Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 914 
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Bratti on May 4, 2016 13:19:39 GMT 1
http Eren persze azonnal ellenkezni próbál. Mint mindig… Sóhajtok egy nagyot.
- Eren, értsd már meg végre, hogy mindenkit veszélybe sodorsz, ha átalakulsz... És tisztában vagyok azzal, hogy nem vagyok az anyád... - Azonban Levi hadnagy a szavamba vág, ezért inkább elnémulok, és végig hallgatom, amit mond, majd bólintok egyet. Csak kérlek, ne veszítsd el a fejedet, Eren…
***
Figyelmesen hallgatom Kyle-t, de sajnos nem tudok meg tőle többet. Csalódottan fújom ki a levegőt, majd a férfire nézek.
- Hát azért köszönöm, észben tartom! – Érintem meg biztatóan a karját, majd én is újra töltöm a palackjaimat, és tartalék pengéket rakok el, majd miután Hector jól fellökött, felállok, és felszállok rá, majd a parancsot követve Eren mellé léptetem őt. Végig mellette haladok, de látom, hogy még dühös, ezért egy ideig nem szólok hozzá. Jobbnak érzem, ha hagyom lenyugodni, nincs szükségem még egy „Nem-vagy-az-anyám-nem-kell-megvédened!” című kiselőadásra. Eleget hallottam már, és nincsenek az ínyemre. Elhúzom a számat, amikor Hector megbotlik valamiben, hiszen a sebes lábam pont úgy nyomódik a nyereghez, hogy ne legyen kellemes, de legalább újra koncentrálok. Nem kellett sok ész, hogy rájöjjünk, egyelőre csak Annie titán, és már fárad. Egyre idegesebb leszek Eren miatt, hiszen még mindig nem tudom, hogyan vélekedik Annie és Charlotte árulásáról. Habozom egy pillanatig, aztán kissé tétován megszólítom őt.
- Eren, te is látod, hogy ők vétkesek, ugye? Csak mert itt nincs helye tétovázásnak… - Nézek rá komolyan, és csak reménykedem, hogy ezzel nem bőszítem fel még jobban. Várok a válaszára, aztán hamarosan feltűnik előttünk egy domb mögül Annie. Összepréselem az ajkaimat, és az idegesség helyét a bosszú és az adrenalin veszi át. Hát legalább én nem fogok habozni, ha ki kell nyírni őket… Kissé lassítok, hogy a támadó csapatok előre tudjanak törni. Amikor Kami és Mayu húz el mellettem, akkor csak ennyit kiáltok nekik oda.
- Ha meg mertek halni, és esküszöm, hogy… - Azonban nem hallhatják a végét, mert mindketten hallótávolságon kívülre értek. Feszülten figyelek, és gyorsabban ver a szívem, amikor látom, hogy Kami a nyakát célozza, amikor azonban csak a fél kezét sikerül levágnia, kissé megrémülök. Ha csak megsebesítik, bármikor könnyedén át tud változni, és akkor a hő miatt mindannyian megsebesülnek, rosszabb esetben meghalnak… Csak ne változz át Charlotte… Szerencsére pont így történt, és volt osztagvezetőm csak regenerálja magát, amin meglepődöm, hiszen itt volt az alkalma, csak elszalasztotta. Azonban nem lehet ekkora szerencsénk, hiszen mielőtt bárki újra támadhatná, már el is rugaszkodott, és a következő pillanatban egy hasonló gőzfelhővel kísérve átalakul. Felmordulok. Ennek így nem lesz jó vége. Elakad a levegő a torkomban, amikor egy alakot látok a fának csapódni, majd egy másik követi. DŐLT Csak ne Mayu és Kami legyen az… Csak ne Mayu és Kami legyen az... Ismételgetem magmban, majd mikor végre eloszlik a gőz, megkönnyebbülve tapasztalom, hogy egyikük sincs a holtak között. Aztán el is fog a bűntudat, hogy ilyen gondolataim vannak, hiszen még két erős katonát veszítettünk el. Ha minden tapasztaltat kiiktatnak, annak nem lesz jó vége… Mi még tapasztalatlanok vagyunk, és már csak Dieb, Martha, Kyle, Hange és Levi maradt egy tucat rémült kadéttal… Már húzom is ki a kengyelből a lábam, hogy Kami-hoz és Mayu-hoz siessek, amikor újra Eren-re nézek. Hiába… Nem mehetek oda, nekem Eren-re kell, figyeljek. Látom, hogy reszket, és biztos nem azért, mert fázik. Gyanakodva szólalok meg.
- Eren, ugye nem fogsz… - Mielőtt azonban bármit is tehetnék, már egy újabb gőzfelhő homályosítja el a látásomat. Basszus, ennyit a feladatomról. Mivel közel voltam hozzá, a nagy légáramlat miatt a szemem elé kell húznom a kezem, de még így is lelöki a fejemről a csuklyát, de aztán gyorsan visszarántom rá, bár igazából már mindegy. A következő pillanatban pedig majdnem leesem a lovamról, hiszen Hector teljesen megbokrosodik, amit nem csodálok, hiszen tőle alig fél méterre jelent meg egy titán. Könnyezve a gőztől próbálom meg megállítani, de még így jó hat méterre távolodunk el, mire végre megáll. Megsimogatom, majd a nyeregre állok, és elrugaszkodom, ott hagyva őt. Közben Jean mellé érek, és a jobbján, fej fej mellett haladunk valószínűleg.
- Mentsük meg újra Eren titán seggét, jó? – Nem nézek rá. Sebesen közeledünk Charlotte és Eren felé. A fenébe veled, Eren, ez nem volt jó lépés, most már nem kell figyelniük, hogy kit ölnek meg…
- Figyelj, hogy most már nem tétováznak majd, kérdés nélkül meg fognak ölni, hiszen Eren felelőtlen módon átalakult… Meg se próbáld egyedül kivágni őket, azonnal meghalsz, érthető? Azt hiszem, az lenne a megfelelő taktika, ha mindketten a lábát támadnánk, hátha át tudjuk vágni az egyik fontos ínt, ezzel nem csak a támadásban blokkoljuk, de a menekülését is akadályozzuk egy rövid ideig. Viszont rendkívül gyorsan regenerálódik, ki tudja, meddig tart neki, úgyhogy utána tűnés a közeléből. Eren-re is figyelj, lehet, nem teljesen ura magának, és nem hiszem, hogy pont a te szaros seggedre fog vigyázni… - Ha nem egyezik bele, akkor egyedül próbálom meg, bár elég valószínű, hogy nem fog sikerülni. Ha belemegy a tervbe, akkor mielőtt elindulnánk, még halkabban szólalok meg.
– Remélem, nem haragszol már rám, és képesek leszünk egy csapatként együtt dolgozni most, és ha túléljük, akkor máskor is – Nézek rá egy hosszúnak tűnő pillanatig őszintén, majd újra Charlotte-ra tekintek. Itt az idő…
- Enyém a távolabbi, tied a közelebbi lába! Nehogy meghalj… - Teszem még hozzá, majd Eren-t kikerülve Charlotte bal lábát veszem célba, és megpróbálom átvágni a legfontosabb ínját, ezzel a földre küldeni őt. Ha nem sikerül, akkor csak messzebb landolok tőle, ha támadni is próbál, akkor én megpróbálok kitérni tőle. Ha sikerül, akkor kissé távolodom tőle, majd Jean-t keresem a szememmel, és ha segítségre van szüksége, akkor azonnal felé sietek. De csak reménykedem, hogy nem lesz, elég jó katona ahhoz, hogy teljesítse a feladatát, ezért is őt választottam. Még lehetett volna Reiner vagy Berthold, de velük nem hiszem, hogy sikerült volna együtt dolgoznom.
Ekkor azonban egy másik robajt hallok a másik csapattól, és gyorsan odanézek. Kikerekedik a szemem a látottaktól. Martha életét Kyle menti meg, majd Kyle, aki már nem is Kyle, hanem egy titán, a földhöz szegezi a lányt. Biztosan képzelődtem… Csak nem elfertőződött egy sebem? Gyorsan visszafordulok Charlotte-ék irányába, azonban hamarosan egy sikoltás kényszerít újra hátrafordulni. Martha volt az, és rá kell döbbenjek, hogy valószínűleg nem csak én látom Kyle-t titánnak. De hát… Hamarosan minden shingashina-i titán lesz… Bosszankodom, de szerencsére már Annie-t támadja. Úgy ítélem meg, hogy Dieb és Martha elég lesz Kyle-nak, persze, ha a hadnagynak sikerül talpra állítania a lányt. Mayu-nak és Kami-nak nagyobb szüksége van rám, ezért továbbra is Charlotte-nál téblábolok, nem gondolva az imént sokként megélt eseményekre. Reményeim szerint Jean-nak is sikerült élve kikerülnie Charlotte lábai közül, ha nem akkor azonnal a segítségére sietek. Ha azonban mindketten biztos helyen vagyunk már, akkor egy nagyot sóhajtok, majd így szólok társamhoz.
- Hát jó, mi megtettük, amit tudunk… - Tekintetemmel Eren-t követem. Ha már úgyis lőttek az eredeti tervnek, akkor győzd le… Ha még további támadás szükséges, akkor elgondolkodom, mi lenne célszerű. A szemét valószínűleg azonnal regenerálni tudja, és Petra halála óta nem igazán szeretnék újra így támadni… Viszont ha Eren képes a kezével Charlotte kezét lefogni, és a lába még nem regenerálódott, akkor talán sikerülhet… Csak a figyelmét kéne elterelni valamivel, hogy előre nézzen és ne hátra. Hirtelen beugrik nekem valami, és így szólok a valószínűleg mellettem álló fiúhoz.
- Jean, azt hiszem, csak úgy tudjuk legyőzni, ha eltereljük a figyelmét. Engem elég nagy valószínűséggel nagyon gyűlöl, ezért te hátul segédkezz Mayu-nak és Kami-nak. Eren remélhetőleg lefoglalja a kezét, a lába pedig talán még nem regenerálódik száz százalékosan. Én majd megpróbálom elterelni a figyelmét, te pedig biztosítsd a lányoknak, hogy ki tudják szedni onnan azt a némbert, jó? – Pillantok rá, aztán ha bólint, akkor mielőtt elindulhatna, még megragadom az inge ujját. – Sajnálom, hogy megint rád kell hagynom ezt a feladatok, de benned bízom meg annyira, hogy többé-kevésbé nyugodtan elengedjelek. Vigyázz magadra és a lányokra, jó? – kérdezem, majd elindulok. Előtte azonban még Eren-nek kiáltok, remélem, meghallja.
- Hé, Eren! A kezét foglald le! –Kiáltom, majd nagy kerülővel repülök Charlotte elé, aztán a szemével egy magasságba szállok, és addig csápolok, amíg meg nem lát. Eszembe jut, hogy a köpenyünk zöld, így eléggé beleolvad a környezetbe, ezért fogom, és kioldom, majd hagyom, hogy a földre hulljon. Talán a fehér ingem és a rikító vörös vérem elég feltűnő, hogy most már rám figyeljen. Elindulok, Eren mögül közelítek felé, pont szemben van velem. Az egyik pengémet rá szegezem, majd így kiáltok.
- Hé, Charlotte! Az imént azon kezdtem el gondolkodni, hogy amikor megsirattad Hans parancsnokot, akkor az vajon őszinte volt-e. Hiszen ő is az emberiség oldalán állt, nem igaz? Te azonban Annie-val együtt az emberiség ellensége vagy, Hans parancsnok ellensége. Ugyanannyira vagy vétkes a halálában, mint azok a titánok, akik szétmarcangolták apró darabokra. Ennyi erővel te magad is megölhetted volna, ugye? – Nézek rá kihívóan. – Viszont veled ellentétben, bennünk továbbra is ott él Hans bosszúja, hogy legyőzzük ezeket a mocskos szörnyetegeket, mint amilyen te vagy. Ha Hans itt lenne, ő maga intézne el, ehhez kétség sem fér. De mivel a magad fajták tettek róla, hogy ne lehessen köztünk, ezért csak itt él bennünk tovább – Mutatok a szívemre. Már egészen közel vagyok hozzá, de egyelőre még nem valószínű, hogy el tud érni. Remélem, Eren nem veszi magára... Csak a szemébe nézek, nem szabad mellé lesnem, hiszen akkor elárulnám a tervet. Remélhetőleg ennyi rizsa elég volt ahhoz, hogy észrevétlenül a közelébe férkőzzenek, ezért csak akkor szólalok meg újra, amikor a szemem sarkából már biztosra veszem, hogy Kami lecsap a nyakszirtjére.
– Ezért fogsz a mi pengéink által veszíteni! – kiáltom még neki indulatosan, és remélem, hogy sikerült végrehajtani a tervet, amiről igazából csak Jean tudott. Na mindegy… Ha nem sikerült, akkor próbálok kissé hátrébb menni, hiszen nem tudom, hogyan reagál a mondanivalómra. Aztán inkább újra gondolkodóba esem, vajon mit kéne tenni…
Ha sikerül, akkor Eren vállára szállok, hogy Charlotte titánja mögé lássak. Először gyorsan végig futtatom a szememet, hogy mindenki él-e. Aztán Jean-nak csak annyit tátogok, hogy köszönöm, majd segédkezek Charlotte elfogásában, feltéve persze, ha sikerült. Ezután Annie felé nézek, és ha még nem végeztek, akkor gyorsan a hadnagyhoz sietek, majd egy gyors tisztelgést követően így szólok.
- Hagynagy! Szükség van-e rám Annie elfogásában? Ha igen, ha nem, mit tegyek? – kérdezem céltudatosan, majd a parancsai szerint cselekszem. Ha azonban Eren-nel történik valami, akkor semmibe veszem bármilyen parancsot, és hozzá sietek, hogy segíteni tudjak neki. Ekkor nem igazán figyelek senkire, persze ha akármi támad, akkor Eren-t próbálom védeni. Alapvetően ezt tartom fő feladatomnak akkor is, ha Eren is Annie-t próbálja megállítani, és remélem, a hadnagy is ezt pártolja, hiszen csak ismer már annyira, hogy ha Annie Eren-nek megy, és kárt okoz benne, akkor biztosan nem a sebesülteket fogom pátyolgatni, akármennyire kegyetlen dolog is tőlem. Azonban azt azért sajnálom, hogy a köpenyemet elhagytam, mert így könnyű célpont vagyok. De nem érdekel. Elsődleges küldetésem Eren életben és biztonságban tartása. Aztán eszembe jut, amikor egyszer Annie, Reiner és Eren együtt harcolt még a kiképzésen, és én kihívtam párbajra Annie-t. Ha Eren most vele küzd, akkor így kiáltok neki.
- Eren! Emlékezz Annie mozdulataira a kiképzésen! Azokat fogja használni! És a tieidet is ismeri, ne feledkezz meg erről! – Ezután támadásba lendülök. Készülj, Annie… Jön a bosszú…  |
|
Mayu
Lelkes fórumozó
Posts: 45
|
Post by Mayu on May 5, 2016 22:23:52 GMT 1
img09.deviantart.net/8d0d/i/2013/248/8/0/anime_girl_with_a_rapier_by_iamecchi-d6l68o7.png Mayut hirtelen érinti, ahogy Mikasa átöleli. Kikerekedett szemmel, mozdulatlanul várta, míg elengedik. Sosem hitte volna, hogy a lány egyszer is, így aggódik érte. Zavarodottában nem tudott megszólalni, de természetesen ő is örült neki, hogy mindannyian visszatértek, még ha nem is jártak sikerrel. Elkíséri Mikasát az ellátmányhoz, ahol előkutat egy kulacs vizet, amivel megtisztíthatja a karját, majd szorosan bekötözi neki. Egy ideig némán dolgozik, de aztán nem bírja tovább tartani a kínos csendet. – Te mit gondolsz… Sikerhez vihetjük még a küldetést? Vagy már valóban minden elveszett? – kérdezi a lánytól, noha nem mintha értelmes választ várna. Tisztában van vele, hogy semmi nem fog változni, úgysincs más lehetőségük. Jól jött, hogy elgondolkodott a lehetőségeiken, ezentúl elhatározta magát, hogy olyan elszántsággal kell harcolnia, ahogy még soha. ~ Mindent el kell követnem a győzelem érdekében, de ugyanakkor nem rohanhatok feleslegesen a vesztembe sem. Kiegyensúlyozottnak kell maradnom és… ~ gondolatmenetét a közeledő Kami zavarta meg. Amióta próbálta megnyugtatni, látszólag csak rosszabbított a helyzeten, ezért nem szólt hozzá, amíg ő sem szólalt fel. „- Ugye jól sejtem, hogy te is elégtételt akarsz venni azon a dög Charlotte-on?-” kérdezte tőle a lány. Felpillantott Kamilla bosszúvágytól szikrázó szemeire válaszképp pedig kajánul elvigyorodott. Tulajdonképpen nem zavarta volna az sem, ha nem támogatják az ötletet, sőt elég valószínűtlennek gondolta, hogy rájuk hagynak egy ilyen komoly feladatot. Amikor Kami Mikasával viccelődött tudta, hogy a bébi csőszös résznél rá gondolt ezért akaratlanul is felnevetett. – Valóban nem könnyű eset a kis barátod. De elég jól bevált a rögtönzött érvelő szövegem. – jókedvűen magára bökött, miközben büszkén kihúzta magát, tudván hogy jól végezte feladatát. Látszólag a fekete hajú lányt kissé zavarba hozták a hallottak és másra próbálta terelni a szót. Mayu követte a tekintetét, ami Ymir és Christa irányába szegeződött, ekkor megakadt rajtuk a szeme. ~ Mi a fenét csinálnak azok ott ilyen távol? ~ Hunyorgott, hogy élesebben lássa őket, de ezzel inkább felhagyott és a hallására koncentrált. Christának habár élesebb hangja volt, olyan halkan suttogott, hogy egy szavát sem bírta kivenni, viszont Ymir monológjából ki tudott venni pár részletet.
„- Ne játszd itt a szerencsétlen mártírt, végre állj ki magadért! Én megmondtam, hogy hasonló helyzetben vagyunk, de veled ellentétben én nem rejtegetem, ki vagyok. -„ Összeráncolt szemöldökkel figyelte őket még pár másodpercig, de mivel nem értett semmit az egészből, egy vállrántással annyiban hagyta.
A hadnagy összehívta a csapatot, hogy végre kitervelhessenek valamit. Mayu kifejezéstelen arccal nézte végig, ahogy Levi a földön ülve pihentette a lábát. Próbált minden negatív gondolatot és kételyt kiűzni a fejéből, de az a bizonyos kérdés, újra és újra bevillant. ~ Hogyan történhetett mindez? ~ Egyszerűen tudta, hogy nincs értelme ezen tovább gondolkodni, így mikor Hange és Armin a terven kezdtek agyalni, ott hagyta a stratégistákat és elindult gázt tölteni. Nem volt rájuk kíváncsi, egyébként is tisztán halott mindent. Egyetlenegy dolog érdekelte, az pedig az volt, hogy neki milyen feladatot kell ellátnia. Most érkezett el egy olyan pontba, hogy bármit parancsolnak neki, azt megteszi. Nem volt se kedve, se energiája felülbírálni bármit is. Csakis a győzelemre koncentrált és a véghezvitelére. Miután újratöltött és kicserélte a pengéket pont arra ért vissza, hogy Levi engedélyt adott Charlotte kiiktatására. Csupán egy feltétele volt, mégpedig az, hogy két felderítő velük tartson. Mayut ez cseppet sem zavarta sőt, örült neki, hogy tapasztaltabb katonák mellett harcolhat, de igencsak meglepte, hogy a hadnagy szó nélkül beleegyezett Kami ötletébe. ~ Milyen okból bízik meg bennünk ennyire? Még így is, hogy az osztaga két tagját velünk küldi, tisztában kell lennie vele, ha valamelyikünk elhibázza az mind a négyünk vesztét okozza majd. ~ gondolatai össze-vissza cikáztak ~ Egy szó, mint száz, nem szabad cserbenhagynunk senkit sem. Én nem fogok! Ha eddig kibírtam az azt jelenti mégsem vagyok teljesen hasztalan! Nem… Ezt most verd ki a fejedből… Igenis jó katona lettél, olyan amilyen mindig is akartál lenni. Bár, ha belegondolok, milyen könnyű lenne meghalni. Már végül is elértem, amit akartam nem? Legalább újra láthatnálak titeket… ~ megrázta a fejét és gyorsan kiverte a fejéből ezt az ostobaságot. ~ Nem. A többiekre is kell gondolnom. Az épségükre, a küldetés sikerére, az emberiség győzelmére! Elővigyázatosnak kell lennem. ~ egy rövid pillanatra Kami felé fordítja a fejét ~ Ki tudja kik követnének azon nyomban, amint elhibázok valamit. ~ Amint véget ér az eligazítás felpattan a lova hátára, felhúzza az inkognitót jelentő csuklyát és vágtatva halad előre a többiekkel.
Felzárkózott Kamilla mellé, aki egy idő után felszólalt. Mayu már az első mondat után bólintott és elfordult, ám barátnője még folytatta. „– Idegesítő egy képessége van annak a banyának. Viszont… -„ Itt Kami szünetet tartott, mire újra visszafordult és egy komoly, de ugyanakkor aggodalmat sugárzó szempárral találta szembe magát. „- … Eszedbe se jusson úgy a nyakszirtjére menni, hogy belelövöd a szigonyod, világos?! Azon nyomban megölne… -„ Némán figyelte a lány reakcióit, aztán a motyogására összerándult a szíve. „- … azt pedig nem bírnám elviselni… -„
Nem akart közbeszólni, inkább úgy tett, mintha nem is hallotta volna, pedig nyilvánvalóan Kaminak is egyértelmű volt, hogy ez nem igaz. Ő volt az egyetlen, aki tudott a hallásáról, igazából nem tartotta fontosnak, hogy erről többen is tudjanak. ~ Én sem akarok még egy fontos személyt elveszíteni… ~ válaszolta magában. Az előbb már egészen jól összekapta magát, ez pedig a legrosszabb alkalom lett volna egy újabb összezuhanásra.
Egyre közelebb értek a falhoz, már kezdte azt hinni lemaradtak vagy elvesztették őket valahol, de ekkor megpillantotta Annie-t, aki még mindig óriásalakban járkált. A vállán álló utazótársát Kamilla már célba is vette. Mayu még lovon maradt, hogy miután Charlotte el lesz foglalva az őt támadó emberektől, ő hátulról egyszer s mindenkora végezhessen az árulóval. Kiszállt a kengyelekből és ráguggolt a nyeregre, így bármelyik pillanatban elrugaszkodhatott, hogy akcióba léphessen. Ez meg is történt, amint Kami levágta a nő karját. Természetesen tudta, hogy szokatlanul gyorsan regenerál, de reménykedett benne, hogy elég gyorsan oda tud érni, de ez sajnos nem így lett. Charlotte túl gyors volt, leugrott majd a kezét a szájához emelte. Minden túl gyorsan történt, Mayu csak annyit tudott rá reagálni, hogy a füléhez szorította a kezeit és megpróbált visszább hőkölni. A robbanást követő hullám hátrébb tessékelte a lányt, füleit pedig magas frekvencián szóló sípoló hang árasztotta el. Észrevette Kamit, ahogy egy háztetőre zuhant, ezért is próbálta minél hamarabb visszanyerni az egyensúlyát, majd Oluo és Eld mellé szállt. A két férfi végezte a dolgát, így ő gyorsított és a titán mögé helyezkedett. Azonban az egyikőjük kapva a lehetőségen megközelítette a gyengepontját, mire az óriás ellendítette a karját Mayu előtt, aki ösztönösen hátrahőkölt. Becsukta a szemét, hiszen már látta mi fog történni. A mai nap folyamán ez már egyszer megtörtént vele. Az orra előtt préselik fel társait egy fára vagy jelen esetben a falra. Nem veszíthette el az önkontrollt, egyelőre a feladatára kell koncentrálnia. Látta, ahogy Eld a nő karjának ront, de elvéti. Újra megtörtént. A mai nap már háromszor… Érezte, hogy legördül az arcán egy pár könnycsepp. ~ Nem. Nem. Nem… Elbuktunk… Már csak ketten maradtunk. ~ Tekintetével megkereste barátnőjét, aki szintén döbbentem figyelte az eseményeket. ~ Ez így nem lesz jó. Hátrébb kell kerülnöm, vagy különben én leszek a következő. ~ Egyre távolabb helyezkedett el a titántól, közben kezdett megfájdulni a feje a sok zűrzavartól. Hamarosan Kami is csatlakozott, de mindketten csak hasztalanul manővereztek Charlotte körül. A következő robbanás váratlanul érte, a feje majd szétrobbant füleiben zúgó síptól. Meglátta Erent, ahogy sebesen közelít a nő felé, de útját még Kamilla is keresztezte. – Vigyázz! – kiáltotta neki torkaszakadtából, majd megkönnyebbülve sóhajtott fel, mikor a lány épségben kikerülte a tomboló titánt. Mayu az eget kezdte pásztázni, de fekete füstjelző nyomát sem látta. - Teljesen meghibbant? Várnia kellett volna a paran… - tekintete megakadt Charlotte üres nyakszirtjén, itt volt a megfelelő alkalom. Kamival egymásra néztek majd bólintott a lánynak. Barátnője azonnal tudta mit jelez neki ezért rögtön támadásba lendült. Mayu várt egy kicsit, hogy majd lemaradva tudja követni az eseményeket, de ha netán baj történne, még közbe is tudjon avatkozni. Közben, ha minden igaz Jean is megérkezett, akinek csak jelzett, hogy várjon még és csak majd utána induljon el. Olyan közel volt a cél, olyan közel voltak a végéhez, de ekkor egy újabb robbanást hallott a mellettük lévő csapatból. Hirtelen odakapta a fejét és értetlenül nézte a negyedik óriást. Kísértetiesen hasonlított a félszemű férfira, de lehetetlennek találta, hogy ő is alakváltó legyen… De nagyon úgy látszott, hogy már semmi sem lehetetlen. ~ Esküszöm megbolondultam… ~ Visszakapta tekintetét és gázt adott. Ugyanazzal a technikával szigonyait Erenbe lőtte, viszont több gázt használt, hogy magasabbra tudjon kerülni. Olyan magasra repült, hogy a két óriás feje felett is el tudott volna repülni, innen figyelte Kami mozdulatait. Minden porcikájában remegett. Ha sikerül kinyírniuk az árulót ez lesz a mai nap első sikere.
Amennyiben Kami elhibázná, a magasból próbál gőzerővel lecsapni az ellenségre. Ezt úgy próbálja meg kivitelezni, hogy Charlotte háta mentén a földbe lövi a szigonyait, majd mikor közvetlenül a célpont felé ér megpróbálja elvágni, ezzel az örök vadászmezőkre küldve a nőt. Ha elhibázza a támadást vészesen gyorsan közeledik a föld felé, ezért meg kell kapaszkodnia egy közeli tereptárgyba, végszükség esetén a titánba lövi a szigonyát, hogy ne lapuljon ki földre éréskor.
|
|
Dogorn
FRPG Guru
"I have respect for people who live a fulfilled life."
Posts: 565 
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Dogorn on May 6, 2016 20:00:03 GMT 1
A kadétok és felderítők hamarosan ott állnak a fal tövében, véresen, kimerülten (Mayu esetében nyállal és egy titán gyomorváladékával borítva), de abban a tudatban, hogy győztek. Eren titánja is hamar összeesik, Armin azonnal odasiet hozzá, hogy segítsen, Mikasa pedig követheti, és együtt támogathatják a fáradt fiút. Kyle-hoz, amennyiben szintén sikerül kiemelkednie a titánjából Hanji siet oda, akinek az arca vegyes érzelmeket tükröz… két embert veszítettek a felderítők közül, de egyben több új információval is gazdagodott. Mielőtt Kyle bármit tudna reagálni, a nő előveszi az egyik pengéjét, és megvágja a férfi karját. Mielőtt Kyle felszisszenhetne, a sérülés szélei elkezdenek összehúzódni, és a vágás hamarosan rózsaszínűvé szelídül, majd teljesen eltűnik. Ha letörli a vért, olyan, mintha meg sem sérült volna a karja. Hanji elgondolkozik.
- Hihetetlen… - suttogja. – Charlotte képessége… korábban nem mutattál ehhez hasonló… szuper regenerációs képességeket, igaz? Dehogyis mutattál, eltörted a karod, és nem is tudtad használni egy darabig… azt jelentené, hogy… - ekkor a tekintete a fal résében látható lábra téved, és vastag keretes szemüvege mögött tágra nyílnak a szemei.
– Vajon… - összefüggéstelenül habog, miközben visszasétál a többiekhez. Levi már kiadta a parancsot, hogy a két halottat, és Annie testét is rakják a szekérre, mert sietniük kell. Sasha és Connie vállalja a felderítők testeinek felpakolását, és miközben a két zsákba tekert halottat emelik fel, látszik, nem tudják, milyen érzelmeket mutassanak… egyszerre örülnek, mert élnek, mert győztek, és egyszerre érzik úgy, hogy az örömük árulás azokkal szemben, akik nem élték túl a csatát. Ymir azonban leplezetlenül mosolyog, bár nem tudni pontosan miért… a győzelem, vagy valami egészen más miatt. Átöleli Krista vállát, és a falban látható lábra mutat. - Nincs valami mondanivalód?
- Krista néhány pillanatig néz maga elé, majd Hanji-hoz és Levi-hoz fordul. A nő láthatólag még mindig a történteken töpreng, Levi pedig lehetőség szerint indulna már, mikor a lány halkan megszólal. - Nem akartam elmondani, de... Az igazi nevem Historia Reiss. Pixis parancsnok beszélt egy… tizenhat éves lányról, aki mindent megváltoztathat. Nem szívesen mondom, de… Erwin parancsnok élete múlik most ezen, és sokat kockáztattunk, nem lehet, hogy hiába volt… én vagyok az a lány. Én vagyok az igazi trónörökös!
|
|
Aria
Szerepjátékok Istene
Szeresd ellenségeidet! Azzal kergeted őket az őrületbe.
Posts: 1,043
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Aria on May 6, 2016 23:34:04 GMT 1
Még egy kis izgalom az eljövendő második évadhoz, az egyik spoilermentes trailer:
|
|
kylenorthon
Lelkes fórumozó
Dolgok történnek.
Posts: 93
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by kylenorthon on May 7, 2016 15:55:08 GMT 1
Kyle a nőstény ellen harcolt, de kisebb mérete és tapasztalatlansága miatt messze elmaradt tőle. Ugyan gyors volt, és az ütések nagy részét el tudta kerülni, mikor a nőre támadt az egyszerűen csak megragadta a karját ütés közben, majd lendületből a falhoz vágta. Kyle úgy érezte, megszűnt a világ. Olyan erősen csapódott a falba, hogy annak egy része beszakadt, így porral és törmelékkel borította be. Próbálta összeszedni magát, nem vette észre a lábat amit felfedett a lyuk.
Mikor végre magához tért, végignézte, ahogy a tejes lány barátnőjét Charlotte lenyelte. Elvesztette az önkontrollt nem csak a titánja, de az elméje felett is. Őrült tempóban rontott rá az árulóra, majd megragadta és kiharapta az óriás nyakszírtjéből a nőt. Ha próbálta is bárki figyelmeztetni, nem ért semmit mert nem hallotta, csak összezárta az állkapcsát, ezzel kettéharapva a nőt, majd lenyelte.
A sérült karja szinte azonnal helyrejött utána, ahogy a karcolásai is beforrtak… Lassan kezdte visszanyerni a tudatát. Ekkor hallotta meg a nevét. „Kyle?! Te vagy az??!” A hang irányába nézett. Kami volt az. Egymásra figyeltek egy pillanatig, aztán feltűnt neki, hogy a harcnak még mindig nincs vége. Összeszedte magát és nekirontott a nösténynek. Ha az meg is sebezte, hamar begyógyult mind. Ennyien bőven elegen voltak Annie legyőzéséhez, de valami máshogy sült el… Mielőtt bárki kivághatta volna a lányt, a titán nyakszirtje elkezdett kikristályosodni, és ahogy a hatalmas test összeesett, felbukkant belőle a nő alakja beleépülve egy hatalmas, átlátszó kőbe. Minden megállt egy kis időre…
Ahogy Kyle lassan lenyugodott, villámcsapásként jutott el a tudatáig, mit is művelt miközben nem volt magánál. Megette Charlotteot. A titán felüvöltött majd térdrerogyott, és a szellemi összeroppanás olyan hatással volt a férfira, hogy kiemelkedett az óriása nyakszirtjéből a hatalmas test pedig összeesett. De nem volt ereje teljesen kiszabadulni. Csak ült ott a párolgó test nyakán, a végtagjai még mindig a forró izokhoz voltak kötve. Csak ült… maga elé meredve. Nem akarta elhinni, nem tudta megemészteni. Lepergett előtte minden. Átváltozott, megtámadta Marthat, megevett egy embert…
Hange jelent meg nellette lelkesen és elkezdte vagdosni… ő meggyógyult… azonnal… Nem nézett a nőre, nem válaszolt a kérdéseire, csak ugyanúgy meredt maga elé, majd halkan megszólalt, mindenféle egyéb mozdulatot mellőzve. – Osztagvezető… öljön meg… kérem… - Akármilyen reakciót kapott, nem számított. Nem volt képes mozogni és nem is akart. Csak ott akart maradni egyedül, hogy majd valami dög megzabálja. Azt akarta, hogy hagyják ott. Higy mindenki kerülje el messzire. Krista monológja el se jutott a tudatáig… Semmit nem szeretett volna jobban mint…
…egyszerűen csak meghalni…
|
|
Martha
Lelkes fórumozó
Everywhere I go...
Posts: 56
|
Post by Martha on May 7, 2016 16:14:31 GMT 1
Martha a hadnagy mondandója hallatán lassan feltápászkodott. Hirtelen átfutott egy gondolat az agyán.
~Ha Kyle és az a kadét titán, akkor mi van, ha mások is azok, csak még nem fedték fel magukat. Nem bízhatok senkiben. Még akkor is ha bajtársról van szó. Ha valaki átváltozik titán lesz és mind jól tudjuk, hogy a titánok csak ölni akarnak.-elindult a nőstény óriás felé, hogy azért mégiscsak csináljon valamit. Amint Annie nekicsapta a falnak Kyle-t Martha támadásba lendült. Hátulról közelített, ugyanis a nőstény még Kyle földön heverő testére koncentrált. Először a titán karjára ment, hogy ne nagyon tudja csapdosni az embereket. Igyekezett minél több izmot átvágni egy lendülettel és viszonylag gyorsan mozogni, hogy ne tudjon reagálni az óriás. Ám ebben a tempóban hamar elfáradt így leereszkedett egy biztonságos helyre. Kifújta magát és körbenézett, hogy minden rendben van-e. Ránézett a falon tátongó lyukra. Nem akart hinni a szemének.
~Az ott egy...egy titán lába?-megdörzsölte a szemét, hátha csak hallucinált, de sajnos nem. Ám nem volt sok ideje agyalni ezen ugyanis Kyle titánja eltűnt a lyuk elől és Charlotte felé haladt.
~Ez meg mit akar csiná-?-ám nem tudta befejezni a gondolatmenetét, mert ledermedt azon, amit látott. A társa kiszakította a nőt, kettéharapta és lenyelte. Kitágult szemekkel bámulta a történteket.
-Hát igazam volt. Egy titán csak az emberek megölésére képes. Nem igaz Kyle? Te is csak erre vagy képes?-ordította oda a öntudatát vesztett titánnak. Aztán Annie felé fordul és folytatja a karizmainak az átvagdosását. Már kezdte megkönnyebbülve érezni magát, amikor Mikasa a nyakszirtje felé haladt, de a nőstény az utolsó trükkjének hála sikeresen elcseszte a küldetést.
-Neeeem!-Martha odaszaladt a megkeményedett lányhoz és elkezdte ütögetni a kristályt. -Gyere ki onnan te gyáva féreg! Ennyire félsz a haláltól? Bezzeg eközben az embereket szívesen gyilkolászod le, nem igaz?-mikor látta, hogy reménytelen, belerúgott egyet és dühösen sarkon fordult. A földet bámulva sétált egy darabig, aztán felnézett és pont Kyle titánjával találta szemben magát. Ridegen a társa szemébe nézett, akit épp Hange támadt le.
-Mostantól ne gyere a közelembe!-gyorsan elviharzott és mindenkitől távol letelepedett egy fánál. Christa monológjára csak fél füllel figyelt, de a lényeget kivette. Kicsit flegmán odaszólt neki.
-És ezt hamarabb mégis miért nem tudtad volna mondani?
|
|
Kami
FRPG Guru
Posts: 285
|
Post by Kami on May 7, 2016 17:01:05 GMT 1
A terv, amit kitaláltak, szinte hibátlan volt. De csak szinte. Sajnos Kami azzal a lehetőséggel nem számolt, hogy Charlotte még ilyen helyzetben is képes higgadtan gondolkodni, és a lehetőségeihez képest a legjobban hárítani a támadását. Ahogy a titán előrehajolt Kami nem tudott olyan mélyre vágni, hogy meg is haljon, de még így is sikerült hatalmas kárt okoznia az egykori osztagvezetőjének. Mivel azonban a nő nem halt meg, gyorsan elhátrált tőle. Ahogy azonban jobban megnézte az óriás nyakszirtjét, a seb nem gyógyult, vagy csak nagyon lassan. Kami szemében felcsillant a remény.
- Még ha nem is öltem meg, sikerülhet legyőznünk! Így hogy már nem tud olyan gyorsan regenerálódni… Sikerülhet! – Ezen felbátorodva nekilódult, és a bal karján elvágta az egyik izmot. Már indult volna a következő fontosabb ínhoz, amikor azt kellett tapasztalnia, hogy egyszerűen maga alá gyűri Erent. ~ Francba! Még így is nagyon erős! De nem kell félned Charlotte, nem hagylak elmenekülni! ~ Valahogy a többiekhez keveredett, bár ezt egészen addig nem vette észre, amíg neki nem ütközött Jeannak.
- Bocs! – Aztán a következő pillanatban csak egy hatalmas puffanást hallott, és ahogy odanézett, azt kellett látnia, hogy Charlotte lelökte magáról Erent. – Szóródjatok szét…! – Nem tudta folytatni, mert a titán feléjük kapott. Ő maga egyszerűen elkerülte, és a többieket figyelte. Mikasa és Jean is el tudott onnan manőverezni, Mayu azonban túl közel volt, és neki már nem sikerült. Kami ereiben megfagyott a vér, megállt körülötte az idő. Lassított felvételben látta, hogy az óriás az egyetlen barátját épp most falta fel. Teljesen megfeledkezett arról is, hogy még nem landolt, és ezért egy nagy csattanással ért földet az egyik háztetőn. De még ez sem érdekelte. Egyre csak Charlotte titánjának a száját bámulta, ahol néhány másodperccel ezelőtt eltűnt az a személy, akit nem akart elveszíteni. Egy hosszúnak tűnő percig csak állt ott, és lelki szemei előtt látta azt, hogyan ismerkedtek össze, lettek jóban a kiképzés alatt, hogy folyton Mayutól kért hajgumit, hogy összefoghassa a szénakazlat a haján, hogy hogyan ölték meg az első titánjukat közösen, és többek között még ezt is : „-…Azon nyomban megölne… - Elfordítja a fejét. - … azt pedig nem bírnám elviselni… - mondta elhalkuló hangon, de mivel barátnőjének nagyon éles hallása van, biztosan tudta, hogy hallotta.”.
- Ez biztosan csak egy rossz álom… ugye?! Ez nem történhet meg… - Szemei könnybe lábadtak. Egyre jobban szorította a kardjainak nyelét, mire a fájdalom elűzte minden reményét, hogy ez csak álom lenne. Lenézett a vérző kezére, amit csak homályosan látott a könnyei miatt. Aztán felnézett Charlottera, aki elindult, hogy segítsen Annienak. Kezei görcsösen ökölbe szorultak, és elborult aggyal utána repül. Mikasával együtt elállják az óriástársához vezető utat. Kami egy pillanatig . Könnyes szemekkel, összeszorított fogakkal, és mérhetetlen dühvel a szemében farkasszemezett az árulóval, aztán teljesen váratlanul észhez tért. ~ Ez nem én vagyok! Én nem vagyok sem Levi hadnagy, sem Mikasa, hogy ilyen elvakultan nekirontsak egy óriásnak… aki ráadásul ember is, és ismeri a manőverfelszerelés működését. Ehhez én túl ügyetlen vagyok…. És gyenge is. De ez nem jelenti azt, hogy meghátrálok! Nem csak azért, mert ezen múlik az emberiség jövője… Hanem mert meg kell bosszulnom Mayummit! ~ A kabátjával gyorsan letörölte a könnyeit, hogy tisztán lásson, és elindult. Becsatlakozott Mikasa mellé, és ketten elállták Charlotte útját. Egy pillanatig hezitált, azonban ahogy előjöttek az emlékképek, hogy ez a nő hogyan gyilkolta meg Pixis parancsnokot, illetve hogyan nyelte le Mayut, gondolkodás nélkül nekirontott.
Dühös volt, de nagyon, és a bosszúszomja is megnőtt, ezért tőle szokatlan módon tövig nyomta a ravaszokat a kardok nyelén, és elképesztő sebességgel száguldott. Rögtön a lábaihoz ereszkedett, azonban sokkal figyelmesebb volt, ugyanis mégiscsak egy igen erős ellenféllel állt szemben, aki két tapasztalt felderítőt is megölt már. Talán az okozta a sikerét, hogy önmagát meghazudtoló sebességgel, és bátorsággal ment neki az óriásnak, talán az, hogy korábban igen komoly sérülést okozott a nőnek, de mindkét bokaszalagját elvágta. A titán lerogyott, de azért Kami a biztonság kedvéért még a térdében lévő inakat is elvágta, hogy még véletlenül se keljen fel. Charlotte sem adta fel viszont, ezért próbált az egyik kezével felé csapni, azonban Kami számított erre, és könnyedén kitért előle. Persze mindezt a rengeteg gáz felhasználása tette lehetővé, ami hosszútávon nem igazán volt okos döntés, de ezzel nem törődött. Csak az számított, hogy az árulónak vesznie kell, bármi áron. Mikasát már egy ideje nem látta, de nem igazán foglalkozott vele. ~ Biztos jól van. Charlotte már nincs abban az állapotban, hogy pont Mikasát megölhesse… ~ ezzel a gondolattal célba vette az egyik karját. Mivel Charlotte kapálózott felé, ezért a felkarjának alsó felén is át tudta vágni a fontosabb izmokat, illetve egy másik forduló alkalmával felül is, így a titán keze a hajlító és feszítő izmok híján elernyedt, és nem tudta őket többé mozgatni. Mielőtt áttért volna a másik oldalra, elkapta a hév, és mindenáron csak fájdalmat akart okozni. Ezért a nyakszirtjére kapaszkodott, és az egyik kardját egyenesen Charlotte emberi alakjának a vállába szögezte. Igazából megpróbálta megölni, de a nő elhajolt, ezért csak a vállát szúrta át. Ez az akciója viszont igen felelőtlen volt, és majdnem az életébe került, ugyanis a kardja beragadt, és az óriás majdnem összelapította Kamit az ép kezével. Szerencsére még idejében rájött, ha a pengét kiejti a fogatból, akkor elszabadulhat, és így éppen hogy csak az utolsó pillanatban kerülte ki a csapást. Ezután készült, hogy megismételje a két vágást a nő karján. Kicsit nehezebb dolga volt, többet kellett manővereznie, hogy végre tudja hajtani, ugyanis valószínűleg Charlotte is érezte a közelgő végét. Az egyik fontos izmát sikerült átvágnia nagy nehezen, azonban amikor a másodikkal akarta volna ugyanezt tenni, végleg elfogyott az összes gáza, és lezuhant a földre. Először nekicsapódott az egyik ház falának, majd leesett a földre. Alig bírt mozogni, és ráadásul a tüdejébe szorult a levegő. Egy ideig homályosan is látott, csak a zengő lépteket hallotta. ~ Hát itt a vége… Nem tudom, hogy ez most Annie, vagy valamilyen egyszerű titán, de ez már nem számít, nem?! ~ Azonban az érkező óriás nem őt vette célba, hanem a legyengült nőstény óriást.
-Eren?! –kiáltott fel meglepettségében, azonban nem Eren titánja harapta ki Charlotte-t az óriásának nyakszirtjéből, hanem valaki egészen más. Ez a valaki kettéharapta a nőt, és egyszerűen lenyelte. Majd a hiányzó karja azon nyomban elkezdett visszanőni. – Ez az óriás felfalta Charlotte-ot… és megkapta az erejét…?! – Ahogy az óriás kicsit felé fordult, felismerni vélte benne a kávés bácsit. – Kyle?! Te vagy az??!– üvöltötte. Az óriás erre szép lassan felé fordította a fejét, és belenézett a lány szemeibe. Ez biztosította őt afelől, hogy a titán tényleg Kyle, nem kell tőle tartania. Aztán nem foglalkozva tovább Kyle-lal, a házfalakra támaszkodva botorkált szép lassan előre, ami két okból volt nehéz, az egyik, hogy alig kapott levegőt, a másik pedig, hogy a hatalmas gőzfelhőktől alig látott valamit. Ezekkel azonban nem foglalkozott. Nem érdekelte, hogy égnek a horzsolások, lüktetnek a zúzódások, és szinte alig van magánál, üveges tekintettel meredt maga elé, a haja teljesen szétzilálódott, kócosan, véresen és mocskosan állt mindenfelé, közben pedig haladt előre. Most tudatosult benne, hogy elvesztette Mayumit.
Sírni azonban nem tudott, ő maga sem értette miért. Ahogy egyre jobban oszlott szét a gőzfelhő, kirajzolódott előtte két alak. Először nem tulajdonított nekik nagyobb figyelmet, ahogy azonban közelebb ért, és a kép is tisztulni kezdett, Mikasát látta meg, és az ölében…
- MAYUMI?! – Szemei tágra nyíltak, a szíve kihagyott egy ütemet, és még a lélegzete is elállt egy pillanatra. Aztán először gyors (már amennyire) léptekkel indult meg, majd bukdácsolva, néha orra esve futásnak eredt, közben meg már könnyezett. Utoljára pont Mayu és Mikasa előtt esett össze, és bár nem igazán hallotta, mit mond a másik, de bólintva jelezte, hogy mehet a dolgára, bármi legyen is az. Aztán csak sírt a barátnője mellett, egészen addig, amíg ki nem nyitotta a szemét, és halkan meg nem szólalt: „- Mondd hogy nem rólam jön ez az orrfacsaró bűz”. Kami erre felemelte a fejét, és vöröslő szemekkel, de mosolyogva válaszolt neki.
- Nincs szerencséd, mert te vagy ilyen büdös… De tudod mit?! Engem nem érdekel, csak az számít, hogy élsz! – és a nyakába borult. Egy idő után, miután lehiggadt, Kami felült, és ülő pozícióba segítette Mayut is. Mélyen a szemébe nézett, és lágyan elmosolyodott.
- Ígérd meg, hogy soha többé nem okozol ekkora aggodalmat nekem, rendben? – A lány orra elé dugta a kisujját, hisz gyerekkorában mindig így rögzítették az ígéreteket. Miután összekulcsolták a kisujjaikat, Kami szélesen elvigyorodott. – És most menjünk oda a többiekhez, mostanra már biztosan elfogták Anniet! - Felsegítette barátnőjét, és őt támogatva elindultak a többiek felé. A harcnak már vége volt, azonban senkin sem látszódott az öröm legcsekélyebb jele sem. Kami ahogy meglátta a kikristályosodott Anniet megtorpant. Kis híja volt annak, hogy összeesik, de tartania kellett magát, már csak a rá támaszkodó Mayu miatt is.
- Ne mondd… hogy ez az egész teljesen hiábavaló volt!!! – Érezte, hogy ismét elszorul a torka, de egyelőre még tartotta magát. Lehajtotta a fejét, majd Mayumit elvitte a szekérig, és ott letette. – Majd később beszélünk… - mondta halkan, és anélkül, hogy ránézett volna bárkire, elsétált a lováért. Hallotta, ahogy Hanji Kyle-hoz beszél, de a férfi nem igazán reagál rá. A szőke lány is mondott neki valamit, ami a hangszínéből ítélve nem lehetett túl kedves. Ezért előbb odament hozzá, és a gőzölgő óriása előtt megállt, fel sem nézett rá, csak ennyit mondott:
- Ha te nem tetted volna meg, akkor én öltem volna meg, a lényegen ez nem változtat… Ne emészd magad emiatt…- Ezzel továbbsétált. Fél füllel még azt is hallotta, hogy Krista igazából egy királyi sarj, és hogy ő képes megmenteni Erwint. ~ Remek, akkor Martha örülhet, úgyis az ő bálványa Erwin parancsnok…~ Mivel egyik információ sem igazán érdekelte, csak szépen odasántikált a lovához, ahol térdre rogyott, és elkezdte püfölni a földet.
- Miért?! Miért, miért, miért?! Miért ilyen elcseszett ez a világ?! Miért csillantod fel az ember előtt a reményt, ha azt utána galád módon elveszed?! MIÉRT?!- és zokogásban tört ki. A mai nappal betelt számára a pohár, és már nem is akart gátat szabni a könnyeinek. Nem érdekelte, ha gyengének látják, hisz valójában az is, gyenge. Hiába akarta magát erősnek mutatni, soha nem válhatott azzá. – Ilyennek születtem, már rájöhettem volna, hogy nem tudok megváltozni… Semmit nem tudok önerőből megtenni… semmit! Ráadásul még egy emberről kiderült, hogy titán… ezek után kiben bízzak meg?! És Annie is hogy kicseszett velünk! Rohadjon meg! A FRANCBA! – Még egy utolsót belevert a földbe, majd a kezébe temette az arcát, és egészen addig ott sír, ameddig vagy valaki oda nem megy hozzá, és felrázza, vagy amíg ő össze nem szedi magát valamennyire .
|
|
Aria
Szerepjátékok Istene
Szeresd ellenségeidet! Azzal kergeted őket az őrületbe.
Posts: 1,043
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Aria on May 7, 2016 20:12:49 GMT 1
http Martha feltápászkodott, ezzel azonban nem volt vége a harcnak. Amennyire szerencséjük volt addig, a látszólag biztosnak ígérkező támadás elsőre félresikerül… az üvöltés odavonz néhány kisebb titánt. Levi azonnal fogja a zöld jelzőfényt, és a levegőbe lő, így a kadétok gondoskodhatnak az óriásokról, és azok nem érik el a harcolókat. Annie eközben a falnak csapja Kyle-t, és láthatóvá válik a résben az óriás lába. A következtetés félelmetesen gyorsan fogalmazódik meg Levi agyában, aki újra rákényszeríti magát, hogy mellőzze… egyelőre még harcolnak. Nem foglalkozhatnak ilyesmivel, mert valami eltereli a figyelmüket, és el fognak bukni. Mikor Charlotte Mayu felé kapott, és Kami rátámadt, észrevette, hogy a titán nem regenerálódik, de kirekesztette a tudatából a tényt, hogy megint meghalt valaki. Még nem. Észrevette, hogy Eren a földre került, így odalovagolt hozzá, és a fülébe üvöltött, hogy szedje össze magát, mert ha most veszítenek, mindenki halott. Ez az utolsó esély, már megmondták. Nem volt benne biztos, hogy sikerrel jár, de a fiú óriásalakja lassan feltápászkodott, és Annie felé indult.
Kyle nekirontott Charlotte-nak. Egyértelmű volt, hogy a férfi elveszítette a kontrollt, de túl gyors volt, nem tudott rá senki reagálni. Talán, ha megszúrták volna az egyik végtagját képes lett volna… de ő nem tehetett semmit, arra pedig nem volt idő, hogy valakinek jelezzen. Kiharapta Charlotte-ot és megette. Megevett egy embert. Levi gyomra felkavarodott a gondolatra. Igen, az ellenségük volt, és végezni kellett vele, de ez a lépés túl soknak tűnt. ~Elveszítette a kontrollt.~ emlékeztette magát, továbbra is mozgásban maradva, és figyelve az eseményeket. ~Nem volt ura a cselekedeteinek. Nem az ő hibája.~ Ez nem könnyített sokat a helyzeten, de megsajnálta kissé Kyle-t. Tudta, hogy előbb utóbb rádöbben, miket tett, és annak meglesznek a következményei. Egyelőre azonban úgy tűnt, nem tudatosultak benne a történtek, bár a sérülései kezdtek begyógyulni, így segíthetett a nőstény óriás ellen. ~Talán a csata végéig nem zuhan össze. Mivel… mivel megette azt a nőt, jó eséllyel győzni fogunk. Utána sem lesz sok idő, hogy összeszedjük magunkat, de akkor már jelentősen könnyebb a helyzet.~
Persze most sem sikerült minden tökéletesen, Annie kristályosodására pedig már nem tudta, mit reagáljon. Túl egyszerű lett volna, persze, csak elfogni, és elvinni, kiszedni belőle bármit… a világegyetem soha nem engedi, hogy valami ennyire egyszerű legyen. De vége volt. Mikasa időközben megjelent Mayu-val, így Levi egy pillanatig összpontosított. Érezte, hogy bár nem vehetett részt aktívan a csatában, az adrenalin azért kifejtette a hatását. A fülében dobolt a vér, és képes volt sokáig teljesen figyelmen kívül hagyni az érzelmeit. Most azonban véget ért a harc, és eszébe jutott Oluo és Eld. Négy emberét veszítette el az elmúlt napokban. Nem tudott senkit hibáztatni, és ahogy a nőstény óriás, és Charlotte elleni düh elérte, hirtelen rádöbbent, hogy már annak sincsen semmi értelme. Vége van. Charlotte halott. Az a nyomorul Leonhardt egy kőben van. Nem fogja megbosszulni a társait, de még a dühét sem élheti ki. ~Nincs idő erre.~ döntött. ~Erwin még életveszélyben van. Nem futhatunk ki az időből. Majd akkor ha az egésznek vége… ~ Persze azzal is tisztában volt, hogy nem sokat segít, ha később gyászol… de nem zuhanhatott szét. Most nem.
Historia ekkor lépett oda hozzájuk. Levi némán, kifejezéstelen tekintettel hallgatta végig a szavait, majd röviden felelt.
- Remélem felséged ezt nagyközönség előtt is szívesen közli, mert oda kell érnünk egy fontos kivégzésre. – közben inkább nem száll le a lováról. A törött lába miatt tart attól, hogyha egyszer rosszul ér földet, akkor többet felszállni sem tud. Végigpillant a kimerült csapaton, és először Sashához és Connie-hoz fordul. – Springer, Braus, ti rakjátok a holttesteket a szekérre. Braun és Hoover, ti Leonhardtot tegyétek fel és rögzítsétek, mindenképpen magunkkal kell vinnünk. – Ezután Hanji-hoz fordul. – Te foglalkozz azzal, hogy a kadétok összeszedjék magukat, és legyenek minél előbb indulásra készen, nem veszíthetünk időt. A formációt tervezd úgy, hogy őfelsége – ez a szó ismét erős szarkasztikus felhangot kap. – lehetőleg olyan helyre kerüljön, ahol nem nyírják ki azonnal. Ha Reeves be is tartja a szavát, nem hiszem, hogy könnyű utunk lesz, és nem örülnék neki, ha lepuffantanák. Ha kell, kérd Arlert segítségét.
Ő maga odalovagol Kyle-hoz, aki látszólag nem reagál semmire, teljesen összeomlott.
- Nem a te hibád volt. – mondja a férfire nézve. – Dühös vagyok, amiért nem szóltál a képességedről, de ne hibáztasd magad Charlotte miatt. Emberek is elveszítik néha az eszüket, ha nem te végzel vele, megteszi más. Az elmúlt két napban négy emberemet veszítettem el, kiváló, megbízható katonákat, és nem szándékozom elveszíteni egy ötödiket is. – Noha egy elszublimáló óriástetemben van, ami minden szempontból gusztustalan, Levi kinyújtja a kezét a férfi felé, hogyha elfogadja, segítsen neki talpra állni. – Mint felettesed, utasítalak, hogy állj fel, és gyere velem. – mondja végül.
|
|
Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 914
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Bratti on May 8, 2016 0:08:03 GMT 1
http Úgy tűnik előnyhöz jutottunk, hiszen Eren-nek sikerült megragadnia a karját, ahogy tanácsoltam. Látom a nőn, hogy felidegeltem, hiszen a következő pillanatban felém kap. Könnyedén kikerülöm, és csak a fejemet rázom.
- Nem jó ötlet, osztagvezető… Hátrányban van, nem fecsérelném az energiámat ilyen akciókra.
Látom, hogy Kami támad, azonban valami balul sülhetett el, hiszen nem hal meg. Francba… Csak megsebesítette? Ebből még bajunk lehet… Megkerülöm a nőt, és látom, hogy nem gyógyult be a seb. A lányokra nézek. Lehetséges volna…? Amikor felüvölt, csak halványan elmosolyodom.
- Csak üvölts! Ez még semmi… - Azzal már éppen támadásba lendülnék, amikor látom, hogy a lába megmozdul. Azonnal visszább lépek, nehogy megrúgjon, azonban ő csak Eren-t támadja. Kikerekedett szemmel nézem, ahogyan nemes egyszerűséggel arrébb löki, és ő semmit sem tud tenni. Ideges leszek, hiszen Eren nem mozdul. Megint az előbbi taktikámat alkalmazom, azaz megpróbálom elterelni a figyelmet Eren-ről.
- Hé, Charlotte! Elég lesz… - Felénk villan a szeme. Sikerült… Valaki hátulról nekem jön. Jean az, akinek meg Kami ütközött. Hallom, hogy mondani akar valamit, de ekkor Charlotte felén kap. Odébb szökkenek. Látom, hogy Kami-nak és Jean-nak is sikerült, és a szememmel Mayu-t keresem. De nem látom, ezért újra Charlotte-ra nézek, de amit tapasztalok, attól egy pillanatra ledermedek. Biztosan képzelődöm… Azonban senki másnak nincs olyan vörös haja, mint neki, ami éppen ekkor tűnik el Charlotte szájában. Újra kikerekedik, majd könnybe lábad a szemem, azonban eszembe jutnak a hadnagy szavai, hogy ha most leállok gyászolni, még többen halnak meg. Látom, hogy Kami teljesen lefagy, ezért miközben kikerülöm a nő egyik felém lendülő karját, így kiáltok felé.
- Kami! Ne most gyászolj… Tudom, hogy szar érzés, én is éltem már át, de most nincs erre időnk… - Nem tudom folytatni, mert Charlotte egyik lábát kell elkerülnöm, ha nem akarok palacsinta lenni. Ráadásul közben Annie felé igyekszik. Egy hatalmas csattanás kényszerít arra, hogy menet közben a másik csapat felé nézzek. Kyle a falnak csapódott, és egy ideig mozdulni sem tud, a falban pedig egy lyuk keletkeződött, ahol egy hatalmas titán láb van… Nem hagyhatjuk, hogy Charlotte odaérjen… Nem foglalkozom se Kyle-lal, se a másik csapattal, se a falban lévő lyukkal és lábbal, hanem csak a volt osztagvezetőmmel. Elé szállok, ezért egy pillanatig rám néz, de aztán ignorál. Nem jó… Kami hol vagy? Megpróbálom elvágni a lábizmát, de nem sikerül teljesen, így csak lassítani tudom. Még jó, hogy most már nem tud olyan gyorsan regenerálódni… Ekkor megérkezik Kami, akin látom, hogy pokolian mérges. Nem csodálom… Azt is látom, hogy neki fog rontani, ezért mielőtt elindulhatna, még ennyit mondok neki.
- Csak okosan… Nehogy még közelebbről megismerd az imádott falaidat…
Szerencsére nem kell féltenem, hiszen villámgyorsan elvégzi helyettem is a feladatot, és pillanatok alatt használhatatlanná teszi a lábait és az egyik kezét, majd sikeresen kitér a másik keze elől. Azonban túl sok gázt fogyaszt. Amikor a nyakszirtjéhez közelít, dühösen kiáltok felé.
- Hé, Kami! Megőrültél? Meg fogsz halni… - Majdnem felkiáltok, amikor látom, hogy majdnem odaveszik, aztán valami eszembe jut. ”A titánoknak nincs gyomorsavuk…” Mayu-t egészben nyelte le az a bestia… Talán még él? Ekkor már én is támadok, nem csak védekezek, azonban látom, hogy a pengéim lassan teljesen eltompulnak, ezért egyenesen Charlotte szemei felé veszem az irányt. Most sikerülni fog. Mivel csak egy keze van, azt könnyedén kikerülöm, majd mindkettő pengét a szemei felé irányítom, és teljes sebességgel belevájok azokba, majd a lábaimmal az állán támaszkodom meg. Sikerült! A szemem sarkából látom, hogy az ép kezével felém kap, ezért amilyen gyorsan csak tudok, odébb ugrom, elengedve a pengéket, ezzel remek lehetőséget biztosítva Kami-nak, hogy a másik kezét is hatástalanítsa, ráadásul a saját arcába csap, amivel eléri, hogy a pengéket még mélyebbre tolja. Én pedig a gyomra felé igyekszem, de ekkor Kami-nak elfogy a gáza, és teljes sebességgel repül a föld felé.
- Kami! – kiáltom felé, de most úgysem tehetek semmit, ezért inkább Charlotte hasfalába vágok az új pengékkel. Egy nagyobb lyukat vágok rajta, ám ekkor megint támad a kezével, ami szerencsére lassú, mert Kami már elvágta az egyik izmát. Oldalra lendülök, de még így is taszít rajtam egy kicsit, és belecsapódom a használhatatlan kezébe. Au… Na mindegy…
Ekkor azonban közeledő lépteket hallok, és először azt hiszem, Annie az. De nem. És nem is Eren. Hanem Kyle. Mégis mit csinál? Amikor rádöbbenek, hogy meg fogja ölni, újfent elkiáltom magamat.
- Hé, Kyle! NE öld meg! – Azonban vagy nem hall, vagy nem teljesen ura önmagának, hiszen fittyet hány rám, és kettéharapja Charlotte-ot, majd lenyeli. Jó nagy adag vérfürdőt kapok. Azonban ezután még egy megdöbbentő eset történik, hiszen minden sebe pillanatok alatt regenerálódik. Pedig ezelőtt nem gyógyultak be. Megkapta volna Charlotte képességét? Tehát ha egyik titán megeszi a másikat, akkor minden különleges tulajdonsága a másiké lesz? Érdekes… De most ne ezzel törődj! Visszatérek a Charlotte hasában lévő lyukhoz, és egy perces keresgél után megtalálom Mayu-t. Mindenféle undorító dolgokhoz ér a kezem, de aztán egy hajzuhatagba kapaszkodom. Nem kis erővel kell kirángatnom, de sikerül, és a szublimáló titán mellé fektetem. Nincs eszméleténél, és nagyon büdös. Ugye nem halott? Gyorsan felültetem, és a fejemet a mellkasára teszem, de először nem hallok semmit. Kétségbeesek. Ennyi idő alatt megfőtt volna? Tulajdonképpen mennyi időt volt odabenn? Aztán egy apró dobbanást hallok, majd még többet, és akkor megkönnyebbülök, majd kicsordul a könnyem. Hát mégis volt értelme a reménykedésnek… Visszafektetem, majd megfogom a kezét.
- Te hülye… Tudod, hogy ránk ijesztettél? Hogy volt merszed ehhez az akcióhoz? Mindegy, úgysem hallasz engem. De azért nagyon örülök, hogy élsz… - Már készülök, hogy felálljak, hiszen a harcnak nincs vége. Ekkor látom, hogy Kami erre tart, és elmosolyodom. Odasúgom még Mayu-nak. – Jön már… - Ekkor ér oda, én pedig csak megfogom a vállát, majd megszorítom, aztán elmegyek onnan, egyenesen Annie felé. Ezek szerint nem tartott olyan hosszú ideig ez a keresgélés, mint gondoltam… Hallom, hogy a hadnagy Eren-nel üvöltözik, mire csak elhúzom a számat. Legnagyobb megkönnyebbülésemre Eren feltápászkodik, és Annie felé indul, ezért belelövöm az egyik szigonyomat, hiszen így jóval gyorsabb vagyok. Annie-nak nincs sok esélye. Egy pillanatig megsajnálom. Hiszen ő is csak ember… De aztán eszembe jut Marco, Thomas, Petra, Eld, Oluo és Pixis, és már nem habozom. Átvágom az egyik karjának az izmát, majd hátrébb megyek, hogy nagyobb lendületet vegyek, de ekkor meglátom, hogy itt az esély, így tervet változtatok, és teljes sebességgel a nyakszirtjéhez repülök. Az egyik pengém már szúrja is át, de ekkor valami keménybe ütközik. Mi a franc? Mivel nem úgy hatolt át a pengém, mint szerettem volna, bele is tört, ezért máshogyan is érkezem, és szinte lepattanok róla. Azonban az utolsó pillanatban megkapaszkodom. Tudom, hogy valami nincs rendben, ezért levágom a titánjának a bőrét, és előbukkan Annie. De nem tudom megfogni, hiszen valami kristályszerű anyaggal vonta be magát. A használhatatlan pengémmel próbálok áthatolni rajta, persze sikertelenül. Hát mégis ennyit ért volna az a sok halál? Nem, hiszen Charlotte meghalt, de így is tisztára tudjuk mosni a nevünket? Nem tudom. Már semmit sem tudok. Kyle titán. Eren titán. Charlotte meghalt, aki szintén titán volt. Mégis mi folyik itt?! Elég nehéz a kristály, de segítséggel le tudjuk vinni a talajra. Látom, hogy Kyle-nak lassan sikerül kiemelkednie a titánból, Eren azonban még nem bukkant elő. Mindegy, majd ha kijön, akkor majd odamegyek. Egy szőke hajzuhatag érkezik mellém.
- Felesleges próbálkozni – mondom unottan. Felhúzott szemöldökkel hallgatom végig, majd a szememmel követem. Azonban amit Kyle-nak mond, kiveri nálam a biztosítékot. Mégis hogy lehet valaki ennyire… önző? Mielőtt végiggondolhatnám, már utána is szaladtam, majd megragadom a köpenyét, hogy megálljon, aztán elé állok, és így szólok szikrázó szemekkel.
- Mégis hogy lehetsz ilyen Kyle-lal? Szerinted nem elég neki, hogy ezzel a tudattal kell éljen, még az egyik legjobb barátja is elutasítja, mert kiderült róla, hogy titán. Ez nem fair vele szemben. Talán ő tehet róla?! Nem… Még az életünket is megmentette azzal, hogy megette Charlotte-ot. És mit kap ezért? Utálatot. Pedig most lenne a legnagyobb szüksége a barátaira, hogy megeméssze ezt. Hogy tudja, van aki így is mellette áll, akármi lesz. Mint Armin és én Eren esetében. Ne hagyd magára őt, kérlek! – A vége már inkább kérés, mint kiabálás. Aztán ha válaszolt, akkor elmegyek, nyilván nem az én képemre kíváncsi. Ekkor egy másik gőzfelhőt látok, és azonnal szaladni kezdek Eren felé. Armin-nal ketten segítjük ki őt, majd odatámogatjuk a szekérhez.
- Minden rendben, Eren? Armin? – kérdezem tőlük. Csak most döbbenek rá, hogy az utóbbi időben alig voltam velük. Na szépen vagyunk… Most papoltam ott a csajnak, pedig én sem vagyok különb. Segédkezem Eren-nél. Bármire szüksége van, már segítek is, hiszen valószínűleg nagyon kimerült.
- Armin! Szerinted most mi lesz? A te szavadban bízom meg a legjobban, hiszen te tisztán látod a dolgokat még nehéz helyzetekben is. Szerinted… - De nem tudom befejezni, mert ekkor megjelenik mellettünk Kami és Mayu, majd miután Mayu leült, a másik lány elvonul. A vörös felé fordulok.
- Hát te? Hogy vagy? Meséld már el, milyen egy titán belülről… - Amíg beszél, addig én Eren-nel itatok egy kis vizet, majd Mayu-val is, aztán ha bármelyiküknek szüksége van még valamire, akkor azt megteszem. Ezután Christa olyat mond, amire még nekem is hátra kell fordulnom, pedig ő aztán pont az a személy volt, akinél még soha nem tettem ilyet Hogy ő lenne az? És Erwin élete? Mégis mi folyik itt? Váltok egy jelentőségteljes pillantást Mayu-val, majd Armin-ra nézek.
- Szerinted mégis mi folyik itt? – A válasz után Hange rak minket rendbe, majd miután meggyőződtem, hogy Mayu és Eren biztonságosan ül a szekéren egy-egy takaróval, végig tekintek a csapaton, hogy kell-e még segíteni. Meglátok egy alakot messzebb, de hamar tudatosul bennem, hogy Kami az. A szememet forgatom. Mégis mi baja? Felé indulok, majd leguggolok mellé, és halkan megszólalok.
- Remélem, nem azért ütöd a talajt, mert Mayu él… Figyelj… Tudom, hogy éppen nem túl reményteljes a helyzetünk, de még nem adhatjuk fel. Lehetséges, hogy túléljük ezt az egészet. Amíg van egy kis esély, addig küzdenünk kell, érted? - Ezt eddig egészen finoman mondtam magamhoz képest, de ha erre nem reagál úgy, ahogy kéne, akkor már kicsit durvábban teszem hozzá.
– De most fel kell állnod! Nem szabad hátráltatnunk a csapatot, mert te éppen nem látod még az út végét… Kelj fel, és küzdj, amíg kell! Nem magadért… A csapatért… Mayu-ért… - Ha végre felkel, akkor valószínűleg el küld a francba, ezért inkább otthagyom, és megkeresem Hector-t. Mayu lovával szórakozik. De amikor a nevét kiáltom, azonnal hegyezi a fülét, majd mikor meglát, felém vágtat. Egy pillanatig azt hiszem, eltapos, de előttem néhány centire megáll, majd újból jól kinevet, amikor látja, hogy megijedtem. Játékosan rácsapok az orrára, mire felhúzza azt.
- Legalább neked jó kedved van… - Megfogom a kantárját, és magamban népszámlálást tarok. Ketten hiányoznak… Levi és Kyle hol van? Megfordulok, és látom, hogy valószínűleg éppen indulni készülnek, de nem tudom, Kyle mennyire ura magának. Levi nyilván nem tud segíteni neki lóról. Ezért felsóhajtok, majd odamegyek hozzájuk. Micsoda ápolónő és lelkisegély-szolgálat lesz itt belőlem…
- Hadnagy! – tisztelgek egyet. – Majd én segítek Kyle-nak, menjen csak előre rendezkedni… - Ha otthagy minket, akkor átvetem Kyle egyik kezét a vállamon, majd némán támogatni kezdem a szekér felé. Néha ránézek, és egyre ingerültebb leszek, ahogy a reményveszett arcát nézem. Az út felénél azonban elengedem, ő pedig kérdőn néz rám. Legalább valami érzelmet látok rajtad… Aztán meglendül a kezem, és arcon ütöm a férfit. Majd kissé fenyegetően és halkan így szólok.
- Na ide figyelj, Kyle… Ezt azonnal fejezd be! Mégis kinek van erre szüksége? Ezzel nem haladunk előre! Szedd már össze magadat! Szükségünk van rád, mind katonaként, mind titánként… Ezt fogd fel… Most nem szabad szétesned… Ne aggódj, ahogy elnézem Kami, a hadnagy és én is ugyanúgy viszonyulunk hozzád, mind eddig. A társaink sem valószínű, hogy másként vélekednek rólad. Kivéve talán Martha Mi kitartunk melletted. Mert egy csapat vagyunk… Ha bármire szükséged van, engem megtalálsz… - Ekkor újra elindulunk, és feltámogatom a szekérre, és ha van még takaró, akkor neki is adok egyet. Aztán újra Hector-t szólítom, majd felszállok rá, ő pedig hátrafordul, és a lábamat szaglássza. Megsimogatom, és a szekér mellé léptetem, itt is haladok, ha nem kapok más utasítást. Figyelek a többiekre, és beszélgetek is, ha megszólítanak. Hamarosan vége lesz ennek az egésznek?
 |
|
Dogorn
FRPG Guru
"I have respect for people who live a fulfilled life."
Posts: 565
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Dogorn on May 8, 2016 0:26:31 GMT 1
Hanji elmosolyodott Kyle szavai hatására. - Ugyan már! Ha nem lettél volna velünk, akkor talán mindannyian meghaltunk volna... - Mikor azonban Martha sértő szavakat vetett a férfinak, Zoe csak leült mellé és a hátára tette a kezét. - Ne is törődj vele... Idő kell nekik, hogy megérthessék. De tudod mit? Én hálás vagyok, hogy segítséget nyújtottál! Köszönöm! - Itt felállt, csípőjére tette a kezét és a falon keletkezett lyukra nézett. - És nem csak a harcban nyújtott segítséged volt a hasznunkra. Megtudtuk, hogyha egy titán megeszik egy váltó képességekkel rendelkező embert, akkor megkapja az erejét. Ahogyan azt is, hogy van egy hatalmas titán a falban! És szerintem ez nem csak az egyetlen. Egész nap tanulmányoználak téged is és a falat is, de sajnos most meg kell mentenünk Erwin életét... Szóval te csak ne halj meg nekem! - Vigyorgott. - Jah és erre már nem lesz szükséged! - Mondta, majd levette Kyle-ről a szemkötőt és a kezébe helyezte. Rámosolygott egy utolsót Kyle-ra és a többiek felé fordult.
- Mindenki ide figyeljen! - Kiáltotta el magát. - Sürget az idő, szóval a sérültek pattanjanak szekérre, Annie mellé, a többiek pedig lóra! Indulunk! - Azonban amikor Krista bevallotta, hogy ő a trónörökös, tátva maradt a szája. - Ezek... Ezek szerint Pixis... És, ahogy mondta... Szóval... - Motyogott magának, mások számára érthetetlenül. Akkor tért magához, amikor már mindenki lóháton ült és vágtába kezdtek. - Hé! Nehogy itt hagyjatok! - Kiáltotta, miközben fölugrott a lova hátára és a többiek nyomába eredt. Az éjszaka folyamán, gond nélkül megérkeztek Karanese-be. Reeves betartotta az ígéretét és gond nélkül kinyílt a kapu. Megállás nélkül vágtattak egész éjjel, hogy megakadályozhassák Erwin akasztását. Végigszáguldott a csapat Stohess-on és lassan elérték a fővárost, viszont nem túl kellemes fogadtatásban részesítették őket, a lesben álló belsős katonák. Amint átértek a kapunk lőni kezdtek rájuk. - Francba, már megint?! Azt hittem tanultak a legutóbbi leckéből... - Mondta Conny, majd a többiekkel együtt előhúzta a pengéjét és már készült a manőverezésre, amikor is váratlan fordulat következett be. Rengeteg katona jelent meg a semmiből. A felderítők és a helyőrség szimbóluma díszelgett az öltözetükön. Rátámadtak a belsősökre és visszaszorították őket. Feltűnt Rico Brzenska a tömegből és egyenesen leszállt a szekérre. - Azt hitték, hogy magukra maradtak? Hát tévedtek! Tartsák az irányt! Ne harcoljanak! A bajtársaink majd gondoskodnak a rohadékokról! - Ebben a pillanatban Mike Zacharias is csatlakozott a szekéren lévőkhöz. - Remek! Tehát sikerrel jártak! - Tapogatta meg a szekéren lévő hatalmas kristályt. - De hol van a lány? - Kérdezte, majd kémlelni kezdte a csipet csapat tagjait. - Historia Reiss a kulcsa mindennek! - Kiáltotta Rico. - Maguk Krista Lenz-nek ismerik! Hol van? - Kérdezte, majd a fekvő Eren biccentett egyet és a szekér mellett lovagló lányra mutatott. - El sem hiszem, hogy sikerrel járunk! - Kiáltotta Mike. - Még ne igyunk előre a medve bőrére... Gyerünk! - A férfi biccentett egyet válaszul és elrugaszkodva a szekértől elmanővereztek. A csapat kiért a város főterére, ahol hatalmas tömeg gyűlt össze. - Martha, Dieb! - Szólt Hanji a megmaradt és kipihent felderítőknek. - Itt az idő manőverezésre váltani! - Kiáltotta. A három katona szélsebesen közeledett a a tömeg felé, majd megpillanthatták, Erwin arcát. A férfi csukott szemmel lógott, egy hurokkal a nyaka körül, a bitón. A tömeg őrjöngött. Valaki tapsolt, valaki fütyült, valaki pedig üvöltözött. - Vesszen az áruló! Miatta halt meg a lányom! Halál! Úgy kell neki! - Kiáltották. Hanji vett egy mély levegőt és elordította magát. - Nem! Nem halhatsz meg!
Martha-nak mindent bele kellet adjon, hogy időben odaérjen, de végül sikerült neki. Erwin köhögött egy kicsit, majd a lány szemébe nézett. - Látom megfogadtad az ígéreted... De azért köszönöm a kést is. Sőt mindent köszönök...
- Mondta rekedt hangon, majd elmosolyodott. - Már azt hittem, hogy sose értek ide. - Mondta Hanji-nak. - Te csak ne viccelődjél, azt hittem, hogy meghaltál! - Kiáltott rá a nő, majd mellé guggolt és a karjába ütött egyet. - Te hazárdírozó szemétláda! Hát mindent elterveztél, de nekünk egy szót sem szóltál? Hogy tehetted ezt?!
- Ebben a pillanatban is a Reeves cég kiváló munkásai osztják ennek az újságnak az ezreit, szerte a városban! Én is nyomozgattam egy kicsit... Aztán elmentem a földalatti városba, hogy elrettentselek titeket jóformán magamtól... - Mondta, miközben végignézett az osztagán, majd megállt a szeme Levi arcán. - Az a kiütés is el volt tervezve, akár hiszitek akár nem... Erősítenetek kellett a kadétokat és Pixis-t, de ha elmondtam volna, akkor oda az egész hazardírozásnak. Jut eszembe, hol van Pixis? - Kérdezte a többiektől, majd Sasha némán odalépett a parancsnokhoz és a kezébe nyomta Pixis volt flaskáját, ami teljesen kiürült.
|
|
Martha
Lelkes fórumozó
Everywhere I go...
Posts: 56
|
Post by Martha on May 8, 2016 13:19:12 GMT 1
Miután Martha jól ráordított Kyle-re valaki megfogta a köpenyét. Megfordult és látta, hogy Mikasa az. A lány monológja alatt egész végig a földet bámulta.
-De azt se felejtsd el, hogy meg akart ölni engem.-rámutatott a fején lévő vérző sebre.-Egy titán mindig is titán marad.-majd arra a karcolásra mutatott, amit Eren titán alakja okozott Mikasanak. Ezután mindketten elmentek.
***
Martha lassan feltápászkodott a fától és elsétált a szekérhez. Kivett egy tiszta kendőszerűséget, amivel letörölte a vért az arcáról. Pár méterre ott legelt a nagy monstrum. Odaállt a nyereghez és csak tehetetlenül bámulta a kengyelt.
~És most megint hogyan fogok felszállni rád?-körbenézett, de mindenki távol volt tőle. Rugózott egy párat majd hassal ráugrott a nyeregre. Nagy nehezen felhúzta az egyik lábát, így bele tudott rendesen ülni a nyeregbe.
~Hmm, nem is volt ez olyan nehéz.-a szokásos módon levette magáról a köpenyét és a nyereg mögé tűrte. A csapat elején haladt. Martha nem szólt semmit az út folyamán. A több órás út csak pár percnek tűnt, mivel annyira el volt merülve a gondolataiban. Ám, amikor beértek a fővárosba lőfegyverek durranása zökkentette vissza. Már épp nyúlt a kilövős szutyik felé, amikor megjelentek más katonák. Nem nagyon érdekelte kicsodák, az volt a lényeg, hogy velük vannak. Jó erősen belerugott a lova oldalába, erre a ló még gyorsabban száguldott a városban. Kiértek a főtérre. Hange parancsára átváltott manőverfelszerelésre. A magasból megpillantotta Erwin parancsnokot csukott szemmel lógni. Martha ereiben megfagyott a vér és a szíve kihagyott egy ütemet. De amikor közelebb értek látta, hogy még él, ezért maximum sebességre kapcsolt. Szinte az összes maradék gázt felhasználta a gyorsaság érdekében. Előhúzott egy pengét. Beirányított magát a bitófa irányába és visszahúzta a zsinórjait és már csak zuhant. Sikerült pont úgy bemérnie, hogy a parancsnok válla fölött elsiklott és a pengét tartó karját kitárta, így elvágta a kötelet. Az érkezésre nem gondolt, így a nagy sebesség miatt csúszott pár métert a földön, de csak horzsolásokkal megúszta. Feltápászkodott és odament a férfihoz és a még nyakán lévő hurkot leszedte róla. Erwin köszönete hallatán kicsit elpirult.
-Nem volt könnyű betartani az ígéretet.-mondta motyogva. Karba tette a kezét és figyelte az eseményeket. Amikor Kyle szóba jött kicsit kellemetlenül érezte magát. Mindenki odaállt Kyle mellé, bizonyítva, hogy ő velünk van, de Martha csak ridegen nézte férfi körül lévő tömeget. Megfogta a fején lévő sebet, ami még mindig vérzett egy kicsit, majd újra karba tette a kezét és kihúzta magát.
-Én ugyan nem állok oda.-mormogta. Az ezután történtekből csak a lényeget szűrte le.
~Szóval csak megbuktatjuk a királyt és azt a lányt rakjuk a helyébe. Értem.-a tömeg elindult a palota felé. Martha Erwinnel maradt, hátha a kötél szorítása miatt lesz vele valami. Ha a parancsnok elindult a tömegbe akkor követ, ha marad még egy kicsit akkor meg marad vele.
|
|
Deleted
Törölt felhasználó
Posts: 0
Utoljára online: Nov 23, 2024 17:36:40 GMT 1
Nov 23, 2024 17:36:40 GMT 1
|
Post by Deleted on May 8, 2016 15:55:23 GMT 1
A harc véget ért, Dieb mindenkinek szines érzelmeket látott az arcán. Dieb a kristályburoknál állt és kardjával ütögette azt majd mikor rájött hogy értelmetlen erölködnie Kylera nézett. Ment volna segiteni hogy kiszálljon a testből de mar így is sokan voltak körülötte, vágott egy fancsargó arcot majd felpattant lovára miközben hányinger szorongatta gyomrát és hasát. Lován végighallgatta a terveket és elindultak. Az út Dieb számára egy örökkévalóságig tartott a rosszul léte miatt. Az út nagy részét hasát fogva tette meg és sápadtan. ~Ha most bemegyünk... ott egy jókora tömeg lesz~ ahogy elgondolta ezt, végigfutott a hideg a hátán és az verejték verte homlokat. Mikor beértek fegyverek zördültek fel, Dieb várta az instrukciokat amik egyenlőre érkeztek ugyhogy maradt a seggen. Mikor Hanji szólította azonnal teljes gázra váltott és következő pillanatban a magasból nézett körbe ahonnan a nagy tömeg láttára összeráncolta homlokát és összeszedte minden erejét majd ahogy parancsolták neki könnyedén elvágta a belsős ember torkát a magasból. Persze örült h Erwin kiszabadult és a jó hírekhez is pozitivan állt. Ekkor történt meg az esemeny hogy mindenki ellépett kyle mellől. Ha dieb melette állt volna nem lépett volna el mert nem undorotott az alakváltás gondolatától, inkább izgalmasnak és érdekesnek találta. De amikor hirtelen mindenki odagyűlt a férfi mellé Diebet elfogta a hányinger kapta el megint. ~mintha egy rossz operát látni... undoritóak az emberek...~ hátrált egy kicsit majd karba tett kézzel elnézett tarsairol és a földet nézte majd ugyanonnan követte az eseményeket, és ő is elindult. ~ ennek nagyon rossz vége lesz...~
|
|
kylenorthon
Lelkes fórumozó
Dolgok történnek.
Posts: 93
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by kylenorthon on May 8, 2016 18:16:30 GMT 1
Kyle egyszerűen nem akarta összeszedni magát. Jólesett neki minden amit Kami meg Hange mondott, de mégse lett tőle jobban. A nő levette a szemkötőjét mondván, hogy már nem volt szüksége rá. Két szemmel az egész… teljesen más volt. ~Nincs szükségem rá~ Ismételte magában, de legbelül azt kívánta, bárcsak minden a régi lenne. Mikor egyedül maradt se volt hajlandó megmozdulni. Még mindig össze volt kötve a titánjával, és még mindig nem érdekelte. Nem érdekelte semmi ami körülötte zajlott. Tényleg semmi. Martha is utálta… tudhatta volna, hogy ez lesz… de nem hagyhatta csak úgy meghalni… igazából már ez se számított neki.
Pár pillanat teljes egyedüllét után egy ló lábait látta maga mellett. Felnézett, és a hadnagyot vélte felfedezni az állat hátán. Csendben végighallgatta, nem reagált semmit. ~Nem az a baj, hogy megöltem… hanem az, hogy hogyan… egyszerűen megzabáltam… ezen nem lehet csak úgy túlsiklani…~ Megtörte a szemkontaktust, mert arra számított, hogy a hadnagy majd távozik, de más történt. Kezet nyújtott neki. Ismét felnézett és először nem tudta hova tenni a dolgot. Az ő kezei még mindig a titánja húsába voltak tapadva… kihúzta őket és várt volna, hogy elpárologjon róla a kosz, de az tovább tartott volna… megfogta a hadnagy kezét és nehezen talpra állt. „Mint felettesed, utasítalak, hogy állj fel, és gyere velem.”
- Igen…is… hadnagy.
Nagyon bizonytalanul állt, és mielőtt Levi elengedhette volna, megjelent Mikasa tisztelegve, és támogatni kezdte. Csendben botladozott a lányra támaszkodva. Nem értette, miért segített neki… Távol akart maradni mindenkitől… ~Mi van ha… megeszem őket is…?~
Ekkor a lány hirtelen elengedte ő meg fél térdre rogyott, mert nem bírta el saját magát. Kérdőn nézett fel a lányra. A következő pillanatban pedig egy tenyér csattant az arcán. Mikasa felpofozta, aztán kiakadt. Végighallgatta a lány mondandóját, és rá kellett jöjjön, hogy igaza van. Bár úgy érezte, soha, de soha nem fogja túltenni magát azon, hogy megevett egy embert, eszébe jutott minden, amiért küzdött mint katona… és talán most lehetőséget kapott rá, hogy elérje az álmait. Akkor is… ha ezért cserébe elveszítette azokat akik még közel álltak hozzá…
Félrenézett… és úgy szólalt meg… - Köszönöm…- Ezt nem csak neki szánta, hanem mindenkinek, aki még kiállt mellette. Persze a többiek ott se voltak, így mindegy volt, hány embernek szánta.
A lány segített neki felszállni a szekérre, és kapott valami pokrócot. Leült, és körbenézett. Látta Erent és a vörös hajú lányt. Nem tudta mikor és hogyan menekült meg, de örült, hogy Kami nem veszítette el a barátnőjét. Látta, hogy kettővel több test volt még a szekéren, de nem tudta, kik azok. Aztán jobban megszemlélte a kristályt. ~Mégis megúszod? Ezért csináltuk az egészet…?~
Aztán a szekér megindult. Kyle látta a lovát, amint egy kadét vezeti, meg még pár üresen maradt lovat. Szeretett volna ő is a többiekkel tartani. Látta Diebet is, és elgondolkodott rajta, hogy vajon ő is kerülni fogja?
Erősen küzdött az alvás ellen, de az út hosszú volt, ő meg teljesen kimerült.
Otthon volt, éppen kétkezi munkát végzett egy földön. A nap égette a bőrét, barnább is volt mint amúgy. Nehéz volt a munka ilyen melegben, de nem zavarta. Örült, hogy végre dolgozhatott, így a húga már sokkal kevesebb dologban szenvedett hiányt. Váltották egymást az apjával. Amikor az egyik dolgozott, a másik otthon volt, hogy Patty ne legyen egyedül.
Mikor a kapát a vállán átvetve hazaindult, köszönt a füvész néninek, mint minden délután.
Ahogy befordult a sarkon, látta a húgát a ház előtt. Minden nap ott várta Kylet, hogy a nyakába ugorhasson üdvözlésképp. Patty gyakran vette fel a bátyja pólóját, amiben rendszeresen eltűnt, de talán pont ezért élvezte.
A kislány meglátta és a nyakába vetette magát, Kyle pedig megpördült vele, aztán ahogy megállt a forgásban, hirtelen fény után nagyon sötét lett. Egyre magasabbról látta a húgát, majd egy kéz ragadta meg a kislányt. A saját keze. Sikoltott, sírt, ő pedig a szájához emelte és…
Hirtelen felült. Zihálva és leizzadva nézett körbe, és mikor realizálta, hogy a szekéren van Erennel meg a vörös lánnyal, lassan lehiggadt. ~Hogy juthatott eszedbe ilyesmi?~ Ha ébren is voltak, nem nézett már rájuk, és ha hozzászóltak is inkább hallgatott.
Pár percig még csendben robogott a szekér előre, aztán hirtelen lövést hallott. Kétségbeesett, mert túl sebezhetőnek érezte a csapatot, de aztán megnyugodott. Már amennyire a helyzete engedte. Katonák siettek segítséget nyújtani. Szeretett volna harcolni, de nem tudott volna, és ahogy látta, nem ez volt a feladatuk. Aztán egy torony csatlakozott hozzájuk a szekéren. Ez nem lehet más csak…
- Mike… osztagvezető… - Nézett fel rá Kyle. Akkor is fájt a nyaka ha mellette állt, de így ültéből rendesen ki kellett tekernie, hogy a férfi szemébe tudjon nézni. Mikor Mike egy lányról kérdezett, Kyle nem tudta, hogy mégis milyen lányról beszélhet. Először azt hitte Anniera céloz, de akkor meg azt nem értette, hogy miért kérdezi mikor mellette volt a kristály. Aztán hallotta a Historia nevet, és fogalma sem volt róla, ki az. Utána hallotta, hogy ez a Historia Krista, amivel még mindig nem volt előrébb. Eren a mellettük lovagló lány felé biccentett, és így felismerte, kiről is volt szó. De minek a kulcsa…?
Mike elment, Kyle pedig előre figyelt. Kiértek a főtérre, ahol meglátta… Erwin parancsnokot lógni. Egy darabig biztos volt benne, hogy meghalt. Amint ezt felfogta, kiderült, hogy mégsem halt meg. Minden felgyorsult, és a következő pillanatban Martha levágta Erwint a bitóról. Mindenki megállt, Erwin pedig egy kis pihenés után beszélni kezdett. ~Hát tényleg eltervezte…?~ Aztán szó esett valami újságról és meghallotta Pixis nevét. Egyszerre higgadt le és lett ideges, mikor kiderült, hogy a halálok nem voltak a terv részei. Reiner, aki kiütötte elkezdte sorolni a többi nevet… Eld és Oulo… igaz is, Kyle nem látta őket, de nem is nézett különösebben körül. ~Hát ti is… ~
Mikor Hange felvázolta a parancsnoknak, hogy ő is titán, láthatóan majdnem mindenki eltávolodott tőle… mondjuk azt, hogy erre is számított… Egy valaki maradt mellette, az pedig Levi volt, aki az előbb éppen meg tudott kapaszkodni a szekérben.
„ Barát vagy, vagy ellenség?” Megütötte a kérdés… persze, hogy nem volt ellenség. Illetve nem akart az lenni.
Mielőtt azonban válaszolhatott volna, Eren kiállt mellette. Aztán Armin… Aztán többen. Kedves gesztusnak tartotta, persze nem felejtette el, hogy fél perccel korábban eltávolodott mellőle mindenki. De igazából… teljesen megértette. Erwin ismét feltette a kérdést. Erőt vett magán, és ugyan pihent egy kicsit, így is nehezére esett a szekéren talpra állnia. Imbolyogva kihúzta magát és tisztelgett. – Az emberiség oldalán!
Csendben állt amíg Erwin hallgatott, de a tisztelgést még utána is tartotta. Nagyon bizonytalan volt a stabilitása.
A parancsnok folytatta, és csak ekkor értette meg… Az a szőke lány volt maga a trónörökös… a királynő… és ők azért mentek át mindenen, hogy a királynőt a trónra ültessék…Ezzel megmentve Erwint és az összes felderítőt és kadétot… ~Minden tiszteletem az öné…~
Ezennel megkezdték a nyomulásukat a palota felé. De ő nem ment. Fáradtan vágódott vissza a szekérre. ~Úgy se vennétek a hasznomat ott...~
A hadnagy is felült a járműre, Kyle pedig csendben hallgatta a beszélgetést amit Levi és Erwin ejtett meg. Igazából nem akart se hallgatózni, se hasonlókat. Úgy érezte, ott se kéne lennie, de tulajdonképpen azt se érezte, hogy zavarna.
Végignézte ahogy Levi levágja Eld és Oulo jelvényeit... Sose szokta ilyen közelről nézni ezt. Illetve nézni se szokta, így most is elfordult. Nem akarta megzavarni a hadnagyot ebben. Ezt mindig ő csinálta, mindig egyedül... és tudta hogy ez egy formája a gyásznak. Mikor a hadnagy végzett, meg akarta köszönni neki, hogy kiállt mellette, itt a szekérnél, és még kint mikkor nem tudta, élni akar-e még egyáltalán. De végül semmit se mondott.
|
|
Aria
Szerepjátékok Istene
Szeresd ellenségeidet! Azzal kergeted őket az őrületbe.
Posts: 1,043
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Aria on May 8, 2016 21:34:05 GMT 1
http Miután talpra segítette Kyle-t és megjelent Mikasa, Levi biccentett, és visszament a szekérnél ácsorgókhoz. Nem nézett sem a kristályra, sem a holttestekre, csak jelzett a csapatnak, hogy induljanak. Gyorsabb haladásra ösztökélte a lovát, és próbálta átgondolni a történteket. Most volt ideje rá, tudta, ha beérnek a városba megint harcolni kell, megint nem lesz idő semmire, úgyhogy jól bevált módszer szerint összegezni kezdte a történteket, miközben a szél az arcába csapott, és kissé kijózanította. ~Mit nyertünk?~ első kérdés. ~Elfogtunk a nőstény óriást, bár nem tud beszélni. Charlotte meghalt. Ha időben odaérünk, Erwin túléli, és sikeres puccsot hajt végre Historiát a trónra ültetve.~ Második kérdés ~Mit veszítettünk?~ erre a válasz sokkal súlyosabb volt. Egy jó parancsnokot. Petrát. Oluot. Gunthert. Eldet. Harmadik kérdés ~Megbántam, hogy meghoztam ezeket a döntéseket?~ Meg. Rohadtul meg. Ez volt az első válasz. Ott maradhattak volna a földalatti városban. Túlélhették volna, csak... ~Nem adtam nekik parancsot. Az ő döntésük volt, hogy jönnek. De tudtam, hogy követni fognak, az istenit! Csak akkor kíméltem volna meg őket, ha parancsba adom, hogy maradjanak...~ Levegőt vett, és újra feltette magában a kérdést. ~Megbántam, hogy meghoztam ezeket a döntéseket?~ Nem. Győztünk. A győzelemnek mindig ára van. Ha nem lettek volna velünk, ha nem halnak meg elbuktunk volna, és akkor mindennek vége. Nem bántam meg. Nem hibáztathatom magam.
Már éjszaka volt, mikor Karanese-be értek. Nem kellett harcba bocsátkozniuk. Mike megjelenésére Levi csak biccentett üdvözlésképpen. Tudta, hogy nem sok haszna lesz a városi harcban sem, de azért időben oda akart érni. Mikor meglátta Erwint a kötélen, egy pillanatra azt hitte, elkéstek, csak aztán vette észre, hogy a férfi életben van, és Martha hamarosan el is vágta a kötelet. Miközben Erwin beszélt, és lassan lecsillapodtak a kedélyek, úgy döntött, itt az ideje leszállnia a lóról. Ha be is vonulnak a palotába, nincs értelme velük tartania. Óvatosan veti át a nyergen a törött lábát, majd igyekszik minél több súlyt helyezni a karjára. Így is majdnem elesik, mikor földet ér, de időben megtámaszkodik a szekéren, hogy aztán annak nekidőlve hallgassa Erwin mondandóját, és Hanji kifakadását. Mikor Erwin ránézett, elfordította a fejét. Rá is éppen elég dühös volt. Nem hibáztatta az emberei haláláért... Nem, Erwint eszébe sem jutott hibáztatni, de annál inkább zavarta, hogy a férfi nem bízott meg benne. Mikor Kyle-t szólította meg, nem szólt semmit továbbra sem, de nem mozdult a szekér mellől, amin a férfi volt, tehát ő is azokkal tartott, akik kiálltak mellette.
Mikor elkezdték a benyomulást a palotába, felkapaszkodott a szekérre, és ott ült le, hogy kicsit pihentesse a lábát, amikor Erwin odalépett hozzá. Továbbra sem szólt semmit, de látta, hogy a férfi kiszúrta a sérülését. "Ez is az én hibám, sajnálom... Talán minden máshogy alakult volna, ha beavatlak legalább téged, de... Nem kockáztathattam, remélem meg tudsz bocsájtani..."
- Tudod, hogy követtelek volna. - morogja. - Hibázhattam volna, számtalan alkalommal, a földalatti városban hozhattam volna a rossz döntést, mert nem tudtam, mi az igazság. A rohadt életbe, meghaltak az embereim, hibáztam így is eleget. - a férfi eközben folytatta. "Mindannyiuk vére az én lelkemen szárad. Majd a túlvilágon talán mindenért megkapom a büntetésem. De egyenlőre kénytelen vagyok reggelente tükörbe nézni és meggyőzni magamat arról, hogy helyesen cselekszem." - Győztünk. - néz végül maga elé. - Ha Leonhardt-ból nem is szedünk ki semmit, de elértünk valamit. Most elégedettnek kell lennünk, nem? - ez utóbbi mondat sokkal ironikusabbra sikerül, mint tervezte, de ismét a férfire néz. - Miért nem mész a puccsot végrehajtókkal? Te szervezted az egészet, nem?
Meghallgatja a férfi válaszát, miszerint törött karral ő sem érne sokat és a feladatát már végrehajtotta, majd Marthá-hoz fordult, arra biztatva, hogy csatlakozzon a harcolókhoz. Levi eközben hátrafordul, és a holttestekre néz, majd rövid gondolkodás után felhajtja a maradék két zsák szegélyét is, és levágja Eld és Oluo jelvényeit. Meghaltak. Vége. De talán tényleg volt értelme... |
|
Kami
FRPG Guru
Posts: 285
|
Post by Kami on May 8, 2016 21:48:08 GMT 1
Miután kibeszélte magából a bánatának nagy részét, és kisírta magát, Mikasa lépett mellé, bár a monológja cseppet sem volt biztató, és nem segített Kaminak, hogy összeszedje magát. Szeretett volna felállni, hogy ne kelljen tovább ilyen lehangoló szöveget hallgatnia, azonban egy apró mozdulatra is belenyilallt a fájdalom. Mindene fájt, de leginkább a csípője és válla tájéka, egyszóval a végtagjait nem igazán tudta mozgatni, fájdalmak nélkül legalábbis. Aztán mikor kadéttársa indulatosan szólalt fel, kicsit összerezzent, ami miatt újabb fájdalomhullám árasztotta el. ~ Felállnék én, te barom, de rohadtul fáj! ~ Azonban ezt nem akarta a másik tudtára adni, ezért összeszorította a fogát, amennyire tudott, elfordult a lánytól, és a lovába kapaszkodva felállt. Elkapta a ló kantárszárát, és elindult, anélkül, hogy Mikasára nézett volna.
- Bocsi – csak ennyit volt képes magából kipréselni, ugyanis félt, hogy a hangja túl erőtlen. Miután kellőképp eltávolodott mindenkitől megkísérelte a lóra szállást. Azonban minden apró mozdulat nagyon fájdalmas volt, ami miatt könnyek szöktet a szemébe.
- A fene essen beléd adrenalin, amikor nem kéne, eltünteted a fájdalmat, amikor meg kellenél, sehol sem vagy… Hol az igazság?! Ja, hülye kérdés, olyan nincs… - Felsóhajtott, majd vett egy mély levegőt, és gyorsan felült a lovára. Iszonytató fájdalommal járt, de legalább fent volt. – Hát ez aztán a kijózanító. Minek nekem egy lyuk a kezemre, összetöröm magam, az legalább 0-24-ben hatásos…- Felnézett, és mire ő is felkapaszkodott magaslati levegőt szívni, már a többiek is készen álltak. Felsóhajtott, majd elindította a lovat. Ismét belenyilallt minden tagjába a fájdalom, de már kezdte megszokni.
- Ha valaki szól, hogy ennyire fájdalmas, ha kétszer nekivágnak egy házhoz, akkor tuti nem megyek Charlotte ellen. Ennyit nem ért meg annak a népművészeti cserépedénynek a kiradírozása. Ráadásul semmi elismerést nem kaptam érte, érted?! Semmit. A két felderítő megöngyilkoltatta ott magát, Mayu tett egy ismeretterjesztő körutat egy titán gyomrában, én meg össze-vissza töröm magam, hogy legyőzzem azt a kis ribizli bogyót, erre mit kapok?! Mikasa leordítja a fejem. Hát kösz szépen! – Felhorkant. – Ráadásul, ami szintén bosszant… Olyan használhatatlannak érzem magam, mert se nem vagyok ilyen extra titánölő képességekkel bíró katona, mint Mikasa, és még az eszemet sem ismerik el, akkor minek vagyok?! Titáncsalinak?! Hmm, ez talán jó. Én leszek a történelemben a lány, aki a titáncsali volt. Hmm, biztosra veszem, hogy hősként ünnepelnének… JA NEM! – Mivel beszorult a levegője, ezért egy kicsit megállt. Majd higgadtabban folytatta, de még mindig hangosan beszélt a lovához. – Tudod mit, nem is folytatom a katonáskodást, megyek inkább magánnyomozónak. És ott még pénzt is kereshetek, és senki nem szól bele a dolgaimba, és ami a legjobb, nem kerülök semmilyen veszélybe. Na jó, lehet a papír megvágja az ujjam, de annyit még talán el tudok viselni…nem?! – Nem vette észre, hogy beérte a többieket, csak akkor, amikor a lova félreugrott valami miatt. Odapillantott, és a szíve kihagyott egy ütemet. Aztán : ~ Ja, ez csak a hadnagy… ~ Megrántotta a vállát, és megnyugodott. ~ Már azt hittem, hogy egy titán, vagy valami hasonló. De téves riasztás. ~ Unott képpel továbblovagolt. Elmélyedt a gondolataiban, és épp a magánnyomozói bisznisz részleteit dolgozta ki magában, amikor a lova majdnem pofára esett. Kezdésnek Kami lefejelte az állat nyakát, aztán az egész testébe belehasított a fájdalom. Először felszisszent, majd miután az első sokkon túl volt, iszonyat hangos káromkodásba kezdett.
- Ki volt az az istenverte idióta barom, aki odatette ezt a vakondtúrást?! Megérdemelné, hogy freskóként kelljen továbbélnie, az biztos! Komolyan, már kezd tele lenni a hócipőm ezzel az egész szarral! Arhg! HAZAMEGYEK!!! – Olyan hangerővel mondta mindezt, hogy valószínűleg a többiek is hallhatták, bár nem igazán érdekelte. Lassan elérték a kaput, ami természetesen gond nélkül kinyílt.
A lövöldözések hallatára nem igazán illetődött meg, számított rá tulajdonképpen. Inkább újból a lovához kezdett beszélni.
- Jut eszembe, neked nincs valami neved? Mert talán mégsem hívhatlak mindig „Lónak”… Bár találó, de azért na. Mit szeretnek a lovak… Példáuul… A füvet! Ah, nem ez nem jó… Répa? Fuj, nem, utálom a répát… Ez az, megvan! Alma! Az alma szép formás, és bár azt sem szeretem, de még jól is hangzik. Mit szólsz hozzá, Alma? – A ló csak prüszkölt egyet, amit Kami beleegyezésnek vélt.- Remek, ezt megbeszéltük. – Kisvártatva elérték Erwint. Hárman, azaz Hanji, Martha, és Dieb indultak Erwin felé.
~ Na ide is elérkeztünk! Most jön majd a csodás egymásra találás, hogy hurrá a parancsnok nem halt meg, meg mindeen… És persze fogadjunk, hogy Erwin ezt az egészet eltervezte. Mit ne mondjak, már az elején gondoltam, hogy ez az egész el van tervelve, de először azt hittem Pixis parancsnok volt az értelmi szerzője. Csak a halálakor jöttem rá, hogy te voltál az, Erwin Smith… ~ Mikor mindenki ellépett Kyle mellől, Kami hezitált egy kicsit. ~ Most vajon leszálljak, és úgy menjek oda, vagy ne…? ~ Ahogy megmozdult egyértelművé vált a válasz. ~ Úgy érzem inkább maradok. Jobb ez a levegő, mint a lenti hahaha… ~ Odaléptetett a lován Kyle mellé, és remélte senki nem nézi túlságosan bunkónak. Miután Erwin mindent elmondott csettintett egyet maga előtt. ~ Tudtam! Bár Kristáról fogalmam sem volt… ~ Ránézett a lányra. ~ Historia… nem csodálom, hogy nevet változtatott! ~ Elkalandoztak a gondolatai, és aztán már csak Zackly parancsnok beszédét hallotta meg. Arca semmilyen érzelemről nem árulkodott. Kívülről úgy tűnhetett, hogy elveszítette önmagát pedig nem. Kellett neki egy kis egyedüllét, hogy újra magához térhessen, és kellett neki az is, hogy kiadja magából minden csalódottságát, és dühét. Mikor a palota felé indultak, már többé kevésbé visszanyerte önmagát, azonban egyelőre csendben maradt, és figyelt. ~ Szerintem egy ideig meghúzom magam, kicsit elhatárolódom a többiektől, aztán meglátjuk mit hoz a jövő… Bár azt érzem, hogy nem túl sok jót… ~
|
|
