Deleted
Törölt felhasználó
Posts: 0
Utoljára online: Nov 23, 2024 17:02:48 GMT 1
Nov 23, 2024 17:02:48 GMT 1
|
Post by Deleted on Apr 18, 2016 23:11:55 GMT 1
Dieb az alakzat szélén haladt. ~Megint egy nap mikor kijövünk a csodálatos pokolba... Olyan gyönyörű s mégis halálos, körülbelül úgy érzem magam mint a vénusz légycsapóba a szerencsétlen rovar. Jó jó... virág meg minden... de a vesztemet okozza...~ Nagyjából minden nyugodtan haladt amíg az erdőhöz nem értek, a férfi felhajtotta csukjáját és átváltott manőverező felszerelésre. Először erejét gyűjtötte össze 1-2 fán, és szemlélte a terepet és a nőstény titánt. ~Mi a fene ez? De most komolyan, mi ez?~
"hősünk" mint egy star trekből szabadult kapitány nézte értetlenül az eseményeket, miközben próbálta összekapni magát és lesni a nő mozdulatait. ~hmmm... ha vége lesz ennek a háborúnak és ebből egyszer egy színdarab lesz, a titánt pedig egy ugyan ilyen formás kis hölgy fogja játszani, ugyan így mesztelenül, akkor belőlem fog megélni az a színház ahol előadják.~ Gondolatait elhesegetve látta hogy harcképzett az ellenség szóval nem lesz könnyű dolguk, oda fog támadni ahova mindig, ínszalagokra. Mikor összegyűjtötte minden erejét kiürítette gondolatait és nekiindult. Figyelte társait és akiket már ismert azokhoz próbált igazodni, például kyle-hoz akiről tudta hogy félszemre vak, ezért megpróbál társával mindig ellentétes oldalon maradni és várni a pillanatot mikor nekilendülhet, elvághatja az achilles ínját a titánnak. A fiú töbször is próbálkozik, mindig arra a lábra céloz amire épp nehezedik a titán, hogy ne tudja elhúzni vagy ne tudjon vele támadni, de emelett próbál összehangoltan dolgozni társával. Sérülései miatt csak biztos helyzetekben indul meg, amikor látja, hogy elensége figyelmét egy felső testén cikázó felderítő vonja el és Dieb már csak nem is figyel.
|
|
Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 914 
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Bratti on Apr 19, 2016 22:04:41 GMT 1
http Gyorsan haladunk, Hector pedig csak ide-oda kapkodja a fejét, annyi új dolgot tapasztal most. Egyelőre simán haladunk, ezért hagyom neki, néha megsimogatom a nyakát, hogy ne rendetlenkedjen, de felesleges. Közben azért irányítom, és amennyire csak lehet, Eren mellé igyekszem. Ha a közelébe érek, és hall is, akkor így szólok.
- Minden rendben? – kérdezem tőle, miközben ránézek. Hector persze megint kihasználja az alkalmat, hogy egy másodpercig nem vele foglalkozom, és Eren lova felé kap, mire én visszarántom a fejét, és leszidom, ő pedig csak a hátracsapja a fülét, de aztán túl is lép ezen, és újra a tájat nézi. Egyetlen egy titánt látok meg, mire egy kicsit hevesebben ver a szívem, hiszen felénk tart, mi pedig csak lovakkal vagyunk, de szerencsére a taktika miatt kikerüljük. Azonban amikor Hector meglátja a titánt, kétségbeesik, és össze-vissza kezd el menni. Hiába tartom a szárat, és a csizmámat, nem hallgat rám. Alig bírok rajta maradni, de ekkor megunom, és egy hatalmasat csapok a fenekére, mire bakol egyet, és olyan eszeveszett tempóban kezd vágtatni, hogy alig bírom visszafogni. De megtette a hatását, mert újra rám fókuszál, és néhány perc múlva ugyanúgy haladok Eren közelében, mint a titán előtt. Megkönnyebbülve sóhajtok fel, de most már nem engedem nézelődni, csak előre nézhet, és a feladatára koncentrálhat. Mélyet szívok a friss levegőből.
- Eren, kint vagyunk… Mintha egy kicsit szabadak lennénk, nem? – kérdezem tőle. Azonban amint válaszol, meglátom az erdő szélét, amely rohamtempóban növekszik, ahogy közelebb érünk. Gyorsan a fejemre húzom a kapucnim, hiszen mindenki így tesz, előtte azonban még egy aggodalmas pillantást váltok Armin-nal (ha lehet). Vajon mi következik most? Egy alak vágtat mellém, és először fogalmam sincs, ki az, de aztán meglátok egy szabadon szálló vörös hajtincset, majd végighúzom rajta az egyik kezem, de nem nézek rá, úgy haladok tovább.
- Mayu… Egy hajtincsed kilóg, szerintem jobb lenne, ha betűrnéd… - Ekkor látom meg a nőstény titánt, és ismerős érzés kerít hatalmába, de fogalmam sincs mi az, és nincs is időm ezzel foglalkozni, hiszen a hadnagy és a többi felderítő máris akcióba lépett. Eren-t nem fogom engedni harcolni, ha rajtam múlik, és Armin is elég súlyosan megsebesült ahhoz, hogy kimaradjon ebből az egészből… Látom, hogy a nőstény titán nem öli meg az embereket. Hmm… Eren-t keresné? Hiszen ő az egyetlen alakváltó, nem?
- Minden rendben, Mikasa? Látszik rajtad, hogy aggódsz Eren-ért, de együtt képesek leszünk győzni, és senkinek sem esik bántódása - mondja a lány. Döbbenten nézek Mayu-ra.
- Ezt most te sem gondoltad komolyan… Valóban aggódom Eren-ért, hiszen ha jól gondolom, akkor azért nem öli meg az embereket, mert őt keresi. Ki mást? Nem tudom, ki ötlete volt a csuklya, de nagyon okos ember.
Látom, hogy a hadnagy inkább a titán felsőrészével próbálkozik Martha-val, míg Dieb és Kyle a lábát célozza. Milyen összehangoltak! Mind a négyen úgymond együtt dolgoznak, de közben ketten is teljes összhangban vannak, és külön-külön is… Fantasztikusak! De mi marad nekünk? Végignézek rajta. A nyakszirtjét védi… Elég intelligens, és harcképzett is, fél kézzel is remekül harcol. Ekkor eszembe jut valami, és Mayu-hoz fordulok.
- Van egy tervem. Te vagy az egyik leggyorsabb és legakrobatikusabb a kadétok közül, ezért arra gondoltam, hogy amíg a felderítők az izmait vágják, mi megpróbálhatnánk a szemét kiszúrni – Fél szemmel nézek rá, úgy hallgatom a válaszát, majd ha igent mond, akkor csak bólintok, és néhány méter után manőver-felszerelésre váltok, azonban előtte még Hector nyakára hajolok, és suttogva köszönök neki.
- Hector… Amikor ennek vége, vissza fogsz hozzám jönni, oké? – csalódottan nyihog egyet, és megsimogatom, kicsit hátranéz rám, de akkor már elrugaszkodom, és már repülök is. Tudom, hogy visszajön. Bevárom Mayu-t, majd ahogy közeledünk a nőstényhez, ismertetem a tervet.
- Hátulról fogjuk megközelíteni, hogy ne lásson minket. Egészen biztos vagyok benne, hogy egyszerre fogjuk végrehajtani, mert csak akkor sikeres, ha pont egy időben szúrjuk ki a szemét. Enyém a jobb, tied a bal. Na gyerünk! Gyorsabb tempóra kapcsolok, és a nőstény mögé kerülök, bár kissé nehéz, mert forgolódik is valószínűleg. Mayu mellettem halad, majd egyszerre érkezünk a vállára, és egy szemben lévő fára bökök a fejemmel, hogy oda lője ki a szigonyát, majd ellendülünk, azonban ekkor hirtelen megfordulunk, és villámtempóban, tökéletesen egyszerre próbáljuk kivágni a szemét. Ha sikerül, ha nem, megpróbálunk továbblendülünk egy fára, és egymás mellé állunk.
- Na, sikerült? – kérdezem tőle enyhén reménykedő hangon. Remélem a többiek is jól vannak.
Ha Mayu esetleg valamibajba keveredik, akkor azonnal a segítségére sietek, ha én, akkor megpróbálok arrébb menni, vagy ha nem megy, akkor Mayu-ra nézek, hátha segít nekem.  |
|
Mayu
Lelkes fórumozó
Posts: 45
|
Post by Mayu on Apr 20, 2016 8:53:55 GMT 1
img09.deviantart.net/8d0d/i/2013/248/8/0/anime_girl_with_a_rapier_by_iamecchi-d6l68o7.png Némán lovagoltak tovább közben felvettek egy alakzatot, amiben Mayu is elhelyezkedett. A csend azon kívül, hogy tökéletes segítség volt a koncentrációban és az odafigyelésben, nyomott és aggasztó hangulatot keltett benne. Habár most járt először idekint csodálkozott azon, hogy ilyen jól elkerülik az összeütközéseket. ~ Ha már a nőstény óriás előtt kifárasztanánk magunkat esélyünk sem lenne. Nem mintha így sikerülne… Vagyis talán, úgysincs más választásunk. Csak essünk már túl rajta. Utálok várni. ~ dünnyögött magában. Hátrapillantva meglátta azt a rendellenest, akit Martha is kiszúrt mögötte. Összehúzta a szemöldökét, mormogott még valamit magában aztán követve a többieket majd elfordultak a titán elől.
Egyre közelebb értek a hatalmas fák erdejéhez. Egy ideig a gyönyörű növényeket bámulta, a sűrű erdő magával húzta egy álomvilágba. ~ Ha egyszer béke lesz a világon, mindig el fogok ide jönni egyet lovagolni. Meseszép ez a hely. ~ Érezte, hogy ez nem a legmegfelelőbb pillanat arra, hogy elterelődjenek a gondolatai, ezért a többieket utánozva ő is a fejére húzta a csuklyát. A további távot kifejezéstelen arccal teszi meg, nem akart másra figyelni csak a küldetésre. Az előtte haladó lovasok közül megpillantja Mikasát és mellé lovagol. Már indulás előtt látta rajta, hogy nincs éppen a legjobb hangulatában. Ekkor a lány hozzászól, mire kicsit megdöbbenve nézett rá, de nem válaszolt semmit. Egyik kezével fogta a hajtincset és eltűrte a füle mögé. Mielőtt bármit kérdezhetne meglátják az óriást, aki észre is veszi a közelgő ellenséget. Mayu már kivette a kengyelből a lábát, de még egy ideig tovább lovagolnak, mivel eléggé a végén haladtak a formációnak.
- Minden rendben van, Mikasa? – kérdezte, de közben nem nézett a lányra – Látszik rajtad, hogy aggódsz Erenért, de tudom, hogy együtt képesek leszünk a győzelemre! Senkinek nem esik bántódása. – elcsendesült és a titánt követte a szemével. Figyelte azokat, akik már elkezdték a harcot, ekkor valami furcsát vett észre. ~ Mintha nem küzdene minden erejével. Sőt, tulajdonképpen túl óvatos… Nem akarja megölni őket? ~ hirtelen oldalra kapja a fejét és Erent figyeli ~ Őt akarja… Ezek szerint előnyhöz jutottunk. Ekkora mázlit! Pedig nem gondoltam komolyan, amit az előbb Mikasának mondtam… Az egész terv túl kockázatos volt, esélytelen lett volna, hogy mindenki túléli. Persze ez nem garancia a további sikerre… Ha egyszer megtalálja Erent nekünk végünk! ~ megrázza a fejét, ezzel elhessegetve a gondolatait. Mikasa szavaira csak bólint egyet, örül neki, hogy ő is ugyanerre jutott. Tehát biztosak lehettek benne, hogy a fiút keresi. Az óriás feltűnően intelligens volt, védte a nyakszirtjét, ügyesen harcolt fél kézzel, ráadásul a lábaival is fürgén kapálózott.
- Van egy tervem… - Mikasa hangja hasított a fülébe. Nem volt semmi kifogásolni valója benne, tudta, hogy ez a legjobb, amit tehetnek. Válaszképp kihúzta a pengéit és csak ennyit mondott. – Rendezzük le minél előbb a szemétládát! – Ezzel fogta magát és átváltott manőverfelszerelésre. Felhúzza magát egy fára, ahol Mikasa elmondja a terve részleteit. Mayu némán bólint egyet és követni kezdi a lányt. Tartja a lépést, így fej-fej mellett haladva az óriás mögé érnek. Társa jelez, mire fogják magukat és neki is indulnak. Egy hirtelen mozdulattal megfordulnak, így valószínű, hogy a titán erre nem számított. Ha minden simán ment pontosan egyszerre belevájnak a szemébe, mire az egy kis ideig elveszti a látását. Amint sikerrel járnak követi Mikasát az egyik fára. – Most van egy kis időnk, míg regenerálja magát. Gyorsan kell cselekedni és mindent be le kell adnunk! – Szorosan markolja a pengéit, de megvárja a másik lány következő lépését.
Ha nem sikerülne a terv, de ő megszabadul azonnal társa segítségére siet.
|
|
Kami
FRPG Guru
Posts: 285
|
Post by Kami on Apr 20, 2016 13:38:25 GMT 1
Reeves ébresztőjére Kami azon nyomban felpattant, akár egy hurrikán, besprintelt elsőként a fürdőbe. Megmosta egy kicsit az arcát, majd tovasuhant. A kis tornádó lesöpört az asztalról egy pár darab almát, és kirontott az ajtón.
- Enyém az első ló!- kiáltotta, és bevetette magát az istállóba. Elégedetten konstatálta, hogy neki ez alkalommal biztosan lesz saját lova. Nem igazán válogatott, körbe sem nézve, ahova vitte a lába, annak a lónak egyenesen a nyakába ugrott. – Enyém vagy paciii! –visítozta, mint egy kisgyerek, és csak lógott a ló nyakán, mint egy csimpánz a fán. Még elkezdett hintázni is. Azonban egy idő után megunta, elengedte az állatot, és elhátrált. Miután kissé szemügyre vette a lovat felnevetett. A ló eléggé csúnyácska volt, őzikeszemei viszont kimondottan aranyossá tették. Kami visítozására sem ijedt meg, vagy kapta fel a fejét, nyugodtan tűrte, hogy a lány piszkálja. Kami tüzetesen átvizsgálta a lovat. Egy kicsit aránytalan felépítésű volt, és ahogy jobban megnézte elég vicces ábrázata volt. Viszont egy vállrándítással letudta a dolgot, hisz a többiek is megérkeztek már, nem volt ideje a cserére (bár nem is akart volna). Felkapta az almákat, majd szép egymásutánban adagolta a lónak. Az elégedett nyammogásokkal kísérve végignézett a többieken. Először le sem esett neki, hogy mindenkinek volt SAJÁT lova. Kellett neki egy fél perc, mire leesett a tantusz.
- MIIIII?! – kiáltott fel. – Ez nem ér! Egyszer szerzek időben saját lovat, akkor bezzeg mindenkinek jut! – idegesen toppantott egyet, aztán visszafordult a lovához, és magában morgott tovább. Ahogy újra körbenézett meglátta a szőke lányt, amint a legmagasabb lóra akart felmászni valahogy. ~ Amatőr, ennek megvan a maga technikája…~ Jót derült a szerencsétlen próbálkozásokon, majd miután a maradék almát is odaadta a lónak melléállt, és megpaskolta a nyakát.
- Szükséged lesz az energiára nagyfiú! Elvégre nem örülnék ha egy titán lekapna a hátadról és megreggelizne. Nem valami hősies halál…- A ló és Kami egyszerre sóhajtottak fel. Kami elvigyorodott. – Tetszel nekem! – Megvárta, hogy mindenki kiaraszoljon az istállóból, ő a legvégén követett mindenkit. Kint fellendült a lóra, majd várta a fejleményeket. Ásított egy hatalmasat, szintén egyszerre a lovával. – Úgy érzem jól meg fogjuk érteni egymást! – Közben előrébb meglátta Mayut, aki jelezte neki, hogy menjenek együtt, azonban Petra érkeztére megindult a „tömeg”, és elsodorták a két lányt egymástól. Kami hátramaradt, és igyekezett kizárni a tömeg rosszindulatú kiáltásait. Helyette inkább elkezdett a lovával társalogni. Megosztotta vele a hülyeségeit, amitől megkönnyebbülést érzett.
- Örülök, hogy elmondhattam neked, most már könnyebbnek érzem a lelkem. - A ló prüszköléssel „válaszolt”. Kami előredőlt, és összeborzolta az üstökét a két füle között. Miután kiléptek a kapun, azt vette észre, hogy a mesélős dilis szőke besorolt mellé. A lány köszönésére csak biccentett egyet, kicsit még feszélyezve érezte magát a közelében. „ -Amúgy eszembe jutott, hogy még be sem mutatkoztam. Martha Tyndall va-...-”. Kami nem tudta, hogy most sírjon-e, vagy nevessen a lány bénaságán. Úgy döntött, inkább fapofát vág, abból csak nem lehet baj. „-Ja és a lovaglás nem az erősségem...hehe.-” ~ Hát azt látom… ~
- Evans… Kamilla Evans – viszonozta a bemutatkozást. Martha viszont csak eddig tudta lekötni Kami figyelmét. A lány hajába belekapott a szél, orrába pedig a szabadság illatát szállította. Szemei felcsillantak, és teljesen átadta magát a régóta várt érzésnek. A lova mintha megérezte volna a lány érzéseit, gyorsabb tempóra kapcsolt. Egészen a sor elejére mentek, miközben Kami a fellegekben járt a boldogságtól. Úgy érezte, hogy az az érzés még az óriások iránt érzett félelménél is hatalmasabb, és hogy erőt fog adni neki a küzdelemre. a csoport elején haladt, és rettentően boldog volt. Szívta magába a táj szépségét, hiszen még sohasem volt a Rózsa falon kívül. A közeledő óriást észre sem vette, amit kikerültek. Ő csak egy dologra tudott koncentrálni akkor, az pedig a saját boldogsága volt. Senki és semmi nem érdekelte. Amikor megpillantotta a hatalmas fák erdejét, egy elégedett sóhaj tört ki belőle. Csak a nőstény óriás látványa rángatta vissza a földre. Kami egyből magára rángatta a csuklyáját, és hátrapillantva látta, amint a többiek is így tesznek. Vett egy mély levegőt, pár pillanatra lehunyta a szemét, kivert a fejéből mindent, és csak a nőstény óriásra koncentrált. Hallotta a hadnagy hangját, amint ezt mondta: „- Váltsunk manőverfelszerelésre. A lovakkal könnyű célpont vagyunk, ha elegen támadunk, akkor talán nem kell tartanunk tőle.-” Kami felkészült, azonban csak akkor ugrott le a lóról, és váltott manőverfelszerelésre, amikor már látta, hogy mások is így tettek.
- Azért ne hagyj itt!- figyelmeztette a lovat egy kis játékossággal. Kami elcsodálkozott azon, hogy néhány pillanattal ezelőtt még elől volt, aztán pedig utolsóként szállt a nőstény óriás felé. Ahogy elnézte a többieket az alakváltó kaszabolása közben, ő úgy döntött inkább segít, ha valaki bajba kerül. Nekilendült ő is, hogy ne mondhassák rá, hogy csak mereszti a hátsófelét. ~ Először talán meg kellene gátolni a ficánkolásban… ~ Lejjebb ereszkedett, és célba vette először a jobb térdét, mivel azon volt a testsúlya. Végig figyelte a mozdulatokat, és amikor alkalmasnak találta, nekilendült. Egy fát használt arra, hogy azt megkerülve, kihasználva a centripetális gyorsulást, lehetőleg minél kevesebb gázzal tudjon ügyködni. A fát elengedte, amint úgy látta, hogy pontosan úgy repülne, hogy el tudja vágni a kívánt ínt. Kami nagy sebességgel száguldott felé, és ha nem mozdult el az óriás, vagy ő nem számolta el magát, akkor sikerrel járt. Ezután feljebb szállt, közben kicsit igyekezett eltávolodni tőle. Kicsit megfagyott benne a vér, amikor látta, hogy a dög felé csap az egyik karjával. Már épp fordult előre, hogy keressen valami egérutat, amikor a lába beleakadt egy faágba, minek köszönhetően először lefele kezdett zuhanni. ~ Mi a fene?!?! ~ Az óriás keze elsuhant felette, nem találta el. Kami megfeszítette a lábát, amivel beakadt, és ennek köszönhetően körbefordult a fa körül, és rajta landolt. ~ Huhh, hát ez meleg helyzet volt… de valahogy most a bénaságom megmentette az életem. ~ Gyorsan arrébb iszkolt, hogy egy kicsit lenyugtassa magát, hogy utána tudjon menni tovább segíteni. Kifújta magát, majd ismét nekilendült. Közben pedig nézte, kinek van szüksége segítségre. A felderítők nagyon jó összhangban dolgoztak egymással, de azért a kadétok sem voltak rosszak, gondolta. Következőnek az egyik könyökét vette célba, és ha minden jól ment, akkor ott is elvágta a fontosabb ínt, de akár sikerült neki, akár nem, leginkább arra ügyelt, hogy senkinek ne legyen útban, valamint, hogy ne kerülhessen lehetőség szerint ilyen halál közeli élménybe mint az előbb. Közben pedig figyelt a többiekre, és ha esetleg valakinek szüksége volt segítségre, megpróbált segíteni neki ( bár ő inkább csak a kadéttársaira figyelt, mivel úgy ítélte meg, hogy a felderítőknek nem kell a segítsége).
|
|
Dogorn
FRPG Guru
"I have respect for people who live a fulfilled life."
Posts: 565 
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Dogorn on Apr 20, 2016 14:12:21 GMT 1
Eren mosolyogva válaszolt Mikasa-nak. - Rendben? Végre kint vagyunk! Életünkben először! Soha jobban! - Mondta boldogan, de mikor megpillantotta a titánt az arcára fagyott a mosoly. A fiú a kezét támadta, amivel védte a nyakszirtjét, de az megkeményedett és beletört a penge. A harc még úgy sem bizonyult könnyűnek, hogy ennyien támadtak egyszerre. Az óriás gyors volt, és bár a megfelelő sebességű támadásokat képtelen volt regenerálni, így is veszélyes ellenfelet jelentett. Mayu volt a szerencsésebb, bár a szemet nem tudta kiszúrni, mély sebet vágott az arcon. Mikasa azonban nem vette észre a felé száguldó kart, csak késve, így már nem volt ideje támadni... Valószínűleg felismerte a titán, a lány különleges mozdulatait és megbizonyosodott róla, hogy nem lehet Eren. Minden bizonnyal eltalálta volna, és egy fa törzsének csapja, ha valaki nem löki félre. Petra megragadta a karját, és lendületesen arrébb taszította a titán tenyerének útjából, ő maga azonban már nem volt elég gyors. A lány nagy csattanással csapódott a fának, valószínűleg a gerince is eltört… abnormális, kifacsarodott testhelyzetben, mozdulatlanul esett a földre. Biztosra lehetett venni, hogy már nem él.
A többi támadás már sikeresebb volt. Az óriás átvágott karizmai már nem tudták sokáig védeni a nyakát, térdre esett, és aláhullott a keze. Pixis parancsnok vette észre azonnal a lehetőséget, és le tudott volna sújtani… amikor a testén áthaladt egy penge.
Charlotte Rennie állt mögötte. Senki nem foglalkozott vele… nem tud manőverezni, nem tud harcolni, hát csak lovagolt a háttérben. Mindkét karja tökéletes állapotban volt, noha a csapat összes tagja meg mert volna esküdni, hogy másodpercekkel korábban még csak egy volt neki. Visszanőtt. Regenerálta, de képes volt ezt késleltetni napokig, hogy az utolsó pillanatban másodpercek alatt tegye meg. Az iszonytató tény tudatosult a csapat minden tagjában: Charlotte áruló. Titán.
A nő kihúzta a kardot, majd engedte, hogy a parancsnok teste lezuhanjon. A nőstény óriás vállába kapaszkodott, ami időközben kissé összeszedte magát, így azonnal menekülni kezdhetett. A csapat legnagyobb része még sokkos állapotban van, Pixis parancsnok haldoklik, ráadásul nem tudhatják, mikor kell kisebb óriásokra számítani, így esélyük sincs követni az óriást, Mikasa és Levi azonban elég közel vannak, és elég gyorsan reagálhatnak, hogy azonnal utánuk siessenek.
Pixis egy hatalmas fa tövében feküdt, de még eszméleténél volt. Az a keze amivel a sebét fogta tiszta vér volt, a másik kezében pedig az öreg flaskája pihent, amiből néha néha ivott egy kortyot. Elképesztő gyorsasággal vesztette a vért. Ha bárki is meg akarta volna vizsgálni, vagy segíteni neki, ő csak felemelte a tenyerét és megrázta a fejét. - Mindig is úgy gondoltam, hogy ebbe fogok belehalni... - Mutatta fel a kulacsát. - De arra, hogy pont Charlotte... Sose gondoltam volna... Sajnálom, hogy magatokra kell hagyjalak benneteket... De kitartás, ne adjátok föl! Az emberiségnek szüksége lesz rátok! - Ekkor elkezdett vért köhögni, majd megtörölte a szája szélét. - A ti feladatotok az lesz, hogy elkapjátok, azt a két árulót és megmentsétek Erwint. Ha jól tudom holnapra tervezte a saját akasztását... Tudjátok, minden el volt tervezve. És mivel már nem maradt sok időm, elmondom, amit tudok. - Pixis ismét ivott az italából, vett egy nagy levegőt és elmesélte a történetet:
***
Pixis éppen Erwin irodájában sétálgatott, majd megállt az ablak előtt és hangosan gondolkodott.
- Szóval azt akarod, hogy eljöjjön az a nap, amikor a falon belül, egymás vérét ontjuk? Tudtam, hogy el fog jönni... - Mondta, megfordult és lesütötte a szemét. - És amikor ez bekövetkezik, nekem a király ellen kell fordítanom a fegyveremet. Jól mondom? - Kérdezte Erwintől, mire biccentett egyet.
- Az az ember vagyok még mindig, akinek ismersz, de nem vagyok más, mint egy öregedő katona. Nincs jogom ahhoz, hogy az embereimet, emberek ellen vezessem harcba... Nézd... Tudom, hogy a jó szándék vezérel és egy jobb jövő reménye, az emberiség számára, de... De ha arra kerül a sor, akkor az helyőrség vezetőjeként fogok előtted állni és az akasztófára küldelek. Remélem megérted. - Erwin sóhajtott egyet, majd felállt és kitekintett az ablakon.
- Ha hibát vétenék, ne légy kíméletes. De nem fogok! És neked is más sorsot szőttek odafent. Ha minden a terv szerint megy, akkor megreformálhatjuk az egészet! Csak...
- Mondta a felderítők vezetője, de elbizonytalanodott.
- Csak egyedül nem fogjátok tudni átvenni az irányítást, a központi adminisztráció felett... Nem fog tetszeni a népnek, a királynak, a belső körnek és a katonai rendőrségnek még kevésbé... Amit eddig mondtál, az mind sikerülhet is, de ezzel csak romlásba és pusztulásba sodornád a világunkat. - Szólt Pixis, majd pont Erwin szemébe nézett, aki válaszolt is.
- Teljesen igazad van... De még ne halottad az egész tervet. Még mielőtt bármit is elkezdtem volna, információt gyűjtöttem az első számú katonai rendőröktől. Egyenlőre csak annyit mondok, hogy nagyon sárosak, minden valaha a nyilvánosságra hozott ügyekben, ha nem esett volna le eddig... Kiderítettem egy nevet. Egy nevet, ami mindent megváltoztathat. És ez a név egy 16 éves lányhoz tartozik. Egy gond van... - Fél perc néma csönd következett.
- Fogalmatok sincs, hogy ki ez és, hogy hol van... Jól mondom? - Kérdezte Pixis.
- Ahogy mondod... De ha nem most lépünk, akkor soha! Kész vagy segíteni?
- Rendben van Erwin Smith... Megteszek mindent. De ha nem találjátok meg a lányt, míg én húzom az időt és elterelem a figyelmet rólatok... Vagy ha nem sikerül legyőznünk az árulót... Akkor nem csak te végzed akasztófán, hanem a csapatom is és én is...
***
- Az áruló... - Mondta Pixis a többieknek. - A nőstény titán, közületek került ki. - Mutatott Erenékre. - Egy kadét... A neve... - Mondta volna, de Armin közelebb lépett és beleszólt.
- Annie Leonhardt... Igaz? - Kérdezte a haldokló parancsnoktól.
- Így van... Remek elme! Nehogy kárba vesszen... Eren, ne ostorozd megad, amiért nem változtál át... Ketten túlerőben lettek volna és mostanra már nem lennél velünk. Nekem már úgy se volt hátra sok időm! - Kacsintott egyet. - Aki meg azt gondolja, hogy áldozatok nélkül van nyereség, az bolond! Küzdeni kell a célokért! - Ekkor megint vért kezdett köhögni, de már sokkal nagyobb mennyiséget, mint előtte. - Mayumi és Kamilla... Az igazi bajtársak és barátok, minden helyzetben vigyáznak egymásra és szeretik egymást, csak úgy mint ti... Kyle, tartsd számon, hogy kik a barátaid és kik az ellenségeid, sose tudhatod, hogy kiből lesz ellenség vagy jó barát. - Ekkor Reinerre tekintett, majd ismét a felderítőre. - Te pedig fiam... - Nézett Diebre. - Ne keresd a bajt, többet nem fogom tudni elvinni helyetted a balhét. - Nevetett föl, de a fájdalom elfojtotta benne. - Martha... Maradj ilyen becsületes és megbízható... Mondta Erwin, hogy mire fog megkérni, de én bolondnak néztem. Elvégre, úgy hittem, hogy nincs olyan ember, aki otthagyná a vezérét, a példaképét és a szerelmét, megkötözve a föld alatt, csak azért mert megkérte rá. Így van. - Mosolyodott el. - Csak az a barom Erwin nem látja, hogy hogyan nézel rá. - És, áh... A sebem! - Mondta és elvette a kezét a sebéről, hanyatt dőlt, majd üveges tekintettel a fák tetejét kezdte bámulni. - Induljatok és kapjátok el, azokat a titánokat... Mentsétek meg Erwint és az emberiséget... Küzdjetek... Küzdjetek az em... - A parancsnok nem bírta befejezni a mondatot, mert utolérte a halál. Szépen lassan kilehelte a lelkét. Úgy festett, mintha még mindig az eget bámulná, de igazából már vége volt.
|
|
Martha
Lelkes fórumozó
Everywhere I go...
Posts: 56
|
Post by Martha on Apr 20, 2016 15:20:44 GMT 1
Martha egy pillanatra leszállt az egyik fára pihenni.
~Mégis hogy a francba tud még mindig ilyen gyors maradni...-gondolta hevesen zihálva és remegő lábakkal. Egy kicsit körbenézett, hogy meg van-e mindenki. Kami épp akkor ügyeskedett az egyik fán, amire Martha elmosolyodott.
~Látom nem csak én vagyok az egyetlen béna.-felállt és épp indult volna újra segíteni a hadnagynak, amikor a titán lendített egyet a karjával, majd egy csattanást hallott. Eleinte nem tudta felfogni mi történt. Körbenézett és látta, hogy Petra élettelen teste ott fekszik az egyik fa tövében, de mivel nem tehetett semmit, ezért ment tovább.
~-Trostban te segítettél nekem...és most azt sem hagyod, hogy viszonozzam? Nem szeretek tartozni másoknak.
Nem sokkal később a titán a földre rogyott. Pixis elindult a nyakszirtje felé, de valaki belevágott és ő is a földre esett, majd a titán elindult a hátán Charlotte-tal. Martha csak értetlenül nézett, majd leszállt a parancsnokhoz. Már szinte mindenki ott volt körülötte. A sebet látva nem látta esélyesnek, hogy életben marad.
Türelmesen és kíváncsian végighallgatta Pixis mondandóját.
~Erwin kivégzését?! Mi?! Én erről nem is tudtam!-kikerekedett a szeme és elkezdett remegni. Rég érzett már ekkora félelmet és dühöt, de megpróbált uralkodni magán és tovább hallgatta a parancsnokot.
~Annie Leonhardt? Nem ismerős név. Talán egy kadét lehet? Eren arcán látom, hogy ismeri. Biztos a társa volt a kiképzésen. Bár kitudja. A parancsnok még az utolsó erejével mindenkihez mondott egy-két mondatot, amiket csendesen végighallgatott. Próbált valamilyen érzést az arcára varázsolni, de olyan sok embert látott már meghalni, hogy már nem hatotta meg. Amikor hozzá ért felkapta a fejét és Pixis szemébe nézett.
-Chh...én becsületes? Én inkább egy szörnyetegnek mondanám magam.-mormogta. Utána következő mondatoktól elvörösödött az arca.
-Sze-...szerelmem?! Mi?! Én..nem...én csak!-próbálta kimagyarázni magát, de csak még jobban zavarba jött. Aztán a parancsnok elnémult még mielőtt befejezhette volna az utolsó mondatot.
-...ez emberiségért.-egészítette ki Martha kicsit meghatódottan. Majd a nőstény titán felé nézett, aki már elég messze járt.
~Szóval, ha elkapjuk azt a kettőt, akkor nem végzik ki Erwint. Hát akkor mindent meg kell tennem, hogy a terv sikerüljön. Nem fogom hagyni, hogy kivégezzék. Nem fogom! Nem hagyom, hogy újra elveszítsek valakit, aki fontos számomra! Bármi áron...teljesítem a küldetést.-kihúzta magát, majd rideg tekintettel meredt az óriás felé. Vett egy nagy lendületet és olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak tudott utána repült.
|
|
kylenorthon
Lelkes fórumozó
Dolgok történnek.
Posts: 93
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by kylenorthon on Apr 21, 2016 21:26:23 GMT 1
Tökéletes összhangban dolgoztak Diebbel. A srácnak ugyan rengeteg baromsága volt, de dolgozni lehetett vele. Ez némiképp kiváltotta az idegesítő dolgait.
Tetszett neki, hogy a kadétok egy része is bevetette magát a harcba. Nem figyelhette, hogyan dolgoztak, pedig majd megette a kíváncsiság.
Nem telt el sok idő… talán csak hosszúnak tűnő tizedmásodpercek, mikor reccsenést hallott, majd látott egy lányt hatalmas pacaként a fa tövében… Valaki meghalt… Csak akkor tudta jobban szemügyre venni, mikkor kellően lelassult az óriás…
-Perta… - suttogta… biztosan halott volt… de Kyle nem akarta felfogni. Meg akarta nézni közelebbről… de ekkor elterelte valami a figyelmét. Egy árny a semmiből. Aztán vér… és mégtöbb vér. Pixis zuhant egy lyukkal a testén, Charlotte pedig fent állt véres pengével, két kézzel… Kylet elöntötte a düh.
-Áruló! – Rávetette volna magát, amikor az a liba belekapaszkodott a titán vállába és elmenekültek. Levi és Mikasa követték, ő pedig Pixis mellett landolt, letérdelt. Egy fa tövében, nem messze Petra testétől…
Végighallgatta az öreg mondandóját… A tervet… hogy ez az egész mind terv volt…
Aztán meghallotta a saját nevét is… ~Barátok… kik is…?~ Végignézett az ottaniakon, és őszintén már maga sem tudta, vannak-e barátai. Csak némán biccentett.
Utána még hallotta ahogy Martha próbálja menteni a menthetetlent… de már nem fogta fel… Pixis és Petra között cikázott a tekintete… hibásnak érezte magát… segíthetett volna… ha nem Petrát leste volna, akkor talán Pixis is életben maradna még egy darabig… De a halott lányra figyelt, így nem vette észre az árulót… ~Hiba… újabb hiba… és ismét életekbe került…~
~…Petra…~ Felidézte a lány mosolygós arcát… Hogy hogyan viselkedett a hadnagy közelében, hogyan nézett rá… Biztos volt benne, hogy a hadnagy is kedvelte Petrát… És még csak meggyászolni se volt ideje…
Ahogy visszatért az élők közé, hallotta, hogy valami Annie a nőstény. Nem tudta ki az, de a kadétoknak ismerniük kellett, mert kiült az arcukra. Bárki is legyen az… meg akarta ölni. Nem számított se név, se kor… se rang…
A parancsnok beszélt még de már keveset… aztán egy szempillantás alatt vége volt.
~Sajnálom, hogy ön nem részesülhetett a hadnagy búcsúztatásából… Nyugodjon békében…~ Felállt, tisztelgett és sebesen elkezdte követni a nőstényt és a hadnagyékat… ~Kinyírunk… ti rohadékok!~
|
|
Aria
Szerepjátékok Istene
Szeresd ellenségeidet! Azzal kergeted őket az őrületbe.
Posts: 1,043
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Aria on Apr 21, 2016 22:18:21 GMT 1
http A támadások hatékonynak bizonyultak. A nőstény óriás kezdett kimerülni, túl sokan támadtak rá, és jól dolgoztak együtt. A kadétok között is láthatóan összhang volt, bár vétettek hibát. Levi elégszer megtanulta már, hogy ne bízza el magát, hogy ne higgye el, hogy győztes helyzetbe kerültek, hogy az utolsó pillanatig számítson minden támadásra... de azért éledt benne egy kis remény.
Amikor Petra félrerántotta Mikasát, és nekicsapódott a fának, elemi módon dühös lett a lányra. Nem azért mert hibás volt... nagyon jól tudta, hogy Petra önként mentette meg, és Gunthernek sem volt kötelessége szembeszállnia a pisztolyossal, de a gyász amit az osztagának elvesztett tagjai felé érzett azonnal Mikasán csapódott le. Olyan könnyű lett volna hibáztatni. És egyelőre nem is akarta neki megbocsátani a dolgot... sokkal egyszerűbb dühösnek lenni, mint szomorúnak. Ráadásul a dühöt remekül le lehet vezetni, ha az ember átvág néhány izmot egy titán karján. Egyelőre viszont nem nézett a fa felé. ~Fókuszálnom kell. Van egy feladat, végrehajtom. Minden más ráér.~
És ismételten úgy tűnt, hogy van valami esély, hogy megint lesz lehetőség a sikerre, sőt... ismét elhitte egy pillanatra. Egyetlen pillanatig, mikor Pixis elindult az óriás nyakszirtje felé, biztos volt benne, hogy vége lesz. Hogy győznek, tisztára lehet mosni a nevüket... a következő másodpercben pedig elkívánta a reményt a pokolba. Pixis halála és Charlotte árulása túl sok volt, de tudta, hogy nem szabad szétzuhannia. Most tényleg nem. A nő felpattant az óriás hátára, és hátrafelé nézett, hogy jól lássa az esetlegesen érkező támadásokat. Mindenki sokkos állapotban volt, egyedül Mikasa reagált időben, és indult utána. Levi azonnal követte a lányt. Mikor mellé ért, Mikasa hátrapillantott, és halkan megjegyezte, hogy inkább ne mondjon semmit. Persze tudta, hogy Petrára céloz, és az is igaz volt, hogyha nem lettek volna olyan helyzetben, amilyenben, akkor minden bizonnyal nem tudta volna megállni, hogy tegyen valamilyen megjegyzést a történtekre... de egy csata közepén tartottak. Sem idő, sem hely nem volt ilyesmire.
- Koncentrálj a harcra. - biccentett, miközben a lány mellé ért. - Ha utolérjük őket, gyorsnak kell lennünk. Egyelőre az egyikük emberalakban van, ez nagy lehetőség, nem szalaszthatjuk el. Tanulj az eddig történtekből, és csináld jól. - mondja. - Nekem nagyobb tapasztalatom van a titánokkal, így én megpróbálom lassítani. A te feladatod Charlotte lesz. Ha őt kiiktatjuk, már jelentősen könnyebb lesz a dolgunk.
Ha a lány bólint gyorsítanak a tempón, és hamarosan beérik a titánt. Levi első sorban a lábakra támad, míg Mikasa Charlotte-ot próbálja megvágni. Eleinte jól tudnak együtt dolgozni... Levi a titán sarka felé lendül, hogy átvágja az ottani inakat, ám ezzel elvét egy lépést. A sarok támadásához a a szigonyt a váll tájékára lövi. Charlotte egy pengével könnyedén megakasztja, és bár Mikasa így sikerrel megvágja, Levi nemcsak elvéti a támadást, de a következő mozdulatnál a nőstény óriás elkapja a manőverfelszerelés huzalját, és a földnek csapja. Igyekszik időben összehúzni magát, hogy minél kevesebb sérülést szenvedjen, de nem elég gyors... A földet érést reccsenő hang kíséri, és a bal lábába belehasít a fájdalom. Egyelőre még elviselhető, tud mozogni, de azzal is tisztában van, hogy ebben nagy szerepe van az adrenalinnak. Időben el tudja húzni magát az óriás lába elől, és bizonytalanul lábra is tud állni, de a fájdalom nemhogy enyhülne, sokkal inkább fokozódik. Meglehetősen biztos benne, hogy eltört a sípcsontja. Mikasának egyelőre nem jelez, a lány valószínűleg úgyis észreveszi, hogy már nem tudja támadni a titánt, de nem akarja elvonni a figyelmét, ha esetleg marad még lehetősége Charlotte kiiktatására. A titán és a nő azonban együtt láthatóan túl erősnek bizonyulnak, így Mikasa nem tudja bevinni a végső támadást... A nőstény óriás pedig, miközben lassan regenerálta a második harcban keletkezett sérüléseket, ahogy Charlotte is tette pillanatok alatt a vállán ejtett vágással, felgyorsul, és maga mögött hagyja őket... hamarosan már elérhetetlen mindenki számára. Mikasa visszafordul, és leereszkedik, Levi pedig fásultan biccent, miközben megpróbál valamennyire ránehezedni a bal lábára, ami szinte azonnal megbicsaklik, és felszisszen a fájdalomtól... normálisan járni sem képes, a harc vagy a manőverezés lehetetlen. ~Csak magamnak köszönhetem.~ állapítja meg rosszkedvűen. ~Óvatlan voltam, nem gondolkoztam rendesen, és most lehet, hogy ezért mindenki megfizet. A pápaszemesnek igaza volt. Mindig alkalmatlan barom vagyok.~
- Eltört a lábam, harcképtelen lettem, és járni sem tudok rendesen. - biccent Mikasa felé. - És két titánnal állunk szemben. - nem fűz hozzá kommentárt. Maga a helyzet elég elkeserítő, nem igényel kiegészítést. |
|
kylenorthon
Lelkes fórumozó
Dolgok történnek.
Posts: 93
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by kylenorthon on Apr 22, 2016 17:43:51 GMT 1
Kyle teljes sebességgel száguldott a hadnagyék után. Elvesztette őket szem elől, de a nyomok egyértelműen utaltak rá, merre ment a nőstényördög. Általában sikeresen le tudta küzdeni a dühét, de ez a helyzet más volt. Folyamatosan csak Petra kicsavarodott teste jelent meg előtte. Sose ragaszkodott különösebben a lányhoz, de mégis... pedig rengeteg társa haláltusáját nézhette végig, de Petra halálával elszakadt egy szál.
Természetesen Pixis miatt is ideges volt, de mégis csak a lány arca villant fel előtte egyfolytában.
A hangok alapján már közeledett, így vett egy mély levegőt. ~Higgadj le! Ha így éred utol őket, meghalsz! És megöletheted vele a többieket is... ~ Igyekezett elnyomni az idegállapotát, és mikor nagyjából látótérbe kerültek, az első jelenet amit végignézett, az Levi földbecsapódása volt. Abban a szent pillanatban biztos volt benne, hogy ezt a hadnagy nem éli túl, de aztán megkönnyebbült, mikor látta kitérni a felé irányuló támadások elől. Azonban mire olyan közel ért, ahol beleavatkozhatott volna, Annie meg az áruló Charlotte már túl messze jártak. Megtorpant egy faágon.
Végighallgatta, ahogy a hadnagy beszámolt Mikasának a törött lábáról, majd a felettese mellett landolt.
- A nőstény egy kadét... Mikasa, ismered Annie Leonhartot? - Kérdezte, azonnal a közepébe vágva. Ha válaszolt neki, végighallgatta, bólintott.
Igyekezett minden érzelmet letörölni az arcról, mikor a hadnagy felé fordult... úgy gondolta, Levi belepusztulna az ideggörcsbe, ha azt látná valaki arcán, hogy sajnálja bármiért is.
- Vissza kell mennünk a többiekhez, mielőtt vezető nélkül baj lenne... Hadnagy... ön nem tud törött lábban manőverezni, ezért kérem bocsásson meg... - tisztelgett egyet, majd a hóna alá fogta Levit, mielőtt bármit reagálhatott volna. - Mikasa menj előre! - Intett neki a fejével majd ha a lány megindult, követte. Nem tudott olyan sebességgel haladni, mert a hadnagy akadályozta a mozgásban, így jobbnak látta ha nem ő vezet. -Ígérem... ezután hónapokig én tartom a patyolatot a szálláson, ha visszatértünk oda...- Mondta halkan... ~Ha valaha visszatérhetünk oda...~ Csak pozitívan akart gondolni a helyzetre, remélte, hogy a hadnagy ebbe nem köt bele.
Mikor visszaértek, Kyle még látótávolságon kívül ért földet a hadnaggyal, mert nem akarta, hogy a kadétok azt lássák, hogy a hadnagyot a hóna alatt cipeli... Óvatosan letette, és ha a hadnagy rátámaszkodott, akkor odaértek a többiekhez, majd fogott egy lovat.
|
|
Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 914
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Bratti on Apr 22, 2016 23:25:06 GMT 1
http - Örülök, hogy tetszik a kinti világ – válaszolok Eren-nek. – Remélem, semmi nem fogja lerombolni az álmaidat – mondom halkabban.
***
Villámgyorsan támadunk, csak a célpontra figyelek, ezért minden mást figyelmen kívül hagyok. Ami nagy baj, hiszen egy hatalmas kéz majdnem leterít. Ez…? Ismeri a mozdulataimat? De akkor csak egy ember lehet… Biztosan nem ő, hogy is lehetne? Ekkor azonban valaki megragadja a karomat, és félretaszít, aminek következtében rohamtempóban közelítek a föld felé, de az egyik szigonyomat még sikerül belelőni egy fába, így kissé tompítom az esést, bár még így is elég fájdalmas. Pár másodpercig nem is látok semmit, csak egy hatalmas csattanást hallok. Mikor felemelem a fejemet, az előttem lévő fánál lehetetlen pózban Petra hever. Szinte biztos, hogy halott. Ő mentett meg annak ellenére, hogy tudta, valószínűleg meg fog halni. Nem is értem, miért tette ezt, hiszen én sebeztem meg… Egy két másodpercig csak bámulok rá, aztán csak megrázom a fejemet, és elfordulok. Emlékezz, amit a hadnagy mondott… Ha húzod az időt, csak másokat is veszélybe sodorsz, és most Eren-t kell védened… Ahogy egyszer mondtam Charlotte-nak, ne a holtakat szánjuk, hanem az élőket… Ezzel kicsit átmozgatom fájós vállamat és lábamat, és a titánra tekintek. Ha valóban te vagy az… Akkor nem lesz nehéz kinyírni téged… Gyorsan felmérem a helyzetet, és meglátok egy szabad rést a titánon, azonban Pixis parancsnok előbb lép. Mögöttük megpillantom Mayu-t, és megkönnyebbülök, hogy jól van. Aztán már újra Pixis-t nézem, és hevesebben ver a szívem, ahogyan közelít. Ám ekkor Charlotte előrelendül, és leszúrja a parancsnokot. Áruló! Még jó, hogy ennyire utáltam, nem lesz nehéz szembeszállnom vele… De a többiek vajon? Charlotte a titánba kapaszkodik, és menekülőre fogják. Azt már nem! Azonnal kilövöm a szigonyaimat, és utánuk eredek, azonban még egy mondatot intézek Mayuhoz.
- Ne engedd Eren-t utánunk! – Ezután teljes sebességgel haladok. Charlotte-hoz kiáltok.
- Ezek szerint nem indokolatlanul gyűlöllek… - Ekkor azonban valakit felfedezek magam mögött. Először azt hiszem, ez egy csapda, és bekerítettek, már fordulnék meg, de megkönnyebbülve tapasztalom, hogy csak a hadnagy az. A szememmel tekintek vissza rá, majd csak ennyit mondok neki, amikor belém nyilall a lelkiismeret-furdalás Petra miatt.
- Csak ne mondjon semmit… - mondom halkan. Már két emberének a vére szárad az én lelkemen… Hamarosan nem is lesz jogom gyűlölni őt, csak neki engem… Aztán ő is hozzám szól, először azt hiszem, le akar szúrni, de csak figyelmeztet, ami most szükségtelen. Igaz, hogy ha az ő szemléletét nézem, én csak egy béna kadét vagyok, aki kinyírta két emberét. Mindegy. A tervére csak bólintok, és ennyit felelek.
- Értettem, uram!
Gyorsabb tempóra kapcsolunk, és hamar beérjük a már fáradó titánt. Látom, hogy a hadnagy azonnal támad, így én is az ellenfelemre koncentrálok. Célba veszem Charlotte ép vállát, de könnyedén hárít a másik kezével. Mi a franc? Ez nem le lett tépve? Akkor ő is egy titán? Ajaj… Akkor egyből ki kell nyírnom, ha nem akarok balhét… Újra támadni próbálok, de ezt is egy apró mozdulattal blokkolja, ekkor én kirúgom alóla a lábát, mire elterül, de nem esik le a titánról. Azonnal lesújtok a vállára, amiből ömleni kezd a vér.
- Ezt megérdemli Pixis-ért… - Támadásra számítok tőle, így kissé hátrébb megyek. Ezzel elrontottam mindent. Megint… Hiszen Charlotte csak a hadnagy szigonyát akasztja meg, én pedig azonnal lesújtok a pengémmel, de elkésem. Levi a földre kerül. Én azonban koncentrálok tovább. Charlotte azonban számított erre, és visszafelé vág a pengéjével, amire én nem számítok, így végigszánt a jobb karomon, szerencsére nem túl mélyen, de így is eléggé vérzik. Mielőtt kigondolhatnám a következő taktikámat, a nőstény titán már újra regenerálta magát, így ellenem túlerőben vannak. Levi felé nézek, a titán pedig gyorsabb tempóra kapcsol, esélyem sincs újra támadni egyedül. Egy másodpercig hezitálok, hogy utánuk menjek-e, de aztán elvetem az ötletet. Szerencsére nem taposta el az a bestia a hadnagyot, ezért leszállok mellé. Ő pedig csak biccent nekem, megpróbál ránehezedni a lábára, sikertelenül. Mielőtt összeeshetne, elkapom, majd átvetem a karját a vállamon, így többé-kevésbé egyensúlyban maradunk. Végighallgatom, majd elhúzom a számat Basszus, a legjobb katonánk…
- Azt hiszem, most az lenne a legjobb, ha visszamennénk a töb… - Ekkor azonban megjelenik Kyle a hadnagy mellett, és azonnal a közepébe vág. Csak megcsóválom a fejemet.
- Igen, ismerem. Azóta sejtem, mióta sikertelenül próbáltuk megvakítani. Ismerte a mozdulataimat, ezért mert majdnem lecsapni, hiszen megbizonyosodott, hogy nem Eren vagyok, de hát Petra… - A hadnagy felé nézek kifejezéstelenül. – Mindegy. Gondolom Armin jött rá először, igaz? – kérdezem Kyle-tól. Ekkor azonban beugrik Eren arca. Vajon ő hogyan éli meg ezt az egészet?
- Ugye Eren jól van? Hogy fogadta a hírt? – kérdezem aggódva. Néhány perc múlva azonban elindulunk. Csak bólintok Kyle kérésére. Örülök, hogy elől kell mennem, most nem tudnék egyikükre sem nézni. Ha jobban figyeltem volna Charlott-ra, talán nem sérült volna meg Levi… Közben pedig mulatságosnak találom, hogy a hadnagyot Kyle a hóna alatt cipeli. Hozzájuk igazítom a tempómat, néha vissza is nézek, követ-e minket valaki vagy valami. Ha bármi, bárki meg akarna minket támadni, azonnal megpróbálom megakadályozni ebben, hogy a két férfi épségben visszaérjen. Ha mindez gond nélkül sikerül, akkor megvárom, amíg Levi lábra áll, majd hogy én se tűnjek haszontalannak, Levi másik oldalára megyek, és én is segítek, így a hadnagynak is könnyebb. Ha visszaérünk, szemem végigfuttatom a többieken. Petrán és Pixis-en kívül senki sem sebesült meg vészesen. Először Mayu-ra nézek, de rajta sincs mély seb, csak a fejemet rázom neki, hogy sajnálom, hogy elszúrtam, és hogy meglógtak. Aztán Kami-ra tekintek, de mutatványa szerencsére nem sebesítette meg. Majd a Felderítők jönnek, végül az én osztagom. Kémlelem a reakciókat, hogy kiből mit váltott ki Annie és Charlotte árulása. Felsóhajtok, majd legutoljára Eren-re nézek, aztán mellélépek.
- Eren? Ugye nem sebesültél meg? – kérdezem aggódva, aztán meggyőződöm, hogy valóban nincs semmi baja. Persze fizikailag. Lelkileg fogalmam sincs, de inkább nem kérdezek rá, mert először magában kell feldolgoznia a történteket. Ha még nem indulunk, akkor meghallgatom a tervet, és ahhoz alkalmazkodva foglalom el a pozíciómat. Szerencsére a Charlotte által ejtett seb már nem vérzik, és alig sajog. Legalább ezt megúsztam többé-kevésbé…
Ha a lovakat választjuk, akkor csak elkiáltom magam, hogy „Hector”, majd ha visszatér hozzám, szinte oda sem figyelve simogatom meg az orrát, de ő felém kap, és megharap.
- Aú! – kiáltok fel, és az orrára csapok, mire felnyihog. Határozottan úgy hangzik, mintha kinevetne.
- Aha, én is örülök… De most nem igazán vagyunk vicces kedvünkben… - Mintha értené, kissé megkomolyodik, majd ha elindulunk, akkor végig Eren mellett haladok, ha esetleg Annie és Charlotte visszatérne, akkor azonnal védeni tudjam. Amúgy csendben haladok mellette, szerintem senkinek nincs kedve beszélgetni a másikkal ezek után… Vajon mi lesz, most hogy nem sikerült a terv? Erwin meghal? És velünk mit csinálnak?  |
|
Martha
Lelkes fórumozó
Everywhere I go...
Posts: 56
|
Post by Martha on Apr 23, 2016 17:57:22 GMT 1
Martha magasan haladt, hogy jobban lássa merre ment a nőstény. Szinte már a lombkoronákat szelte.
~Sietnem kell. Gyerünk, gyorsabban, mozogj már!-egyre több gázt adott neki, ezért lassan már a készlete határán volt. Előrébb volt, mint Kyle, szóval teljes egészében láthatta, hogy hogyan csapódik le a földre a hadnagy. Nem reagált semmit, csak remélte, hogy felkel és folytatja. De sajnos nem így lett. Tovább akart repülni, de Charlotte-ék begyorsítottak és lehagyták őket.
~Francba!-leszállt egy közeli fa mellé és végignézte, ahogyan Levi próbálkozik lábra állni. Legszívesebben ordított volna egyet. De visszafogta magát és csak mérgesen a hadnagyra nézett, mintha ő tehetett volna mindenről. Jóval a Kyle-ék mögött ment. Egész úton csak magában dünnyögött mérgesen valamit. Majd mikor odaértek a kadétokhoz leszállt az egyik fa mögé és nekidőlt. Ellenőrizte a gázpalackjait, de azok már üresek voltak. Szerencséje volt, hogy pont akkor ürültek ki, amikor már földet ért. Karba tette a kezét és lecsúszott a fán és depis pózba görnyedve bámult ki a fejéből. Nem tudta mi legyen most. Félt. Félt, hogy megint az lesz mint régebben. Az arcát a tenyerébe temette.
~Nem akarom. Nem! Miért mindig velem csesz ki a sors?! Miért nem lehetne már békén hagyni végre?!-megjelent előtte egy hatalmas valami. Lassan felemelte a fejét és megpillantott egy hatalmas lófejet. Feltápászkodott és megfogta a ló kantárját. Kivezette a többiekhez. A nagy szürke böhömöt otthagyta az út közepén. A szekérnél feltöltötte a palackjait és a pengéit, majd odasétált Kylehoz, megfogta a kezét és elhurcolta a óráslóhoz. Odaállt a nyereghez, háttal Kyle-nak. Széttárta a karjait, ezzel jelezvén a társának, hogy segítse felrakni a lóra. Ha felrakta, akkor egy erőltett mosollyal megköszönte neki és odébbállt.
|
|
Kami
FRPG Guru
Posts: 285
|
Post by Kami on Apr 23, 2016 22:12:35 GMT 1
Miközben Kami átvágott egy újabb fontosabb izmot, szeme sarkából látta, ahogy a nőstény óriás utolsó próbálkozásként Mikasa felé suhintott. Ereiben meghűlt a vér, imádkozott, hogy kadéttársa elkerülje valahogyan a csapást, bár erre nem sok esélyt látott. Az egyik fa ágán landolt, majd visszanézett. Pont azt a pillanatot kapta el, amint a titán Mikasa helyett Petrát találta el. Inkább nem is nézett oda, attól tartott a halott látványától az összes bátorsága és elhatározása elszállna. ~ Valamiért olyan érzésem van, hogy ezeket a mozdulatokat ismerem. Vagy talán csak beképzelem magamnak?! Teljesen olyan, mint… ~ Gondolatmenetét félbeszakította az a látszat, hogy a győzelem kapujában állnak. Pixis parancsnok megindult, hogy egyszer s mindenkorra befejezze ezt a rémálmot, hogy megszerezhessék Erwin parancsnok megmentéséhez szükséges bizonyítékot, hogy kivágja az embert a titán nyakszirtjéből. Az öröme viszont hamar elillant. Minden reménye rombadőlt, mikor Pixis testén egy kard szúródott át. A tettes felugrott az időközben regenerálódott nőstény óriásra, és menekülni kezdtek. Kami csak akkor látta ki volt az, amikor az óriás már lábra állt, és futásnak eredt.
- Charlotte…! – Kami összeszorította az ökleit, és az állkapcsát. Forrt benne a düh. ~ Ez a szemét liba…! Feldarabolom!!! ~ Mielőtt azonban az a kis vékony szál is elpattanhatott volna benne, ami megakadályozta az őrült és felelőtlen cselekvésben, észbekapott, és hátat fordítva az árulónak a parancsnok felé igyekezett, hátha tud rajta segíteni. Földet érés után elrakta a kardjait, és letérdelt a férfi mellé. Pixis, mintha csak olvasott volna Kami gondolataiban, felemelte a sebéről a kezét, és a fejét rázta. A lány kezei megálltak a levegőben, nem tudta mitévő legyen. Várjon ott, amíg a parancsnoka kileheli a lelkét? Hagyja ott, és eredjen a nőstény óriás után? Nem tétovázott sokat, az első lehetőséget választotta. Kezeit szépen lassan leengedte, a combjain ökölbe szorította kezeit, és lehorgasztott fejjel várt. Hallgatta az öreg szavait. Összerándult, amikor a férfi vért köhögött fel, de továbbra sem mozdult. Nem lepődött meg azon egy cseppet sem, hogy ez az egész el volt tervezve. ~ Már az elején sejtettem valamit. De ez már lényegtelen…, nem?! ~ A parancsnoknak hála rálátása nyílt Erwin tervére, csakhogy ebben az állapotban csak hallotta a mondatokat, összerakni a képet nem tudta. Egyre csak az járt a fejében, hogy ennyi volt. Egyre mélyebbre zuhant a kétségbeesés sötét vermébe. „ - Az áruló… A nőstény titán, közületek került ki. Egy kadét... A neve... –„ Ezekre a szavakra felkapta a fejét. A közbeszóló Arminnal egy időben gondolta : ~ Annie Leonhardt… ~ A parancsnok megerősítésére vegyes érzelmek kavarogtak benne. Egyszerre félt, hisz a lány nagyon jól ismerte a kadétok képességeit, mozdulatait, illetve a manőverfelszerelés működését, ugyanakkor érzett iránta mérhetetlen haragot, és legszívesebben egyedül elintézte volna őt… már ha képes lenne rá. Ebben a pillanatban eszmélt rá arra is, hogy valójában milyen gyenge. Az egyetlen a csapatban, akinek szinte semmi hasznát nem veszik. ~ Mit is csináltam eddig pontosan?! Többször majdnem megölettem magam, nyavalyogtam, igyekeztem nem tudomást venni ennek a világnak a kegyetlenségéről… De a valóság nem olyan szép, és egyszerű, mint ahogy ezt eddig én elképzeltem… Eddig abban a hitben ringattam magamat, hogy nagyon is hasznos vagyok, de egyáltalán nem... ~ Neve hallatán lassan felemelte a fejét, majd fásult arckifejezéssel Mayumira pillantott. Gyorsan el is kapta róla a tekintetét. ~ Neki sem tudtam segíteni, amikor a legnagyobb szüksége lett volna rám… Helyettem egy számára viszonylag ismeretlen férfi vigasztalta meg. Én meg mit csináltam mindeddig? A saját lelki békémet igyekeztem óvni. Egy önző szemét alak vagyok… ~ Összehúzta magát, fogait összeszorította, és így küzdött a könnyeivel. Némán térdelt a parancsnok mellett, észre sem véve, hogy időközben már meghalt. Csak ült, és meredt maga elé, a vértócsára. Igyekezett rendezni a gondolatait, még ha nem is akarta elhitetni magával a dolgok ellenkezőjét, de legalább egy időre félrerakni őket, és csak arra koncentrálni, hogyan tudnák végrehajtani a küldetést. Mikasa, Martha, Kyle és a hadnagy érkezésére felkapta a fejét. Először kicsit megkönnyebbült, hogy élnek, utána vette csak észre, hogy a hadnaggyal nincs minden rendben. A férfi erősen sántított, ami jelen helyzetben egyáltalán nem jelentett semmi jót. ~ Mihez kezdünk a legerősebb felderítő nélkül? Már arra is egyre kisebb az esély, hogy élve visszajutunk, nemhogy még valamelyik áruló végbélgörcsöt elkapjuk! ~ Megnyomta a bal kezén a trosti sebét, mire a fájdalom végigcikázott az egész gerincén, ezzel lenyugtatva a lányt. ~ Be kell hogy valljam, eleinte tényleg azt hittem, hogy ennyire drasztikus lépésre nem volt szükség akkor… De ez a seb már számtalanszor segített lehiggadni. Lehet mindig át kéne lyuggatnom a kezemet, mielőtt begyógyulna… Hüüülyeee....! ~ Bal öklével kicsit megütötte a homlokát, majd elindult az érkezők felé. ~ Ha ezt más is hallaná, jogosan gondolnák azt, hogy megzakkantam… ~Megszaporázta a lépteit, majd Levi elé állt.
- Mi történt a lábával? Kérem mondja, hogy nem tört el… - Miközben beszélt végig a férfi sérült tagját nézte. Sajnálatára megerősítő választ kapott Levitől, ami nem tett jót az amúgy is romokban heverő belső világának. – Kérem addig üljön le, ameddig szerzek valamit amivel rögzíthetem a lábát – mondta, és azzal a lendülettel sarkon fordult, és elindult beszerző körútra. Összegyűjtött pár vastagabb, erősebb faágat, és visszasietett. Letérdelt a hadnagy mellé. Mielőtt hozzákezdett volna az ellátáshoz, lekapta a köpenyét, és levágott belőle két vékonyabb és egy vastagabb csíkot. Szépen kiteregette őket a faágak mellé, majd hozzákezdett a munkához. Most egy kicsit örült annak, hogy az édesanyja eredetileg orvosi pályára szánta, hisz így valamilyen formában hasznát vehették a többiek. A lehető legóvatosabban nyúlt a hadnagy lábához, és emelte meg, hogy az egyik botot ( egy viszonylag laposat) alácsúsztathasson, viszont a sebesült még erre is összerándult egy picit. Ennek következtében Kami is, és újból rászakadt a reménytelenség. Nagyon félt, ugyanakkor égette a bosszúvágy. Kezei egyre jobban remegtek, ami miatt a másik két fát nem tudta odailleszteni. ~ Ne, ne most kezdd! Minden rendben lesz, hamarosan vége ennek a rémálomnak. Hamarosan már otthon leszek, a puha ágyikómban, anyukám vadasát fogom enni, miközben a kishúgom az idegeimre megy, és ez az egész feledésbe merül … ~ Próbálta nyugtatni magát, azonban ilyen tündérmesét már ő maga sem hitt el. ~ Ahj, ugyan, dehogy lesz minden rendben, nyakig benne csücsülünk a guanóban! ~ Ingerülten eldobta a botokat, persze ügyelve arra, hogy ne okozzon fájdalmat a „páciensének”.
- Francba! – Legördült pár könnycsepp az arcán. Most volt az a pillanat, amikor végleg elszakadt nála a cérna, és bár utálta mások előtt kimutatni az érzéseit, most mégsem bírta kordában tartani őket. Kezeit gyorsan a szemeihez kapta, és a kézfejével elkezdte törölgetni a könnyeit. Mindenféle gondolat cikázott a fejében. Már nem hitegette magát egy jobb végkifejletben, sőt már csak a saját végükre tudott gondolni : „Mind meghalunk. Itt a vége.” meg ilyenek. Meleg fújtatást érzett a füle mellett. Felpillantott, és egy kissé csúnyácska lófejjel találta szembe magát. Az állat nem félt, sőt, mintha a folytatásra akarta volna ösztökélni a lányt. Bár az valószínűbb, hogy ezt csak ő képzelte magának, de a lényeg az, hogy újból erőre kapott. Letörölte a könnyeit és új lendülettel folytatta. Felemelte a hadnagy lábát a bottal együtt, és becsúsztatta alá a vastagabb köpenycsíkot. Az egyik kezével odaerősítette a másik két ágat, a másikkal pedig gyorsan áttekerte a rongyot, hogy tartsa. Miután a botok már a helyükön voltak, Kami még párszor körbecsavarta az anyagot a sérült lábon, majd a végét betűrte. ~ Nem azon kell most agyalni, hogy milyen szar az élet, és hogy milyen rossz lapokat osztott a sors. Hanem ebből a rosszból kell a lehető legtöbbet kihozni. ~ Miután meggyőződött, hogy minden a helyén van, fogta a két vékonyabb csíkot, és azokkal a botok alját, illetve a tetejét rögzítette oda jobban. Mindkettő végére csomót kötött, hogy azok biztosan tartsanak. Miután végzett felsóhajtott, feltekintett az óriási fák koronája között alig - alig kilátszó égboltra. ~Minden csak rajtunk múlik. Rajtunk múlik, hogy hiába haltak meg a társaink, vagy sem, mint ahogy az is, hogy az emberiség, és Erwin parancsnok megmentői leszünk, vagy éppen mindannyiuk gyilkosai. ~ Elhatározta magát ( már sokadszorra, ki tudja ez meddig tart nála…), megsimogatta a ló orrát, és Levi hadnagyra nézett.
- Egyelőre ennyit tudtam tenni. Ha óvatosan megy, akkor kitart egy darabig. De ezt később feltétlenül rögzíteni kell rendesen. – Felállt, majd ha Levi igényelte, akkor neki is segített felállni, ha nem, akkor arrébb sétált. Pár lépés után megtorpant egy fa mellett, és tátott szájjal bámult a közelben álló szekérre. Aztán a jobb kezével a homlokára csapott, majd szépen lassan végighúzta az arcán. ~ Nem hiszem el… Ez a trágyadomb végig itt állt?! Én meg szétszaggattam emiatt a köpenyemet… ~ Hatalmas ujjongás és tapsvihar visszhangzott a fejében. ~ Gratulálok Kamilla Evans, hivatalosan is megkaptad az év kreténje címet. Örömmel adom át neked a díjat, ami egy szétszabdalt köpeny. ~ Elképzelte magában a jelenetet. ~ Jajj, a köpenyem!!! ~ kapott észbe, és visszarohant a köpenyért, majd magára kapta. Amennyire tudott végignézett magán. ~ Hmm, csodálatosan festek… Ja, nem... ~ Aztán elrángatta a lovát a szekérig, felugrott, kikotort egy almát az egyik zsákból, majd odaadta a lovának.
- Tessék, megérdemled! Neked legalább még helyén van a józan paraszti eszed. Neked hála egy kicsit összekapartam magam. Még tudom folytatni… egy ideig…
|
|
Deleted
Törölt felhasználó
Posts: 0
Utoljára online: Nov 23, 2024 17:02:48 GMT 1
Nov 23, 2024 17:02:48 GMT 1
|
Post by Deleted on Apr 23, 2016 22:41:00 GMT 1
Dieb remekül összedolgozott társával, bár sérülései miatt nem tudta oda tenni magát teljesen. Nemtudott figyelni a külvilágra mert épp azzal volt elfoglalva hogy egy titánt öljön le, úgyhogy azt se látta vagy halotta hogy Petra meghalt. Mikor már a titán lelassult és egy pillanatra feltekintett látta hogy pixis már készül átvágni a nyakát de ekkor egy penge szúrta át melkhasát. -Hoppá- a férfi nem tudott sokkal több dolgot mondani vagy gondolni mert már lassan kihajtotta magát a hajsza során. Mikor észrevette hogy a titán felgyórsul még megpróbálta az iramot tartani de túl lassú volt így hát először egy fán állt meg ahol megrázta fejét hogy magához térjen majd gyorsan leszállt pixishez és míg mindenki közel tömörült hozzá ő távolabb próbálta tűrtőztetni magát. Halotta hogy mindenkihez hozzáfűz valamit majd Diebhez is és a férfi már nem nagyon bírta tovább, bólintott egyet az ex potenciális ivótársának majd egy közeli fához ment aminek nekidőlt és nézte a földet. ~Kösz öreg... sokkal tartozok...~ a férfi orrát lógatva állt a fánál ~Bár elég szar alak vagyok... nem nagyon tudok veled együtérezni ha nem baj öreg, nem tudom miért, nem az erősségem olyanokkal empatikus lenni aki már elhunyt. Annyira azért még van bennem emberség ha valakin látom hogy szomorú vagy boldog, azt még átérzem, néha túlságosan is, de veled már azt hiszem semmi kapcsolatom nem lesz, lassan már az emlékeim is elvesznek a sötétség homájába és teljesen elszakadsz tőlem. De ha nem lett volna ez a nő! Aki orv módon hátbaszúrt... akkor talán még lett volna esélyem is megismerni rendesen.~ ekkor ütött egy a fába majd felnézett. Tekintete a távolba nézett, valamit meglátott amire elkezdett hunyorogni hogy jobban lássa, majd egyszercsak kisimult arca és értetlenül nézett maga elé. Meglátta Petrát, az embert aki lekezelte mikor alig bírt mozdulni és a félhalál szélén volt. Megrázta fejét és odament egy szekérhez ahonnan elvett egy zsákot és odasétált Petrához, letérdelt, hátára fordította, elhúzta haját arcáról és nézett a szemébe majd kezével letakarta azt. ~Azt hittem... mármint, inkább, csak... hát gondoltam, hogy legalább te leszel az utolsó aki meghal. Akivel még rengetegszer nézhetek szembe sérülten. De... te is csak egy lettél a szükségtelen áldozatokból...~ ezzel ahogy levette kezét szeméről végig simitotta arcát majd belerakta a zsákba óvatosan. Ölében visszavitte a szekérhez és felrakta arra, majd egy fa tövében leült és csak bámulta azt és amíg nem zökkenti ki onnan csak a földet nézi és egy mondatot mondogat magába néha, halkan: -Végre én leszek a következő?-
|
|
Mayu
Lelkes fórumozó
Posts: 45
|
Post by Mayu on Apr 24, 2016 10:19:10 GMT 1
img09.deviantart.net/8d0d/i/2013/248/8/0/anime_girl_with_a_rapier_by_iamecchi-d6l68o7.png Minden tudását beleadva, a lehető leggyorsabban közelített az óriáshoz. Szeme sarkából közben Mikasát követte, aki egy pillanat alatt eltűnt mellőle. Nem látta mi történt, már éppen megfordult volna, de gyorsan észbekapott, hogy ez nem a legmegfelelőbb alkalom, ezzel újra koncentrálni kezdett és folytatta a feladatát. Nem elég gyorsan. Egy pillanatra nem figyelt oda ezért elvétette a célpontot. Csupán a penge éle bökte meg kissé a dög szemét, habár így is sikerült neki egy mély sebzést bevinni az arcába. Továbblendült a szemközti fára és a csattanás hangjára azonnal hátrakapta a fejét. Remegve végignézett a mozdulatlan testen, egy pillanatig azt hitte, hogy Mikasa az. Hunyorogva észrevette, hogy a csuklya is leesett a fejéről így felismerhetővé vált. Kissé megkönnyebbült, hogy nem társát érte a halál, ami az ő hibája lett volna, bár így is önostorozásba kezdett. ~ Egy felderítő… Ismét egy remek katonát kell hátrahagynunk. Talán ha nem folytatom a harcot és visszafordulok, mind megmenekültünk volna… Sajnálom… ~ Mayu sosem beszélt vele, még csak a nevét sem tudta, de még így is megérintette a halála. Összerándult és a reménytelenség érzete futott rajta végig. Tekintetével megkereste Mikasát, aki szerencsére nem sérült meg az előbbi incidenstől. Aggódó pillantást vetett a lány felé, de az nem figyelt rá, mert a titánt nézte.
A nőstény már nem tudta tovább fent tartani a kezeit, ezért tökéletes célponttá vált a nyakszirtje. Mayu újra reménykedni kezdett a sikerben, hiszen Pixis már úton volt, hogy egyszer és mindenkorra véget vegyen ennek a szörnyűségnek. ~ Ez az, sikerülni fog! Gyerünk… Gyerü… ~ A parancsnok testén átfúródott kard látványától Mayu térdre rogyott, körmeivel kapargatta a fakérgeket, így próbálta enyhíteni remegését. Pixis gyilkosa előtte repült el majd ráakaszkodott az óriásra és ketten szökni kezdtek. Harag és bosszúvágy terítette be gondolatait. ~ Charlotte egy titán? Nem hiszem el! Az átkozott áruló! Neked véged van! ~ Feltápászkodott, legszívesebben utánuk sietett volna, de ekkor Mikasa hozzászólt. „- Ne engedd Eren-t utánunk! –„
Erre a kérésre észbekapott. Nem szabad feleslegesen a vesztébe rohannia. Leszállt a hatalmas fáról és Pixis felé igyekezett, útközben lekapta magáról a zöld köpenyét, hogy azzal alá tudja támasztani a sebesült fejét. – Kamilla! Te ellenőrizd a légzését! A vágott sérüléseknél a hasfal megnyílhat, a hasűri szervek szabaddá válhatnak, illetve… - mondogatta még a katonaságnál bemagolt tudnivalókat és letérdelt Kami mellé. Minden erőfeszítésük felesleges volt, mert a parancsnok minden segítséget elutasított. – Kérem, legalább hadd próbáljuk meg! – könyörgött az úrnak, de mintha nem is figyelt volna rá, felemelte a kulacsát és poénkodni kezdett az alkoholizással. Mayu némán hallgatta Pixist, eszébe jutottak a hajnali órák, amikor a férfi lehelt lelket belé. Ennek emlékéré nem tudott egykori parancsnoka szemébe nézni, mert valószínűleg újra letört volna, mint apja halálánál. Erősen küzdött, hogy megmaradjanak az információk a fejében. Meglepődött azon, amit az úr mondott, de végre megbizonyosodhatott róla, hogy Erwin csakugyan nem rosszakaró. Mikor Armin közelebb lépett, és kiderült, hogy Annie a nőstény óriás, Mayunak eszébe jutott az, amit még édesanyja mondott neki a földalatti városban. ~ Sosem bízhatok senkiben igaz? A kadétok közül sem… A felderítők közül sem… Ha nem járok nyitott szemmel úgy járhatok, mint Pixis. Nem tudhatom ki ellenség és ki nem. ~ Lehajtott fejjel meredt maga elé, úgy érezte bele fog bolondulni, ha senkiben nem találja meg a bizalmat. Bár sosem volt barátkozós egyéniség, és sokszor nem számított segítségre, de pont ezért is akart felderítő lenni. Végre tartozni akart valakikhez, egy összetartó csapathoz, akik lehet, hogy nap, mint nap szembeszállnak a halállal, de ez mit sem érdekelte. A tény, hogy bárki ellenük fordulhat, ebben a kilátástalan helyzetben, lerombolta az eddig megmaradt álmait is.
Pixis hangja megzavarta, mire a mellette térdelő Kamira nézett. Barátnője is visszanézett rá, de az hamar elkapta róla a tekintetét. ~ Ha más nem is marad, benned fogok megbízni egyedül… Fogalmam sincs, hogy hülyeség-e vagy sem, de téged ismerlek a legjobban, ez nekem elég indokot ad. ~ Látta rajta, hogy bajtársát is éppúgy megviselték a történtek, ezzel elhatározta, hogy a későbbiekben beszélni fog vele.
Pixis eddig bírta. Hanyatt dőlve feküdt a fűben és az égboltot bámulta, vagyis olyan volt, mintha csak békésen pihenne, ebben a gyönyörű, de gyilkos erdőben. Mayumi óvatosan hozzáért és lehúzta a szemhéját, azzal felállt tőle és hátat fordított a halottnak.
Eren, ha a hadnagyék után akart volna sietni Mayu megragadta a karját és visszahúzta. – Te itt maradsz. – komor tekintettel bámult a fiúra, aki valószínűleg értetlenkedve vitatkozni kezdett vele. Szorosabban megszorította a karját és félbeszakította. – Igen, Eren. Itt fogunk karba tett kézzel várni, ez most a feladatunk. Tisztában vagyok vele mit mondott a parancsnok, de be kell látnod valamit. Ebben az állapotban csak a vesztedbe rohannál, ezzel akadályozva Mikasát, Levit és az egész küldetés sikerét. Sajnálom, hogy nekem kell lenni, aki ezt közli veled, de a katonalét nem garancia arra, hogy mindent a kedvünkre csináljunk. Néha, sőt elég sokszor olyat kell végrehajtanunk, amit sosem tennénk meg, és úgy gondoljuk, hogy nem helyes, de ha egyszer használnád a csöppnyi kis eszed, rájöhetnél, hogy így a legjobb. Legalább most az egyszer higgy bennük! – mélyen Eren szemeibe nézett, remélve, hogy ezzel meg tudta győzni a fiút. Nem engedte el, de elfordult tőle és hangosabban folytatta, hogy a többiek is hallhassák, amit mond. – Figyeljetek! Tudom, hogy senki sem köteles az én parancsaimra hallgatni, de azt javaslom, hogy egyelőre várjunk és őrködjünk. Ha bárki észrevesz egy titánt a hadnagyék felé közeledni vagy esetleg veszélyesen közel kerül hozzánk, azt azonnal kiiktatjuk! – Nem várt meg semmiféle ellenvetést, visszafordult Erenhez. – Egyelőre ez minden, amit tehetünk. Hidd el én sem így terveztem. – ezzel elengedte a fiú karját.
Miközben várakoztak Kamilla mellé sétált és halkan hozzászólt. – Ne emészd magad… Tudom mi bánt, és csakhogy tudd, nem haragszom. Ha te lettél volna ilyen helyzetben, valószínűleg ugyanezt tettem volna. Nem hinném, hogy van-e akár egyetlen dolog is, ami megkönnyíthetné az embert egy szerette gyászolásában. – sóhajtott egy nagyot és folytatta – Figyelj, én azt hiszem nem tartottam veled úgy, ahogy kellett volna. Sajnálom. Ráfoghatom a viselkedésemet apám halálára, de nem, mert tudom, hogy ez nem mentség egy idő után. Össze kell dolgoznunk, úgy, mint Trostban! – Félve megkereste Kami szemét, és ha ő is visszanéz rá, elmosolyodik. – Nem szívesen mondom ezt, de Pixisnek igaza van. Nem győzhetünk áldozatok nélkül. Kérlek, ne veszítsd el a reményt! Fáj, de a halottak vezetnek minket a győzelemhez. Gondolj csak bele, apám is tisztában volt ezzel, Pixis is, sőt még a felderítő lány is, úgy gondolom. – bíztatóan átkarolta barátját és óvatosan megrázta – De mi még nem halhatunk meg. Folytatnunk kell, amit elkezdtünk, talán van még remény a sikerre. – gyengéden mosolygott rá, hátha ezzel sikerült reményt kelteni benne, azonban hamarosan megérkeztek a többiek.
Mayu megkönnyebbültem felsóhajtott, hogy mindegyikőjük visszatért, ám nem volt minden rendben. A hadnagy erősen sántított, Kami azonnal a segítségére sietett, így Mayu Mikasához lépett. – Mi történt? Kérlek, ne mond azt, hogy a hadnagynak eltört a lába. Te jó ég Mikasa! A karod! – ijedten ragadta meg a lány karját. Fehér ingje elszakadt, a vére pedig eláztatta. Aggódva meredt a szemébe. ~ Nem hiszem el, hogy minden rémálommá kell, hogy váljon! Az utolsó reménysugarak is halványulni kezdenek… ~ Megvárta, mit mond neki, és ha segítségre van szüksége elkíséri a lovas kocsihoz, ahol lefertőtleníti a vágást majd szorosan bekötözi.
|
|
Aria
Szerepjátékok Istene
Szeresd ellenségeidet! Azzal kergeted őket az őrületbe.
Posts: 1,043
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Aria on Apr 24, 2016 10:26:32 GMT 1
http Kyle szavaira Levi először aprót bólintott, próbálva felidézni a szóban forgó kadétot, amikor azonban a férfi megemlítette a törött lábát, és bocsánatot kért, hamar tudatosult benne, mire készül.
- Eszedbe ne ju… - kezdte, de nem volt ideje reagálni. Alacsonyabb volt, a sérült lába miatt lassú, így Kyle könnyen elkapta. Gyilkos tekintettel pillantott fel rá, kevés kínosabb szituációt tudott volna elképzelni. Persze valóban nem tudott manőverezni, és valóban vissza kellett jutniuk a többiekhez, de ez nem segített sokat a tényen, hogy az egyik beosztottja a hóna alatt viszi, míg ő teljesen tehetetlenül lóg. Miután Kyle előreengedi Mikasát, majd megszólal, Levi morogva felel. – Abban biztos is lehetsz. Ha valaha visszaérünk, ezt az egészet megpróbáljuk nagyon gyorsan elfelejteni. – a továbbiakban nem tesz megjegyzést, bár a helyzet végig bosszantja. A kadétoktól távolabb érnek földet, és először megpróbál ismét egyedül megállni, de a bal lába továbbra is megbicsaklik, ha súlyt helyez rá, így elfogadja Kyle és Mikasa támogatását, és rájuk támaszkodva, erősen sántítva megy vissza a táborig. ~Össze kell szednem magam.~ állapítja meg magában. ~Ha harcolni nem is tudok, valahogy boldogulnom kell egyedül, nem jelenthetek hátrányt. Így is elég embert veszítettünk, nem kell, hogy mások miattam lassuljanak le.~ Kyle-hoz fordul, és megkérdezi, mi történt, míg ők a harccal voltak elfoglalva. Ha válaszol, végighallgatja, kifejezéstelen arccal, de a gondolatai egyre zavarosabbak. Minden egy terv része volt. Erwin nem azért adta ki a gyilkos parancsot, mert hitt benne, hanem mert azt akarta, hogy ő elárulja, és a kadétokkal tartson. Ettől elsőre kissé megkönnyebbült… kevés dolog zavarta annyira, mint parancsnokának lépései. Nem ilyennek ismerte meg, és ezzel a magyarázattal minden kitisztult. Legalábbis először. A második reakciója azonban a bűntudat, és az önmagával szembeni csalódottság. Mert az lett volna a feladata, hogy segítsen. Hogy jó vezető legyen, jó harcos, hogy a tapasztalatával elérjenek valamit. ~És mit teljesítettem ebből? Tehetetlen vagyok, és vezérnek is szánalmas. És lehet, hogy ezért Erwin fizet meg.~ megállt a gondolatmenetben. ~Nem süllyedhetek le az önsajnálatba. Ha el is szúrtam eddig, mostantól nem tehetem. Ha az eddig történtekkel törődöm, nem fogok tudni a jelenre fókuszálni.~
Mikasáék még elsegítették egy darabig, ott azonban intett, hogy menjenek tovább, boldogul… ekkor pedig Kami lépett oda hozzá. „Kérem, mondja, hogy nem tört el.” Levi biccent, majd rosszkedvűen válaszol.
- De. Sajnos eltört. – a lány jelezte, hogy üljön le, és nem kellett kétszer mondani. Egy kőre ült le, és megszemlélte a lába állapotát. Szerencsére a csont nem sértette fel a bőrt, remélhetőleg el sem mozdult, de a sérülés helye így is eléggé feldagadt, biztos volt benne, hogy véraláfutásos is. Végigfuttatta a tekintetét az erdőn, és ahogy a csata véget ért, lassan tudatosultak benne a veszteségek is. Petra. Pixis parancsnok. A parancsnokot nem ismerte igazán, a férfi minden bizonnyal többet tudott róla, mint viszont, de mégis felelősnek érezte magát. Charlotte felderítő volt, már korábban is fel kellett volna ismerniük a szándékait… ha pedig nem, akkor lehetett volna elég gyors, ha nem engedi el magát, ha nem hiszi el, hogy győzhetnek, akkor a nőnek nem lett volna ideje lecsapni. Petra pedig az osztagának tagja volt, és ezért az ő felelőssége is. Fiatal volt, lelkes és naiv. Ezt a fajta naivitást sosem tudta megérteni, de valahol ezért volt fontos a lány jelenléte. Mert ő komolyan hitt abban, hogy változhatnak a dolgok, míg a legtöbb felderítő már elveszített minden reményt. De persze megmentette Mikasát, aki nem figyelt oda, és senkinek esélye sem volt segíteni, vagy megmenteni, senki nem lehetett elég gyors…~A döntést ő hozta meg.~ emlékeztette magát, hogy valahogyan elnyomja a bűntudatot. ~Nem Mikasa hibája, és nem is az enyém. Ő választotta ezt.~ Nem sokat segített, de ahogy egyre hosszabban ismételgette magában, kezdte úgy érezni, hogy lassan elhiszi, és lassan elfogadja.
Kami eközben visszaért néhány faággal, és nekiállt rögzíteni a lábát. Mikor megemelte, hogy alácsúsztassa az egyik laposabb ágat, bár láthatóan óvatos volt, Levi egy pillanatra összerándul a fájdalomtól. Észrevette, hogy a lány nincs a legjobb állapotban, de hirtelen nem tudta, mit mondjon. Hogy minden rendben lesz? Egy haldoklónak lehet ezt mondani. Nekik mindig könnyen hazudott, de aki még él, az nem hiszi ezt el. Túl sok ellenféllel álltak szemben, és túl erősekkel ahhoz, hogy tényleg reménykedni tudjon. Mikor a lány könnyezni kezdett, a vállára tette a kezét, és megszólalt.
- Tudom, hogy pocsék a helyzet. De nincs sok lehetőségünk. Igen, szarban vagyunk, és igen, minden valószínűség szerint meghalunk. Vissza úgysem mehetünk, ha nem akarunk lógni, szóval vagy megzabálnak, vagy élni fogunk. És amennyire az emberi természetet ismerem, szeretünk túlélni, szóval nem adhatjuk fel. – mondja egyszerűen. Nem mondható bíztató, reménykeltő beszédnek, de legalább igaz.
A lányhoz időközben odalépett a lova is, és hamarosan folytatta a lábának rögzítését. A kötés elég erős volt, hogy megtartsa a lábát, de a felálláshoz még elfogadta Kami segítségét. Megköszönte, hogy ellátta a sérülést, majd bicegve, figyelve, hogy kevés súlyt helyezzen csak a bal lábára, elsétált a szekérig, amire már felrakták a holttesteket. Megtámaszkodott, és félrehajtotta a szekér szélén lévő zsák szegélyét. Pár pillanatig csak kifejezéstelen tekintettel nézte Petra mellényén a hímzett jelvényt, a szabadság szárnyaival, majd az egyik pengéjével megvágta az anyagot, és letépte a jelképet. Eszébe jutott Gunther, akinél még erre az egyszerű gesztusra sem volt ideje… pedig csak megemlékezés volt, tiszteletadás, hogy nem felejti el őket. Hogy egyetlen emléke marad, amiről biztosan tudni fogja, léteztek és ért valamit az életük. Ismételten eszébe jutottak Gunther idős szülei, majd Petra családja, az apja, aki minden bizonnyal aggódik a lányáért, akit körözött bűnözőként kezelnek… és pontosan tudta, hogy ha valaha hazatérnek, ha valaha tisztára mossák a nevüket, és nem az akasztófához irányítják őket, akkor oda kell majd állnia a férfi elé. Elmondani, hogy a lánya nem jön vissza, és pontosan tudta, hogy az akkor elmondott szöveg a hősi halálról, meg az emberiség érdekéről pont olyan üresnek és értelmetlennek fog hatni, mint most maga a halál. Ez nem hőshöz méltó. Guntheré sem volt hőshöz méltó. Pixis parancsnoké sem volt hőshöz méltó. Félrehajtotta a parancsnok zsákjának szegélyét is, és leszakította a rózsajelvényt, majd mindkettőt eltette. Némán hajtotta végre az egészet, nem akarta, hogy észrevegyék, vagy kérdezősködjenek… tudta, hogy időt sem pazarolhat túl sokat a gyászra. A parancsnok halálával ő vált a rangidős tisztté, vagyis többé nem hagyhatta cserben a döntésképessége. A társaihoz fordult, és intett.
- Amíg nincs egy épkézláb tervünk nincs értelme elindulni, csak újabb halálokat eredményezne. Hange, Arlert, gondolkozzatok, ti vagytok a stratégiai zsenik. Szedjétek össze, mit tudunk a két titánról, találnunk kell valamilyen módot, hogy elintézzük őket. – biccent a nő, majd Armin felé. – Jeager, egyszer mondom el: Most mindenképpen uralnod kell a képességeidet. Tudom, hogy egy társad lett áruló, és ez megvisel, de ha hibázol, halottak vagyunk. – végignéz a csoporton, miközben ismét leül, és kinyújtja a törött lábát. – Mindenki készüljön fel. Töltsetek újra, cseréljetek pengéket, ami kell. Nem tudhatjuk, mire számítsunk, és ma már elveszítettünk egy jó parancsnokot. Nem akarom, hogy még egy kövesse.
|
|
