. Nem is figyelt rám. Öreg hiba. Ha harcmezőn van egy dühös törpe mindig figyelj rá. Vagy úgy végzed mint egy laposra taposott ló szar. Ebből a vérgőzös állapotból egy hirtelen jött éles fájdalom ránt ki. Valaki hátba vágott egy pengével. Szinte elfelejtek lélegezni egy röpke pillanatig. Megtelik a torkom egy gombóccal, mikor lassan oda emelem a kezem. Csak ne az legyen…Csak ne az legyen vagy esküszöm ezeket a halálukon tovább is üldözni fogom. Érzésre egy penge, megrántom és kint is van a hátamból. Szerencsére „csak” egy kard. Egyenlőre csak lehajítom a földbe az élével, hogy megálljon ott. Később foglalkozok vele. Addig is a sötétség másik gerinctelen és hazug férgét verem agyon. Vissza a harcba. Sajnos az utolsó férget nem tudtam lecsapni. A gyáva féreg elmenekült. Ennyit ér az, hogy ha valaki képes vissza térni a síron túlról.
- GYÁVA! GYÁVA! Gyere vissza és küzdj meg velem mint egy férfi! – Vettem utána a szavaimat.
Ezt követően vissza sétáltam a földbe állítót kardhoz és magamhoz vettem, utána pedig a többiekhez mentem. Meghallgatni az ember beszédét, meg hogy valaki ellássa a sebet amit kaptam. Majd pedig az ismerkedés. Ki ez az új ember? Egy ideig azt hittem csak kettőt láttok, de ez egy másik ember. Fiatal és nyüzüge alkat. De még mindig több hús van rajta mint a két hegyes fülűn. Összesen. Majd azért megszólal közben az egyik öreg. De mielőtt beverhetném a száját, Aragon levágja. Ezt én akartam. Ezt pedig követi a könnyes búcsú beszéd és egy újabb küldetés. Miért nem mehetünk egyenest Mordorba? Azt jobban élvezném. Főleg azért mert ott nincsenek fák. Nem mintha félnék a fáktól. Én csak nem szeretem őket. Főleg a Fangort nem. Azt mondják az az erdő mozog. És nem szeretem amikor a fák mozognak. És most nincs nálam egy fejsze se, bár szerintem egy kalapáccsal is kitudnám dönteni őket. De nagyon nincs hozzá kedvem. Bár ha gyorsan meglesz a bánya bejárata máris otthonosabb környezetben mozoghatok. Majd miután lelépet a nagy vezér. Én jövők.
- Aki még egyszer elhajítja a fegyverét. – Felemelem a kardot, majd azt rárakom egy kőre. – És bele állítja a hátamba az így jár! – Rácsapok a kard lapjára. Egészen addig amíg össze nem törik apró darabokra. – Remélem érthető voltam csont kollekciók. Most, hogy ez megvan menjünk.
|
|
Mocsok
FRPG Guru
Ismerd el a hibáidat, s temesd el őket illően - különben visszajönnek kísérteni.
Posts: 337
Elfoglaltság: Elfoglalt
Utoljára online: Jun 28, 2021 15:03:58 GMT 1
Feb 23, 2016 19:32:07 GMT 1
|
Post by Mocsok on Nov 25, 2017 17:16:04 GMT 1
Hiba volt az első vesszőt a vénemberre pazarolnom. A gyűrűlidércek a vártnál gyorsabban mozogtak, de nálam nem gyorsabban. A második lövésem pontos volt és halálos. Egyenesen a fekete alak sötétség fedte arcába repült. Teste egy hatalmas sikítással kísérve, semmivé foszlott. A páncéllemezek és a súlyos kard hatalmasat csörrentek az ezer éves kövön, fekete köpenyét pedig az eddigieknél is jobban lebegtette a esti szél. "Megöltem volna?" Merült fel bennem a kérdés, ám sok időm nem volt ezen gondolkodni, ugyanis társának már nem sok kellett ahhoz, hogy belém mélyessze a pengéjét. Becsúsztattam a lábfejem az elhullott kard alá, majd feldobtam. Mindkét kezemmel megragadtam a fegyvert és azonnal felrántottam, hogy hárítsam a nazgul szúrását. A rögtönzött blokkolás sikeres volt, de az ellenség kardjának hegye még így is végigszántotta az arcom, viszont nem törődtem vele, csupán egy újabb sebhely a sok közé. Ismét lesújtott, én viszont ezúttal rendesen tudtam hárítani és ahelyett, hogy félreütöttem volna a pengét, kard, kardnak feszülve tartottam fel a csapást. A a kezemben lévő fegyver ocsmány volt, és messze nem olyan jól megmunkált mint egy tünde kard, arról nem is beszélve, hogy jóval nehezebb és kiegyensúlyozatlanabb volt mint amihez már hozzászoktam. Egyetlen szerencsém, hogy kellő tapasztalatot szereztem a fegyverforgatás terén. Ha a szükség úgy kívánta, akár egy rozsdás vasvillával is képes voltam effektíven küzdeni. - Nem ölhetsz meg minket Éjtünde! Újra és újra visszatérünk! Ne fáradj... Mi ismerjük a sorsod, amin nem vagy képes változtatni! Csak add át magad és ígérem, gyors halálod lesz! - Súgta a nazgul, hátborzongató hangján. A kezem még jobban rászorult a markolatra. - Érdemeld ki a halálomat, korcs! Kiáltottam rá. Megfeszítettem a kezeim és hátra löktem az ellenfelem, én pedig úgy szintén hátráltam egy lépést. Kellett a kellő a lendület a következő csapáshoz. A magasba emeltem az újonnan szerzett kardom és nem csupán az erőmet, hanem a dühömet is felhasználva lesújtottam a lidércre. Ahogy vártam. Nem tudtam elég gyorsan forgatni ezt az átkozott kardot ahhoz, hogy felkészületlenül érjem. A gyorsaságom és az ügyességem jelen helyzetben mit sem ért. Az erőre hagyatkoztam és kettétörtem a kardját. Balszerencsémre nem maradt elég lendületem ahhoz, hogy ketté vágjam, így a penge megállt a vállánál. Visszahúztam volna, hogy bevigyem a végzetes csapást, de lassú voltam. Kiütötte a fegyvert a kezemből, majd megragadta a torkom. Jobb kezemmel az ő kezéért, ballal a tőrömért nyúltam, de még mielőtt bármelyiket is elértem volna egy romos falhoz dobott. Mintha eltört volna bennem valami. Próbáltam felállni, de tagjaim alig mozdultak. Szédültem, alig láttam valamit a szemembe folyt vér miatt és mindenem fájt. A fájdalom rossz jel. Még élek és túl kiszolgáltatott helyzetben vagyok ahhoz, hogy ennek örülni tudjak. Nem tudtam kitörölni a vért a szememből, így csupán a hallásomra támaszkodtam. Kiáltások és kardzörej, csupán ennyit hallottam távolról. És volt még egy acélos zörej. Egyre inkább közeledett. Nem kard volt. Periodikusan közeledett, ráadásul az acél egyértelműen a kövön csörrent, nem pedig más acélon... A nazgul felém tartott. "Szóval mégis ennyi lett volna? Reméltem egynél többet tudok majd elintézni..." Már előttem járt. Megállt. Gondolom épp most emelte a magasba a kardját, viszont nem jött a kegyelemdöfés. Más koppanást hallottam. Egy egyszerű bőrcsizmáét, talán a kósza lenne az? Hangos sikítás, majd ugyan az ricsaj mint mikor az első lidércet elintéztem. Valaki megmentette az életem...
A harc véget ért. Szerencsére mindenki megúszta néhány nem halálos sérüléssel, melyet még ott helyben el is láttak. Az újonnan érkezett kószát egy biccentéssel üdvözöltem. A törp dühöngését pedig jó szokásomhoz híven, inkább figyelembe se vettem. Az ilyenek csak figyelemre vágynak, amit jobb nem megadni nekik. Miután Aragorn közlte velünk a továbbiakat útnak indult, mi pedig itt maradtunk négyen. Szinte idegenek voltunk egymás számára, s mégis egy olyan küldetést kaptunk melyhez talán egy sereg sem lenne elég... Nos a kósza belénk vetett bizalma nagyobb lehet a józan eszénél, de nem állt szándékomban vitatkozni a döntésével. - A Fangorn felé megyek majd. Ha más úton tervezitek megközelíteni Vasudvardot, ám legyen, de akkor útjaink elválnak. Aki velem akar tartani az pihenje ki magát és szóljon ha indulásra kész. Minél előbb el akarom érni az erdőt. Az ottani fák lombjain még a gonosz sem lát át.
|
|
Deleted
Törölt felhasználó
Posts: 0
Utoljára online: Nov 23, 2024 20:39:50 GMT 1
Nov 23, 2024 20:39:50 GMT 1
|
Post by Deleted on Nov 27, 2017 6:46:11 GMT 1
Francba is már de sötét van... legalább a Széltető látható ilyen távolságból is. Ráérősen oda ügetek. Fura én úgy tudtam négyen vannak de csak három ló van itt. Amint leszállok a lóról hallom Aragorn hangját. -Ez csapda!- Majd rögtön jönnek a csata zajok. -Nincs vesztegetni való időm...- morgom magam elé. Úgy rohantam fel fele a domb oldalon ahogy bírtam mit sem törődve azzal, hogy meghallanak-e. Főleg ilyen csata zaj mellett csak tünde fülekkel lehetne meghallani jöttömet. Felérve nem hittem a szememnek. Gyűrű lidércek ellen harcolt egy törpe, Aragorn és két... talán tünde? Ha most nem lépek közbe akkor biztos meghalnak. Gyerünk, sikerülni fog. Csináld úgy ahogy tanították. Nyilat az idegre, mély levegő céloz és lőjj. A nyíl elröppent én meg futottam utána. A másik célpontot lehetetlen lenne eltalálnom. A földön fekvők és a gyűrű lidérc közé ugrottam. Eléggé meglepődhetett mert hárítani se próbálta a kard csapásom. Ez is eltűnt csak úgy mint az előző. Az utolsó, a törpe ellenfele menekülőre fogta. Jobb is így.
Senki se szerzett komolyabb sérülést úgy látom. Aragorn rendbe szedte őket majd oda lépett hozzám és kezet fogtunk. - Ő itt Eradon, Halbarad fia! Dúnadán, csak úgy, mint én. Köszönjük a segítséget! Mondd, hogy találtál ránk? Áh, nem is számít, örül a szívem, hogy láthatlak ismét egészségesen! Remélem kiélvezted a törpök vendégszeretetét! - Válaszolni készültem, de egy addig számomra fel nem tűnt alak el kezdett hadoválni a sötétről és hasonlókról.
Hogy mi? Jól hallottam, hogy be kell mennünk Szarumán lakhelyére, amiről most derült ki, hogy tele van orkokkal ha a mágus nem lenne elég, de még ki kell hozni Gandalfot? Pedig otthon csak annyit mondtak, hogy Aragorn önkénteseket keres. Öngyilkos küldetésről szó se volt. De ha már itt vagyok mit tehetnék? Miután a kis csapat magára maradt fel állt a sötétebb színű tünde. Azt mondja, Ő a Fangornon keresztül akar menni. Akár egyedül is. Ez tényleg ekkora barom? -Ne haragudj, de nem hiszem, hogy jó ötlet lenne amit tenni készülsz. Tegyük fel elérsz Fangornba és megtalálod ezt a bánya bejáratot. Képzeljük el, hogy ezt nem is őrzi senki és egész Vasudvardig eljutsz benne észrevétlenül. Utána mit csinálsz? Mit csinálsz majd ha ezer meg ezer ork vesz Téged körbe? Mit fogsz tenni ha egy mágus ellen kell meg küzdened? Még a Gyűrű lidércek is kifogtak rajtad, pedig ők gyengébbek mint egy varázsló. Különben is nem hiszem, hogy el tudod rejteni magad az orkok elől abban az erdőben. Ha rajtuk múlik fel perzselik amint megtudják, hogy benne vagy. Szerintem a legjobb lenne, ha együtt haladnánk mert úgy több esélyünk van.- Valahogy sikerült elég higgadtan elmagyaráznom Neki a hibákat a tervében. -És egyébként nincs mit...- bököm oda halkan.
|
|
Raven
Szerepjátékok Istene
Mindenkit szeress, ne sokban bízz, Ne bánts senkit,
Posts: 1,319
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Nov 4, 2024 22:25:09 GMT 1
Jun 2, 2017 19:12:16 GMT 1
|
Post by Raven on Nov 27, 2017 19:38:34 GMT 1
Auriel
Túléltük hogy összecsaptunk a sötét úr lidérceivel, mégis inkább érzem magam szégyenben, mint Galladriel pengéje. Csak a törpnek és a kószának köszönhetően vagyok életben és nem is sikerült elbánnom egyikkel sem. Most hogy a kard mágiáját sem használom, a vágások fájdalmát is tisztán érzem. Megérdemlem, ha csak ennyire vagyok képes. Muszáj jobbá válnom, ha valóban szolgálni akarom az úrnőmet és nem akarom, hogy a hatalom gyűrűje a sötét úré legyen.
Aragorn hazugságnak nevezte a nazgul szavait, de mi van ha igazak? Nem. Nem szabad engednem hogy a kétség elbátortalanítson, kezemben tartom az egyik legerősebb fegyvert ellenük, és képes is vagyok vele harcolni, amit be is fogok bizonyítani, nem fogok így elbukni.
-Akor hát Vasudvardba megyünk. A fehér nem lesz egyszerű elenfél. Az éjtünde a Fangorn felé menne. Sokat hallottam korábban az erdőről, a fák állítólag olyan hangosan suttognak arra, hogy ha valaki elégé figyel megértheti a beszédüket.
-A Fangorn jól hangzik, az ottani erdőkbe a legtöbb ork nem merészkedik be. Talán rájöhetünk az okára is és felhasználhatjuk.
A dúnadan érvei meggyőzőek, de valahogy mégsem. -Igazad van abban hogy együtt több esélyünk van, de nem számítanak az esélyeink, mindenképpen végig kell vinnünk ezt a küldetést. Bármibe is kerüljön.
|
|
Dogorn
FRPG Guru
"I have respect for people who live a fulfilled life."
Posts: 565
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Apr 28, 2022 11:37:10 GMT 1
Feb 23, 2016 16:33:11 GMT 1
|
Post by Dogorn on Nov 29, 2017 20:33:51 GMT 1
A csapat immáron 4 tagúvá bővült. Két tünde, egy törp és egy kósza. Miután Aragorn magukra hagyta, nyomban el is indultak a Vasudvard felé vezető úton. Az észak-déli utat választották. Maguk mögött hagyták a hatalmas Eriadort, átkeltek a sebes folyású Gwathlón és keresztül lovagoltak egész Enedwaithen. Kis pihenőkkel, 2 napig tartott az utazás, míg feltűnt az Angren nevezetű folyó és a méltán híres és megbecsült lovas nép hazája: Rohan, a távolban. Fangorn hatalmas erdejét a folyón lévő átkelés után, egy pár órás lovaglást követve érték el. Már napok óta egy csapat varjú követte hőseinket az úton. Szinte biztos, hogy Szarumán kémei. A Fehér mágus már valószínűleg tudta, hogy mivel próbálkozik a szövetség. Fangornra azonban nem volt rálátása.
Volt egy kisugárzása az erdőnek. A fák lombjai az égbe meredeztek, eltakarva a napot. A levegő nehéz volt és az erdő hangjai különösek. A fák... Mintha beszélnének egymáshoz. Ugyanakkor mintha segítséget kérnének, vagy szenvednének. Vagy talán ez egy figyelmeztetés, hogy senki se merészeljen belépni? Ki tudja, de a csapatnak nem volt választása, be kellett menniük. Amint beljebb tértek a lovak mintha megvadultak volna. Két lábra ágaskodtak, kirántották a szíjukat a gazdájuk kezéből és elvágtattak. A szövetség hátas nélkül maradt. Pár óra séta után rálátásuk nyílt a fehér kéz erődítményére. Fekete füst szállt fel. Vasudvard sötét tornya szinte az égbe nyúlt. Gigászi fal vette körbe és a tetején számtalan íjász figyelte a környező területet. Csak a titkos alagúttal van esélyük bejutni. Ám ekkor az óriási kapu lassan kinyílt és egy zászlóaljnyi uruk masírozott ki rajta és elindultak Rohan felé.
Fejszék csapkodása ütötte meg hőseink fülét és zöld lombok füstjét szimatolhatták. Szarumán nem érte be a saját erdejével, így Fangorn kitermelésébe is belekezdett. Egy csapat uruk-hai volt a közelben, akik vágták a fákat, egy jókora kapu előtt, ami bele volt építve a hegy oldalába. Úgy látszik meglett a befelé vezető út. Egy jókora fűzfa mögött rejtőztek és figyelték a történéseket, hogy melyik lesz a legjobb alkalom a támadásra. Azonban az entek haragra gerjedtek az orkok pusztítása miatt. Két hatalmas méretű fa indult meg az orkok irányába és csapkodta le őket, mintha csak legyek lettek volna. Ám a fehér kéz szolgái felkészültek. Grogos üvegeket hajítottak az egyik enthez és gyújtották föl, égő nyílvesszők segítségével. A fa lassan kidőlt és végleg elnémult. A másikat ez még jobban felbosszantotta és addig küzdött, amíg az utolsó orkot is agyon nem taposta. Ekkor meglátta a csapatot és haragos tekintettel elindult feléjük. A szövetségnek esélye sem volt, ugyanis a mellettük álló fűz ágai mintha megelevenedtek volna és körbetekerték a teljes testüket. Egyedül a fejük látszódott ki az ágak sokasága alól. - Egyetlen jó okot mondjatok, hogy ne tapossalak el benneteket, szörnyetegek! - Kiabálta női hangon a fa, majd felfedezhették az ent nőies alakját. Egy entasszonnyal volt dolguk. - Ha tovább pusztítjátok az erdőt, kénytelenek leszünk szólni a Fehérnek, hogy átkozzon meg mindannyitokat! És most mondjátok el, hogy hol táboroztok valójában! Különben... - Mondta, majd a fűzfa ágai egyre erősebben és erősebben szorította össze a csapat tagjait.
|
|
Raven
Szerepjátékok Istene
Mindenkit szeress, ne sokban bízz, Ne bánts senkit,
Posts: 1,319
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Nov 4, 2024 22:25:09 GMT 1
Jun 2, 2017 19:12:16 GMT 1
|
Post by Raven on Nov 30, 2017 21:32:03 GMT 1
Tudtuk, hogy napokig tartó út vár ránk, de szerencsére senki nem akart hosszabb pihenőket tartani, így viszonylag gyorsan elértünk Rohant, majd a Fangornt. Közben láttuk a varjakat amik követnek minket. Sarumán kémei, a fehér már biztosan tudja hogy jövünk.
Majd elértük a Fangornt, itt már nem figyelhet minket, sem a fehér, sem a sötét nagyúr. De az erdőnek még is nagyon furcsa kisugárzása volt. Próbáltam figyelni a fákra. Tisztán hallottam, hogy beszélnek, de az nem tudtam megérteni miről. Olyan volt, mintha a fák szenvednének, dühösnek, szomorúnak és kétségbe esetnek éreztem őket. Mi történhetett vajon, ami miatt ilyen érzéseket keltenek? Elindultam az egyik fa felé hátha a közelében, vagy azt megérintve jobban értem a suttogást, de a ló akkor felágaskodott, és nem csak az enyém. Mindegyik ló ugyanúgy ágaskodott, megijedtek valamitől és már nem tudtuk lenyugtatni őket. Kitépték a szíjaikat a kezünkből és elvágtattak. Ott ragadtunk az erdőben a lovak nélkül.
Nem sokkal később meglátjuk Vasudvard tornyát. Fekete füstáramlik belőle. Sarumán beindította a gépezetet, az ég tudja mire készülhet. Nem telik sokba és megtaláljuk a bejáratott, de akkor az ajtó kinyílik és orkok áradnak ki belőle. Ahogy az erdőbe értek, neki álltak azt pusztítani, a fejszéjük újra és újra lesújtott a Fangorn ősi fáira. És nekem újra és újra emlékeztetnem kellet magam, hogy nem ronthatok most ki a fedezékből. Nem szabotálhatom a küldetésünket a fák miatt bármily ősiek is, és bármely tisztán is hallom a hangjukat. Nem lehet.
Majd két hatalmas ent ront elő az erdőből. Felismertem őket, bár csak az úrnőm tanításából ismertem őket, De ahogy megláttam a hatalmas törzsszerű testeket és a lombokat. Mi más lehetett volna, ha nem egy ent?
Az egyiket sikerült felgyújtani az orkoknak. Eddig bírtam, elindulok kifelé de megtorpanok a lábaim körül gyökerek tekergőznek és nem tudok tovább menni. Bár a másik ent elintézte az orkokat de most felénk indult. Már egyikünk sem tud mozogni, mindannyiunkat lefognak a mellettünk álló fűz ágai és gyökerei. Majd meghallom a fa hangját. Ez ezúttal nekünk szól, értem és tudom hogy a többiek is értik.
-Várj! Mi nem közülük valók vagyunk. Messziről jöttünk, de nem ellenséges szándékkal. Kérlek hallgassatok meg, mert az aki az orkokat küldte, aki kivágatta a fáitokat, aki tűzifának használja a testvéreiteket, az maga a Fehér. Ha nem hisztek nekem akkor gyertek velünk és bebizonyítjuk nektek. És most kérlek ereszetek el bennünket, a társaim nevében is ígérem, egyikünk sem fog ártani nektek ha elengedtek.
-Jól mondom törp uram?- kérdezem az egyetlen tagtól akiben nem vagyok egészen biztos, hogy tartaná magát ehhez.
|
|
Dogorn
FRPG Guru
"I have respect for people who live a fulfilled life."
Posts: 565
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Apr 28, 2022 11:37:10 GMT 1
Feb 23, 2016 16:33:11 GMT 1
|
Post by Dogorn on Dec 1, 2017 7:34:57 GMT 1
(Apróbb pontosítás: A Vasudvardból kilépő sereg Rohan felé megy, teljes páncélzatban és fegyverzetben. Nem fákat fognak vágni. xD Az egy másik kisebb létszámú munkás, akik pusztítják az erdőt. Elnézést, ha pontatlan voltam!)
|
|
Mocsok
FRPG Guru
Ismerd el a hibáidat, s temesd el őket illően - különben visszajönnek kísérteni.
Posts: 337
Elfoglaltság: Elfoglalt
Utoljára online: Jun 28, 2021 15:03:58 GMT 1
Feb 23, 2016 19:32:07 GMT 1
|
Post by Mocsok on Dec 2, 2017 22:24:15 GMT 1
Az ifjú kósza megjegyzését egy széles mosollyal nyugtáztam. Az emberek ostobasága mindig is szórakoztató volt a számomra, bár egyben elszomorító is. Ha népem elhagyja Középföldét, teljesen rájuk hárul a sötét úrral való háború... - Ha számodra kényelmesebb a főkapun besétálni, hát rajta, én nem tartalak vissza, kósza. Ezzel részemről le is zártam a beszélgetést. Begyűjtöttem a két kilőtt nyilamat és vártam addig amíg mindenki készen nem állt az útra. Két napos út állt mögöttünk. Semmiség volt, elvégre nem akadtunk össze egyetlen ork őrjárattal sem. Pedig figyeltek minket. Egy csapat varjú napok óta követett minket. Mintha csak arra várnának mikor lakmározhatnának a tetemeinkből. Dúnföldi Crebainok. Egytől egyig a fehér kémei voltak, így az öreg mágus mindvégig tudta merre tartunk. Csak remélni tudtam, hogy az erdőben már rejtve leszünk a kíváncsi tekintetétől. Az erdő rendkívül emlékeztetett az otthonomra. A hatalmas fák és ez a sötét kisugárzás. Bár ez az erdő kifejezetten kellemes és biztonságos helynek tűnt Bakacsinerdőhöz képest. Ennek ellenére lovam nyugtalankodni kezdett, s mikor már felágaskodott, eleresztettem a gyeplőt. - Menj hát barátom. Súgtam oda neki tünde nyelven és figyeltem ahogy elvágtat, majd folytattam az utat egyre beljebb az erdő sűrűjébe. A fák beszéltek egymással. Ez egyértelmű volt. Kíváncsi voltam, hogy miről mehet a diskurzus, de annyit már hallottam a nyelvükkel kapcsolatban, hogy beesteledik mire túljutnak az üdvözlésen, amit bár eleinte költői túlzásnak vettem, tanítóm arca elárulta, hogy több hitelesség van a szavaiban mint azt gondolnám. Végül hosszas séta után megpillanthattuk a mágus tornyát. Számomra nem ez volt az első alkalom, hogy láthattak, és talán pont ezért sokkolt a legjobban engem a látvány. Az egykor zöldellő udvar kihalt volt, füst szállt fel a falak mögül, és íjászok pásztázták a környéket. Szóval igaz... A mágus tényleg átpártolt. Ezért kénytelen lesz az életével fizetni. A kapu egyszer csak kitárult, s egy egy seregnyi talpig páncélozott Uruk-hai masírozott ki rajta. Egyenesen Rohan felé meneteltek. Nem tehettünk semmit, túl sokan voltak. Egyetlen egy jó oldala a dolognak, hogy így kevesebb ellenféllel kell majd szembenéznünk a falakon belül. Fejszék csattogását hallottam a távolban. Elővettem az íjamat és rohanni kezdtem a hang irányába, majd egy hatalmas fűzfánál megálltam és onnan figyeltem tovább az eseményeket. Egy csapat ork favágó és két ent harcának lehettünk szemtanúi. Bár az orokoknak sikerült leteríteniük az egyik fapásztort, a másik egytől egyik megölte őket, majd figyelme egyenesen ránk terelődött. Futottam volna, elvégre nem állt szándékomban harcba szállni az erdő őreivel, ám egy gyökér nem eresztette a lábam, majd a helyzet rosszabbodott és lassan tetőtől talpig ágak fedtek be, s tartották béklyóban tagjaim. Egyedül az arcom látszott ki. Az egyre erősebb szorítás ellenére megőriztem nyugalmat és ragaszkodva anyanyelvemhez, barátságosan az enthez szóltam. - Kérlek nyugodj meg! Segíteni jöttünk, nem pedig ártani.
|
|
Kristóf
FRPG Guru
Posts: 354
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Apr 8, 2019 8:43:49 GMT 1
Aug 12, 2016 11:38:23 GMT 1
|
Post by Kristóf on Dec 5, 2017 19:57:56 GMT 1
Hosszú út. Hosszú út amit lóháton kell megtenni. Végig a fehér ruhás tünde mögött utazok. Szereznem kellene egy saját hátast. Vagy felülhetnék az elfek nyakába. Jót tenne nekik, legalább kicsit megizmosodna a válluk. De nem változtat azon, hogy utálok egy hegyes fülű mögött utazni. És még azok a rohadt madarak is. Utálom ezt az utat. Főleg mert a nazgulok óta semmit se verhettem össze. De legalább elértük már a Fangort. Örül a szívem ennek a sok zöld fának, pont annyira mint mikor egy goblin találkozik a kalapácsom rosszabbik végével.
Utálom az erdőket. Nagyok, tele vannak fával és minden olyan zöld. De ez az erdő, de a Fangorn rosszabb, a fák magasabbak és mintha folyamatosan összesúgnának. Még a levegő is nehezebb erre. Hiányzik nekem a Vas Hegyek. Azt a helyet legalább ismerem, esetleg adhatnának nekem egy fejszét most. Azzal jobban érezném magam. Főleg miután azok az átkozott lovak megvadultak és ledobtak minket magukról.
- Látjátok? Még a lovak is tudják, hogy ez egy rossz ötlet. Vagy ezzel én vagyok így egyedül?
Persze mint mindig most is vagy ignorálnak vagy leszavaznak. Utálom ezt a bandát. De azt ami az erdő szélénél történik azt jobban. Urukok ritkítják ezeket. Ősszintén nem tudom mit érezzek. A sötétség lényeit utáltam jobban mint az erdőt, de legalább ritkítják ezt az átkos helyet ami meg jót tesz a közérzetemnek. De még Vasudvard kapuin is kimasírozik egy csapat vad, barbár, harcias uruk akik Rohan felé veszik az irányt. Bezzeg ha Rohanba mentünk volna akkor harcolhatnánk egy jót, de nem. Jól van az utálatom ezek iránt az istentelen dögök ellen nagyobb mint az erdőtől érzet kényelmetlenségem. Na meg az erdő írtok mögött van a bánya bejárat ami kellene nekünk. Ó az édes sötétség és nyirkosság, meg a kövek hívogató hangja. Épp elhatároznám magam mikor a fehér ruhás elf asszonyság (?) tesz pár lépést előre. Majd pedig a föld is megremeg. Milyen képességei vannak ennek a hegyes fülűnek? De nem az elf volt hanem két fa indult meg. MI A FRANC? Biztos nem ittam túl sok sert? Vagy nem a nazgul pengéje miatt hallucinálok? A fák mozognak? Nem, nem az nem lehet! A fák harcolnak és nyerésre állnak. Utálom az erdőket! Érzem ahogy lassan hátrálni kezdek. Miért teszem ezt? Nem éreztem ilyet azóta, hogy a Ködhegység alatt küzdöttem egyedül az ottani orkok ellen. Acélozd meg magad Dulbur. Állj egyenesen és küzdj, ne futamodj meg. Mi a…?! Elkapott egy fűzfa? Most komolyan? Ez is az fehér ruhás elf nő (?) hibája az indult meg előre. Meg az emberé, még nem tudom, hogyan de az ő hibája is. Ficergek, mocorgok összevissza amíg hozzám nem szól az egyik hegyes fülű.
- Mi? Hogy? Jah persze…Engedj már el minket te agresszív tűzifa. Úgy nézzek ki mint egy rohadt ork? Úgy nézek ki mint Sauron? Inkább hasonlítok egy beszélő szőrős vasdarabra aki kifejezetten morcos!
|
|
Whitewolf
Szerepjátékok Császára
"Wolf maga a háború" Ben
Posts: 849
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: May 12, 2022 19:55:41 GMT 1
Feb 23, 2016 20:05:49 GMT 1
|
Post by Whitewolf on Dec 10, 2017 21:40:30 GMT 1
ڪۑڸۉیۄܸۅٷۊڼۉڼھڼۋٷھېܸۉۋڅٷڜۉިۊٷ݀ۊٷۂۀۋڸۉۋ݊ٷڿڸۉںۆۊۆۂڸۋٷۉڼۄڼۂٷڽڼھېۍڼۉۑڼۋۋڼۃڅٷڟڸڻڼۉިۂ݀ۅۋٷۊۆۂۉڸٷۃڼۅۅ݀ۅڼۂٷۂ݀ۇڼۊڼۂڅٷڛڼٽۅڹۊۇڒٷۂ݀ۅېۋڼۃڼۅڼۂٷۍڸھېیۅۂٷڸٷھې߈ۉ߈ٷڿڸہۊۑۆۃܸۊܸۉڸٷܸۃڻۆۑۅۀٷڸۑٷڼۉڼہݓۂڼۋڅٷڙܸۉٷۍڸۃ݊ۊۑ݄ۅ߈ۃڼھٷۄܸۉٷۅڼۄٷۊۆۂܸۀھڅٷړڹۉڕڪۑ݊ٷۅ݀ۃۂݓۃٷۂݍۊۑݍۅۋݍۄٷڸٷۄܸھیۊۋٷۄڸہڻٷڹڼۃ݀ۇڼۂٷڸٷۋۆۉۆۅېڹڸڅٷڜۑٷڸٷۄڸۀڸٷںۊیۇڸٷۄڼھۃڼۇڼۋ݀ۊڅٷڜۃڽۆھۋڸٷۊۑݓۉۂڼٷڞڸۅڻڸۃڽۆۋڅٷژٷۃڼھۅڸھېۆڹڹٷڼۃۃڼۅۊ݀ھݓۅۂڼۋڅٷښۊۆڻܸۃڸۋۆۊڅٷڤܸۉٷڸٷۂڼۑݓۅۂڹڼۅٷڸٷھېިۑڼۃڼۄڅړڹۉڕړڹۉڕڄڡ݊ٷۊۑۆۃھܸہڸٷۍڸھېٷݓھېݓۅۂۅڼۂٷڽڼڿ݀ۉٷۄܸھیۊڅٷژٷۊݍۋ݀ۋٷۅڸھېݑۉٷݍۉݓۃۅۀٷڽۆھڃٷڿۆھېٷڼۃڽۆھۋڸڻٷڸٷۊۑݓۉۂ݀ۋڅٷژۑٷڼھېۀۂٷۃڼھۅڸھېۆڹڹٷڿܸۋۉܸۃۋڸۋ݊ہڸٷۍۆۃۋٷڸٷۄیۅۂܸۃۂۆڻܸۊیۅۂۅڸۂڅٷړڹۉڕژٷۂݍۇڼۅېڼۄٷڸۃܸٷۅېݑۃۆۂٷ݀ۊٷۃڸۊۊڸۅٷڼۃިٷڿݑۑۆۄٷڸٷڤۆۉھیۃٷۇڼۅھ݀ۋڅٷړڹۉڕڄڟ݄ۉڼۊۑۋڼۃڻٷڼۃڃٷڿۆھېٷڸٷۄܸھیۊٷۀۋۋٷۍڸۅڅٷڟڸٷۄڼھٷڸۂڸۉہܸۂٷۄڼۅۋڼۅۀٷڸۂۂۆۉٷںۊڸۇڻܸڹڸٷۊ݀ۋܸۃۅڸۂڅٷګڸۃܸۅٷۄ݀ھٷڸٷھې߈ۉ߈ۋٷۀۊٷڼۃ݀ڹݓۅۂٷڿۆۑۑܸۂڅٷܱھېڿۆھېٷۀۋۋٷۄڸۉڸڻۆۂڅړڹۉڕڤڸہڻٷۆڻڸٷۃ݀ۇڼۂٷڞڸۅڻڸۃڽڿۆۑٷ݀ۊٷڼھېٷۍܸھܸۊۋٷڼہۋڼۂٷڸٷۋڼۊۋ݀ۅٷڸٷۇڼۅھ݀ۍڼۃڅٷڜۑٷۄڸہڻٷۄڼھۄ݀ۉھڼۑۀٷڸۑٷڼۃۄ݀ہ݀ۋڅٷکڼۄ݀ۃڿڼۋިۃڼھٷڸۑٷۆۃڻڸۃیۅۂۉڸٷۀۊٷܸۃۃ݄ۋہڸڅٷژۂۂۆۉٷۇڼڻۀھٷڸٷۊۑڸڹڸڻٷڼۄڹڼۉڼۂٷڼھېٷڼۉިۊٷۍ݀ڻڼۃۄڼۑިۋٷۍڼۊۑ݄ۋڼۅڼۂٷۄڸہڻٷڼۃڅٷړڹۉڕڄڠۅۋ݀ۑڻٷݑھېڃٷڿۆھېٷۂݍۅۅېڼۅٷڹڼہیۋڿڸۊۊڸۅڸۂٷڸۑٷڼۉިڻڹڼڅٷڛڼٷۄۀۂۆۉٷۄڸہڻٷۄڼھۇۉ݊ڹܸۃۅڸۂٷۂۀۄڼۅۅۀٷڸۑٷݍۊۊۑڼۊٷۂڸۋۆۅܸۅۂڸۋٷۉܸہیۂٷڼۉڼۊۊۑݓۂڅٷښۊڸۇڻܸڹڸٷۊ݀ۋܸۃۅڸۂٷۄڸہڻٷڸٷۊۑڼۉڼۋڼۋۋٷۄܸھیۊیۂ݀ۉۋڅٷړڹۉڕړڹۉڕژٷۂڸۇیٷڽڼۃ݀ٷڽۆۉڻیۃۆۂڅړڹۉڕڄڠھڸۑܸۅٷۄ݀ۉڼۋڼۊٷۊڼۉڼھڼڻٷۍڸۅٷۊۑڸۉیۄܸۅڅٷڬۉیۂڄڿڸۀٷڿڸۉںۆۊۆۂڅٷڤڼۊۋڼۉڼٷۍڸھېٷڸٷۄ߈ۍ݀ۊۑڼۋڼڻۅڼۂٷڻڼٷܸۉیۃڻٷڼۃٷۅڼۂڼۄڅٷڟܸۅېٷۂڸۋۆۅܸۋٷۋیڻۊۑٷۄڸہڻٷڸٷۅڸھېݑۉٷۊڼھ݄ۋۊ݀ھ݀ۉڼٷڹۆںۊܸہۋڸۅۀږٷڪٷۄڼۅۅېۀٷۀڻިٷڸۃڸۋۋٷۂ݀ۊۑ݄ۋڼۊۑٷڼۃٷۄ݀ھۋݍڹڹڼۋږړڹۉڕړڹۉڕè
|
|
Deleted
Törölt felhasználó
Posts: 0
Utoljára online: Nov 23, 2024 20:39:50 GMT 1
Nov 23, 2024 20:39:50 GMT 1
|
Post by Deleted on Dec 10, 2017 21:52:58 GMT 1
A morcos elf, szó nélkül fogadta a mondataim. Hát ez is magának való. Az út unalmas volt, de ez jót jelentett, hisz volt időnk pihenni. De egy csapat varjú folyton a fejünk fölött repkedett és már kezdett nagyon zavaró lenni.
Az erdő...az erdő teljesen más volt mint amihez szoktam. Volt benne valami különös, valami ami nyugtalanná tett. Még a lovak is elfutottak, pedig ritkán bokrosodnak meg ennyire. A gyűrű lidércek közelébe is ott maradtak. Mikor beljebb tértünk, fejszéket hallottunk. Megtaláltuk az orkokat. A kapu ott volt mögöttük. Vártunk egy fűz takarásában mikor kettő sétáló óriás...fa? az urukoknak rontott. Az egyiket felgyújtották és meghalt. A másikkal szerintem még 50 másik ork se tudna semmit se kezdeni. Tombolt, dühös volt. Gyilkolt. Minket pedig hirtelen körbefont a fűz ami mögött eddig vártunk és felénk lépdelt a fa. Ez...ez össze kevert minket holmi orkokkal. De annyira szorított a fűz, hogy én csak a társaim szavait értettem. Saját szavakat csak formált a szám de szó nem jött ki belőlem.
|
|
Dogorn
FRPG Guru
"I have respect for people who live a fulfilled life."
Posts: 565
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Apr 28, 2022 11:37:10 GMT 1
Feb 23, 2016 16:33:11 GMT 1
|
Post by Dogorn on Dec 11, 2017 10:55:56 GMT 1
Az ent asszony mogorva tekintettel nézett végig a csapaton. - A Fehér sosem árulna el minket... Az orkok foglalták el Vasudvart és zárták be a toronyba. Ők pusztítják Fangorn fáit, nem a mágus! Igaz, nem járt köztünk már időtlen idők óta, de megmentette az ent asszonyokat a pusztulástól. Azt mondta, hogy egy végzetes betegség fog végigsöpörni ezen a vidéken, ami megöli húgaim és nővéreim. Ő tanácsolta, hogy hagyjuk el az erdőt és keljünk át a Nősziromfolyón túlra. Azért tértem vissza, hogy kiderítsem, igazak-e a hírek Szarumánnal kapcsolatban. És úgy tűnik, hogy igen... Valóban fogságba esett... - Az óriás közelebb hajolt és hunyorító szemmel végigmérte a törpöt, majd megragadta, az arcához emelte és tovább szemlélte. - Valóban nem tűntök orkoknak... De ennek a szaga nagyon hasonlít az övéjükre... - Mikor Dulbur fenyegetni kezdte, hogy engedje el, az asszony kérdés nélkül eleresztette, így 3-4 métert zuhant a makacs törp. Ekkor az ágak és a gyökerek szorítása is enyhült, végül teljesen szabad lett mindenki. - Bocsássatok meg, az előbbiért... A nevem Hamariberkenye. Most már látom, hogy segíteni akartok. Itt az alagút, ami elvisz titeket egészen a bejáratig. Ha látjátok a Fehéret, mondjátok meg neki, hogy kezdjen valamit ezekkel a favágó ocsmány orkokkal! Sok barátomat megölték már... Sokaknak még hangjuk is volt... Mert ha nem tesz valamit, akkor odamegyek és egymagam ölöm meg az ork sereget! - Mondta, majd mérgében egy erős rúgással betörte az alagút hatalmas kapuját. Az ott járőröző urukok mind szörnyet haltak a repülő törmelékektől. Immáron szabad volt az út. A csapat akármivel is próbálta meggyőzni Hamariberkenyét arról, hogy Szarumán a rossz oldalon áll, csak legyintett egyet. - A fehér mágus már az idők kezdete óta segít minket... Tudom, hogy sosem árulna el bennünket. Most viszont mennem kell... Az erdőnek szüksége van rám. Nektek pedig sok sikert! Remélem még látjuk egymást! - Hatalmas léptei alatt szinte megrogyott a föld és pár pillanat múlva már el is tűnt Fangorn sűrűjében.
Az alagút szinte teljesen üres volt. Pár járőr volt minden ellenségük, de mielőtt riadót fújhattak volna, a szövetség nyilai és pengéi átszúrták a uruk-haiok torkait. Az út végén egy hatalmas bánya közepén találták magukat. Fölnézve megpillanthatták Szarumán tornyát az Orthancot, míg lefele tekintve feneketlen mélység tárult eléjük. Egy szakadékban voltak, amit teljesen belakott az ellenség. A falakon kaptárszerű dolgok helyezkedtek el. Az egész szakadékot ez a valami borította be. Mindegyik kis kaptárban egy-egy alak volt. Itt születnek az urukok. Megszámlálhatatlan volt belőlük. A fehér kéz csakugyan erős ellenfélnek fog bizonyulni. Ezzel a hatalmas sereggel Rohant, de ha így folytatódik, még Gondort is könnyűszerrel elpusztítja. Viszont sajnos nem volt idejük ezen rágódni. Gandalf megmentése volt a prioritás és az a valami, ami nála van. Talán valami információ, egy tárgy? Ki tudja, de biztos nagy fontossággal bír. Szerencsére nem volt nehéz dolguk az osonás terén. Az orkok éppen fegyverkeztek és mindegyiküket a felszínre vezényelték. A toronyhoz létrák vezettek, amiket gond nélkül megmászott a csapat, majd borzasztó látvány tárult eléjük. Soha nem látott méretű sereg gyűlt össze Vasudvardban. Szarumán tornya tetején állt és beszédet tartott az urukoknak, akik hangos harci üvöltéssel fogadták a vezérüket. Szerencsére az Orthanc másik oldalán volt az ellenség, így a szövetség tagjai könnyedén beosonhattak a főbejáraton. Belépve a hatalmas erődítménybe rájuk tört egy csapat uruk-hai, de könnyedén megölték őket. Már-már túl könnyen ment. A terem közepén Szürke Gandalf térdelt. Kezei ki voltak feszítve egy lánc segítségével, feje előre volt bukva és az arcába lógott hosszú, fakó haja. Nehezen lélegzett, ruhája szakadt volt, botja előtte hevert ripityára törve. - Őrültséget tesztek... Meneküljetek amíg nem késő... - Mondta rekedt hangon a mágus. Közelítve hozzá hirtelen felemelte a fejét és a többiek felé fordult. Arca tele volt sebhelyekkel, de ami a legváratlanabb volt: a szeme teljesen fehér volt, nem látott semmit. - Megmérgeztek Morgul sötét pengéjével... Nekem már nincs esélyem, de nektek még van! Íme az, amiért jöttetek! Kedves Auriel... Nézd meg kérlek a zsebed! - Mondta, miközben vért kezdett köhögni az öreg varázsló. A lány egy arany gyűrűt talált a zsebében, vörös kővel a közepén. - A Nagy Narya a Tűz Gyűrűje. A Három Tünde Gyűrű egyike. Az összes közül ezen gyűrűk a legtisztábbak. Celebrimbor kovácsolta őket még annak idején Szauron segítsége nélkül. Aranyból és lángból készült, hatalmas ereje van... Használd belátásod szerint és ne engedd, hogy rossz kezekbe kerüljön! Tudod Auriel, sokkal több vagy te annál, mint gondolod. Nem kell neked sem kard, sem gyűrű, hogy kiteljesedjél. Ezek csak eszközök, amik az erőd kivetülését segítik. Legbelül tudod, a szíved mélyén, hogy közülünk való vagy... Most pedig öljetek meg! A lidércek szolgájává fogok változni, ha nem teszitek meg! Kérlek! - Ebben a pillanatban kinyílt az ajtó, és rengeteg uruk özönlött be, majd vették körül a csapatot. Mögöttük lassan besétált maga Szarumán és egy váratlan vendég is, az Angmari Boszorkánykirály. - Lám-lám... A Szürke bolondnak még mindig vannak szövetségesei. Kár, hogy nem tudlak meggyőzni benneteket, hogy álljatok az oldalamra... Látom odaadta neked a gyűrűt, amit még én se tudtam elvenni tőle. Sajnálatos, hogy meg kell öljek valakit a saját fajtámból, hogy megkaparinthassam a Nagy Naryat... De nem fog fájni érted a szívem. Már akkor megmondtam Galadrielnek, hogy rossz ötlet, hogy magához vegyen, mikor rád találtunk... Ideje, hogy befejezzük ezt a történetet. Megölni őket! - Kiáltotta az urukoknak, de a lány egy hatalmas lökéshullám kíséretében az ujjára húzta a gyűrűt, amitől az összes ork azonnal hátraesett és szörnyethalt. Egyedül Szarumánra és a lidércre nem volt hatással. A lány felvette a végső szárnya formáját ujján a gyűrűvel. Hatalmas erőt kölcsönzött neki, de nem biztos, hogy eleget a Fehér ellen, ugyanis Szarumán a földhöz vágta a lányt, a botja segítségével és felrepítette magukat az Orthanc tetejére. Csak Auriel és Szarumán voltak ott. Valamint a feneketlen mélység, ahol uruk-haiok ezre gyülekeztek. Erabon, Garvion és Dulbur egyedül maradtak a Boszorkányúr ellen. Lehet, hogy sikerült legyőzniük korábban a lidérceket, de a vezérük más. Sokkal erősebb, gyorsabb, tapasztaltabb mint a többi és ott a Hatalomgyűrű az ujján. Előreláthatóan ez lesz életük egyik, ha nem a legnagyobb küzdelme.
|
|
Mocsok
FRPG Guru
Ismerd el a hibáidat, s temesd el őket illően - különben visszajönnek kísérteni.
Posts: 337
Elfoglaltság: Elfoglalt
Utoljára online: Jun 28, 2021 15:03:58 GMT 1
Feb 23, 2016 19:32:07 GMT 1
|
Post by Mocsok on Dec 27, 2017 22:39:15 GMT 1
Tekintettel arra, hogy az idő túlságosan is sürgetett, úgy véltem nem ez a legjobb pillanat arra, hogy leálljak vitatkozni az enttel a fehér romlottságáról, így egy rövid köszönet után egyenesen a barlang felé vettem az irányt. Rossz előérzetem volt. Egy sötét, szűk járat, valószínűleg teli különböző elágazásokkal. Hiába éreztem magam az erdőben nagyobb biztonságban, el kellett végezni a feladatunkat és eddig messze ez az ösvény tűnt a legbiztonságosabbnak a mágus tornyához. A biztonság kedvéért előkészítettem az íjam. Ha esetleg egy ellenséges őrjáratba botlanánk. Ebben az esetben jobb ha elintézem, hogy az első orknak amelyik észrevesz minket, segélykiáltás helyett már csak vér hagyja el a torkát, és így is tettem. Precíz és pontos lövéseket adtam le, főként az ellenség torkára célozva. Végül elértük a sötét járatok végét. Immáron tisztán éreztem a friss levegőt. Már amennyire frissnek lehetett nevezni. Füst s valami ismeretlen bűze szennyezte minden egyes légvételt. Felnézve láttam Orthancot a mágus tornyát, lenézve pedig... A látvány egyszerűen elborzasztott. A falakon kaptárszerű elrendezésben uruk-haiok serege pihent. Valószínűleg még nem fejlettek ki teljesen, viszont ha ez megtörténik... Ekkora sereggel akár egész Középföldét is meghódíthatnák. - Ezt a helyet mindenképp el kell pusztítanunk. Előbb viszont mentsük meg a szürkét. Szerencsénk volt, ugyanis ellenségeink javarészt a felszínen voltak, így szinte gond nélkül elosonhattunk a lenn maradt őrök közt és a létrákon felmászva mi is feljuthattunk a felszínre. A látvány még szörnyebb volt mint odalent, annak ellenére, hogy nem sok minden változott. Ugyan úgy egy sereg uruk-hai, csupán ezek már harcra készek voltak, talpig páncélban és hosszú lándzsákkal. Ezt mindenképpen közölni kell Középfölde összes népével, bár tartok tőle, hogy már túl késő... A mágus a tornya tetején tartott beszédet szolgáinak, akik ennek köszönhetően rá figyeltek helyettünk, így különösebb ellenállás nélkül bejuthattunk az emlegetett toronyba. Eddig minden túl könnyen ment és ez gyanús volt. Hiába voltunk egy apró csapat ami könnyedén mozgatott az ellenség tudta nélkül, mégis furcsálltam, hogy miden ilyen egyszerű volt. Végül elértünk egy terembe. Ott volt a szürke mágus láncra verve. Botja darabokra tört, s úgy tűnt ős is osztozott annak sorsában. Az egykor élettel teli öreg, most megtört volt, sebzett, az is csoda volt, hogy még élt egyáltalán. - Öreg barátom... Kezdtem, de amint megpillantottam a szemeit a torkomon akadt a szó. Hatalmas fájdalmat sugárzott az öreg szürke mágus. Végig se kellett mondania mondandóját ahhoz, hogy tudjam mi történt vele. Viszont ha megszúrták egy morgul tőrrel az csak egy valamit jelenthet... A legerősebb járt itt. Az képtelenség hogy a legutóbbi csatánk után bármelyikük is idejött volna, ha pedig az előtt történt volna az öreg már valószínűleg nem élne, szóval biztos ő volt, s jelenlétnek tudata csak fokozta az idegességem. Gandalf egy tünde gyűrűt bízott a lányra. Egy részem azt súgta, hogy nem a legjobb kezekbe adta, de végül beláttam, hogy jelenleg ő az egyetlen aki méltó arra, hogy magánál hordozzon egy ilyen nagy hatalommal bíró tárgyat. Elvégre ki más viselné? Egy becsvágyó törpe? Egy egyszerű kósza? Vagy a tünde faj szégyene, egy egyszerű száműzött harcos? Előhúztam a kardom. A mágusnak csupán percei voltak hátra én pedig nem hagyhattam, hogy lidérccé változzon. Talán még lett volna esély, hogy meggyógyítsuk, de se a hely se a pillanat nem volt alkalmas. Sajnos a világ messze nem olyan fekete-fehér mint sokan hiszik. Áldozatokat kell hozni ahhoz, hogy megmentsünk másokat. Hiába tárult ki az ajtó s lépett be rajta a fehér és a boszorkánykirály, én mit sem törődve velük, Gandalf szívébe szúrtam a kardom pengéjét. - Sajnálom barátom. Azzal kihúztam a kardot és szembe fordultam ellenfeleinkkel. Miután a lány az ujjára húzta a gyűrűt az események egymást követték s végül hárman álltunk szemben magával a boszorkánykirállyal. Szívem szerint inkább a mágussal mértem volna össze az erőmet, de nem volt választási lehetőség. A legutóbbi lidércek elleni csata elég kellemetlenül sikerült, viszont akkor nyolcan voltak mi meg négyen. Ezúttal egyedül van, mi pedig hárman ellene. Valahogy ez a tudat nem igazán vigasztalt, de be kellett érnem ennyivel. Össze kellett dolgoznunk, ám ha közöltem volna a többiekkel a taktikát az valószínűleg nem lenne túl hatásos. Elsőnek rontottam rá a gyűrűlidércre. Ezúttal végre saját fegyveremmel harcolhattam, kellően felkészülve. Csapásaim gyengék voltak és csupán felületi sebzéseket okoztak, de pont ez volt a célom. Én voltam a csali. Le akartam kötni a figyelmét, hogy a többiek könnyebben mérhessenek erős és pontos ütéseket rá. Leginkább arra koncentráltam, hogy a rám irányuló csapásokat elkerüljem és, hogy a tervem ne legyen túl átlátszó, egy-két ellentámadást is végrehajtsak. Reméltem társaimnak is feltűnik ez és egyikük képes lesz igazán halálos csapást mérni erre a valamire.
|
|
Kristóf
FRPG Guru
Posts: 354
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Apr 8, 2019 8:43:49 GMT 1
Aug 12, 2016 11:38:23 GMT 1
|
Post by Kristóf on Dec 31, 2017 17:41:12 GMT 1
Végre a föld alatt imádom. Ez sokkal inkább illik hozzám. Itt legalább nincsenek bolond beszélő fák akik ledobálnak. Mondtam már, hogy utálom az erdőket? Mert mostantól tényleg nagyon utálom az erdőket. De itt a föld alatt otthon érzem magam. Csak azok az emlékek ne lennének. Azok a sikolyok, az a sok halál. Az a sok sötétség. De itt nem olyan rossz. Némi koponya betörés és séta. Az uruk-hai kaptárak, a bányák és Orthanc korrupt tornyának látványa egyre jobban érlelte bennem a haragomat amit remélem majd a Fehéren tölthetem ki vagy valamelyik ronda szolgáján. Az egész helytől rosszul vagyok. De a legrosszabbul az fogadott amit a torony legfelső szobájában láttam. Szürke Gandalf, megfeszítve, megkínozva kivan kötve. Szinte könyörög azért, hogy végezzünk vele. De előtte még mond valamit az egyik elfnek és át is ad neki valamit. Ú egy gyűrű. Szép. Valahogy ez a jelenet felidézi benne a Ködhegység alatt eltöltött időket. Ahogy a nagy öregek kilehelik a lelküket, de előtte még elláttak minket egy-egy jó tanáccsal. Vagy ránk bíztak egy utolsó feladatot. Ne gondoljunk most erre. Most a mostnak van itt az ideje. Eközben hátulról törnek ránk. A Fehér és a Gyűrű Lidércek egyike. Valószínűleg az aki ott se volt a tetőn vívott csatában. Kemény harc lesz. Ami nagyon furán kezdődik az egyik hegyes fülűnek szárnyai nőnek és elvonul egyedül harcolni a Fehérrel. Nos ez most nem tudom, hogy jó-e vagy rossz. Akkor nekünk marad a fő gonosz. Amit elkezdett az elf csapkodni. A bolond egy csapás ettől a dögtől és kidől.
- Figyelj ember! Te kerülj ennek a dögnek az oldalába. Én meg megmentem ezt a bolondot.
Ekkor minden erőmet összeszedem és szemből ráfutok az ellenre. Kalapácsomat alsó állásba helyezem. Olyan közel próbálok kerülni a szörnyeteghez amennyire lehet és csak az utolsó pillanatban akarom felfelé ívelni a fegyverem. Ez kizökkenti majd a helyzetéből és mivel túlságosan benne leszek a személyes terében, nem tud gyorsan reagálni. Vagyis remélem. Amikor pedig kibillen az egyensúlyából az elfnek és az embernek is eljön az ideje. Hogy én hogy utálom ezt a küldetést.
|
|