Dogorn
FRPG Guru
"I have respect for people who live a fulfilled life."
Posts: 565 
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Dogorn on Apr 3, 2016 15:03:41 GMT 1
Petra miután befejezte Dieb orvoslását, elindult, hogy magát is rendbe hozza, de akkor megszólította a fiú. A lány a válla fölött válaszolt. - Ne sírjak? Könnyű azt mondani... - Törölte meg a szemét. - Igazából kicsordult a könny a szememből, amikor beleállt egy szigony a vállamba és egy falhoz vágtak. Semmi köze Erwinhez... Tényleg messzire ment, de... Kiben bízzunk meg, ha nem benne? Jó döntés volt Rivalle-val tartani? - Aztán szép lassan elsétált és megvizsgálta a vállát, majd a lábát, ami erősen megzúzódott. Ekkor odalépett hozzá Mikasa. Egy pillanatra fölnézett rá, aztán ökölbe szorította a kezét és csak bambult maga elé. Petra szó nélkül hallgatta a lány szavait miközben segített neki. - Tudod... Csak olyan furcsa... Mi óriások ellen harcolunk, nem emberek ellen... Nem a saját társaink ellen... Haboztam és megjártam... - Tekintett a sebére. - És a parancsnok is... Eddig megbíztunk benne és minden szavát teljesítettük... Most először tagadtunk meg parancsot. A felderítő légiónak vége... Mostantól, már mind bűnözők vagyunk. Ha nem sikerül elfogni az a titánt, amiről Pixis beszélt... Akkor sose lesz újra tiszta a nevünk. És sose térhetünk vissza a szeretteinkhez... Apa, anya, tesó... - Mondta halkan, majd felhúzta a térdeit és rá támaszkodott. Ekkor talált rá Kyle. A lány egy aprócska mosollyal reagált a kitakarítás ötletére. - Ez aranyos Kyle! Szerintem nagyon jó ötlet!
Mikor Mikasa a fiúkhoz lépett, Armin lassan felnézett a lányra és válaszolt. - Nem lehetsz ott mindig mellettünk... Ne törődj vele, az én hibám, hogy megsérültem. Megint haboztam... Legközelebb nem kímélek senkit se. Se katonai rendőrt, se felderítőt, se senkit... A félig vak szőkén, pedig legyen rajta a szemed... - Suttogta, hogy csak ő hallja. - Ekkor megmutatta mellette fekvő, használt kötéshalmot, ami mind át volt itatva vérrel. A kezén lévő kötés sem bírta tovább, ezért levette és a halom tetejére dobta, majd elővett egy tisztát, de amint hozzáérintette a sebéhez, rögtön átitatódott Armin meleg vérével. A fiú nagyon sápadt volt a vérveszteség miatt. - Mikasa... Nem tudom, hogy meddig bírom még ezt... De az utolsó leheletemig küzdeni fogok! Inkább a halál mint, hogy teher legyek a számotokra! - Ekkor megszédült egy pillanatra, ezért hanyatt dőlt a falnak. - De... Most... Most inkább pihenek egy kicsit... - Mondta, majd rögvest el is aludt.
Hanji helyet foglalt Levi mellett. - Tudom, hogy mit válaszolnál, de szerinted tényleg ez volt a legjobb döntés? Erwin kivétel nélkül, mindig helyesen cselekedett. Az emberiség érdekét nézte és bármit megtett, az előrehaladás érdekében. Ennyire beleélte volna magát? Vagy történt valami? Valószínűleg ezt már sosem tudjuk meg... Felelősségre fogják vonni és felakasztják a napokban... Persze hacsak nem fogjuk el a nőstény óriást. Én biztosan tudom, hogy Erwin egy jó ember... Lehet, hogy csak szimplán meghülyült a nyomás alatt. Amikor átvette Keith helyét... Ki gondolta volna, hogy parancsba fogja adni, hogy öljünk kadétokat? - De ekkor eszébe jutott, hogy itt van Eren és végre beszélhet vele. Mosolyogva fölpattant és a fiú elé állt, aki éppen pihent. Lehajolt hozzá és beteges mosollyal végignézett rajta. Leguggolt és percekig csak azt nézte, ahogyan alszik. Aztán fölkeltette. - Eren Jaeger! Én Hanji Zoe vagyok, nem szükséges bemutatkoznod! Nagyon örülök, hogy végre személyesen is találkozhatunk. Te nem tudod, hogy mennyire vártam erre a pillanatra!
Pixis behívta Martha-t, majd mindenkihez szólt. - Indulunk! A keleti kijáratot célozzuk meg! Tudom, hogy még sok pihenést igényeltek, de nem várhatunk tovább, mert rajtunk ütnének. Valószínűleg a belső kör tagjai, már vagy 5 perce megfigyelés alatt tartják ezt a házat, a lőfegyveres manőverfelszerelésükkel. Amint kilépünk innen, a nyomunkba erednek. De ha még tovább várunk, akkor minden bizonnyal végünk. Szedelőzködjetek! A javított felszereléseket megtaláljátok az asztalon. - Ekkor reflexszerűen a kabátja alá nyúlt, de nem találta sehol a flaskát. Összeráncolt szemöldökkel előrelépett és sóhajtott egy hatalmasat. - A végén nem az óriások fognak fölfalni és nem is az emberek gyilkolnak majd meg... Hanem ebben pusztulok majd meg... Nah gyerünk csipetkéim! Támadás! - Kiáltotta, majd kirúgta az ajtót, ahol éppen hallgatózott egy belsős. A parancsnok elvágta a torkát és elrugaszkodott a földtől, majd villámgyorsan elindult. - Utánam! - Az egész csapat megindult, de a bajkeverők is megérkeztek, hangos lövöldözés keretein belül. (Itt mindenki kinyírhat egyet, nincsen kockázás, nincs sérülés, örüljetek!  Kivéve Dieb... Ő örül, hogy nem kell Mikasa-nak a hátán cipelnie. Ráadásul el van foglalva a haldoklással, szóval csak lazá próbál nem elájulni a vérveszteség miatt ) Már majdnem elérték a kijáratot, amikor a hátul lévő Mayu-nak nekiütközött egy köpenyes alak a levegőben és hassal, egy háztetőre érkeztek. Még mielőtt a lány támadhatott volna a férfi egyenesen az arcához szegezte a fegyverét. Mayu tehetetlen volt, de a fegyver nem sült el. A pisztoly vége remegni kezdett, majd szépen lassan leengedte a karját. A fickó elhúzta a ruháját az arcából és kétségbeesett arccal Mayura tekintett. - Lá... Lányom?
|
|
Aria
Szerepjátékok Istene
Szeresd ellenségeidet! Azzal kergeted őket az őrületbe.
Posts: 1,043 
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Aria on Apr 3, 2016 17:45:33 GMT 1
Mikor Hange levágta magát mellé, Levi továbbra is komoran előre nézett, úgy hallgatta a nő szavait. Mikor oda ér, hogy Erwin eddig mindig jó döntést hozott, idegesen megrántja a kötést, és biccent.
- Mit gondolsz, miért érzem magam ennyire pocsékul? Tudom, hogy mindig helyesen cselekedett, a fenébe is Pápaszem, te ott voltál aznap, tudod, hogy hiszek benne. Nem tudom, mi vitte rá, vagy mi a franc történt, de ez a parancs túl sok volt, csak próbáltam olyan döntést hozni, amit nem bánok meg. – Amikor Hange folytatja a mondandóját, és oda jut, hogy felelősségre vonják, és felakasztják a napokban, Levi egy pillanatra összerándul. Ebbe nem gondolt bele. Számított arra, hogy őt felelősségre vonják, arra is, hogy üldözni kezdik, de arra nem, hogy Erwin kerül bajba, pedig logikus volt. ~Legalább hagyhattunk volna neki valamilyen fegyvert, úgysem jött volna egyedül utánunk. A felderítő egység széthullott, és még mindig nem vagyok teljesen biztos benne, hogy miért. Nem akartam engedelmeskedni annak a parancsnak, de nem akartam a halálát okozni, túl sokat köszönhetek neki. Remélhetőleg elsődlegesen minket vesznek célba, és nem Erwint.~ Biccent Hange-nak. – Akkor fogjuk el minél hamarabb azt a dögöt. – a nő hamar tovább is áll, és inkább Erent kezdi el faggatni, de Levi ezt nem bánja. Rögzíti a kötést, majd néhányszor behajlítja a jobb karját. Nem tökéletes, de megállapítja, hogy képes lesz hatékonyan harcolni.
Pixis szavaira is csak biccent, majd megszorítja a manőverfelszerelés szíjait a lábán. A gázpalackokat már sikerült feltöltenie, így a pengéket ellenőrzi. Elég jó állapotban vannak még, így felveszi a szék háttámlájáról a zöld felderítő köpenyt, és a hátára borítja. Mikor elindulnak, Mikasára pillant.
- Nem számítottam rá, hogy egy oldalon fogunk állni, Ackerman, de remélem, a sérülésed nem okoz hosszú távon gondot, és nem gátol komolyan a harcban. – bocsánatot nem kér, de legalább jelzi, hogy az események tükrében hibás lépés volt megvágni a lány lábát. A manőverfelszerelés könnyen javítható, de sajnos az emberek legtöbbjének hosszú idő kell a regenerálódáshoz.
Ezt követően Diebre néz, aki a legrosszabb állapotban van.
- Próbálj középen maradni és nem megöletni magad. Mozogj gyorsan, ha lőni tudnak, csak az menti meg az életed, ha mozgásban maradsz.
Előre engedi a fiút, majd ő is elindul. Gyorsan felméri a helyzetet. ~Ha lőnek, az azt jelenti, szemből támadni öngyilkosság. Minél inkább ki kell kerülni a látószögükből, és akkor van a legtöbb esélyünk.~ Egy lövedék elhalad mellette, épphogy elkerüli. Könnyen megállapítja az irányt. Fentről. Visszarántja a felszerelést, lemarad, és kitér az egyik ház irányába. Magasabbra lövi a szigonyát, majd oldalról éri el a katonát, mielőtt az újabb lövést adhatna le, ezúttal a csapat első felére. A támadás a csuklójánál éri a férfit, és egyszerűen lemetszi a kézfejét, majd visszalendül, és követi a csapatot. Nem akarta megölni, de egy ilyen sérüléssel aligha harcolhat tovább.
|
|
kylenorthon
Lelkes fórumozó
Dolgok történnek.
Posts: 93
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by kylenorthon on Apr 3, 2016 18:09:50 GMT 1
Petra szavaira próbálta összeszedni magát... Teljesen kiment a fejéből a tény, hogy csak kis ideig maradnak... De érthető is volt. Túl sok minden történt... az apróbb információk ahogy beáramlottak az agyába, úgy is mentek ki... Zavarodott volt ahogy mindenki más is... Főleg Erwin és Levi miatt... Mindkettőben bízott eddig, de most már fogalma sem volt, hogy mi merre... Hiszen ha nem törtek volna be a kadétok, talán semmi probléma nem lenne most. Senki se sérült volna meg és talán Erent is kiengedték volna. Ebben hitt. De mikor a hadnagy a parancsnok ellen fordult, nem tudta eldönteni, hogy a parancsnok terve volt rossz, vagy Levi hibázott. Úgy döntött, úszni fog az árral. Mikor Petra megjegyezte, hogy komolyann dolguk is van, ugyanúgy körbenézett, és ugyanazt látta amit azelőtt is... Tudta, hogy probléma van... de mit kezdhetett vele...?
Ezután ment oda Marthahoz, és ugyan reménykedett benne, hogy a lány nem akad ki, mégis kiakadt. Kyle végighallgatta nem szólt bele... Csak nézett a szemébe... legszívesebben visszavágott volna, mert nem értett teljesen egyet vele... de min változtatott volna a veszekedés? Semmin... Ilyen helyzetben meg jobb nem borzolni tovább az emberek idegeit. Aztán mikor a lány közelebb húzta és ellökte, már biztos volt benne, hogy többet nem próbálkozik. Martha kiment, ő pedig nem ment utána...
Ahogy elindult meghallott egy apró részletet Levi és Hange beszélgetéséből. "Felelősségre fogják vonni és felakasztják a napokban..." Erwinről volt szó... mellettük haladt volna el, de ekkor megtorpant. Igen... Tudta nagyon jól, mit milye bűntetés követ... de Erwint felakasztani...? Most, hogy az egész csapata átállt azok oldalára akiket a rendőrök is üldöznek... Erwint fogják felakasztani...? Felidézte a napot mikor a felderítőkhöz jelentkezett. Ugyan eredetileg is hozzájuk akart tartozni, de a parancsnok beszéde tüzet lobbantott benne. Erwin Smith nem halhat meg... Biztos volt benne, hogy Levi nem fogja hagyni... Martha sem... és ő sem... Kitisztult benne a kép ezen része. Nem érdekelte már, ki hibázott és ki nem.
Ekkor hallotta meg Pixis hangját... Ismét összegyűlt mindenki... Mialatt gondolkodott nem vette észre, hogy Hange is eltűnt máshová, csak most, hogy előmászott egy másik irányból.
Meghallgatták a tervet, és ugyan nem tetszett neki, kiviharzottak. Látta ahogy Pixis az orra előtt vágta el egy ember torkát... megborzongott a látványtól, és a hangtól. Azonnal megkezdődött a lövöldözés, és Kyle útját is fegyveres alak állta el... Felment benne a gyomorideg. Úgy akarta eltenni lábalól, hogy ne kelljen megölnie. Mivel lőfegyvere volt gyorsan kikerülte. Megvárta, amíg egy háztető takarja, aztán hátulról rontott rá a férfira és mélyen belevágott a combizmaiba. A férfi azonnal elcsuklott. Kyle még megszabadította a fegyvereitől aztán otthagyta a földön.
Közel maradt Diebhez, hogy ha szükség lenne rá, tudja fedezni. Onnan nézett végig a többieken, és örült neki, hogy senki se látott a földön közülük...
|
|
Martha
Lelkes fórumozó
Everywhere I go...
Posts: 56
|
Post by Martha on Apr 3, 2016 18:34:54 GMT 1
A lépcsőn ülve elgondolkodott vajon most mi lesz. Egyenlőre követi az ígéretét és Levi mellett maradni, de ha emiatt valami történik Erwinnel azonnal mellé áll. Pixis kiszólt, hogy menjen be. Lassan feltápászkodott a lépcsőről és a hátára rögzítette a katanáját, majd bement. A parancsnok elmondta a tervet. Elindultak kifelé. Martha majdnem a legvégén haladt. Az ajtóban vetett egy lenéző pillantást a földön heverő halott rendőrre, majd repült a többiek után. Látta közeledni a fegyveres embereket és ki is nézte magának az egyik szélsőt. Úgy tűnt, hogy a célszemély nem Marthat vette célba, ezért gyorsan leereszkedett a járda fölé, hogy ne lássa meg. Amikor már alatta volt hirtelen felrántotta magát a fegyveres mögé. Az ember épp fordult volna meg, de Martha fölé repült és megrúgta a hátát, így az arccal előre lezuhant a földre. A lány leszállt mellé. Jobb kezében lévő fogós izéval kivett egy pengét és levágta a fejét még mielőtt bármit is tehetett volna, aztán visszarakta a pengét a helyére. A lány kivette az ember kezéből azt a pisztolyszerű cuccot. Alaposan megnézte.
-Hmm...Ezzel tényleg könnyebb lenne harcolni...Lehet megtartom.-fogta a pengéjét és levágta a felszerelésről a pisztolyt és zsebre rakta, majd elindult, hogy csatlakozzon a csoporthoz. Mikor utolérte a többieket látta, hogy valaki leterített egy kadétot. Leszállt a hadnagy mellé és unalmas fejjel bámulta az eseményeket.
-Nem mehetnénk? Nincs erre idő, vagy netán azt akarjátok, hogy még többen jöjjenek?!
|
|
Mayu
Lelkes fórumozó
Posts: 45
|
Post by Mayu on Apr 3, 2016 20:47:23 GMT 1
img09.deviantart.net/8d0d/i/2013/248/8/0/anime_girl_with_a_rapier_by_iamecchi-d6l68o7.png Hange Zoe zökkentette ki vicces kedvéből. Csendben hallgatta, ahogyan a szemüveges izgatottan Erent faggatja. Egyszer csak a szőke hajú felderítő lány viharzott el előtte és kilépett az ajtón. Most vette csak észre, hogy hiányzik a jobb szeme, éppúgy, mint annak a férfinak is. ~ Szóval ilyen a Felderítő Egység… Van két félszemű kalózunk, ott van a másik kettő, akik egy ideig csak félvállról tudják venni a dolgokat, (Diebre és Petrára célzott) na meg ott van a titán mániákus Hanji. Legalább simán beilleszkedhetek. ~ vigyorodott el végig szemlélve őket.
Nem igen maradt több idejük pihenni, hiszen Pixis összehívta a csapatot majd rezzenéstelen arccal beszélni kezdett. ~ Hát ennyi volt. Mehetünk vissza a pokolba, bár úgyis oda jutunk… Ha ezt anya tudná… ~ lassan feltápászkodott a földről és sóhajtott egyet. ~ Csakis miatta kell életben maradnom, úgyis buktam az egész „Csatlakozzunk a Felderítő Légióhoz és legyünk szabadok együtt!” tervem. ~ Amint Pixis a lőfegyveres manőverfelszereléseket említi Mayu megborzong. ~ Utálom őket… Utálom a gondolatot, hogy majdnem végeztem eggyel, de azok a kegyetlen fegyverek… Ők is ugyanolyan gyilkosok, mint mi vagyunk, ha nem sokkal nagyobbak. Mégis ki a fene készítene ilyen fegyvereket? Elegem van a rendőrségből! Mindent elbasznak! ~ Mérgesen bal tenyerébe csapta a jobb öklét. Mindenki elkezdett sürögni-forogni körülötte, de ő már rég készen állt. Úgy tervezte, segíti megvédeni a sebesülteket, ha már ennyi bajt okozott Diebnek, de igazából semmi kedve nem volt körülötte maradni ezért úgy döntött hátul marad, ha baj lenne elég gyors ahhoz, hogy odaérjen időben. Mielőtt elindultak volna gyors pillantást vetett Kamira és kedvesen felé kacsintott, mintha minden rendben lenne. De persze semmi sem volt rendben. Újra emberölésre kényszerítették, de Mayut már csak az erős bosszúvágy hajtotta. ~ Meg fognak fizetni, amit a szüleimmel tettek. Nem hagyom annyiban! Az egyetlen Miura, aki még kardot foghat a kezében, lekeni a vigyort a képetekről! ~
Pixist figyelte, ahogyan kiiktatja az első rendőrt majd tova száll. Mayu ahogyan eltervezte, hátul haladt ismételten próbált koncentrálni a zajokra, ám a hangos lövöldözéstől, ami abban a pillanatban elkezdődött, hogy kiléptek az ajtón, nem hallott semmi mást. ~ Jobbról, balról, hátulról, elölről… Megint rendesen körbevettek minket… Ó az istenit már, nagyon zavar ez a dirr-durr. ~ Szorosan összezárta a fogait, hátha így nem zavarja majd annyira füleit ez a ricsaj. Ügyesen manőverezve kerülgette a támadókat, ezzel aligha tudták volna eltalálni. Ebben a pillanatban észrevett egy fegyverest nem messze tőle, aki mindenáron a középen haladó sérülteket vette volna célba. ~ Azt már nem te szemétláda! ~ Gondolkodás nélkül villámgyorsan mögé került. Düh öntötte el a testét, majd egy mozdulattal levágta a lábait. Az ember nyekkent egyet, majd elkezdett zuhanni a föld felé. Ahogyan a jelenetet nézte egy emlékkép jelent meg előtte a korábbi rémálmából. A férfialak az apját ábrázolta, aki mindaddig tisztelegve állt, míg le nem lőtték, majd tehetetlen teste szép lassan leesett a porba.
Hála az emléknek egy pillanatra veszteg maradt, ezzel hátulról sikeresen nekirontottak. Mindketten egy háztetőn értek földet, mire Mayu az eséstől elejtette a pengéit. Még mielőtt feltápászkodhatott volna, hogy visszaszerezhesse őket, a férfi felé kerekedett. A lány tehetetlenül feküdt az éles cserepeken és a pisztolycsővel szemezett. ~ Hát itt a vég. Sosem láthatom a való világot, a falakon kívül. Végül egy ilyen alak végez velem, mintha a Katonai Rendőrség bosszúja lenne, mint, aki a családom halálát kívánná. Végtére is nem maradtunk sokan… Sajnálom anya, hogy egyedül hagylak. ~ Miközben ezek kavarogtak a fejében becsukta a szemét, és hevesen izzadni kezdett. Csodálkozott, hogy még mindig nem történt semmi, ezért kinyitotta szemeit, ekkor vette észre az orra előtt remegő fegyvert. A férfi lassan leengedte a kezét, a másikkal pedig láthatóvá tette az arcát.
„- Lá… Lányom?”
Mayu izmai elzsibbadtak, hatalmas szemekkel bámulta az ismerős arcot. Vörös haj, mézbarna szemek. Vadidegenek is megmondhatták volna, hogy ők ketten rokonok, annyira hasonlítottak egymásra. – Apa… De, te meghaltál! – Utolsó mondatát már kiabálva mondta. Nem tudta, hogy mérges legyen-e vagy hálás… Tulajdonképpen fogalma sem volt mi történik itt. Pillanatok alatt sírni kezdett, a könnyektől pedig elmosódott a látása is. – Mit művelsz itt? Anya nyomorban él, teljesen egyedül, ráadásul azt hiszi halott vagy! – Haragosan fakadtak ki belőle a mondatok, de megállt majd némán folytatta a zokogást.
|
|
Kami
FRPG Guru
Posts: 285
|
Post by Kami on Apr 3, 2016 21:07:39 GMT 1
„- Én megértelek, sőt tetszik az ízlésed, de nem gondolod, hogy kicsit magasra tetted a lécet? –”Kami felhúzott szemöldökkel nézett Mayura. ~ Ez meg mi a frászról beszél? Elment az a maradék esze is, ami volt?! ~ Kami tüntetőleg keresztbe fonta a karjait maga előtt. „ – Egyébként is… Hogy nézel ki? Annyi pucoló cuccot találtam a lakásban, hogy biztosan állíthatom, Levi utálja a mocskot. Bár lehet az a terved, hogy ő maga mossa le ezt rólad...-„Erre az arcához kapott, és érezte, hogy ragad a vértől. Mayumi megjegyzésére még küldött felé egy megrovó tekintetet, majd sarkon fordult, és a fürdő felé vette az irányt. Még hallotta, amint a vörös elégedetten kuncogott. ~ Tökfej! ~ Kami gondolatban nyelvet öltött Mayura. Időközben beért a fürdőbe, a koszos tükörben megnézte az arcát. Elég ramatyul festett, mi tagadás.
- Hopp, úgy látszik erről teljesen megfeledkeztem… - Első körben lemosta az arcáról a vért, majd megvizsgálta az orrát. – Egy kicsit eldeformálódott… - Elhúzta a száját, majd egy fintorral megfogta az orrát, és visszaállította az eredeti állásába. Azonban emiatt a vér újból elkezdett ömleni belőle. – Franc! – mordult fel Kami. Felkapott egy rongydarabot, és betömte a két orrlyukát. Ezután a kezéről levette az átázott kesztyűt, majd az kötést is, és azt is lemosta. Miután mindezekkel végzett, nagyjából rendbe rakta magát, megigazította a szénakazlat a feje tetején, megmosta az arcát, meg ilyenek. Ezzel elment egy kis idő. Utána meggyőződött arról, hogy elállt az orra vére, és kivette a rongyokat, és a mosdókagylóba hajította. Ezután kilépett a fürdőből, épp időben, hisz Pixis ekkor lépett be a szőke lánnyal az oldalán, és elmondta a tervet. ~ Még most sem szándékozom embert ölni! ~ ellenkezett magában. Mayu kacsintására visszamosolygott szelíden, kicsit erőre is kapott tőle, de ez nem tartott sokáig. Amikor a parancsnok elvágta a hallgatózó torkát Kami elfordult. Felfordult a gyomra ettől. Hányinger kerülgette, de követnie kellett a többieket. Amikor a halotthoz ért, összerándult, és a másik irányba nézett.
- Sajnálom…- motyogta, pedig nem is ő tehetett róla. Majd a manőverfelszerelését használva a többiek nyomába eredt. Arra kapott észbe, hogy egy szőke hajzuhatag mellett kötött ki. Megnézte az illetőt, és az a lány volt, akit még Erenék kiszabadításakor leütött. Már épp bocsánatkérésre nyitotta volna a száját, amikor meglátta a lány vérfagyasztó tekintetét. Kami hátán végigfutott a hideg. Torkán akadt a szó is. Aztán a lány eltűnt mellőle. Kami igyekezett figyelemmel kísérni a mozdulatait, de amit látott, azt legszívesebben nem látta volna. A szőke fürgén mozgott, és Kamiban az egészből csak egy testétől levált repülő fej maradt meg. A kislány szemrebbenés nélkül megölt egy embert. Ez pedig őt teljesen lesokkolta. Az ajkai remegtek, a pupillái kitágultak, a szíve kihagyott egy-egy ütemet. ~ Egy ilyennel voltam egy fedél alatt? Hogy bízzak meg benne?! ~ Eldörrent egy lövés, és a golyó felsebezte Kami arcát. Ennek hatására észbe kapott, és tudta le kell szednie az embert. Azt is tudta, hogy ő viszont nem lesz gyilkos.
- Hé! Most mosakodtam meg, nem is olyan régen! Talán öt perce! Erre te most megint összevérezel, hogy a fene essen beléd! – ordította hátra a válla fölött. Meglátta, hogy egy nő követi, és elkezdte hergelni, amihez féloldalasan hátra is fordult. – Á, már értem! Irigyled a szépségem, ezért el akarod csúfítani a gyönyörű arcom – kajánul vigyorog. – De ne félj, én még sebes arccal is csodálatosan festek, ellentétben veled! – kacsintott az ellenségre. – Sőt mi több, sebhellyel az arcomon igazi kemény csajnak tűnök, ami a felderítők között nem hátrány! Viszont te igazán kezdhetnél valamit magaddal, borzalmasan nézel ki! – Kami mosolygott, hisz elérte amit akart. Kellőképp felhúzta a másik egyént, ezért megkezdte a terve végrehajtását. Elfordult balra, és az egyik sikátorban leszállt, remélve, hogy követi őt a belsős. Így is lett. Kami elbújt, és várta a megfelelő pillanatot. Légzése lelassult, és elhalkult, szíve viszont a torkában dobogott. Lehunyta a szemét, és várt. ~ Még három lépés… még kettő… már csak egy… MOST! ~ Kipattantak a szemei, előugrott, meglepve a nőt. Rálépett az egyik lábára, és fellökte. A nő hanyatt vágódott, Kami pedig villámsebesen átszúrta mindkét kézfejét a kardjaival. A manőverfelszerelését is tönkrevágta, hogy még véletlenül se tudja követni őket. Új pengéket vett elő, miközben elhaladt a földhöz szegezett mellett. A válla fölött hátrapillantott rá, és így szólt:
- Bocsáss meg, nem én akarta így… - Majd felugrott, és visszatért a nagyobb utcára. Ahogy kirepült, meghallott egy mondatot : „ -Lá-lányom?!-” Kami erre megperdült, hogy megnézze ki az. Amit viszont látott, az minden volt, csak nem az, amire számított. Egy férfi leterítette Mayumit, és felé szegezte a pisztolyát. ~ MI VAN?! Mi a retkes jó élet folyik itt?! Ez… ez Mayumi apja?! ~ Kami figyelme olyannyira elterelődött, hogy nem vette észre, hogy vészesen közeledik a fal felé. Így esett meg a nagy eset, hogy Kami felkenődött egy ház falára. ~ Mi a fene?! Ez meg hogy került ide?! Ahj! Ez már a második! ~ Közben elkezdett lefele csúszni. ~ Szép mondhatom, ölelem itt a falat. Mit nekem a Felderítő Egység, megyek a Falimádók szektájába. ~ Közben eszébe jutott, hogy régen, kiskorában, amikor még „rosszkislány” volt, „- Kérsz egy falat falat? -” szöveget mondta a falra kent egyéneknek. ~ Milyen ironikus ~ gondolta, miközben elrugaszkodott a faltól, és egy szaltóval akart továbbmenni. Legnagyobb bánatára ezen művészi mutatványát az egyik üldözőjük is figyelemmel kísérte, és az egyik puskáját rá, míg a másikat Mayuékra szegezte. Kami tudta, hogy ő könnyedén el tudja kerülni a támadást, azonban Mayu nem. És ez aggasztotta. Mikor meglátta a férfi mögött Mikasát, megnyugodott, és ráhagyta az emberfajzatot. Tudta, hogy Mikasa eléggé megsérült, de hitt benne, hogy el tudja intézni, és ezért a szaltót befejezve továbblendült, és megállapodott az egyik házon a hadnagy és a szőke lány közelében. Meghallotta, mit mondott a törpe, és úgy felment benne a pumpa, hogy legszívesebben felpofozta volna. ~ Mintha direkt csinálná ezt Mayumi te idióta! ~ dühöngött magában. Kezei egyre erősebben záródtak a kardok nyeleire, olyannyira, hogy az ujjai belefehéredtek. Fogait csikorgatta, és villámló szemekkel meredt a lányra. ~ Mit gondol ez a nyamvadt kis csitri?! Nem mindenki képes hidegvérrel embert ölni, mint ő! Nem mindenki olyan vadállat mint ő! ~ Egyre erősebben zihált, és remegett. ~ És én még bocsánatot akartam kérni tőle, de azt lesheti. Pukkadj meg! ~ Fújtatott, az utolsó mondatod telepatikus úton mondta a lánynak, amit azonban nem hallhatott meg.
|
|
Dogorn
FRPG Guru
"I have respect for people who live a fulfilled life."
Posts: 565
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Dogorn on Apr 3, 2016 22:27:25 GMT 1
A férfi csak meredten nézett a lányra, mint aki nem hinné el, hogy tényleg ő az. Elengedte a fegyvereit ami a földre hullottak és remegő kézzel megölelte a lányt. - Azt hittem soha többé nem láthatlak! Anyád? Ugye jól van? Nem esett semmi bántódása? - Kérdezte aggodalmaskodva, majd mikor észrevette, hogy nem ért semmit, magyarázkodni kezdett. - Hogy mi történt? Az egész akkor kezdődött, amikor változtatni akartam a katonai rendőrség korruptságán. A belső kör... Az első osztag emberei titokban elraboltak és megfenyegettek... Szerintük túl sokat tudtam és nem látták értelmét, hogy életben hagyjanak. De ekkor az egyikőjüknek támadt egy ötletük, miszerint dobjak el mindent magamtól, csatlakozzak hozzájuk, kövessem az utasításaikat és akkor talán életben hagynak. Nem mentem bele, mire tovább fenyegetőztek... Ha nem mentem volna bele a játékba, akkor megölték volna anyádat és téged is! Muszáj volt! Akármilyen galádságokat is parancsoltak nekem... Végig kellett néznem, ahogyan édesanyádat kilakoltatják és száműzik a föld alá, miközben halottnak hisz... De most már mindennek vége! Azt kaptam parancsba, hogy öljem meg a katonákat, kivéve azt a bizonyost... Ha megtagadom, akkor neked is véged, a feleségemnél és még nekem is... Rejtőzz el! Csak pár napra! Aztán te és anyád elmenekülhetnétek! Engem valószínűleg megölnének, de ti mindent megértek... - Fogta meg Mayu kezeit és a szemébe nézett. - Most már mindent értek... A szemed elárul mindent... Segítek kijutni neked és a barátaidnak, erről a földi pokolról! - Mondta, majd felkapta a földről a fegyverét. - Tudom, hogy hol vannak belsős katonák elhelyezkedve és ismerem a terepet is. Amint kijuttattalak benneteket, megszöktetem anyádat és északra menekülünk. Te meg folytathatod, amit elkezdtél... Büszke vagyok rád! Nah gyerünk! - Kiáltotta, majd elindult. Amint megpillantotta, hogy az egyik belsős rátámadott Levi-ra, egy laza mozdulattal lepuffantotta, majd a hadnagy mellett folytatta a manőverezést. - Segítek kijutni innen! A főúton helyezkednek el azok a pontok, ahol várnak magukra a katonák. Jöjjenek a mellékutcákon, egészen a keleti kijáratig! - Kiáltotta, majd lelőtt még egy támadót.
|
|
Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 914
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Bratti on Apr 3, 2016 23:20:06 GMT 1
http Elveszem a jelvényemet, és a zsebembe dugom. Mikor hátat fordít, még ennyit mondok neki.
- Visszahoztam a véremtől koszosan, de még használható… Nem szeretek senki adósa lenni.
***
Mikor Mayu mellém siet, és még rám is mosolyog, nagyon elcsodálkozom.
- Mégis mit tettem, hogy megérdemlem ezt a segítséget? Azért nem tetszik, hogy az emberek már egymást ölik, de nem tudunk mit tenni. Egyelőre – Csak jót derülök azon, ahogyan reagál a „fiús témára!”.
- Ugyan már, te ne nevettess… Nekem sosem tűntél esetlennek. Sokkal inkább határozottnak. És ha az ember kifelé is mutat valamit a környezetére, akkor arra reagálni is fognak… Főleg, ha valakinek ilyen szép külső adatott… - Érintem meg a haját. Mindig is csodáltam a vörös hajat. De sosem akartam. Ennek aztán sok értelme volt…
***
- Pedig ott kéne lennem, Armin… És akkor nem történne veletek semmi baj… Maximum velem, de az meg igazából nem számít annyit - mondom. - Pihenj csak, Armin, amíg lehet… Addig majd én cserélem a kötéseidet – Így is teszek. Amíg alszik, mindig cserélem a kötéseit. Ha kell, kimosom, hogy újra használjam őket. Az a szőke tette ezt… Nem hiszem el… Kegyetlen egy nőszemély, de ezért még lesz beszélnivalónk, az biztos… Ekkor Hanji lép Eren-hez, és amíg csak nézi, addig nem is szólok rá, de amikor megpróbálja felkelteni, akkor már eléggé kellemetlenül érint az ügy.
- Osztagvezető, nem kéne inkább pihenni hagyni? Nagy feladat vár rá, és kimerült… Ez ráér később is, ha már úton leszünk… - De nagy bosszúságomra rám sem hederít, ezért amikor Eren felkel, csak a szememet forgatom rá, hogy én pedig megpróbáltam. Amikor úgy látom, hogy Armin keze jobban van, akkor elindulok kimosni a kötéseket, ekkor megyek Petrához, azonban nem nagyon tudok mit válaszolni neki.
- Az én családom – szerencsére vagy szerencsétlenségemre, döntsd el te – velem van, szinte mindig. Sok pozitív dolog van így, de azért rengeteg negatív is, főleg most, hogy kiderül, mindenki azt a hülye képességét akarja kihasználni… - Ekkor viszont meglátom Kyle-t, hogy ide igyekszik, így én inkább megyek a kötéseimmel a fürdőbe. Mikor a kezem a kilincsre teszem, már nyílik is az ajtó, és egyenesen belevágódik a sebembe. Egy grimaszt vágva odakapok, de szerencsére csak kicsit vérzik. A hadnagy az. Csak ennyit vetek oda neki fogcsikorgatva.
- Én is utállak, de azért azt hittem, egy ideig béke lesz… - Aztán bevetem magam a fürdőbe, ahol rendbe szedem magam, aztán leülök a falhoz pihenni. Látom, hogy Mayu és Kami együtt lógnak, ami kissé jobb kedvre derít, mert nem csak kibékültek, de ők is jó hatással vannak egymásra ebben a helyzetben. A szőke lány kiviharzik a szobából, faképnél hagyva Kyle-t. Csak a szememet forgatom. Pedig az elején aranyosnak tűnt… Emlékszem vissza, amikor még intett nekünk Trost-nál.
Aztán fel kell kelnem, mert Pixis már indulásra kész. Amíg a tervet ismerteti, én felveszem a megjavított felszerelésem. Minden szíjat kétszer ellenőrzök, hiszen most a lábam hátránya miatt még jobban oda kell figyelnem. Már az ajtó felé lépek, amikor a hadnaggyal találom szemben magamat. Újra. Csak egy szemöldök felhúzást, és egy karba tett kezet kap.
- Köszönöm, hogy rávilágított a hátrányomra, hadnagy… - Mondom félig gúnyosan, félig hidegen. – Remélem, nem haragszik meg, ha nem kérek bocsánatot. Mert nem bántam meg, amit tettem, főleg az orrával. Maximum annyit, hogy most kevésbé hatékonyan tud harcolni, azt is csak Eren miatt. Ha most megbocsát… - Azzal biccentek egyet tisztelgés gyanánt, és előtte lépek ki az ajtón. Még annyit éppen elcsípek, hogy valaki egy vér-szökőkút kíséretében a földre hullik, de nem különösebben figyelek rá, mert félek, rosszul lennék tőle. Amúgy is, most Eren mellett kell haladjak, ezért a odaszállok. Mindenhonnan golyók röpködnek, de nem érdekel. Csak Eren-t kell védenem. Ez a feladatom most. A lábam valóban hátrány, sokkal több erőt kell kifejtenem, hogy ugyanúgy dolgozzak, mint rendesen. Ráadásul még a vérzés sem állt el teljesen. Valaki pontosan velünk szemben jön, és ismerős, ezért rákoncentrálok, azonban egészen egyszerűen elzúg mellettünk. Mintha itt sem lennénk. Egy pillantást vetek hátra. Ennyi elég is. Mayu-t leterítette az egyikük, Kami meg éppen beleszállt a falba. Mégis mi a fészkes fenét csinálsz, te lány? Terveid között volt, hogy belépsz az „egyháznak” nevezett trágyába? Mert akkor jó úton haladsz… Az az ember pedig mindkettőjüket célba vette. Egy pillanatig habozom csak. Eren vagy a lányok? Az ajkamba harapok, és megérzem a fémes ízt, mert újra felszakítottam a sebet, amit az az ember okozott, aki arcon rúgott. Ekkor beugrik. De hiszen, ez ő! Ez kibillent a holtpontról, és egy kétségbeesett pillantást még vetek Armin-ra meg Jean-ra. Előbbire, hogy vigyázzon magára, utóbbi pedig, hogy magára és Eren-re is. Aztán már szinte repülök is egy korábbi támadóm felé. Látom, hogy csak másodperceim vannak, amíg lő, ezért teljes sebességre kapcsolok, de mivel így nem igazán tudom belőni, hogy miét találnám el a pengével, egészen egyszerűen csak nekicsapódom. Mindketten egy tetőre zuhanunk, hála az égnek. Egy másodpercig levegőt sem tudok venni, de aztán megpróbálok felpattanni, azonban ő már rám szegezte a fegyverét a fejemre egy gonosz vigyor kíséretében.
- Ne aggódj, most nem elégszem meg egy rúgással – mondja, hiszen felismert, majd elsüti a fegyvert, mire én azonnal a földre bukom, így sikerül kivédenem a támadását. Azonban a másik kezén van még egy, ezért macska gyorsasággal ugrom fel, és mielőtt észbe kaphatnék, már le is vágtam a töltött pisztolyát. Csak pislogok egy másodpercig, mire ő már emeli is a lábát, és a sebembe rúg. Felsikoltok, majd összeesem. Fájdalmamban még a könnyem is kicsordul. Ez kicseszettül fááááj! Aztán még belerúg az oldalamba is, mire én vészesen közel kerülök a tető széléhez, de sikerül fennmaradnom, amit persze nem hagy annyiban, és mire én csak felállhatnék, ő már meg is lök, de még elkapom mindkét bokáját, és együtt zuhanunk a föld felé. Hangosat nyekkenünk mindketten, egy percig szédülök is, de tudom, hogy erre nincs idő. A lábam baromira lüktet, és érzem, hogy újra vérezni kezd. Felülök, de ő már előbb talpon van, és rám veti magát. Az egyik pengémet már elhagytam valahogy, a másikat meg kitépi a kezemből, és látom, hogy az a terve, hogy a saját pengémmel nyírjon ki. Megragadom a csuklóját, és teljes erőmből tolom el magamtól. Nem tudom lerázni magamról, mert túl nehéz, azonban ekkor kicsavarja a csuklóm, és a fejem felé sújt a pengével. Az utolsó pillanatban kapom oldalra a fejem, de ekkor elkapom a penge élét, ami kissé felsérti a kezem, majd megrántom, és mivel még nem uralja újra, megfogom a kezét, és egy határozott mozdulattal a hasába nyomom azt. Tudom, hogy meg fog halni, azonban nem volt annyira erős a mozdulatom, hogy azonnal kimúljon. A penge hangos csattanással ér földet mellettem, ő pedig alig pislákoló szemmel néz először a hasára, utána rám. A fogamat csikorgatom, majd nagy nehezen sikerül lelöknöm magamról. Egyre jobban hörög, majd mielőtt felkelhetnék, megragadja a karom. De már nem támad. Csak könyörögve néz rám, a másik kezében valami papírféléket szorongat. Kinyújtom a szabad, remegő kezemet, majd belenyom két képet. Egyik egy kislányt ábrázol, a másik a lányt és az anyját. Összeszorul a szívem. Mit tettem…? Reszelős hangon szólal meg.
- Kérlek, ha esetleg találkozol velük… - Felköhög egy kis vért. – Akkor mond meg nekik, hogy szerettem őket, és hogy sajnálom, hogy megszeg… megszegtem az ígéretemet, hogy nem halok meg… Az én nevem… Zacharias Smith… Az övéké rajta van… Köszönöm… Sally, Rose… Remélem, még találkozunk - azzal mosolyogva hunyja le a szemét, majd elernyed a szorítása a kezemen. Én pedig csak kikerekedett szemekkel nézek rá. Most öltem meg egy férfit, aki valószínűleg boldog házasságban élt, és még egy aranyos kislánya is volt… A képekre nézek, és ekkor kicsordul a könnyem. Ezt nem hiszem el… Mit tettem? És még keressem meg őket? Mégis mit mondhatnék? Helló, megöltem a férjed, de azért üzeni, hogy szeret, és sajnálja a történteket? Basszus… Alig kapok levegőt, és a lábam is úgy lüktet, mintha fel akarna robbanni… Pár másodpercre lehunyom a szemem, aztán a férfire nézek, és ennyi mormogok még neki. – Nyugodj békében… - Aztán imbolyogva felállok, közben a képeket a zsebembe rejtem. Ez örökké kísérteni fog… Az első gyilkosságom. Már értem a többiek miért buktak ki annyira… A kezembe temetem az arcom, és pár másodpercig megengedem magamnak, hogy sírjak. Úgyis mindenki elöl van már. Aztán összeszedem magamat, és amíg még szédülök, a falat használva segítségül sétálok a többiek felé. Na tessék… Én is a falat simogatom… Ne aggódj, Kami, van még egy követő személyemben… Még egy utolsó pillantást vetek a férfira, de nem kellett volna, mert megfordulok, és kiszedem a hasából a pengémet, majd megtalálom a másikat is. Úgy döntöm neki a falnak a testét, hogy mindkét kezében egy-egy penge legyen, és éppen tisztelegjen. Aztán otthagyom. A szédülésem alábbhagy, most már csak a lábam, az arcomon lévő seb, és a hátam fáj pokolian. Mikor körülnézek, azt látom, hogy az a férfi, aki Mayu-ra támadt, Levi ellenfelét lövi le. Leesik az állam. Csak nem félre nézte? De mikor egy következő csapattársát is megöli, leesik a tantusz, hogy valószínűleg átpártolt hozzánk. A vörös haj sejtet valamit, de nem akarok bemesélni semmit magamnak. Látom, hogy Mayu se tud igazán mit reagálni, ezért mellészállok, mivel a szédülésem már teljesen elmúlt. Egymás mellett repülünk a többiek felé. Egy pillanatra rásandítok, és csak ennyit mondok.
- Lenne tippem, de inkább most nem mondok semmit, oké? – Aztán hamarosan beérjük a hadnagyot is. Csak egy komor pillantást próbálok váltani vele. Eren megint túl messze van tőlem, és ezzel a lábbal esélyem sincs utolérni. Beérem azzal, hogy megint a legvégén megyek. Valószínűleg Mayu is elszáll mellőlem, és Kami is előrébb megy, bár őt a falnak repülése óta nem láttam. A hadnagy már rég eltűnhetett. Nagyon a végén haladok, de nem baj, legalább senki nem látja rajtam, mennyire megviselt a férfi halála. A zsebem hirtelen nehezebb lesz, mintha az a két papírlap olyan nagy súlyú lenne. Vajon elfelejtem valaha? Inkább csak fel kéne dolgozni… De hogyan? Hiszen mégis csak megöltem egy embert! Oké, az elején a bosszúvágy vezetett, de így utólag már bánom az egészet… Megint könnybe lábad a szemem, részben Zacharias miatt, részben a rengeteg sérülés miatt. A fogamat csikorgatva küzdöm magamat előre az úton. De senkit nem tudok leelőzni, hogy közelebb kerüljek Eren-hez. Még… Úgy gondolom, hogy kibírom az utat, és hátha kapunk egy kis pihenőt is… Most pedig mindent kizársz a fejedből, Mikasa Ackerman, és csak a feladatodra koncentrálj! A felirat kissé átüt fehér pólómon, így olvasható. Na tessék! Küzdj!
A Smith-család:   |
|
Aria
Szerepjátékok Istene
Szeresd ellenségeidet! Azzal kergeted őket az őrületbe.
Posts: 1,043
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Aria on Apr 4, 2016 17:30:53 GMT 1
Mayu apjának szavai jót jelentettek, amikor pedig Levi feje mellett elszáguldott egy golyó, és az egyik katonát találta el, már biztossá vált a jószándéka. Mikor elindult, Levi intett a hátrébb haladóknak.
- Kövessetek. A mellékutcák szűkek, próbáljunk gyorsan haladni. – ő maga Pixis és Mayu apja mellé zárkózott fel, néha hátrapillantva az őket követőkre. Szerencsére oldalról nem érkezett támadás, a férfi valószínűleg tényleg jól ismerte a lőállásokat. Ez kicsit megnyugtatta… talán kevesebb halállal is megússzák. Ekkor azonban a férfi rá pillantott, majd Pixisre, és beszélni kezdett.
- A keleti kapunál sokan vannak. – mondta. – Képesek lesznek kitörni, és onnantól már nem kell komolyan aggódniuk. A Rózsa falnál szerezhetnek lovakat, akármire is készülnek, de… - itt egy pillanatra megtorpant. – Valakinek el kell terelnie a figyelmet a kapunál. Én tudok lőni, én bírnám talán a legtovább, ha lőfegyverek ellen megyünk, maguk addig képesek lehetnek harcolni, a pengéiket használva, és tiszta lesz az út. A lányomnak azt mondom, hogy megpróbálok elmenekülni. Ne tudja meg, hogy a halálba megyek.
Levi átgondolva a lehetőségeket legszívesebben közbe szólna, javasolna valamilyen alternatív megoldást, de tudja, hogy nincsen. Valóban esélytelenek a lőfegyverekkel szemben, és ki kellett jutniuk a városból. Pixisre pillant, akinek az arcán látszik, hogy hasonló gondolatok járhatnak a fejében, majd bólint Mayu apjának.
- Én nem fogom elmondani a lányának. – a férfi hálásan, de szomorúan elmosolyodik.
A keleti kapuhoz érve jelzi a csoportnak, hogy térjenek le, és majd oldalról támadjanak. Mayu apja odalép a lányához, és megszólal:
- El kell terelnem a katonák figyelmét. Van nálam egy füstgránát, azzal el tudok menekülni. Ti siessetek ki a kapun, én visszamegyek, és megkeresem anyádat. Minden rendben lesz. Legyél bátor, akármire is készültök pontosan.
Levi komor tekintettel nézi, ahogy a férfi a katonák elé lép, és lőni kezd, majd jelez, és a rejtekhelyekről ők maguk is támadnak, hátulról leszúrva a katonákat. Az egyik lövés eltalálja Mayu apját, miközben kisietnek a kapun. Láthatólag érkezik az erősítés, ha nem tűnnek el időben, a katonák őket is lelövik. A felderítők először a kadétokat engedik át, aztán utánuk sietnek, és manőverfelszereléssel mennek a felszínre. Mayu apja láthatóan haldoklik… több lőtt sebből vérzik, és vért köhög fel. Nem halott, de már lehetetlen lenne megmenteni. Levi leghátul marad, akkor indul el, ha a többiek már átértek, tudva, hogy gyorsan beéri őket. Ha Mayu hátra akar maradni, és segíteni az apján, tudva, hogy esélytelen, bármit tegyen, megfogja a lány karját, és elhúzza a kaputól.
- Menj tovább. – mondja egyszerűen. – Ha hátramaradsz, hiába halt meg.
|
|
Mayu
Lelkes fórumozó
Posts: 45
|
Post by Mayu on Apr 5, 2016 0:19:05 GMT 1
img09.deviantart.net/8d0d/i/2013/248/8/0/anime_girl_with_a_rapier_by_iamecchi-d6l68o7.png Mayu elgyengülve borult apja ölelésébe, kisírt szemekkel és szipogással hallgatta végig a múlt eseményeit. Rossz döntésnek találta a mai napig, hogy akkor szó nélkül lelépett otthonról, de valamiért azt gondolta a szülei ezt sosem értenék meg. Az idő múlásával úgy látszott ők is rájöttek hibáikra, ami Mayunak még jobban fájt. Sosem hibáztatta őket szigorúságuk miatt, de aznap mégis túl gyáva volt, hogy elbúcsúzzon tőlük.
Miközben apját hallgatta csak lassan rázta a fejét. – Apa ez mind miattam van! Ha veletek maradok ez sosem történhetett volna meg. De te olyan jó ember vagy… Nem olyan, mint én… Hiszen láthattad, az egyik társad miattam fog elvérezni és meghalni! Az egész emberiség holtan akar, én… én… egy gyilkos vagyok! – lehorgasztott fejjel állt édesapja előtt, várt valamire, leginkább egy megvető monológra vagy egy apai jó tanácsra. – Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de újra el kell, hogy eressz. Nincs visszaút, vagy az akasztófán végzem vagy az egységben. De ti anyával meneküljetek el! Hozzátok rendbe az életeteket! Anyának tudnia kell, hogy mi történt veled, nem maradhat itt egyedül! – Már szinte könyörgött neki, hogy találjon ki valamit az érdekében, hogy ők ketten biztonságba élhessenek.
„Engem valószínűleg megölnének, de ti mindent megértek…" Ezzel a férfi megragadta lánya kezét, mire ő az ajkaiba harapva próbálta visszafojtani a sírást. Amikor közölte, hogy segít nekik kijutni, Mayu döbbenten figyelte őt, ahogy felveszi a fegyvereit. – Megtennéd értünk? De, de hiszen… Embereket öltünk, raboltunk! Nem vagyunk jó emberek, nem ilyen lányt akartál faragni belőlem! Apa mondj már valamit az istenért! – A saját szemeinek sem hitt, de el kellett fogadni a tényt, hogy édesapját ez többé nem zavarja. Felbosszantotta, hogy nem kapott fejmosást, ez csak még inkább összekavarta a gondolatait. 
Szívébe bele nyílalt a fájdalom a mondat hallatára. Tudta, hogy a legutóbbi cselekedeteit a bosszú vezérelte és nem önmaga volt. De apja mosolya azt sugallta bármit is tesz, tudja, hogy helyesen fog cselekedni. ~ Pedig ez nem így van. Mindig rossz döntéseket hozok, ne akard azt mondani, hogy nem ~ Magába fojtotta a mondatokat és elindult az apja után. Hirtelen eszébe jutott, hogy a többiek még ellenségnek tekintik, de ekkor rácélzott egy rendőrre, aki éppen Levit támadta. Mayut az ájulás keringette, így eléggé lemaradt, de azt még pont látta, ahogy átveszi az irányítást és mindenki elkezdi követni.
Mikasa mellészállt, amikor észrevette a fekete hajú lányt aggódó pillantásokat vetett felé. Mikasa szavaira csak halkan bólintott, először nem akart válaszolni, de végül előrenézett és csak halkan ennyit mondott. – Igen. Ő az apám. – Ezzel felgyorsított, maga mögött hagyva Mikasát. Elől akart volna haladni az apja mögött, de bele tellett egy kis időbe, mire utolérte őket.
Mikor odaért mindannyian csendben száguldottak a kijárat felé. Apját figyelte, aki közvetlenül előtte haladt. Fantasztikusan bánt a fegyverekkel és a manőverfelszereléssel is, nem csoda, hogy nem akarták megölni. Túl nagyszerű katonát hagytak volna hiába odaveszni. Visszaemlékezett azokra a napokra, mikor az étkezőasztalnál hencegve mesélte Dan-nak és Mayunak a kadét éveit. ~ Nem csodálom, hogy elsőként végzett az osztagában. Nem szívesen lettem volna vele együtt kadét… ~ Kissé felvidulva elmosolyodott a múlt emlékein.
A keleti kapuhoz vezető utat támadásmentesen megúszták, ekkor leszálltak, mire apja mellélépett. Aggódva édesapja barna szemeibe nézett, szorosan átölelte, majd szalutálni kezdett. Ez afféle szokás volt náluk családon belül is, így fejezték ki a tiszteletet egymással szemben. – Én, Mayumi Miura, megígérem, hogy az emberiség hasznára fogok válni és meggyónom bűneimet! Bátran fogok cselekedni és sosem adom fel! – lassan leemelte a kezeit, majd apjára bámult – Szeretlek. – Szorosan magához ölelte, mire egy újabb könnycsepp csordult le az arcán.
Nyugtalankodva figyeli, ahogyan a vörös hajú férfi elindul és támadásba lendül, mikor jelez mindenki elindul a katonák felé. Egy szempillantás alatt hangos lövöldözés borította be a helyet. Kisírt, vörös szemei miatt nem látott túl sok mindent és eléggé le is maradt. Mire odaért, már a rendőrök többségét kiiktatták.
Megpillantott egyet magának a kapuhoz közel, szerencséjére őt nem vette észre. Ám amint mellé ért elsült a fegyver. Normális körülmények között nem nézett volna a golyó után, de most az apja is velük harcolt ezért megtette. Bekövetkezett az, amitől a legjobban félt. Az ólom belefúródott a férfi mellkasába és zuhanni kezdett. – NE! – elüvöltette magát, mire a gyilkos felé fordult. Egyetlen szerencséje az volt, hogy valaki hátulról leszúrta, máskülönben ő is odaveszett volna. - Apa! Ne! – Fájdalmas tekintettel nézte, de a könnyeitől minden homályossá vált. A kijárat közvetlen közelében voltak már, mindenkinek sietősen el kellett hagynia a helyet, mielőtt többen jönnek, de Mayu átfurakodott a tömegen és rohanni kezdett visszafele. Egy erős szorítás fogja vissza. Zokogva a hadnagyra néz, aki hidegen szól hozzá. Akármennyire is akart visszamenni, tudta, hogy Levinek van igaza. Egy utolsó pillantást vett haldokló apjára majd elfordul, tudván, hogy soha nem láthatja többé.
|
|
Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 914
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Bratti on Apr 6, 2016 22:24:49 GMT 1
Mayu válaszára csak bólintok, nincs szükség szavakra. Gondoltam, hogy ő az apja… Persze mindenki hátrahagy. De hiszen logikus… Ki akarna egy sérülttel együtt maradni, hiszen csak hátráltatom őket… Ekkor azonban bevillan a kép, amikor a hasba szúrtam Zacharias-t. Vagy mégsem? Gondolom keserűen. A kislánya arcára gondolok, és újra fájdalmasan összeszűkül a tüdőm. Egy ideig alig kapok levegőt, de nem állok meg. Aztán összeszedem magamat, és ugyanazt a kifejezéstelen arcot öltöm magamra, mint általában szoktam. Egy idő után azt veszem észre, hogy egyre gyorsabban haladok. Kezdem megszokni a sérült lábamat… Majd egy alak kerül mellém, de hamar rájövök, hogy csak Kami az. Ó, hát akkor nem halt meg… Hallom, hogy szitkozódik, és oldalra pislantok, majd újra az utat nézem. Szinte nem is hallom, hogy mit mond, amikor azonban azt említi, hogy titkon szerelmes Eren-be, odakapom a fejemet, és ugyanolyan fapofával nézem őt, de rájövök, hogy valószínűleg csak viccelt. Csak ennyit szólok hozzá, miközben felhúzom a szemöldököm.
- Na, ahogy látom, mégsem léptél ki a katonáktól, hogy fal hívő legyél…
Aztán csak némán hallgatom a monológját, közben a szememet forgatom, amikor a falakat magasztalja. Az a szőke lány lenne, aki Armin-t gyötörte annyira? A fogamat csikorgatom. Mivel valamiféle válaszra vár, ennyit dünnyögök oda neki.
- Tudom… Ő támadta meg szegény Armin-t…
De nem hagyja annyiban, hanem elém jön, és még integet is, ezért egy kicsit ingerültebben teszem hozzá, miközben a szemem az integető kezét követi.
- Ha ez megnyugtat, akkor engem is nagyon irritál. Figyelemmel kell kísérni, Armin is mondta, és ő ilyenekben elég jó megfigyelő. De nem fogom szó nélkül hagyni, hogy még csak rá sem nézett a barátunkra, azok után, amit tett vele… Meg is halhat a vérveszteségtől…
Ezt már elég mérgesen és kétségbeesetten mondom, hiszen csak ekkor döbbentem rá, hogy valóban meghalhatunk. Aztán sajnos észreveszi, hogy valami történt velem, de én csak konokul összeszorítom a számat, és nem válaszolok. A „Mi a halál történt veled” mondatára pedig összerázkódom. Egy ideig néma csendben haladunk, de aztán inkább elmondom neki körülbelül, mert nem akarom, hogy azt higgye, nem bízom benne.
- Megöltem az első emberemet. És megbántam, amit tettem… - Csak ennyire vagyok képes. Közben odaérünk a többiekhez, és türelmesen várom, hogy az akció elkezdődjön. Közben megkeresem Eren-t és Armint-t, persze előtte szólok Kami-nak, hogy csak egy perc, és meggyőződöm, hogy nincs-e semmi bajuk. Jean-ra és a többiekre is vetek egy pillantást, majd visszasietek a lány mellé.
- Elnézést… Na és veled mi történt, Falimádó? – kérdezem kissé oldottabban, mint azt a helyzet engedné, de nem akarok pánikolni. Hiszen tudom, hogy most megint emberekre támadunk, és már a hócipőm tele van ezzel. A rohadt titánokat öljük, ne egymást… Gondolom mérgesen. Egészen addig Kami-val beszélgetek fojtott hangon, amíg a többiek mozgolódni nem kezdenek. Direkt a végére maradok, hiszen nincs kedvem embert ölni. A szívem hevesebben ver, amikor meglátom a csatát, azonban én nem avatkozom közbe, csak figyelemmel kísérem. Csak vészhelyzet esetén támadok, addig védekezem... Persze elsősorban Eren-t nézem, de őt valószínűleg annyira védik, hogy nem is kell harcolnia. Több lövedéket is kikerülök, és több lábba is belerúgok, hogy összeessenek, vagy a pisztolyt vágom le a felszerelésükről. Oldalra nézek, és látom, hogy Jean éppen az egyikükkel küzd, míg egy másik alattomos módon a háta mögé lép, hogy lelője. Dühös leszek.
- Azt már nem! Mégis mit képzelsz, hogy csak úgy hátulról támadsz?! – kiáltom felé, hogy magamra tereljem a figyelmét, de csak egy pillanatra tekint rám unott fejjel, aztán újra Jean-ra koncentrál. Egy fiatal lány, talán egy-két évvel lehet idősebb nálunk, és mintha ismerős lenne… Egy kis riasztó megszólal bennem. Siess! Meg kell tenned… Maximumra kapcsolok, és egyenesen célba veszem a lány jobb karját, amivel Jean-ra céloz. Valószínűleg már a fiú is észrevette, mi történik mögötte. Én azonban nem állok meg, és szinte az utolsó pillanatban lendítem a karom, majd érzem, hogy a penge áthatol a csonton, izmon, bőrön, és a csuklója a pisztollyal együtt a földre esik. Rögtön odakap a másik kezével, és mérgesen rám néz. Megmerevedem, és nem tudok mozdulni, a levágott testrészét nézem. Ő megint nem velem foglalkozik. Mégis mi ütött ebbe a csajba? Újra Jean-t célozza, de most sokkal gyorsabban dolgozik, és pedig rémülten állapítom meg, hogy nem vagyok elég közel a bal csuklójához, ám ő már megint lőni készül. A kezem remegni kezd. Egyre messzebb kerül tőlem. Nem tudom elhatározni magamat. Jean szemébe nézek. Aztán eszembe jut a beszélgetésünk az ajtóban. „Az egész világ ellenünk van. De annak titulálsz be Mikasa Ackerman, aminek akarsz, nem érdekel…” „De azt sem tudom, hogy miért mondtam el ezt az egészet neked! Annak, aki már az első találkozásunkkor lekoptatott!” Összeszorítom a számat, majd erősebben szorítom a pengémet, és támadásba lendülök.
- Menj a francba, Jean Kirschtein! – mondom még remegő hangon, aztán mivel nincs több időm, kénytelen vagyok hátba szúrni a lányt, pont mikor lő, de szerencsére akkor már elveszítette az egyensúlyát, és máshova esett a golyó. Egyszerre rándulunk össze, ő a fájdalomtól, én a bűntudattól. Kettő… Ezt nem hiszem el… Gyorsan Jean-ra kapom a fejem, és a szememmel végigpásztázom, hogy nem lőtte-e meg valahol. Aztán megkönnyebbülten hunyom le egy pillanatra a szemem. Mielőtt közelebbről megnézhetném áldozatom, hátat fordítok, és lassan elindulok a kijárat felé. A csata még nagyban zajlik, de úgyis arra kell mennünk. Ekkor azonban valaki halovány hangon a nevemen szólít. Megpördülök. Először azt hiszem, Jean az, de akkor látom, hogy a haldokló lány az, aki éppen felém nyújtja a jobb karját. Csodálkozva nézek rá, és ekkor felismerem. Maia…? Ő volt az, aki még többé-kevésbé barátságosan közelített felém, amikor Eren-hez költöztem… A szám elé kapom a kezem, megint zihálok. Ez most komoly? Hogy tudtam pont őt kifogni?! Letérdelek mellé, pont abba a vértócsába, amit én okoztam. Erősen megszorítja a kezem.
- Hogy mennyi ideje nem láttalak! – mondja mosolyogva. Kikerekedett szemekkel nézek rá. Ő most komolyan a gyilkosára mosolyog?! – Nem hittem, hogy itt találkozunk újra… Hallottam, hogy te lettél a csoportelső. Tehetségesen azért jóval könnyebb Eren-t védeni, nem? – kérdezi kissé csúfolódva. Nem találom a szavakat. Beszélgetni próbál… Miért?
- Honnan tudod, hogy Eren-t…
- Ugyan már, elég feltűnő volt… - elhúzza a száját. – Mikasa, azt hiszem, nincs túl sok időm már. Velem maradnál addig? – Gyorsan körbenézek, de hamarosan véget ér a harc, amíg meg nem érkezik az erősítés. Ezért bólintok. De fogalmam sincs, mit kéne mondanom.
- Ne aggódj… Én nem haragszom. Legalább előbb láthatom a családom és a társaim, akik elhunytak – Nagy levegőt vesz, és lehunyja a szemét. Így beszél tovább. – Emlékszel, amikor először jöttél iskolába? Senkihez sem szóltál, leültél Eren mellé, és szorgalmasan jegyzeteltél. De én nem akartam, hogy annyira egyedül légy. Odamentem…
- És bemutatkoztál. Igen, emlékszem. Te voltál az egyetlen, aki kedves volt velem. Még piszkos is volt az arcod, amit letöröltem. Csak aztán elköltöztetek…
- Hát igen, apának máshol akadt munkája… Ó, most már nagyon fáj… Nem hiszem, hogy tovább tudok beszélni… - Rám néz. - De azért örülök, hogy még egyszer találkozhattunk, Mikasa Ackerman… Vigyázz a többiekre! - Megint lehunyja a szemét. - Hmmm… Megtennéd, hogy egy rövid dalt elénekelsz nekem? Azt hiszem, addigra vége is a harcnak, és én sem leszek már itt… - Újra szétnézek. Én?! Énekeljek? De… Nem… Ennyivel tartozom neki… Az elején félénken kezdek neki, de aztán egészen határozott lesz. Régebben mondták, hogy nem is vagyok tehetségtelen. Ezt a dalt egyszer elénekeltük közösen az osztály előtt. El is mosolyodik halványan, amikor felismeri. A mellkasa már alig-alig emelkedik-süllyed.
A láperdő mélyén, a fűzfa lombja alatt
A pázsitágyra, a puha, zöld párnára
Hajtsd le fejed, hunyd le álmos szemed
És amikor újra kinyitod, felkel a nap - Azt hiszem Reiner éppen kivéd egy támadást.
Itt biztonságban vagy, nem fázol
A százszorszép megóv mindentől
S a holnap valóra váltja az álmaidat. – Eszembe jut az a szörnyű nap, amikor fát gyűjtöttünk Eren-nel, és ő elaludt a gyönyörű virágok között.
A láperdő mélyén, messze elbújva
A holdfényben, a levéltakaró alatt,
Felejts el minden bajt s bánatot,
S reggelre a szomorúságnak nyoma sem marad – Maia szaggatottan felsóhajt, majd még erősebben szorítja a kezemet, ahogyan a fájdalom átjárja. Kicsit elcsuklik a hangom, de aztán ha halkabban is, de folytatom. Csak ekkor döbbenek rá, hogy már mindjárt érkezik az erősítés, és én elég hangosan énekeltem, úgyhogy valószínűleg szinte mindenki hallhatta.
Itt biztonságban vagy, nem fázol,
A százszorszép megóv mindentől – Lassan elernyed a szorítása, így az utolsó sort már csak suttogom.
S a holnap valóra váltja az álmaidat…
Két könnycsepp legördül az arcomon, gyorsan leszakítom a Rendőrségi jelét a mellényéről, aztán lassan felállok. – Nyugodj békében…
A kijárat felé kocogok. Teljesen üres vagyok. Már közel járok, amikor egy hatalmas és fájdalmas kiáltást hallok, ekkor újra megfordulok, és meglátom, amint Mayu a haldokló apjához siet. A kezembe temetem az arcom. Miért kell ennek a sok borzalomnak történnie? Szemeim előtt megjelenik Shingashina bukásának napja, amint Hannes-san felkapja Eren-t meg engem, és egyre távolabb visz Carla-tól. A szemeink előtt falta fel egy titán. Vagy amikor tehetetlenül néztem végig, ahogyan meggyilkolják a szüleimet. Most pedig elég hasonló helyzetben van szegény Mayu. Ekkor felnézek, és Kami szemét keresem. Pontosan egyszerre bólintunk, és együtt indulunk Mayu segítségére. A lányt a hadnagy mentette meg a biztos haláltól. Összeszorítom a fogamat, de szerencsére Kami beszél helyettem is. Lassan megfogom Mayu jobb kezét, együttérzően megszorítom, és Kami-val ketten kísérjük a kijárat felé. Én megértem őt... A kadétok közül mi hárman lépünk ki utoljára. Ráadásul én is lassítom őket a bicegésemmel. Ahogyan kiérünk, a szabad kezemmel árnyékolom a szemem, mert olyan hirtelen ért a napfény. Aztán körbenézek, közben bátorítóan szorítom Mayu kezét. Hát kijutottunk volna…?
Képek:    "Nyugodj békében"
|
|
Martha
Lelkes fórumozó
Everywhere I go...
Posts: 56
|
Post by Martha on Apr 7, 2016 19:46:20 GMT 1
Martha ölbe tette a kezét és várt az egyik ház tetején és unalmas fejjel bámulta az eseményeket. Ám nem sokkal később elindultak a kijárat felé. Az az ember segítette őket, aki azt a vörös hajú lányt leteperte. Gondolta, hogy valamilyen rokona lehet, de mivel nem igazán érdekelte, ezért nem kérdezősködött. Egyszerűen csak túl akart már lenni a dolgokon és aludni egy jót. Bár egy kicsit aggódott Erwin miatt, de bízott benne, hogy időben felébredt és elmenekült. Miközben ezen agyalt azon kapta magát, hogy a csoport közepén halad. Előtte ment az a kadét, aki át tud alakulni titánná, mellette meg az a srác, akit megsebesített. Elég gyengének tűnt a vérveszteség miatt. Egy fegyveres rendőrt pillantott meg a házsor túl oldalán. Úgy tűnt egy eltévedt emberről volt szó, mert mást nem látott a környéken. Felpattant az egyik ház tetejére és becélozta a szőke gyereket a fegyverével. Martha meglökte a fiút, így a golyó pont hogy elsiklott a fülük mellett. Tett egy nagy körívet és leszállt a rendőr mögé pár méterrel, aki épp fordult volna meg és lőtt volna Marthara, de a lány gyorsan előkapta a zsebéből azt pisztolyt, amit attól az embertől lopott, akit nemrég megölt. Martha régebben fogott már párszor pisztolyt a kezébe...még kiskorában, meg az apja is mutatta neki, hogy hogyan kell használni. Hiszen egy tanyán nem árt, ha tudják hogyan kell egy lőfegyvert használni. Szóval a lány a rendőr fejére szegezte a pisztolyt és fejeb lőtte. Azonnal össze is esett az az ember. Martha még egy pillantást se vetett az előtte heverő holttestre, hanem gyorsan besorolt a szőke srác mellé. Majd amint a feljáróhoz értek megvárta míg a kadétok elémennek és csak utána indult el ő is. Látta az út végén a fényt, de felüljáró végtelen hosszúnak tűnt. Mintha sose érhetné el a kiutat. De pár perc után végül mégiscsak felértek. A fény miatt hirtelen becsukta a szemét.
|
|
Aria
Szerepjátékok Istene
Szeresd ellenségeidet! Azzal kergeted őket az őrületbe.
Posts: 1,043
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Aria on Apr 7, 2016 22:08:00 GMT 1
Mikor a harcok véget érnek, Levi végigpillant a kapu felé vezető útra. Halott és sérült katonai rendőröket hagytak maguk után. ~Emberek emberek ellen. Egész gyerekkor hangulatom van. Ez a lepratanya mindenképp vesztőhely lesz?~ Elhúzza Mayu-t a kaputól.
- Ne hagyd el magad. - mondja. - Apád meghalt, ez tény, de ha elhagyod magad, akkor semmissé válik az áldozata. Tiszteld meg az emlékét azzal, hogy nem adod fel.
Pillanatokon belül odalép hozzá Kami és Mikasa. "Innen átvesszük." szólal meg a lány. Levi bólint, majd a kadétok mellett haladva beszélni kezd.
- Fel kell érnünk, és valószínűleg nyüzsögnek már odafent a katonai rendőrök. Valaki éneklős kedvében volt, szóval bőven volt idejük átgondolni, hogyan nyírjanak ki minket. - Mikasára pillant. - Megértem, hogy megviselt a csata, megsérültél, miattam, stb, szemét vagyok. - jegyzi meg. - De énekelgethetsz a haldoklónak, az élőket sodrod veszélybe. Ha a fiúdat lepuffantják odafent mert húztad az időt, akkor ne nekem panaszkodj. Bár végül is... annak a srácnak mindene visszanő, olyan mint egy gyík.
Miközben felfelé haladnak, hunyorít, hogy a szeme gyorsan hozzászokjon a fényhez. Kicsit mindig érzékeny volt a Földalatti város félhomálya után. Haladás közben cserél pengét, a bal kezében lévőt eleve hátrafordítja, felkészülve, hogy azonnal támadni kényszerül, amint kiérnek. Viszonylag kevés harc árán elmenekülhetnek, de sietniük kell... a városból még jöhetnek fel.
Levi Pixisre néz, és megkérdezi, vannak-e lovaik, amikkel gyorsabban haladhatnak.
- A Rózsa fal térségében már könnyebben tudunk majd haladni, nem kell támadástól tartanunk. - mondja a parancsnok. - A Sina falnál vannak lovaink, addig manővereznünk kell. Próbálunk minél kevesebb gázt használni, akkor elég marad a harcra. Ha kint vagyunk a Sina falon, részletesen átbeszélhetjük a terveket, és mindannyian kiheverhetjük a csatát.
|
|
kylenorthon
Lelkes fórumozó
Dolgok történnek.
Posts: 93
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by kylenorthon on Apr 8, 2016 22:04:40 GMT 1
Kyle igyekezett emberölés nélkül haladni, de ez volt élete egyik legnehezebb kihívása. Fárasztóbb volt nem megölni valakit, mint egyszerűen levágni.
Ugyan lemaradt arról ami Mayuval és az apjával történt, de később realizálta a dolgot, mikor a férfi átvette a vezetést. Ugyan nem látta olyan gyakran Mayut közelről... sőt... de elég volt a férfira néznie és teljesen egyértelművé vált számára, hogy rokonok. Aztán elkapta a részletet... "... A lányomnak azt mondom, hogy megpróbálok elmenekülni. Ne tudja meg, hogy a halálba megyek." Összeszorította az ajkait. Csendben maradt... de ahogy átfutott a tudatán, hogy egy kamasz lány apja épp a halálba szaladt... elöszőr kellemetlen érzés fogta el... De aztán a kellemetlen érzés hányingerbe fordult, ahogy tudatosut benne, hogy az a sok katona, akiket megöltek vagy megnyomorítottak, talán ugyanúgy apa volt vagy férj... Talán ugyanúgy sír majd utánuk valaki, ahogy a húga sírt mikor elvesztették az anyjukat... Nem fordult a férfi után... nem akart szemtanúja lenni se a búcsúnak, se a halálnak. Épp eleget látott már.
Nem sok ember akadt útjába ezután... veszélyesen megsebesítette amelyiket csak tudta... De hevesen cikáztak a gondolatok a fejében... ~Mi a jobb...? Megölni valakit, aki az életedre tör, vagy egy életre megynomorítani, hogy többe ne lehessen haszna...?~ Nem tudta eldönteni, melyik a kíméletlenebb út. Önzőnek érezte magát, hogy elvette az emberek szabadságát, de az életüket meghagyta, holott már kevés dolgot tudtak kezdeni vele... Embereket nyomorított meg és ölte meg a lelküket...
Lassan elcsendesedett minden... És meglátta ahogy az egyik srácra hátulról támat egy fegyveres csaj... nem ért volna oda időben, de Mikasa megelőzte... A lány közelebb volt és megcsonkította a rendőrt aztán leszúrta. Kyle csak megállt és figyelte, ahogy Mikasa énekelt a haldokló rendőrnek. A lány talán már a felénél elment...
Ekkor futó lépteket hallott maga mögül, és látta ahogy egy fegyveres igyekszik felé. Nem volt ideje gondolkodni... reflexből szúrta le a férfit... Mire felfogta, hogy mi történt, a katona már halott volt. Kihúzta belőle a pengét és elhajította... tisztát akart a helyére, mintha ezzel le tudta volna nosni magáról az egészet... Lehunyta a szemét és mély levegőt vett... Egy.
Szólni akart Mikasanak, hogy ideje menni, de akkor éles sikoly hallatszott. Pár lépést kellett előre mennie, így láthatta a jelenetet, ahogy a vöröshajú kadétlány az apját síratta. Mikor a barátai vígasztalni kezdék, ő csak állt egy helyben. Várt egy pillanatot amíg mindenki továbbhaladt pár lépést, és őis a halott katona felé sietett, mert amúgyis útba esett neki. Nem volt ideje megállni, menetközben tisztelgett neki, aztán követte a lányokat gyorsan, csendben, nem hívva fel magára a figyelmet. Hallotta ahogy Levi leteremtette Mikasat az éneklés miatt... Eszébe jutott a dal.
Nem voltak lent évekig... mégis kegyetlenül bántotta a szemét az éles napfény. Felértek... Vett egy nagy lélegzetet, mintha ezzel nem csak az áporodott levegőt cserélte volna ki a tüdejében, hanem elfelejthette volna ezzel azt a rengeteg szörnyűséget... Hogy ő is megölt valakit... holott igazából véletlen volt. Hogy az a lány nemmessze tőle épp az apját siratta... Hogy az emberek, emberek ellen harcoltak. Fent voltak. Mikasa mögött ált... halkan szólalt meg.
Itt biztonságban vagy, nem fázol
A százszorszép megóv mindentől
S a holnap valóra váltja az álmaidat.
Mormogott csak, nem énekelt.
- Shiganshinára emlékeztet ez a dal... - mondta halkan, aztán manőver felszerelésre vátott és követte a többieket, a Shina fal felé vezető úton.
|
|
Dogorn
FRPG Guru
"I have respect for people who live a fulfilled life."
Posts: 565
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Dogorn on Apr 9, 2016 13:31:19 GMT 1
Mikor Mikasa befejezte a dalt, hirtelen egy közeli lövés hangjára lehetett figyelmes. Pár másodperccel később, 3-4 méterrel mellette, egy zöld köpenyes alak zuhant le. Gunther volt az és arcon lőtték. Az arca szinte felismerhetetlen volt és tiszta vér volt mindene. Ám a férfi gyilkosa, hátulról megközelítette Mikasa-t is, de balszerencséjére valaki levágta a fejét. Ymir volt az, aki már tovább is haladt. Christa leszállt Mikasa mellé és rákiáltott. - Mikasa! Nincs időnk erre! A végén, még... - Ekkor észrevette Gunther hulláját és megakadt a mondanivalójában. Csak vett egy mély levegőt, lassan kifújta és folytatta. - Indulás! Nem akarom, hogy még több társunk vesszen oda!
- Christa ezzel Ymir és a többiek után indult. A csel, amit Mayu édesapja kiötlött, sikeresnek bizonyult. A figyelemelterelésnek köszönhetően könnyedén kiiktatták az összes belsőst, a lépcső közelében. Maradt egy lélegzetvételnyi nyugodtságok, de igazából csak maradt volna, ha Pixis nem mondta volna a következő lépést. - Indulás, nem állhatunk meg! Ne legyen hiábavaló, a társaink halála! Akármelyik pillanatban megérkezhet az ellenséges erősítés és akkor megnézhetjük magunkat! - Mikor felértek a lépcső tetejére, megálltak. - Tehát... Mivel várnak ránk a felszínen, nem lesz egy könnyű sétagalopp, a szökés. De mivel időnk sincs és tervünk sincs, én amondó vagyok, hogy törjünk ki, bocsátkozzunk harcba és aztán... - De ekkor Armin közbeszólt. - Uram... Nekem van egy tervem. Eddig a belső kör eberei ellen harcoltunk. Fent valószínűleg a katonai rendőrség gyengébb tagjai fognak minket várni, ugyan olyan pengékkel, mint nekünk van. Tehát könnyedén lerázhatjuk őket, ha nagyon rákapcsolunk és nem kell harcolnunk ellenük. Ráadásul sosem öltek még embert, ezekkel ellentétben... Arról nem is beszélve, hogy léhűtő és korrupt egy banda. Az lenne az ötletem, hogy kitörünk és szanaszét szóródunk, és a szűk utcákon keresztül közelítjük meg a stohess-i falrészt. A lovaink várnak ránk, délen a falon túl. De ha van jobb ötlet, akkor... - Mondta Armint, de Hanji félbeszakította. - Rendben, az lesz amit a szőke srác mondott! Előre! Juhéé! - Mondta és már kint is volt a félhomályból. Rögtön mögötte Conny és Sasha, majd a többiek. Egy pár kardcsattanás és viaskodás után, sérülés nélkül mindenkinek sikerült szétszóródnia, majd találkoznia a Shina fal tetején. Pixis ismét előállt. - Remek mindannyian jelen vagytok... A lovaink pont alattunk, a fal mentén helyezkednek el. Kicsit szűkösen leszünk, de csak fél napot kell kibírnotok. Ismerek egy helyet, közel a karanes-i falnál, ahol kipihenhetjük magunkat és feltölthetjük a készleteinket. Indulás! - De akkor előlépett Auruo. - Várjunk még! Gunther még nem érkezett meg! Valamelyikőtök látta? Hol van Gunther? - Kérdezősködött. Christa szégyenében eltakarta az arcát és nem szólt semmit. Yimir viszont mosolyogva nézte, a lány reakcióját. - Ne játszd már meg magad... Nem unod már a földre szállt angyal és a jó kislány szerepét? - Kacagott föl, de Christa nem szól egy szót sem. - Igaza van a parancsnoknak! - Mondta Reiner. - Induljunk, mert az egész nap az osztagvezetővel repkedtem fel, s alá. Szeretnék egy kicsit pihenni... - Mindenki helyeslően bólintott és leereszkedtek a falon, egészen a lovakhoz, amik ott várták őket. Kicsit zsúfoltan, de elfértek a szekéren és a lovakon. A célnak megfelelt, ugyanis még aznap este megérkeztek Karanes-be. Átmanővereztek a falon és sikerült feltűnésmentesen átkelniük a városon. Már a kapu közelében voltak, amikor az egyik sikátorban Pixis bekopogott az egyik utcára nyíló pinceajtóba. - Rövid, hosszú, hosszú, rövid. - Mondta halkan magának, miközben jelzett. Az ajtó azonnal kinyílt. A parancsnok kitárta az ajtót, biccentett egyet a fejével a többieknek és eltűnt a vak sötétségen. Mikor mindenki belépett és az utolsó becsukta az ajtót, meggyulladt egy petróleum lámpa és láthatóvá vállt Dimo Reeves arca, majd miután a többi lámpa is felgyulladt, egy egészen nagy szoba.
Középen egy nagy és hosszú asztal, sok-sok székkel, oldalt egy hatalmas halom ellátmány. Többek között étel, ital, gáz és pengék. A másik oldalt viszont emeletes ágyak sorakoztak fel, végig a fal mentén. Volt egy fürdőszoba helyiség is, ami szemből nyílt. - Remek, túléltétek... - Mondta Reeves, majd leült az egyik székre. Egy másik alak mellé. - Ez itt a fiam, Flegel... Ne is törődjetek vele, csak azért van itt, mert szeretném, ha ragadna rá bármi is a kereskedői életből, mielőtt még mielőtt ráhagyom az egész céget... De annyi érzék van benne, mint óriásban az empátia...
- Mondta lesütött szemekkel, miközben mindenki értetlen arcot vágott, mert senki se értette, hogy mi is történik. - Apa! Zabás vagyok! Nem gond, ha lenyúlok egy kicsit azokból? Úgy látom maradt még abból a... Aucs! Ezt most miért? - Szólalt meg Flegel, de kapott a tarkójára egy kisebb ütést az apjától. - Látják? Túlságosan elkényeztettem... - De akkor észrevette, hogy senki se érti, hogy pontosan mi folyik itt. - Nah jó... Szóval csak annyit mondhatok, hogy a Reeves cég kötött valakivel egy alkut, hogy segítselek benneteket... - Ekkor Pixisre pillantott, aki már az ellátmányok között kutakodott. - Áhááá! Megvan! - Kiáltott föl az öregember, amikor talált egy palackot, amiben átlátszó, barnás folyadék volt és az arcához simította.
- Tehááát... - Folytatta Reeves. - A lényeg az, hogy szereztem nektek ellátmányt és maradhattok egy éjszakára. Ezen kívül biztosítottam mindenkinek lovakat és elintéztem, hogy holnap reggel, napfelkeltekor kinyíljon a kapu, egy pár percre. Az őrök is el vannak intézve, semmitől se kell tartanotok. A lovak az istállóban várnak majd rátok... Remélem, nem bántam meg, hogy belementem ebbe az üzletbe... - Pillantott ismét a parancsnokra, mintha tőle várná a választ, de az mással volt elfoglalva. - Nos érezzétek magatokat otthon, vagy mi a fene...
|
|
Kivéve Dieb... Ő örül, hogy nem kell Mikasa-nak a hátán cipelnie. Ráadásul el van foglalva a haldoklással, szóval csak lazá próbál nem elájulni a vérveszteség miatt 
