erelar
Lelkes fórumozó
Posts: 32 
|
Post by erelar on Jul 26, 2017 22:14:02 GMT 1
Igazból engem is kezdett nagyon untatni ez a helyzet, de saját becsületem nem engedte, hogy ilyen könnyen lezárjam a helyzetet. Bár az igaz, hogy már én is szívesebben mászkálnék a szabad lebegőn, mint ebbe a lebujba. Viszont nem tetszett a „felettesem” modora. Lenézett. Látszott a stílusán, hogy se nem tisztel, se nem becsüli a képességeimet. Lehet, hogy tisztában van, azzal mire vagyok képes, de a saját becsületembe gázol bele, ha féregként kezel. Nem vagyok egy zöldfülű kezdő, és bár nem vagyok katona, de voltak kiképzéseim. Ekkor tűnt fel a közeledő jelenlét. Természetesen, mint említettem nem vagyok egy zöldfülű civil. Bérgyilkos vagyok. Ha nem lennék állandóan készenlétben, nem éltem volna meg a mai napot. Természetesen nem teszek semmilyen feltűnést, hogy bármit is észrevettem volna, csak kissé közelebb léptem Levihez. Egyszerű kíváncsiság. Semmi több. Úgy voltam vele, hogy hamarosan úgyis változnak a dolgok. Vagy így, vagy úgy. Terveim szerint megadtam volna a választ, ám ekkor lépett be az alak. Legalábbis ekkor közelített meg. Szándékosan hagytam, hogy hátba támadjon. Mondjuk úgy, hogy múló balgaság. Egyszerűen csak kíváncsi vagyok mi lesz ebből. Viszont a harmadik fél durvasága kissé meglepett, bár nem reagáltam túl a helyzetet. Nyugodt szívvel fogadtam a fenyegetéseit és a szavait. Testbeszédéből és hangjából adódóan, nagy valószínűséggel eltörné az ujjam, vagy a karom, ha hagyom neki. Egyelőre csak hallgatózok, nem teszek semmit, csak várok. Csak mire mindketten felém fordultam mosolyodok el hamiskásan.
- Elég durva a toborzási szokásaitok. – jegyzem meg - De… igazából nekem eléggé otthonossá teszi így a helyet. Amennyiben a fizetést is biztosítjátok, nincs okom elutasítani az ajánlatot… hadnagy... Mellesleg – kissé elfordítom a fejem, hogy nyugodtan nézzek a nem túl barátságosan villogó szempárba – Elismerem hasznos fogás, de többet is megéltem már, mint egy törött új.
Igazából egyszerűen csak közöltem vele, hogy nem ér ezzel el semmit. Ha a helyzet azt diktálná, én magam ugrasztanám ki a vállam, hogy kiszabaduljak a szorításból, egy-két törött új nem lényeg. Nagyobb fájdalmakat is átéltem, bár az igaz, hogy azért érzem ezeket, de elviselem. El kell viselnem.
|
|
Aria
Szerepjátékok Istene
Szeresd ellenségeidet! Azzal kergeted őket az őrületbe.
Posts: 1,043 
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Aria on Aug 2, 2017 23:56:54 GMT 1
Levi kezdett fáradni az Aaronnal valü vitától, amikor meglátta a lépcsőn leosonó Mikasát. Átsuhant az agyán a gondolat, hogy a lány mire készülhet, de gyorsan elvetette... egészen biztosan nem ezt tervezi. Aztán mégis hátracsavart a fiatal férfi kezét, megfeszítette a kisujját, és kibillentette az egyensúlyából... mégis megcsinálta. Nem tudott nem elmosolyodni kissé a lány módszerein, tulajdonképpen felmentő seregként érkezett.
- A te családod bérgyilkosokból állt. Én pedig nagyjából tíz napja jöttem rá, hogy egyébként ő a családom. Gondolom, jelen helyzetedben el tudod képzelni, milyen rohadt kényelmetlen is ez. - jegyezte meg, és biccentett Mikasának, kissé hálásan. Karba font kézzel hallgatja, ahogy a lány kifakad a fiúra, majd, mikor a baby-sitteres részhez ér, ismét biccent. Továbbra sem szeret visszaemlékezni a négy évvel korábbi eseményekre, de tény, hogy Mikasa megjegyzése találó.
- Ackerman összefoglalta a lényeget. – az újoncra pillant. - Most hozd meg a döntésed. Ha nem reagálsz, úgy veszem, elutasítod az ultimátumot, és a katonai rendőrség kezére adlak. - A babysitteres megjegyzésre is reagál. - És jobb, ha megjegyzed, ez a katonaság. Tényleg nem jársz jól, ha felhúzol valakit. Jelenleg még nem vagyok az ellenséged. De Ackerman tapasztalatból mondja, mocsok szar, ha az vagyok. - Mikasa ezen elmosolyodik, mire Levi hozzáteszi a választ a kérdésére a nyomozással kapcsolatban. - - Először Erwinnel kell majd egyeztetnem a nyomozás ügyében, ha ő rábólint, megkeresem Kenny-t. Vele amúgy is van megbeszélnivalóm - teszi hozzá.
- Ha mindkettőjükkel sikerül elintéznem, akkor lesz lehetőségünk bekapcsolódni a nyomozásba.
- Túl sok idő... Azt hiszem, mindhármunkra ráférne egy kis családi tea party, nem gondolja, hadnagy? Persze csak ha ketten kilelkizték magukat Kenny-vel… Nem szeretném megzavarni a könnyes nosztalgiázást...
Erre már reflexből reagál, idegesen morogva.
- Elmész te a fenébe, Ackerman. Nem tiltom meg, hogy velem gyere, mert sajnos téged épp annyira érint ez a balhé, mint engem, de nem terveztem lelkizni azzal a szarházival.
- Pedig nem ártana átbeszélnetek ezt-azt... - a tegezésre már megjegyzést sem tesz, teljesen felesleges, de bosszantja, hogy a lány mindjárt be akar kapcsolódni a múltja problémáinak rendezésébe. A konfliktusai Kenny-vel rá tartoztak, és csakis rá, nem volt köze hozzá senkinek, akármilyen rokoni kapcsolat is fűzi össze őket.
- Egyrészt, itt van egy harmadik tag, akivel ezt nem kívánom megvitatni. Másrészt, te vagy az egyetlen, akinek beszéltem róla. Nem akarok neki megbocsátani. - mondja végül, és örül, hogy Mikasa nem tesz további megjegyzéseket. Jobb, hogy le tudták zárni a vitát. Mikasa lassan elengedi a fiút, akit érezhetően bosszant a végkifejlet, de azt hangsúlyozza, hogy ha megfizetik, hajlandó csatlakozni. Levi biccent, és az irodája felé veszi az irányt, int Mikasának is, hogy tartson velük. Tudja, hogy a lányt valószínűleg bosszantja majd a döntése, de különösen az előző akciója meggyőzi, hogy a lehető legegyszerűbben így tudja megoldani Aaron felügyeletét.
- Név, életkor, legközelebbi hozzátartozó, ha van. - darálja le a kitöltendő mezőket. - Továbbá, mint mondtam, először még kénytelenek vagyunk felügyelet alatt tartani téged, ez nekünk ugyanolyan kínos mint neked, de nem húzom az időt. Ackerman fog rád vigyázni az elkövetkezendő időkben. - Mikasára pillantva látszik, hogy a lányt tényleg bosszantja.
- Nagyon remélem, hadnagy, hogy az Ackermannel magára célzott.
- Ha valami baj lesz vele, az mindenképp az én saram. - vonja meg a vállát Levi. - De különösen, ha nyomozgatni akarunk, nem tudok nulla-huszonnégyben foglalkozni vele, és lehetőleg olyasvalakire akarom bízni, aki lehetőleg nem nő tíz méteresre, ha rátör a hősködhetnék, és nekiáll harapdálni magát. Szóval nem, nem magamra gondoltam, Ackerman.
Mikasa felsóhajt, és biccent, majd szarkasztikusan megjegyzi.
- Remélem a mosdót használhatja egyedül. - majd kicsit komolyabbra fordítva a szót, hozzáteszi. - És esténként hogy oldjuk meg, hogy ne csináljon semmit. Felváltva?
- Akár. De továbbra is reménykedem benne, hogy a felügyeletet minél előbb elhagyhatjuk. - Aaronra pillant. - Ez természetesen rajtad múlik. Holnap, ha sikerül beszélnem Erwinnel, mindenképp az osztaggal töltöd a napot. - ismét Mikasára néz. - Nekünk dolgunk van.
Ezután elengedi őket, de még gyorsan összerendezi a lapokat, mielőtt újra elindulna Erwinhez. A férfi már nincs a kórházban, az újoncoknak tartott beszéd után jár, így a kiképzőtelepen keresi még fel, és kérdezi meg a nyomozás lehetőségeiről. Mikor megkapják az engedélyt, de szigorúan "csendesen" kell nyomozniuk, nem feltűnést keltve, egyet is ért a döntéssel, és nem bírja megállni, hogy ne kérdezze meg a férfit, hogy van a karja. Igazán jól nem lehet, de korán kiment a kórházból, így nem tudja teljesen elnyomni az aggodalmat, annak ellenére sem, hogy az engedély után már biztos, hogy nem egyszerű órák várnak rá magára sem.
Este még felkeresi az osztagát, legtöbben a közös helyiségben múlatják az időt, miután elköltötték a vacsorát, és felolvassa Mikasa, Ymir és Armin nevét. Hanjit már felkereste késő délután az üggyel, és a nő vállalta, hogy elkíséri, mint a Felderítő Egység egyik magasabb rangú tisztje. Armin továbbra is az egyik legjobb taktikus, jól jöhet a segítsége, Mikasa Ackerman, tehát értelemszerűen érinti az ügy, Ymir pedig nyilvánvalóan az egész osztagból legközelebb állt a királynőhöz... ezt Levi sem hagyhatta figyelmen kívül, így biztos volt benne, a lánynak is jobb, ha minél hamarabb kaphat információkat a nyomozás állásáról. Ha mindhárman felállnak, kiadja nekik, hogy másnap reggel fél nyolckor álljanak készen az indulásra a katonai rendőrség egyik szállására, tájékozódni a nyomozásról.
Az este folyamán már nem sokat tesz, iszik egy teát, majd bezárja a szobája ajtaját. Még sötét van, így szinte azonnal erőt vesz rajta a fáradtság érzete. Az elmúlt napok, az utazások, az aggodalom, a harc által okozott fáradtság ekkor tetőzött be, és Levi csak azt érezte, hogy amint leül, minden testrészéből elszáll az erő. Már nem bírta nyitva tartani a szemét sem sokáig, nem bírt töprengeni a másnapon, egyszerűen csak elaludt, és álomtalanul aludt is, a gyakori néhány órás, felszínes alvás helyett legalább hat óráig. Szinte meg is döbbentette, hogy mikor kinyitotta a szemét, már világos volt a szobában.
A hosszú, sötétbarna egyenkabátot vette fel, amin ugyanúgy láthatóak voltak a kék-fehér Szabadság Szárnyak, mint az egyenruha dzsekijén, kravátlit kötött, és kényelmesebb, sötét nadrágot vett a fehér inghez. Ez volt a legjellemzőbb viselete akkor is, mikor hivatalos ügyben megbeszélésre mentek.
Az út a katonai rendőrség szállásáig szinte teljesen eseménytelenül telt. Mikasa csak a vége felé lépett oda hozzá, egyszerűen megjegyezve.
- Hogy tervezte a családi teadélutánt?
Levi egy pillanatig elgondolkozott, mit mondd majd Kenny-nek, végül megrázta a fejét.
- Nem tudom.
- Talán megkérdezni... vagy kényszeríteni... - tippelgetett a lány.
- Egyszerűen álljak oda elé, és kérdezzem meg, hogy... mindegy. Hagyjuk. - biccentett a férfi, mintegy rádöbbenve, hogy Mikasával még mindig nem akar beszélgetni a dologról.
- Sokáig úgysem halogathatja. - ez volt a végszó, Mikasa is lezártnak tekintette a beszélgetést, így az út hátralévő részén Levi a gondolataiba merülhetett.
Mikor megérkeztek Kenny irodájába - rendetlenség volt, Levi ezt azonnal megállapította, egyszerűen érthetetlennek tűnt számára, hogy talál meg bárki bármit ebben a káoszban. - a férfi először nem akart a személyes témákkal foglalkozni.
- Az osztagom engedélyt kapott Erwin Smith parancsnoktól, hogy bekapcsolódjunk a nyomozásba. Az eddigi nyomozati anyagot szeretnénk elkérni, egy tagunk, Barsan Tymirjazev tudtommal jelenleg is tevékenykedik az ügyben.
Néhány mappát kaptak kézhez, Levi épphogy átfutotta, mielőtt Hanji elvette tőle... észrevette, hogy Mikasa vált néhány pillantást Arminnal, így ő maga Hanjinak biccentett, aki azonnal megértette a jelzést... egyedül akarnának maradni. Az ötös három tagja elhagyta a szobát, és Kennyvel szemben már csak ketten álltak, némán, míg kínossá nem vált a csend. Mikasa ekkor szólalt meg.
- Kenny Ackerman... Azt hiszem, mind tudjuk, miért vagyunk itt.
Levi-ban az első mondat szinte átkattintott valamit, reflexből bukott ki belőle a saját kérdése:
- Ki a franc vagy te nekem?
Őszinte és azonnali választ várt, de Kenny-től csak szemforgatást kapott, és egy gúnyos megjegyzést: "Miért én?" Ha az első mondat azt a reflexet váltotta ki, hogy megjöjjön a bátorsága, és kérdezzen, akkor ettől teljesen elveszett a kontroll. A düh félelmetes sebességgel árasztotta el a tudatát, amilyen könnyen higgadt tudott maradni normál körülmények között, olyan hirtelenséggel csapott most az asztalra, és emelte fel a hangját:
- Ha már tönkre vágtad a fél életem, szeretném tudni, ki cseszte el! - a válasz is hasonló stílusban érkezett.
- Az elcseszett életedért ne engem hibáztass!
- Hé, csak semmi balhé, oké? Nem azért jöttünk ide, hogy egymást okoljuk korábbi sérelmekért... Hanem hogy tisztázzuk a helyzetünket. Hogy fény derüljön erre-arra... Én nem húznám tovább az időt, Kenny... Hamarabb túl leszel rajta, aztán felőlem leverhetitek egymáson a problémáitokat... - jegyezte meg Mikasa, így Levi gyorsan vett néhány levegőt, próbálva elengedni a feszültséget. - Csak essünk ezen túl. Nekünk sem kellemes, elhiheted, de ha húzod az időt, csak rosszabb lesz. - az orra alatt hozzáteszi - Nem a kedvenc társaságommal vagyok itt. Haladjunk.
Levi egy pillanatra lehunyta a szemét, mintegy bármilyen információra felkészülve, amikor megkapta a választ. Rövid volt, és félelmetesen egyszerű, de azután, hogy napokkal korábban megtudta, mi a vezetékneve, most másodszorra érte meglepetés.
- Anyád a húgom volt.
- A nagybátyám vagy? - ezt inkább magától kérdezi. Megpróbált mindent felidézni, amit eddig Kenny-hez kötött. A gyerekkort, a túlélést, a kést, az elfordulást, a tizenkét évet, amikor minden nap lehetett az utolsó. És hirtelen még dühösebb volt, mint addig. Már nem a hidegen, csendesen fojtogató düh volt, nem is a pillanatnyi, fellángoló... ez egy átmenet volt, majdhogynem kellemes. Olyan düh, ami szinte teljesen beburkol, és észre sem veszed, mennyire felőröl. Nem nézett Mikasára, csak ismét kérdezett, ismét szinte öntudatlanul. - Akkor miért hagytál ott?
Röhejes és gyerekes volt a jelenet. Szégyellte is magát kissé. Felnőtt ember volt, harmincnyolc éves, katona, és mégis, mint egy kiskamasz, kérte számon a régi sérelmeket. A férfi, meglepetésére, szomorkásan felnevetett.
- Nézz magadra, milyen szarul festesz... Most képzeld el, ha én lettem volna a nevelőszülőd. És azt hitted, nincs rosszabb, mi?
- Bármi jobb lett volna annál, hogy... - itt megakad, és végül úgy dönt, jobb, ha nem folytatja. Már nyugodtabban, hűvösen pillant fel. - Nem bocsátok meg. Nem hiszem, hogy valaha meg fogok. De mi hárman vagyunk Ackermanek, és összeköt minket a szar élet, ami nem hiszem, hogy véletlen.
Ismét tartott egy darabig a kínos csend, mikor Kenny megszólalt.
- A király, akit négy évvel ezelőtt eltávolítottatok, nem volt éppen jó ember. Ha röviden összefoglalom, agymosták az egész népet. Lövésünk sincs, mit keresünk a falakon belül, mert elvették tőlünk az emlékeinket. De voltak családok, akik ellen tudtak állni ennek. Ilyenek voltak az Ackermanek, vagy akár a keletiek. Sajnálatos módon nem maradtunk annyian, hogy tényleg fel tudjunk idézni bármit, de így is veszélyt jelentettünk. Anyádat ez vitte a földalatti városba, engem oda, ahová jutottam, és nem tudom, a csajnak mi bajt okozott, de alighanem az ő problémáit is ez az üldöztetés okozta. A fizikai képességeink átlag felettiek, és még az agymosásra is mondhatni immunisak vagyunk. Az ilyenek egy rendszernek sem tetszenek.
- Szóval tudhatnánk valamit arról, hogy kik vagyunk és honnan jöttünk, de nem tudunk, mert egy rohadék király úgy gondolta, hogy jobb nekünk holtan? Remek. Ez a nap híre. - cicceg idegesen Levi, ismét kissé sztoikusan reagálva.
- Nem tud valaki segíteni ezen? Historia esetleg? Vagy más? - kérdezi Mikasa, mire Kenny-től ismét érkezik a válasz.
- Már ne is haragudjatok, de a királynő az elmúlt négy évben úgy táncolt, ahogy a katonaság fütyült. - mondja Kenny. - Nem tudom, van-e bárki, aki segíthet, de én a legjobb esélyeket a lány apjában látom. Pech, hogy jelenleg ő is eltűnt.
- Remek... Még egy embert nyomozhatunk... Mennyi is eddig? A bestia titán, Reinerék, Historia és most már az apja is. Fantasztikus. Mennyi az esély, hogy bármit tud válaszolni? - kérdez ismét a lány.
- Ha tudnám, nem a reménykedni szót használtam volna, Kiscsaj.
- Hirtelen nem tudom eldönteni, melyik idegesít jobban... Az új tag vagy ő. - közli a lány Levi-ra pillantva, mire a férfi nem állja meg a megjegyzést:
- Őszintén szólva én sem. De azt, hogy ő idegesít, már egészen megszoktam. - a lány még folytatja, kimondva azt a kérdést, ami Levi fejében is jó ideje motoszkált már:
- Miért tartotta titokban ezt eddig? Vagy miért nem lépett az ügyben? - majd ismét Levi-hoz fordul, kissé szarkasztikusan. - Nehezek lesznek ezek a családi összeröffenések, ahogy látom... Őszintén szólva, örülnék, ha minimalizálnánk ezeket... Bár a hadnagy képét, hála a jó égnek minden nap láthatom...
- Nekem sem nagyobb öröm ez, mint neked, Ackerman. - mordul vissza a férfi.
- Így legalább nem kínos... - jegyzi meg a lány, mikor Kenny végre válaszol.
- Biztosabb volt hallgatni. Az unokaöcsém - ezt kicsit megnyomja - nem volt olyan idegállapotban, hogy megbirkózzon a dologgal, téged pedig nem is ismertelek.
Levi erre ismét kissé ideges lesz. A fontos dolgok eltitkolása, családi, vagy annál jóval magasabb szinten így is bosszantotta, de az, hogy Kenny ürügyként használja, ráadásul lelkesen kritizálja a pszichés tűrőképességét, kissé sok volt.
- Az idegeimről le lehet szállni, kivételesen jól tűrik a helyzetet. - jegyzi meg.
- Ehhez képest mégis mindenki nagy figyelemmel és odaadással ápolgat. - ironizál Mikasa, majd ismét feltesz egy kérdést. - Szóval, ha úgy alakult volna, magával viszi a sírba?
- Ezt sok tényező meghatározza. De nem, nem hiszem, hogy a sírba is magammal vittem volna.
Tulajdonképpen ez volt a beszélgetés végszava. Mikasa elcsendesedett, Kenny nem tervezett tovább beszélni, Levi maga pedig megkapta az információkat, amikért jött, és volt bőven, amit fel kellett dolgoznia. Még el sem jutott igazán a tudatáig, miket hallott az elmúlt órákban. Mindaz, ami most kiderült, sok szempontból logikus volt, sok szempontból abszurd, sok szempontból tudomást sem akart venni róla, és egy kicsit, szinte be sem vallotta, de boldog volt miatta. Kenny megjegyzése mégis ébresztett benne egy halvány gondolatot, hogy fontos volt a férfinek, hogy törődött vele, akkor is, ha nem tudta, hogy mutassa ki. Ismét úgy érezte, hogy ez komolytalan gondolat, nem szabad ezzel törődnie, de nem tudta teljesen száműzni. Nem szegte meg a szavait, nem bocsátott meg, de mégis elérte egyfajta tünékeny remény. És ez valami új és értékes érzés volt, amit nem szívesen engedett volna el.
|
|
Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 914
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Bratti on Aug 20, 2017 0:22:31 GMT 1
Felmordulok Zöldfül szavain.
- És rosszabbat is fogsz, ha így folytatod – mondom, de elengedem, és hárman megyünk be a hadnagy irodájába. Nem tudom, miért akarta, hogy jöjjek. Egyelőre a falnak dőlök, és keresztbe fonom a karjaimat. Csak felnyögök, amíg az unalmas infókat taglalják. Miért is vagyok itt tulajdonképpen?! Aztán felkapom a fejem, mikor leesik, mit mondott. Nem tudom eldönteni, a düh, az undor vagy a hitetlenkedés az erősebb. Ezt ő sem gondolja komolyan…
- Nagyon remélem, hadnagy, hogy az Ackerman-nel magára célzott – morgom neki.
- „Ha valami baj lesz vele, az mindenképp az én saram” - vonja meg a vállát Levi. - "De különösen, ha nyomozgatni akarunk, nem tudok nulla-huszonnégyben foglalkozni vele, és olyasvalakire akarom bízni, aki lehetőleg nem nő tíz méteresre, ha rátör a hősködhetnék, és nekiáll harapdálni magát. Szóval nem, nem magamra gondoltam, Ackerman."
Felsóhajtok, és biccentek, majd szarkasztikusan megjegyzem.
- Remélem, a mosdót használhatja egyedül - majd kicsit komolyabbra fordítva a szót, hozzáteszem. - És esténként hogy oldjuk meg, hogy ne csináljon semmit. Felváltva?
- „Akár. De továbbra is reménykedem benne, hogy a felügyeletet minél előbb elhagyhatjuk” - Aaronra pillant. - "Ez természetesen rajtad múlik. Holnap, ha sikerül beszélnem Erwinnel, mindenképp az osztaggal töltöd a napot" - ismét rám néz. - "Nekünk dolgunk van."
Ezután elenged minket. Egy sötét pillantást vetek Zöldfülre, majd így szólok.
- Körbevezetlek, ha nem bánod, gondolom, nem árt – intek neki, majd elindulunk. Szépen megmutatok neki mindent, és igyekszem rendesen elmagyarázni a dolgokat. Ő meglepően segítőkész. A végén megmutatom a szobáját, és átnyújtom az új egyenruháját.
- Most már közénk tartozol… Hurrá! – mondom „lelkesen”.
- Azt hiszem, ha így fogsz viselkedni, akkor egészen elleszünk… Így lenne a legjobb, nem idegesítjük egymást, csak elviseljük, és akkor mindketten azt csinálhatunk, amit akarunk körülbelül. Mit szólsz? – kérdezem tőle reménykedve.
Ha minden tiszta neki, akkor egyet intek, és otthagyom. Visszatérek a közös helyiségbe, és lezuttyanok Eren-ék mellé. Gyorsan elújságolom nekik a fantasztikus hírt, hogy baby-sitterkedhetem, de nem sokáig jutunk, mert megjön a hadnagy. Hallom a nevem, és gyorsan felállok Armin-nal együtt. Összenézünk. Eren nem volt benne. Pánikolok be. Megkapjuk az információkat. A számat rágom. Fontos lenne, hogy ott legyek, de itt kell hagyjam Eren-t. Megrázom a fejem. Parancs az parancs… Mennem kell. Felsóhajtok, majd igyekszem megnyugtatni Eren-t, hogy nem muszáj jönnie, itt van rá a legnagyobb szükség. Aztán eszembe jut Zöldfül. Ciccegek. Ő nem jön… Körbetekintek. Kire bízzam? Végül két embernél maradok, bár csak az egyikben bízom meg teljesen. A többieket vagy nem akarom ezzel zaklatni a történtek után, vagy nem bízom meg bennük eléggé. Ezért szólok Jean-nak és Lena-nak, hogy beszélnem kell velük. Ha mindketten megjelennek, vázolom a helyzetet.
- Srácok… Jött egy új tagunk, akit a hadnagy rám bízott, viszont erre a kis találkozásra nem jön velünk… Szóval másnak kell rá vigyáznia. Rajtatok kívül nem merem senkire rábízni őt, bár főleg Jean-ra gondoltam, tudom, hogy kell a váltás, így jöttél te, Lena… - nézek a lányra.
- Amúgy is jól kijöttök mostanság, ha jól látom, szóval nem probléma, ugye? – kérdezem, bár inkább kijelentés, mint felkérés. Természetesen belemennek, megköszönöm nekik, majd a szobám fele veszem az irányt, de Lena még megállít.
- "Mikasa! Várj egy percet! Ha már holnap találkozol Kenny Ackerman-nal… Megkérdeznéd, hogy tud-e valamit Barsan-ról? Elvileg ő is velünk lenne…" - mondja könyörögve. Felsóhajtok. Tudom, milyen aggódni valakiért.
- Hogyne… De azt hittem, van már kiszemelted – biccentek Jean-ra, aki épp minket bámult. Lena csak elvörösödik, majd megköszöni, és végre egyedül hagy. Fáradt vagyok. Mára megkértem egy pihentebb és tapasztaltabb embert, hogy figyeljen Aaron-ra, hogy én egyszer kipihenhessen magam. Álomtalan álmot alszom, ami már nagyon rég nem volt. Másnap reggel időben kelek. Nem igazán tudom, mit vegyek fel egy ilyen találkozóra, de végül a hadnagyhoz hasonlóan a hosszú kabátot veszem fel. De a szokásos fehér ingem megmaradt, csak egy fekete nadrágot húztam mellé. Bementem Hector-hoz, aki már várt rám, nem tudom, miért. Megetettem, itattam, lecsutakoltam, majd felnyergeltem. Kivételesen az utolsók között végeztem, ezért sietnem kellett. És még csak ki sem trágyáztam… Bosszankodom, de már el is indultunk. Szerencsére nem kellett senkivel sem beszélnem, még Armin is némán ment mellettem. Azonban mikor egyszer a hadnagyra siklott a pillantásom, közelebb lovagoltam hozzá, mert eszembe jutott valami.
- Hogy tervezte a családi teadélutánt?
Levi egy pillanatig elgondolkozott, végül megrázta a fejét.
- „Nem tudom” –válaszolja egyszerűen. A szemeimet forgatom.
- Talán megkérdezni... vagy kényszeríteni... – adtam ötleteket.
- „Egyszerűen álljak oda elé, és kérdezzem meg, hogy... mindegy. Hagyjuk” - biccentett a férfi.
- Sokáig úgysem halogathatja – vonom meg a vállam, majd visszalovagolok Armin mellé, de továbbra sem mondok semmit.
Mikor megérkeztünk Kenny irodájába, az elején letudtuk a hivatalos dolgokat. Levi-t hallgatom.
- „Az osztagom engedélyt kapott Erwin Smith parancsnoktól, hogy bekapcsolódjunk a nyomozásba. Az eddigi nyomozati anyagot szeretnénk elkérni, egy tagunk, Barsan Tymirjazev tudtommal jelenleg is tevékenykedik az ügyben.” Erről eszembe jutott Lena kérése, és ha alkalmam van, felteszem a kérdést.
Kaptunk néhány mappát, és tudtam, eljött az idő. Kifogytunk a hivatalos dolgokból. Váltok pár pillantást Armin-nal, aki szerencsére egyből levágja a szituációt, és hamarosan már csak hárman maradunk. Némán. Nem bírom sokáig.
- Kenny Ackerman... Azt hiszem, mind tudjuk, miért vagyunk itt – kezdek bele, mire Levi is észbe kap, és kibukik belőle a kérdés:
- „Ki a franc vagy te nekem?”
Nem tudom, mire vártam, talán helytálló volt: Szemforgatás és gúnyos: „Miért én?” megjegyzés. Tényleg mind Ackerman-ok vagyunk... Ekkor Levi dühösen felpattan – nem mintha nagyon észre lehetne venni a különbséget, mikor ül és mikor áll… De mindegy-, majd az asztalra csap. Én ekkor szokásosan nekidőlök a falnak és keresztbe fonom a karjaim. Ez most az ő részük, igyekszem nem belefolyni.
- „Ha már tönkre vágtad a fél életem, szeretném tudni, ki cseszte el!” - A válasz is hasonló stílusban érkezett.
- „Az elcseszett életedért ne engem hibáztass!” – viszont láttam, ha itt nem szólok bele, nagy baj lesz.
- Hé, csak semmi balhé, oké? Nem azért jöttünk ide, hogy egymást okoljuk korábbi sérelmekért... Hanem hogy tisztázzuk a helyzetünket. Hogy fény derüljön erre-arra... Én nem húznám tovább az időt, Kenny... Hamarabb túl leszel rajta, aztán felőlem leverhetitek egymáson a problémáitokat... - mondtam. - Csak essünk ezen túl. Nekünk sem kellemes, elhiheted, de ha húzod az időt, csak rosszabb lesz. - az orrom alatt hozzáteszem. - Nem a kedvenc társaságommal vagyok itt. Haladjunk – szerencsére ez hatott, Kenny ha röviden is, de beszélt. A lényeget, hála az égnek.
- „Anyád a húgom volt.”
- „A nagybátyám vagy?” – a szemeimet fogatom. Nem, a nem létező szomszéd kontinensen élő postás barátnője... Te barom… Milyen kérdés ez?! Persze tudom, hogy sokkos állapotban kibuknak ezek a kérdések, szóval nem hibáztattam. – „Akkor miért hagytál ott?”
Megint a háttérbe húzódom. Hagyom őket, amíg nem robbannak megint. A férfi, meglepetésünkre, szomorkásan felnevet.
- „Nézz magadra, milyen szarul festesz... Most képzeld el, ha én lettem volna a nevelőszülőd. És azt hitted, nincs rosszabb, mi?”
- „Bármi jobb lett volna annál, hogy...” - itt megakad. Már nyugodtabban szerencsére, de hűvösen pillant fel. – „Nem bocsátok meg. Nem hiszem, hogy valaha meg fogok. De mi hárman vagyunk Ackerman-ek, és összeköt minket a szar élet, ami nem hiszem, hogy véletlen.”
Megint a szemeimet forgatom a drámai beszédre. Ismét tartott egy darabig a kínos csend, mikor Kenny megszólalt.
- „A király, akit négy évvel ezelőtt eltávolítottatok, nem volt éppen jó ember. Ha röviden összefoglalom, agymosták az egész népet. Lövésünk sincs, mit keresünk a falakon belül, mert elvették tőlünk az emlékeinket. De voltak családok, akik ellen tudtak állni ennek. Ilyenek voltak az Ackermanek, vagy akár a keletiek. Sajnálatos módon nem maradtunk annyian, hogy tényleg fel tudjunk idézni bármit, de így is veszélyt jelentettünk. Anyádat ez vitte a földalatti városba, engem oda, ahová jutottam, és nem tudom, a csajnak mi bajt okozott, de alighanem az ő problémáit is ez az üldöztetés okozta. A fizikai képességeink átlag felettiek, és még az agymosásra is mondhatni immunisak vagyunk. Az ilyenek egy rendszernek sem tetszenek.”
- „Szóval tudhatnánk valamit arról, hogy kik vagyunk és honnan jöttünk, de nem tudunk, mert egy rohadék király úgy gondolta, hogy jobb nekünk holtan? Remek. Ez a nap híre” - cicceg idegesen Levi, ismét kissé sztoikusan reagálva. Én csak felsóhajtok. Nem igazán értettem, hogy lehetnek ők a rokonaim. Anyámra hasonlítanak leginkább, nem apámra. Neki szőke haja volt, míg nekünk mind fekete hajunk van például… Többet akarok tudni!
- Nem tud valaki segíteni ezen? Historia esetleg? Vagy más? - kérdezem, mire Kenny-től ismét érkezik a válasz.
- „Már ne is haragudjatok, de a királynő az elmúlt négy évben úgy táncolt, ahogy a katonaság fütyült” - mondja Kenny. – „Nem tudom, van-e bárki, aki segíthet, de én a legjobb esélyeket a lány apjában látom. Pech, hogy jelenleg ő is eltűnt.”
- Remek... Még egy embert nyomozhatunk... Mennyi is eddig? A bestia titán, Reinerék, Historia és most már az apja is. Fantasztikus. Mennyi az esély, hogy bármit tud válaszolni? - kérdezek ismét.
- „Ha tudnám, nem a reménykedni szót használtam volna, Kiscsaj” – lehunyom a szemem, és veszek egy mély levegőt, hogy lenyugodjak. Irritál a csávó, de nagyon.
- Hirtelen nem tudom eldönteni, melyik idegesít jobban... Az új tag vagy ő – pillantok Levi-ra, mire a férfi nem állja meg a megjegyzést:
- „Őszintén szólva én sem. De azt, hogy ő idegesít, már egészen megszoktam” – mondja, majd újra Kenny-re nézek, és felteszem a kérdést.
- Miért tartotta titokban ezt eddig? Vagy miért nem lépett az ügyben? - majd ismét Levi-hoz fordulok, kissé szarkasztikusan. - Nehezek lesznek ezek a családi összeröffenések, ahogy látom... Őszintén szólva, örülnék, ha minimalizálnánk ezeket... Bár a hadnagy képét, hála a jó égnek minden nap láthatom...
- „Nekem sem nagyobb öröm ez, mint neked, Ackerman” - mordul vissza a férfi.
- Most hogy tisztáztuk, legalább nem kínos... - jegyzem meg, mikor Kenny végre válaszol.
- „Biztosabb volt hallgatni. Az unokaöcsém" - ezt kicsit megnyomja - "nem volt olyan idegállapotban, hogy megbirkózzon a dologgal, téged pedig nem is ismertelek.”
Levi erre ismét kissé ideges lesz, látom rajta.
- „Az idegeimről le lehet szállni, kivételesen jól tűrik a helyzetet” - jegyzi meg, mire majdnem felnevetek.
- Ehhez képest mégis mindenki nagy figyelemmel és odaadással ápolgat - ironizálok, majd ismét felteszek egy kérdést. - Szóval, ha úgy alakult volna, magával viszi a sírba?
- „Ezt sok tényező meghatározza. De nem, nem hiszem, hogy a sírba is magammal vittem volna."
- Na és, ti… Milyen kapcsolatban álltok velem? – kérdezem félve a választól. Csak ne valami közeli…
- „Ehhez kicsit többet kellene tudnom. Milyen ágon vagy Ackerman, hogy hívták a szüleidet, stb..." – elmondom neki ezeket az információkat, majd már kapjuk is a választ.
- „Remek, együtt az unokahúgom és unokaöcsém…" - jegyzi meg szarkasztikusan. A hadnaggyal hitetlenkedve összenézünk, amolyan "Uram, segíts" pillantást váltva. Kissé elönt az undor, de lehetne rosszabb is. Legszívesebben megkérném, hogy meséljen az apámról, hiszen olyan kevés ideig ismerhettem, de már nem vagyunk kisgyerekek. Nem tehetem meg. Végül csak ennyit kérdezek csendesen.
- Szerinted alapvetően jó ember volt?
- „Szerintem nincs olyan, hogy alapvetően jó. Ember volt, egyszer gyerek, aztán felnőtt. Akárhová jutott, a körülmények formálták. Én sem gondoltam, hogy valaha pénzt kapok azért, hogy elvágom egy ember torkát, és a húgom sem akart abban a mocsokban kikötni. Egyszerűen csak reagáltunk a körülményekre, Kiscsaj" – megint lekiscsajoz. Irritáló. Bár a szarkazmusom felett megjelenik egy csöppnyi szomorúság is. Örülök, hogy nem vagyok egyedül, de eszembe jut, hogy régebben egy vidám, szererő családról álmodtam.
Tulajdonképpen ez volt a beszélgetés végszava. Mindhárman elcsendesedtünk. Kenny nem tervezett tovább beszélni, Levi maga pedig megkapta az információkat, amikért jött, és volt bőven, amit fel kellett dolgoznia, ahogy nekem is. Halkan megköszönöm, majd ha a hadnagy is készen áll, elindulnánk hazafele. De azért nem tudom megállni, hogy ne jegyezzem meg.
- Talán öregkorunkra menni fog torokmetszés nélkül is az ilyen kis családi összeröffenős teaparti… - Azzal elindulunk vissza. Az út felénél eszembe jut valami. Ezaz! Zöldfül már biztosan vár…
|
|
Aria
Szerepjátékok Istene
Szeresd ellenségeidet! Azzal kergeted őket az őrületbe.
Posts: 1,043
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Aria on Sept 2, 2017 23:52:16 GMT 1
A speciális osztag meglehetősen kellemetlen problémával szembesül, nem sokkal azután, hogy Levi és Mikasa visszaérnek a látogatásukról. A szállás előtt Hanji Zoe lármázik egy katonai rendőrrel. - Rod Reiss? Rod Reiss? Rod Reiss csak ne gyanúsítsa az Egységet semmivel! A katonai rendőr láthatóan megszeppent a nő kirohanásától, így csak habog valamit arról, hogy "a családi kötelékek okán joga van számon kérni a történteket...", de Hanji pillanatokon belül közli vele, hogy hagyja el a helyet. Látszik rajta, hogy majd szétveti az ideg, mikor beviharzik. - A fenébe is, Erwin... - suttogja. - Egy napot szánsz toborzásra, és persze akkor tör ki a balhé... Ha valaki felteszi neki a kérdést, hogy mi történt, még mindig idegesen megadja rá a választ. - Az a nyomorult Rod Reiss feltűnt a semmiből, és a lánya biztonsága miatt aggódik. Természetesen, mikor hírét vette az elrablásnak, teljes politikai balhét szított. Jelenleg úgy néz ki, mi, mint a legmagasabb támogatottságú katonai egység, az élmezőnyben leszünk a felelősök sorában, különösen, mert jelenleg, a királynő távollétében a hatalom a katonaság kezében összpontosul. Reiss viszont ugyanúgy királyi vér, mint a lánya. Ha akarja, a legnagyobb káosz közepén ragadhatja magához a hatalmat, és van egy olyan érzésem, hogy pont ezt tervezi... a káoszban viszont nehezebb a nyomozás, így csak bízom benne, hogy Tymirjazev összeszedi magát, és kiderít valamit az elrablásról...  |
|
Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 914
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Bratti on Sept 16, 2017 22:36:57 GMT 1
Sasha-ékkal beszélgetek éppen, mikor megjelenik Levi. A hír hallatára mindenki elkomorul. Bennem csak egy rossz érzés kavarog. Basszus, annyira rossz, hogy nem tudok együtt érezni velük… De egyszerűen csak nem ismerem ezeket az embereket, így pedig elég nehéz… Felsóhajtok. Ne próbálj meg mindig segíteni… Nem vagy lelki-segély szolgálat folyton! Csendben figyelem a többiek reakcióját. Látom, hogy Eren megint ideges. Ez a srác sosem nyugszik meg?! Szemem Jean-ra esik. Látom rajta, hogy gondolkodik, de nem osztja meg a véleményét. Vacsora után feszült csendben ülünk még egy kicsit, majd én éppen elvonulnék aludni, mikor Mikasa magához inti Jean-t és engem is. Mit akarhat? Valami a holnapi útjával kapcsolatos? A lány elmeséli nekünk, hogy ránk akarja bízni az új tagot, amíg ő távol van. Csak bólintok.
- "Persze, természetesen elvállaljuk!" – mondja Jean is. Mikasa megköszöni, majd hátat fordít, és kifele indul. Azonban gyorsan megállítom.
- Mikasa, várj! – mondom, és utána sietek.
- Mikasa! Ha már holnap találkozol Kenny Ackerman-nal… Megkérdeznéd, hogy tud-e valamit Barsan-ról? Elvileg ő is velünk lenne… - kérem őt. Zavar, hogy semmit sem tudok a legjobb barátomról. Mikasa megjegyzésére természetesen csak elvörösödöm. Zavaróak. Aztán elköszönünk egymástól, én pedig visszatérek Jean mellé. Felnézek rá.
- Elvállalom én az első őrséget, menj, pihenj, rád fér – mondom neki kedvesen. Először tiltakozni akar, de én csak csendre intem.
- Nem érdekel… Szükséged van az alvásra, nekem van min gondolkodnom… - mondom, mire kelletlenül, de beleegyezik. Összecsapom a tenyerem, majd az éppen lefekvésre készülő Aaron után sietek. Bemutatkozom neki, mikor végre utolérem.
- Szia, én Lena vagyok… Amíg Mikasa-nak dolga van, addig én felügyelek rád Jean-nal – biccentek a fiú felé. Kinyújtom felé a kezem, hogy kezet rázhassunk. Ha végeztünk a beszélgetéssel, ő valószínűleg bevonul a szobájába, én pedig az ajtó mellé ülök két székkel. Sok mindenről gondolkodom. Igyekszem túl lenni Diether-en. Jobb ott neki, de akkor is… Fura, de hiányzik. Aztán az új híreken gondolkodom. Az biztos, hogy nyomozni nem ártana, de amíg nincs engedély, felesleges bármit is csinálni. Amúgy sem vagyok egy nagy nyomozó, szóval azt sem tudom, hol kéne kezdeni. Azt vettem észre, hogy egyre jobban telik az idő, és egyre fáradtabb vagyok. Végül már csak azon erőlködtem, hogy le ne ragadjon a szemem. Közel voltam már, mikor végre-valahára megjelenik Jean. Csak megjegyzi, hogy most rajtam a sor, ideje pihennem. Nem nehéz nem észrevenni, mennyire fáradt vagyok. Csak bólintok. Látom rajta, hogy ő sem aludt sokkal többet. Megpróbálok felállni, de annyira fáradt vagyok, hogy visszazuhanok a székre. Felmordulok, és csak ennyit mondok:
- Ez nem lesz olyan könnyű, mint hittem – morgom. Jean felém nyújtja a kezét.
- „Segítek” – de csak megrázom a fejem, hogy még nem. A fiú leül mellém, és folytatja. – „Nem a leghálásabb feladat, mi? Az újoncra vigyázni, akármilyen szupererős bérgyilkos is legyen.” - Felnevetek.
- Én is újonc vagyok, Jean! De gondolom, neked sem az… Ráadásul sokkal képzettebb is vagy ehhez - a fiú itt kínosan megvakarja a tarkóját, ahogy leesik neki, hogy mennyire félreérthetően jött ki.
- „Hát... Tudod, azért más az, ha valaki látta már mi van, illetve ha valakinek még fogalma sincs...” – Csak rámosolygok.
- Szerintem ő több rosszat látott, mint én.
- „Az a baj, hogy azt hiszi, mindent látott” – Ezen elmélázok egy ideig. Elnyomok egy ásítást.
- Szerintem nem a titánok a legrosszabb dolog a világon… - mondom végül, bár nem egészen kapcsolódik Jean mondatához.
- „Én sem a titánokról beszéltem” – válaszolja.
- Hát akkor? Többet láthatott, mint mi. Kivéve a kinti világot…
- „Az emberekről, ahogy rájuk reagálnak. Ahogy a bátrak teljesen megbénulnak a félelemtől, ahogy melletted esznek meg olyanokat, akikkel együtt harcoltál. Rengeteget szenvedhetett, ezt elhiszem. Sőt, biztos vagyok benne” - megáll egy pillanatra. – „De szerintem pont azért, amit műveltek vele, nem érezte azt, hogy a félelem úgy igazán elhatalmasodik mindenen körülötte” – mondja végül. Eszembe jut Diether halála és a menekülésünk. Lehajtom a fejem. Próbálok válaszolni, de a gombóc nem engedi a torkomban, de végül sikerül suttogva beszélnem.
- Hogy tudsz erről ilyen könnyen beszélni? – kérdezem csodálkozva.
- „Nagyon rosszul hangzik, ha azt mondom, kezdem megszokni?” – kérdezi töprengve.
- Igen – felelem. A gombóc szerencsére eltűnik. – De azt hiszem, értem – várok egy kicsit a folytatás előtt.
- Jean... Te messze nem akadtál ki annyira, mint a többiek. Gondolom, nem túl kellemes, hogy a barátaitok árultak el, illetve a királynőt is elrabolták, de... Bizonyára nem ez volt a legrosszabb küldetésed. Rajtad nem látom azt, amit a többieken. Vagy csak marha jó színész vagy – bököm ki végül.
- „Nem tudom... Rohadékok. De már pofára estünk Annie-vel, egyvalaki elárult minket négy éve. Nem bocsátok meg nekik, soha, de... Először sokkolt mindez. Másodszorra már... Megráz, de nem tudsz rá ugyanúgy reagálni. Kivéve persze Eren-t, aki egy hülye, és naiv hülye” – válaszolja keserűen. Felé kapom a fejem.
- Sajnálom - suttogom, majd összeráncolom a homlokom.
- Ne érts félre, ne hidd, hogy a pártjukat fogom, de mi van, ha van egy indokuk erre? Ha meghallgatnánk őket, és mondanának valamit, amiről fogalmunk sem volt, lehet, nekik lenne igazuk... Csak ne legyél dühös! - Kérem pánikolva a fiút. De szerencsére nem lesz dühös. Még egy ásítást elnyomok.
- „Talán igazad van. De... Te képes lennél meghallgatni őket ezek után? Miután annyi ember haláláért felelősek?” – kérdezi felém fordulva. Elgondolkodom egy percre.
- Ha egyből legyilkolnánk őket, miután megláttuk őket, mi sem lennénk különbek. Szóval igen, meghallgatnám őket, bár a büntetés szinte kétségtelen – felelem végül.
- „Igen, természetesen... De ha te képes vagy hallgatni, amit beszélnek, akkor már többet bírsz, mint ebben a házban bárki” – mondja keserűen.
- Nekem nem a barátaim. Nem számítanak annyit. Nektek viszont igen – vonom meg a vállam.
- „Miért van az, hogy te mindig mindenre olyan magyarázatot adsz, ami valahogy megnyugtatja az embert, hogy kevésbé érezze magát egy baromnak?” – kérdezi félig hitetlenkedve, félig mulatva saját magán. Röviden felnevetek.
- A családban én voltam a béketeremtő. Két fiútestvérem volt. Nagyszájúak voltak. Valakinek békességet kellett hoznia, ha már úgysem voltam az a visszabeszélős, magát megvédő típus, akkor legalább ők legyenek jól... - Aztán csöndesebb hangot ütök meg. - Te komolyan egy baromnak érzed magad? – kérdezem.
- „Igazából fogalmam sincs. Általában van okom baromnak érezni magam, de szerencsére sok barom akad ebben a házban, akik mindig meggyőznek róla, hogy nem vagyok egyedül. Te viszont néha, egy-egy megjegyzéssel elhiteted, hogy egészen normális vagyok. Furcsa érzés” – mondja zavartan, de azért elmosolyodik. Megmelengette a szívem. Tényleg jól estek a szavai. Valakinek legalább egy kicsit is számítok… Nem vagyok felesleges! Ásítok egyet, majd meglököm a karját.
- Nem vagy barom. Szerintem. Nem vagy te kicsit... Túl szigorú önmagadhoz? - Néz rá felhúzott szemöldökkel.
- „Nem hiszem, hogy túl szigorú lennék. Ha meg mégis, jobb élni némi önkritikával, és észnél maradni, mint meghülyülni. Már mi is veteránok vagyunk, de ha megnézed az idősebbeket... Egy se normális a sok rossz emlék és tragédia miatt. Jobb, amíg az ember legalább felfogja, ha barom” – válaszolja. Elgondolkodom egy kicsit, közben nekidőlök a fiúnak. Félig a fáradtság miatt, félig azért, mert így kényelmesebb és jólesik nekem. Remélem, hogy nem nagy baj.
- Félek attól, hogy ilyen leszek... – kezdem csendesen. - Már az is mássá formált, amit az ikertestvérem tett, aztán Diether is meghalt... Pedig ez szinte még semmi, igaz? - Nevetek fel lemondóan. Felnézek a fiúra. - Te félsz attól, hogy ilyen leszel? Gondolom, sokkal több borzasztó emléked van, mint nekem, mégsem tűnsz... Furának.
- „Persze, hogy félek, hogy ilyen leszek" - lehajtja a fejét, majd kissé felnevet. - "Az nem fura, hogy nem vagyok fura?”
- Miért lenne az? – kérdezem zavarodottan. Nem értem, mire akar kilyukadni.
- Szerintem ha csak fura emberek lennének, szétesne a csapat. Kellenek a normálisak is, akik egyengetik az utat, koordinálják a többieket – válaszolom. Kissé elhajolok, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Jó döntéseket hozol éles helyzetben. Az nem baj, ha egy pillanatig hezitálsz. De összességében képes vagy meglátni, mi a jó döntés az egész csapatnak. Mi éri meg. Ez nagyon fontos, mert nem vakítanak el a személyes dolgok, mint például Eren-nél... - Egy pillanatra elgondolkodom, majd fáradtan rámosolygok. - Szerintem te jó vezető lennél, Jean - mondom magabiztosan. - De te sosem szeretnéd, mert nem akarod felvállalni, hogy annyi ember életéért felelsz... - Mondom, majd csendesebben folytatom, visszadőlök a vállának, és egy mélyet sóhajtok. - Éreztem, mikor Diether felé mentünk... – Teszem még hozzá. Néhány másodpercig csend. - De ne aggódj, én jobban bízom a te józan ítélőképességedben, mint bárki máséban a csapatban. Kivéve Armint tervkészítésben. De éles helyzetben véleményem szerint még mindig gyorsabban és helyesebben reagálsz...
Először elkomorul a megszólalásomra, a tekintete kicsit elréved, mintha visszaemlékezne, majd halványan elmosolyodik.
- „Nem tudom, tényleg jó vezető lennék-e. De Marco után már te vagy a második, aki ezt állítja. Akkor remélem, normális tudok maradni. És remélem, nem maradok egyedül normális. Az talán még rosszabb, mint megzakkanni” – mondja. Egyetértve bólintok. Azonban egy picit elpirulok, hogy szegénynél rossz emléket hoztam fel.
- Nem akartam... Belerondítani az emlékeidbe, sajnálom - szabadkozom, közben az ajkamat harapdálom. - Biztosan szép emlékeid vannak róla nagyrészt - Mosolygok fel rá végül.
- Talán a legszebb is vele van? – Kérdezem, hátha elterelem a rosszról a figyelmét.
- „Legszebb emlék...” - eltöpreng. – „Nem is tudom. Megdöbbentően sok a szép emlék. Gyerekként, mikor nem tudtam semmit a titánokról, az az egész olyan, mint egyetlen szép emlék. Sőt, a kiképzés is, mikor ugyancsak nem tudtunk semmit... Akkor volt sok jó pillanat Marcoval is. A közös kajálások és ivások, mikor Shadis miatt teljesen kinyúltunk, a beszélgetések a jövőről... Csak aztán rádöbbentünk, hogy ebben a világban számunkra nincs igazi jövő… „- majd felém fordul. – „Akkor vissza is kérdezek. Neked mi a legszebb emléked?” – Elgondolkodom, hosszabban.
- Nem akarom azt gondolni, hogy nincs jövőnk... Igen is lesz jövőnk! - Mondom határozottan. Aztán felsóhajtok. - Nekem is hasonló. A családommal töltött idő. Bár érdekes, hogy a gyerekkoromból szinte alig maradt emlékem... Hiányzik a családom, de legfőképpen az ikertestvérem. Kitűnő viszonyunk volt, szinte legjobb barátok voltunk, egészen addig... - Elcsuklik a hangom. - Hát tudjuk meddig - köszörülöm meg a torkom.
- „Úgy tűnik, most nekem sikerült rossz emlékeket feleleveníteni…” – jegyzi meg. Csak megrázom a fejem, ami kicsit nehézkes, mert nekidőltem.
- Ne aggódj, elintézem magamban. Mindenkinek vannak rossz emlékei, túl kell lenni rajtuk. Fogadjunk, neked rosszabb emlékeid vannak az enyhébb kategóriából, mint nekem a legrosszabbakból! – nevetek fel keserűen.
- „Ha rangsorolni kéne a rossz emlékeket, nem tudom, meddig jutnék. A trosti ütközet teljes egészében ott lenne a listán, az biztos” – mondja határozottan.
- Szerencsére én abból kimaradtam. Nem tudom elképzelni sem, milyen lehetett kadétként menni… Miért nem hagytad ezt az egészet a francba még? – kérdem tőle.
- „Amit már elmondtam, az talán a legfőbb ok. Marco miatt is félek attól, ami kint van, és pont ezért tudom, hogy nem hagyhatom annyiban. Valamennyire a srácok is benne vannak, ha mindegyikük küzd, és senki nem fut el, akkor pont én legyek ennyire gyáva. Nem tudom, hogy az emberiség szabadságában meg hasonlókban hiszek-e, ezek... Túl jól hangzanak. De ha egyszer tényleg találunk valami útmutatást, hogy miért vagyunk itt... akkor azért klassz lenne ott lenni” – válaszolja egy apró mosollyal a száján.
- „És téged mi vett rá, hogy csatlakozz hozzánk, az öngyilkosjelöltekhez?” - megtorpan, és mintegy először reagál arra, hogy a vállának dőlök. – „Izé... persze, csak ha nem akarsz aludni. Elég fáradtnak tűnsz” – mondja, de én csak a fejemet rázom.
- Nem, nem... Szeretek veled beszélni... Valahogy... Más – keresem a jó szót. - Te... Figyelsz rám... Meg amit mondok, arra is. Azt nem tudom, mennyire érdekel, de figyelsz, és ezt köszönöm neked - mosolygok a fiúra. - Nekem sajnos sokat számít a törődés - nevetek fel szomorkásan.
- A kérdésedre válaszolva, Josh-sal azért jelentkeztünk katonának, mert nem tudtak otthon ellátni minket, lépni kellett. Az idősebbik bátyám otthon maradt segíteni a szüleinknek, mi eljöttünk... A Speciális Osztagba meg azért jelentkeztem, mert kíváncsi és kalandkedvelő vagyok. Tudom, ez fura... De érdekelt minden. Meg azért a tesóm is benne volt a dologban... Amint kezdett egyre furább lenni, egyre biztosabb voltam, hogy mennem kell... Illetve Barsan is. Mikor megtudtam, hogy ő is jön, nagyon megörültem! Ha az egyik legjobb barátod is veled lesz, csak nem lesz olyan rossz, nem? Bár féltettem és féltem most is őt... De ez természetes, ugye? Hiszen téged is féltelek – Válaszolom.
- „Hát... Igen... Az ember félti a legjobb barátját” –válaszolja fészkelődve.
- Na és Marco óta lettél valakivel olyan jóban, mint előtte? –kérdezem csendesen. Nem akarok olyan témát felhozni, ami fájhat a fiúnak.
- „Hát...” - megvakarja a tarkóját. – „Az ő halála óta mással nem beszéltem ennyire őszintén...” – válaszolja. Először csak egy zavarodott kifejezés ül az arcomra, végül elmosolyodom, illetve halványan elpirulok.
- És minek köszönhetem ezt az őszinteséget? Úgy értem miért pont velem osztod meg ezeket? Hiszen újonc vagyok, alig lehetek itt egy-másfél hete... – Mondom csendesebben.
- „Nem tudom, igazából. Valahogy ráveszed az embert, hogy megbízzon benned... Kicsit jól is esett talán így beszélni az egészről... Nehéz összeszedni” – mondja lassan. Kicsit megijedek.
- Ráveszem?! De az sosem jó... Az erőltetett nem? - Kérdezem aggódva. - De örülök, ha jobban érzed magad…
- „Nem úgy értettem… Szóval… Tényleg jobb így…” – Egy kis szünet után folytatom.
- Jean… Azt hiszem, kedvellek – bököm ki végül visszafogottan. Kicsit megtorpan, mielőtt ténylegesen válaszolna.
- „Én… Azt hiszem, én is…” – válaszolja végül. Felmosolygok rá, és közelebb bújok, miközben még egy ásítást elnyomok. Érzem, hogy lassan itt fogom tölteni az éjszakát, ami persze nem lenne rossz, de nem tehetem. Lassan felállok, majd küldök egy fáradt mosolyt a fiúnak.
- Köszönöm… Öt óra múlva jövök váltani téged. És Jean? Legyél egy kicsit lazább – kacsintok rá.
- Most még nem fenyegetnek titánok…
- „Aludj jól. Én pedig megpróbálok lazítani” – mondja nekem. Mosolyogva integetek, majd a szobámba térek, ahol végre lefeküdhetek.*** Mikor végre visszatérnek a többiek, mindenki a közös helyiségben van. Azonban Hanji idegesen viharzik be, és én teszem fel a kérdést.
- Mi történt, Szakaszvezető Asszony? – idegesen válaszol, én pedig elgondolkodom, végül válaszolok, ha szót adnak.
- Szerintem az lenne egy jó terv, hogy két részre szakadunk. Az egyik csapat keresné a királynőt, a másik pedig szemmel tartaná Reiss-t – Armin-ra nézek.
- Szerinted mit kéne tenni? – majd a szemem Jean-ra vándorol, felhúzom a szemöldököm. Némán kérdezem meg tőle ugyanezt, mert tudom, hogy nem annyira szereti mindenki előtt kinyilatkoztatni a véleményét, ha olyan. Remélem, leesik neki a kérdésem. Végül hallgatom a többieket is, mire gondolhatnak.
|
|
Aria
Szerepjátékok Istene
Szeresd ellenségeidet! Azzal kergeted őket az őrületbe.
Posts: 1,043
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Aria on Oct 17, 2017 23:04:51 GMT 1
- Egyetértek. - bólint Armin is, mire Hanji elgondolkodik.
- Szóval két csoport... Levi, ha már megszerezted azokat az anyagokat, és gondolom, azokat olvasgattad egész éjszaka, szedj össze néhány embert, akik nyomoznak veled. A többieknek azt hiszem, lesz bőven feladat, ha tényleg szorul a hurok.
Levi végigpillant a társaságon, majd megszólal.
- Ravensal, Kirschtein, Ackerman, Jeager, Northon, Ymir, és hozzátok azt az idegölő újoncot is. - válogatja ki a csapatot, majd Hanjihoz fordul, és csak az hallhatja, amit mond, aki a közelükben áll. - Ravensal ismeri a már a Földalatti városban tartózkodó Tymirjazevet, Nightmare ismeri a földalatti várost, Jeagert és Northont pedig nem merem itt hagyni a politikai őrület közepén. Arlertre számíthatsz, ha komolyabb probléma adódik. - A kiválogatottakra néz. - Jelenleg a Földalatti városban tart a nyomozás, úgyhogy mi is oda megyünk. Készüljetek!
|
|
Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 914
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Bratti on Oct 21, 2017 19:20:53 GMT 1
Egy kis büszkeséggel tölt el, hogy beleegyeznek az ötletembe. Talán mégsem vagyok annyira hülye… Nagyon, nagyon, nagyon reménykedem, hogy abba a csoportba kerülök, ami a királynő után nyomoz. Az ajkamat harapdálom, mikor Levi végigmér bennünket. Aztán kiejti a nevem, majd Jean-ét is. Megkönnyebbülten felsóhajtok, majd Jean-ra mosolygok. Aztán mikor az idegesítő újoncot említi, már nyitom is a számat, hogy majd én beszélek Diether-rel, mikor is újból leesik, hogy neki már nincs miért szólni. Összeszorítom az ajkaimat, és igyekszem elfojtani a sírásom és a magam ellen irányuló dühöt. Félrenézek. Hiszen ha csak egy másodperccel gyorsabb vagyok… De ez persze nem segít. Ökölbe szorítom a kezem, és megrázom a fejem. Ekkor meghallom, hogy a Földalatti Városba tartunk. Felkapom a fejem. Hiszen ott van Barsan is! Ez kicsit jobb kedvre derít, mert így akkor találkozhatok rég nem látott barátommal. És azt hiszem, rám fér már egy beszélgetés. Azonban ekkor még egy dolog tudatosul bennem: Ha Barsan még lent van, akkor valószínűleg elég jó nyomon van. Szóval vagy épp Josh-sal van, vagy követi, vagy nemsokára találkozik vele. Ettől kicsit feszült leszek. Megint az ajkamat rágom. Közel vagyunk, Josh… Gondolom frusztráltan. Ezután mindenki elindul, hogy felkészüljön a feladatára. Én sem teszek másként. Felszaladok a szobámba, előveszek egy tiszta egyenruhát, felveszem, majd kifésülöm a hajam, és a szokásosan felkötöm, azaz az elöl lévő tincseket hátul egy kis kontyba rendezem.
Végül késznek nyilvánítom magam, amint a mellényt is magamra kanyarítottam, és kilépek a szobámból. Egyenesen az istállóba tartok, és rémülten konstalálom, hogy én érkeztem utoljára. Gyorsan összeszedem a nyerget, a kantárt és a pokrócot, és nagyon gyorsan igyekeznék ki, de persze elég ügyetlen vagyok, így ahogy rohannék kifele, kicsúsznak a dolgok a kezemből, és hangos csattanással érnek földet. Persze erre a jelenetre toppan be valaki. Nem nézek rá, hanem elvörösödve, zavaromban bocsánatot mormolva lehajolok, hogy összeszedjem. Csak egy ismerős nevetést és hangot hallok. Kinevetett…
- „Most épp mit akartál?” – kérdezi nevetve, nagyon jól szórakozva rajtam.
- Most épp nem akartam elkésni - morgom neki bosszúsan.
- „Segítsek? Úgy még odaérhetünk időben” – kérdezi kevésbé mulatva rajtam.
Felsóhajtok.
- Elhiszed, hogy én örülnék a legjobban, ha segítenél? - nézek rá őszintén.
- De ha már ilyen pitináer feladatokban is másra kell támaszkodjak, mi lesz odakint?
- „Hát... Most épp nem megyünk ki. Viszont Levi hadnagy reakcióját nem teszed ki az ablakba, ha elkésel” - Kicsit elmosolyodik.
- „Ha nagyon nem akarod, nem kell, de csak egy szavadba kerül.”
- Hát ha te már kész vagy, akkor nagyon örülnék neki - mosolygok fel rá. Erre ő csak bólint, majd lehajol, és könnyedén felkapja a nyerget. Erre én is összeszedem, és felemelem a kantárt és a pokrócot.
- Köszönöm - teszem hozzá kissé félénken. Majd felállok, és elindulok a fiú mellett.
- „Nincs mit. Csak siessünk. Jó is lenne már túl lenni ezen a káoszon” – mondja fáradtan.
- Van egy érzésem, hogy nem lesz valami könnyű. Ismerem a testvéremet és Barsan-t is... Az egy dolog, hogy szinte ki nem állhatják egymást... A másik, hogy Josh elég önfejű és makacs, nehéz megtörni... De borzalmasan hazudik. Barsan viszont tudja a dolgát, csak épp... Szeret biztosra menni. Ha ezek ketten egy légtérben vannak, és még nem nyírták ki egymást, akkor óvatosan kóstolgatják egymást. Nem lesz egyszerű menet... - Hirtelen felnevetek. – Talán a ti kapcsolatotokhoz lehetne hasonlítani Eren-nel, csak ő kevésbé agresszívak - vigyorgok rá. - Legalábbis azt hallottam, nem VOLT felhőtlen kapcsolatotok régebben.
- „Nos, az tény. Eren egy idióta, és ez nem változott, de legalább jóindulatú idióta...” - töpreng el.
- Naaaa, ne mondj ilyet rá – szólok rá. Aztán kicsit visszafogottabban folytatom, miután egy másodpercig habozok.
- Jean... Féltem őket. Mi van, ha egymásnak esnek? Vagy ha bántják egymást? – Várok egy kicsit.
- De a legjobban attól rettegek, hogy ha odakerülök, választanom kell kettőjük között… - Egy percig csend ül közénk, aztán válaszol csak.
- „Igyekszünk odaérni időben, és megoldani a problémát. Nem ismerem ezt a Barsan srácot, de amit elmondtál, az alapján nem buta, kivágja magát...” - Amikor azt is hozzáteszem, hogy talán választanom kell, akkor megtorpan.
- „Hát... Sajnos, lehet, hogy ez így lesz. De...” - Itt megáll egy pillanatra.
- „Josh a testvéred. Ha most rossz úton jár, és te tényleg fontos vagy neki, akkor lesz esélyed visszahozni. Ha ez nem sikerül, és veszélyt jelent, akkor ne felejtsd el, hogy nem te mondasz le róla. Hanem ő mondott le rólad. Tudom, hogy nincs a közelében sem, de mit gondolsz, mit éreztek legtöbben, amikor négy évvel ezelőtt Reiner-ék bandájából egy lány elárult minket? Ő tanította Eren-t rengeteg fogásra, Armin-nal egy csomót beszélgetett. A fenébe is, én is jóban voltam vele, a Katonai Rendőrséghez akartunk csatlakozni. De amikor ellene kellett küzdenünk, eszünkbe kellett jutnia, hogy ő hozott döntéseket, amik miatt szembe kerültünk. Nem hibáztathattuk magunkat érte” – mondja, miközben rám pillantott. Nekem meg erre könnybe lábad a szemem. Félrenézek. De én is megállok.
- Én nem vagyok kész elengedni őt... De azt hiszem, én már nem számítok neki. Köszi, de szerintem sosem fogom nem magamat hibáztatni. Előtte sosem volt ilyen... – válaszolom halkabban. Látszik Jean-on, hogy elég esetlennek érzi magát, de a végén azért megszólal:
- „Sosem voltam jó ebben az érzelmi támasz dologban... De ha valami olyasmire kerül a sor, amiben választásra kényszerülsz, akkor... Melletted leszek” – mondja magabiztosan. Csak hálásan rámosolygok, majd megcsóválom a fejem.
- De csak akkor, ha szerinted is jó döntés – nézek rá.
- „Jó döntés talán nincs is. De abban kiegyezhetünk, hogy ha nem érzem nagyon helytelennek” – válaszolja, miközben egy apró félmosolyt is megejt. Bólintok.
- Jó. Én bízom Benned és az ítélőképességedben is – mondom. Ekkor továbbindulunk.
- „Egyébként... Közelharccal hogy állsz? Ha már megvan az esélye, hogy emberek ellen kell mennünk” – Vált hirtelen témát a fiú. Mielőtt válaszolhatnék, megérkezünk a lovamhoz. Lepakolom a cuccom, közben felhorkanok.
- Szarul… Önvédelem megy. De az elég jól. A saját erkölcsöm miatt nem támadok emberre, amíg nem muszáj. Amíg nincs más választásom – rántom meg a vállam.
- „Az önvédelem az elsődleges. Reméljük többre nem is lesz szükség...” – mondja.
- Kétlem - fintorodom el, mert eszembe jut, amikor Josh-sal utoljára beszéltem. Kis híján végzett velem. Közben nekiállok felszerelni a lovamat. Jean eltöpreng.
- „Majd megoldjuk valahogy… Innentől elboldogulsz?” – kérdezi. Éppen a hevedert húztam meg. Felnézek rá, majd rámosolygok.
- Igen, köszi – mondom, nem csak a felszereléssel kapcsolatban. Aztán ő is elmosolyodik, majd int, és lelép. Gyorsan befejezem a felszerelést, és villám sebességgel kivezetem a lovam. Már mindenki kint van. Jean csak vigyorogva csóválja a fejét, mikor a hadnagy egy nagyon, de nagyon csúnya pillantással ajándékoz engem. Gyorsan felpattanok, majd ha Levi hadnagy nem néz, kinyújtom Jean-ra a nyelvem, de én is mosolygok. Aztán elindulunk. Ahogy egyre közelebb érünk a Földalatti Városhoz, egyre kisebb lesz a gyomrom, és egyre nagyobb lesz a gombóc a torkomban. Fogalmam sincs, mire számítsak. Kérlek, csak ne történjen velük semmi baj… Könyörgöm valakinek, hátha meghallgat.
|
|
Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 914
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Bratti on Oct 21, 2017 20:43:56 GMT 1
Éppen hogy megérkezünk, és leszerelem Hector-t, már jön is a következő probléma. Felmordulok. Francért kell ennyit kavarni az embereknek… Ha ennyire unalmas életük van, és nem tudnak mit kezdeni vele, jöjjenek katonának, itt van bőven akció… Gondolom magamban cinikusan. Aztán meghallgatjuk a problémát, amit Lena kérdez meg. Csak felhúzom a szemöldököm. Anyám… Ennyi szemét alakot. Aztán Lena-nak támad egy ötlete. Nem is olyan hülye ez a csaj, mint amilyennek először tűnt. Bár ő sem az a tipikus első sorban harcolós típus. Inkább Támogató. Persze ez nem baj, ilyenre is szükségünk van… Amikor kiderül, hogy hála az égnek nem maradok itthon, először Armin-hoz és Eren-hez lépek.
- Armin, nagyon jó, hogy te itt maradsz… Itt fogják a legjobban hasznosítani az eszedet! Eren, te pedig kérlek, ne veszítsd el majd a fejed, ha olyanra kerülne a sor. Vedd figyelembe, hogy jelenleg Lena-nak van a legtöbb joga ott bármit is tenni a hivatalos ügyek mellett. Hiszen az ikertestvéréről és a legjobb barátjáról van szó. Légy szíves, ezt tartsd tiszteletben, mielőtt elborulna az agyad, bármi is fogad minket ott, rendben? – Nézek rá komolyan. Majd Aaron-hoz lépek, és hátba vágom, olyan „barátian” köszöntöm.
- Na hali, Zöldfül. Örülsz, hogy újra láthatsz? – nézek rá gunyorosan.
- Nekem már, naaaaagyon hiányoztál – fintorodom el.
- Jól viselkedtél? – kérdezem tőle tényleg komolyan. Ha elmondja, hogy teljesen elfogadhatóan viselkedett, akkor csak bólintok.
- Helyes… Így viszonylag hamar megszabadulunk egymástól, természetesen pozitív értelemben – teszem hozzá, majd intek, hogy indulunk.
- Na, figyelj, ez lesz az első alkalom, hogy igyekszem megbízni benned… Előre figyelmeztetlek, nem könnyű elnyerni a bizalmam, cserébe kétszer olyan könnyű elveszíteni és ötször nehezebb, sőt szinte lehetetlen visszanyerni… Szóval, most elmegyünk átöltözni. Kapsz tíz percet, aztán a bejáratnál találkozunk. Remélem, nem leszel olyan hülye, hogy valami butaságot csinálj… - teszem hozzá, majd megint hátba vágom, és elindulok. Én is gyorsan ruhát cserélek, előveszek egy tiszta, fehér inget, egy nadrágot. Felkapom, majd a mellényt is, végül felhúzom a csizmám, és gyorsan kilépek a szobámból. Remélhetőleg Aaron nem volt hülye, és megvárt. Ha nem, akkor valószínűleg Ymir tetten érte, hiszen őt kértem meg, hogy ha mégis szökni próbálna, akkor állítsa meg. De ha szerencsések vagyunk, akkor nem.
Ha mégis hülye, akkor ketten Ymir-rel ráncigáljuk Levi elé, majd beszámolok a történtekről, és kédrőn nézve várom, mit tegyek.
Ha valóban normális, akkor csak bólintok egyet. Láthatja rajtam, hogy ez igazán jó döntés volt tőle, hogy nem próbálkozott semmivel. Elmegyünk lovat szerelni, majd az elsők között már lóra is ülünk. Csak a szememet forgatom, mikor látom, hogy Lena késik. Utálom, ha valaki késik… Morgom magamban, de aztán végre elindulunk. Végig Zöldfül mellett haladok, nem akarom egy percig sem szem elől téveszteni, főleg ha már lent leszünk. Hogy fogok én figyelni rá, ha bármi történik majd ott?
- Zöldfül… - Fordulok felé. – Légy hozzám őszinte: Ha A Földalatti Városban leszünk, megpróbálsz majd elszökni? Nem éri meg hazudni, mert ha nincs káosz, tőlem nem szabadulsz, az biztos, akár tudok róla, hogy szökni akarsz, akár csak sejtem. Viszont ha harcra kerülne a sor, valószínűleg a saját testi épségemmel leszek elfoglalva, tehát nem tudok rád figyelni. Neked tökéletes alkalom a szökésre. Csak szeretnék tisztában lenni ezzel – nézek rá felhúzott szemöldökkel. Hamarosan odaérünk…
|
|
Aria
Szerepjátékok Istene
Szeresd ellenségeidet! Azzal kergeted őket az őrületbe.
Posts: 1,043
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Aria on Oct 26, 2017 22:19:09 GMT 1
"Remek, együtt az unokahúgom és unokaöcsém…"
Ahogy ez elhangzik Kenny szájából, Levi azonnal Mikasára pillant, és az arckifejezése nagyjából olyan, mintha a fogát húznák. Unokatestvérek. Hirtelen egészen közeli családja gyűlt össze, és képtelen volt eldönteni, hogy ennek örül-e. Mikasát nem kedvelte meg tőle, mint ahogy korábban attól a ténytől se, hogy egyáltalán bármilyen rokonság van köztük... mint mindig, most is kapaszkodott a gyűlöletbe, mintha azzal könnyebb lenne megtartani a halottak emlékét. Sosem gondolt bele, mennyivel többet nyerne, ha az emlékeztető gyűlölet helyett magába az emlékbe próbálna kapaszkodni. Kenny pedig... azon inkább nem töprengett, hogy róla mit gondol. Igyekezett minden figyelmét arra fókuszálni, mi lesz, ha visszaérnek, milyen feladatai lesznek...
Út közben megálltak az egyik katonai szálláson, hogy eltöltsenek egy éjszakát, és ne hajnaltájban érkezzenek meg a saját szállásukra, Levi pedig átkozta a szerencsétlenségét, hogy nem tud magához venni semmi koffein tartalmút. Megint fáradt... ez szinte már aggasztja. Sokkal többet aludt az előző éjjel, mint szokott, tehát a fáradékonyságát egészen gyengeségnek érzi, ráadásul teljes az ellentét az agya és a teste között... miközben az izmait elhagyta az erő, az elméje folyamatosan tombolt. Ha egy pillanatra elengedte a görcsös, kényszerítő fókuszt, már ezer felé járt. Kenny és a rokonságuk. Erwin és a toborzás... vajon sikerült meggyőznie embereket? Vajon... nem, nem arról volt szó, hogy Erwin karizmájában kételkedett, de ha valamikor, most tényleg szükségük lett volna újoncokra... és a parancsnok elveszítette a karját, makacs volt bár, de valószínűleg még nem gyógyult fel teljesen, így Levi képtelen volt elengedni az aggodalmat is. A megoldás végül egy egyszerű, jéghideg zuhany maradt... az izmaiból átmenetileg elszállt a fáradtság, ahogy a hideg víz felpezsdítette a vérkeringést, a csípős hideg hatására pedig néhány percre tökéletesen kiürült a tudata... nem sok, de elég ahhoz, hogy megpihenjen kissé a lelke és ne érezze magát teljesen használhatatlannak.
Átfutotta néhányszor a Kenny-től kapott anyagokat, mintha találhatna bennük valami új információt, végül azonban az ölébe ejtve a lapokat aludt el.
Zuhog az eső, miközben Levi lassan megfordul. Az esőcseppek és a köd alkot délibábokat. Sorban alakok... az anyja, mosolyogva... nem tudja kivenni az arcát."Minden rendben lesz kicsim. Minden rendben lesz." Isabel és Farlan. "Higgy bennünk, bátyó!" Igen, Isabel még integet is, túlságosan nagy hévvel, egészen úgy, mint... Aztán Kenny. "Nézz magadra, milyen szarul festesz...na, most képzeld el, mi lett volna, ha én vagyok a nevelőszülőd.." Szivarozik, látni, ahogy felszáll a füst, de Levi most kivételesen nem érzi a tömör, undorító szagot. Majd Mikasa. "Jobb így, ha gyűlöljük egymást. Ha nem is annyira, de gyűlöljük..." és Erwin, két karral, mosolyogva. "Ne. Ne hibáztasd magad." Igen, délibábok...
- Nem vagyunk délibábok. - szólal meg Isabel, és az arca elkomorul. Már nem, csak hogy nem mosolyog, hanem véres. A szeme egészen tágra nyílt. - Halottak vagyunk. - nem csak véres, és a szeme tágra nyílt, hanem Levi abban a pillanatban realizálja, hogy nincs teste. A fej hever a földön, és beszél hozzá. Leküzdve az iszonyat első hullámát reagál.
- Ti igen, de... Erwin még él. És Kenny és Mikasa...
- Nem élnek. - Farlan kettészakadt teste groteszk módon megtámaszkodik a karján. - Meghaltak.
- Nem, ez nem így van.
- Erwin sebe elfertőződött. Meghalt, mielőtt visszaértünk a falak mögé. Nem emlékszik, hadnagy? - Mikasa hangja az, és Levi nem akar megfordulni, mikor maga mögül hallja. Reszketni kezd, a keze görcsösen ökölbe szorul.
- Ez csak egy álom. - suttogja, visszanyerve az önkontrollt. A körmei a tenyerébe vájnak, annyira, hogy a kis sebekből vér csorog. - Csak álmodom. - Nem sikerül. Nem ébred fel.
- Fordulj meg, Levi. - Erwin szavai. Újra összeszorítja a kezét, de még mindig nem tud felébredni. Lassan fordul meg ismét. Mikasa és Kenny több szúrt vagy lőtt sebből véreznek, Erwin karján sárga a kötés a sebből folyó gennytől. A férfi a saját hajába markol, és már ki sem mondva a szavakat könyörög az ébredésért... de még hosszú, álomban meghatározhatatlan, elviselhetetlenül hosszú idő telik el, míg elmúlik.
Amikor kinyitja a szemét, annyira kapkodja a levegőt, hogy egy pillanatig úgy érzi, képtelen mély lélegzetet venni. Kiverte a hideg veríték, és reszketett. Pontosan tudta, hogy nem akar újra elaludni, nem merne újra elaludni, így még napkelte előtt újra beáll a hideg zuhany alá, megengedve magának azt a pár percet, amíg képtelen gondolkodni.
Mikor visszaérnek a Felderítő Egység szállására, alig van ideje levegőt venni, átöltözni, és főzni magának egy csésze teát, ami mellett nyugodtan szórakozhat az információk osztályozásával, mert Hanji újabb rossz hírt hoz. Rod Reiss... Levi személy szerint mindig ellenérzésekkel viseltetett a politika iránt, amikor belekeveredett azokba a játszmákba, mindig rosszul jött ki, így csak dühös grimasszal reagál, amikor a nő felvázolja a részleteket. Tymirjazevet ráadásul nem is ismeri elég jól ahhoz, hogy következtethessen, mennyire megbízhatóan végzi a feladatát, ez pedig nem nyugtatja meg.
Hanji pedig ezzel alighanem tisztában van, a következő megjegyzéséből ítélve. A Földalatti város harcai és a politikai intrikák közti ellavírozás közül egyértelmű, melyikre érdemes Levi-t választani, így pillanatokon belül megjegyzi, hogy válasszon maga mellé egy csapatot. A férfi pontosan tudja, hogy hátra kell hagynia intelligensebb embereket is, és azokat is, akik fizikailag kevésbé erősek... nem bölcs hátrahagyni olyasvalakit, aki közel áll a királynőhöz, vagy a már nyakig belekeveredett Tymirjazevhez... továbbá ott vannak az alakváltók, akik jobb, ha a közelében tartózkodnak, ha esetleg történik valami. Végül körbepillant, és felsorolja a neveket:
- Ravensal, Kirschtein, Ackerman, Jeager, Northon, Ymir, és hozzátok azt az idegölő újoncot is.
Ez utóbbin erősen töprengett, de végül rádöbbent... ha sikerül együttműködnie Nightmare-rel, a férfi legalább annyira ismeri a földalatti várost, mint ő. Hanjihoz fordul. - Ravensal ismeri a már a Földalatti városban tartózkodó Tymirjazevet, Nightmare ismeri a földalatti várost, Jeagert és Northont pedig nem merem itt hagyni a politikai őrület közepén. Arlertre számíthatsz, ha komolyabb probléma adódik. - A kiválogatottakra néz. - Jelenleg a Földalatti városban tart a nyomozás, úgyhogy mi is oda megyünk. Készüljetek!
Ő maga is ismét felveszi az egyenruhát, felhajtja a csészében maradt egy korty kihűlt teát (és gyorsan még szakít időt rá, hogy elmossa, és a helyére tegye), majd az istállóhoz siet a lovához. Gyorsan végez, és kivezeti a szállás elé, hogy ott várja a csapat többi tagját az induláshoz.
|
|
Aria
Szerepjátékok Istene
Szeresd ellenségeidet! Azzal kergeted őket az őrületbe.
Posts: 1,043
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Aria on Oct 31, 2017 12:10:50 GMT 1
Raze: Akármire is készültetek volna, nincs több lehetőségetek, mert egy csapat férfi tűnik fel az utca másik oldalán. Láthatóan kapóra jön nekik, hogy csak hárman vagytok, és el lett zárva a menekülési útvonal. Ők hatan vannak, mind a hat nagy darab, ugyan nem kardokkal, de késekkel felszerelve... láthatóan fel is keltette a figyelmüket két katonai rendőr, és egy felderítő egységből származó katona, mert váltanak pár szót, majd elindulnak felétek. - Itt utálják a fajtánkat. - morog Anette. - Szerintem ezt a roppant érdekes beszélgetést folytathatjuk azután, hogy elintéztük őket, és találunk valami nyugalmasabb helyet. És a lány megérzései jónak is bizonyulnak... az egyik nagydarab férfi, aki valószínűleg a vezető, rátok pillant. - Azt hittem, most legalább átmenetileg eltűntek a hozzátok hasonló rohadékok. Vagy titeket hátra hagytak? Előveszi a kését, és először Joshra támad. (OOC: Hármótoknak, Barsan, plusz a két NJK harcolnotok kell a támadók ellen. Barsan dobjon a kockával. Ha 1-est vagy 2-est dob, nem szerez semmilyen sérülést, ha 3-ast, vagy 4-est, egy kisebb vágást vagy zúzódást szerez, ha 5-öst, vagy 6-ost, több kisebb vágást és zúzódást szenved el.) Amennyiben sikerrel kijutnak a támadók köréből, bölcs döntés lenne meghúzni magukat valahol, mielőtt újabb konfliktusba keverednek... a földalatti városban, ugyan elképesztő a nyomor, de szegényes fogadókat lehet találni, egy ilyenben pedig jóval kisebb az esély a támadásra.
|
|
Raze
Lelkes fórumozó
Posts: 67
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Raze on Oct 31, 2017 18:20:10 GMT 1
eGZjsSfs1-61-6
|
|
Aria
Szerepjátékok Istene
Szeresd ellenségeidet! Azzal kergeted őket az őrületbe.
Posts: 1,043
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Aria on Nov 12, 2017 0:06:50 GMT 1
RazeBarsan összeszed két kisebb, nem túl mély vágást a felkarjára, egyet az arcára, és egy rúgás hatására lesz egy fájdalmas lila folt a sípcsontjánál, de még így is ki tudnak jutni a támadók köréből, és meghúzni magukat. (OOC: Ezek alapján a sérülések alapján írhatod a reagot  )
|
|
Raze
Lelkes fórumozó
Posts: 67
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Raze on Nov 14, 2017 3:40:30 GMT 1
Én a magam részéről még lelkesen folytatnám a társalgást az Anette nevű katonai rendőrrel, de sajnos erre egyenlőre nem lesz lehetőségünk, amikor feltűnik az utca végén egy csapat férfi. Nos ez normál esetben ugyan nem lenne szabad, hogy bármilyen problémát is jelentsen hisz az ember bármikor ütközhet a kis pajtásaival egy sör erejéig - még itt a földalatti városban is. A probléma az inkább azzal van, hogy szemmel láthatóan túlzott figyelmet szentelnek becses személyünknek, és a barátságtalan tekintetekből ítélve, amit egymással váltanak több mint valószínű, hogy nem éppen egyenruha fétisük van. - Mindig az ilyen tahók miatt kerültem magánzárkába. - nyugtázom a helyzetet, amikor látom, hogy összesúgnak, majd végül elindulnak felénk. Alapjáraton nem az zavarna, hogy többen vannak, hanem az, hogy késekkel vannak felszerelkezve, én meg olyan emberekkel vagyok körülvéve akikre még egy madártollat sem mernék rábízni nemhogy a saját életemet. Ez így együtt valahogy egy nagyon rossz kombinációnak tűnik a számomra. Valahol mélyen legbelül már kezdem bánni, hogy ilyen lelkes voltam, amikor parancsokat kaptam Kenny Ackerman-tól...nem is...azt bánnom, hogy belefolytam ebbe az egészbe. Ugyan szar dolog magánzárkában lenni, de ott nem basztat senki, ráadásul igen termékeny eszmecserét tudok folytatni a képzeletem szüleményeivel...
~ Itt az idő, hogy ébredj. Tombolj. Tépd cafatokra őket. Add át a gyeplőt...add át, és szabadabb leszel, mint valaha...add át, és többé semmire sem lesz gondod...add át, hogy az lehess, aki valaha voltál. - Ismételten...mintha csak Nori suttogna a fülemben. Viszont most nyoma sincs a szokásos dorombolásnak vagy piszkálódásnak a hangjában s szavaiban. Pontosan ugyanolyan a hangja, mint akkor azon, az estén...amikor különváltunk egymástól. Talán csak a megbánás beszél belőlem, ami azóta is kínoz, talán pont abba őrültem bele. Mindenesetre még sosem éreztem akkora kísértést, hogy hallgassak rá, pedig érzem, hogy ha megteszem akkor valami borzalmas fog történni, és valami végleg el fog bennem törni...olyan érzés, mintha csak rohannék egy szakadék felé, hogy aztán belevessem magamat. - Ha így teszek...akkor többé nincs visszaút. - szólalok meg halkan, csak magamnak, mintha az egész külvilág el lenne zárva előlem. A két katonai rendőr, a pribékek, a többi felderítő a falon túl, Lena...minden olyan távolinak tűnik hirtelen, ridegnek, értéktelennek, hazugnak...idegennek. ~ De ha hallgatnék a hangra, akkor mindent helyre hozhatnék, amit azon az estén elrontottam! - egyre erősebb az érzés, s a gondolat lassan méregként terjed szét a testemben...terjedne, amíg Anette szavai vissza nem rántanak a valóságba.
- Ne aggódj nem csak itt. Tapasztalataim szerint egy kezemen meg tudom számolni, ahol szeretnek minket. - felelek szarkazmussal a hangomban. Nos igen jobb esetben csak ingyenélőnek tartanak minket, de a felderítőket különösen nem kedvelik a falon kívülre tett apróbb kiruccanásaik miatt. Szomorú...azt mondanám igen szomorú. Ennyit arról, hogy harcolj az emberiségért...valahogy mindenki elfelejt hálás lenni utólag. - Adlak Tesó. Én is inkább egy sör mellett udvarolnék tovább...lehetőség szerit úgy, hogy a fejem is a helyén van illetőleg nincsenek plusz testnyílások elhelyezve rajtam. - teszem még hozzá. A kezdet óta bennem lappangó rossz érzés pedig azonnal testet is öl, a szemlátomást "önjelölt" vezető szavaiban testet öltve. - Ugyan már faszi! Elhiszem, hogy bonyolult gyermekkorod volt, de ne minket hibáztass. Hibáztasd a rendszert! Hiszek benne, hogy ezt bé... - folytatnám, de ekkor hirtelen kést ránt, és egyenesen Josh-ra ront.
~ Hagyd a férgeket! Mentsd a saját bőröd! Vagy engedd, hogy átvegyem az irányítást! Engedd! - Nori hangja ismét olyan tisztán cseng a fülemben mintha csak mellettem állna...viszont végül nem engedek a csábításnak. A férfi késes kinyújtott keze után nyúlok az enyémmel míg a másikkal a nyakára fogok. Egy pillanat műve, amíg kirúgom a lábát Ő pedig egy kecses szaltót követően hangos puffanással a földre kerül. - ...késen is elrendezhetjük. - fejezem be a félbehagyott mondatomat, amikor is hirtelen éles vágást érzek a felkaromon, majd szinte rögtön egyet az arcomon is. ~ Mi a franc van velem? Túl sokat csücsültem magánzárkában vagy mi a franc? Hogy lehettem ilyen figyelmetlen? Régen egy ilyen ormótlan behemótnak esélye sem lett volna még hozzámérni se. - korholom magamnak, miközben a harmadszorra is lecsapna az emberkém, de erre már nincs ideje. Egyetlen erőteljes rúgást mérek a sípcsontjára, amitől megtörik a támadásának lendülete, és az egyensúlya is oda. Elkapom a késsel lesújtani akaró kezét, csuklója a következő mozdulatom hatására hangos reccsenéssel törik szilánkosra, ahogy hátrafeszítem. Felüvöltenie viszont már nincs ideje...az egyik karomat ugyan megvágta, de nem azt amelyiken a rejtett pengét viselem...ami a csuklóm megfelelő mozdulatára hang nélkül siklik előre, hogy a következő pillanatban egyenesen az álla alá döfjek vele. Mint kés a vajban, úgy hatol át a penge a húson, egészen az agyig. Azonnal meghal, valószínűleg felfogni sem volt ideje, hogy mi is történt. Vér buzog a sebből ahogy kihúzom a pengét, ami ugyanúgy hang nélkül siklik vissza a helyére.
Szinte rögtön jómagam is érzem, ahogy metsző fájdalom terjed tova a sípcsontomból kiindulva a lábszáramban egy rúgás hatására, amire nem számítottam, majd valaki ismét belehasít a karomban, bár kiütközik a gyakorlat hiánya. A seb se nem mély, se nem elég ahhoz, hogy harcképtelenné tegyem. Igyekszem, a súlyomat a másik lábamra áthelyezni, amikor is fejjel valaki teljes erőből nekem rohan hasba fejelve, amivel sikeresen földre is visz. Hangos, és igencsak fájdalmas puffanással érek földet, de a fejemet szerencsére nem ütöm be. Úgy néz ki, hogy a "főnök" magához tért, de az agyát még mindig nem képes használni. Földön vagyok, Ő felettem, de meg sem próbált lefogni vagy leszorítani. A kést tartó kezével akar lesújtani, de félreütöm a kezét, a sajátommal pedig a nyakára hasítok, az előreugró rejtett penge pedig egyetlen mozdulattal elmetszi a torkát. Innentől már hiába kap oda, a nyakát markolászó kezek nem fogják felfogni a szélrózsa minden irányába spriccelő vért. Lerúgom magamról, és pár pillanat után sikerül talpra vergődnöm. Több hibát nem engedhetek meg magamnak...és nem is fogok. - Induló van. - érzem, hogy Anette megérinti a vállamat mire egy bólintással válaszolok neki, és kérdés nélkül követem.
~ Ha hagytad volna, hogy tegyem a dolgom ez nem történik meg. - Csendül fel ismételten az ismerős hang, én pedig legszívesebben üvöltenék, hogy hallgasson el, de a szomorú igazság az, hogy neki van igaza. Sajgó sípcsontom ellenére is igyekszem követni Anette-t, és talán most először végiggondolni a történeteket. A két fószer hidegen hagy...nem először, és nem is utoljára öltem, és két koszos csatornapatkány miatt egészen biztosan nem fogom telesírni a párnámat. Sokkal jobban bosszant, hogy milyen pitiáner módon szereztem sérüléseket...tényleg ennyire elpuhultam volna, amióta itt vagyok? Akármennyire is nem szeretném, de az igenlő válasz ott sertepertél az elmémben. ~ Lám, a felderítők pengéi használhatatlanok voltak a számodra. Ormótlan fegyverek, nem emberek ellen tervezték őket. Nem a férgek kardjai óvták meg az életed! A rejtett pengéd volt az...a rejtett pengéd a falon kívülről. A fegyver az otthonodból. A fegyver, amit Tőle kaptál. Ugyanúgy, nem az a tudás mentett meg, amit itt szereztél. Hol lennél most ha azzal kellett volna harcba szállnod amit a fal mögöttiektől kaptál? Hol lennél most, hogy ha anno vér, fájdalom és kínkeservek között kínlódva nem tanultál volna Tőlük? Sehol se lennél, semmid sem lenne...és Te sem lennél semmi! - Már meg sem próbálok küzdeni a szavak ellen, amik szinte vádlón hatolnak belém, mintha csak az eleven húsomba marnának. Úgy érzem, hogy most kezd összeomlani az életem, amit hazugságok várára építettem, most fizetem meg az árát az elvesztett emlékeknek...amiket talán én magam veszejtettem el...
És mégis...amikor belépünk a piszkos is fogadóba, egy mosollyal az arcomon fordulok Anette felé. - Mit gondolsz? Most már folytathatjuk a "roppant érdekes" beszélgetésünket? Vagy inkább hétvégén tennéd magadat szabaddá ezen célra? - kérdem tőle egy kedélyes mosollyal.
|
|
Aria
Szerepjátékok Istene
Szeresd ellenségeidet! Azzal kergeted őket az őrületbe.
Posts: 1,043
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Aria on Dec 3, 2017 22:38:56 GMT 1
Raze: - Ami engem illet, én egy zuhanyért ölni tudnék, de mivel ez azt hiszem esélytelen, legalább megmosakszom valamennyire. - biccent Anette, mikor beléptek a fogadó szobájába, amit Josh gyorsan elintézett nektek. - Addig fújjátok ki magatokat, szerintem utána ráérünk folytatni a csevejt. Anette hangsúlya elég flegma, hogy tökéletesen lehetetlen legyen eldönteni, csak az időt húzza, vagy komolyan gondol mindent. - Josh, addig adj valami kötszert a srácnak, vérzik a karja. Josh morog valamit válaszként, majd kinyitja a szekrényt a fogadó szobájában, bízva benne, hogy talál valamilyen elsősegély felszerelést. Nem sok minden van, de valami rongyos géz tekercs akad, ezt Josh feléd hajítja, és hozzáteszi: - Fertőtlenítő luxus lenne, de ha arról van szó, odalent biztos kérhetünk valami piát. - az már a te döntésed, hogy elfogadod-e az ötletet. Idelent nehéz megállapítani, de estefelé jár már az idő. kylenorthon Aria Bratti erelarGyorsan eléritek a legközelebbi lejárót lóháton. A kis csapat azonnal indul, és a jelentések, amiket Kenny a rendelkezésetekre bocsátott, jó útmutatónak bizonyulnak, hogy hol kell keresnetek a hátramaradt katonai rendőröket és Barsant. Ügyesen el tudjátok kerülni a támadásokat, és megfelelő helyeken kérdezve hamarosan azt is megtudjátok, hogy nem sokkal korábban utcai harc tört ki néhány egyenruhás és néhány bandita között. Innen már nem nehéz megtalálni a fogadót, ahová menekültek, és ahol alighanem egy szövetségesen túl az ellenségeitek is vannak... @damienyuuki Még épphogy újoncként felvettek, de már az események sodrásába kerültél. Nem sokkal azután, hogy felvették az adataidat, és megkaptad az egyenruhádat, még azt sem tudva, melyik osztag tagja leszel, hívatnak. Jobb, ha sietsz, úgy tűnik, komoly ügyről van szó, bár alighanem még nem érted, miért pont téged, az újoncot kerestek. Mikor belépsz a megfelelő irodába, Hanji Zoe vár. - Hála az égnek. - fúj ki egy tincset a szeméből a nő. - Gyorsan mondom, mert nincs sok időnk. Levi osztaga már úton van a királynő nyomában, és ez a szerencsénk, nekik már bottal üthetik a nyomukat. A lényeg, hogy így is maradjon. - megáll. - Át kell adni nekik egy üzenetet, de nem küldhetek ki egy teljes osztagot. Te az újoncok között értesz a sebesültek ellátásához, ha jól tudom, és még nem soroltak be sehová. Szanitécként küldelek utánuk, úgy még át tudsz csúszni az ellenőrzések hálóján. Egy idősebb katona kísér majd, és olyan területen mentek le, ami közel van az osztag feltételezett tartózkodási helyéhez. - ismét megáll, majd megszólal. - Nem adok írásos dokumentumot, nem merem megkockáztatni, úgyhogy jegyezd meg az üzenetet: Rod Reiss lépett. Hamarosan az ő kezében lesz a kormány, vagyis Historia megtalálása létfontosságú. A Felderítő Egység megint megszorult, Erwint már számon kérik, vagyis ilyen szempontból is fogy az idő. Jobban járnak, ha megpróbálnak hallgatni arról, hogy az Egység tagjai odalent. - ismét rád néz. - Értetted? Azonnal indultok. Felocsúdni sincs időd, mikor lóhátra ülsz, valóban csatlakozik hozzád egy idősebb katona, de még így sem érezheted magad teljes biztonságban. Politikai játszmák hírét kell vinned, és minél gyorsabban. Gyorsan haladtok, jelentősen gyorsabban, mint korábban Levi csapata, de még így is több órás a lemaradásotok.
|
|
Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 914
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Bratti on Dec 29, 2017 0:41:58 GMT 1
Érzem, hogy egyre síkosabbá válik a kezem, ahogy közeledünk a Földalatti Városhoz. Félek. Rettegek. Fogalmam sincs, mire számítsak. Végül megérkezünk. Hevesen ver a szívem. A lélegzésem igyekszem szabályozni, sikerül is valamennyire. Nagyon kell koncentrálni, hiszen idelent annyira nem toleránsak az emberek. De én megbízom a csapatomban. Csak félig-meddig tudom, mi is történik körülöttem, ugyanis a fejemben a testvérem és Barsan arca lebeg. Kérlek, ne legyen semmi bajuk! Tartottam attól, hogy egymásnak esnek. Egyik sem volt rossz katona. Néma csendben haladok a többiek után. Észreveszem, hogy Jean egy aggodalmas, átható pillantást vet rám, erre csak megpróbálok megnyugtatóan rámosolyogni, de az arcáról nem tudom leolvasni, sikerült-e.
Két dolog jut el a tudatomig: Az első, hogy harcba keveredtek. Összerándulok. Meglátom a halott banditákat, a sok vért. Elfordulok. Tudom, hogy akik számítanak, még élnek, mert nincs itt a testük. Felsóhajtok. Csak találjuk meg már őket! Azonban érzem, hogy innen már nincs messze a cél. A csuklóm hirtelen zsibbadni kezd, de egy perc múlva már tova is száll az érzés. Azért megdörzsölöm. Ekkor megállunk, mire én nagyot nyelek. Megjöttünk…
Mivel pontosan nem tudjuk, hogy mennyien és merre vannak, úgy döntünk, hogy lesz egy csapat, aki bemegy, és lesz egy, aki kintről figyel, és csak akkor lép, ha nagyon muszáj, de ők sem rejtőznek el. A hadnagy be is osztja a csapatokat. Én természetesen kint maradok. Harapdálni kezdem a szám. Nem tudom, melyik lenne a jobb. Szeretném látni őket, de nem tudom, Josh hogyan reagálna. Valószínűleg jobb, ha kint maradok… Mondom magamban. Azonban mikor meghallom Jean nevét, be kell fognom a számat, hogy ne tiltakozzam. Nem akarom, hogy bemenjen… Nagyon nem. Féltem. Jobban, mint hittem… Esik le a tantusz. Megrázom a fejem, és mielőtt elindulnának, gyorsan a fiú mellé lépek. Észrevétlenül megfogom a kezét, és megszorítom, miközben ennyit mondok neki. Ő láthatóan meglepődik az elején, de aztán összeszedi magát.
- Nagyon vigyázz magadra, kérlek – suttogom kétségbeesetten.
- „Ne aggódj, tudjuk a dolgunk” – válaszolja. Aztán el is engedem, visszalépek. Egyre erősebben harapdálom a számat. Az ablakból nézem őket, ahogy bemennek. Izgulok. Ymir rám is szól, hogy álljak már le. Csak egy szúrós pillantást kap. Egy ideig nem történik semmi. Nincsenek itt? Valaki az utcát figyeli. Nem akarunk meglepetéseket. Szerencsére senkinek sincs kifogása az ellen, hogy én az ablakból lessem őket. Végül megjelennek. Azonnal szólok a többieknek. Hárman vannak. Egy lány, Josh… és Barsan. Egy oldalon. MI?! Vészharang megszólalt a fejemben. Nem, nem, nem. Barsan nem állhatott közéjük. Nem vehetik el tőlem a legjobb barátomat is! Hirtelen a szemem elé kerül az a kép, amikor Josh kifejtette, mennyire nem tetszik neki, hogy Barsan-nal barátkozom…
Egyik nap Barsan-nal edzettem, mert nagyon hiányos volt a tudásom közelharcban, ő pedig tudvalevő, hogy az egyik legjobb volt. Éppen a védekezést gyakoroltuk, mert abban megegyeztünk, hogy nem a támadó fél lennék egy harcban, szóval inkább a védekezésre mentünk rá jobban. Persze megint sikerült neki a földre küldenie. Ekkor toppant be Josh. Azonnal eltorzul az arca a dühtől, mikor látta, hogy a földön vagyunk. Ő sosem volt arról híres, hogy leplezni tudná az érzelmeit. Előttem legalábbis sosem ment neki. Azonnal számon kérte.
- „Ti meg mi a francot csináltok itt?! Bántod a húgomat?!” – támad neki szavakkal Barsan-nak.
- „ Csak edzeni próbálom a saját kérésére” – válaszol nyugodtan a fiú.
- Josh, nyugi – állok fel, majd leporolom magam. A bátyám karjára teszem a kezem, és máris érzem, hogy egy kicsit nyugodtabb.
- „Akkor miért vagy vele ilyen durva?” – kérdezi kevésbé agresszívan Josh.
- „Mert az ellenfele sem fogja cirógatni harc közben” – tárja szét a karját kedélyesen a másik fiú.
- Igaza van – fogom vissza Josh-t, mire a fiú csak egy gyilkos tekintetet lövell még Barsan felé, aztán végre sikeresen félrevonszolom. Pontosabban ő hív félre.
- "Mégis mi a francért hagyod, hogy egy ilyen fura és veszélyes kölyök előbb szépen lassan maga mellé állítson, aztán felhasználjon a saját kis céljaira?!” – támad most nekem Josh. Erre én is felpaprikázva válaszolok már.
- Mégis mi bajod?! Nem is ismered, honnan veszed, hogy veszélyes lenne? Nem szeretem, mikor túlzottan védelmező vagy, Josh… Tök feleslegesen csinálod… - mondom neki fejcsóválva. Mire a fiú csak hitetlenkedve rázza meg a fejét.
- „Te tényleg ennyire naivan vak vagy? Elképesztő… Mire mennél nélkülem…” – morogja szinte csak magának.
- Azt hiszem, elég nagy vagyok ahhoz, hogy tudjam, kivel szeretnék barátkozni… - mondom sértetten, már fordulnék is el, mikor a két hatalmas tenyerével megragadja a karomat, és maga felé fordít.
- „Lenny, nézz már körül! Ez a fickó és barátnője elképesztően veszélyesek! Szerinted honnan tanulták azt a sok közelharci taktikát? Vagy inkább: mi célból? Biztosan nem hobbiból… Fogadjunk, nem is ismered a múltjukat vagy valami kamut beadtak az ártatlan lelkednek…” – mondja hevesen a bátyám, közben egyre erősebben szorítja a karom.
- „Nem akarom látni, ahogy összetör… Nem akarom látni, ahogy bánt, Lenny…” - mondja kétségbeesetten, egyre szorosabban tartva. Könnybe lábad a szemem, annyira durván fog már. A lábujjaim már alig érintik a talajt. Megrázom a fejem, és fájdalmas hangon szólalok meg.
- Josh… Nagyon fáj, kérlek, engedj el – könyörgöm neki, mire először csak kikerekedik a szeme, majd lerak a földre, és elenged. Az ujjainak a nyomai ott vöröslenek a karomon. Dörzsölni kezdem a fájós részen, Josh pedig csak fintorog egy mérgeset, valami olyasmit morog az orra alatt, hogy „Ennyit arról, hogy nem akarom látni, ahogy bántják…” Aztán sarkon fordul, és kiviharzik a teremből. Én még utána kiáltok, de meg sem áll. Megint könnybe lábad a szeme, ezúttal nem a fizikai fájdalom hatására. Visszafordulok, de egyedül maradtam a teremben, hiszen a veszekedés közben már Barsan is elment. Francba már… Mondom magamban, majd belerúgok a szőnyegbe, amin gyakoroltunk. Nagyot szól. Aztán lassan én is elhagyom a helyet…
Visszatérek a valóságba. Megrázom a fejem. Nem lehet… Esélytelen… Josh mindig is gyűlölte Barsan-t… És Barsan sem volt oda érte. Nincs az az indok, amivel meggyőzhette volna a legjobb barátomat, hogy fordítson hátat mindennek. Bár… Josh is ellenem és mindenki ellen fordult… De, van az az indok… Tudatosul bennem szomorúan. Kétségbeesetten nézem őket, hogy lássak bármi jelet, ami ezt megcáfolná vagy megerősítené. Közben észreveszem, hogy Barsan-on magához képest rengeteg seb van. És ekkor végre észrevesz. Először meglepődik. Én elmosolyodom, ő pedig rám kacsint, aztán lefagy a mosolyom, és aggodalmasan próbálok utalgatni arra, hogy mi történt vele. Ő csak megrántja a vállát és legyint. Megcsóválom a fejemet. Tipikus… Aztán szemem félénken tovább vándorol a bátyámra, aki követi Barsan tekintetét, és ekkor összenézünk.
Kiráz a hideg. Mert tényleg félek tőle. Vagyis attól, ami belőle lett. Ő egyáltalán nem meglepődött. Látszik rajta, hogy egyáltalán nem várta a találkozást, de tudta, hogy ez elkerülhetetlen. A hideg szempár viszonozza a félénk pillantásomat. Szomorúan csóválom a fejem. Aztán megszakítja a szemkontaktust. Az én tekintetem is a mi csapatunkra villan. Természetesen Jean-on állapodik meg. A kezem tördelem, mikor ő is észrevesz. Csak biztatóan bólint, és halvány mosolyt ereszt meg felém biztatásképpen.
Visszamosolygok, majd mindketten újból az ellenfeleinket kezdjük méregetni. Nem tudjuk, mire számítsunk. Nem tudjuk, a harmadik nőszemély mit tud, mennyire jó vagy rossz.
Nem tudok mit kezdeni magammal idekint, de nem tehetek semmit. Várnom kell. Valószínűleg a többiek sem látnak semmi különöset, szóval csak hárman lesznek remélhetőleg. Feszülten figyelem őket, illetve igyekszem minél többet meghallani a beszélgetésből, esetleg szájról olvasni. Igazán tudni szeretném, mi folyik odabent. Csak menjen le minden vérontás nélkül, kérem…
|
|
